1. §A közfoglalkoztatás ellátásához szükséges beszerzés: a rendelet 1. mellékletében meghatározott beszerzési tárgyakat érintő beszerzés.
2. § A rendelet hatálya a közbeszerzésről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) által ajánlatkérőként meghatározott, a közfoglalkoztatásról szóló törvényben megjelölt szervezeteknek (a továbbiakban: ajánlatkérő) a Kbt. 10. § (1) bekezdése alapján az uniós értékhatárt el nem érő, a közfoglalkoztatás ellátásához szükséges áru vagy szolgáltatás beszerzéseire terjed ki.
3. § Az ajánlatkérő a rendelet hatálya alá eső közbeszerzés megvalósításakor a Kbt. Második részében meghatározott szabályok szerint jár el – a Kbt. 122. §-ban és a rendeletben meghatározott eltérésekkel.
(2) Az ajánlattételi határidőt az ajánlatkérő nyílt eljárásban és meghívásos eljárásban – kivéve a gyorsított eljárást – nem határozhatja meg az eljárást megindító felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának napjától, illetve az ajánlattételi felhívás megküldésének napjától számított tizenöt napnál rövidebb időtartamban. A több szakaszból álló eljárások részvételi szakaszában annyi részvételi határidőt kell biztosítani, amely alatt megfelelően lehet részvételre jelentkezni.
5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet a 18/2012. (IV. 5.) BM rendelethez
A közfoglalkoztatás ellátásához szükséges beszerzés tárgya
I. A közfoglalkoztatás ellátásához szükséges árubeszerzéshez kapcsolódó tárgyak:
1. mezőgazdasági és kertészeti termékek beszerzése,
3. kertészeti és mezőgazdasági gépek, eszközök, építőipari tárgyi eszközök,
4. személyszállító, építőipari termékszállító, mezőgazdasági terményszállító eszközök,
5. szem vagy szárított gyümölcs tisztítására, válogatására vagy osztályozására szolgáló gép,
6. kertészeti, mezőgazdasági és erdészeti gépek alkatrészei,
7. üvegház,
8. beltéri és kültéri építőanyag szükségletek biztosítása,
9. kenőanyagok,
10. kivitelezéshez szükséges kisebb értékű szerszámok, gépek beszerzése, építőanyagok, építkezési anyagokhoz kapcsolódó termékek,
11. munka- és védőruházat, egyéni védőeszközök és kiegészítők,
12. ár- és belvíz elleni védekezésre történő felkészülést biztosító, a védművek, műtárgyak kialakításához, karbantartásához szükséges eszközök, anyagok,
13. vízi létesítmények építéséhez, mezőgazdasági vízhasznosítást biztosító munkálatok elvégzéséhez szükséges berendezések, eszközök, anyagok.
II. A közfoglalkoztatás ellátásához szükséges szolgáltatás beszerzéshez kapcsolódó tárgyak:
1. mezőgazdasági termeléssel és a termelés előkészítésével kapcsolatos szolgáltatások,
2. egészségügyi szolgáltatás,
3. közfoglalkoztatási jogviszony keretében végzett tevékenység ellátásához szükséges gépek, berendezések kölcsönzése kezelővel vagy kezelő nélkül,