Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Hernád Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012. (XI. 12.) önkormányzati rendelete

az állattartás helyi szabályairól

2012.11.12.

Hernád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, valamint az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 255/1997.(XII.20.) Korm. rendelet 36. §.(5) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. §.(1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

A rendelet hatálya

1. § (1) A község területén állatot tartani a közegészségügyi, állat-egészségügyi, építési és környezetvédelmi szabályok betartása mellett, ezen rendeletben, valamint a központi jogszabályokban megfogalmazottak szerint lehet.

(2) A rendelet hatálya kiterjed Hernád község közigazgatási területére.

(3) A rendelet személyi hatálya kiterjed mindazon természetes és jogi személyre, valamint jogi személyiség nélküli szervezetre, aki, vagy amely állatot tart, felügyel, illetve állatállományt gondoz, állattartási tevékenységet folytat.

(4) A rendelet hatálya nem terjed ki:

a.) fegyveres erők, fegyveres testületek állattartására,
b.) egészségügyi és kutató intézményekben kísérleti céllal tartott állatokra,
c.) egészségügyi okból rászorulók által tartott vezető- és jelzőkutyákra, polgári védelem mentőkutyáira,
d.) alkalmi, cirkuszi rendezvényekre, állatkiállításokra, állatversenyekre,
e.) természetvédelmi oltalom alatt álló, illetve nemzetközi természetvédelmi egyezmény hatálya alatt álló állatokra,.
f.) veszélyes állatok, valamint veszélyes ebek tartására,
g.) méhészetekre.

Közegészségügyi és állat-egészségügyi előírások

2. § (1) Az állatok tartására szolgáló helyiségeket szükség szerint ki kell takarítani és rendszeres fertőtlenítéséről gondoskodni kell.

(2) Az állattartó épületekben és környezetükben a rovarok (legyek) és rágcsálók elszaporodását meg kell akadályozni, rendszeres irtásukról gondoskodni kell.

A trágyatárolás szabályai

3. § (1) Zárt rendszerű állattartás esetén a trágyalé zárt, szivárgásmentes gyűjtéséről gondoskodni kell. A trágyalé a kommunális csatornarendszerbe nem vezethető.

(2) A keletkezett trágya kezeléséről, ártalmatlanításáról, elszállításáról – a környezet szennyezése nélkül – rendszeresen gondoskodni kell.

Az építésügyi és környezetvédelmi előírások

4. § (1) Állattartó épületeket az építésügyi és környezetvédelmi jogszabályoknak és községrendezési előírásoknak megfelelően lehet létesíteni.

(2) Az állatok elhelyezésére szolgáló építmények védőtávolsága:

a.) szomszédos lakóépülettől legalább 10 méter,
b.) közhasználatú építményektől legalább 20 méter,
(3) A trágyatároló védőtávolsága:
a.) lakóépülettől legalább 10 méter,
b.) kúttól legalább 15 méter.
(4) Állattartást úgy kell folytatni, hogy az se a felszíni, se a felszín alatti vizek fertőzését, káros szennyezését ne idézze elő.

A gyepmester

5. § A gyepmester a gazdátlan, kóbor ebet a közterületen befogja és elszállítja a gyepmesteri telepre. A befogott ebet tulajdonosa 14 napon belül az oltási igazolás bemutatásával kiválthatja a felmerült költségek befizetése ellenében.

Az állati hullák és állati eredetű hulladékok ártalmatlanná tétele

6. § (1) Az el nem földelhető elhullott állatot, állati hulladékot a tulajdonos, ill. termelő köteles a Remondis OKÖT Kft (Közszolgáltató) állati hulladékgyűjtő telepére eljuttatni (Dabas, 0108/2. hrsz-ú ingatlan, Öregországút Dél-nyugati oldalán).

(2)1 A közszolgáltatás igénybevételéért a kötelezett 77-Ft/kg +ÁFA díjat tartozik fizetni. Ha az állati hulladék beszállítását a Közszolgáltató végzi, a szállításért 350-Ft/km +ÁFA díjat köteles fizetni a hulladék termelője.”

(3) A településen élő 70 éven felüli egyedülálló nyugdíjasok térítésmentesen vehetik igénybe az állati hulladékgyűjtő és átrakó központ szolgáltatatásait.

(4) Jelen §. személyi hatálya nem terjed ki a gazdálkodó szervezetekre.

Záró rendelkezések

7. § (1) Jelen rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.

(2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti az állattartás szabályiról szóló 11/2004.(VIII.9.) sz. rendelet.

1

Módosította a 14/2013.(XII.16.)önk.rendelet

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás