„(6) A Kormány a felügyelőségnek a halastavak, a horgásztavak, a jóléti tavak, a víztározók, a bányatavak, valamint a holtágak vízjogi létesítési és üzemeltetési engedélyezési eljárásban, vízjogi üzemeltetési engedély módosítására irányuló eljárásban, valamint a vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárásban első fokon a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságát, másodfokon a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt halgazdálkodási szakhatóságként jelöli ki.
(7) A (6) bekezdés szerinti eljárásokban a hatóság szakhatóságként abban az esetben működik közre, ha
a) a kérelemmel érintett vízilétesítmény halászati, horgászati, illetve haltermelési hasznosítási célt szolgál, vagy
b) a kérelemmel érintett vízilétesítményben halászati, horgászati, illetve haltermelési hasznosítási cél megvalósítását tervezik, ide értve a vízilétesítmény halastó funkcióval történő üzemeltetését is.
(8) A (6) bekezdés szerinti eljárásokban a szakhatósági közreműködés annak vizsgálatára terjed ki, hogy a kérelem szerinti tevékenység megfelel-e a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló jogszabályokban rögzített követelmények közül a haltermelésre és a haltermelési létesítményekre, a halászatra, illetve a horgászatra vonatkozó előírásoknak.”
3.Az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet módosítása
3. § Az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 108. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„108. § A miniszter a halgazdálkodásért való felelőssége körében
a) irányítja a halgazdálkodási szakigazgatást,
b) a halgazdálkodási hatóság útján felügyeli a halgazdálkodási tevékenységek folytatását,
c) ellátja az államot megillető halgazdálkodási jogok pályáztatásával kapcsolatos teendőket, ellenőrzi a halgazdálkodási jog átengedésére irányuló szerződések betartását, továbbá
d) működteti az Országos Halgazdálkodási Adattárat, valamint a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvényben meghatározott, halgazdálkodási kérdésekkel foglalkozó testületet.”
„14. § (1) A Kormány elsőfokú halgazdálkodási hatóságként – ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságát jelöli ki.
(2) Halgazdálkodási hatósági ügyben – ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – az eljárással érintett vízterület medrének fekvése szerint illetékes megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága jár el.
(4) Ha a halgazdálkodási vízterület két vagy több megyei kormányhivatal illetékességi területén helyezkedik el és
a) állóvíz, annak a megyei kormányhivatalnak a földművelésügyi igazgatósága illetékes, ahol a halgazdálkodási vízterület nagyobbik hányada található;
b) folyóvíz, az illetékesség a megyehatáron belüli folyószakaszokra, part- illetve mederrészekre terjed ki.
(5) A (4) bekezdés b) pontjától eltérően, ha a folyóvíz medrét hosszanti, illetve keresztirányban több megyei kormányhivatal illetékességi területe is érinti, annak a megyei kormányhivatalnak a földművelésügyi igazgatósága az illetékes, amely megyénél a Hhvtv. hatályba lépését megelőzően a vízterület a halászati vízterületek nyilvántartásában szerepelt.
(6) A Hhvtv. 67. § (2) bekezdése szerinti közigazgatási eljárásban a vízilétesítmény elhelyezkedése szerint illetékes megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága jár el.”
„14/A. § (1) Az állami horgászjegy, az állami halászjegy, valamint a fogási napló és a fogási tanúsítványok kiadásával kapcsolatos feladatokat a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága látja el.
(2) Az állami horgászjegy kiadására bármelyik megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága jogosult.”
7. § A Statútumr. 31. §-a, valamint az azt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép:
„8. A halgazdálkodási hatósági eljárásokban közreműködő szakhatóságok
a) a védett természeti területen, Natura 2000 területen található halgazdálkodási vízterületen vagy annak egy részén az őshonos halfajokra meghatározott tilalmi idő megrövidítésére és a tilalmi idő alóli felmentés engedélyezésére irányuló,
c) az országos jelentőségű védett természeti területen, Natura 2000 területen a halászati és horgászati méret- vagy mennyiségi korlátozás alóli felmentés megadására irányuló,
d) a halállományt veszélyeztető gerinces állatfajok állományának riasztására, gyérítésére való kötelezés elrendelésére irányuló,
e) az őshonos halállományt veszélyeztető, tájidegen, invazív halfajok elleni védekezés elvégzésére, elvégeztetésére való kötelezés elrendelésére irányuló,
f) országos jelentőségű védett természeti területen a halgazdálkodási terv jóváhagyására, a jóváhagyott halgazdálkodási terv módosításának jóváhagyására, valamint a halgazdálkodási terv hivatalból történő módosítására irányuló,
g) az f) pont alá nem tartozó Natura 2000 területet érintő, a jóváhagyott halgazdálkodási terv módosításának jóváhagyására és a halgazdálkodási terv hivatalból történő módosítására irányuló,
h) a halgazdálkodási kíméleti területté nyilvánítás feloldására irányuló, továbbá
i) a védett természeti területen található halgazdálkodási vízterületen vagy annak egy részén a Hhvtv. 47. § (1) bekezdésében meghatározott
elsőfokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget természetvédelmi szakhatóságként jelöli ki.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott eljárásokban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség természetvédelmi szakhatósági közreműködése annak elbírálására terjed ki, hogy a kérelmezett tevékenység vagy hivatalból meghozni kívánt döntés a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi előírásoknak megfelel-e.
(3) Az (1) bekezdés g) pontjában foglalt eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség szakhatósági közreműködésének feltétele, hogy a halgazdálkodási terv módosítása a halállomány mennyiségének, összetételének, illetve a hasznosításnak a Hhvtv. végrehajtásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott jelentős változásával járjon.
(4) A Kormány a halgazdálkodási terv jóváhagyására, a jóváhagyott halgazdálkodási terv módosításának jóváhagyására, valamint a halgazdálkodási terv hivatalból történő módosítására irányuló elsőfokú eljárásban vízilétesítmény esetén a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget vízügyi szakhatóságként jelöli ki.
(5) A (4) bekezdésben meghatározott eljárásokban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség vízügyi szakhatósági közreműködése a felszíni víztest állapotának védelme továbbá a jó állapot, a jó ökológiai állapot illetve potenciál és jó kémiai állapot elérése érdekében a halgazdálkodási tevékenységgel járó terhelés és beavatkozás vízminőségi és mennyiségi hatásainak vizsgálatára, a környezeti célkitűzéseknek való megfelelés megítélésére, a monitoring tevékenység feltételei meglétének vizsgálatára, továbbá a zsilipek és az engedélyezett és tényleges mederállapot mellett gyakorolható halgazdálkodás feltételeinek, valamint a szükséges és lehetséges beavatkozások, a vízkormányzás szakszerű biztosításának vizsgálatára terjed ki.”
(3) A Kormány a Hhvtv. 29. § (2) bekezdése szerinti országos javaslattevő halgazdálkodási hatóságként a NÉBIH-et jelöli ki.
(4) A NÉBIH halgazdálkodási hatóságként jogosult a Hhvtv. szerinti ellenőrzések lefolytatására, az ellenőrzés során megilletik a Hhvtv. 52. § (2) bekezdésében, valamint a 61. § (2) bekezdésa)–e), g)–j) és l)–n) pontjaiban foglalt jogosítványok. Ez a rendelkezés nem érinti a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának ellenőrzési és intézkedési jogosultságát.
(5) A NÉBIH ellátja a Tanács 2008. szeptember 29-i, a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat megelőzésére, megakadályozására és felszámolására irányuló közösségi rendszer létrehozásáról, továbbá a 2847/93/EGK, az 1936/2001/EK és a 601/2004/EK rendelet módosításáról és az 1093/94/EK és az 1447/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1005/2008/EK rendelete 16–18. cikkében, valamint 21. cikkében meghatározott tagállami illetékes hatósági feladatokat.”
„16/A. § A turista állami horgászjegy, valamint a hozzá tartozó fogási napló kiadásával kapcsolatos feladatokat a NÉBIH országos illetékességgel látja el.”
11. § A NÉBIHr. 29. §-a, valamint az azt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép:
„10. A halgazdálkodási hatósági eljárásokban közreműködő szakhatóságok
a) a védett természeti területen, Natura 2000 területen található halgazdálkodási vízterületen vagy annak egy részén az őshonos halfajokra meghatározott tilalmi idő megrövidítésére és a tilalmi idő alóli felmentés engedélyezésére irányuló,
c) az országos jelentőségű védett természeti területen, Natura 2000 területen a halászati és horgászati méret- vagy mennyiségi korlátozás alóli felmentés megadására irányuló,
d) a halállományt veszélyeztető gerinces állatfajok állományának riasztására, gyérítésére való kötelezés elrendelésére irányuló,
e) az őshonos halállományt veszélyeztető, tájidegen, invazív halfajok elleni védekezés elvégzésére, elvégeztetésére való kötelezés elrendelésére irányuló,
f) országos jelentőségű védett természeti területen a halgazdálkodási terv jóváhagyására, a jóváhagyott halgazdálkodási terv módosításának jóváhagyására, valamint a halgazdálkodási terv hivatalból történő módosítására irányuló,
g) az f) pont alá nem tartozó Natura 2000 területet érintő és a halállomány mennyiségének, összetételének, illetve a hasznosításnak a Hhvtv. végrehajtásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott jelentős változásával járó, a jóváhagyott halgazdálkodási terv módosításának jóváhagyására és a halgazdálkodási terv hivatalból történő módosítására irányuló,
h) a halgazdálkodási kíméleti területté nyilvánítás feloldására irányuló, továbbá
i) a védett természeti területen található halgazdálkodási vízterületen vagy annak egy részén a Hhvtv. 47. § (1) bekezdésében meghatározott
másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget természetvédelmi szakhatóságként jelöli ki.
(2) A Kormány a halgazdálkodási terv jóváhagyására, a jóváhagyott halgazdálkodási terv módosításának jóváhagyására, valamint a halgazdálkodási terv hivatalból történő módosítására irányuló másodfokú eljárásban vízilétesítmény esetén az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget vízügyi szakhatóságként jelöli ki.”
7.Záró rendelkezések
12. § Ez a rendelet 2013. szeptember 1-jén lép hatályba.
1. melléklet a 323/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelethez
[IV. Úszóműves rakodóhelyre, hajóállomásra, úszóműállásra, hajóhídra, veszteglőhelyre, vízisportpályára és vízi repülőtérre vonatkozó létesítési, fennmaradási és használatba vételi engedélyezési eljárásaiban, valamint ezen eljárások vonatkozásában a tervtől eltérés engedélyezési eljárásban részt vevő szakhatóságok
Használatbavételi, rendeltetéstől eltérő használati engedély
Megszüntetési engedély
valamint az ezekhez kapcsolódó adatváltozás átvezetése iránti
eljárás]
5.
Vízisportpálya esetén, ha a tevékenység halgazdálkodási vízterületet érint.
Annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló jogszabályokban rögzített követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.