Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

1044/2012. (II. 23.) Korm. határozat

a Tempus Közalapítvány Alapító Okiratának módosításáról1

2012.02.25.

A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/B. § (5) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény 1. § (2) bekezdése, valamint a Kormány által alapított közalapítványokkal és alapítványokkal kapcsolatos időszerű intézkedésekről szóló 1159/2010. (VII. 30.) Korm. határozat által előírt felülvizsgálati eljárás megállapításai alapján szükséges intézkedésekről szóló 1316/2010. (XII. 27.) Korm. határozat 10. pontja alapján a következő határozatot hozza:

1. A Kormány

a) módosítja a Tempus Közalapítvány (a továbbiakban: Közalapítvány) alapító okiratát (a továbbiakban: alapító okirat) és elfogadja annak egységes szerkezetbe foglalt szövegét;

b) felhatalmazza a nemzeti erőforrás minisztert, hogy az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratnak a Kormány nevében történő aláírása tárgyában, valamint az alapító okirat módosításának bírósági nyilvántartásba vétele iránti eljárásban az alapító Kormány nevében és képviseletében eljárjon.

Felelős: nemzeti erőforrás miniszter

Határidő: azonnal

2. A Kormány felhívja a nemzeti erőforrás minisztert és a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy a Közalapítvány módosított, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a bírósági nyilvántartásba vételt követően a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben közzétegye.

Felelős: nemzeti erőforrás miniszter

közigazgatási és igazságügyi miniszter

Határidő: a bíróság határozatának jogerőre emelkedését követően azonnal

3. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

4.2

1

A határozatot az 1150/2014. (III. 18.) Korm. határozat hatályon kívül helyezte 2014. március 19. napjával.

2

A 4. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás