Az oldalmenübe visszatéréshez használhatja az ALT + S billentyűket.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 7/2011 (III.31.) önkormányzati rendelete
a közterületek használatáról
2019.06.27.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 54. § (5) bekezdésében foglalt felhatalmazás, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. törvény 16. § (1) bekezdése alapján a közterületek használatáról az alábbi rendeletet alkotja:
A RENDELET CÉLJA, HATÁLYA
1. §
A rendelet célja azoknak a helyi szabályoknak a megállapítása, amelyek városképi, városrendezési, környezetvédelmi, ellátási, közlekedésbiztonsági, valamint tulajdonosi szempontok figyelembevételével határozzák meg a közterületek használatát, ezen belül a közlekedési területek igénybevételét, valamint az építmények, utcaberendezések elhelyezését.
2. §
(1) A jelen rendelet hatálya kiterjed a természetes és jogi személyekre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre.
(2) A rendelet alkalmazása szempontjából Székesfehérvár Megyei Jogú Város közigazgatási területén belül közterületnek minősül: közhasználatra szolgáló minden olyan önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet a rendeltetésének megfelelően bárki használhat, és az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván. Egyéb ingatlanoknak a közhasználat céljára átadott területrészére – az erről szóló külön szerződésben foglaltak keretei között – a közterületre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Közterület rendeltetése különösen: a közlekedés biztosítása, (utak, terek), a pihenő és emlékhelyek kialakítása (parkok, köztéri szobrok stb.), a közművek elhelyezése.
3. §
A közterületet rendeltetésének megfelelően, állagának sérelme, forgalmának veszélyeztetése nélkül az általános magatartási szabályok, valamint a jogszabályok betartásával mindenki szabadon használhatja.
A KÖZTERÜLETEK RENDELTETÉSTŐL ELTÉRŐ HASZNÁLATA
4. §
(1) A közterület rendeltetéstől eltérő használatához – a jelen rendeletben meghatározott feltételek alapján – engedély szükséges. A jelen rendeletben foglaltak alapján kiadott engedély nem pótolja a külön jogszabályban előírt bejelentési, engedélyezési, hozzájárulási kötelezettséget.
(2) Közterület-használati engedély szükséges:
a. hirdető berendezés, információs- és reklámtábla, valamint transzparens (molinó) elhelyezéséhez, illetve üzemeltetéséhez,
b. vendéglátóipari kitelepülés (előkert) megvalósításához,
c. közterületen álló árusító pavilonhoz, üzlethez, garázshoz
d. árubemutatás céljára, reklámozási célú áru kirakásához, valamint közterületen időszakos és folyamatos árusításhoz,
e. közterületen lévő, vagy közterületbe benyúló árusító automata, egyéb árusító berendezés elhelyezéséhez,
f. mozgóbolt üzemeltetéséhez, valamint mozgó szolgáltató tevékenység végzéséhez, mozgó árusításhoz
g. építési munkával kapcsolatos állvány, építőanyag kihelyezéséhez, valamint építési munkaterület létesítéséhez,
h. a hatósági jelzéssel nem rendelkező, valamint az üzemképtelen jármű 30 napot meg nem haladó tárolásához 1,
i. távbeszélő fülke, fülke nélküli nyilvános távbeszélő készülék, postai alapszolgáltatás célját szolgáló postai berendezés elhelyezéséhez,
j. 1,1 m3 űrtartalomnál nagyobb, vagy nem szabványos hulladékgyűjtő edény elhelyezéséhez, ha az elhelyezés más módon nem lehetséges,
k. mutatványos tevékenység gyakorlásához,
l. rendezvény, kiállítás, technikai bemutató, valamint vásár céljára,
m. játék-, riport- és dokumentumfilm forgatásához,
n. tevékenységüket árusítással egybekapcsoltan végző művészek működéséhez,
o. 2elektromos töltőoszlopok elhelyezéséhez.
5. §
Nem kell közterület-használati engedély:
a. 3hatályon kívül
b. sajtó munkatársainak (újságíróknak) a tájékoztatási feladatuk ellátásához szükséges mértékben,
c. a fegyveres testületeknek és rendészeti szerveknek, valamint a tűzoltóságnak és mentőknek a feladatuk ellátásához szükséges mértékben,
d. tüzelőanyag, valamint bútorok és egyéb háztartási felszerelések költözködés alkalmával történő rakodásához és tárolásához, feltéve, hogy a tárolás a 48 órát nem haladja meg és a közlekedést nem akadályozza,
e. építőanyag, építéshez szükséges szerkezetek elhelyezéséhez, illetve lerakodásához, valamint bontásból származó anyagok és építési törmelék tárolásához, feltéve, hogy az a 48 órát nem haladja meg és a közlekedést nem akadályozza,
f. az úttartozékok és a közúti közlekedés irányításának célját szolgáló berendezések elhelyezéséhez,
g. a közterületen, illetőleg az alatt vagy felett elhelyezett távközlési kábelek, közművezetékek hibaelhárítása érdekében végzett munkához, feltéve, hogy a munka végzése nem jár együtt a közút felbontásával,
h. a szervezett lomtalanítási akcióban kijelölt területekre kihelyezett tárgyak tárolásához a lomtalanítás időtartamára,
i. adománygyűjtéshez a II. és III. díjövezetben.
6. §
Nem adható közterület-használati engedély:
a. az önkormányzat tulajdonában álló, vagy az önkormányzat szolgalmi jogával terhelt ingatlanokon lévő épületek alatti előtetők, épületárkádok járda- és közlekedő területeinek, továbbá alul- és felüljárók területeinek építménnyel történő igénybevételéhez,
b. zajos, bűzös, füsttel, korommal, vagy gőzzel járó, sugárzó, valamint a lakosság nyugalmát egyébként zavaró tevékenység gyakorlásához, illetve ilyen anyagok tárolásához, valamint veszélyes hulladék lerakásához,
c. a közlekedés biztonságát veszélyeztető berendezések és anyagok elhelyezéséhez,
d. sátorgarázs létesítéséhez,
e. olyan járdaszakaszokra, ahol a tervezett tevékenység a gyalogos közlekedést, vagy az úttestre lépő gyalogos észlelését akadályozná,
f. 4azokra a helyekre, ahol a tevékenység gyakorlása a közút, járda vagy járdasziget gépesített fenntartását, vagy a megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművek felvonulási útvonalon történő közlekedését akadályozza,
g. 5
h. szerencsejáték és ennek nem minősülő játékautomata működtetéséhez, üzemeltetéséhez,
i. Cirkuszi sátor elhelyezéséhez és a cirkuszi tevékenységet kiszolgáló járművek, lakókocsik elhelyezéséhez,
j. szexuális áruk bemutatására és forgalmazására, valamint a közerkölcsöt sértő tevékenység végzéséhez,
k. olyan tevékenység gyakorlásához, amelynek közterületen való folytatását jogszabály nem teszi lehetővé,
l. annak, akivel szemben a jelen rendelet hatálya alá tartozó ügyekben az önkormányzatnak követelése van,
m. szeszes ital árusítására, kivéve az engedélyezett rendezvényeket, vásárokat,
n. 6a hatósági jelzéssel nem rendelkező vagy az üzemképtelen jármű 30 napot meghaladó tárolásához,
o. 7mozgóbolti tevékenység végzéséhez az I. díjövezetben,
p. a rendelet 33. §-ban szereplő külön szabályok szerint az I. díjövezet területén tiltott tevékenységhez.
A KÖZTERÜLET-HASZNÁLAT ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
7. §
(1) A közterület rendeltetéstől eltérő használatának engedélyezése Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesterének hatósági hatásköre, aki ezt a feladatát a Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájának közreműködésével látja el.
(2) A Polgármester határozata ellen benyújtott fellebbezést a Közgyűlés bírálja el.
(3) Ha a közterület-használat olyan közterületre vonatkozik, amely a közúthálózatba tartozik, a közterület-használat engedélyezése előtt kérni kell a közút kezelőjének hozzájárulását. Fizető parkolóhely használata esetén kérni kell az üzemeltető Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. hozzájárulását is.
8. §
(1) A közterület-használati engedélyt annak kell kérnie, aki a közterületet használni kívánja.
(2) A kérelem benyújtása a közterület-használat megkezdésére nem jogosít.
(3) Ha a közterület használata építési (létesítési) engedélyhez kötött építmény elhelyezése céljából szükséges, az engedélyt az építtetőnek kell kérnie.
(4) Ha a közterület használata építési munka végzésével kapcsolatos állvány, építőanyag elhelyezése céljából szükséges, az engedély a kivitelezőnek kell kérnie.
(5) 8 A hatósági jelzéssel nem rendelkező vagy az üzemképtelen jármű tárolására közterület-használati engedélyt a jármű tulajdonosa kérhet.
(6) Kiállítás, vásár, vagy rendezvény tartása iránti közterület-használati engedélyt a rendezvény szervezője, vagy rendezője kérhet.
9. §
(1) A közterület-használati engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell az 1. sz. mellékletben előírt formanyomtatványon megjelölt valamennyi adatot és nyilatkozatot.
(2) Az engedély iránti kérelem az önkormányzat által rendszeresített formanyomtatvány igénybevétele nélkül is előterjeszthető, feltéve, hogy a kérelem valamennyi, az 1. sz. mellékletben megjelölt adatot és nyilatkozatot tartalmazza.
10. §
(1) Az engedély megadása során figyelembe kell venni az építésügyi, közúti közlekedési szabályokat, a városrendezési, műemlékvédelmi, esztétikai, kegyeleti, környezetvédelmi, köztisztasági, idegenforgalmi szempontokat, szakmai állásfoglalásokat, továbbá a közreműködő szakhatóságok által előírt követelményeket, s ellenőrizni kell a folytatni kívánt tevékenység gyakorlására feljogosító engedélyek meglétét is.
(2) Az ügyfél és a hatóság közötti esztétikai vita esetén a hatóság köteles az ügyben hatáskörrel rendelkező szakhatóság, illetve hatáskörrel rendelkező szakhatóság hiányában a Városi Főépítész véleményezésének megfelelően dönteni.
(3) Amennyiben egy közterületi helyet több kérelmező kíván használni, a használati jogot az szerzi meg, aki az előírt feltételeknek megfelel és a kérelmét előbb nyújtotta be.
11. §
(1) A közterület-használati engedélynek a hatósági eljárást szabályozó jogszabályban foglaltakon túl tartalmazni kell:
a. a közterület folyamatos tisztántartásának, valamint a közterületi létesítmény karbantartásának és a közterület-használat folytán előállt rongálásnak a használó saját költségén, a közterületen gyakorolt egyes tevékenységekre előírtak szerint történő helyreállítási kötelezettségét,
b. az engedélytől eltérő közterület-használat következményeire való figyelmeztetést,
c. a közterület-használat közérdekből történő megszüntetésének lehetőségéről szóló tájékoztatást, valamint az engedély visszavonására való figyelmeztetést,
d. az engedély érvényességének megszűnése esetére az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kötelezettséget,
e. jogszabályban foglalt egyéb előírásokat.
(2) Az engedély csak az engedélyest, annak bejelentett alkalmazottját és segítő családtagját, illetve jogi személy képviselőjét, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén annak bejelentett tagját jogosítja fel a közterület használatára.
(3) Alkalmi, ünnepi vásárok és egyéb rendezvények esetén a szervező (rendező) részére kiadott engedély magában foglalja a résztvevők – a szervezővel polgári jogi jogviszonyban álló kereskedők, szolgáltatók, zenekarok stb. – engedélyét is.
(4) Az engedély megadása, megtagadása, vagy visszavonása ügyében hozott határozatot a hatósági eljárást szabályozó jogszabályban foglaltakon túl közölni kell:
a. a közterület kezelőjével,
b. a Közterület-felügyelettel.
12. §
(1) Az engedélyes a közterület használatáért, illetve a közút nem közlekedési célú igénybevételéért a 3. sz. mellékletben meghatározott díjat, de minimum 1.000,- forintot köteles fizetni, a közterület-használati eljárásban meghozott hatósági határozatban vagy közútkezelői hozzájárulásban megnevezett, a közterületeket üzemeltető és fenntartó Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. számlájára. Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. köteles az így keletkező bevételeket a közterületek fenntartására fordítani, és arról éves beszámolójában elszámolni.
(2) Székesfehérvár Megyei Jogú Város közigazgatási területe a díj fizetése szempontjából az alábbi díjövezetekre tagozódik.
I. díjövezet: történelmi Belváros (Budai út – Várkörút – Mátyás király körút – Piac tér által határolt terület)
II. díjövezet: Kadocsa út – Szent Flórián krt. – Palotai út – Gaja patak– Komáromi vasútvonal – Vasútállomás – Mártírok útja által határolt terület.
III. díjövezet: az előző kettő övezetbe nem tartozó területek
(3) Ha a közterület-használat két díjövezet határán van, akkor a magasabb díjtételű övezetre megállapított díjat kell alkalmazni.
13. §
(1) Az engedélyes a díjat a közterület-használat tényleges területe alapján köteles megfizetni a közterületen lévő létesítmény, hirdető berendezés üzemeltetésére, illetve a közterületi talajjal fennálló közvetett kapcsolatra tekintet nélkül.
(2) 9 A létesítménnyel elfoglalt és a tevékenységhez további területet nem igénylő közterület nagyságának meghatározásánál a létesítmény közterületre eső vízszintes vetületét kell számításba venni. Kivétel e szabály alól az építési munkaterület létesítés árkádos állványzata, ha a közterület rendeltetésszerű használata alatta továbbra is biztosított. Hirdető berendezés elhelyezése esetében a közterület-használati díjat a létesítmény hirdetési felületének nagysága alapján kell meghatározni.
(3) A díjfizetés szempontjából minden megkezdett hónap, nap, m2 egésznek számít.
(4) A díjat az igénybevevőnek az engedélyben meghatározott időtartamra vonatkozóan az engedélyező határozat közlésekor, de legkésőbb a közterület-használat megkezdését megelőzően előre kell megfizetni. A befizetés tényét a közterület-használat megkezdése előtt és a közterület-használat során végrehajtott ellenőrzéskor igazolni kell.
14. §
(1) 10 Mentes a díjfizetési kötelezettség alól:
a. a rendelkezés hatályát veszti.
b. Önkormányzat vagy intézménye, költségvetési szervek, továbbá Székesfehérvár Városgondnoksága Korlátolt Felelősségű Társaság által szervezett ünnepi, sport, egészségügyi, és kulturális rendezvények, vásárok,
c. az országos, vagy helyi védelem alatt álló műemlék épületek felújításával kapcsolatos közterület-használat,
d. a szervezett szemétszállítást végző vállalkozónak a feladat ellátását szolgáló hulladékgyűjtő edénye elhelyezése,
e. választás, népszavazás, népi kezdeményezés kampányának időszakában a kampány célját szolgáló rendezvény, hirdető berendezés, kitelepülés,
f. egyházi ünnepi rendezvények,
g. ha a közterület használatára adománygyűjtő, vagy jótékony célú rendezvény céljából kerül sor, feltéve, hogy az a város érdekeinek megfelel, és nem kapcsolódik hozzá kereskedelmi tevékenység,
h. az Önkormányzat, költségvetési intézmény és szerveik, valamint az általuk tulajdonolt cégek megbízásából történő munkavégzéssel kapcsolatos közterület-használat,
i. őstermelői árusítás,
j. fizető parkolóhely használata a Városgondnoksággal kötött megállapodás esetén,
k. társasház felújítása, ha az Önkormányzat a felújításhoz támogatást nyújt,
l. ha a rendezvény hozzájárul a város kulturális életének, hagyományainak színesítéséhez,
m. ha a kérelmező magánszemély iratokkal igazolja, hogy – a vele egy háztartásban élő személyeket is figyelembe véve – háztartásában az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 %-át.
n. 11Hatályon kívül.
o. 122014. május 1. napjától 2014. december 31. napjáig terjedő időszak alatt az I. díjövezeten belül, a Székesfehérvár, Fő utcán, Liszt Ferenc utcában, Városház téren, Hősök terén, Kossuth utcában, Koronázó téren, Táncsics utcában, Országzászló téren, Rózsa utcában megvalósuló, vendéglátó-ipari (előkert, terasz) kitelepülésnek minősülő közterület-használat.
(2) .13
15. §
(1) 14Közterület-használati engedély legfeljebb egy évre adható, kivéve a 4. § (2) bekezdés c), i) és o) pontjában szereplő létesítmények esetében, ahol az engedély a létesítmények fennálltáig vagy visszavonásig adható ki.
(1a) 15A 3. melléklet szerinti közterület-használati díj módosítása esetén a létesítmények fennálltáig vagy visszavonásig kiadott közterület-használati engedélyt hivatalból módosítani kell az új közterület-használati díjtételnek megfelelően.
(2) A közterület-használat közérdekből bármikor megszüntethető.
(3) 16Vissza kell vonni az engedélyt, ha:
a. az engedélyes a közterületet az engedélyben foglaltaktól eltérően használja, vagy a 11. § (2) bekezdésében foglaltakon kívül másnak átengedi,
b. az engedélyes a díjat legkésőbb az engedélyben a tevékenység megkezdésére meghatározott időpontig nem fizeti meg,
c. az engedélyes a kihelyezett létesítménnyel kapcsolatban előírt karbantartási kötelezettségének a külön felhívásban megjelölt időpontig nem tesz eleget, vagy
d. a létesítmény fennálltáig vagy a visszavonásig hatályos engedély jogosultja bejelenti, hogy a közterületet a továbbiakban már nem használja.
16. §
(1) Ha az engedély bármilyen okból érvényét veszti, az engedélyes a saját költségén köteles az eredeti állapotot – kártalanítási igény nélkül – helyreállítani vagy arra jogosult kivitelezővel helyreállíttatni, továbbá a helyreállításra szakfelügyeletet megrendelni a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft.-től. Ha az engedélyes helyreállítási kötelezettségének az engedélyező határozatban vagy a felhívásban megjelölt időpontig nem tesz eleget, a Polgármester az engedélyes veszélyére és költségére intézkedik az eredeti állapot helyreállítása iránt.
(2) Ha az engedélyes a közterület használatát meg kívánja szüntetni, köteles ezt a szándékát a közterület-használat megszűntetése előtt legalább három nappal írásban bejelenteni. Akadályoztatás esetén – annak hitelt érdemlő igazolásával együtt – az akadályoztatás megszűnése után öt munkanapon belül lehet megtenni a bejelentést.
(3) Ha a közterület-használat megszűnt, a már esedékessé vált és befizetett díj a 15. § (2) és 16. § § (2) bekezdésében meghatározott esetben időarányosan visszajár. A 16. § (2) bekezdésében meghatározott esetekben szereplő határidőkön túli bejelentések esetén az ügyben eljáró önkormányzati hatóság nem vizsgálhatja a bejelentésben foglaltakat és nem intézkedhet a megfizetett közterület-használati díjból történő visszatérítésre, illetve nincs lehetősége arra, hogy a meg nem fizetett díj beszedésétől eltekintsen.
(4) Ha a közterület használata az engedélyes önhibáján kívül szünetel és azt hitelt érdemlően igazolni tudja, a befizetett díjnak az igénybe nem vett időszakra járó időarányos részét kérelmére vissza kell téríteni.
A KÖZTERÜLET-HASZNÁLATRA VONATKOZÓ KÜLÖN ELŐÍRÁSOK
A KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓ TEVÉKENYSÉG
17. §
(1) Székesfehérvár közigazgatási területén – az alkalmi vásárok és rendezvények kivételével – csak azok a kérelmezők árusíthatnak közterületen, amelyek ott üzlethelyiséggel is rendelkeznek.
(2) 17A történelmi Belváros közterületein vendéglátó egység kerthelyiség jellegű kitelepülése, valamint árubemutatás céljára szolgáló utcabútor városképbe illő esztétikus berendezéssel engedélyezhető, ha azok megjelenése a Településkép védelméről szóló önkormányzati rendeletben, illetve a Fő utca Utca- és térrendezési kiviteli tervében javasolt utcabútorok forma- anyag és színvilágával azonos színvonalú, valamint a kitelepülés illetve árubemutatás a gyalogosforgalmat nem akadályozza.
3. 18Őstermelő díjmentesen maximum 1,5 m2 méretű területen, valamint mezőgazdasági termelő és feldolgozó díjfizetés mellett árusíthat, az alábbiakban felsorolt közterületeken:
a. az I. díjövezetben: csak Nőnaphoz kapcsolódó őstermelői virágárusítás
b. az I. díjövezeten kívüli közterületeken:
Beregszászi u. hrsz. 10069/1
Bory tér hrsz. 10902
Farkasvermi u. hrsz. 5032/10
Maroshegy Szilvamag területe
Szedreskerti ln. hrsz. 4395/5
Széchenyi u. hrsz. 558/5
Sarló u. hrsz. 8587/32
Tóvárosi ln. hrsz. 6188/65
Verseci u. hrsz. 9804/1
Erzsébet út-Zrínyi utca sarok hrsz 8491
Gerle utca hrsz:4349
Barátság liget hrsz 3489
17/A. §19
Mozgóbolti tevékenység végzésére a II. díjövezetben kizárólag az alábbi közterületekre adható közterület-használati engedély:
Beregszászi u. 10069/1 hrsz
Bory tér 10902 hrsz
Farkasvermi u. 5032/10 hrsz
Maroshegy, Szilvamag területe
Szedreskerti ln. 4395/5 hrsz
Széchenyi u. 558/5 hrsz
Tóvárosi ln. 6188/65 hrsz
Verseci u. 9804/1 hrsz
Erzsébet út-Zrínyi utca sarok 8491 hrsz
Gerle utca 4349 hrsz
Barátság liget 3489 hrsz
18. §
(1) Kiállítások, vásárok és egyéb rendezvények szervezői kötelesek gondoskodni a rendezvény befejezését követő takarítás saját költségen történő elvégeztetéséről.
(2) Árusító pavilonok elé, illetve köré semmilyen további eszköz (pl. reklámtábla és –eszköz, automata, hűtő, stb.) nem helyezhető el.
(3) Tilos a közterülten – a közvetlen szállítási előkészületet kivéve – göngyöleget tárolni.
REKLÁM ÉS HIRDETÉSI TEVÉKENYSÉG
19. §20
(1) Közterület-használati engedély kizárólag azon, a településkép védelméről szóló törvény szerinti reklámberendezésre adható, amely elhelyezése a településkép védelméről szóló törvény, a végrehajtására kiadott kormányrendelet és a reklámokról szóló önkormányzati rendelet előírásainak megfelel.
(2) Az (1) bekezdésnek meg nem felelő, közterület-használati engedéllyel rendelkező reklámberendezés a közterület-használati engedély hatályának lejártáig használható reklám közzététele céljából.
20. §
(1) A hirdető berendezés elhelyezését engedélyező határozatnak tartalmaznia kell:
a. az engedélyezett hirdető berendezés leírását,
b. felhívást arról, hogy a karbantartási kötelezettség elmulasztása a hirdető berendezés kártalanítás nélküli elbontását eredményezi.
(2) Az engedélyest a hirdetőtábla eltávolítására – tizenöt napos határidő kitűzésével – fel kell szólítani, ennek eredménytelensége esetén a közterület-használati engedélyt vissza kell vonni, ha
a. az engedélyes a hirdetőtáblát nem az engedélynek megfelelően helyezte el, illetve annak méretét, vagy tartalmát az engedélybe ütköző módon megváltoztatta,
b. az engedélyes, vagy megbízottja tisztántartási, karbantartási, vagy felújítási kötelezettségének felszólítás ellenére sem tett eleget,
c. a városfejlesztési, városrendezési tevékenység eredményként a közterület-használati körülmények megváltoztak,
d. a forgalmi körülmények jelentős megváltozása folytán a hirdető berendezés elhelyezése a közlekedés biztonságát kedvezőtlenül befolyásolja, vagy a forgalmi rend változása következtében nem lehetne elhelyezni.
21. §21
(1) Az I. díjövezetben nem működtethető hangos reklám.
(2) Reklámtábla a közúti űrszelvényen kívül helyezhető el úgy, hogy a közlekedés biztonságát nem veszélyezteti, figyelembe véve a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényben foglaltakat.
(3) Szórólapozás, reklámkiadvány terjesztése közutak területén – a járdák kivételével – nem végezhető. A szórólapként alkalmazott reklámcédulák, ingyenes sajtótermékek utcai terjesztését a terjesztést megelőzően legalább 5 munkanappal be kell jelenteni. Nem minősül utcai terjesztésnek a szórólapok, ingyenes sajtótermékek postaládába való elhelyezése.
ÉPÍTÉSI MUNKÁLATOK
22. §
(1) Közterületen építési anyag tárolására – amennyiben az építési telken belül erre nincs lehetőség – kérelemre, csak a szükséges időtartamra és csak a műszakilag indokolt területre adható engedély.
(2) Épülettel, építménnyel kapcsolatos építési, bontási és tatarozási munkákat (a továbbiakban: építési munka) úgy szabad végezni, hogy por és egyéb szennyeződés a közterületre ne jusson, illetve a vízelvezetés biztosítva legyen. Nagysúlyú épületelemek (vasbetongerendák stb.) csak fa alapon, vagy raklapon helyezhetők el.
(3) Építőanyag, építési törmelék csak az erre a célra rendszeresített, konténerben helyezhető el. A porképződést permetezéssel, zárt törmelékcsúszdával, zárható szállító tartállyal, rögzített takarással kell megakadályozni. Építési porvédelem miatt a rekonstrukcióra kerülő épületek homlokzati falán megfelelő háló elhelyezése kötelező.
(3) Az építési engedélyezési eljáráshoz, építési munkálatokhoz kapcsolódóan az érintett ingatlan kapubejárójának, kerítésének kialakításához közútkezelői hozzájárulást kell kérni.
(4) A magántulajdonú ingatlanok megközelítését szolgáló kapubejárók, útcsatlakozások kialakítására szóló közútkezelői hozzájárulásokban meg kell határozni, illetve a kérelmezővel meg kell terveztetni a csatlakozó közúti, közterületi létesítmények kialakítására vonatkozó előírásokat (gépjármű- és gyalogosforgalmat szolgáló burkolatok anyaga, szintje, esésvonala, vízelvezetés és vízbekötés (szikkasztás) módja, lekerekítő ívek).
(5) A közúti, közterületi létesítmények terveit a városi összközműtérkép 90 napnál nem régebbi állományába illesztve kell benyújtani.
(6) A közterületen okozott változásokat, a megvalósult létesítményt a városi összközműtérképre az építtetőnek fel kell vezettetni az Alba Geotrade Zrt.-nél, (Székesfehérvár, Óvoda u. 2.), valamint erről igazolást kell bemutatni a közútkezelőnél a munka elkészültétől számított 30 napon belül.
23. §
1. Tilos a közterületen bontásból, tatarozásból származó hulladék anyag tartós tárolása. Az ilyen anyagokat folyamatosan, de legkésőbb 48 órán belül a kijelölt hulladék lerakóhelyre el kell szállítani. A polgármester a mulasztó költségére elrendelheti az építési törmelék elszállítását.
1. Az önkormányzat a tulajdonában lévő közterületi parkolókat saját maga üzemeltetheti, illetve azok üzemeltetésére szerződést köthet.
2. A közterületi parkólóhelyek névre vagy forgalmi rendszámra szóló kizárólagos használata nem engedélyezhető.
3. A zónás fizető parkolási rendszer működésének szabályait az önkormányzat külön rendeletben állapítja meg.
4. Díjövezettől függetlenül tilos 22.00 és 06.00 óra között a teher- személy-, és áruszállításra szolgáló 3,5 tonna összsúlyt meghaladó járművek közterületen való tárolása.
5. Pótkocsi, félpótkocsi, vontató, nyergesvontató, lassú jármű és mezőgazdasági vontató illetve munkaeszközei csak
a. saját telephelyen,
b. bértárolásra kijelölt telephelyen,
c. méretei alapján alkalmas építési telken tárolható.
25. §
Tilos a közterületen
a. járművek javítása, átalakítása, szerelése a KRESZ-ben meghatározott hibaelhárítás kivételével,
b. gépjárművek festése, olajcseréje
c. gépjárművek mosása
d. gépjárművek reklám célú elhelyezése kiállítások, vásárok kivételével.
26. §.22
A HATÓSÁGI JELZÉSSEL NEM RENDELKEZŐ JÁRMŰVEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
26/A. §23
1. A hatósági jelzéssel nem rendelkező jármű Székesfehérvár Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévő mellékútvonalon közterület-használati engedély nélkül legfeljebb 10, közterület-használati engedély birtokában pedig legfeljebb további 30 napig tárolható.
2. A hatósági jelzéssel nem rendelkező jármű (1) bekezdéstől eltérő helyen történő tárolásra közterület-használati engedély nem adható.
3. A hatósági jelzéssel nem rendelkező jármű tulajdonosa köteles a közterület-használati engedélyt a járműben jól látható helyen elhelyezni.
4. Hatósági jelzéssel nem rendelkező jármű tárolására adott közterület-használati engedély nem hosszabbítható meg, és érvényességi idejének lejártát követően ugyanazon járműre új közterület-használati engedély 1 éven belül nem adható.
5. A hatósági jelzéssel nem rendelkező jármű tulajdonosa a járművet a közterületről az (1) bekezdésben megjelölt határidő leteltéig köteles eltávolítani. Nem minősül eltávolításnak, ha a járművet Székesfehérvár Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévő más közterületre szállítják át.
AZ ÜZEMKÉPTELEN JÁRMŰVEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
26/B. §24
1. Üzemképtelen jármű Székesfehérvár Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévő közterületek közül kizárólag mellékútvonalon vagy parkolóban tárolható.
2. Az üzemképtelen jármű az (1) bekezdésben meghatározott közterületen közterület-használati engedély nélkül legfeljebb 10 napig, közterület-használati engedéllyel pedig további 30 napig tárolható.
3. Az üzemképtelen jármű tulajdonosa köteles a közterület-használati engedélyt a járműben jól látható helyen elhelyezni.
4. Üzemképtelen jármű tárolására adott közterület-használati engedély nem hosszabbítható meg, illetve a közterület-használati engedély lejártát követően ugyanazon járműre új közterület-használati engedély 1 éven belül nem adható.
5. Az üzemképtelen jármű tulajdonosa a járművet a közterületről az (2) bekezdésben megjelölt határidő elteltéig köteles eltávolítani. Nem minősül eltávolításnak, ha a járművet Székesfehérvár Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévő más közterületre szállítják át.
26/C. §25
1. Amennyiben az üzemképtelen járművet Székesfehérvár Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévő közterületen 10 napot meghaladóan közterület-használati engedély nélkül, vagy a közterület-használati engedély érvényességének lejártát követően tárolják, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyelete (a továbbiakban: Közterület-felügyelet) a közúti közlekedési nyilvántartásból megállapítja a tulajdonos személyét, és írásban, a jogkövetkezményekre való figyelmeztetés mellett, határidő megjelölésével felszólítja a jármű közterületről történő eltávolítására.
2. Amennyiben a tulajdonos a járművet a felszólítás ellenére a megadott határidőn belül nem távolítja el a közterületről, a Közterület-felügyelet Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. bevonásával intézkedik a jármű elszállítása iránt.
JÁRMŰVEK HATÓSÁGI ELSZÁLLÍTÁSA
27. §
(1) 26Járművek hatósági elszállítása esetén a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény, illetve a kerékbilincs közterület-felügyelet általi alkalmazására, a járművek elszállítására, valamint a felmerült költségekre vonatkozó szabályokról szóló 55/2009. (X. 16.) IRM rendelet szerint kell eljárni.
(2) 27
(3) 28
28. §
(1)29 Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. feladatai a járművek hatósági elszállításával kapcsolatban:
a. a Közterület-felügyelet jelzése esetén a járműveknek a telephelyére történő szállítása,
b. a telephelyére szállított járművek tárolása és őrzése,
c. a Közterület-felügyelet felhatalmazása alapján a jármű kiadása a tulajdonos számára,
d. a járműben talált dolgok őrzése a jogosult költségére és veszélyére,
e. a Közterület-felügyelet felhatalmazása alapján gondoskodik a jármű értékesítéséről.
KÖZTERÜLETEK BONTÁSA ÉS HELYREÁLLÍTÁSA
29. §
(1) A Jegyző minden év január 31-ig tájékoztatást kér a gazdálkodó szervektől a tárgyi évre vonatkozó út, járda és közműhálózat fejlesztési, illetve korszerűsítési terveikről.
A bejelentéseknek az országos közutak városi szakaszait érintő bontási igényeket is tartalmaznia kell.
(2) A Jegyző a tervek birtokában a közutak és közterületek bontásával kapcsolatos munkák összehangolása érdekében egyeztető tárgyalást tart, amelyre valamennyi érdekeltet meg kell hívni.
(3) Előzetes engedély nélkül közterületet felbontani csak a közmű üzemzavarának halasztást nem tűrő elhárítása érdekében szabad. Ilyen esetekben a felbontást követő első munkanapon a felbontásra engedélyt kell kérni. A felbontás megkezdése előtt a Polgármesteri Hivatalban az alábbi adatokat haladéktalanul (személyesen, vagy telefonon) be kell jelenteni:
a. a bontás helye és időpontja,
b. a bontás oka,
c. a munkát végző cég neve,
d. a felelős neve, beosztása, telefonszáma,
e. a bejelentő neve, címe, telefonszáma.
Az engedély kérelem késedelmes benyújtása vagy a benyújtás elmulasztása engedély nélküli használatnak minősül.
Útterületek nem közlekedési célú igénybevétele esetén a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény előírásai alapján kell eljárni.
(4) Utak, járdák esetén a bontás és helyreállítás teljes időtartama alatt az engedélyes gondoskodni köteles a jelen rendelet 22-23. §-ban előírtak betartása mellett a gyalogos és járműforgalom biztonságos lebonyolításának feltételeiről. A Jegyző az említett munkák végzéséhez egyéb feltételeket állapíthat meg.
(5) A közterület bontása, illetve közterületen történő építés előtt a közterület üzemeltetőjétől, a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft.-től, szakfelügyeletet kell megrendelni. A munkavégzés során munka megkezdése, az elkészült létesítmények eltakarása és a helyreállítás befejezése csak szakfelügyelet jelenlétében történhet.
(6) A munkák befejezésekor műszaki átadást kell tartani, amelynek lezárását és a közterület közforgalom számára történő visszaadását a szakfelügyelet igazolja.
30. §
(1) A kivitelezési és helyreállítási munkát olyan ütemben kell végezni, hogy azt az előírt határidőre befejezzék. A munkát csak akkor szabad megkezdeni, ha annak folyamatos végzéséhez a feltételek biztosítottak.
(2) Amennyiben a közterület igénybevétele során az érintett térburkolat, illetve járda területének több mint 50%-át felbontják, az építtető köteles a burkolatot, illetve járdát teljes szélességben és legalább az eredeti burkolattal azonos módon újjáépíteni. Egyéb esetben, ha a bontás során 1 méternél keskenyebb hosszirányú burkolt sáv alakul ki, akkor a bontott szakasszal egybefüggően ezt is helyre kell állítani.
(2) A bontással érintett forgalmi sávokban a burkolatot a kiemelt szegélyek helyreállításával a teljes forgalmi sáv szélességében kell helyreállítani.
(3) A 2 méternél keskenyebb összefüggő szilárd burkolatú járdaszakaszokat teljes szélességben, az eredeti burkolattal azonos módon kell újjáépíteni.
(4) A munkavégzéssel érintett területeken a szilárd burkolat pályaszerkezete a munkaárok szélétől számítottan minimum 50-50 cm –es átlapolással építendő ki.
a. 5 éven belül épült utat, járdát, térburkolatot csak a közmű üzemzavarának elhárítása érdekében lehet felbontani. Új közmű építése illetve rekonstrukciója esetén a teljes burkolatot újra kell építeni, kivéve a keresztirányú lakossági bekötések esetén.
b. November 1. és március 1. között csak a közmű üzemzavarának halasztást nem tűrő elhárítása érdekében lehet felbontani út-, járda- vagy térburkolatot.
(5) Szilárd út-, tér- és járdaburkolat helyreállítását csak az arra jogosult, megfelelő szakmai képesítéssel rendelkező személy, vagy szervezet végezheti.
(6) A zöldfelületeket munkavégzés után a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft-vel jegyzőkönyben egyeztetett módon kell helyreállítani.
(7) Ha a teljes helyreállítás a bontási engedélyben meghatározott határidőre nem készül el, a határidő indokolt esetben meghosszabbítható.
(8) a) A felbontott burkolatok forgalomnak történő ideiglenes átadásáig az engedélyes köteles az igénybevett teljes építési területre kiterjedően a közterület-használati díjat megfizetni.
2. Amennyiben a végleges helyreállítás és forgalomnak történő átadás az ideiglenes átadást követő 5 munkanapon belül nem történik meg, akkor az igénybevételi díjat a teljes időszakra meg kell fizetni.
10. A zónás fizető parkolási rendszerbe bevont parkolóhelyek igénybevétele esetén az ott érvényes parkolási díjat kell az üzemeltető Székesfehérvár Városgondnoksága Kft részére megtéríteni.
11. Közmű üzemzavarának elhárítása esetén, felbontott burkolatok forgalomnak történő ideiglenes átadásáig nem kell a közterület-használati díjat megfizetni. Ezt követő időszakban az (9) b) pontja alapján kell eljárni.
12. Amennyiben az engedélyes a határidő módosításához hozzájárulást nem kér vagy nem kap, úgy tevékenysége közterület engedély nélküli használatának minősül.
EGYÉB HASZNÁLATI MÓDOK
31. §
(1) 30Rádióműsor, valamint a mozgóképről szóló törvény hatálya alá nem tartozó hírműsor, aktuális és szolgáltató magazinműsor, sportközvetítés, beszélgetőműsor (talk-show), játék- és vetélkedőműsor, valamint reklámfilm felvétele esetében a közterület-használati engedélyben e rendelet 33/A. § (2) bekezdésében foglalt feltételeket kell előírni.
(1a)31 Az (1) bekezdésben meghatározott közterület-használat díját a 3. melléklet tartalmazza.
(2) Utcai zenélés nem folytatható:
a. 22.00 és 06.00 óra között,
b. munkanapokon 08.00 és 16.00 óra között a közhivataloktól és intézményektől számított hatvan méter távolságon belül,
c. temetőktől és vallásgyakorlásra szolgáló helyektől számított hatvan méter távolságon belül.
(2a)32 Utcazenélés keretében az élő énekelés mellett kizárólag hangszeres élőzene folytatható, hangosító berendezés használata nélkül.
(3) A közterület-használati eljárás alá nem tartozó rendezvényeket a tevékenység megkezdése előtt legalább tizenöt nappal a Jegyzőnél be kell jelenteni.
(4) Az I. és II. díjövezetben engedélyezett rendezvényeken, vásárokon kívül fizikailag elhatárolt területen folytatott mutatványos tevékenység gyakorlása tilos.
32. §
(1) Székesfehérvár teljes közigazgatási területén a közparkokat, köztárgyak környezetében lévő díszburkolatokat, zöldterületeket, sétányokat, játszótereket rendeltetéstől eltérő módon, vagy céllal, görkorcsolyával, gördeszkával, kerékpárral, motorkerékpárral és gépjárművekkel használni tilos.
(2) Gépjárművel megállni és várakozni, illetve gépjárművet tárolni az úttesten kívül lévő, zúzottkővel, murvával, díszburkolattal nemesített területeken, zöldterületeken és burkolatlan területeken – kivéve az útburkolat és árok között lévő útpadkán, ha azt jelzőtábla nem tiltja – tilos függetlenül attól, hogy az kiemelt vagy süllyesztett szegéllyel van elválasztva. Járdák esetében a KRESZ előírásait kell figyelembe venni.
AZ I. DÍJÖVEZETRE VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK
33. §
1. Vendéglátó egység kitelepülése, valamint árubemutatás céljára szolgáló utcabútor városképbe illő esztétikus berendezéssel engedélyezhető, ha azok megjelenése a Belvárosra vonatkozó szabályozási tervben, illetve a Fő utca Utca- és térrendezési kiviteli tervében javasolt utcabútorok forma- anyag és színvilágával azonos színvonalú, valamint a kitelepülés illetve árubemutatás a gyalogosforgalmat nem akadályozza.
a. A kitelepülés nyitva tartási ideje legkésőbb 22.00 óráig tarthat minden olyan napon, amelyet iskolai tanítási nap követ. Egyéb napokon a nyitva tartás 24.00 óráig terjedhet.
b. A kerthelyiségekben a vendégek szórakoztatására zeneszolgáltatás, műsoros előadás, táncrendezvény vagy egyéb szórakoztató szolgáltatás a c) pontban leírt eset kivételével 22 óráig folytatható.
c. A kerthelyiségekben élő eseményről történő rádió- és televízió-közvetítés legfeljebb 24.00 óráig folytatható, amennyiben a kerthelyiség az a.) pont szerint 24.00 óráig nyitva tarthat.
d. A kerthelyiségekben közterület használati engedély birtokában a vendégek szórakoztatására zeneszolgáltatás, műsoros előadás, táncrendezvény vagy egyéb szórakoztató szolgáltatás olyan módon nyújtható, illetve szervezhető, hogy az üzlethelyiségnek helyet adó, valamint az azzal szomszédos épületek lakóit nem zavarhatja.
e. 33
2. 34 A hatósági jelzéssel nem rendelkező vagy az üzemképtelen jármű I. díjövezetben lévő közterületen történő tárolásához nem adható közterület-használati engedély.
3. Választás, népszavazás, népi kezdeményezés kampányának időszakát kivéve csak önkormányzati vagy költségvetési szerv által szervezett vagy az önkormányzat által támogatott egyéb rendezvény engedélyezhető.
4. Tilos a koldulás minden fajtája, illetve az ilyen jellegű tevékenységnek adományokkal való támogatása.
5. Tilos az adománygyűjtő személyek engedélyezett adománygyűjtő rendezvényen kívüli tevékenysége, valamint az üzleti célú kérdőívezés, közvélemény-kutatás és szórólapozás.
FILMFORGATÁSI CÉLÚ KÖZTERÜLET-HASZNÁLAT
33/A. §35
1. A mozgóképről szóló törvény hatálya alá tartozó filmalkotások forgatása céljából történő közterület-használat esetében e rendeletet e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
2. Székesfehérvár Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévő közterületek filmforgatási célú igénybevételének feltételei:
a. a filmforgatással érintett közterületről nyíló ingatlanok tulajdonosait, használóit a hatósági szerződés kérelmezőjének (továbbiakban: kérelmező) legkésőbb a filmforgatás megkezdése előtt három nappal értesítenie kell a filmforgatásról és annak időtartamáról az érintett ingatlanok tulajdonosait, használóit a kérelmezőnek;
b. a közterület filmforgatásra alkalmassá tételéről és a filmforgatás ideje alatt történő őrzéséről, az esetlegesen szükséges egyéb hozzájárulások engedélyek beszerzéséről a kérelmező köteles gondoskodni;
c. a kérelmező köteles a filmforgatással érintett közterületek használata során az érintett közterületről nyíló ingatlanok gyalogos és gépjárművel történő megközelítését biztosítani;
d. a filmforgatást követően a közterületet tisztán és eredeti állapotában kell elhagyni;
e. amennyiben a filmforgatás a közterületen elhelyezett utcabútorokat beszennyezte, a kérelmező köteles az utcabútorokat legkésőbb a közterület-használat utolsó napján megtisztítani;
f. a kérelmező köteles a filmforgatás során keletkezett hulladékot legkésőbb a közterület-használat utolsó napján elszállítani;
3. A hatósági szerződés jóváhagyását meg kell tagadni, amennyiben
a. a hatósági szerződésnek a Polgármesteri Hivatalba történő érkezése időpontjában a filmforgatással érintett közterületre harmadik személy érvényes közterület-használati engedéllyel vagy hatósági szerződéssel rendelkezik, vagy
b. a filmforgatás tervezett helyszínén Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat intézménye, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat tulajdoni részesedésével működő gazdasági társaság a hatósági szerződésnek a Polgármesteri Hivatalba történő érkezése időpontját megelőzően nyilvánosságra hozott, közterület-használati engedélyhez nem kötött rendezvényt tart,
c. a filmforgatás tervezett helyszínének a hatósági szerződésnek a Polgármesteri Hivatalba történő érkezése időpontját megelőzően Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata más célú igénybevételéről döntött;
d. nem áll rendelkezésre a kérelmező írásbeli nyilatkozata, miszerint a filmforgatáson létrejövő felvétel tartalma nem sért jogszabályt, nem sérti a közizlést, nem sérti Székesfehérvár Megyei Jogú Város jó hírnevét;
4. Amennyiben a filmforgatás a forgatást akadályozó, de a kérelmezőnek nem felróható vagy rendkívüli természeti események miatt bizonyíthatóan elmaradt, a közterület-használatot a közterület tulajdonosa az akadály elhárulásától vagy a rendkívüli természeti esemény megszűnésétől számított 10 napon belül biztosítja a hatósági szerződésben rögzített helyen és időtartamban. Amennyiben a kérelmezőnek nem felróható, illetve a rendkívüli természeti események a filmforgatást csak a közterület-használat hatósági szerződésben rögzített időtartamának egy részében akadályozták, a közterület-használatot az akadály elhárulásától vagy a rendkívüli természeti esemény megszűnésétől számított 10 napon belül olyan időtartamban kell biztosítani, ameddig a filmforgatás akadályozva volt. A filmforgatás tervezett új időpontját legkésőbb az akadály megszűnését követő napon be kell jelenteni Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájára. A (2) bekezdés a) és b) pontjában foglalt esetben a közterület-használatot az akadály elhárulásától számított 10 napon belül a kérelmező által tervezett időpont helyett más időpontban kell biztosítani.
5. A filmforgatási célú közterület-használat szempontjából az I. díjövezet teljes területe turisztikailag kiemelt központi területnek minősül.
6. A közterület-használat díja megegyezik a mozgóképről szóló törvényben meghatározott, a megyei jogú városok esetében alkalmazható díjtétel mindenkori legmagasabb összegével.
7. A filmforgatási célú közterület-használatról kötött hatósági szerződést a Közgyűlés által átruházott hatáskörben a Polgármester hagyja jóvá, illetve a Polgármester adja ki a jóváhagyást megtagadó nyilatkozatot. A Polgármester gyakorolja továbbá a mozgóképről szóló törvény és végrehajtási rendelete szerint a közterület tulajdonosát megillető jogokat.
HATÓSÁGI ELLENŐRZÉS
34. §
(1) A közterület-használat szabályszerűségének, az engedélyben meghatározottak betartásának ellenőrzését a Polgármester a Jegyző, a Közterület-felügyelet, a közlekedési hatóság és a rendőrség bevonásával végzi.
(2) Az engedélyes köteles a közterület-használatra vonatkozó engedélyt a díjbefizetést igazoló szelvénnyel együtt az igénybevétel helyén, ahol ez nem lehetséges, ott saját székhelyén, vagy telephelyén tartani és hatóság felhívására bemutatni. Minden reklámhordozón olvashatóan fel kell tüntetni az engedélyes nevét és székhelyének, vagy telephelyének címét.
(3) Az ellenőrzést végzők jogosultságuk igazolása után az igénybevétellel, kihelyezéssel kapcsolatos valamennyi iratot megtekinthetik, a berendezési, felszerelési tárgyat, hirdető berendezést megszemlélhetik.
(4) A közterület-használati engedélyhez kötött, de engedély nélküli, valamint az engedélytől eltérő használat esetén az ellenőrzést végző határidő kitűzésével felhívja a használót a használat, vagy az engedélytől eltérés megszüntetésére és szabálysértési feljelentést tehet.
A KÖZTERÜLET JOGELLENES IGÉNYBEVÉTELÉNEK KÖVETKEZMÉNYEI
35. §
(1) Azt, aki közterületet engedélyhez kötött esetben engedély nélkül, vagy az engedélyben foglalt feltételektől eltérő módon használ, a szabálysértés jogkövetkezményein túlmenően az engedély nélküli, vagy az eltérő használat tartamára az egyébként fizetendő közterület-használati díj megfizetésére kell kötelezni.
(2) Ha a közterületet engedély nélkül, vagy az engedélytől eltérő módon használó az engedélyezés feltételeinek megfelel – kérelmére – a polgármester a közterület-használatot engedélyezheti. Az engedély megadása a használót nem mentesíti az (1) bekezdésben említett következmények alól.
(3) Ha a közterületet engedély nélkül, vagy az engedélytől eltérő módon használó a közterület-használat engedélyezése iránt kérelmet nem adott be, vagy az engedély nélkül folytatott tevékenységre közterület-használati engedély nem adható, a használót az (1) bekezdésben említett jogkövetkezmények alkalmazása mellett megfelelő határidő kitűzésével az eredeti állapot helyreállítására kell kötelezni.
(4) Amennyiben a helyreállítás az előírt határidőig nem történik meg, úgy a helyreállítást a Polgármester az igénybevevő veszélyére és költségére elvégezteti.
SZABÁLYSÉRTÉSI RENDELKEZÉSEK
36. §36
ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK
37. §
(1) Parkolóhely: az úton, közterületen, útburkolati jellel, jelzőtáblával, vagy mindkettővel kijelölt, továbbá annak kiépített, a járműveknek várakozására kialakított terület.
(2) Jármű tárolása: a közúton, vagy más közterületen, gépjárművek a folyamatos be- és felrakáshoz, az okmány kezeléséhez, illetve indulás előtt, vagy érkezés után a szállásépületek – kivéve lakás – környékén a járművezető munkaközi szünete, de legfeljebb egy óra időtartam alatti tartózkodáshoz szükséges idő feletti egyhelyben maradás.
(3) 37Üzemképtelen jármű:
a) a jármű műszaki alkalmasságát a rendszámtáblán (hatósági jelzésen) jelző érvényes hatósági igazolással (érvényesítő címkével) nem rendelkező azon jármű, amely a közúti forgalomban csak ilyen jelzéssel vehet részt – ide nem értve a hatósági jelzéssel nem rendelkező járművet, vagy
b) szemmel láthatóan sérült és elhagyott jármű, vagy
c) műszaki állapotánál fogva közúti közlekedésre alkalmatlan, mert működésképtelen.
(3a)38 A jármű tulajdonosa alatt az üzemben tartót is érteni kell.
(4) Belváros: megegyezik a műemléki jelentőségű területének védett történeti városmaggal, illetve az alábbi utak által határolt terület (beleértve az adott utca, tér teljes területét):
Várkörút – Budai út 1-7. – Vörösmarty tér – Piac tér páros oldala – Mátyás király körút páratlan oldala – Zichy liget – Dózsa Gy. u. – Szekfű Gy. utca eleje (Evangélikus templom)
(5) Köztárgy: közterületen álló, illetőleg egyébként közhasználatra szolgáló művészeti, kegyeleti szobor, emlékmű, díszkút, szökőkút, közvilágítási, közlekedésirányítási, hírközlési, postai kertészeti stb. műtárgyak, illetőleg utcabútorok.
(6) Üzlet: eladóteret magába foglaló kiskereskedelmi, szolgáltató célú építmény.
(7) Árusító pavilon: olyan kiskereskedelmi vagy szolgáltató célú építmény, amely a vásárlók által használható eladóteret nem foglal magába
(8) Szeszes ital: minden alkoholtartalmú élvezeti cikként forgalomba hozott ital, ide nem értve a gyógynövények, gyógyászati rendeltetésű szeszes kivonatait, valamint az azok felhasználásával készül készítményeket és az alacsony alkoholtartalmú palackozott üdítőitalokat.
(9) Szerencsejáték: minden olyan játék, amelyben a játékos pénz fizetése, vagy vagyoni érték nyújtása fejében meghatározott feltételek fennállása, vagy bekövetkezése estén pénznyereményre, vagy más vagyoni értékű nyereményre válik jogosulttá. A nyerés vagy a vesztés kizárólag, vagy túlnyomó részt a véletlentől függ.
(10) Szexuális áru: minden olyan irat, kép, reprodukció, plakát, könyv, folyóirat, film, műsoros videokazetta vagy egyéb termék, amely a nemi aktust, elsődleges nemi szervet, vagy szerveket közvetlenül ábrázolja, továbbá egyéb, a szexuális élettel közvetlen összefüggő tárgy (segédeszköz) kivéve a szabadforgalmazású egészségügyi cikkeket.
(11) 39
(12) 40
(13) 41
(14) 42
(15) Kihelyezés: hirdető berendezés reklám és hirdetési felületének a közterület felé történő közzététele, bemutatása.
(16) Egyéb közterület: minden olyan közterület, amely nem minősül szilárd burkolatú útnak, útnak, parknak, vagy díszburkolatnak.
37/A. §43
A közterület-használati engedélyezési eljárás során a településkép védelméről szóló törvény, a végrehajtására kiadott kormányrendelet és a Településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet fogalmait kell értelemszerűen alkalmazni.
VEGYES ÉS ZÁRÓRENDELKEZÉSEK
38. §
(1) Ez a rendelet 2011. április 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
(2) A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló 41/2001. (XI. 29.) önkormányzati rendelet és az ezt módosító 3/2003. (II.19.), a 10/2003. (VI.30.), a 16/2004. (IV.2.), a 30/2007. (XII.10.) és a 39/2009. (IX.29.) önkormányzati rendeletek.
(3) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 200/123/EK irányelvének figyelembe vételével készült, és azzal összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.
(4) E rendeletet a választási eljárási szabályokról szóló sarkalatos törvényekkel összhangban kell alkalmazni.
(5) A Rendelet 14. § n) pontja 2013. augusztus 31. napján hatályát veszíti.44
Székesfehérvár, 2011. március 31.
dr. Cser-Palkovics András sk. dr. Bóka Viktor sk.
polgármester jegyző
Záradék: A rendeletet 2012. február 28-án közzétettem.
dr. Bóka Viktor sk.
jegyző
Egységes szerkezetbe foglalva: 2019. június 24. napján.
Módosította az 5/2012. (I.20.) önkormányzati rendelet 1. §-a, majd a 20/2014. (VI.3.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatályos 2014. június 16-tól.
2
Beiktatta a 6/2018. (III.13.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatályos 2018. április 1-től. Rendelkezéseit a hatályba lépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
3
Hatályon kívül helyezte: 5/2012. (I.20.) önkormányzati rendelet 2. §, hatályon kívül: 2012. február 1-jétől.
4
Módosította a 13/2018. (V.22.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatályos 2018. június 1-től, rendelkezéseit a hatályba lépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
5
Hatályon kívül helyezte a 13/2018. (V.22.) önkormányzati rendelet 2. §-a, hatálytalan 2018. június 1-től, rendelkezéseit a hatályba lépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
6
Módosította a 20/2014. (VI.3.) önkormányzati rendelet 2. §-a, hatályos 2014. június 16-tól.
7
Módosította a 42/2015. (X.12.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatályos 2015. október 15-től.
8
Módosította a 20/2014. (VI.3.) önkormányzati rendelet 3. §-a, hatályos 2014. június 16-tól.
Hatályon kívül helyezte: 5/2012. (I.20.) önkormányzati rendelet 5. §, hatályon kívül: 2012. február 1-jétől.
14
Módosította a 6/2018. (III.13.) önkormányzati rendelet 2. § (1) bekezdése, hatályos 2018. április 1-től. Rendelkezéseit a hatályba lépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
15
Beiktatta a 7/2017. (III.3.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése, hatályos 2017. március 10-től.
16
Módosította a 6/2018. (III.13.) önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdése, hatályos 2018. április 1-től. Rendelkezéseit a hatályba lépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
17
Módosította: 7/2018. (IV.23.) önkormányzati rendelet 70.§-a, hatályos 2018. május 1-től.