Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Kozármisleny Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014 (IX.18.) önkormányzati rendelete

Kozármisleny Város Önkormányzata és intézményei költségvetéséről szóló 2/2014.(II.08.) önkormányzati rendelet módosításáról

2014.09.19.

Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésének a) és f) pontjában, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (1) bekezdése alapján az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről az alábbi rendeletet alkotja.

1. § Az R 2. §-a az alábbiak szerint módosul:

A képviselő-testület az önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2014. évi költségvetési kiadási és bevételi főösszegét 1.657.990 ezer forintban állapítja meg.

2. § A R. 3. §-a az alábbiak szerint módosul:

Az önkormányzat összesített 2014. évi költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként:
a) irányító szerv költségvetéséből kapott támogatás 395.015 ezer forint
/a b) pont szerinti kivétellel/
b) működési és felhalmozási célú támogatásértékű bevétel amelyből 56.771 ezer forint
ba) elkülönített állami pénzalapból, 0 ezer forint
bb) társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból, 16.880 ezer forint
bc) helyi önkormányzattól, 1.408 ezer forint
bd) nemzetiségi önkormányzattól, 0 ezer forint
be) többcélú kistérségi társulástól, 0 ezer forint
bf) jogi személyiségű társulástól, 0 ezer forint
bg) térségi fejlesztési tanácstól az államháztartás központi alrendszerén belülről kapott
EU-s forrásból származó pénzeszközből, 24.544 ezer forint
bh) a fejezeti kezelésű előirányzat bevételeként elszámolható összegből, 13.939 ezer forint
bi) központi költségvetés előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető
előirányzatából származik, 0 ezer forint
c) közhatalmi bevétel 81.500 ezer forint
d) intézményi működési bevétel, 105.552 ezer forint
e) felhalmozási bevétel 876.940 ezer forint
f) működési és felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0 ezer forint
g)az előző évi működési és felhalmozási célú maradvány átvétele (amely nem az átvevő költségvetési maradványából származik) 0 ezer forint
h) kölcsön 0 ezer forint
i) előző évi pénzmaradvány /és vállalkozási maradvány alaptevékenység ellátására történő igénybevétele/ 142.210 ezer forint
A R. 4. §-a az alábbiak szerint módosul:

3. § (1) Az önkormányzat összesített 2014. évi kiemelt kiadási előirányzatai az alábbiakban meghatározott tételekből állnak, azaz

a) működési költségvetés 758.310 ezer forint

aa) személyi jellegű kiadások: 45.563 ezer forint

ab) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 11.151 ezer forint

ac) dologi jellegű kiadások: 213.373 ezer forint

ad) ellátottak pénzbeli juttatásai: 26.692 ezer forint

ae) egyéb működési célú kiadások: 439.611 ezer forint

b) felhalmozási költségvetés 921.600 ezer forint

ba) intézményi beruházások, 885.002 ezer forint

bb) felújítások 12.882 ezer forint

bc) kormányzati beruházások 0 ezer forint

bd) lakástámogatás 0 ezer forint

be) lakásépítés 0 ezer forint

bf) egyéb felhalmozási kiadások 23.716 ezer forint

c) kölcsönök

0 ezer forint

(2) A helyi önkormányzat nevében végzett

a) beruházási kiadások beruházásonként

aa) ingatlan vásárlás, beruházás (Petőfi u.) 4.000 ezer forint

ab) ingatlan vásárlás (sportcsarnok) 447.675 ezer forint

ac) ingatlan vásárlás (föld) 2.835 ezer forint

ad) egyéb építmény vásárlás 5.600 ezer forint

ae) szennyvíz nyomóvezeték építés, beruházás 18.816 ezer forint

af) napelem beruházás 16.913 ezer forint

ag) stadion építés 404.510 ezer forint

ah) ÁROP program vásárlás 1.969 ezer forint

ai) Víztorony mögötti terület szennyvíz csatorna tervezés 1.500 ezer forint

b) felújítási kiadások felújításonként

ba) ivóvíz vezeték, felújítás 12.882 ezer forint

(3) A helyi önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatásai, szociális, rászorultság jellegű ellátásai:

a) rendszeres ellátások 15.592 ezer forint

b) eseti szociális ellátások 3.800 ezer forint

c) bursa ösztöndíj 500 ezer forint

d) beiskolázási segély 2.800 ezer forint

(4) A költségvetési évben a helyi önkormányzatnak a következő fejlesztési célja azok, amelyek megvalósításához a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Stabilitási Tv.) 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkező ügylet megkötése válik, vagy válhat szükségessé

a) fejlesztési cél,

b) fejlesztési cél.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott fejlesztési célok miatt az adósságot keletkeztető ügyletek várható együttes összege: 0 ezer forint

(6) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) valamint az annak végrehajtását szabályozó 386/2011.(XII.31.) Korm. rendelet (Ávr.) és annak változásai alapján a bevételek és kiadások előírt tartalmú részletfizetését és a költségvetési egyenleg tagolását az 1/a; 1/b; 1/c. számú mellékletek tartalmazzák.

A R. 5. §-a az alábbiak szerint módosul:

4. § (1) A költségvetés egyenlege 13.110 ezer forint többlet.

(2) Az önkormányzat 2014. évi többletének felhasználása az alábbi finanszírozási célú pénzügyi műveletekkel történik:

a) értékpapír vásárlása, visszavásárlása 0 ezer forint

aa) működési célú 0 ezer forint

ab) felhalmozási célú 0 ezer forint

b) hitel, kölcsön törlesztése 0 ezer forint

ba) működési célú 0 ezer forint

bb) felhalmozási célú 0 ezer forint

c) szabad pénzeszköz betétként való elhelyezése 0 ezer forint

A R. 8. §-a az alábbiak szerint módosul:

5. § (1) Az önkormányzat 2014. évi költségvetésében az általános tartalék 10.000 ezer forint

a céltartalék 3.110 ezer forint
(2) A céltartalék tervezett felhasználási célonkénti felosztását a 2. számú melléklet tartalmazza.
A R. 9. §-a az alábbiak szerint módosul:

6. § Az önkormányzat képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 2014. évi költségvetési főösszegét 122.387 ezer forintban állapítja meg.

A R. 10. §-a az alábbiak szerint módosul:

7. § A Polgármesteri Hivatal 2014. évi költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként:

a) irányító szerv költségvetéséből kapott támogatás 113.351 ezer forint
/a b) pont szerinti kivétellel/
b) működési és felhalmozási célú támogatásértékű bevétel 2.656 ezer forint
amelyből
ba) elkülönített állami pénzalapból, 0 ezer forint
bb) társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból, 0 ezer forint
bc) helyi önkormányzattól, 0 ezer forint
bd) nemzetiségi önkormányzattól, 0 ezer forint
be) többcélú kistérségi társulástól, 0 ezer forint
bf) jogi személyiségű társulástól, 0 ezer forint
bg) térségi fejlesztési tanácstól az államháztartás központi alrendszerén belülről kapott EU forrásból származó pénzeszközből, 0 ezer forint
bh) a fejezeti kezelésű előirányzat bevételeként elszámolható összegből, 2.656 ezer forint
bi)központi költségvetés előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatából származik, 0 ezer forint
c) közhatalmi bevétel 500 ezer forint
d) intézményi működési bevétel, 3.471 ezer forint
e) felhalmozási bevétel 0 ezer forint
f) működési és felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0 ezer forint
g) az előző évi működési és felhalmozási célú maradvány átvétele (amely nem az átvevő költségvetési maradványából származik) 0 ezer forint
h) kölcsön 0 ezer forint
i) előző évi pénzmaradvány /és vállalkozási maradvány alaptevékenység ellátására történő igénybevétele/ 2.409 ezer forint
A R. 11. §-a az alábbiak szerint módosul:

8. § A Polgármesteri Hivatal 2014. évi kiemelt kiadási előirányzatonként:

a) működési költségvetés 113.053 ezer forint

aa) személyi jellegű kiadások: 70.227 ezer forint

ab) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 19.003 ezer forint

ac) dologi jellegű kiadások: 23.823 ezer forint

ad) ellátottak pénzbeli juttatásai: 0 ezer forint

ae) egyéb működési célú kiadások: 0 ezer forint

b) felhalmozási költségvetés: 3.683 ezer forint

ba) intézményi beruházások, 3.683 ezer forint

bb) felújítások 0 ezer forint

bc) kormányzati beruházások 0 ezer forint

bd) lakástámogatás 0 ezer forint

be) lakásépítés 0 ezer forint

bf) egyéb felhalmozási kiadások 0 ezer forint

c) kölcsönök 0 ezer forint

d) tervezett maradvány 5.651 ezer forint

A R. 13. §-a az alábbiak szerint módosul:

9. § Az önkormányzat képviselő-testülete a Janikovszky Éva ÁMK költségvetési szerv 2014. évi költségvetési főösszegét 273.002 ezer forintban állapítja meg.

A R. 14. §-a az alábbiak szerint módosul:

10. § A Janikovszky Éva ÁMK költségvetési szerv 2014. évi költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként:

a) irányító szerv költségvetéséből kapott támogatás 222.885 ezer forint

/a b) pont szerinti kivétellel/
b) működési és felhalmozási célú támogatásértékű bevétel amelyből 0 ezer forint
ba) elkülönített állami pénzalapból, 0 ezer forint
bb) társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból, 0 ezer forint
bc) helyi önkormányzattól, 0 ezer forint
bd) nemzetiségi önkormányzattól, 0 ezer forint
be) többcélú kistérségi társulástól, 0 ezer forint
bf) jogi személyiségű társulástól, 0 ezer forint
bg) térségi fejlesztési tanácstól az államháztartás központi alrendszerén belülről kapott EU-s
forrásból származó pénzeszközből, 0 ezer forint
bh) a fejezeti kezelésű előirányzat bevételeként elszámolható összegből, 0 ezer forint
bi) központi költségvetés előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető
előirányzatából származik, 0 ezer forint
c) közhatalmi bevétel 0 ezer forint
d) intézményi működési bevétel, 48.213 ezer forint
e) felhalmozási bevétel 0 ezer forint
f) működési és felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0 ezer forint
g) az előző évi működési és felhalmozási célú maradvány átvétele (amely nem az átvevő költségvetési maradványából származik) 0 ezer forint
h) kölcsön 0 ezer forint
i) előző évi pénzmaradvány /és vállalkozási maradvány alaptevékenység
ellátására történő igénybevétele/ 1.904 ezer forint
A R. 15. §-a az alábbiak szerint módosul:

11. § A Janikovszky Éva ÁMK költségvetési szerv 2014. évi kiemelt kiadási előirányzatai az alábbiakban meghatározott tételekből állnak, azaz

a) működési költségvetés: 273.002 ezer forint

aa) személyi jellegű kiadások: 118.842 ezer forint

ab) munkaadókat terhelő járulékok és

szociális hozzájárulási adó: 32.061 ezer forint
ac) dologi jellegű kiadások: 122.099 ezer forint
ad) ellátottak pénzbeli juttatásai: 0 ezer forint
ae) egyéb működési célú kiadások: 0 ezer forint
b) felhalmozási költségvetés: 0 ezer forint
ba) intézményi beruházások, 0 ezer forint
bb) felújítások 0 ezer forint
bc) kormányzati beruházások 0 ezer forint
bd) lakástámogatás 0 ezer forint
be) lakásépítés 0 ezer forint
bf) egyéb felhalmozási kiadások 0 ezer forint
c) kölcsönök 0 ezer forint
A R. 16. §-a az alábbiak szerint módosul:

12. § (1) A képviselő-testület a Janikovszky Éva ÁMK költségvetési szerv 2014. évre – közfoglalkoztatottak nélküli – létszám előirányzatát 56 fő-ben állapítja meg.

13. § (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik.

Völgyesi Gyula
polgármester

Kumliné dr. Tormási Zsuzsanna
jegyző

1/a.. melléklet

1/a. számú melléklet a …/2014. (IX....) önkormányzati rendelethez

Kozármisleny Város Önkormányzat 2014. évi költségvetése

ezer forintban

BEVÉTELEK

Eredeti előirányzat 2/2014. (II.08.) Önkormányzati rendelet

Módosított előirányzat 11/2014. (VI.27. ) Önkormányzati rendelet

Módosított előirányzat ../2014. (IX.) Önkormányzati rendelet

Változás

Település-üzemeltetéshez kapcsolódó feladatok

31 668

31 668

31 668

0

Egyéb kötelező önkormányzati feladatok

11 464

11 595

11 727

132

Közös Önkormányzati Hivatal működési támogatása

112 530

112 937

113 351

414

Pénzbeli és természetbeli szociális juttatások

6 624

6 624

18 116

11 492

Köznevelési feladatok támogatása – Óvodai nevelés

153 028

153 346

155 203

1 857

Bölcsődei ellátás

16 305

17 151

17 151

0

Szociális juttatás közoktatás (étkeztetés, ingyenes tankönyv)

39 917

40 796

40 796

0

Könyvtári közművelődési feladatok támogatása

7 003

7 003

7 003

0

Előző évi visszatérített normatíva

359

359

359

0

Mezőőri támogatás

600

600

600

0

Közhasznú foglalkoztatás támogatása

10 626

12 460

12 460

0

TB-támogatás védőnői szolgálatra (1,359 x12)

16 880

16 880

16 880

0

LEADER támogatás (városnap)

800

800

800

0

ÁROP 1.A.5 Hivatali szervezetfejlesztés

16 498

16 498

16 498

0

TÁMOP 6.1.2 (Egészségre nevelő programok)

7 246

7 246

7 246

0

KEOP támogatás (napelemes beruházás)

14 376

14 376

14 376

0

Stadion fejlesztési támogatás

400 000

400 000

400 000

0

Sportcsarnok megvásárlásának támogatása

447 675

447 675

0

Termőföld bérbeadásából származó bevétel

100

100

100

0

Gépjárműadó (helyben maradó 40%)

20 000

20 000

20 000

0

Iparűzési adó

60 000

60 000

60 000

0

Pótlékok bevétele

1 000

1 000

1 000

0

Bírságok bevétele

200

200

200

0

Átengedett központi adók

300

300

300

0

Továbbszámlázott szolgáltatások

60 000

60 000

60 000

0

Számlázott termékek és szolgáltatások Áfa bevétele

16 200

16 200

16 200

0

Bérleti díj

38 600

38 600

16 680

-21 920

Koncessziós díj (vízmű vagyon)

8 000

8 000

8 000

0

Egyéb sajátos bevétel (sírhely,kamat)

2 000

2 000

2 000

0

Egyéb bevétel (közműfejlesztés, közterület használat, adomány)

2 000

2 000

2 000

0

Egyéb sajátos bevételek (kötbér, egyéb kártérítés)

8 244

8 244

8 244

0

Intézményfenntartó társulás önkormányzati hozzájárulásai

808

808

808

0

Rendőrőrs fenntartási költségeihez hozzájárulás

600

600

600

0

Lakótelek, önkormányzati egyéb ingatlan értékesítés

6 889

6 889

850

850

Önkormányzati igazgatás összesen

1 063 976

1 516 066

1 515 780

-286

Előző évi pénzmaradvány

230 210

230 210

142 210

-88 000

BEVÉTELEK ÖSSZESEN

1 294 186

1 746 276

1 657 990

-88 286

ezer forintban

KIADÁSOK

Eredeti előirányzat 2/2014. (II.08.) Önkormányzati rendelet

Módosított előirányzat 11/2014. (VI.27. ) Önkormányzati rendelet

Módosított előirányzat ../2014. (IX.) Önkormányzati rendelet

Változás

Zöldterület kezelés kiadásai

20 313

20 564

4 060

-16 504

Mezőőr személyi juttatásai

1 062

1 259

1 281

22

Munkáltató által fizetendő járulékok (27%)

170

224

230

6

Cafeteria ( 8.000/hó)

96

96

96

0

Természetbeni juttatás után fizetendő adó

34

34

34

0

Bankszámla költségtérítés

12

12

12

0

Bankszámla költségtérítés járuléka (27%)

3

3

3

0

Irodaszer, nyomtatvány

1

1

1

0

Munkaruha, mezőőr

80

80

80

0

Üzemanyag

600

600

300

-300

Telefon költség

50

50

50

0

Egyéb üzemeltetési és fenntartási kiadások

14 000

14 000

1 150

-12 850

Gépkocsi szerviz, javítás

100

100

100

0

Egyéb anyag, készlet beszerzés

30

30

30

0

Bérleti díj (hulladék konténer)

50

50

50

0

ÁFA

4 025

4 025

643

-3 382

Utak, hidak kiadásai

8 890

10 100

3 100

-7 000

Javítás, kátyúzás, síkosság-mentesítés

5 000

5 000

1 310

-3 690

Ároktisztítás

1 000

1 000

200

-800

Járda- és útjavítás

1 000

2 210

1 200

-1 010

ÁFA

1 890

1 890

390

-1 500

Közvilágítás kiadásai

11 430

11 430

11 430

0

Áramdíj

9 000

9 000

9 000

0

ÁFA

2 430

2 430

2 430

0

Temetőfenntartás kiadásai

2 829

2 829

2 829

0

Fenntartási, szolgáltatási kiadások (Kft, Biokom)

2 200

2 200

2 200

0

víz,

30

30

30

0

áramdíj

5

5

5

0

ÁFA

594

594

594

0

Védőnői szolgálat kiadásai

18 366

18 366

16 957

-1 409

Védőnői szolgálat bérköltsége

9 400

10 000

10 082

82

Külső személyi juttatás (takarítás)

216

216

216

0

Munkáltató által fizetendő járulékok

2 596

2 758

2 780

22

Cafeteria( 4x100eFt/fő)

400

400

400

0

Természetbeni jutt.után fizetendő adó

143

143

143

0

Bankszámla ktg.térítés (4x12.000)

48

48

48

0

Bankszámla költségtérítés járuléka (27%)

13

13

13

0

Munkaruha (4 fő x 60 ezerFt)

240

240

240

0

Gyógyszer

60

60

60

0

Útiköltség térítés

200

200

200

0

Munkába járás

150

150

150

0

Nyomtatvány

150

150

150

0

Készletbeszerzés

100

100

100

0

Telefon

300

300

300

0

Villany

350

350

350

0

Víz, szennyvíz

150

150

150

0

Gáz

650

650

650

0

Karbantartás, fenntartási kiadások

180

180

180

0

Kisértékű eszköz beszerzés

100

100

100

0

2012-13-14. évi maradványok (1486+789=2275)

2 275

1 513

0

-1 513

ÁFA

645

645

645

0

Fogorvosi szolgálat kiadásai

300

300

300

0

Támogatás - 150 ezer forint/orvos

300

300

300

0

Háziorvosi szolgálat kiadásai

600

600

600

0

Támogatás - 150 ezer forint/orvos

600

600

600

0

Önkormányzatok elszámolásai - intézmény fenntartási kiadások

329 007

330 773

336 236

5 463

Janikovszky Éva ÁMK

216 477

217 836

222 885

5 049

Polgármesteri Hivatal finanszírozása

112 530

112 937

113 351

414

Helyi média kiadásai

4 926

4 926

4 326

-600

Helyi televízió,

2 640

2 640

2 040

-600

Helyi újság megjelentetése

1 800

1 800

1 800

0

Áfa

486

486

486

0

Segélyek

8 400

12 364

23 856

11 492

R.szeres szoc.segély/foglalkoztatást helyettesítő támogatás

3 600

3 600

11 704

8 104

Önkormányzati segély (temetési, átmeneti, rendk.gyvéd.)

3 000

3 000

3 000

0

Köztemetés

500

500

500

0

Közgyógyellátás

300

300

300

0

Lakásfenntartás

500

500

3 888

3 388

Nyári gyermekétkeztetés

1 164

1 164

0

Beiskolázási támogatás

2 800

2 800

0

Bursa pályázat

500

500

500

0

Közfoglalkoztatás / Start program

10 626

12 820

12 820

0

Személyi juttatások

7 278

9 006

9 006

0

Munkáltató által fizetendő járulékok

983

1 449

1 449

0

Dologi kiadás

1 304

1 304

1 304

0

Dologi ÁFA

354

354

354

0

Tárgyi eszköz beszerzés

557

557

557

0

Tárgyi eszköz áfa

150

150

150

0

Működési célú átadás

53 512

84 281

89 365

5 084

Kozármislenyi Sport Egyesület - műfüves pálya fenntartási támogatás

12 000

9 524

9 524

0

Fuego Sport Kft. működési támogatás

2 476

2 476

0

Gold Sport Kft. támogatása

10 000

10 000

0

Kozármislenyi Nyugdíjas Egyesület - Cantica Nova támogatása

50

50

0

Kozármisleny Város településfejlesztéséért Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. támogatása

36 012

56 731

56 731

0

Pécs és Környéke Szociális és Gyermekjóléti Társulás működési hozzájárulás

3 317

3 317

Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulás működési támogatás

1 167

1 167

SZOCEG Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft.

2 000

2 000

2 000

0

Digivid Kft.

600

600

Egyesületek támogatása ( + fogy.véd.egy)

3 500

3 500

3 500

0

Felhalmozási célú átadás

23 566

23 716

150

Kozármisleny Város településfejlesztéséért Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. részére szártépő vásárlásra

1 800

1 800

0

Kozármisleny Város településfejlesztéséért Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. részére sportcsarnok karbantartásra

1 400

1 400

0

Szennyvíz nyomóvezeték pályázati önrész (KEOP)

18 816

18 816

18 816

0

Kozármislenyi Református Egyház – orgona vásárlás

950

1 100

150

Gold-Sport Kft. - sportház felújítására

600

600

0

Iskola működési kiadásai

26 730

27 530

27 530

0

Gyógyszer

30

30

30

0

Irodaszer, nyomtatvány

200

200

200

0

Kisértékű eszköz beszerzés (bútor)

50

850

850

0

Egyéb anyag

350

350

350

0

Telefondíj

400

400

400

0

Bérleti díj

100

100

100

0

Gáz díj

5 600

5 600

5 600

0

Áramdíj

2 300

2 300

2 300

0

Víz és csatornadíj

1 800

1 800

1 800

0

Karbantartás

950

950

950

0

Egyéb üzemeltetés, fenntartás

7 200

7 200

7 200

0

Iskola dolgozóinak kisösszegű ajándék+ járulékai

2 400

2 400

2 400

0

Dologi kiadások ÁFA

5 350

5 350

5 350

0

Igazgatási tevékenység kiadásai

161 854

170 907

167 502

-3 405

Polgármester személyi juttatásai

5 797

5 797

5 797

0

Képviselők juttatásai

6 110

6 060

5 910

-150

Kitüntető díj

50

50

Kitüntető díj – ajándék vásárlás

200

348

148

Munkaadói járulékok

3 215

3 215

3 267

52

TÁMOP pályázat személyi juttatásai és járulékai

784

784

784

0

TÁMOP pályázat dologi kiadásai

6 462

6 462

6 462

0

Polgármester jutalma 2013. évi áthozott + 2014. évi

966

1 753

1 753

0

Jutalom járulékai

261

474

474

0

Polgármester felmentési illetménye (6 havi)

2 899

2 899

2 899

0

Polgármester felmentési illetményének járuléka

783

783

783

0

Polgármester költségtérítése

1 449

1 449

1 449

0

Polgármester cafeteria juttatása

150

150

150

0

Cafeteriát terhelő járulék

50

50

50

0

Bankszámla költségek megtérítése

12

12

12

0

Bankszámla költségek megtérítéséhez kapcs. járulék

3

3

3

0

Könyv, folyóirat, irodaszer

50

50

50

0

Szakmai-, kisértékű eszközök beszerzése

300

300

300

0

Egyéb anyag beszerzés

300

100

100

0

Mobil internet a sportházba

36

36

36

0

Bérleti díj

300

300

300

0

Gáz (rendőrőrs,KMB iroda, körjegyzőségi épület)

600

600

600

0

Víz, szennyvíz (rendőrőrs,KMB iroda, körjegyzőségi épület)

500

500

500

0

Villamos energia (rendőrőrs,KMB iroda, körjegyzőségi épület)

1 000

1 000

1 000

0

Egyéb üzemeltetési fenntartási szolgáltatások

12 000

12 377

9 618

-2 759

Karbantartás

2 000

4 661

4 661

0

Sportlétesítmény – koncepció terv készítés

1 905

1 905

0

ÁHT-n belül továbbszáml. szolg. kiadásai ( iskolai étkeztetés)

60 000

60 000

60 000

0

Reprezentáció

500

500

500

0

ÁFA

27 650

27 650

26 904

-746

József A. utcai telekkialakítással összefüggő útlejegyzés kártalanítás

4 000

4 000

4 000

0

Egyéb befizetési kötelezettség

20

20

20

0

2014. évi Majális és Gyermeknap

2 290

2 290

0

LEADER városnapi kiadások 2014

1 130

2 000

2 000

0

ÁROP pályázat kiadásai

20 027

20 027

20 027

0

Stadionépítéshez kapcsolódó telekkialakítás eljárás díja

2 500

2 500

2 500

0

Sport létesítmény üzemeltetési kiadásai

67 406

22 369

22 369

0

Sport létesítmény üzemeltetés, szolgáltatási díj (PPP)

53 076

17 613

17 613

0

áfa

14 330

4 756

4 756

0

MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN:

725 189

730 159

723 280

-6 879

Beruházás, felújítás

440 199

897 884

897 884

0

Stadion fejlesztési kiadások

400 000

404 510

404 510

0

Ingatlanok vásárlása, létesítése (sportcsarnok)

447 675

447 675

0

ÁROP pályázat – program vásárlás

1 969

1 969

1 969

0

Föld vásárlás

2 835

2 835

2 835

0

Egyéb építmények vásárlása, létesítése

4 410

4 410

4 410

0

Ingatlan vásárlás (Petőfi u. 30)

4 000

4 000

0

Beruházási kiadások áfája

1 190

1 190

1 190

0

Víztorony mögötti gazdasági terület szennyvíz csatorna tervezési ktg.

1 500

1 500

0

Napelem beruházás (KEOP)

16 913

16 913

16 913

0

Viziközmű felújítás koncessziós díj terhére

12 882

12 882

12 882

0

FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN:

440 199

921 450

921 600

150

Általános tartalék

92 780

57 686

10 000

-47 686

Céltartalék

17 304

36 981

3 110

-33 871

TARTALÉKOK ÖSSZESEN:

110 084

94 667

13 110

-81 557

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

1 275 472

1 746 276

1 657 990

-88 286

1/b. melléklet

1/b. számú melléklet a …/2014. (IX....) önkormányzati rendelethez

A Kozármislenyi Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetése

ezer forintban

BEVÉTELEK

Eredeti előirányzat 2/2014. (II.08.) Önkormányzati rendelet

Módosított előirányzat 11/2014. (VI.27. ) Önkormányzati rendelet

Módosított előirányzat ../2014. (IX.) Önkormányzati rendelet

Változás

Igazgatási szolgáltatási díj, egyéb bevétel

500

500

500

0

Egyéb működési bevétel

500

500

500

0

Alkalmazottak térítése (telefondíj befizetések)

2 300

2 300

2 300

0

Kiszámlázott szolgáltatások ÁFA-ja

621

621

621

0

Kamatbevétel

50

50

50

0

Államháztartáson belüli működési támogatás

2 656

2 656

0

Önkormányzat működési támogatása

112 530

112 937

113 351

414

Előző évi pénzmaradvány

2 409

2 409

2 409

0

BEVÉTELEK ÖSSZESEN

118 910

121 973

122 387

414

KIADÁSOK

Eredeti előirányzat 2/2014. (II.08.) Önkormányzati rendelet

Módosított előirányzat 11/2014. (VI.27. ) Önkormányzati rendelet

Módosított előirányzat ../2014. (IX.) Önkormányzati rendelet

Változás

Hivatal bérköltsége

58 966

59 286

57 520

-1 766

Célfeladathoz kötött jutalom

4 672

4 672

6 764

2 092

Országgyűlési, EP választással kapcsolatos juttatások

1 732

1 732

0

Anyakönyvvezető munkaruha juttatása

117

117

117

0

Közlekedési költség térítés

300

300

300

0

Cafetéria keret

3 042

3 042

3 042

0

Bankszámla költségtérítés

252

252

252

0

Egyéb külső személyi juttatás (reprezentáció)

500

500

0

Személyi juttatások összesen

67 349

69 901

70 227

326

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

17 250

17 829

17 897

68

Egészségügyi hozzájárulás

1 086

1 086

1 106

20

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

18 336

18 915

19 003

88

Szakmai anyagok beszerzés (könyv, folyóirat, kisértékű tárgyi eszköz)

1 050

1 050

1 050

0

Országgyűlési, EP választással kapcsolatos kifizetések

432

432

0

Üzemeltetési anyagok beszerzése (nyomtatvány, irodaszer)

1 500

1 500

1 500

0

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

1 500

1 500

1 500

0

Egyéb kommunikációs szolgáltatás

1 550

1 550

1 550

0

Közüzemi díjak

2 250

2 250

2 250

0

Bérleti díjak

500

500

500

0

Karbantartási, kisjavítási kiadások

1 100

1 100

1 100

0

Közvetített szolgáltatások

2 300

2 300

2 300

0

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

3 000

3 000

3 000

0

Egyéb szolgáltatások

2 500

2 500

2 500

0

Belföldi kiküldetés

990

990

990

0

Előzetes Áfa

4 430

4 430

4 430

0

Fizetendő Áfa

621

621

621

0

Egyéb kiadások (tevékenység ellátásával kapcsolatos kötelező díjak (adó, illeték)

