„1. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelmi miniszter (a továbbiakban: miniszter) közvetlen alárendeltségébe és közvetlen irányítása alá tartozó szervezetekre, a parlamenti államtitkár által felügyelt szervezetre, valamint a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezetek) terjed ki.”
„(3) Az adományt a honvédelmi szervezet bevezeti a vagyonnyilvántartásába. Nyilvántartási értékként az adomány állományba vétele időpontjában ismert piaci értékét kell meghatározni. Az adomány általános forgalmi adójának elszámolását a mindenkor hatályos általános forgalmi adóról szóló törvény előírásai szerint kell végrehajtani.”
„(3) Az Európai Unió alapjaitól kapott támogatásról és annak felhasználásáról a költségvetési beszámolásra vonatkozó szakutasítások alapján a kedvezményezettnek külön adatszolgáltatást kell készítenie.”
4. § Az Ut. 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az intézményi gazdálkodás vezetése, irányítása vezetői, parancsnoki feladat, amely az egyszemélyi vezető felelőssége mellett a gazdasági vezető, a Korm. rendelet 8. § (1) bekezdése szerinti esetekben a Korm. rendelet 8. § (2) bekezdése szerinti logisztikai vezető, valamint a pénzügyi vezető útján valósul meg.”
(A honvédelmi szervezet vezetőjének alapvető intézményi gazdálkodási feladatkörébe tartozik:)
„g) az együttműködés a szolgálati alárendeltségébe nem tartozó, ellátásra utalt honvédelmi szervezetek, valamint a számára ellátást biztosító honvédelmi szervezetek, szervezeti egységek vezetőivel;”
„e) az erőforrás-szükségletek felméréséért és a biztosított kereten belüli tervezéséért, a jóváhagyott tervek végrehajtásáért és a beszámolásért;”
6. § Az Ut. 12. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„12. § (1) A honvédelmi szervezet vezetője a honvédelmi szervezet gazdálkodási tevékenységének szabályozására a 10. § szerinti HM utasítás előírásai alapján gazdálkodási intézkedést ad ki. A gazdálkodási intézkedés tartalmi elemeit a 3. melléklet tartalmazza.
(2) Az alapvető gazdálkodási feladatokat és azok végrehajtásának értékelését évente az egyes vezetési szintenként végrehajtott vezetői értekezleten, egység, önálló alegység szinten ismertetni kell.”
7. § Az Ut. 13. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„13. § Azon honvédelmi szervezeteknél, melyeknél a Korm. rendelet 8. § (1) bekezdése szerint a gazdasági vezetői funkciók megosztásra kerülnek, a logisztikai és a pénzügyi vezetők tevékenységük során együttműködnek, vitás esetben tájékoztatják a szolgálati és a szakmai elöljárót, valamint a hivatali felettest.”
„(1) Az erőforrás-tervezés alapját a stratégiai tervek esetében a TVTR Stratégiai Iránymutatási Alrendszerében, valamint Képesség- és Feladat Tervező Alrendszerében készülő tervezési okmányokban, a rövid távú tervek esetében pedig a jóváhagyott stratégiai terv, továbbá a honvédelmi szervezetek szakmai alapfeladataként meghatározott, vagy a minisztériumi vezetők döntéseiből eredő kötelező jellegű, valamint a korábbi évek halasztott feladatai képezik.”
„(6) A tervek végrehajtásának elemzését, értékelését és a visszacsatolás módszerét a TVTR felsőszintű szabályozását tartalmazó HM utasítás határozza meg.”
10. § Az Ut. 16. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„16. § (1) A fejezet költségvetési javaslatának összeállításához szükséges adatszolgáltatás rendjének tervezetét a Kormány által elfogadott költségvetési irányelvek alapján – az államháztartásért felelős miniszter által kiadott tervezési körlevél és költségvetési keretszámok figyelembevételével – a HM Gazdasági Tervezési és Szabályozási Főosztály (a továbbiakban: HM GTSZF) készíti el és a miniszter aláírását követően gondoskodik annak kiadásáról.
(2) A HM GTSZF a költségvetés tervezési folyamatában – a miniszter megbízása alapján – képviseli a HM fejezetet az illetékes országgyűlési, kormányzati és egyéb szervezeteknél, valamint más fejezeteknél.
(3) A költségvetési tervezés alapját
a) az (1) bekezdés szerinti tervezési körlevél és keretszám,
b) a miniszter által jóváhagyott, a TVTR folyamatában összeállított tervezési okmányok és
c) az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatási rendben meghatározott módszer szerint összeállított létszám
képezik.
(4) A költségvetési tervezési létszámok meghatározásának módját és a kapcsolódó adatszolgáltatás rendjét az évente kiadásra kerülő, az (1) bekezdés és a 18. § b) pontja szerinti, a miniszter által jóváhagyott adatszolgáltatási és eljárási rend tartalmazza.
(5) Az (1) bekezdés szerinti eljárási rendben meghatározott honvédelmi szervezetek adatszolgáltatása alapján a HM GTSZF összeállítja a fejezet költségvetési javaslatát és azt a tárcán belüli, valamint a Nemzetgazdasági Minisztériummal (a továbbiakban: NGM) történt egyeztetések után, a miniszter jóváhagyását követően az NGM részére megküldi.”
a) egyezteti és pontosítja az igényt a benyújtóval, majd – a HM KPH-val együttműködve – megvizsgálja a finanszírozás feltételeit;
b) a miniszter, vagy a HVKF döntéséről tájékoztatja az igényt beküldő szervezet vezetőjét és a HM KPH-t a szükséges előirányzat-átcsoportosítások végrehajtásához.”
„(4) A központi gazdálkodást érintő dologi és felhalmozási jellegű évközi előirányzat-módosítások kezdeményezésekor az előirányzat-módosításban érintett honvédelmi szervezetnek jeleznie kell az elmaradt feladat, vagy a többletfeladat tartalmát és az ÉBT módosítási igényét is.”
„(1) A katona állomány humán erőforrás központi képzés kiadásait a HVK Személyzeti Csoportfőnökség (a továbbiakban: HVK SZCSF-ség), a kormánytisztviselők humán erőforrás központi képzési kiadásait a HM Humánpolitikai Főosztály (a továbbiakban: HM HPF) tervezi.”
„(3) A katona állomány humán erőforrás központi képzési kiadásairól a HVK SZCSF-ség, a kormánytisztviselők humán erőforrás központi képzési kiadásairól a HM HPF szakmai beszámolót készít, melyet május 15-ig az előző költségvetési évre vonatkozóan a HM Humánpolitikai Munkacsoportja elé terjeszt.”
„(3) A HM vagyonkezelésében lévő ingóságok és társasági részesedések kezelésének, tulajdonosi ellenőrzésének, valamint az ingóságok hasznosításának, elidegenítésének, átadás-átvételének szabályairól, továbbá az ingó vagyontárgyak harmadik személy részére történő használatba adásának rendjéről külön HM utasítások rendelkeznek.”
„(2) A lakáscélú vissza nem térítendő juttatás, munkáltatói kölcsön támogatás iránti igények fedezetéül szolgáló fejezeti kezelésű lakástámogatási előirányzatot – külön HM utasítás alapján – a HM FHH a HM HVF főosztályvezetőjének szakmai felügyelete mellett kezeli.”
„32/A. § (1) Az MH logisztikai rendszerének szakmai irányítását a HM VGHÁT látja el.
(2) A szakmai irányítás hatékony megvalósítása érdekében a honvédelmi szervezetek a logisztikai szakmai kérdésekben a következő együttműködési, felterjesztési rendet alkalmazzák a szolgálati úton történő tájékoztatás mellett:
a) az MH ÖHP parancsnok szolgálati alárendeltségébe tartozó és az MH ÖHP gazdálkodási hatáskörébe utalt, a HVKF közvetlen szolgálati alárendeltségébe tartozó katonai szervezetek logisztikai gazdálkodással összefüggő, saját hatáskörben nem rendezhető probléma felmerülésekor tájékoztatják az MH ÖHP szakmailag illetékes szervezeti elemét. Az MH ÖHP megvizsgálja a probléma megoldásának lehetőségét saját előirányzatainak átcsoportosításával, amelynek sikertelensége esetén jelenti a problémát, valamint megoldási javaslatait vagy igényeit a HVK LOGCSF részére;
b) az MH Honvédkórház a saját hatáskörben nem rendezhető, a logisztikai gazdálkodással összefüggő problémákat közvetlenül a HVK LOGCSF-nek jelenti meg;
c) az a)–b) pont alapján beérkezett jelentések tárgyában a HVK LOGCSF közvetlen szakmai egyeztetést folytat a HM FHH-val, valamint – az adott költségvetési előirányzat rendelkezésre állásának tisztázása érdekében – a HM KPH-val, amelynek során törekednek a konszenzusos álláspont kialakítására;
d) a HM FHH-t érintő finanszírozási problémák esetén a HM FHH közvetlen szakmai egyeztetést folytat a HVK LOGCSF-fel, valamint a HM KPH-val. A szakmai egyeztetések során az érintett szerezetek törekednek a konszenzusos álláspont kialakítására;
e) a c)–d) pontban érintett honvédelmi szervezetek szintjén nem megoldható – előzetesen egyeztetett – felső szintű döntést, intézkedést igénylő kérdésekről és azok lehetséges megoldási alternatíváiról a HVK LOGCSF és a HM FHH – érintettség esetén a HM KPH záradékolásával – közös előterjesztést készít a HM VGHÁT részére, a HVKF egyidejű tájékoztatása mellett.
(3) Az együttműködés során elérhető jelentős időmegtakarítás érdekében előtérbe kell helyezni az elektronikus ügyintézést.”
19. § Az Ut. 33. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„33. § (1) A hazai és nemzetközi központi logisztikai előirányzatok – a (3) bekezdésben felsorolt kivételekkel – a központi ellátó szervezeteknél kerülnek jóváhagyásra. Ezen előirányzatok vonatkozásában kötelezettségvállalásra csak a központi ellátó szervezetek parancsnokai, valamint kijelölt helyetteseik jogosultak.
(2) Az (1) bekezdés szerinti központi logisztikai előirányzatok közül
a) a működési, fenntartási és kiképzési dologi előirányzatok, valamint egyes, külön meghatározott projektek finanszírozása vonatkozásában az MH ÖHP parancsnoka;
b) a fejlesztési, felújítási és beruházási előirányzatok – ideértve a hadfelszerelés-fejlesztési programok teljesüléséhez szükséges dologi kiadásokat is –, valamint egyes, külön meghatározott fejlesztési projektek tekintetében a HM FHH főigazgatója;
c) egészségügyi anyagok, eszközök vonatkozásában az MH Honvédkórház parancsnoka, MH egészségügyi szolgálatfőnöke – az 56. § (4) bekezdése szerinti HM utasítás előírásainak megfelelően –
gyakorolja az előirányzatok feletti rendelkezési jogot.
(3) A központi logisztikai előirányzatok közül
a) az ingatlanok fenntartására, üzemeltetésére és az élőerős őrzés-védelemre vonatkozó Szolgáltatási Szerződés,
b) a Gripen Bérleti Megállapodás,
c) a kutatási-fejlesztési feladatok,
d) egyes, külön meghatározott projektek finanszírozása,
e) a lakáscélú támogatások,
f) az ingatlanok karbantartásához, biztosításához és vagyonkezeléséhez kapcsolódó,
g) az ingatlanok technikai őrzés-védelmével kapcsolatos,
h) a működési, fenntartási és kiképzési körbe nem tartozó környezet- és természetvédelmi feladatokkal összefüggő és
i) a Katonai Beszerzési Információs Rendszer fejlesztésével kapcsolatos
előirányzatok a HM FHH költségvetésében kerülnek jóváhagyásra. Ezen előirányzatok vonatkozásában kötelezettségvállalásra a HM FHH főigazgatója jogosult.
(4) Az (1) bekezdés szerinti központi logisztikai előirányzatok tervezését és a szöveges beszámolót a (2) bekezdés szerinti honvédelmi szervezetek, a költségvetési beszámolóhoz szükséges adatszolgáltatást az előirányzattal rendelkező központi ellátó szervezetek végzik.
(5) A (2) bekezdés b) pontja szerinti előirányzatokat és azok teljesítését a központi ellátó szervek elkülönítetten, technikai gazdálkodó szervezet – GSZ – azonosító kódon vezetik.
(6) Az egyes, külön meghatározott projektek végrehajtásáért felelős honvédelmi szervezetet a HM VGHÁT jelöli ki.”
20. § Az Ut. 11. A HM KPH központi gazdálkodási és ellátási feladatai, hatás- és jogköre alcíme helyébe a következő alcím lép:
„11. A költségvetési gazdálkodással, valamint a pénzügyi és számviteli ellátással kapcsolatos feladatok
40. § A HM KPH végzi a költségvetési gazdálkodás, valamint a pénzügyi és számviteli szaktevékenység fejezeti szintű irányítását, a honvédelmi szervezetek 40/B. § szerinti központi illetmény- és bérgazdálkodási feladatait, továbbá a Korm. rendelet 2. § (4) bekezdés a) pontja szerinti központi pénzügyi és számviteli ellátását.
40/A. § A fejezeti szintű költségvetési gazdálkodás rendszerében a HM KPH főigazgatója feladat- és hatáskörében:
a) ellátja a HM vezetőinek és az MH ÖHP parancsnokának pénzügyi szaktanácsadói és a HM fejezet jogszabályban meghatározott költségvetési, pénzügyi és számviteli szakmai felügyeleti feladatait;
b) előkészíti a hatáskörébe tartozó, a honvédelmi szervezetek költségvetési gazdálkodását szabályozó jogszabályokat, közjogi szervezetszabályozó eszközöket és belső rendelkezéseket, valamint azok módosításait;
c) előkészíti a – leltározási és leltárkészítési, az értékelési és a selejtezési szabályzatokat, valamint a bizonylati rendet és a szakfeladatrendet tartalmazó – HM fejezet egységes számviteli politikájáról szóló HM VGHÁT szakutasítást és annak módosításait;
d) külön HM utasítás előírásai alapján gyakorolja a pénzügyi ellenjegyzési jogkörét;
e) előterjeszti a miniszteri, vagy ennél magasabb hatáskörbe tartozó költségvetési előirányzat-módosítási, átcsoportosítási javaslatokat;
f) összefogja és koordinálja a fejezeti kezelésű előirányzatokkal való gazdálkodási tevékenységek végrehajtását;
g) együttműködve a honvédelmi szervezetekkel javaslatot tesz a költségvetési előirányzat-maradványok felhasználására;
h) szervezi, szabályozza, és irányítja a költségvetés pénzügyi lebonyolításával összefüggő kincstári tevékenységet, kezeli a fejezeti, az elsődleges és másodlagos kincstári számlákat;
i) megosztja a kiadási előirányzatok teljesítéséhez szükséges havi támogatási kereteket, és azokat kiutalja a honvédelmi szervezetek részére;
j) a Korm. rendelet 17. §-ában meghatározottak szerint összeállítja a Magyarország központi költségvetéséről szóló törvény szerkezeti rendjének megfelelő részletezettségű költségvetési és szöveges beszámolókat, továbbá az időközi mérlegjelentéseket;
k) végzi a Nemzeti Támogató Rendszer keretében ellátandó pénzügyi feladatok szakmai felügyeletével kapcsolatos feladatokat;
l) elöljárói felügyeleti szakellenőrzés keretében végrehajtja a KNBSZ és az MH Honvédkórház pénzügyi és számviteli tevékenységének meghatározott időszakonkénti vizsgálatát.
40/B. § A központi illetmény- és bérgazdálkodás, valamint a személyi juttatások előirányzataival történő központi gazdálkodás és ellátás keretében a HM KPH:
a) a honvédelmi szervezetek bevonásával tervezi a személyi állomány illetményének, illetményen kívüli pénzbeli járandóságainak és azok járulékos kiadásainak költségvetési előirányzatait;
b) végzi az illetmény- és bérszámfejtést, -folyósítást, a kapcsolódó adó- és járulékelszámolást, -bevallást és -befizetést, valamint a hivatásos állomány tagjai nyugellátásának megállapítását;
c) gazdálkodási kereteket állapít meg egyes illetményhez kötődő és illetményen kívüli pénzbeli juttatásokra felhasználható előirányzatokból;
d) végzi a válságkezelő és béketámogató műveletek keretében működő katonai szervezetek és egyéni beosztást betöltők, valamint a katonai képviseletek NATO, EU és önálló nemzeti beosztást betöltők pénzügyi biztosítását.
40/C. § (1) A Korm. rendelet 2. § (4) bekezdés a) pontja szerinti a könyvvezetéssel, az ellenjegyzéssel, a kincstári előirányzat-felhasználási keretforgalom bonyolításával és a beszámolással kapcsolatos központi ellátás keretében a munkamegosztás és felelősségvállalás a (2)–(3) bekezdés szerint történik.
(2) A referatúrák az ellátásra kijelölt honvédelmi szervezetek, valamint a honvédelmi szervezetek pénzügyi és számviteli szervezeti egységei a saját szervezetük és az ellátott honvédelmi szervezetek vonatkozásában:
a) a beérkezett szállítói számlákkal a honvédelmi szervezetek számláiról és a pénzkezelési szabályokról szóló külön HM utasításban meghatározottak szerint járnak el, majd a számlát kontírozást követően rögzítik a HM KGIR-ben;
b) a kötelezettségvállalási bejelentési kötelezettséggel bíró, a (3) bekezdés a) pontja szerint lekönyvelt számlák esetében elkészítik – generálják – és első szinten jóváhagyják a kötelezettségvállalás bizonylatát;
c) a honvédelmi szervezetekhez befolyó bevételeket rögzítik a HM KGIR-ben;
d) a (3) bekezdés f) pontja szerinti átvételt követően a kincstári kivonatot és a hozzá kapcsolódó számlákat a bizonylati rendben előírtak szerint iktatják;
e) a pénzforgalommal kapcsolatos vegyes és helyesbítő könyveléseket kezdeményezik a HM KGIR-ben;
f) az Ávr. 7. melléklet 13. pontja szerinti nagy összegű kötelezettségvállalások esetén a Kincstár által előírt formanyomtatványt kitöltik, és elektronikus úton megküldik a HM KPH részére;
g) összeállítják a költségvetési előirányzatok felhasználásának tervezéséről és az azzal kapcsolatos adatszolgáltatás rendjéről szóló HM utasítás szerinti likviditási tervet, és azt a honvédelmi szervezet vezetőjének aláírását követően megküldik a HM KPH részére;
h) összeállítják a szöveges beszámolót, és azt a honvédelmi szervezet vezetőjének aláírását követően a 26. § (1) bekezdése szerint kiadott szakutasításban foglaltak alapján terjesztik fel. Közvetlen adatszolgáltatást nyújtanak a HM KPH részére a költségvetési beszámolókhoz és az időközi mérlegjelentésekhez, valamint biztosítják a költségvetési beszámolók és az időközi mérlegjelentések analitikus alátámasztottságát.
(3) A HM KPH könyvvezetési és ellenjegyzési feladatok végrehajtását, valamint a kincstári előirányzat-felhasználási keretforgalom kezelését és bonyolítását végző szervezeti egységei:
a) a (2) bekezdés a) pontja szerinti rögzítést követően a kontírozás összefüggéseit ellenőrzik, hiba esetén közvetlenül intézkednek a (2) bekezdés szerinti szervezeti egységek felé annak javítására, majd végrehajtják az üzemgazdasági szemléletű könyvelést;
b) a külön HM utasítás szerinti kötelezettségvállalás (2) bekezdés b) pontja szerinti első szintű jóváhagyását követően azt ellenőrzik, és végrehajtják annak második szintű jóváhagyását;
c) a b) pont szerinti jóváhagyást követően a kötelezettségvállalás bejelentéséről szóló bizonylatot harmadik szinten jóváhagyják és továbbítják a kincstár részére;
d) a HM KGIR-ben rögzítik a Kincstári visszaigazolást a kötelezettségvállalás bejelentésének elfogadásáról vagy visszautasításáról;
e) előkészítik, majd végrehajtják az utalást;
f) a kincstári kivonat alapján végrehajtják a pénzforgalmi könyvelést és a kivonatot elektronikus úton közvetlenül megküldik a (2) bekezdés szerinti szervezeti egységek részére;
g) a (2) bekezdés c) pontja szerinti rögzítéseket ellenőrzik és végrehajtják a könyvelést;
h) a (2) bekezdés szerinti szervezeti egységekkel egyeztetve végrehajtják a tömeges átkönyveléseket, a vagyonváltozást érintő és a pénzforgalomhoz kapcsolódó soron kívüli, halaszthatatlan helyesbítő könyveléseket;
i) a (2) bekezdés f) pontja szerint megküldött formanyomtatványt az ellenőrzést követően megküldik a Kincstár részére;
j) végzik a házipénztár, valutapénztár, kifizetőhely könyvelését a HM KGIR-ben;
k) a honvédelmi szervezetek 40/D. § 15. pontja szerinti kezdeményezése alapján – a kincstári számlakezelés és pénzforgalom rendjéről szóló külön HM VGHÁT szakutasításban foglaltak szerint – rendezik az intézményi kincstári kártyával kapcsolatos adminisztratív feladatokat,
l) a (2) bekezdés f) pontja szerinti adatszolgáltatások alapján összeállítják a HM fejezet likviditási tervét és azt megküldik a Kincstár részére;
m) a Korm. rendelet 17. §-ában meghatározottak szerint összeállítják az intézményi költségvetési beszámolókat, továbbá az intézményi időközi mérlegjelentéseket.
40/D. § Az ellátott honvédelmi szervezetek vonatkozásában a referatúra, valamint a pénzügyi és számviteli ellátást végző honvédelmi szervezetek pénzügyi és számviteli szervezeti egysége, ide értve a válságkezelő és békeműveleteket támogató kontingensek állománytáblájában rendszeresített pénzügyi és számviteli szervezeti egységeket is:
1. az ellátási körükbe tartozó honvédelmi szervezetek vezetőit folyamatosan és rendszeresen tájékoztatják a költségvetési pénzügyi lehetőségekről, a szakterületet érintő rendelkezésekről;
2. az ellátott személyi állományt szükség szerint tájékoztatják a rájuk vonatkozó és a szakterületet érintő rendelkezésekről, döntésekről;
3. szervezik és koordinálják a költségvetési gazdálkodás pénzügyi gazdasági vezető hatáskörébe tartozó szakterületi feladatait;
4. nyilvántartják és kezelik a honvédelmi szervezet hatáskörében felhasználható gazdálkodási kereteket, költségvetési előirányzatokat;
5. együttműködnek a logisztikai, továbbá az egyéb, erőforrás-gazdálkodásban érintett szervezeti egységekkel vagy honvédelmi szervezettel;
6. véleményezik a szolgálati elöljáró, vagy a felügyeleti szerv vezetője hatáskörébe tartozó és a szakterületet érintő pénzügyi jellegű beadványokat, kérelmeket;
7. vezetője állandó tagként, vagy állandó meghívottként részt vesz a honvédelmi szervezet Gazdálkodási Bizottságában, amennyiben a honvédelmi szervezetnél Gazdálkodási Bizottság kerül felállításra;
8. vezetője részt vesz a személyi állomány pénzbeli járandóságainak megállapítására vonatkozó, valamint a gazdálkodási tárgyú – egyedi és normatív jellegű – vezetői intézkedések, parancsok előkészítésében;
9. számvetést készítenek a helyi gazdálkodási körbe tartozó pénzügyi jellegű várható kiadásokról és bevételekről;
10. összeállítják az intézményszintű költségvetési előirányzatok tervezésére és módosításra vonatkozó javaslatokat, és azokkal a honvédelmi szervezet vezetőjének aláírását követően a 18. § b) pontja szerinti eljárásrendben és a 22. § (2) bekezdés c) pontja szerinti HM utasításban meghatározottak szerint járnak el;
11. vezetője gyakorolja az érvényesítési és a külön HM utasításban meghatározott ellenjegyzési jogköröket;
12. közreműködnek a kártérítési, kártalanítási ügyek rendezésében;
13. koordinálják a bevételek beszedését és végrehajtják azok minősítését, a terven felüli bevételeket külön HM utasítás szerint kezelik, összeállítják az előző évi előirányzat-maradvány jóváhagyására vonatkozó felterjesztéseket és azokat a honvédelmi szervezet vezetőjének aláírását követően a 22. § (2) bekezdés c) pontja szerinti HM utasításban meghatározottak alapján terjesztik fel, küldik meg;
14. a központi befizetési kötelezettségeket teljesítik és elszámolják;
15. végzik a honvédelmi szervezet intézményi kincstári kártyával történő ellátásával kapcsolatos feladatokat – igénylés, módosítás és megszüntetés – a 40/C. § (3) bekezdés szerinti szervezeti egységgel együttműködve. Az igénylést és megszüntetést a honvédelmi szervezet vezetőjének aláírását követően közvetlenül küldik meg a HM KPH részére és az igénylés visszaigazolását követően értesítik a jogosultat az intézményi kincstári kártya átvételéről;
16. felszámítják, nyilvántartják és kezelik a jogszabályokban, közjogi szervezetszabályozó eszközökben és belső rendelkezésekben meghatározott pénzügyi kereteket;
17. a készpénzfizetési számlákat kiegyenlítik, biztosítják a vásárlási előlegeket a honvédelmi szervezet vezetője által meghatározott beszerző személyek részére, végrehajtják az előlegelszámoltatást;
18. intézményi szintű pénzügyi és számviteli belső szakellenőrzés hajtanak végre;
19. a honvédelmi szervezetek számláiról és a pénzkezelési szabályokról szóló külön HM utasításban meghatározottak szerint működtetik a házipénztárt, valutapénztárt, és a pénztárszolgálathoz tartozó kifizetőhelyet.
