Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (VII. 19.) önkormányzati rendelete

2013.07.20.
a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről, a településtisztaság egyes kérdéseiről és a közszolgáltatás díjának meghatározásáról szóló, többször módosított 14/2001.(XII.18.) önkormányzati rendelet módosításáról
Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata a hulladékgazdálkodásról szóló módosított 2000. évi XLV. törvény (továbbiakban: Hgt.) 23. §-ában foglalt felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja:
23. §. A települési önkormányzat képviselő-testülete önkormányzati rendeletben állapítja meg:
a) a helyi közszolgáltatás tartalmát, a közszolgáltatással ellátott terület határait,
b) a közszolgáltató megnevezését, illetőleg annak a működési területnek a határait, melyen belül a közszolgáltató a közszolgáltatást rendszeresen köteles ellátni,
c) a közszolgáltatás ellátásának rendjét és módját, a közszolgáltató és az ingatlan-tulajdonos (fogyasztó) ezzel összefüggő jogait és kötelezettségeit – beleértve az egyes ingatlanfajtákra vonatkozó speciális szabályokat –, a szolgáltatásra vonatkozó szerződés egyes elemeit,
d) a közszolgáltatás keretében kötött szerződés létrejöttének módját, valamint a közszolgáltatás igénybevételének – jogszabályban nem rendezett – módját és feltételeit,
e) a közszolgáltatással összefüggő – jogszabályban nem rendezett – települési önkormányzati feladat- és hatáskört,
f) az elvégzett szolgáltatás alapján az ingatlantulajdonost terhelő díjfizetési kötelezettséget, az alkalmazható díj legmagasabb mértékét, megfizetésének rendjét, az esetleges kedvezmények eseteit vagy a szolgáltatás ingyenességét,
I.
A rendelet célja és hatálya
1. §.
(1) E rendelet célja, hogy az emberi egészség, a környezet védelme érdekében meghatározza Taktaharkány nagyközség közigazgatási területén azokat a feladatokat a fenntartható fejlődés és a környezettudatos magatartás kialakítása érdekében, melyek a hulladékgazdálkodási törvény és végrehajtása tárgyában kiadott rendeletekből adódóan a helyi önkormányzatra hárulnak.
(2) A rendelet hatálya kiterjed Taktaharkány nagyközség közigazgatási (bel- és kül-) területén lévő minden hulladékra, továbbá valamennyi ingatlan tulajdonosára, használójára (továbbiakban: ingatlantulajdonos) függetlenül attól, hogy természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező társaság, továbbá valamennyi gazdálkodó szervezetre – akár termék előállítója vagy forgalmazója –, melynek tevékenysége során települési hulladék – szilárd, vagy folyékony – képződik. A közterületek használatát, tisztántartását, valamint a közterületen megvalósuló állattartás szabályait külön rendelet szabályozza.
(3) E rendelet alapfogalmait a Hgt. 3. §-a tartalmazza.
- 2 -
II. fejezet
2. §.
A közszolgáltatás
Hgt. 21. §. (1) A települési önkormányzat kötelezően ellátandó közszolgáltatásként az ingatlantulajdonosoknál keletkező települési szilárd és folyékony hulladék rendszeres gyűjtésére, szállítására és ártalmatlanítására (elhelyezésére), hulladékkezelési közszolgáltatást(a továbbiakban: közszolgáltatás) szervez és tart fenn.
A törvény szerint kötelező, és e rendelet alapján fennálló kötelező közszolgáltatási kötelezettség alól mentesül az a gazdálkodó szervezet, amely a települési hulladék kezeléséről a hulladék termelőjére vonatkozó jogszabályi előírások szerint gondoskodik, vagy a környezetvédelmi felügyelőség által igazoltan annál lényegesen kedvezőbb hulladékkezelési megoldást alkalmaz.
A jogerős engedéllyel mentességet élvező gazdálkodó szervezet a mentesség jogszabályi feltételei fennállását a jogerős engedély másolatának megküldésével az önkormányzatnál köteles igazolni
A közszolgáltatás tartalmát a Hgt. 21. §.(3) bekezdése határozza meg.
A települési szilárd hulladék rendszeres elszállítására vonatkozó közszolgáltatási szerződés az ingatlantulajdonosok esetében a közszolgáltatás igénybe vételével jön létre, valamint akkor is, ha a közszolgáltató a közszolgáltatás ellátását felajánlja, rendelkezésre állását igazolja, gazdálkodó szervezetek esetében egyedi szerződés aláírásával jön létre, mely szerződést csak tevékenységük tényleges folytatásának idejére, de legalább 2 naptári hónapig folyamatos időtartamra kötelesek megkötni.
A folyékony hulladék ideiglenes tárolására szolgáló létesítmény kiürítéséről és a szennyvíz elszállításáról mind a magánszemély ingatlantulajdonos, mind a gazdálkodó szervezet megrendeléssel, vagy egyedi közszolgáltatási szerződés megkötésével köteles gondoskodni.
A közszolgáltatási szerződés tartalmi elemeit a rendelet 2. sz melléklete tartalmazza. Taktaharkány nagyközség közigazgatási területén a hulladékkezelési (szilárd és folyékony) közszolgáltatást a Taktaharkányi Közüzemi és Szolgáltató Közhasznú Társaság (tulajdonosa: Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata) látja el.
III fejezet
3. §.
A közszolgáltatás résztvevőinek jogai és kötelezettségei:

(1) A közszolgáltató
A települési szilárd hulladék elszállításáról a közszolgáltató heti egy alkalommal, a megállapított napokon és a szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényben köteles gondoskodni.
A szolgáltatás megkezdésekor átadott gyűjtőedény bármely okból történő elvesztése, megsemmisülése esetén a gyűjtőedény pótlásáról a szolgáltató köteles gondoskodni.
A gyűjtőedény űrtartalmát meghaladó többlet települési szilárd hulladék elszállíttatására a fogyasztók által rendszeresített műanyagzsák felhasználásával is köteles a szolgáltató.
- 3 -
A szolgáltató a kiürítést a tőle elvárható gondossággal köteles végezni, az okozott kárt annak javításával vagy új edény biztosításával köteles megtéríteni. Amennyiben a meghibásodás a közszolgáltatónak nem róható fel, a használhatatlan gyűjtőedény javítása, pótlása az ingatlantulajdonos kötelessége.
A közszolgáltató munkavállalói a gyűjtőedényt kiürítés után kötelesek az átvétel helyére a közlekedés (gyalogos és járműves) biztonságának megtartásával visszahelyezni és az ürítés során kihullott települési szilárd hulladékot összetakarítani.
a) Tilos (szilárd és folyékony) hulladékot elhagyni, felhalmozni, a gyűjtés, begyűjtés, szállítás és lerakás szabályaitól eltérő módon kezelni.
b) Ha az útviszonyok vagy egyéb akadály nem teszi lehetővé, hogy a közszolgáltató járműve az ingatlan bejárata elé álljon, ott az átvétel a legközelebbi, arra alkalmas helyen történik.
c) Az elszállítási napok esetleges változásáról a szolgáltató a helyben szokásos módon értesíti a szolgáltatást igénybevevőket, fogyasztókat.
d) Megtagadhatja a kötelező közszolgáltatást a közszolgáltató, ha
- nem a meghatározott edényben, vagy nem műanyagzsákban kerül kihelyezésre a szilárd hulladék,
- ha érzékszervi észleléssel megállapítható, hogy olyan anyagot tartalmaz, mely szilárd hulladékkal együtt nem gyűjthető, nem szállítható, vagy nem ártalmatlanítható,
- ha a gyűjtőedény oly módon került kihelyezésre, hogy azt csak jelentős nehézségek árán tudják a járművel megközelíteni,
- ha az ingatlantulajdonos nem kötött egyedi közszolgáltatási szerződést.
e) A közszolgáltató évi egy alkalommal lomtalanítási akciós napot köteles tartani.
(1) Az ingatlan tulajdonosa, a fogyasztó a települési szilárd hulladék elszállítására alkalmas gyűjtőedény (max. 50 kg hulladékkal), vagy műanyagzsák (max. 25 kg hulladékkal) beszerzéséről, pótlásáról, javításáról és meghatározott gyakorisággal (heti egy alkalom) történő ingatlana elé kihelyezésével köteles gondoskodni a szállítás napján 7 óráig, vagy a közszolgáltató által közölt időpontig az ingatlan bejárata előtti közterületen oly módon, hogy az könnyen hozzáférhető legyen. Télen köteles 1 m széles átjárót, valamint az edény saját ingatlanra történő visszahelyezését biztosítani, az edényt folyamatosan tisztántartani, fertőtleníteni, elhasználódás után pótolni. Az edényben tilos veszélyes hulladékot, illetve olyan anyagot (maró hatású, lúg, forró hamu, zsiradék, gyúlékony vagy robbanó anyag, trágya stb.) elhelyezni, amely veszélyezteti a közszolgáltató munkavállalóinak egészségét, testi épségét, vagy megrongálhatja a közszolgáltató szállító járművét. E rendelkezés megsértői az okozott kárt is kötelesek megtéríteni. Tilos bármely hulladékot elhagyni, felhalmozni, vagy a gyűjtés, elszállíttatás, lerakás szabályaitól eltérően kezelni.
IV. fejezet
A közszolgáltatás díja és díjfizetés
4. §.
(1) A települési szilárd és folyékony hulladék rendszeres elszállításáért ezen rendelet hatálya alá tartozó fogyasztók a rendelet 1. sz. mellékletében az önkormányzat által meghatározott összegű közszolgáltatási díjat kötelesek a közszolgáltatónak megfizetni.
-
4 -
(2) A közszolgáltatás igénybevételére kötelezett fogyasztó az elhelyezési bizonylatot vagy számlát 6 hónapig köteles megőrizni és felszólításra az ellenőrző hatóságnak felmutatni.
(3) A közszolgáltatás igénybevételére kötelezett nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj fizetését arra tekintettel, hogy a közszolgáltatást nem veszi igénybe, feltéve, ha a közszolgáltató a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás rendelkezésre állását igazolja.
(4) A közszolgáltatás igénybevételére kötelezett fogyasztóktól a közszolgáltató a díjat – szilárd hulladék esetén havonta utólag, míg folyékony hulladék esetén a megrendelés és kapacitás függvényében – a szerződésben meghatározott időpontban számla ellenében beszedni jogosult. A fizetésre kötelezett a számla kézhezvételét követő 8 napon belül köteles azt kiegyenlíteni, késedelmes fizetés esetén a szolgáltató a Ptk-ban meghatározott törvényes mértékű kamatra is jogosult.
(5) Mentesül a fogyasztó a díj megfizetése alól, ha a közszolgáltatás szünetelését kéri a megelőző hónap 20-ig írásban a közszolgáltatótól, mert legalább 6 naptári hónapig nem tartózkodik ingatlanán, és azt más sem használja, vagy az teljesen üres az egész naptári évben. A szünetelést a következő hónaptól köteles figyelembe venni a szolgáltató. A szünetelés idejére a megállapított készenléti díjat kell megfizetni, mely a közszolgáltatási díj 80 %-a. Az év közben tevékenységet kezdő gazdálkodó szervezet a tényleges működés tartamára köteles az éves alapdíj arányos részét megfizetni.
(6) Ha az önkormányzat az általa meghatározott díjból kedvezményt ad, a különbséget díjkompenzáció formájában köteles a közszolgáltatónak megtéríteni.
(7) Az önkormányzat jogosult az olyan egyéni vállalkozót lakossági fogyasztónak átminősíteni, aki az üzleti célú tevékenységével összefüggésben az egyéb lakossági fogyasztók átlagosan jellemző mértékénél nagyobb mennyiségű hulladékot nem termel.
(8) Ha az ingatlantulajdonos nem jelöli meg a szünetelés időtartamát, a közszolgáltató a bejelentés szerint teljesít és számláz.
(9) Az ingatlantulajdonos személyében bekövetkezett változás esetén az új tulajdonos nevének és elérhetőségi címének a közszolgáltatóhoz történő bejelentése napjáig a szilárd hulladék elszállítása után esedékes közszolgáltatási díjat a régi tulajdonos viseli, öröklés esetén az örökösök egyetemlegesen kötelezettek a díjfizetésre.
(10)A hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlantulajdonost terhelő díjhátralék adók módjára behajtható köztartozás.
(11)A díjat az önkormányzat képviselő-testülete határozza meg egy évi díjfizetési időszakra és azt a helyben szokásos módon köteles kihirdetni.
5. §.
Mentességek és kedvezmények
(1) Nem kell közszolgáltatási díjat fizetni,
- mindaddig, amíg a tulajdonos ingatlanán semmilyen emberi tartózkodás céljára alkalmas felépítmény nincs,
- a közszolgáltató nem tett eleget közszolgáltatási kötelezettségének,
- ha mentesül a közszolgáltatás igénybevételi kötelezettsége alól,
- ha a vállalkozó tevékenységét ténylegesen nem folytatja.
- 5-
(2) Azok a természetes fogyasztók, akik egyedül élnek és 60. életévüket a tárgyévben betöltik, vagy ennél idősebbek, a díj 50 %-át fizetik és 50 % kedvezményben részesülnek.
6. §.
Egyéb települési hulladékkal kapcsolatos tevékenység ellátásának rendje
(10) A hulladékkezelési közszolgáltatás az ingatlanon folytatott ipari, kereskedelmi, szolgáltatási, egyéb gazdasági, valamint a közintézmények működése során technológiai tevékenységből keletkezett hulladékra nem terjed ki. Ezen hulladékok esetében az ingatlan tulajdonosának a Hgt. 13. §.-ában megjelölt, a hulladék termelőjére és birtokosára vonatkozó szabályok szerint kell eljárnia.
(11) A hulladék termelője, birtokosa a tevékenysége gyakorlása során keletkező, vagy más módon birtokába kerülő hulladékot köteles gyűjteni, továbbá az ártalmatlanításáról vagy hasznosításáról gondoskodni.
(12) Az ártalmatlanításra vagy hasznosításra vonatkozó kötelezettségét a hulladék termelője, birtokosa a jogszabályokban meghatározott feltételeknek megfelelő ártalmatlanító vagy hasznosító eljárás, berendezés, létesítmény alkalmazásával saját maga teljesíti, vagy az erre feljogosított és engedéllyel rendelkező hulladékkezelőnek történő átadással, a kezelés költségeinek megfizetésével teljesíti.
(13) Az (1) bekezdésben megjelölt hulladékot az önkormányzat által kijelölt, továbbá egyéb, környezetvédelmi hatósági engedéllyel rendelkező ártalmatlanító helyre, vagy hasznosító helyre a hulladék termelője, birtokosa külön engedély nélkül maga is elszállíttathatja.
(14) A hulladék közszolgáltatáson kívüli elszállításához a hulladékszállítási tevékenységre feljogosított gazdálkodó szervezetet is igénybe lehet venni.
(15) A feljogosított hulladékkezelő igénybevétele mellett történő szállítás esetén a gazdálkodó szervezet, saját szállítás esetén a hulladék termelője, birtokosa, illetőleg az ingatlan tulajdonosa az átvett, illetve átadott hulladék mennyiségét és összetételét – a külön jogszabályban meghatározott módon és tartalommal – köteles fajtánként nyilvántartani és erről a hatóságoknak bejelentést tenni.
(16) Az előző bekezdésben írt kötelezettség – a külön jogszabályok szerint – mind a külön kijelölt ártalmatlanító hely üzemeltetőjét, mind birtokosát is terheli.
(17) Ha a hulladék termelője, birtokosa a hulladékot saját maga a kijelölt ártalmatlanító helyre szállítja, a hulladék átadásával egyidejűleg számla ellenében ártalmatlanítási díjat köteles a lerakóhely üzemeltetője részére fizetni.
7. §.
(1) Ha az ingatlantulajdonos vagy gazdálkodó szervezet a közszolgáltatás alá nem tartozó hulladék (építési törmelék stb.) elszállításával a közszolgáltatót bízza meg, a megrendelés, a szolgáltatás és a díjfizetés feltételeiben történő megállapodásuk alapján a közszolgáltató a megjelölt időpontra vagy időtartamra a megjelölt mennyiségű és összetételű hulladéknak megfelelő szállítóeszközt rendelkezésére
bocsátja, a hulladék elszállítását elvégzi és gondoskodik a jelölt ártalmatlanító helyen történő elhelyezéséről.
- 6 –
(2) A hulladék tulajdonosa 24 órán belül köteles gondoskodni a biológiailag bomló, erőteljes bűzös szagot árasztó hulladék keletkezése, illetve a szállítóeszköz telítődése esetén az elszállításról.
(3) A hulladék termelője vagy birtokosa, illetve a szállításra igénybevett köteles a közterület tisztántartására vonatkozó szabályok szerint eljárni.
(4) A szállítás időpontjára, a gyűjtő közterületre történő elhelyezésére, kihelyezésére, az elhelyezhető anyagokra a rendelet előírásait kell alkalmazni.
V. fejezet
8. §.
Záró rendelkezések
Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezését 2013. július 1-től kell alkalmazni, egyidejűleg hatályát veszti Taktaharkány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(XII.1.) önkormányzati rendelete.
Taktaharkány, 2013. július 11.
Varga László sk. Szabó Jánosné
polgármester jegyző
Taktaharkány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013.(VII.19.) számú önkormányzati rendelet
1. sz. melléklete
A folyékony hulladék elszállítási és ártalmatlanítási díja:
2013. július 1. napjától 2045.-Ft +áfa köbméterenként, melyből a lakosságot egy tartály (5 m3) igénybevétele esetén 4.606.-Ft +áfa összeg megfizetése terheli.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás