Várpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II.28.) önkormányzati rendelete
Várpalota Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetéséről
2014.12.31.
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:1
I. Fejezet
1. A rendelet hatálya
1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Várpalota Város Önkormányzatára, annak képviselő-testületére, bizottságaira, településrészi önkormányzatára, az Önkormányzati Hivatalra és Várpalota Város Önkormányzatának fenntartásában önállóan működő és gazdálkodó, valamint önállóan működő költségvetési intézményeire.
(2) A rendelet meghatározza az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatainak ellátásához szükséges bevételi és kiadási előirányzatokat, figyelemmel az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek kiemelt előirányzatainak megállapítására, az önállóan működő költségvetési szervek költségvetési keretének megállapítására, valamint a 2014. évi gazdálkodás főbb szabályaira.
(3) A rendeletben foglaltak végrehajtását az önkormányzat képviselő-testülete, pénzügyi bizottsága, polgármestere, jegyzője a gazdálkodás folyamatainak belső ellenőrzésével, valamint a költségvetési szervek vezetőinek általános és eseti jellegű gazdasági beszámoltatásával ellenőrzi.
(4) Az önkormányzat címrendjében az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési intézmények címeket, az önállóan működő költségvetési intézmények alcímeket alkotnak.
II. Fejezet
2. A költségvetés célkitűzései
2. § (1) Az önkormányzat 2014. évi költségvetése működési és fejlesztési célok megvalósítását tűzte ki.
(2) Az önkormányzat feladatát képező helyi közszolgáltatások biztosítását, ezen belül:
a) az önkormányzat által fenntartott intézmények üzemeltetését, működési feltételei biztosítását, figyelemmel az ésszerűen takarékos gazdálkodás követelményeire,
b) az önkormányzatra háruló szociálpolitikai feladatok ellátását, anyagi hátterének megteremtését, ezen belül a rászorultság elvének erősítését,
c) a feladatellátás színvonalának emelése érdekében élni kell a pályázatok adta pénzügyi lehetőségekkel.
(3) Az önkormányzat felhalmozási tevékenységét, ezen belül:
a) elsődlegesen az előző évről áthúzódó beruházások pénzügyi fedezetét szükséges biztosítani,
b) felújításoknál a fontossági sorrendet a műszaki szükségesség szerint kell meghatározni,
c) a felhalmozási feladatok esetében is indokolt a pályázati lehetőségekkel élni, a tervezett feladatokhoz rendelt előirányzatokat önrésznek is lehet tekinteni.
3. § A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 54. § (1) bekezdésében foglalt illetményalap 2014. január 1-jétől változatlanul 38.650.- Ft.
III. Fejezet
3. A költségvetés főbb bevételei és kiadásai
4. § (1)2 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete az Önkormányzat 2014. évi költségvetését az alábbiak szerint állapítja meg:
a) Bevételek főösszege: 4.986.271 ezer Ft
ebből előző évi pénzmaradvány igénybevétele 588.317 ezer Ft
b) Kiadások főösszege: 4.986.271 ezer Ft
ebből céltartalék 314.501 ezer Ft
ebből általános tartalék 675.446 ezer Ft
c) A hiány összege: 0 ezer Ft
(2) Az önkormányzat a működési és a felhalmozási hiányt előző évi pénzmaradványból biztosítja. Az év közben esetlegesen jelentkező likviditási problémák megoldására kizárólag év végéig visszafizetendő likviditási hitel vehető igénybe. Az évi gazdálkodás keretében folyamatosan gondoskodni kell többletbevételi források feltárásáról, illetve kiadási tényezők lehetőség szerinti csökkentéséről.
Az (1) bekezdésben megállapított költségvetési bevételek forrásonkénti, a költségvetési kiadások jogcímenkénti megoszlását önkormányzati szinten, továbbá a finanszírozási bevételeket és kiadásokat a rendelet 1.1. melléklete alapján határozza meg a képviselő-testület.
(3) A működési és felhalmozási bevételek és kiadások előirányzatai mérlegszerű bemutatását önkormányzati szinten a 2.1. és a 2.2. melléklet részletezi.
(4) A költségvetési bevételek és költségvetési kiadások előirányzat csoportok, kiemelt előirányzatok és azon belül, állami (államigazgatási) feladatok, önként vállalt feladatok, kötelező feladatok szerinti bontásban az 1.2., 1.3., 1.4. mellékletek részletezik.
(5) A felhalmozási hiány finanszírozása érdekében a 10 millió forintot meghaladó fejlesztési célú adósságot keletkeztető ügylet megkötéséhez a Kormány hozzájárulása szükséges. A 10 millió forintot meg nem haladó fejlesztési célú adósságot keletkeztető ügylet esetében a hiány külső finanszírozása fejlesztési hitelből /vagy/ az előző év(ek) költségvetési maradványának, vállalkozási maradványának igénybevételével történik.
4. A költségvetés részletezése
5. § A Képviselő-testület az önkormányzat 2014. évi költségvetését részletesen a következők szerint állapítja meg:
(1) Az önkormányzat saját bevételeinek részletezését az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához a 4. melléklet tartalmazza.
(2) Az önkormányzat költségvetésében szereplő beruházások kiadásainak beruházásonkénti részletezését a 6. melléklet szerint határozza meg.
(3) Az önkormányzat költségvetésében szereplő felújítások kiadásait felújításonként a 7. melléklet szerint részletezi.
(4) Az EU-s támogatással megvalósuló programokat és projekteket, valamint az önkormányzaton kívül megvalósuló projektekhez való hozzájárulást a 8. melléklet szerint hagyja jóvá.
(5) A 2. § (1) bekezdésében megállapított bevételek és kiadások önkormányzati, továbbá költségvetési szervenkénti megoszlását, és az éves (engedélyezett) létszám előirányzatot és a közfoglalkoztatottak létszámát költségvetési szervenként, feladatonként a 9.1., 91.1., 9.1.2., 9.1.3., 9.2., 9.2.1., 92.2., 92.3., 9.3., 9.3.1., 9.3.2., 9.3.3., 9.4., 9.4.1., 9.4.2., 9.4.3., 9.5., 9.5.1., 9.5.2., 9.5.3. mellékletek szerint határozza meg.
(6) Az önkormányzat kiemelt támogatásainak részletezését az 1.2. melléklet tartalmazza.
(7) A működési és fejlesztési célú tartalékok meghatározását a 10. melléklet tartalmazza. Együttes összegük: 16.139 ezer Ft.
Működési tartalék: 16.139 ezer Ft.
(8) A normatív támogatások meghatározását a 11-14. melléklet tartalmazza.
(9)3 A képviselő-testület az önkormányzat 2014. évi költségvetésének
a) Működési célú kiadási főösszegen belüli kiemelt előirányzatait
aa) Személyi juttatások: 807.567 ezer Ft
ab) Munkaadókat terh. járulékok és adó 201.172 ezer Ft
ac) Dologi kiadások: 866.111 ezer Ft
ad) Ellátottak pénzbeli juttatásai: 160.913 ezer Ft
ae) Egyéb működési célú kiadások: 460.612 ezer Ft
af) Működési célú céltartalék: 675.446 ezer Ft
b)4 Felhalmozási célú kiadási főösszegen belüli kiemelt előirányzatait
ba) Felújítási előirányzat: 281.746 ezer Ft.
bb) Fejlesztési (beruházási) előirányzat: 110.708 ezer Ft.
bc) Egyéb felhalmozási célú kiadások: 30.606 ezer Ft.
bd) Felhalmozási célú céltartalék: 314.501 ezer Ft.
be) EU-s forr.megv. projektek kiadásai: 0 ezer Ft.
c)5 A finanszírozási kiadás főösszegen belül
ca) Hiteltörlesztés 99.990 ezer Ft
cb) Intézményi finanszírozási támogatás 944.201 ezer Ft
cc) Államháztartáson belüli megelőlegezések összege: 32.698 ezer Ft
összeggel hagyja jóvá.
Az önállóan működő és gazdálkodó, valamint az önállóan működő intézmények mérlegének főösszegei:
- Várpalota Város Önkormányzata: 2.697.474 ezer Ft.
- Önkormányzati Hivatal: 478.030 ezer Ft.
- Várpalotai Összevont Óvoda és Bölcsőde: 479.487 ezer Ft.
- Ringató Bölcsőde: 76.247 ezer Ft.
- Ápoló Otthon: 71.532 ezer Ft.
Az intézmények bevételeit és kiadásait az összefoglaló mérleg, valamint a bevételi és kiadási előirányzatokat tartalmazó mellékletek foglalják össze.
5. A költségvetés egyéb adatai, mellékleteinek tartalma
6. §6 A költségvetés éves létszám-előirányzatát a képviselő-testület 355 főben állapítja meg. Részletesen az önállóan működő és gazdálkodó, valamint az önállóan működő intézmények működési kiadásait részletező tábla tartalmazza.
Foglalkoztatottak létszáma összesen: 355 fő.
Választott tisztségviselők: 2 fő
Köztisztviselők létszáma: 50 fő
Közalkalmazottak létszáma: 212 fő
Közszolgálati munkavállalók létszáma: 3 fő
Munkatörvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalók: 6 fő
Közfoglalkoztatottak létszáma: 82 fő főfoglalkozású.
7. § A költségvetés bevételi forrásainak köre:
a. Önkormányzat működési támogatásai
a. Közhatalmi bevételek
a. Működési célú támogatások államháztartáson belülről
a. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
a. Működési bevételek
a. Felhalmozási bevételek
a. Működési célú átvett pénzeszközök
a. Felhalmozási célú pénzeszközök
1. Finanszírozási bevételek
IV. Fejezet
6. A költségvetés végrehajtására vonatkozó szabályok
8. § (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző a felelős.
(2) Az Önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.
(3) A finanszírozási bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos hatásköröket a Képviselő-testület gyakorolja.
7. A költségvetés módosításának általános szabályai
9. § (1) Az önkormányzat költségvetési szervei tevékenységük során a jóváhagyott előirányzatokon belül kötelesek a gazdaságosság, hatékonyság és eredményesség követelményeit érvényesíteni.
(2) Az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosításáról, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról a képviselő-testület dönt.
(3) A képviselő-testület az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítását és a kiadási kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát 5.000.000 Ft összeghatárig - mely esetenként az 5.000.000 Ft összeghatárt nem haladhatja meg - a polgármesterre átruházza. Egyéb esetekben a képviselő-testület a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát fenntartja magának.
(4) A (3) bekezdésben foglalt átcsoportosításról a polgármester negyedévente köteles beszámolni, a költségvetés módosítására egyidejűleg javaslatot tenni. Az átruházott hatáskörű előirányzat-módosítási jogkör 2014. december 31-ig gyakorolható.
(5) A költségvetési rendelet módosítható, ha
a. a belső szervezeti viszonyokban változás következik be
b. jogszabályi változás, irányító szervi rendelkezés indokolja
c. külső körülmények, vagy más lényeges ok miatt a költségvetési szerv indokoltnak tartja.
10. § (1) Két képviselő-testületi ülés közötti időszakban a polgármester
a) rendelkezik az éves költségvetési rendeletben elkülönítetten jóváhagyott működési és felhalmozási céltartalék felett. A hatáskör gyakorlásáról a polgármester negyedévente, de legkésőbb december 31-ig beszámol a képviselő-testületnek.
Cél elmaradása esetén az így felszabaduló kiadási előirányzat felhasználásáról a képviselő-testület dönt.
b) esetenként 5 millió forint összeghatárig jogosult a képviselő-testület által jóváhagyott főelőirányzatokon belül átcsoportosítani.
c) gyakorolja az átmenetileg szabad pénzeszközök banki rendelkezési jogát a legkedvezőbb betételhelyezéssel.
(2) Az intézményi feladatmutatók évközi változásáról a költségvetési szerv vezetője köteles tájékoztatni a polgármestert
a) feladatmutató csökkenése illetve növekedése (lemondás és pótigénylés) esetén:
aa) június 1.
ab) október 15.
(3) A feladatmutató változásra jutó kiadási előirányzat módosításáról a polgármester azonnal intézkedik.
11. § (1) Az önkormányzat és költségvetési szervei gazdálkodását az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Ávr.) IV. fejezete szabályozza.
(2) A költségvetési szerv tervezett, illetve módosított előirányzatát meghaladó többletbevételből az éves személyi juttatások valamint munkaadókat terhelő járulékok, és a létszám előirányzatot a többletbevétellel összefüggő feladat elvégzéséhez szükséges mértékkel, meghatározott időtartamra emelheti, többletfeladat nélkül emelésre nem jogosult.
(3) A költségvetési szerv a saját dolgozónak megbízási díjat nem fizethet olyan feladatok jogcímén, amely a dolgozó számára a munkaköri leírásában előírható.
(4) A költségvetési szerv szakmai alapfeladatainak ellátása érdekében szellemi tevékenységre szolgáltatási szerződést köthet az alábbi körben: jogtanácsos, főépítész, speciális szakértő, speciális pedagógiai feladatok, amelyek a tantárgyfelosztásban szereplő pedagógus létszámmal le nem fedezett órákat érintik.
(5) Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv által végrehajtott előirányzat-módosítás tartós kötelezettségvállalást nem jelenthet, és a későbbiekben az önkormányzattól többlet támogatási igényt nem eredményezhet.
12. § (1) Az önállóan működő költségvetési szerv az alapfeladatai ellátását szolgáló személyi juttatások és a kapcsolódó munkáltatókat terhelő járulékok és adó előirányzatával rendelkezik.
(2) Az önállóan működő költségvetési szerv a számára jóváhagyott előirányzatok felhasználásáért az Ávr. előírása szerint felel, és köteles feladatai ellátásáról, munkafolyamatai megszervezéséről oly módon gondoskodni, hogy biztosítsa az előirányzatok gazdaságos, hatékony és takarékos felhasználását.
(3) A (2) bekezdésben foglaltak be nem tartása esetén az irányító szerv az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultságot visszavonhatja, korlátozhatja.
(4) A képviselő-testület által az önkormányzat részére engedélyezett felhalmozási, fejlesztési célú előirányzatok kizárólag a jóváhagyott feladatokra fordíthatók.
Jóváhagyott előirányzatot meghaladó kötelezettség nem vállalható.
(5) Az önállóan működő költségvetési szerv előirányzatainak felügyeleti szervi hatáskörbe tartozó változtatását a meghatározott pénzügyi-gazdasági feladatainak ellátását végző önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv vezetője jogosult kezdeményezni a felügyeleti szervnél.
8. Operatív gazdálkodás szabályai
13. § (1) Az önállóan működő költségvetési szervek az Ávr. 35. § (1) bekezdésében foglaltak szerint, csak az irányító szerv engedélyével használhatják fel többletbevételeiket.
(2) Az önkormányzat pénzállományának alakulásáról a jegyző likviditási tervet készít – szükség szerint aktualizálva. A kötelezettségvállalásnak ezen kell alapulnia.
(3) Az önállóan működő költségvetési szervek kiadási előirányzatainak forrása az önkormányzati finanszírozási támogatás és saját működési bevételei.
(4) Az operatív pénzgazdálkodási hatáskörök gyakorlásának részletes szabályait az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv szabályzatában rögzíteni kell.
A szabályzat mellékleteként csatolni szükséges az aláírási címpéldányt, illetőleg az átruházott hatáskörök gyakorlására vonatkozó írásos felhatalmazást.
(5) Az év közben keletkezett bevételi többletből elsősorban a hiányt kell finanszírozni, majd az ezt meghaladó bevételi többlet felhasználható:
a) bevételi kiesés fedezetére
b) nem tervezett, de halaszthatatlan feladat pénzügyi fedezetének biztosítására
c) a képviselő-testület által engedélyezett új feladat forrásának biztosítására.
9. A céltartalékok felhasználásának szabályai
14. § (1) A céltartalékban az „Adj egy órát Várpalotáért” program támogatására elkülönített keret a képviselői körzetekhez tartozó intézmények és területek beruházásaira, felújításaira és karbantartásaira fordítható, illetve a területen lévő civil szervezetek kulturális, művészeti tevékenységeinek támogatására fordítható. Az „Adj egy órát Várpalotáért” program keretének felhasználásáról a képviselőknek 2015. január 31. napjáig elszámolási kötelezettségük van.
(2) A céltartalékok (1) bekezdésen kívüli része esetében a képviselő-testület a rendelkezés jogát a megjelölt feladatokon belül a polgármesterre ruházza át. A hatáskör gyakorlásáról a polgármester a képviselő-testületet negyedévente, de legkésőbb 2014. december 31-ig tájékoztatja.
10. A költségvetés végrehajtására vonatkozó egyéb rendelkezések
15. § (1) A költségvetési szervek létszámkeretét kizárólag a képviselő-testület növelheti.
(2) Feladatelmaradás és feladatcsökkenés esetén a létszámot csökkenteni kell, ez esetben az ehhez kapcsolódó személyi juttatás és járulék előirányzat is zárolásra kerül.
(3) Az önkormányzat
a) az Önkormányzati Hivatal alkalmazásában álló munkavállalóit a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény alapján az illetményalap ötszörös összegének megfelelő, azaz a törvény szerinti minimális mértékű cafetéria juttatásban részesíti.
b) az önállóan működő költségvetési szervek dolgozói részére évi 60.000,- Ft természetbeni juttatást biztosít.
(4) A részmunkaidőben foglalkoztatottak a juttatásban időarányosan részesülhetnek.
(5) Az önkormányzat intézményeinél az illetményfizetés egységesen lakossági folyószámlára történik, oly módon, hogy az legkésőbb minden hó 3-ig – amennyiben az munkaszüneti napra esik a következő munkanapon – a munkavállaló számláján jóváírásra kerüljön.
16. § (1) A Polgármesteri Hivatalban és az önkormányzat intézményeiben rendkívüli élethelyzet esetén a munkaviszonyban álló dolgozók munkabérelőleget vehetnek igénybe a gazdasági év folyamán egy alkalommal, amely maximálisan 300.000,- Ft-ig terjedhet, azonban ez az intézmény részéről többletfinanszírozási igénnyel nem járhat.
(2) A határozatlan idejű kinevezéssel foglalkoztatott alkalmazottak – költségvetési évtől függetlenül – 6 havi visszafizetési kötelezettséggel vehetik igénybe a munkabérelőleget.
Próbaidő alatt a visszafizetési határidő nem haladhatja meg a próbaidő lejártának időpontját.
Az elbírálásnál a munkáltató köteles vizsgálni a visszafizetés biztonságát.
11. Felhalmozási célú előirányzatokkal való gazdálkodásra vonatkozó szabályok
17. § (1) A rendelet 7. mellékletében szereplő 8. mellékletében szereplő beruházások és felújítások lebonyolítását az Önkormányzati Hivatal végzi, melyhez speciális esetben külső szakmai szervezet közreműködését veheti igénybe.
A 10. mellékletben szereplő előirányzatok további pályázatokhoz önrészként is szolgálnak.
(2) A 7. és 8. melléklet szerinti feladatok kiadási megtakarítása esetén a polgármester előirányzat átcsoportosítást hajthat végre, melyről a képviselő-testületet tájékoztatja.
12. Gazdálkodás feltételeinek kiegészítő szabályai
18. § Várpalota Város Önkormányzata és a felügyelete alá tartozó intézmények pénzforgalmi számláját a Raiffeisen Bank Zrt. Várpalotai Fiókja vezeti.
19. § Várpalota Város Önkormányzata könyvvezetési kötelezettségének a kettős könyvvitel rendszerében módosított teljesítés szemléletű nyilvántartás vezetésével tesz eleget.
13. Támogatási rendszer szabályozása
20. § (1) A képviselő-testület a várpalotai székhelyű társadalmi önszerveződő közösségek (egyesületek, baráti körök) valamint az egyházak részére pénzbeli támogatást nyújthat, melynek bevételi forrása csak saját bevétel lehet.
(2) A támogatási szerződések, megállapodások megkötésére csak a saját bevételek realizálódását követően kerülhet sor, a támogatási összegek csak saját bevételből fizethetők ki, illetve folyósíthatók.
(3) Politikai pártok részére pénzbeli és egyéb, az önkormányzat költségvetésében kiadást eredményező támogatás nem adható.
(4) Azon alapítvány céljára, amelynek székhelye nem a városban van, akkor nyújtható pénzbeli támogatás, ha működése, tevékenysége az önkormányzat érdekeit szolgálja.
(5) Az (1) és (4) bekezdésekben foglalt támogatásban részesült szervezetek a kapott pénzeszközökről a költségvetési évet követő év január 31-ig kötelesek elszámolni.
14. Önkormányzati biztos kirendelésére vonatkozó szabályok
21. § (1) Az Önkormányzat képviselő-testülete az Ávr. 119. §-ában foglaltaknak megfelelően önkormányzati biztost rendel ki a felügyelete alá tartozó költségvetési szervhez, ha a 30 napon túli tartozásállományának mértéke eléri az éves eredeti előirányzatának 10 %-át, vagy a 100 millió forintot, és e tartozását egy hónap alatt nem képes 30 nap alá szorítani.
(2) Az önkormányzat önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerve köteles az elismert és esedékességet követő 30 napon túli tartozásállományáról adatot szolgáltatni, amennyiben mértéke az (1) bekezdésben meghatározott mértéket eléri.
(3) Az önkormányzati biztos kirendelésével összefüggő valamennyi kiadás az önkormányzatot terheli, ha a költségvetési szerv finanszírozása teljes egészében az önkormányzattól származik.
(4) Az önkormányzati biztos személyére az Ávr. 119. § (2) és (3) bekezdésében foglaltak az irányadók.
V. Fejezet
15. Záró rendelkezések
22. § (1) A polgármester az önkormányzatot megillető pénzkövetelésre fizetési halasztást, részletfizetést rendkívüli esetben engedélyezhet, azonban ez nem veszélyeztetheti az önkormányzat gazdálkodását. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a külön jogszabályokban foglalt jogosultságokra.
(2) Pénzkövetelés behajtásánál legalább a Polgári Törvénykönyv szerinti késedelmi kamat érvényesítése kötelező, ha jogszabály, vagy szerződés ettől eltérően nem rendelkezik.
(3) Az önkormányzat és költségvetési szerve átmenetileg szabad pénzeszközét sem kamattal, sem kamat nélkül kölcsön nem adhatja. Az önkormányzat szabad pénzeszközét a polgármester jogosult, egyben köteles a legkedvezőbb betétben elhelyezni a kamatbevételek növelése érdekében.
(4) Az önkormányzat a gazdasági társaságainak kötelezettségéért kezesi felelősséget nem vállal.
(5) Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv vezetője a szerv gazdálkodásának folyamatára (tervezés, végrehajtás, beszámolás) és sajátosságaira tekintettel köteles kialakítani, működtetni és fejleszteni a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés rendszerét.
A FEUVE rendszert úgy köteles kialakítani, hogy az a megállapodás alapján gazdálkodási körébe tartozó önállóan működő költségvetési szervekre is kiterjedjen.
23. § Ez a rendelet a 2014. március 3-án lép hatályba, de rendelkezéseit 2014. január 1-jétől kell alkalmazni és 2014. december 31-ig marad érvényben.
1
Módosító rendeletek és hatálybalépésük:
2
A 4.§ (1) bek. mód. a 10/2015. (IV.28.) ör. 1.§-a
3
Az 5.§ (9) bek. a) pontját mód. a 10/2015. (IV.28.) ör. 2.§ (1) bekezdése
4
Az 5.§ (9) bek. b) pontját mód. a 10/2015. (IV.28.) ör. 2.§ (2) bekezdése
5
Az 5.§ (9) bek. c) pontját mód. a 10/2015. (IV.28.) ör. 2.§ (3) bekezdése
6
A 6.§-t mód. a 10/2015. (IV.28.) ör. 3.§-a