Az oldalmenübe visszatéréshez használhatja az ALT + S billentyűket.
Békás Község Önkormányzata Képviselő-testülete 13/2013 (XI.8.) Önk. rendelete
a közterület filmforgatás célú hasznosításáról
2013.11.15.
Békás Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében és a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 37. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 34. § (5) bekezdésében és az egyes törvényeknek a közigazgatási hatósági eljárásokkal, az egyes közhiteles hatósági nyilvántartásokkal összefüggő, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2013. évi LXXXIV. törvény 98. §-ában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1.§
(1) A filmforgatás célú közterület-használattal összefüggő, Mgtv-ben meghatározott képviselő-testületi hatásköröket a polgármester gyakorolja.
(2) Az Mgtv. szerinti hatósági szerződés abban az esetben hagyható jóvá, ha a kérelmező a következő feltételek teljesítését vállalja a hatósági szerződésben:
a. eredeti állapot helyreállítása,
b. az igénybe vett közterület és közterületen elhelyezett tárgyak rendben –és tisztán tatását,
c. a keletkezett hulladék elszállításáról való gondoskodást,
d. a filmforgatással érintett lakosság és vállalkozás tájékoztatását a filmforgatással kapcsolatos lényeges információkról,
e. az esetleges forgalomkorlátozásokról tájékoztató megjelentetését,
f. a filmforgatás miatt, vagy azzal összefüggésben hozható esetleges károk megtérítését, beleértve a harmadik személy által az önkormányzat felé érvényesített kárt is.
2. §
1. A filmforgatást akadályozó, de a kérelmezőnek fel nem róható, valamint a rendkívüli természeti események esetén az Önkormányzat az akadály elhárulása után az esetleges kárelhárítást vagy helyreállítást követő 10 munkanapon belül biztosítja újra a közterületet olyan időtartamban, ameddig a filmforgatás akadályozva volt.
3. §
1. A filmforgatási célú közterület használatért fizetendő díj megegyezik az Mgtv. 3. mellékletében foglalt legmagasabb díjtételek mindenkori mértékével.
(2) Kedvezmény kizárólag közérdekű célokat szolgáló filmalkotások forgatása esetén adható. Közérdekű célokat szolgálnak különösen az oktatási, a tudományos és az ismeretterjesztő témájú filmalkotások.
(3) A közterület használati díjkedvezmény mértéke maximum 50% lehet.
4.§
(1)A filmforgatás célú közterület-használat nem haladhatja meg az egy hét időtartamot.
(2) Vasárnap és ünnepnapokon filmforgatás célú közterület-használat nem engedélyezhető. A közterület-használat naponta 7 és 21 óra közötti időtartamra vonatkozhat.
(3)A forgatást akadályozó, de a kérelmezőnek nem felróható, valamint a rendkívüli természeti események esetén a közterület-használati engedélyt olyan időtartamban kell meghosszabbítani és a közterület-használatot engedélyezni, ameddig a filmforgatás akadályozott volt.
(4) A közterület-használatot a (3) bekezdés szerinti esemény esetén az akadály elhárulása után azonnal, természeti esemény esetén az esetleges kárelhárítást és helyreállítást követően újra biztosítani kell.
(5) A filmforgatás során a szomszédos lakó ingatlanok gyalogos vagy gépkocsival történő megközelítését a közterület-használó köteles folyamatosan biztosítani. E kötelezettséget nem tartalmazó hatósági szerződés nem hagyható jóvá.
(6) Ha az Mgtv. szerinti hatósági szerződés megküldésének időpontjában a közterületre vonatkozóan érvényes közterület-használati szerződés van, a közterület-használat jóváhagyását meg kell tagadni.
5. §
(1)Ez a rendelet 2013. november 15. napján lép hatályba.