Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Békás község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014 (VI.6.) önk.rendelete

a helyi környezet védelméről

2021.01.01.
Békás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 2. §-ában, 46. § (1) bekezdés c) pontjában, valamint a 48. § (4) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva Kemeneshőgyész község tiszta, esztétikus képének, valamint a környezet rendjének és tisztaságának kialakítása, fenntartása, és védelme érdekében, a helyi körülményeket figyelembe véve, az alábbi rendeletet alkotja:
1. §
A rendelet célja
1. A rendelet célja, hogy Békás község közigazgatási területén a köztisztaságot fenntartsa, az ezzel kapcsolatos feladatokat, kötelezettségeket és tilalmakat a helyi sajátosságoknak megfelelően rendezze.
2. §
A rendelet hatálya
1. A rendelet hatálya a község közigazgatási területén állandó vagy ideiglenes jelleggel tartózkodó, illetve tevékenységet folytató magánszemélyekre, jogi személyekre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetekre egyaránt kiterjed.
3.§
Ingatlanok és közterületek tisztántartása
1. Az egyes ingatlanok tisztán tartásáról az ingatlan tulajdonosának, használójának kell gondoskodnia.
2. A köztisztasági szolgáltatás keretében az önkormányzat gondoskodik:
a. a közterületek, buszmegállók szervezett, rendszeres tisztán tartásáról, általános jellegű takarításáról,
b. a közutak tisztán tartásáról, hó –és síkosság mentesítéséről,
c. a zöldterületek tisztán tartásáról, kaszálásáról, az átereszek tisztán tartásáról, fakivágással, és növénytelepítéssel, parkosítással kapcsolatos feladatok ellátásáról,
d. azokon a közterületeken, ahol az ingatlan és az úttest közötti távolság az 5 métert meghaladja, az ingatlantól számított 5 méteren túli terület tisztán tartásáról és kaszálásáról.
3. A szilárd burkolatú utak tisztítása – az utakról szóló jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően történik.
4. A gazdálkodó szervezetek, intézmények, szolgáltató, kereskedelmi egységek, vállalkozók tevékenységük következtében a közterületen keletkezett szennyeződést kötelesek megszüntetni, a közterületen a szükséges takarítást elvégezni.
5. Aki a közterületen – engedély nélkül – hulladékot rak le, vagy szór el, köteles azt saját költségén eltakarítani. Ha a kötelezett ennek meghatározott határidőn belül nem tesz eleget, az elszállításáról a kötelezett költségén – a Polgármesteri Hivatal gondoskodik.
6. A község területén lévő ingatlanok tulajdonosai, használói kötelesek ingatlanukat megművelni, illetve rendben tartani, gyomtól, hulladéktól megtisztítani.
7. Az ingatlan tulajdonosa vagy tényleges használója köteles gondoskodni:
az ingatlan előtti járdaszakasz, járda hiányában egy méter széles területsáv, illetőleg, ha a járda mellett zöldsáv van, az úttestig terjedő teljes terület rendben tartásáról, hó-eltakarításáról, síkosság-mentesítéséről,
a járdaszakasz melletti nyílt árok és ennek műtárgya tisztántartásáról, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és más hulladék eltávolításáról,
a gyalogjárda fölé nyúló, vagy a közlekedést akadályozó faágak, bokrok szükséges nyeséséről,
tömbtelken a külön tulajdonban álló egyes épületek gyalogos megközelítésére és körüljárására szolgáló terület tisztántartásáról, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok, hulladékok eltávolításáról, hó-eltakarításról, síkosság-mentesítéséről.
8. A gondozatlan járdaszakasz vagy nyílt árok tisztítását, kaszálását az Önkormányzat az ingatlan tulajdonosa költségére elvégezheti.
9. Az ónos esőtől, jégtől vagy hótól síkossá vált közutakon, járdákon, szükség esetén naponta többször is síkosság-mentesítést kell végezni.
10. Téli síkosság-mentesítés során homokot, faforgácsot vagy egyéb környezetkímélő anyagot kell használni.
11. A vendéglátóipar, szolgáltató egységek, elárusítóhelyek, üzletek előtti járdaszakaszt – illetőleg, ha a járda mellett zöldsáv is van, akkor az úttestig terjedő teljes területet a nyitvatartás ideje alatt az ingatlan tulajdonosa, vagy tényleges használója köteles tisztántartani. A szórakoztató –és vendéglátóhelyek, valamint az üzletek előtti közterületet az üzemeltető köteles tisztántartani, a hulladékot eltávolítani, továbbá a megfelelő számú hulladékgyűjtőt elhelyezni.
12. A beépítetlen ingatlan tulajdonosa köteles gondoskodni az ingatlan tisztán tartásáról és gyommentesítéséről.
4.§
1. Építési, bontási tatarozási munkákat, közműépítéssel kapcsolatos tevékenységet úgy kell végezni, hogy por és egyéb szennyeződés a közterületre ne jusson, s a vízelvezetés biztosítva legyen. Építési területen és az építkezés közvetlen környékén az építést végző kivitelezőnek kell biztosítani a tisztaságot.
2. Építési, bontási és egyéb anyagot közterületen e rendelet és a közterület használatáról szóló önkormányzati rendelet szabályai szerint szabad tárolni.
3. Közterületen bárminemű burkolat (úttest, járda, stb.) felbontása csak a jegyző, az országos közúthálózatba tartozó utak tekintetében a közút kezelőjének hozzájárulásával lehetséges.
5.§
1. Közterületen szennyező anyagot csak olyan módon szabad szállítani, hogy a szállításból semmi ki ne hulljon, por és csepegés ne keletkezzen. Ha a szállítás közben a terület szennyeződnék a szennyeződés előidézője köteles azt eltávolítani és a további szennyeződés megakadályozásáról gondoskodni.
6.§
1. A község közterületén tilos járművet mosni, olajcserét vagy más olyan tevékenységet végezni, amely szennyeződést okoz. Lakóházhoz tartozó udvarban ilyen munkákat úgy kell elvégezni, hogy a szennyeződés közterületre ne kerüljön.
8.§
Avar és kerti hulladékok égetése
1. A rendelet alkalmazása szempontjából avarnak és kerti hulladéknak minősül a hasznosításra, komposztálásra alkalmatlan fű, lomb, kaszálék, nyesedék, gyökérmaradvány, szár levél és egyéb növényi maradványok.
2. Avart és kerti hulladékot csak jól kialakított tűzrakóhelyen és telken szabad égetni úgy, hogy az emberi egészséget és környezetet ne károsítsa és az égetés hősugárzása kárt ne okozzon.
3. Az égetendő kerti hulladék nem tartalmazhat más kommunális illetve ipari eredetű hulladékot. /pl. PVC, gumi, egyéb veszélyes hulladék, mezőgazdasági fólia/
4. A szabadban tüzet gyújtani, tüzelőberendezést használni csak úgy lehet, hogy az a környezetére tűz –és robbanásveszélyt ne jelentsen.
5. A füstképzés csökkentése érdekében a kerti hulladékot előzetesen szikkasztani, szárítani kell és az eltüzelés csak folyamatosan kis adagokban, szélcsendes időben történhet.
6. Nagy mennyiségű füstöt termelő anyagot /nedves kerti hulladék/ égetni tilos! A tüzelést végző túlzott füst, illetve koromképződés esetén köteles a tüzet eloltani és a levegőszennyeződést megszüntetni.
7. Kommunális hulladékot, építési hulladékot, egyéb környezetszennyező anyagot, fóliát, gumit stb. zárt rendszerű tüzelőberendezésben /pl. kazán, kályha/ is tilos égetni.
8. Amennyiben az égetéssel járó hatásokat /füst, bűz, pernye, hőtermelés/ felerősítő időjárási körülmény alakul ki, az égetést azonnal be kell fejezni.
9. A szabadban a tüzet és üzemeltetett tüzelőberendezést őrizetlenül hagyni nem szabad, s veszély esetén, vagy ha arra nincs szükség, a tüzet azonnal el kell oltani.
10. Az égetést kizárólag 10,00 és 19,00 óra között lehet végezni hétköznap és szombaton. Ünnepnapokon és vasárnap avar és kerti hulladék égetése szigorúan tilos!
11. Avar és kerti hulladék nem égethető tűzgyújtási tilalom időtartama alatt.
12. A tűz őrzéséről és veszély esetén annak eloltásáról az égetést végző köteles gondoskodni. A tűz helyszínén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétben tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg eloltható.
13. Az égetés befejezésével a tüzet el kell oltani és a parázslást, további füstölést meg kell szüntetni.
14. Külterületen tarlót, gyomos területet, nádast, stb. égetni amennyiben annak területe a 100 m2-t meghaladja, csak a tűzoltóság előzetes értesítése után szabad. Az égetés idejét úgy kell megválasztani, hogy a keletkező füst a közúti forgalmat ne zavarja. Az égetés befejeztével ellenőrizni kell, hogy az újragyulladás ne következhessen be.
1. §
Záró rendelkezések
1. Rendelet kihirdetést követő napon lép hatályba.
Békás,
Horváth János sk. Markácsné Kis Vera sk.
polgármester jegyző
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás