Az oldalmenübe visszatéréshez használhatja az ALT + S billentyűket.
207/2014. (VIII. 15.) Korm. rendelet
a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, valamint a leszállóhely létesítésének és megszüntetésének szabályairól szóló 159/2010. (V. 6.) Korm. rendelet, valamint a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról1
a) a repülőtér elvi létesítésére, létesítésére, használatbavételére, fejlesztésére és megszüntetésére irányuló engedélyezési eljárásokra;
b) a repülőtéren lévő, az 1. mellékletben felsorolt általános építményekkel kapcsolatos, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 34. §-a szerinti építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokra és építésügyi hatósági szolgáltatásokra;
c) az „A” és „B” osztályú leszállóhely létesítésére irányuló engedélyezési eljárásokra; valamint,
d) a „C” osztályú leszállóhelynek a VI. fejezetben meghatározottak szerinti bejelentésére
„(5) E rendelet alkalmazásában egészségügyi mentőrepülés: légijárművel végzett baleseti mentés, sürgősségi beteg-, orvos-, és szervszállítás, továbbá a légijármű visszarepülése a repülőtérre, valamint a légimentéshez kapcsolódó légijármű karbantartása és személyzet oktatása.”
a) mezőgazdasági repülés: a mezőgazdasági légijárművel történő, mező- vagy erdőgazdasági célú, növényvédő szerrel, növényvédő szernek nem minősülő növényvédő hatású termékkel vagy termésnövelő anyaggal végzett növényvédelmi, talajerő-gazdálkodási tevékenység,
b) feltöltőhely: mezőgazdasági repülés vagy szúnyoggyérítés során használt, légijármű le- és felszállására alkalmas terület, amely a kijuttatott anyag utántöltésére szolgál.”
(A létesítés, fejlesztés és megszüntetés engedélyezéséhez teljesítendő követelmények alapján a repülőterek a következő osztályokba tartoznak:)
„d) IV. osztály: olyan polgári célú nem nyilvános repülőtér, amelyről a légijárművel folytatott munkavégzés, valamint sétarepülés és légijármű szabadidős alkalmazása végezhető, és amely motor vagy hajtómű nélküli légijárműveket mozgásszám korlátozás nélkül, motoros légijárműveket a zajgátló védőövezet kijelöléséről rendelkező határozatban meghatározott maximális műveletszámig jogosult kiszolgálni;”
„(2) A létesítés engedélyezéséhez vagy bejelentéséhez teljesítendő követelmények alapján a leszállóhelyek a következő osztályokba tartoznak:
a) „A” osztály: országos vagy helyi jelentőségű rendezvényen részt vevő légijárművek le- és felszállására kijelölt terület, amelyen a használni tervezett legnagyobb méretű, súlyú, légijármű számára kielégítő hosszúsági, szélességi mérettel és akadálymentességgel rendelkező repülési sáv rendelkezésre áll;
b) „B” osztály: a feltöltőhely kivételével légijárművel folytatott munkavégzés céljára szolgáló, le- és felszállásra kijelölt olyan terület, amelyen a használó légijármű számára a légiüzemeltetési utasításában meghatározott hosszúsági, szélességi mérettel és akadálymentességgel rendelkező repülési sáv rendelkezésre áll, és ahol a le- és felszállást biztonságosan végre lehet hajtani;
c) „C” osztály: feltöltőhely, amelyen a használó légijármű számára a légiüzemeltetési utasításában meghatározott hosszúsági, szélességi mérettel és akadálymentességgel rendelkező repülési sáv rendelkezésre áll, és ahol a le- és felszállást biztonságosan végre lehet hajtani.”
3. § Az R. 3. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„3. § (1) A légiközlekedési hatóság engedélye szükséges
a) a 12. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a repülőtér elvi létesítéséhez, valamint a repülőtér létesítéséhez, használatbavételéhez, fejlesztéséhez és megszüntetéséhez;
b) az 1. mellékletben felsorolt általános építmények kapcsán az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ékr.) szerinti engedélyköteles tevékenységhez;
c) „A” és „B” osztályú leszállóhely létesítéséhez.
(2) A légiközlekedési hatóság részére történő bejelentés szükséges „C” osztályú leszállóhely létesítéséhez.
(3) Az (1) bekezdés szerinti hatósági döntések fajtái:
a) a repülőtérre vonatkozóan:
aa) elvi létesítési engedély,
ab) létesítési engedély,
ac) használatbavételi engedély,
ad) fejlesztési engedély,
ae) megszüntetési engedély;
b) az 1. mellékletben felsorolt általános építményekre vonatkozóan az Étv. 34. § szerinti eljárásokban meghozott építésügyi hatósági döntések;
c) az „A” és „B” osztályú leszállóhelyre vonatkozóan létesítési engedély.
(4) Repülőtér elvi létesítése, létesítése vagy megszüntetése esetén a légiközlekedési hatóság által az ügyfél kérelmére egy eljárásban megadható hatósági engedélyek fajtái:
a) elvi létesítési engedély,
b) létesítési és az építményekre vonatkozóan építési engedély,
c) megszüntetési és az építményekre vonatkozóan bontási engedély.
(5) Repülőtér esetén a légiközlekedési hatóságnak be kell jelenteni:
a) az olyan felújítást vagy karbantartást, amely nem jár együtt a rendeltetésszerű használat korlátozásával, és nem okoz eltérést a létesítési és használatbavételi engedélyben foglaltakhoz képest,
b) az olyan felújítást vagy karbantartást, amely nem minősül a repülőtér fejlesztésének, ugyanakkor a rendeltetésszerű használat időleges korlátozásával jár, és nem okoz eltérést a létesítési és használatbavételi engedélyben foglaltakhoz képest,
c) az engedélyezett tevékenységnek megfelelő műszaki jellemzőkkel és paraméterekkel rendelkező eszköz, berendezés cseréjét, valamint
d) ha a létesítési engedély időbeli hatályának tartama alatt az engedélyes helyébe a polgári jog szerinti jogutódja lép.”
„3/A. § A hatósági engedéllyel rendelkező repülőterekről a légiközlekedési hatóság nyilvántartást vezet, amelyet a honlapján közzétesz. A nyilvántartás tartalmazza a repülőtér nevét, osztályát, helyét, az üzemben tartó nevét és elérhetőségét, továbbá a légiforgalmi szolgálatra és a futópályára vonatkozó adatokat.”
a) hatósági ügyekben nem kell a települési önkormányzat polgármesterének településképi véleményezési, vagy az építészeti-műszaki tervtanács szakmai véleményezési eljárását lefolytatni, valamint
b) építési beruházással összefüggésben településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.”
„j) az 1. mellékletben felsorolt általános építmények esetében az Ékr. 8. melléklete szerinti építészeti-műszaki dokumentációt 4 példányban és elektronikus adathordozón 1 példányban.”
„(3) Az 1. mellékletben felsorolt általános építmények tekintetében az eljárás lefolytatására az Étv. és az Ékr. vonatkozó előírásait a 11/B. §-ban foglalt eltéréssel kell alkalmazni.”
„e) az 1. mellékletben felsorolt általános építmények esetében az Ékr. 8. melléklete szerinti építészeti-műszaki dokumentációt 4 példányban és elektronikus adathordozón 1 példányban, a 11/B. §-ban foglalt eltéréssel.”
„(4) A III–VI. osztályú repülőtér létesítési engedélyéhez szükséges dokumentáció a (3) bekezdésa)–b), valamint h) és k) pontjában meghatározottakat tartalmazza. A dokumentációt 7 példányban és elektronikus adathordozón 1 példányban kell mellékelni.”
„e) az elbontani vagy átépíteni tervezett, 1. mellékletben felsorolt általános építmények esetében az Ékr. 8. melléklete szerinti építészeti-műszaki dokumentációt 4 példányban és elektronikus adathordozón 1 példányban.”
11. § Az R. 35. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
a) a repülőtér magasabb osztályba sorolása, vagy ICAO előírás szerinti átminősítése,
b) meglévő szilárd burkolatú futópálya hosszabbítása vagy új szilárd burkolatú futópálya kiépítése, valamint új gurulóút építése,
c) a repülőtér éjszakai használatát lehetővé tevő, vagy a futópálya ICAO előírás szerinti típusának (nem műszeres, nem-precíziós megközelítésű, CAT I–III. precíziós megközelítésű) változását eredményező fénytechnikai vagy navigációs rendszer telepítése.
(2) A repülőtér fejlesztéséhez a légiközlekedési hatóság engedélye szükséges. A fejlesztés engedélyezése során a légiközlekedési hatóság a II., IV., valamint V. Fejezetben foglaltak megfelelő alkalmazásával jár el, azzal, hogy a tervezett fejlesztés szerint – amennyiben szükséges – a kijelölt zajgátló védőövezetet módosítani kell.”
35/A. § A repülőtér területén található, az 1. mellékletben felsorolt általános építmények engedélyezésére az Étv. 34. § szerinti építésügyi hatósági eljárásokra az Ékr. előírásait az e fejezetben és a 11/B. §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
35/C. § A kérelem elbírálása során a légiközlekedési hatóság köteles meggyőződni arról is, hogy az építészeti-műszaki tervdokumentációban foglaltak megfelelnek-e az ICAO előírásnak, vagy az azoktól eltérő tervezett műszaki megoldás engedélyezett vagy engedélyezhető-e.”
13. § Az R. 38. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„38. § A leszállóhely létesítésének engedélyezésére az „A” és „B” osztályú leszállóhely vonatkozásában a II. és IV. Fejezetben foglaltakat az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.”
14. § Az R. 39. §-a a helyébe a következő rendelkezés lép:
„39. § (1) A leszállóhely létesítéséről a légiközlekedési hatóság egy eljárásban dönthet.
(2) „A” és „B” osztályú leszállóhely létesítésének engedélyezése iránti kérelmet a légiközlekedési hatóság által rendszeresített, és a honlapján közzétett nyomtatványon kell benyújtani, amely a következőket tartalmazza:
a) a terület helye (helyrajzi száma), beépítettsége;
b) a terület hasznos hossza;
c) a terület hasznos szélessége;
d) a talaj felülete;
e) akadályok a terület közelében, pályairányban és pályairányon kívül, távolság és magasság megadásával;
f) a leszállóhely tervezett osztálya;
g) a területet kijelölő személy neve, aláírása, az aláírás helye, időpontja, ha az nem azonos a kérelmezővel;
h) a terület tulajdonosának, vagy – állami tulajdonban levő terület esetében – vagyonkezelőjének hozzájárulása a leszállóhely létesítéséhez, aláírása, az aláírás helye, időpontja;
i) a használni tervezett légijármű típusa.
(3) Elektronikus kapcsolattartás esetén a (2) bekezdés szerinti nyomtatvány nem tartalmazza a területet kijelölő személynek, a terület tulajdonosának aláírását, az aláírás helyét, időpontját.
(4) A kérelmet legalább 15 munkanappal a tervezett használat megkezdését megelőzően kell benyújtani a légiközlekedési hatóságnak.”
15. § Az R. 41. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„41. § A leszállóhely létesítéséről rendelkező határozat – a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvényben foglaltakon túlmenően – tartalmazza:
a) a leszállóhely leírását, rendeltetését, osztályát,
b) az engedély megadásának esetleges feltételeit és minden olyan eseti hatósági előírást, amelyet a leszállóhellyel kapcsolatban az általános érvényű hatósági előírásokon és határozatokon felül vagy azoktól eltérően alkalmazni kell,
c) a leszállóhely létesítési engedélyének időbeli hatályát,
d) a leszállóhely létesítési engedély hatályának lejártát követően szükséges tereprendezés, környezetrendezés engedélyezésére vagy kötelezettségére vonatkozó rendelkezést,
e) más jogszabályokban előírt engedélyek beszerzésének kötelezettségére történő figyelemfelhívást.”
16. § Az R. a következő 18/a. alcímmel egészül ki:
„18/a. Leszállóhely bejelentése
41/A. § (1) „C” osztályú leszállóhely létesítését a tevékenységi engedély jogosultjának az első tervezett használatot megelőzően a légiközlekedési hatóság részére kell bejelentenie a légiközlekedési hatóság által rendszeresített és a honlapján közzétett nyomtatványon. A légiközlekedési hatóság a bejelentést követően a „C” osztályú leszállóhelyet nyilvántartásba veszi.
(2) Amennyiben a leszállóhely Natura 2000 területet érint, az (1) bekezdés szerinti bejelentést a működési terület szerint érintett nemzeti park igazgatóság részére is meg kell küldeni.
(3) „C” osztályú leszállóhely olyan helyen létesíthető, amely felett a mező- és erdőgazdasági légi munkavégzésről szóló miniszteri rendeletben előírtak szerint mezőgazdasági repülés végezhető.
(4) A bejelentés a következőket tartalmazza:
a) a leszállóhely helye (helyrajzi száma, földrajzi koordinátái WGS'84 rendszerben);
b) a leszállóhely hasznos hossza;
c) a leszállóhely hasznos szélessége;
d) a talaj felülete;
e) akadályok a leszállóhely közelében, pályairányban és pályairányon kívül, távolság és magasság megadásával;
f) a leszállóhelyet, az akadályokat, és a környező lakott területeket ábrázoló térkép;
g) a fogadni tervezett légijármű típusa;
h) a terület tulajdonosának, vagy – állami tulajdonban levő terület esetében – vagyonkezelőjének hozzájárulása a leszállóhely létesítéséhez, aláírása, az aláírás helye, időpontja;
i) a területet kijelölő személy nyilatkozata, amely szerint megbizonyosodott arról, hogy a leszállóhely megfelel a (3) bekezdésben és a 2. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott feltételeknek; valamint
j) a területet kijelölő személy neve, aláírása, az aláírás helye, időpontja;
k) – védett természeti területen létesíteni kívánt leszállóhely esetében – a természetvédelmi hatóság által kiadott engedély másolata arról, hogy a növényvédő szerek, bioregulátorok és egyéb irtószerek, valamint a talaj termékenységét befolyásoló vegyi anyagok felhasználását engedélyezte.
(5) Elektronikus kapcsolattartás esetén a (1) bekezdés szerinti nyomtatvány nem tartalmazza a területet kijelölő személynek, a terület tulajdonosának aláírását, az aláírás helyét, időpontját.
(6) Amennyiben a légiközlekedési hatóság megbizonyosodik arról, hogy egy adott „C” osztályú leszállóhely esetében nem teljesülnek a (3) bekezdésben vagy a 2. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott feltételek, a leszállóhely használatát a légiközlekedési hatóság megtiltja.”
c)16. § (3) bekezdés f) pontjában a „lokációs – földi irányítástechnikai berendezések leírását” szövegrész helyébe a „légtérellenőrző – EATMN rendszer és rendszerelem leírását” szöveg,
d)19. § (2) bekezdés d) pontjában az „építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenőrzésről szóló kormányrendelet” szövegrész helyébe az „Ékr.” szöveg,
e)26. § nyitó rendelkezésében, 27. § (1) bekezdése nyitó szövegrészében és (2) bekezdésében, valamint 28. § (1) bekezdése nyitó szövegrészében az „A használatbavételi engedély” szövegrész helyébe az „A repülőtér használatbavételi engedély” szöveg,
f)28. § (2) bekezdésében a „használatbavételi engedély” szövegrész helyébe a „repülőtér használatbavételi engedély” szöveg,
a)5/B. § (1) bekezdés b) pontjában a „létesítésére és megszüntetésére irányuló eljárásban” szövegrész helyébe a „létesítésére irányuló eljárásban és a létesítés megtiltásában” szöveg,
b)8/B. § (8) bekezdés nyitó szövegrészében a „létesítésére és megszüntetésére irányuló eljárásban” szövegrész helyébe a „létesítésére irányuló engedélyezési eljárásban” szöveg
„3.1. A repülőtéren legalább egy repülési sávot, munkaterületet kell kijelölni, amely magában foglal egy természetes talajú vagy szilárd burkolattal ellátott futópályát, vagy helikopter fel- és leszállására alkalmas területet.”
5.1. A repülőtéren legalább egy repülési sávot, munkaterületet kell kijelölni, amely magában foglal a repülőtéren fogadni tervezett géptípusnak megfelelő, egy természetes talajú vagy szilárd burkolattal ellátott futópályát.