Vissza a Jogszabálykeresőre

Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

34/2013. (VIII. 30.) KüM közlemény

az Európai Közösségek és tagállamaik, valamint Szerbia közötti Stabilizációs és Társulási Megállapodás kihirdetéséről szóló 2010. évi CXII. törvény 2. és 3. §-a hatálybalépéséről

2013.08.30.

A 2010. évi CXII. törvénnyel a Magyar Közlöny 2010. november 16-i, 173. számában kihirdetett, az Európai Közösségek és tagállamaik, valamint Szerbia közötti Stabilizációs és Társulási Megállapodás 138. Cikke az alábbiak szerint rendelkezik a hatálybalépésről:
„A megállapodást a felek saját eljárásaiknak megfelelően hagyják jóvá. Ez a megállapodás azon dátumot követő második hónap első napján lép hatályba, amikor a felek értesítik egymást az első bekezdés alapján indított eljárások lezárultáról.”

Az eljárások lezárulásának napja: 2013. július 22.
A Megállapodás hatálybalépésének napja: 2013. szeptember 1.

A fentiekre tekintettel, összhangban a 2010. évi CXII. törvény 4. § (3) bekezdésével, megállapítom, hogy az Európai Közösségek és tagállamaik, valamint Szerbia közötti Stabilizációs és Társulási Megállapodás kihirdetéséről szóló 2010. évi CXII. törvény 2. és 3. §-a 2013. szeptember 1-jén, azaz kettőezer-tizenhárom szeptember elsején lép hatályba.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás