A 2013. évi XVIII. törvénnyel a Magyar Közlöny 2013. március 19-i, 46. számában kihirdetett, az Európa Tanács Emberkereskedelem Elleni Fellépésről szóló Egyezménye 42. Cikk (4) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik a hatálybalépésről:
„Azon (1) bekezdésben említett államok vagy az Európai Közösség vonatkozásában, amelyek később ismerik el az Egyezményt magukra nézve kötelezőnek, az Egyezmény a megerősítő, elfogadó vagy jóváhagyó okirat letétbe helyezésének napjától számított három hónapos időtartam lejártát követő hónap első napján lép hatályba.”
A megerősítő okirat letétbe helyezésének napja: 2013. április 4.
Az Egyezmény hatálybalépésének napja: 2013. augusztus 1.
A működéshez szükséges sütik mellett a Google Analytics statisztikai sütijeit, a munkamenet-azonosítót és a bejelentkezést csak az Ön hozzájárulásával használjuk. Döntését bármikor megváltoztathatja a lábléc „Süti beállítások” hivatkozásával. A cookie-k kezeléséről részletesebb információt ide kattintva olvashat.