Az oldalmenübe visszatéréshez használhatja az ALT + S billentyűket.
46/2012. (VI. 12.) OGY határozat
a szélsőségesség, a rasszizmus és az idegengyűlölet egyes formái elleni határozott fellépésről
2012.06.13.
1. Az Országgyűlés üdvözli, hogy az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 73. § (2) bekezdése értelmében a mentelmi jog – a korábbi szabályozástól eltérően – nem terjed ki a közösség elleni izgatás, nemzeti jelkép megsértése, valamint a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűncselekményekre.
Az Országgyűlés az eddig fennálló mentesség megszüntetésével megteremtette annak a lehetőségét, hogy e bűncselekmények elkövetése esetén az országgyűlési képviselők büntetőjogi felelőssége is megállapítható legyen.
2. Az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy az Országgyűléssel együttműködve alakítsa ki a párbeszéd intézményes kereteit, amelyen belül rendszeres egyeztetést folytat a civil társadalom képviselőivel, valamint a társadalom széles spektrumát képviselő nem-kormányzati szervekkel – ide értve a radikalizálódásra fogékony csoportokat is –, ezáltal biztosítva a civil társadalom részvételét a szélsőségek elleni politika kidolgozásában és megvalósításában.
3. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
A működéshez szükséges sütik mellett a Google Analytics statisztikai sütijeit, a munkamenet-azonosítót és a bejelentkezést csak az Ön hozzájárulásával használjuk. Döntését bármikor megváltoztathatja a lábléc „Süti beállítások” hivatkozásával. A cookie-k kezeléséről részletesebb információt ide kattintva olvashat.