„(2) Az ösztöndíjat évente a 4.50 tanulmányi átlagot elérő, példás magaviseletű, testnevelésből legalább „jó” érdemjegyet elért tanulók nyerhetik el egy tanév időtartamára.”
„(3) Az ösztöndíj a második tanulmányi félévre csak azoknak a nyertes pályázóknak folyósítható, akik legkésőbb február 15-ig a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály (a továbbiakban: HM TKHKF) részére megküldik az oktatási intézmény által kiállított hivatalos igazolást a 3. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek fennállásáról.”
3. § Az Ut. 7. és 8. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„7. § A pályázatot minden naptári év május 31-ig írja ki a HM a miniszter erre vonatkozó előzetes döntése alapján. A pályázat közzététele a HM honlapján, továbbá lehetőség szerint a pedagógiai szakmai lapokban történik.
8. § Az ösztöndíjbizottság elnökét és tagjait a miniszter jelöli ki. A bizottság ügyrendjét, szervezetét saját maga állapítja meg. Az ösztöndíjjal kapcsolatos ügyintézési feladatokat a HM TKHKF Társadalmi Kapcsolatok Osztály végzi.”
4. § Az Ut. 9. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„9. § Az ösztöndíj tervezését, elszámolását és kifizetését a HM Védelemgazdasági Hivatal HM I. Objektum Gazdálkodás Támogató és Pénzügyi Ellátó Referatúra végzi.”
5. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.