Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 3/2013. (II.27.) önkormányzati rendelete
a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról és a köznevelési intézményekben nyújtott gyermekétkeztetés térítési díjáról
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 29. §-ában és 151. § (2f) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8. pontjában és a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/C. §-ában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:1
1. § (1) A rendelet hatálya – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – kiterjed a Magyarországon élő a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) 4. § (1) bekezdésben meghatározott személyekre.
(2)2 A rendelet hatálya kiterjed a 2. § a) pontja és a 7/C. § esetén az (1) bekezdésben foglalt személyekre, akik Szeged Megyei Jogú Város közigazgatási területén bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek.
(3)3 A rendelet hatálya kiterjed a 7/A. és 7/B. §-ok tekintetében Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott köznevelési intézményekre.
2. §4 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott bölcsődében és óvodában, illetve a Gyvt. 21/A. § (3) bekezdésében és (5) bekezdés b) pontjában foglaltak alapján Szeged Megyei Jogú Város közigazgatási területén a tankerületi központ, illetve a szakképzési centrum (e rendelet alkalmazásában a továbbiakban együtt: köznevelési fenntartó) részeként működő nevelési-oktatási intézményben, illetve szakképző intézményben, valamint a köznevelési fenntartó által fenntartott kollégiumban Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által biztosított, e rendelet hatálya alá tartozó gyermekjóléti alap- és természetbeni ellátások:
a)5 gyermekek napközbeni ellátása bölcsődében
aa) időszakos gyermekfelügyelet
ab) otthoni gyermekgondozás
b) gyermekétkeztetés
ba)6 óvodai napközbeni ellátás
bb) általános iskolai napközbeni ellátás
bc) középfokú iskolai napközbeni ellátás
bd)7 óvodai, általános és középfokú iskolai kollégiumi ellátás
c)8 szünidei gyermekétkeztetés
A személyes gondoskodást nyújtó ellátás igénybevételére irányuló kérelem benyújtásának módja
3. § (1)9 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata SZMJVÖ Bölcsődéi Alapító Okiratában feltüntetett bölcsődei telephelyein biztosítja a kérelmező igényének megfelelően a személyes gondoskodás keretén belül a gyermekjóléti alapellátás körébe tartozó gyermekek napközbeni ellátását.
(2)10 A bölcsődei ellátásra vonatkozó felvétel iránti kérelmet SZMJVÖ Bölcsődéi Felvételi Szabályzata szerint évente egy alkalommal meghirdetett beiratkozási időszakban a bölcsődei telephely vezetőjénél, valamint a soron kívüli felvétel iránti kérelmeket SZMJVÖ Bölcsődéi igazgatójánál kell előterjeszteni jelen rendelet mellékletében meghatározott igazolások benyújtásával, bemutatásával és nyomtatványok kitöltésével. Az igénybevételt megelőzi a gyermek lakóhelyén vagy tartózkodási helyén végzett – az ellátást igénybe vevő életkörülményeinek, szociális helyzetének megismerésére irányuló – családlátogatás. A bölcsődei ellátás csak jelen rendeletben szabályozott felvételi eljárást követően nyújtható, a Gyvt. 29. § (2) bekezdés c) pontjára figyelemmel külön eljárás lefolytatására nincs lehetőség. A felvételi eljárás részletszabályait SZMJVÖ Bölcsődéi Felvételi Szabályzata tartalmazza.
(3) A bölcsődei felvételről az igazgató dönt a Gyvt. 41. § (2) bekezdésében és 42/A. §-ában foglalt szempontok figyelembevételével.
(4)11 Időszakos gyermekfelügyelet igénybevételére vonatkozó kérelmet az érintett bölcsőde vezetőjénél, otthoni gyermekgondozás iránti kérelmet SZMJVÖ Bölcsődéi igazgatójánál kell előterjeszteni jelen rendelet mellékletében meghatározott igazolások benyújtásával, személyes okmányok bemutatásával és nyomtatványok kitöltésével. A kérelemről az időszakos gyermekfelügyelet esetében a bölcsődei telephely vezetője, az otthoni gyermekgondozás esetében SZMJVÖ Bölcsődéi igazgatója dönt az igények beérkezésének sorrendjében.
(5) Ha az ellátást igénylő személy, illetve törvényes képviselője az ellátás igénybevételéről szóló (3)-(4) bekezdés szerinti döntést vitatja, az arról szóló értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül a Polgármesternek címzett, Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalhoz benyújtott írásbeli kérelmet adhat be.
(6)12 A bölcsődei ellátás és az otthoni gyermekgondozás igénybevételének megkezdése előtt, időszakos gyermekfelügyelet esetén az ellátás megkezdésekor a bölcsődei telephely vezető és az ellátást igénybe vevő, illetve törvényes képviselője megállapodást köt. Az otthoni gyermekgondozás esetén a megállapodást SZMJVÖ Bölcsődéi részéről SZMJVÖ Bölcsődéi igazgatója, vagy az általa kijelölt bölcsődei telephely vezetője köti meg.
(7) Az ellátásban részesülő, vagy törvényes képviselője köteles az intézményi ellátásra jogosultság feltételeit érintő lényeges tényekben, családi körülményeiben, jövedelmi és vagyoni viszonyaiban bekövetkezett változást 15 napon belül a bölcsőde vezetőjének írásban bejelenteni.
Térítési díj
4. § (1)13 A gyermekétkeztetés esetében az ellátás igénybevétele az étkező ellátott vagy törvényes képviselője (a továbbiakban: kötelezett) kérelmére, a térítési díj határidőre történő befizetésével, vagy ingyenes étkezésre jogosultak esetében az intézményekre vonatkozóan meghirdetett befizetési napokon személyesen, az erre rendszeresített formanyomtatvány kitöltésével, illetve online rendelés esetén a felületen történő étkezés megrendelésével biztosítható. A személyi térítési díjat gyermekétkeztetés és gondozási díj tekintetében a tárgyhót megelőzően az intézményekre vonatkozóan meghirdetett befizetési napokon, egyéb, e rendelet hatálya alá tartozó ellátások esetén az ellátás igénybevételekor kell megfizetni.
4/A. §20 A gyermekétkeztetés intézményi térítési díja az élelmezés nyersanyagköltségének általános forgalmi adóval növelt összegével azonos.
5. § (1)21 A gyermekétkeztetés intézményi térítési díjait a 2. melléklet tartalmazza.
(2)22 Bölcsődei gondozás intézményi térítési díja 700,-Ft/ellátási nap.
(3)23 Az intézményi térítési díj:
a)24 időszakos gyermekfelügyelet igénybevétele esetén 700,-Ft/óra, a 10 órás bérlet ára 5000,-Ft, illetve egész napos igénybevétel esetén étkezéssel együtt 5200,- Ft/nap,
b)25
c)26 az otthoni gyermekgondozás ellátási forma igénybevétele ingyenes.
(4)27 Időszakos gyermekfelügyelet keretében igénybe vett normál étkeztetés térítési díja megegyezik az önköltséggel, amely az alábbi:
a)28 reggeli, tízórai és ebéd 1695,-Ft/adag (+ÁFA)
b)29 tízórai és ebéd 1415,-Ft/adag (+ÁFA)
c)30 ebéd 1290,-Ft/adag (+ÁFA)
(5)31 Időszakos gyermekfelügyelet keretében igénybe vett diétás vagy egyéb speciális étkeztetés térítési díja megegyezik az önköltséggel, amely az alábbi:
a) reggeli, tízórai és ebéd 2055,-Ft/adag (+ÁFA)
b) tízórai és ebéd 1665,-Ft/adag (+ÁFA)
c) ebéd 1490,-Ft/adag (+ÁFA)
6. §32
7. §33 A R. 5. §-ában és 2. mellékletében meghatározott térítési díjat készpénzzel, az NGSZ hatáskörébe tartozó intézmények esetében az NGSZ Központban (6724 Szeged, Huszár u. 1.) készpénzzel, POS terminálon keresztül bankkártyával, illetve az Etelka Portálhoz hozzáférést biztosító intézményekben a Portálon történő online rendelés esetén bankkártyával, QR-kód alapú fizetéssel, valamint Fizetési Kérelemmel lehet megfizetni.
7/A. §34 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott köznevelési intézményekben a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012.(VIII.28.) Korm. rendelet 33. §-ában meghatározott köznevelési feladatokon túl az intézmény által az adott intézmények kívülre szervezett programon való részvételkor a felügyelet térítésmentesen biztosított.
7/B. §35
Nem magyar állampolgárokra vonatkozó rendelkezések
Szünidei gyermekétkeztetés37
7/C. §38 (1) Ingyenes szünidei gyermekétkeztetésre jogosult - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/C. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakon túl - a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, köznevelési intézménnyel tanulói jogviszonyban álló nagykorú.
(2) Az étkeztetés Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által meghatározott helyszínen, helyben fogyasztással vagy az étel elvitelével vehető igénybe.
(3) Az étkezés igénylése Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata felhívását követően, a felhívásban meghatározott módon történik.
8. § (1) A Közgyűlés
a) a Gyvt. 32. § (4) és (9) bekezdéseiben, 37/A. § (4) bekezdésben foglalt, az ellátás igénybevételével, illetve megszüntetésével kapcsolatos,
b)39 a Gyvt. 43. § (4) és (5) bekezdései alapján a bölcsőde nyári és munkaszüneti napok körüli – naptár szerinti munkarendtől való eltéréssel járó – nyitvatartási rendjének jóváhagyásával kapcsolatos,
c) a Gyvt. 104. § (1) bekezdés c) pontja alapján az intézmény gazdálkodásával és a működés törvényességének ellenőrzésével kapcsolatos,
d)40 a Gyvt. 104. § (1) bekezdés e) pontja alapján az intézmény szakmai munkájának eredményességével, a szakmai program végrehajtásával, valamint a gazdálkodás szabályszerűségével és hatékonyságával kapcsolatos,
e)41 a Gyvt. 104. § (3) bekezdése alapján a házirend, valamint más belső szabályzatok jogszerűségének ellenőrzésével, valamint a jogsértő házirend és más belső szabályzat orvoslására való felhívással kapcsolatos
hatáskörét a Polgármesterre ruházza.
(2)42 Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottsága Közgyűléstől átruházott hatáskörben
a)43 jóváhagyja – az önkormányzat számára többletkiadást jelentő dokumentumok esetén a többletköltség elfogadásáról szóló közgyűlési döntést követően, az abban foglaltakkal összhangban – SZMJVÖ Bölcsődéi szervezeti és működési szabályzatát és szakmai programját (Gyvt. 104. § (1) bekezdés d) pontja),
b)44 megsemmisíti a Gyvt. 104. § (1) bekezdés c) és e) pontja alapján végzett ellenőrzés során feltárt jogszabálysértő házirendet és más belső szabályzatokat, amennyiben a SZMJVÖ Bölcsődéi igazgatójának megküldött jogszabálysértés orvoslására való felhívás eredménytelen volt (Gyvt. 104. § (3) bekezdése).
(3)45 A Közgyűlés
a) a Gyvt. 148. § (5)-(6) bekezdései alapján az intézményvezető által megállapított személyi térítési díj mértéke ellen benyújtott észrevétel elbírálásával kapcsolatos,
b)46 a 328/2011.(XII.29.) Korm. rendelet 16. § (3) bekezdése alapján a térítési díj hátralék behajtásával kapcsolatos,
hatáskörét a Jegyzőre ruházza.
Átmeneti rendelkezések47
8/A. §48 A rendelet 4. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően a 2026. augusztus hónapra vonatkozó térítési díjat a tárgyhót megelőző hónap 27. és 30. napja között lehet megfizetni. A(z) 18/2026. (VI. 26.) önkormányzati rendelettel megállapított díjak 2026. augusztus 1. napjától alkalmazandóak.
9. §
Záró rendelkezések
1. melléklet49
1.51 SZMJVÖ Bölcsődéi (6720 Szeged, Dóm tér 1-4.) bölcsődei telephelyein a bölcsődei ellátáson felül az alábbi szolgáltatások vehetők igénybe:
1.1. időszakos gyermekfelügyelet
1.2.52
1.3. otthoni gyermekgondozás
2. 53Szükséges igazolások:
2.1.54 Bölcsőde esetén: A szülők és a gyermek személyi adatait tartalmazó jelentkezési lap, a gyermek általános egészségi állapotát igazoló orvosi szakvélemény, a gyermek és szülők lakcímét igazoló hatósági igazolvány, a gyermek TAJ kártyája, a szülők munkáltatói-, vagy iskolalátogatási igazolása, vagy nyilatkozat(uk), mely szerint legkésőbb a bölcsődei ellátás igénybevételét követő 2 hónapon belül munkába fognak állni. Ebben az esetben a munkáltatói igazolást legkésőbb a bölcsődei ellátás igénybevételét követő 2. hónap utolsó napjáig kell benyújtani.
2.2.55 Időszakos gyermekfelügyelet esetén: a szülők és a gyermek személyes adatait tartalmazó adatlap, orvosi igazolás, hogy a gyermek egészséges, közösségben gondozható, ennek hiányában a szülő ilyen tartalmú nyilatkozata, valamint a gyermek egészségügyi könyvének bemutatásával a kötelező védőoltásokról szóló igazolás
2.3. Otthoni gyermekgondozás esetén: a szülők és a gyermekek adatait tartalmazó, ellátás igénybevételére vonatkozó jelentkezési lap, a gyermekek általános egészségi állapotát igazoló orvosi szakvélemény, a gyermekek és a szülők lakcímét igazoló hatósági igazolvány, a gyermekek TAJ kártyája.
3. Egy ellátottra jutó (otthoni gyermekgondozás esetén egy családra jutó) szolgáltatási önköltség
3.1.56 bölcsődei ellátás: 13404,- Ft/nap,
3.2.57
3.3.58 időszakos gyermekfelügyelet: 1318,- Ft/óra,
3.4.59 otthoni gyermekgondozás: 6145,- Ft/óra.
4.60 Számított intézményi térítési díj bölcsődei ellátás esetén a szolgáltatási önköltség és a központi költségvetési törvényben biztosított támogatás különbsége, azaz 3101,- Ft, melyből
4.1.61 bölcsődei étkezés: 730,- Ft/nap (+ÁFA)
4.2.62 bölcsődei gondozás: 2174,- Ft/nap.
5. Fenntartó által meghatározott intézményi térítési díj:
5.1. bölcsődei ellátás:
5.1.1.63 bölcsődei étkezés: 730,- Ft/nap (+ÁFA),
5.1.2.64 bölcsődei gondozás: 700,-Ft/nap,
5.2.65
5.3.66 időszakos gyermekfelügyelet: 700,-Ft/óra,
5.4. otthoni gyermekgondozás: ingyenes.
2. melléklet a 3/2013. (II.27.) önkormányzati rendelethez67
|
Normál étkezés (Ft/adag) |
Diétás és egyéb speciális étkezés (Ft/adag) |
|
|
Bölcsőde |
||
|
reggeli |
180 |
235 |
|
tízórai |
60 |
75 |
|
ebéd |
360 |
440 |
|
uzsonna |
130 |
170 |
|
összesen |
730 (+ÁFA) |
920 (+ÁFA) |
|
Óvoda |
||
|
tízórai |
150 |
190 |
|
ebéd |
420 |
550 |
|
uzsonna |
150 |
170 |
|
összesen |
720 (+ÁFA) |
910 (+ÁFA) |
|
Általános iskola |
||
|
tízórai |
180 |
220 |
|
ebéd |
640 |
750 |
|
uzsonna |
180 |
220 |
|
összesen |
1000 (+ÁFA) |
1190 (+ÁFA) |
|
Középfokú iskola |
||
|
tízórai |
180 |
220 |
|
ebéd |
700 |
950 |
|
uzsonna |
180 |
220 |
|
összesen |
1060 (+ÁFA) |
1390 (+ÁFA) |
|
Kollégium |
||
|
Óvoda |
||
|
reggeli |
180 |
235 |
|
tízórai |
150 |
190 |
|
ebéd |
420 |
550 |
|
uzsonna |
150 |
170 |
|
vacsora |
260 |
345 |
|
összesen |
1160 (+ÁFA) |
1490 (+ÁFA) |
|
Általános iskola |
||
|
reggeli |
200 |
260 |
|
tízórai |
180 |
220 |
|
ebéd |
640 |
750 |
|
uzsonna |
180 |
220 |
|
vacsora |
350 |
440 |
|
összesen |
1550 (+ÁFA) |
1890 (+ÁFA) |
|
Középfokú iskola |
||
|
reggeli |
330 |
430 |
|
tízórai |
180 |
220 |
|
ebéd |
700 |
950 |
|
uzsonna |
180 |
220 |
|
vacsora |
470 |
650 |
|
összesen |
1860 (+ÁFA) |
2470 (+ÁFA) |
A bevezető a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2026. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg. (hatályos: 2026. június 27. napjától)
Az 1. § (2) bekezdése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 33/2024. (XI. 25.) önkormányzati rendelete 4. § a) pontja szerint módosított szöveg. Az 1. § (2) bekezdése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2026. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg. (hatályos: 2026. június 27. napjától)
Kiegészítette a 26/2014.(XII.22.) Ö. r. 1. §-a (hatályos 2015. január 1-től)
Módosította a 24/2016.(IX.27.) Ö. r. 1. §-a, a 23/2017.(VI.27.) Ö. r. 1. §-a (hatályos 2017. július 12-től), a bekezdésben az „alapellátások” szövegrész helyébe az „alap- és természetbeni ellátások” szöveg lép a 11/2019.(IV.29.) Önk. rend. 4. §-a alapján, módosította a 8/2021. (II.24.) Ö. r. 1. §-a (hatályos 2021. február 25-től)
A 2. § a) pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2023. (V. 2.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.
A 2. § b) pont ba) alpontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2026. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. (hatályos: 2026. július 27. napjától)
A 2. § b) pont bd) alpontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2026. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 10. § a) pontja szerint módosított szöveg. (hatályos: 2026. július 27. napjától)
A 2. § c) pontját a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2026. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdése iktatta be. (hatályos: 2026. június 27. napjától)
Módosította a 11/2017.(II.15.) Önk. rend. 1. §-a, a 19/2017.(V.03.) Önk. rend. 1. §-a (hatályos 2017. július 1-től) A 3. § (1) bekezdése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2025. (IV. 14.) önkormányzati rendelete 3. § a) pontja szerint módosított szöveg.
A „SZMJVÖ Bölcsődéi” szövegrészt „SZMJVÖ Bölcsődéi és Gyermekjóléti Központja” szövegrészre módosította a 11/2017.(II.15.) Önk. r. 2. §-a (hatályos 2017. február 16-tól), módosította a 11/2019.(IV.29.) Önk. rend. 1. §-a (hatályos 2019. április 30-tól) A 3. § (2) bekezdése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 33/2024. (XI. 25.) önkormányzati rendelete 4. § b) pontja szerint módosított szöveg. A 3. § (2) bekezdése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2025. (IV. 14.) önkormányzati rendelete 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.
Módosította a 8/2016.(IV.20.) Önk. rend. 2. §-a, a „SZMJVÖ Bölcsődéi” szövegrészt „SZMJVÖ Bölcsődéi és Gyermekjóléti Központja” szövegrészre módosította a 11/2017.(II.15.) Önk. r. 2. §-a (hatályos 2017. február 16-tól) A 3. § (4) bekezdése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2023. (V. 2.) önkormányzati rendelete 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. § (4) bekezdése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2025. (IV. 14.) önkormányzati rendelete 3. § c) pontja szerint módosított szöveg.
Módosította a 8/2016.(IV.20.) Önk. rend. 3. §-a, a „SZMJVÖ Bölcsődéi” szövegrészt „SZMJVÖ Bölcsődéi és Gyermekjóléti Központja” szövegrészre módosította a 11/2017.(II.15.) Önk. r. 2. §-a (hatályos 2017. február 16-tól) A 3. § (6) bekezdése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2023. (V. 2.) önkormányzati rendelete 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. § (6) bekezdése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2025. (IV. 14.) önkormányzati rendelete 3. § d) pontja szerint módosított szöveg.
Módosította a 26/2014.(XII.22.) Ö. r. 3. §-a, a 24/2016.(IX.27.) Ö. r. 2. § (1) bek., a 23/2017.(VI.27.) Ö. r. 2. §-a, hatályát veszti a „bankkártyás” szövegrész a 8/2021. (II.24.) Ö. r. 4. §-a alapján (hatályos 2021. február 25-től)
Módosította a 26/2014.(XII.22.) Ö. r. 3. §-a, a 24/2016.(IX.27.) Ö. r. 2. § (2) bek., a 23/2017.(VI.27.) Ö. r. 2. §-a (hatályos 2017. július 12-től) A 4. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 17/2022. (VII. 5.) önkormányzati rendelete 6. § a) pontja szerint módosított szöveg. A 4. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2025. (IV. 14.) önkormányzati rendelete 3. § e) pontja szerint módosított szöveg.
Módosította a 23/2017.(VI.27.) Ö. r. 2. §-a (hatályos 2017. július 12-től)
Módosította a 26/2014.(XII.22.) Ö. r. 3. §-a (hatályos 2015. január 1-től)
A 4. § (4) bekezdés a) pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 21/2023. (XI. 20.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 4. § (4) bekezdés b) pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 21/2023. (XI. 20.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 4. § (4) bekezdés c) pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 21/2023. (XI. 20.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
Kiegészítette a 8/2016.(IV.20.) Ö. r. 4. §-a (hatályos 2016. április 21-től)
Módosította a 36/2013.(XII.23.) Ö. r. 1. § (1) bek., a 26/2014.(XII.22.) Ö. r. 4. §-a, a 23/2017.(VI.27.) Ö. r. 3. §-a, a 30/2019.(XII.23.) Ö. r. 1. §-a (hatályos 2020. március 01-től) Az 5. § (1) bekezdése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 17/2022. (VII. 5.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. § (1) bekezdése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2026. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. (hatályos: 2026. július 27. napjától)
Módosította a 36/2013.(XII.23.) Ö. r. 1. § (2) bek., a 26/2014.(XII.22.) Ö. r. 4. §-a, a 23/2017.(VI.27.) Ö. r. 3. § -a (hatályos 2018. január 01-től) Az 5. § (2) bekezdése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2023. (V. 2.) önkormányzati rendelete 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. § (2) bekezdése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2023. (V. 2.) önkormányzati rendelete 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. § (2) bekezdése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 33/2024. (XI. 25.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. § (2) bekezdése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2026. (II. 23.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg (hatályos: 2026. április 1. napjától).
Módosította a 26/2014.(XII.22.) Ö. r. 4. §-a, a 23/2017.(VI.27.) Ö. r. 3. §-a (hatályos 2018. január 1-től)
Módosította a 30/2019.(XII.23.) Ö. r. 4. § a) pontja (hatályos 2020. március 01-től) Az 5. § (3) bekezdés a) pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 17/2022. (VII. 5.) önkormányzati rendelete 6. § b) pontja szerint módosított szöveg. Az 5. § (3) bekezdés a) pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2022. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. § (3) bekezdés a) pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2022. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 1. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. § (3) bekezdés a) pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2023. (V. 2.) önkormányzati rendelete 7. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. § (3) bekezdés a) pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 33/2024. (XI. 25.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. § (3) bekezdés a) pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2026. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. (hatályos: 2026. július 27. napjától)
Az 5. § (3) bekezdés b) pontját a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2023. (V. 2.) önkormányzati rendelete 14. § 5. pont a) alpontja hatályon kívül helyezte.
Kiegészítette a 8/2016.(IV.20.) Ö. r. 5. §-a (hatályos 2016. április 21-től)
Módosította a 4/2014.(V.08.) Ö. r. 1. §-a, a 26/2014.(XII.22.) Ö. r. 4. §-a, a 23/2017.(VI.27.) Ö. r. 3. §-a, a 30/2019.(XII.23.) Ö. r. 2. §-a (hatályos 2020. március 01-től) Az 5. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2023. (V. 2.) önkormányzati rendelete 10. §-a szerint módosított szöveg. Az 5. § (4) bekezdése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 23/2025. (VI. 24.) önkormányzati rendelete 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. § (4) bekezdése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2026. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. (hatályos: 2026. július 27. napjától)
Az 5. § (4) bekezdés a) pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 17/2022. (VII. 5.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. § (4) bekezdés a) pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2022. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 1. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. § (4) bekezdés a) pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2022. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 1. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. § (4) bekezdés b) pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 17/2022. (VII. 5.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. § (4) bekezdés b) pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2022. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 1. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. § (4) bekezdés b) pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2022. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 1. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. § (4) bekezdés c) pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 17/2022. (VII. 5.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. § (4) bekezdés c) pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2022. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 1. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. § (4) bekezdés c) pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2022. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 1. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. § (5) bekezdését a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2026. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 4. § (4) bekezdése iktatta be. (hatályos: 2026. július 27. napjától)
Módosította a 30/2019.(XII.23.) Ö. r. 3. §-a (hatályos 2020. március 01-től) A 6. § a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 17/2022. (VII. 5.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg. A 6. §-t a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2026. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 11. §-a hatályon kívül helyezte. (hatályos: 2026. július 27. napjától)
Módosította a 36/2013.(XII.23.) Ö. r. 3. §-a, a 24/2016.(IX.27.) Ö. r. 3. §-a, a 11/2017.(II.15.) Ö. r. 3. §-a, a 20/2020.(IV.28.) Ö. r. 1. §-a, módosította a 8/2021. (II.24.) Ö. r. 2. §-a (hatályos 2021. február 25-től) A 7. § a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 17/2022. (VII. 5.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg. A 7. § a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2026. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg. (hatályos: 2026. július 27. napjától)
Kiegészítette a 26/2014.(XII.22.) Ö. r. 6. §-a (hatályos 2015. január 1-től)
Kiegészítette a 26/2014.(XII.22.) Ö. r. 6. §-a (hatályos 2015. január 1-től)
Módosította a 24/2016.(IX.27.) Ö. r. 4. §-a (hatályos 2016. szeptember 28-tól)
A „Szünidei gyermekétkeztetés” alcím címét a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2026. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 6. §-a iktatta be. (hatályos: 2026. június 27. napjától)
A 7/C. §-t a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2026. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 7. §-a iktatta be. (hatályos: 2026. június 27. napjától)
Módosította a 19/2017.(V.03.) Önk. rend. 2. §-a (hatályos 2017. július 1-től)
Kiegészítette a 11/2019.(IV.29.) Önk. rend. 2. § (1) bek. (hatályos 2019. május 14-től) A 8. § (1) bekezdés d) pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2026. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 10. § b) pontja szerint módosított szöveg. (hatályos: 2026. június 27. napjától)
Kiegészítette a 11/2019.(IV.29.) Önk. rend. 2. § (1) bek. (hatályos 2019. május 14-től)
Módosította a 20/2014.(XI.24.) Ö. r. 114. §-a, a 11/2019.(IV.29.) Önk. rend. 2. § (2) bek. (hatályos 2019. május 14-től)
A 8. § (2) bekezdés a) pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2025. (IV. 14.) önkormányzati rendelete 3. § f) pontja szerint módosított szöveg.
A 8. § (2) bekezdés b) pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2025. (IV. 14.) önkormányzati rendelete 3. § g) pontja szerint módosított szöveg.
Kiegészítette a 26/2014.(XII.22.) Ö. r. 7. §-a (hatályos 2015. január 1-től)
Módosította a 23/2017.(VI.27.) Ö. r. 5. §-a (hatályos 2017. július 12-től)
Az „Átmeneti rendelkezések” alcímet (8/A. §-t) a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2023. (V. 2.) önkormányzati rendelete 8. §-a iktatta be.
A 8/A. § a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 33/2024. (XI. 25.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg. A 8/A. § a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 23/2025. (VI. 24.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg. A 8/A. § a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2026. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 8. §-ával megállapított szöveg. (hatályos: 2026. július 27. napjától)
Az 1. melléklet a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 17/2022. (VII. 5.) önkormányzati rendelete 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A „SZMJVÖ Bölcsődéi” szövegrészt „SZMJVÖ Bölcsődéi és Gyermekjóléti Központja” szövegrészre módosította a 11/2017.(II.15.) Önk. r. 2. §-a, a melléklet címét módosította a 19/2017.(V.03.) Önk. r. 3. §-a (hatályos 2017. július 01-től) Az 1. melléklet címe a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2025. (IV. 14.) önkormányzati rendelete 3. § h) pontja szerint módosított szöveg.
Az 1. melléklet 1. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2025. (IV. 14.) önkormányzati rendelete 2. §-a szerint módosított szöveg. Az 1. melléklet 1. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2025. (IV. 14.) önkormányzati rendelete 3. § i) pontja szerint módosított szöveg.
Az 1. melléklet 1.2. pontját a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2023. (V. 2.) önkormányzati rendelete 14. § 5. pont b) alpontja hatályon kívül helyezte.
Kiegészítette a 8/2016.(IV.20.) Ö. r. 7. §-a (hatályos 2016. április 21-től)
Az 1. melléklet 2.1. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2023. (V. 2.) önkormányzati rendelete 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 1. melléklet 2.2. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2023. (V. 2.) önkormányzati rendelete 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 1. melléklet 3.1. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2023. (V. 2.) önkormányzati rendelete 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet 3.1. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2024. (IV. 15.) önkormányzati rendelete 1. melléklet 1. pontjával megállapított szöveg. Az 1. melléklet 3.1. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 33/2024. (XI. 25.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg. Az 1. melléklet 3.1. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2025. (IV. 14.) önkormányzati rendelete 1. melléklet 1. pontjával megállapított szöveg. Az 1. melléklet 3.1. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2026. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg (hatályos: 2026. április 1. napjától).
Az 1. melléklet 3.2. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2023. (V. 2.) önkormányzati rendelete 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet 3.2. pontját a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2023. (V. 2.) önkormányzati rendelete 14. § 5. pont c) alpontja hatályon kívül helyezte.
Az 1. melléklet 3.3. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2023. (V. 2.) önkormányzati rendelete 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet 3.3. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2024. (IV. 15.) önkormányzati rendelete 1. melléklet 2. pontjával megállapított szöveg. Az 1. melléklet 3.3. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 33/2024. (XI. 25.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg. Az 1. melléklet 3.3. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2025. (IV. 14.) önkormányzati rendelete 1. melléklet 2. pontjával megállapított szöveg. Az 1. melléklet 3.3. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2026. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg (hatályos: 2026. április 1. napjától).
Az 1. melléklet 3.4. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2023. (V. 2.) önkormányzati rendelete 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet 3.4. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2024. (IV. 15.) önkormányzati rendelete 1. melléklet 2. pontjával megállapított szöveg. Az 1. melléklet 3.4. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2025. (IV. 14.) önkormányzati rendelete 1. melléklet 2. pontjával megállapított szöveg. Az 1. melléklet 3.4. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2026. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
Az 1. melléklet 4. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2024. (IV. 15.) önkormányzati rendelete 1. melléklet 3. pontjával megállapított szöveg. Az 1. melléklet 4. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 33/2024. (XI. 25.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg. Az 1. melléklet 4. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2025. (IV. 14.) önkormányzati rendelete 1. melléklet 3. pontjával megállapított szöveg. Az 1. melléklet 4. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2026. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg (hatályos: 2026. április 1. napjától).
Az 1. melléklet 4.1. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 17/2022. (VII. 5.) önkormányzati rendelete 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet 4.1. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2022. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet 4.1. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2022. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet 4.1. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 21/2023. (XI. 20.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg. Az 1. melléklet 4.1. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 23/2025. (VI. 24.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg. Az 1. melléklet 4.1. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2026. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. (hatályos: 2026. július 27. napjától)
Az 1. melléklet 4.2. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 17/2022. (VII. 5.) önkormányzati rendelete 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet 4.2. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 21/2023. (XI. 20.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg. Az 1. melléklet 4.2. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 23/2025. (VI. 24.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg. Az 1. melléklet 4.2. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2026. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. (hatályos: 2026. július 27. napjától)
Az 1. melléklet 5.1.1. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 17/2022. (VII. 5.) önkormányzati rendelete 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet 5.1.1. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2022. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet 5.1.1. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2022. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet 5.1.1. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 21/2023. (XI. 20.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg. Az 1. melléklet 5.1.1. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 23/2025. (VI. 24.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg. Az 1. melléklet 5.1.1. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2026. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. (hatályos: 2026. július 27. napjától)
Az 1. melléklet 5.1.2. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2023. (V. 2.) önkormányzati rendelete 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet 5.1.2. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2023. (V. 2.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet 5.1.2. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 33/2024. (XI. 25.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg. Az 1. melléklet 5.1.2. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2026. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg (hatályos: 2026. április 1. napjától).
Az 1. melléklet 5.2. pontját a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2023. (V. 2.) önkormányzati rendelete 14. § 5. pont d) alpontja hatályon kívül helyezte.
Az 1. melléklet 5.3. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2023. (V. 2.) önkormányzati rendelete 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet 5.3. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 33/2024. (XI. 25.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg. Az 1. melléklet 5.3. pontja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2026. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. (hatályos: 2026. július 27. napjától)
A 2. mellékletet a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2026. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 9. § (2) bekezdése iktatta be. (hatályos: 2026. július 27. napjától)