„5. § A verseny lebonyolítására irányuló pályázati felhívást a tárgyévet megelőző év április 30-ig hirdeti meg a PNT Titkársága. A verseny lebonyolítására irányuló pályázatot e rendelet alapján a tárgyévet megelőző év május 1. és július 31. között kell a PNT Titkárságra – két aláírt példányban, valamint elektronikus formában is – benyújtani. A benyújtás időpontja a PNT Titkársága által igazolt átvételi időpont. Postai úton történt kézbesítés esetén a benyújtás időpontja az ajánlott levélként történő postára adás dátuma.”
2. § Az R. 6. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„6. § A beérkezett pályázatokat, a pályázati határidő lezárultát követően a PNT 60 napon belül, az e rendeletben foglalt szakmai szempontok figyelembevételével rangsorolja és választja ki a nyertes pályázatot, amelyről írásban tájékoztatja a vidékfejlesztési minisztert (a továbbiakban: miniszter) és a pályázókat, valamint döntését közzéteszi saját honlapján is. Eredménytelen pályáztatás esetén a PNT – a miniszter egyidejű tájékoztatása mellett – a döntésétől számított 30 napon belül új pályázatot hirdet meg, amelynek benyújtási határideje a meghirdetéstől számított 30 nap.”
„30. § A 2013. évi verseny megrendezésére irányuló pályázatot az országos pálinka- és törkölypálinka-versenyről, valamint az érzékszervi bírálók képzéséről szóló 33/2010. (XI. 25.) VM rendelet módosításáról szóló 1/2013. (I. 18.) VM rendelet hatálybalépését követő 30 napon belül lehet benyújtani.”
4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.
A működéshez szükséges sütik mellett a Google Analytics statisztikai sütijeit, a munkamenet-azonosítót és a bejelentkezést csak az Ön hozzájárulásával használjuk. Döntését bármikor megváltoztathatja a lábléc „Süti beállítások” hivatkozásával. A cookie-k kezeléséről részletesebb információt ide kattintva olvashat.