Az oldalmenübe visszatéréshez használhatja az ALT + S billentyűket.
60/2011. (VI. 30.) VM rendelet
a rendezett piaci kapcsolatok kialakítása érdekében nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásról szóló 41/2008. (IV. 3.) FVM rendelet és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére 2011-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 33/2011. (IV. 28.) VM rendelet módosításáról1
„g) nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az európai versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 6. §-ban meghatározottak szerinti vállalkozás.”
„(2) A támogatás mértéke a termeltetési szerződésben foglalt állati termék termeltetéséhez éves szinten nyújtott előleg átlagértékének 8%-a. A termeltetőt megillető támogatás összegét negyedévenként a 2. számú melléklet szerinti adattartalmú, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH) által rendszeresített, az MgSzH honlapján közzétett, kötelezően alkalmazandó formanyomtatványon állati termékenként kell kiszámítani.”
3. § Az R. 4. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„4. § (1) A támogatás forrása a Vidékfejlesztési Minisztérium Folyó kiadások és jövedelemtámogatások előirányzat-felhasználási keretszámlája, számlaszáma: 10032000–01220191–51200002.
(2) A 2011. évben rendelkezésre álló támogatási keretösszeg 100 millió forint.
(3) A meghatározott támogatási keret 70%-os kihasználtságáról az MVH köteles a minisztert tájékoztatni és az MgSzH elnökét is tájékoztatja. A forrás kimerülése esetén a miniszter közleményt ad ki.”
„(2) A termeltetőként történő bejegyzés iránti kérelmet az MgSzH-hoz az 1. számú melléklet szerinti adattartalmú, az MgSzH által rendszeresített, az MgSzH honlapján közzétett, kötelezően alkalmazandó formanyomtatványon lehet benyújtani.”
5. § Az R. 6. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„6. § A termeltető a támogatási kérelmét a 2. számú melléklet szerinti adattartalmú, az MgSzH által rendszeresített az MgSzH honlapján közzétett, kötelezően alkalmazandó formanyomtatványon, negyedévente egyszer, teljes negyedévre vonatkozóan legkésőbb a tárgynegyedévet követő hónap 15. napjáig nyújthatja be az MgSzH-hoz. A támogatási kérelemhez csatolni kell a termeltetési előlegben részesült állattartók 3. számú melléklet szerinti adattartalmú, az MgSzH által rendszeresített, az MgSzH honlapján közzétett, kötelezően alkalmazandó formanyomtatványon, állati termékenként külön-külön elkészített összesítő kimutatását.”
„a) motorral hajtott szárazföldi, légi, vízi, közlekedési jármű vagy motorral hajtott sporteszköz beszerzésére, és ezen eszközök forgalmazását érintő beruházásokhoz,”
[(8) Nem igényelhető támogatás a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev. 2. rendszerének létrehozásáról és a 3037/90/EGK tanácsi rendelet, valamint egyes meghatározott statisztikai területekre vonatkozó EK-rendeletek módosításáról szóló, 2006. december 20-i 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti alábbi tevékenységekhez kapcsolódó fejlesztésre]
„k) NACE REV. 2. 11. 02 és 2. 11.03 alágazat szerinti italgyártás,”
Az ügyfél adószáma, adóazonosító jele, regisztrációs száma.
II. A termeltetői bejegyzést kérelmező nyilatkozatai:
1. A termeltető büntetőjogi felelőssége tudatában kijelenti, hogy
a) kereskedelmi tevékenységet, állati termékfeldolgozói tevékenységet végez, illetve termelői csoportként működik,
b) a termeltetői tevékenység végzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel rendelkezik,
c) a termeltetői tevékenység és a finanszírozási háttér leírása,
d) a tárgyévben kihelyezésre tervezett termeltetési előleg összege,
e) a tárgyévben termeltetett állati termék mennyisége (vágósertés, vágóbaromfi, élő szarvasmarha, nyerstej).
2. A termeltető tudomásul veszi, hogy
a) a támogatási feltételek megszegése vagy részleges teljesítése, továbbá a támogatás rendeltetéstől eltérő felhasználása esetén a jogosulatlanul igénybe vett támogatást a Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatal határozata alapján a határozatban meghatározott módon, az ott megadott számlára kamattal növelten kell visszafizetnie;
b) a termeltetési tevékenysége kapcsán kapott támogatások rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzését lehetővé teszi, és az ellenőrzéshez szükséges adatokat rendelkezésre bocsátja.
A termeltető nyilatkozata arról, hogy a vállalkozás a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában
2.1. nem áll csőd-, felszámolási, végelszámolási eljárás alatt, vagy vele szemben gazdasági tevékenységből eredő tartozás megfizetése vagy gazdasági tevékenységével összefüggő kötelezettség kikényszerítése miatt végrehajtási eljárás nincs folyamatban, vagy a korábban ellene vezetett végrehajtás eredményes volt;
2.2. lejárt köztartozással nem rendelkezik;
2.3. nem minősül nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak;
2.4. a de minimis támogatásokkal kapcsolatos jogosultságokat, kötelezettségeket megismerte, valamint a folyó pénzügyi évben és a megelőző két pénzügyi évben a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló 1998/2006/EK rendelet alapján az általa vezetett vállalkozás csekély összegű támogatásban részesült/nem részesült (jogcím szerinti bontásban, euróban megadva);
2.5. tudomásul veszi, hogy amennyiben az intézkedéssel kapcsolatban lejárt tartozása áll fenn, a 2007. évi XVII. törvény 38. § (9) bekezdése alapján a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv hatósági átutalási megbízását, a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a végrehajtható okirat csatolása nélkül köteles teljesíteni és e nyilatkozat hiányában a kérelmet az MVH a 2007. évi XVII. törvény alapján érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.
3. A támogatás alapjául szolgáló termeltetési előleg negyedéves összegének kiszámítása:
A támogatási időszak (negyedéves bontásban)
Mind vágósertés, mind vágóbaromfi, mind élő szarvasmarha, mind nyerstej esetében (három havi bontásban; forintban)
3.1. Termeltetési előleg
a) állomány a hónap 1. napján, mely összegnek meg kell egyeznie az előző hónap 3. pontjában feltüntetett összeggel
b) tárgyhónapban kiadott előleg
c) termelőknél vagy állattartóknál kint lévő előleg összesen
3.2. A felvásárlás során elszámolt előleg
3.3. Előlegállomány a tárgyhónap utolsó napján
4. Igényelhető támogatás mindösszesen:
4.1. negyedévi átlagos termeltetési előleg állomány (a három hónap utolsó napján fennálló termeltetési előlegállomány számtani átlaga az összes állati termékre vonatkozóan, forintban)
4.2. támogatás összege (negyedévi átlagos termeltetési előlegállomány 2%-a, forintban)
5. Keltezés és a kérelmező (cégszerű) aláírása.
6. Melléklet: Összesítő kimutatás a termeltetésben részt vevő állattartókról.
7. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal nyilatkozata, mely szerint a támogatási kérelemben foglaltak szakmai felülvizsgálata elvégzésre került és annak tartalma megfelelő.
8. Keltezés, és a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Elnökének aláírása és bélyegzője.”
Az ügyfél adószáma/adóazonosító jele, regisztrációs száma.
2. Termeltetett állati termékre vonatkozó adatok:
a) Termelő állattartó neve, regisztrációs száma,
b) Tárgynegyedévben kiadott termeltetési előleg összege (Ft),
c) Összesítés, melynek meg kell egyeznie e rendelet 2. számú mellékletének adott állati termék tekintetében a tárgyhónapban kiadott előlegre vonatkozó adataival.
3. Keltezés és (cégszerű) aláírás”
1
A rendelet a 8. § alapján hatályát vesztette 2011. július 4. napjával.