Tagyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2011. (XII.9.) önkormányzati rendelete
a települési folyékony hulladék kezeléséről
2015.01.01.
Tagyon Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2000. évi XLIII. törvény 23. §-ában kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
A rendelet célja
1. § A rendelet célja a település köztisztaságával, a közegészségüggyel, valamint a természeti környezet védelmével összefüggésben a települési folyékonyhulladékkal kapcsolatos helyi szabályokat megállapítsa, és meghatározza a kötelező közszolgáltatás igénybevételének és ellátásának rendjét.
A rendelet hatálya
2. § A rendelet hatálya kiterjed Tagyon község közigazgatási területén lévő valamennyi ingatlan tulajdonosára, birtokosára vagy használójára, magánszemélyekre és a területén működő gazdálkodó szervezetekre.
A települési folyékony hulladék kezelésére irányuló közszolgáltatás ellátásának rendje
3. § (1) A rendeletben meghatározott területen a kötelező települési folyékony hulladék összegyűjtési, elszállítási és ártalommentes elhelyezési feladatait a közszolgáltatás ellátására meghirdetett pályázatot elnyerő közszolgáltató a pályázat elnyerésétől számított legfeljebb 5 évig kizárólagosan jogosult és köteles ellátni. A Közszolgáltató megnevezését jelen rendelet 1. melléklete tartalmazza.
(2) A közszolgáltatás végzésének feltétele, hogy a közszolgáltató és az önkormányzat között a közszolgáltatásra vonatkozó hatályos szerződés legyen.
A közszolgáltató kötelezettségei
4. § (1) A települési folyékony hulladék szállítása az erre a célra engedélyezett, zárt rendszerű, gépi üzemeltetésű, csepegés, bűz- és szaghatást kizáró eszközzel és úgy végezhető, hogy az teljes mértékben megfeleljen a mindenkori érvényes jogszabályoknak.
(2) A települési folyékony hulladék szállítását úgy kell végezni, hogy az szennyezést, elcsorgást ne okozzon. Amennyiben a szállításból eredő szennyeződés következik be, a szállítónak gondoskodnia kell a hulladék eltakarításáról, a terület szennyeződés-mentesítéséről, valamint az eredeti környezeti állapot helyreállításáról.
(3) Közszolgáltatónak a folyékony hulladék ártalommentes végleges elhelyezésére a befogadó, leürítő műtárgyat üzemeltetővel szerződést kell kötnie. A Közszolgáltató a befogadási díjat a közszolgáltatás igénybevételéért fizetendő díjba beépítheti a díj megállapításról szóló 64/2008. (III.28.) Korm. rendeletben foglalt szabályok szerint.
(4) A közszolgáltató a települési folyékony hulladékot a begyűjtés napján köteles az Önkormányzat által megjelölt elhelyező és ártalmatlanító telepre beszállítani.
(5) A települési folyékony hulladékot befogadó nyilatkozata alapján a BAKONYKARSZT ZRT (8200 Veszprém Pápai út 41.) Nagyvázsonyi telepére kell szállítani.
5. § (1) A közszolgáltatót a közszolgáltatásból ki kell zárni, amennyiben a folyékony hulladékot bizonyíthatóan nem a kijelölt helyen üríti le. A kizárásról a képviselőtestület dönt
(2) A települési folyékony hulladék begyűjtésére és szállítására a közszolgáltatás megrendelésével az ingatlan tulajdonosa és a közszolgáltató között szerződés jön létre, melynek keretében a közszolgáltató köteles a közszolgáltatásnak a bejelentéstől számított 2 munkanapon belül - az igénylővel (kibocsátóval) egyeztetett időpontban - eleget tenni.
(3) A közszolgáltatónak a beérkezett közszolgáltatási igényekről a nyomon követhetőség érdekében nyilvántartást kell vezetnie, az alábbi adatok feltüntetésével: az ingatlantulajdonos neve, címe, az elszállított folyékony hulladék mennyisége, a szállítás időpontja és a szállítást végző adatai.
(4) A közszolgáltatónak gondoskodnia kell az általa kezelt közszolgáltatással összefüggő személyes adatok biztonságáról, a jogosulatlan hozzáférés, nyilvánosságra hozás elkerülése érdekében.
(5) Abban az esetben, ha:
a. az ingatlant nem használják, és ezt a tényt a közszolgáltatónak bejelentik,
b. a tulajdonos időleges távollétét előzetesen a közszolgáltatónak bejelentik, és a bejelentés megfelel a tényeknek nem jön létre, illetve szünetelhet a szerződés.
(6) A közszolgáltató köteles a közszolgáltatást igénybe vevő részére számlát és a számla mellékletét képező „ellenőrző szelvényt” kiállítani.
6. § A gazdálkodó szervezetek és a közszolgáltató között külön szerződést kell kötni.
A képviselőtestület kötelezettségei
7. § (1) A Képviselőtestület feladata:
a) a Közszolgáltató kizárólagos közszolgáltatási jogának biztosítása érdekében közszolgálati szerződés megkötése, melynek kötelező tartalmi elemeit a 224/2004.(VII.22.)Korm. rendelet szabályozza.
b) a következő évre érvényes települési folyékony hulladék kezelési közszolgáltatási díj megállapítása, melyet jelen rendelet 2. melléklete tartalmaz.
Az ingatlan tulajdonosának joga és kötelezettségei
8. § (1) Az ingatlanon keletkező folyékony hulladék gyűjtését, tárolását a tulajdonos zárt tárolóban végezheti, a talaj vagy talajvíz szennyeződését kizáró módon.
(2) A kibocsátó köteles a fentiek szerint gyűjtött települési folyékony hulladék tekintetében a közszolgáltatást igénybe venni, a hulladékot a pályázaton jogot szerzett Közszolgáltatónak átadni és részére a megállapított közszolgáltatási díjat megfizetni.
(3) Az ingatlantulajdonos folyékony hulladék elszállítására vonatkozó igényét a közszolgáltatónak személyesen, telefonon vagy e-mail útján jelezheti.
(4) A közszolgáltatási díj megfizetése után kapott számlát az ingatlantulajdonosnak 5 évig is meg kell őriznie és ellenőrzés esetén az ellenőrzést végzőnek be kell mutatnia.
A települési folyékony hulladék kezelési közszolgáltatás díja
9. § (1) A közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlan tulajdonosa az Önkormányzat által megállapított díjat a teljesítést követően, a helyszínen köteles kiegyenlíteni számla ellenében. A díj magában foglalja a települési folyékony hulladék szállítási és elhelyezési költségét.
(2) A díjat „A települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól” szóló 64/2008. (III.28.) Korm. rendeletben foglaltak alapján kell kiszámítani.
(3) A szolgáltatásnál a szolgáltatási díj mértékét számlázáskor csökkenteni kell a mindenkor hatályos költségvetési törvény szerinti „lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanításának támogatása” címén igényelhető támogatás mértékével.
(4) A Közszolgáltató által elszállításra átvett települési folyékony hulladék mennyiségét a szippantó gépjárműbe beépített, a szolgáltatást igénybevevő által ellenőrizhető szintmérő alapján kell meghatároznia.
(5) A Közszolgáltató köteles az Önkormányzatnak adatokat szolgáltatni minden év november 1-ig a várhatóan elszállításra kerülő folyékony hulladék mennyiségéről, költségéről a közszolgáltatási díj megállapítása érdekében, valamint köteles a támogatás elszámolásához szükséges dokumentumokat átadni.
(6) A képviselőtestület a szoláltató kérelme és javaslata alapján a szolgáltatási díjat évente felülvizsgálja.
A rendelkezések betartásának ellenőrzése
10. § (1) A rendelet betartásának ellenőrzéséről, végrehajtásáról a 37/2006(XII.23.) Kormány rendelet, valamint a 271/2001.(XII.21.) Kormány rendeletben foglaltak alapján a körjegyzőnek kell gondoskodnia.
(2)1
(3) Hulladékgazdálkodási bírság kiszabására jogosult a körjegyző a 271/2001(XII.21.)Korm. rendeletben foglalt feltételek fennállása esetén.
Záró rendelkezések
11. § E rendelet 2011. december 15-én lép hatályba.
|
Steierlein István s.k. |
Nagy Anikó s.k. |
|
|
polgármester |
megbízott körjegyző |
KIHIRDETÉSI ZÁRADÉK:
A rendelet kihirdetésének napja:
2011. december 09.
Nagy Anikó s.k.
megbízott körjegyző
Egységes szerkezetbe foglalva:
2014. december 30.
Lukács Ánges
jegyző
1
Megállapította a 2/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelet. Hatályát veszti 2012. április 15-én.