40/E. § (1) A HM KPH feladat- és hatáskörébe tartozó szakmai kérdésekben közvetlen adatszolgáltatást kérhet a honvédelmi szervezetek pénzügyi és számviteli szervezeti egységeitől.
(2) Az adatszolgáltatást a pénzügyi és számviteli egységek a honvédelmi szervezet vezetőjének egyidejű tájékoztatása mellett teljesítik.”
„f) felülvizsgálja az MH Honvédkórház, valamint – az MH ÖHP parancsnok szolgálati alárendeltségébe tartozó, és az MH ÖHP gazdálkodási hatáskörébe utalt, a HVKF közvetlen szolgálati alárendeltségébe tartozó katonai szervezetek vonatkozásában – az MH ÖHP által összeállított, MH katonai szervezetenkénti és összesített intézményi és saját rendelkezésű központi logisztikai erőforrásterveket és megküldi azokat a HM FHH-nak, a HM GTSZF egyidejű tájékoztatásával;
g) felülvizsgálja az MH Honvédkórház, valamint – az MH ÖHP parancsnok szolgálati alárendeltségébe tartozó és az MH ÖHP gazdálkodási hatáskörébe utalt, a HVKF közvetlen szolgálati alárendeltségébe katonai szervezetekre – az MH ÖHP által összeállított szöveges beszámolókat, és megküldi azokat a HM KPH részére;
h) meghatározza az MH különleges jogrend időszakára vonatkozó igényeit, felügyeli, koordinálja a különleges jogrend időszakára vonatkozó igények MH szintű tervezését;”
„a) összeállítja a HM fejezet integrált logisztikai erőforrás tervét az igénytámasztó szervezetek összesített adatai, valamint az MH ÖHP által összeállított, és a HVK LOGCSF által felülvizsgált erőforrástervek alapján, és ezt követően megküldi azt a HM GTSZF részére;”
„q) a honvédelmi szervezetek vonatkozásában – az egészségügyi szakanyagokkal való ellátás kivételével – javaslatot terjeszt fel a fejezeti szintű békeidőszaki és különleges jogrend idejére vonatkozó logisztikai utaltsági rend kidolgozásához a HVK LOGCSF részére;”
25. § Az Ut. 54. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„54. § A honvédelmi szervezet vezetője a honvédelmi szervezet működésének folyamatára és sajátosságaira tekintettel a külön HM utasításokban foglaltak figyelembevételével köteles kialakítani, működtetni és fejleszteni a szervezet államháztartási belső kontrollrendszerét: az operatív belső kontrollok rendszerét, valamint az operatív tevékenységtől szervezetileg és funkcionálisan független államháztartási belső ellenőrzést.”
1.3. § (1) bekezdésében a „Honvédelmi Tárca Védelmi Tervező Rendszerben (a továbbiakban: HTVTR)” szövegrész helyébe a „Tárca Védelmi Tervező Rendszerben (a továbbiakban: TVTR),
4.17. §-ában és a 48/C. § (1) bekezdésében a „Magyarország költségvetéséről szóló törvény” szövegrész helyébe a Magyarország központi költségvetéséről szóló törvény”,
5.17. § a) pontjában a „HM fejezet” szövegrész helyébe a „honvédelmi tárca”,
6.18. § b) pontjában a „HM utasítást” szövegrész helyébe az „eljárásrendet”,
7.18. § c) pontjában a „HM utasításban” szövegrész helyébe az „eljárásrendben”,
8.18. § e) pontjában a „Honvéd Vezérkar Főnöke” szövegrész helyébe a „Honvéd Vezérkar főnöke”,
13.23. § (5) bekezdésében az „a megállapodás aláírását követően” szövegrész helyébe az „a megállapodás aláírását, valamint a kormányhatározat közzétételét követően”,
i)48/E. § (1) bekezdésében „az előirányzat-felhasználási tervek és a teljesítésarányos támogatási előirányzat- finanszírozási tervek összeállításának rendjéről szóló” szövegrész,