100

100

100

0

Reprezentáció

500

0

Dologi kiadások Összesen

23 891

23 823

23 823

0

Szellemi termék vásárlás

400

400

400

0

Számítástechnikai eszközbeszerzés

800

800

800

0

Egyéb gépek, berendezések és felszerelések vásárlása

1 700

1 700

1 700

0

Beruházási kiadásokat terhelő ÁFA

783

783

783

0

Beruházási kiadások összesen

3 683

3 683

3 683

0

Tervezett maradvány

5 651

5 651

5 651

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN

118 910

121 973

122 387

414

1/c.. melléklet

1/c. számú melléklet a …/2014. (IX....) önkormányzati rendelethez

Janikovszky Éva ÁMK 2014. évi költségvetése

ezer forintban

Megnevezés

Óvoda 43 fő

Bölcsőde 9 fő

Művelődési ház 3 fő

Könyvtár 1 fő

Összesen 56 fő

Eredeti előirányzat 2/2014. (II.08.) Önkormányzati rendelet

Módosított előirányzat 11/2014. (VI.27. ) Önkormányzati rendelet

Módosított előirányzat ../2014. () Önkormányzati rendelet

Eredeti előirányzat 2/2014. (II.08.) Önkormányzati rendelet

Módosított előirányzat 11/2014. (VI.27. ) Önkormányzati rendelet

Módosított előirányzat ../2014. () Önkormányzati rendelet

Eredeti előirányzat 2/2014. (II.08.) Önkormányzati rendelet

Módosított előirányzat 11/2014. (VI.27. ) Önkormányzati rendelet

Módosított előirányzat ../2014. () Önkormányzati rendelet

Eredeti előirányzat 2/2014. (II.08.) Önkormányzati rendelet

Módosított előirányzat 11/2014. (VI.27. ) Önkormányzati rendelet

Módosított előirányzat ../2014. () Önkormányzati rendelet

Eredeti előirányzat 2/2014. (II.08.) Önkormányzati rendelet

Módosított előirányzat 11/2014. (VI.27. ) Önkormányzati rendelet

Módosított előirányzat ../2014. () Önkormányzati rendelet

Változás

Bevételek

állami támogatás

176 500

177 550

179 293

22 132

22 230

22 329

11 094

11 110

11 125

2 925

2 925

2 925

212 651

213 815

215 672

1 857

önkormányzati támogatás

2 835

3 030

5 270

686

686

1 343

229

229

448

76

76

152

3 826

4 021

7 213

3 192

intézményi + pályázat

2 500

2 820

2 820

3 000

3 000

3 000

5 500

5 820

5 820

0

áfa bevétel

6 000

4 096

4 096

6 000

4 096

4 096

0

étkezési bevétel

35 673

35 673

35 673

2 624

2 624

2 624

38 297

38 297

38 297

0

előző évi pénzmaradvány

0

1 904

1 904

-

1 904

1 904

0

Összes bevétel

223 508

225 073

229 056

25 442

25 540

26 296

14 323

14 339

14 573

3 001

3 001

3 077

266 274

267 953

273 002

5 049

Kiadások

Személyi juttatások

89 720

89 958

91 329

12 948

13 614

13 692

5 390

5 403

5 416

1 516

1 516

1 516

109 574

110 491

111 953

1 462

alapilletmény

78 520

77 001

78 372

12 948

12 597

12 675

5 390

5 243

5 256

1 516

1 501

1 501

98 374

96 342

97 804

1 462

pótlék

2 500

2 500

2 500

589

589

2 500

3 089

3 089

0

jubileumi jutalom, jutalom

1 757

1 757

428

428

160

160

15

15

-

2 360

2 360

0

megbízások

500

500

500

500

500

500

0

részmunkaidő

8 200

8 200

8 200

8 200

8 200

8 200

0

Bérjellegű kiadások

3 597

3 597

5 325

540

540

972

240

240

384

160

160

208

4 537

4 537

6 889

2 352

bérlet

1 020

1 020

1 020

60

60

60

100

100

100

1 180

1 180

1 180

0

étkezési utalvány

1 728

1 728

3 456

432

432

864

144

144

288

48

48

96

2 352

2 352

4 704

2 352

továbbképzés

849

849

849

108

108

108

36

36

36

12

12

12

1 005

1 005

1 005

0

Járulék

24 980

25 044

25 931

3 642

3 822

4 068

1 505

1 508

1 585

452

452

477

30 579

30 826

32 061

1 235

Munkaadókat terhelő járulék

24 980

25 044

25 931

3 642

3 822

4 068

1 505

1 508

1 585

452

452

477

30 579

30 826

32 061

1 235

Dologi kiadások

105 211

105 726

105 726

8 312

8 312

8 312

7 188

7 188

7 188

873

873

873

121 584

122 099

122 099

0

gyógyszer, vegyszer

20

20

20

20

20

20

3

3

3

43

43

43

0

irodaszer, nyomtatvány

530

530

530

150

150

150

200

200

200

50

50

50

930

930

930

0

könyv, tankönyv

20

20

20

20

20

20

100

100

100

140

140

140

0

folyóirat

20

20

20

20

20

20

0

üzemanyag + szállítás

515

515

-

515

515

0

szakmai anyag e.készlet

400

400

400

120

120

120

500

500

500

1 020

1 020

1 020

0

kisé.eszk.szellemi termék

550

550

550

150

150

150

200

200

200

900

900

900

0

munkaruha

430

430

430

90

90

90

520

520

520

0

egyéb anyag+nagy.ért

2 000

2 000

2 000

360

360

360

120

120

120

2 480

2 480

2 480

0

telefon

150

150

150

10

10

10

100

100

100

260

260

260

0

belföldi kiküldetés

100

100

100

20

20

20

50

50

50

170

170

170

0

vásárolt élelmezés kiadásai

69 000

69 000

69 000

3 500

3 500

3 500

72 500

72 500

72 500

0

gáz

5 500

5 500

5 500

300

300

300

2 000

2 000

2 000

100

100

100

7 900

7 900

7 900

0

áram

600

600

600

400

400

400

700

700

700

100

100

100

1 800

1 800

1 800

0

víz, csatorna

1 000

1 000

1 000

200

200

200

200

200

200

100

100

100

1 500

1 500

1 500

0

Karbantartás, kisjavítás

1 400

1 400

1 400

800

800

800

700

700

700

2 900

2 900

2 900

0

egyéb üzem.szolg.

1 100

1 100

1 100

405

405

405

800

800

800

2 305

2 305

2 305

0

áfa

22 361

22 361

22 361

1 767

1 767

1 767

1 815

1 815

1 815

223

223

223

26 166

26 166

26 166

0

bérleti, lízing díj

30

30

30

30

30

30

0

Összes kiadás

223 508

224 325

228 311

25 442

26 288

27 044

14 323

14 339

14 573

3 001

3 001

3 074

266 274

267 953

273 002

5 049

2. melléklet

2. számú melléklet a …/2014. (IX....) önkormányzati rendelethez

Kozármisleny Város Önkormányzat általános és céltartalékai

ezer forintban

Általános tartalék (2/2014. (II.08.) Önkormányzati rendelet)

92 780

Változás:

Növekedés

44/2014. (IV.22.) Ök. sz. határozat – sportcsarnok üzemeltetés elszámolás

17 719

Csökkenés

36/2014. (III.10.) Ök. sz. határozat - Művelődési Ház beázás

381

38/2014. (III.10.) Ök. sz. határozat - úthálózati hibák

1 210

44/2014. (IV.22.) Ök. sz. határozat – sportcsarnok üzemeltetés

17 719

45/2014. (IV.22.) Ök. sz. határozat – létszámbővítés (Kft.)

3 000

48/2014. (IV.22.) Ök. sz. határozat – Gold-Sport Kft.

600

59/2014. (IV.22.) Ök. sz. határozat – emléktábla elhelyezésére

50

60/2014. (IV.22.) Ök. sz. határozat – Horvát nyelvű helység-névtábla

48

62/2014. (IV.22.) Ök. sz. határozat – sportlétesítmény koncepció készítés

1 905

71/2014. (VI.10.) Ök. sz. határozat – nyári szociális gyermekétkeztetés

285

75/2014. (VI.26.) Ök. sz. határozat – városnapi rendezvény további támogatása

870

76/2014. (VI.26.Ö) Ök. sz. határozat beiskolázási támogatás

2 800

77/2014. (VI.26.) Ök. sz. határozat – Kozármisleny, Petőfi u. 30 szám alatti ingatlan megvásárlása

4 000

78/2014. (VI.26.) Ök. sz. határozat – víztorony mögötti terület szennyvíz csatorna tervezési költség

1 500

79/2014. (VI.26.) Ök. sz. határozat – Kozármisleny és Környéke Református Társegyházközösség Orgona vásárlás

900

80/2014. (VI.26.) ÖK. sz. határozat – kozármislenyi Nyugdíjas Egyesület - Cantica Nova támogatása

50

81/2014. (VI.26.) Ök. sz. határozat – Sportcsarnok nyári karbantartási munkálatainak támogatása

1 400

82/2014. (VI.26.) Ök. sz. határozat kozármisleny, Palánkvár u. útfelújítás

170

83/2014. (VI.26.) Ök. sz. határozat – Gold Sport Kft. működési támogatás

10 000

84/2014. (VI.26.) Ök. sz. határozat sportpálya beruházás hálózati csatlakozási díj biztosítására

4 510

85/2014. (VI.26.) Ök. sz. határozat Polgármester jutalom

1 000

86/2014. (VI.26.) Ök. sz. határozat - Janikovszky Éva Általános Iskola nyári karbantartási munkálataira

100

86/2014. (VI:26.) Ök. sz. határozat - Janikovszky Éva ÁMK kirándulás támogatása

195

88/2014. (VI.26.) Ök. sz. határozat – mezőőri jutalom

120

Általános tartalék záró (11/2014. (VI.27. ) Önkormányzati rendelet)

57 686

Csökkenés

111/2014. (VIII.26.) Ök. sz. határozat – 2014. évi Városnapi ünnepség díj, oklevél fedezetére

250

Pécs és Környéke Szociális és Gyermekjóléti Társulás működési hozzájárulás

3 317

Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulás működési támogatás

1 167

Pénzmaradvány rendező tétel

42 952

Általános tartalék záró (/2014. (IX. ) Önkormányzati rendelet

10 000

Céltartalék (2/2014. (II.08.) Önkormányzati rendelet)

17 304

Részleteiben:

Janikovszky Éva ÁMK – éves étkezési utalvány/működési kiadás

6 174

Kozármislenyi Közös Önkormányzati Hivatal működési támogatás

2 491

Kozármisleny Város Településfejlesztéséért Közhasznú Nonprofit Kft.

2 538

Kozármisleny Város Településfejlesztéséért Közhasznú Nonprofit Kft. - szártépő

1 800

Rendezvények támogatása

3 601

Iskolai eszköz beszerzés

700

Változás:

Növekedés

27 318

Pályázati alap képzés

27 318

- ebből feladattal terhelt:

30/2014. (III.10.) Ök. sz. határozat – KKETTKK-CP-02 sz. - első világháborús emlékmű pályázati önrész

572

62/2014. (IV.22.) Ök. sz. határozat – sportlétesítmény fejlesztéséhez kapcsolódó tervek készítésére közbeszerzési eljárás

18 415

- ebből feladattal nem terhelt:

8 331

Csökkenés

7 641

Kozármisleny Város Településfejlesztéséért Közhasznú Nonprofit Kft. - szártépő

1 800

46/2014. (IV.22.) Ök. sz. határozat – 2014. évi majális és gyermeknapi rendezvény támogatása

2 290

Iskolai eszköz beszerzés

700

Közfoglalkoztatás – Hatósági szerződés szerinti önrész (pályázati alapból)

360

Kozármislenyi Közös Önkormányzati Hivatal – Kozármisleny, Pécsi u. 124 felújítási, karbantartási feladatira

2 491

Céltartalék záró (11/2014. (VI.27. ) Önkormányzati rendelet)

36 981

Részleteiben:

Janikovszky Éva ÁMK – éves étkezési utalvány/működési kiadás

6 174

Kozármisleny Város Településfejlesztéséért Közhasznú Nonprofit Kft.

2 538

Rendezvények támogatása

1 311

Pályázati alap

26 958

- ebből feladattal terhelt:

30/2014. (III.10.) Ök. sz. határozat – KKETTKK-CP-02 sz. - első világháborús emlékmű pályázati önrész

572

62/2014. (IV.22.) Ök. sz. határozat – sportlétesítmény fejlesztéséhez kapcsolódó tervek készítésére közbeszerzési eljárás

18 415

- feladattal nem terhelt:

7 971

Változás:

Csökkenés

33 871

Janikovszky Éva ÁMK – éves étkezési utalvány

3 192

Pénzmaradvány rendező tételek

Janikovszky Éva ÁMK – éves működésre

2 982

Rendezvények támogatása

1 311

Pályázati alap feladattal nem terhelt része

7 971

62/2014. (IV.22.) Ök. sz. határozat – sportlétesítmény fejlesztéséhez kapcsolódó tervek készítésére közbeszerzési eljárás

18 415

Céltartalék záró (/2014. (IX. ) Önkormányzati rendelet)

3 110

Részleteiben:

Kozármisleny Város Településfejlesztéséért Közhasznú Nonprofit Kft.

2 538

Pályázati alap

572

- ebből feladattal terhelt:

30/2014. (III.10.) Ök. sz. határozat – KKETTKK-CP-02 sz. - első világháborús emlékmű pályázati önrész

572

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás