2012. évi CXC. törvény
egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történő átadásáról, valamint önkormányzatokat érintő egyes törvények módosításáról1
1. Egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történő átadása
1. §2 (1)3 Budapest közigazgatási területén a fővárosi kerületi önkormányzatok, valamint az állam tulajdonában álló, a Duna partvonalával közvetlenül határos
a) budai és pesti alsó rakparton lévő ingatlanok, valamint kikötőhelyek és kikötői infrastruktúra,
b) az a) pont hatálya alá nem tartozó ingatlanok, valamint a nagyhajók fogadására alkalmas kikötőhelyek és kikötői infrastruktúra
2013. július 1. napjával – az egységes városkép kialakítása és a közlekedés fejlesztése érdekében – e törvény erejénél fogva, vagyonkezelési szerződés kötése nélkül ingyenesen 99 évre a fővárosi önkormányzat vagyonkezelésébe kerülnek.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott ingatlanokra vonatkozó vagyonkezelői jogot a fővárosi önkormányzat kérelme alapján az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni. A bejegyzést a fővárosi önkormányzat kezdeményezi, az ingatlan-nyilvántartási eljárás díjmentes. Az érintett ingatlanok helyrajzi számait az 1. melléklet tartalmazza.
1/A. §4 Budapest Főváros Önkormányzatának az állam tulajdonában álló, Budapest, 76500 helyrajzi számú ingatlan 116091/133627 tulajdoni hányadán (a továbbiakban: ingatlanrész) fennálló vagyonkezelői joga e törvény erejénél fogva, az egyes törvényeknek a katasztrófák elleni védekezés hatékonyságának növelésével összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CXCII. törvény hatálybalépésével megszűnik.
1/B. §5 Az ingatlanrész e törvény erejénél fogva, az egyes törvényeknek a katasztrófák elleni védekezés hatékonyságának növelésével összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CXCII. törvény hatálybalépésével, vagyonkezelési szerződés kötése nélkül, ingyenesen a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium vagyonkezelésébe kerül.
2. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosítása
2. § (1)6
(2)7
(3)8
(4)9
3. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosítása
3. §10
4. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosítása
4. §11
5. A víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény módosítása
5. §12
6.13
6. §
7.14
7. §
8. Záró rendelkezések
8. § (1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) Az 1. §, a 2. § (1) és (4) bekezdése, a 4. §, az 5. § 2013. január 1-jén lép hatályba.
(3)15
9. §16 E törvény
a)17 1. § (1) bekezdése és 1/B. §-a az Alaptörvény 38. cikk (1) és (2) bekezdése,
b) 3. §-a, 6. §-a és 8. §-a az Alaptörvény 31. cikk (3) bekezdése
alapján sarkalatosnak minősül.
1. melléklet a 2012. évi CXC. törvényhez18
|
sorszám |
helyrajzi szám |
tulajdonos |
|
1. |
76502 (284/170162 tulajdoni hányad) |
Magyar Állam |
|
2. |
23809/7 |
Magyar Állam |
|
3. |
25964/1 |
Magyar Állam |
|
4. |
25990/2 |
Magyar Állam |
|
5. |
24314 |
Magyar Állam |
|
6. |
63624 |
Magyar Állam |
|
7. |
19308/2 |
Magyar Állam |
|
8. |
19306/2 |
Magyar Állam |
|
9. |
19305/2 |
Magyar Állam |
|
10. |
19304/2 |
Magyar Állam |
|
11. |
19303/2 |
Magyar Állam |
|
12. |
4082/33 |
Magyar Állam |
|
13. |
43578 |
Magyar Állam |
|
14. |
232045/5 |
Magyar Állam |
|
15. |
232045/6 |
Magyar Állam |
|
16. |
14387/1 |
I. kerületi Önkormányzat |
|
17. |
6229/1 |
I. kerületi Önkormányzat |
|
18. |
14617/16 |
II. kerületi Önkormányzat |
|
19. |
14617/9 |
II. kerületi Önkormányzat |
|
20. |
63623 |
III. kerületi Önkormányzat |
|
21. |
23790/9 |
III. kerületi Önkormányzat |
|
22. |
63576 |
III. kerületi Önkormányzat |
|
23. |
60004 |
III. kerületi Önkormányzat |
|
24. |
23035/4 |
III. kerületi Önkormányzat |
|
25. |
23738/6 |
III. kerületi Önkormányzat |
|
26. |
23789 |
III. kerületi Önkormányzat |
|
27. |
19337/1 |
III. kerületi Önkormányzat |
|
28. |
19330 |
III. kerületi Önkormányzat |
|
29. |
19309/2 |
III. kerületi Önkormányzat |
|
30. |
19307/2 |
III. kerületi Önkormányzat |
|
31. |
19296/2 |
III. kerületi Önkormányzat |
|
32. |
19295/2 |
III. kerületi Önkormányzat |
|
33. |
19288/2 |
III. kerületi Önkormányzat |
|
34. |
19287/2 |
III. kerületi Önkormányzat |
|
35. |
17977/2 |
III. kerületi Önkormányzat |
|
36. |
14621 (363/619 tulajdoni hányad) |
III. kerületi Önkormányzat |
|
37. |
14617/13 |
III. kerületi Önkormányzat |
|
38. |
14617/17 |
III. kerületi Önkormányzat |
|
39. |
76501 |
IV. kerületi Önkormányzat |
|
40. |
76498 |
IV. kerületi Önkormányzat |
|
41. |
75844 |
IV. kerületi Önkormányzat |
|
42. |
70406 |
IV. kerületi Önkormányzat |
|
43. |
70410 |
IV. kerületi Önkormányzat |
|
44. |
70411 |
IV. kerületi Önkormányzat |
|
45. |
70412 |
IV. kerületi Önkormányzat |
|
46. |
76505 |
IV. kerületi Önkormányzat |
|
47. |
23817/2 |
V. kerületi Önkormányzat |
|
48. |
23817/3 |
V. kerületi Önkormányzat |
|
49. |
37060 |
IX. kerületi Önkormányzat |
|
50. |
38017/7 |
IX. kerületi Önkormányzat |
|
51. |
4107/53 |
XI. kerületi Önkormányzat |
|
52. |
4082/2 (13402/70554 tulajdoni hányad) |
XI. kerületi Önkormányzat |
|
53. |
4004/2 |
XI. kerületi Önkormányzat |
|
54. |
43621 |
XI. kerületi Önkormányzat |
|
55. |
43620 |
XI. kerületi Önkormányzat |
|
56. |
43618 |
XI. kerületi Önkormányzat |
|
57. |
43586 |
XI. kerületi Önkormányzat |
|
58. |
43580 |
XI. kerületi Önkormányzat |
|
59. |
43584/2 |
XI. kerületi Önkormányzat |
|
60. |
43577 |
XI. kerületi Önkormányzat |
|
61. |
25911/1 |
XIII. kerületi Önkormányzat |
|
62. |
25915 (899/2529 tulajdoni hányad) |
XIII. kerületi Önkormányzat |
|
63. |
25900/4 |
XIII. kerületi Önkormányzat |
|
64. |
25666/2 |
XIII. kerületi Önkormányzat |
|
65. |
25723/2 |
XIII. kerületi Önkormányzat |
|
66. |
25666/4 |
XIII. kerületi Önkormányzat |
|
67. |
224983 |
XXII. kerületi Önkormányzat |
|
68. |
224967/1 |
XXII. kerületi Önkormányzat |
|
69. |
224967/3 |
XXII. kerületi Önkormányzat |
|
70. |
232041 |
XXII. kerületi Önkormányzat |
|
71. |
232035/1 |
XXII. kerületi Önkormányzat |
|
72. |
232035/25 |
XXII. kerületi Önkormányzat |
|
73. |
232035/24 |
XXII. kerületi Önkormányzat |
|
74. |
232035/23 |
XXII. kerületi Önkormányzat |
|
75. |
232038/21 |
XXII. kerületi Önkormányzat |
|
76. |
232048/1 |
XXII. kerületi Önkormányzat |
|
77. |
232185 |
XXII. kerületi Önkormányzat |
|
78. |
232318 |
XXII. kerületi Önkormányzat |
|
79. |
232319/2 |
XXII. kerületi Önkormányzat |
|
80. |
232320 |
XXII. kerületi Önkormányzat |
|
81. |
224961 |
XXII. kerületi Önkormányzat |
|
82. |
224969 |
XXII. kerületi Önkormányzat |
|
83. |
232322 |
XXII. kerületi Önkormányzat |
|
84. |
232045/3 |
XXII. kerületi Önkormányzat |
|
85. |
232324 |
XXII. kerületi Önkormányzat |
|
86. |
232327 |
XXII. kerületi Önkormányzat |
A törvényt az Országgyűlés a 2012. november 26-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2012. december 7.
Az 1. § a 2013: LXXIV. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.
Az 1. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2023. évi CIX. törvény 51. § a) pontja szerint módosított szöveg.
Az 1/A. §-t a 2013: CXCII. törvény 43. § (1) bekezdése iktatta be.
Az 1/B. §-t a 2013: CXCII. törvény 43. § (2) bekezdése iktatta be.
A 2. § (1) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 2. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 2. § (3) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 2. § (4) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 3. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 4. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
Az 5. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 6. alcímet (6. §) a 2016: LXVII. törvény 209. §-a hatályon kívül helyezte.
A 7. alcímet (7. §) a 2016: LXVII. törvény 209. §-a hatályon kívül helyezte.
A 8. § (3) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 9. § a 2013: LXXIV. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.
A 9. § a 2013: CXCII. törvény 43. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.
Az 1. mellékletet a 2013: LXXIV. törvény 3. §-a iktatta be, szövege a 2013: CXCII. törvény 43. § (4) bekezdése, a 2018: CXXVIII. törvény 24. §-a, a 2023. évi CIX. törvény 51. § b) pontja szerint módosított szöveg.