Kifejezéskereső
Tartalomjegyzék
- Szerkezet
Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendelete
a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről
Kozármisleny Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének 32. Cikk (2) bekezdésben meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. Cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, valamint a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 6. § (4) bekezdésében, 40. § (1) és (3) bekezdésében, 41. § (3) bekezdésében, 42. §-ában, valamint a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 145/1999. (X.1.) korm. rendelet 4. § (1) bekezdésében, 54. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
Általános rendelkezések
A rendelet célja
1. § A rendelet célja, hogy Kozármisleny Város közigazgatási területén a helyi viszonyok figyelembevételével biztosítsa a tisztességes és méltó temetéshez, valamint a végtisztesség megadásához való jogot, szabályozza a temetők működési rendjét, a temető használatának szabályait.
A rendelet hatálya
2. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Kozármisleny Város területén lévő valamennyi lezárt és üzemelő köztemetőre, valamint ezek fenntartásával és a temetésekkel kapcsolatos összes tevékenységre.
(2) A rendelet személyi hatálya kiterjed a köztemetők fenntartását, üzemeltetését, továbbá a temetkezési szolgáltatást végző személyekre, a temetkezési szolgáltatások igénybevevőire, illetőleg mindazokra a természetes és jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, akik a köztemetőn belül bármilyen tevékenységet végeznek, vagy a köztemetőben tartózkodnak.
A köztemető fenntartása és üzemeltetése
3. § (1) A köztemető tulajdonosa: Kozármisleny Város Önkormányzata. (7761 Kozármisleny, Pécsi út 124.)
(2) Működő köztemető: - kozári 2637 hrsz, 2638 hrsz, 2639 hrsz
A temetési hely gazdálkodási szabályai
4. § (1) Az egyes temetkezési helyekért az elhunyt hozzátartozójának, illetve az eltemettetésre kötelezettnek díjat kell fizetni. A fizetendő díj mértéket a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.
(2) A temetési hely feletti rendelkezési jog időtartama (használati idő) a megváltás napjával kezdődik, rátemetés esetén annak megváltásának napjával kezdődik.
(3) A használati idő letelte után a temetkezési helyek – külön tiltó rendelkezés hiányában – újra megválthatók.
(4) Ha a temetési hely felett rendelkezni jogosult a megváltási idő lejártát követő 1 éven belül ismételten nem váltja meg a temetkezési helyet, az üzemeltető a temetési helyet újból értékesítheti.
(5) Sírhely-tábla, vagy az egész temető lezárásáról és /vagy kiürítéséről az önkormányzat képviselő-testülete dönt.
(6) A lezárt temetőben temetkezési tevékenységet nem végezhető. A lezárt temetőket mindaddig kegyeleti helyként kell gondozni, amíg felszámolásáról döntés nem születik.
(7) Lezárt temetőből és sírhely-táblából a holttest-maradványokat exhumálás útján lehet áthelyezni a használatban lévő temetőbe /sírhely-táblába/. Az exhumálást csak az illetékes tiszti főorvos engedélye és előírásai szerint lehet elvégezni, lezárt temetőből történő elszállításhoz az üzemeltető felé előzetes bejelentés szükséges.
Temetési helyek és szabályok
5. § (1) A halottat eltemetni, az elhamvasztott halott maradványait elhelyezni temetőben vagy temetkezési emlékhelyen létesített temetési helyen szabad.
(2) A temetőben már korábban elhelyezett urnák kérelemre történő kiadásáról az üzemeltető gondoskodik. Az urna kiadást az kérheti, aki a hamvasztásról gondoskodott, vagy az elhalt közeli hozzátartozója.
6. § (1) A temetőt sírhely-táblákra, gyermeksírhely, urnasírhely, sírbolt, díszsírhely, valamint szociális parcella területekre lehet felosztani.
(2) A sírhely-táblák olyan temető részeket jelölnek, amelyeket a nyugvási idő elteltével-szabályszerű eljárás mellett - ki lehet üríteni és temetés céljából újra igénybe lehet venni.
(3) Külön sírhely-táblákat kell kijelölni a felnőttek, a gyermekek, és a szociális sírhelyek kialakítására.
(4) A táblákat folyószámmal ellátott sorokra, a sorokat pedig sorszámokkal sírhelyekre kell felosztani.
(5) A sírhelyeket a temetés alatt álló sírhely-táblákban - főszabályként – folytatólagos sorrendben kell felhasználni.
(6) A betelt sírhely-táblákat az utolsó temetés napjával le kell zárni. A lezárt sírhelytábla temetési helyére urna helyezhető el, koporsós temetés csak sírboltba vagy dupla sírhelybe engedélyezhető.
(7) Az elhamvasztott hamvait tartalmazó urnát urnasírban, vagy urnafülkében lehet elhelyezni.
7. § (1) A temetőben lévő sírhelyek méretei:
a) felnőtt sírhely, egyes: 2,10 m hosszú,
8. § (1) Kozármisleny Város Önkormányzat Képviselő-testülete a díszpolgári címet viselők részére a város tulajdonában lévő köztemetőben térítésmentesen díszsírhelyet adományoz.
(2) A köztemető fenntartója a díszsírhely adományozásáról az elhunyt legközelebbi hozzátartozóját és a temető üzemeltetőjét írásban értesíti.
(3) A díszsírhely használati ideje a temető fennállásáig tart, használata díjtalan.
(4) A díszsírhelyek gondozásáról az elhunytak hozzátartozói, ezek hiányában – az önkormányzat megbízására és költségére – az üzemeltető köteles gondoskodni.
A köztemető általános rendje
9. § (1) A köztemető nyitva tartása:
a) téli nyitva tartás: 8.00 – 17.00
b) nyári nyitva tartás: 7.00 – 20.00
Temetkezési szolgáltatások
10. § (1) A köztemetőben temetkezési szolgáltatást végezhet az üzemeltető, továbbá az a vállalkozó is, aki a jogszabály alapján e tevékenység végzésére jogosult, és annak díját megfizette.
(2) Köztemetőben temetkezési szolgáltató csak az üzemeltetővel kötött írásos megállapodás aláírását követően végezhet temetkezési szolgáltatást.
(3) A köztemetők mindenkori üzemeltetője a temetési szolgáltatás során együttműködik az egyéni és társas vállalkozókkal.
(4) Az együttműködő szervezetek között – az egymásra utaltság következtében – fokozott együttműködésre van szükség. Elsődleges szempont a kegyeletet figyelembe vevő, magas színvonalú szolgáltatással párosult kulturált magatartás. Mindezek érdekében az üzemeltető temetkezési szolgáltatók között hátrányos megkülönböztetést nem alkalmazhat.
(5) A temetkezési szolgáltató a tevékenység ellátása során köteles az eltemettetőnek a temetési szertartásra vonatkozó rendelkezését – az egyházi temetések esetén az egyházi szertartás rendjét – tiszteletben tartani.
(6) A szolgáltatást végzők tevékenységük során kötelesek méltó magatartást tanúsítani, a munkálatokat a kegyeleti igényeknek megfelelő öltözetet viselni.
(7) A temetkezési szolgáltató a temetés során csak olyan kelléket és cikkeket használhat fel, mely nem ütközik törvénybe és olyan ravatalozást, illetve szertartást rendezhet, amely nem sérti a közízlést és a kegyeleti etikai normákat.
(8) A vállalkozó csak az ügyfél általi meghatalmazás alapján járhat el a temetkezési szolgáltatás ügyében.
(9) Az engedéllyel rendelkező temetkezési szolgáltatók temetőn belüli szolgáltatások igénybevételéért az önkormányzati rendelet 2. mellékletében meghatározott díjat kötelesek megfizetni.
Az üzemeltető kötelezettségei
11. § (1) A kegyeleti közszolgáltatási szerződés alapján az üzemeltetőnek az alábbi kötelezettségei állnak fenn.
a) betartja és betartatja a temető rendjét;
b) naprakészen vezeti és megőrzi a nyilvántartó könyvet és a sírboltkönyvet;
c) ügyfélszolgálatot működtet;
d) tájékoztatja a temetőlátogatókat;
e) biztosítja az eltemetés, urnaelhelyezés feltételeit, ideértve a temetési helyre való első temetést megelőzően a sírhely kiásásáról való gondoskodást;
f) biztosítja a ravatalozó és technikai berendezései, tárolók és hűtők karbantartását, működteti azokat;
g) gondoskodik a temetőbe kiszállított elhunytak átvételéről, és biztosítja a köztemető nyitását, zárását;
h) elvégzi a temető és létesítményeinek tisztán tartását, az utak karbantartását, síkosság mentesítését és a hó eltakarítást;
i) összehangolja a temetői létesítmények, így különösen a ravatalozó használatával kapcsolatos temetkezési szolgáltatói tevékenységet, szervezési intézkedésekkel elősegíti a temetés és az urnaelhelyezés zökkenőmentes lefolytatását;
j) ellenőrzi a szociális temetési helyek elhelyezésére, méretezésére vonatkozó előírások betartását;
k) szociális temetés esetén biztosítja a sírhely kiásásához, a koporsó leengedéséhez és a betemetéshez szükséges eszközöket.
(2) A panaszügyintézés az üzemeltető feladata. Az ügyfél a panaszt írásban vagy szóban teheti meg az üzemeltető központi telephelyén.
A vállalkozói szolgáltatás elvei
12. § (1) A köztemetőben végzendő minden munkát a köztemető üzemeltetőjének 3 nappal a munkavégzés megkezdését megelőzően be kell jelenteni. A síremlék felállítását az üzemeltetőnél kell kérelmezni. Csak az üzemeltető engedélyezését követően kezdhető meg a munka.
(2) A temetési helyen történő építés, felújítás, bontás során feleslegessé váló anyagokat, a munkát végző köteles elszállítani.
(3) Vasárnap és ünnepnapon, illetve pihenőnapon a köztemetőben – a temetkezési szolgáltatók és az üzemeltető kivételével – vállalkozók által munka nem végezhető.
(4) A köztemetőben munka csak úgy végezhető, hogy az ne sértse a hozzátartozók és a látogatók kegyeleti érzéseit, ne akadályozza az elhunyt búcsúztatását.
Szociális temetés
13. § (1) Szociális temetést az elhunyt utolsó lakóhelye szerinti önkormányzatnál lehet bejelenteni és igényelni.
(2) Az eltemettető vagy az általa felkért személy a szociális temetés igénylése során nyilatkozatban vállalja, hogy maga látja el a következő temetési szolgáltatásokat:
a) az elhunyt temetésre való előkészítése;
b) sír vagy urnasír kiásása és visszahantolása; (kizárólag az üzemeltető által megjelölt helyen és módon)
c) koporsó, urna gépjármű nélküli szállítása temetőn belül, és
d) a sírba helyezés vagy urnaelhelyezés.
(3) Ha az eltemettető szociális temetést igényelt, de nem tud gondoskodni a személyes közreműködés biztosításáról, írásban tájékoztatja az önkormányzatot, amely közköltségen történő temetés keretében gondoskodik az elhunyt eltemettetéséről.
(4) Szociális temetés igényléséről a fenntartó azonnal értesíti a köztemető üzemeltetőjét.
(5) Az üzemeltető gondoskodik az eltemettető munka-, és balesetvédelmi oktatásáról, ellenőrzi az eltemettető munkavégzését, biztosítja a szükséges eszközöket.
(6) A köztemető üzemeltetője biztosítja az elhunyt hűtését, szállítását, hamvasztását.
(7) Szociális temetés kizárólag a kozári temetőben, a fenntartó által kijelölt parcellában, illetve temetkezési helyen végezhető.
Záró rendelkezések
14. § (1) E rendelet 2014. január 1. napján lép hatályba. E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének a temető fenntartásáról és a temetkezési rendjéről szóló 16/2001. (XI.15.) önkormányzati rendelete.
(2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik.
|
Völgyesi Gyula |
Kumliné dr. Tormási Zsuzsanna |
1. melléklet
|
Megnevezés |
2014. évtől alkalmazott díjai |
|---|---|
|
Felnőtt egyes sírhely |
15.000.-Ft |
|
Felnőtt dupla sírhely |
30.000.-Ft |
|
Gyermek sírhely |
0.-Ft |
|
Urnasírhely |
8.000.-Ft |
|
Urnafülke |
40.000.-Ft |
|
Sírbolthely |
40.000.-Ft |
2. melléklet
|
Megnevezés |
2014. évtől alkalmazott díjai |
|---|---|
|
1. A temetkezési szolgáltatók által fizetendő létesítmény igénybevételi díj temetésenként |
|
|
2. Sírköves vállalkozó által fizetendő temető fenntartási hozzájárulás |
8.000.-Ft |
|
3. Hűtőhasználat |
2.000.-Ft/nap |
|
4. Normál méretű sírásás |
20.000.-Ft |
|
5. Mélyített sírásás |
28.000.-Ft |
|
6. 2 személyes kripta helyének kiásása |
63.000.-Ft |
|
7. 4 személyes kripta helyének kiásása |
110.000.-Ft |
Változott rendelkezések
Eszköztár
- Másolás a vágólapra
- Nyomtatás