Kifejezéskereső
Tartalomjegyzék
- Szerkezet
Vinár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (IX.8.) önkormányzati rendelete
a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól
Vinár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 51. § (5) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdése d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól a következőket rendeli el:
1. Általános rendelkezések
1. § (1) A rendelet hatálya Vinár község közigazgatási területén lévő közterületekre, ingatlanokra, az érintett ingatlanok tulajdonosaira (kezelőire, használóira) terjed ki.
(2) A rendelet célja, hogy egységesen szabályozza Vinár község közigazgatási területén az út, az utca, a tér, a köz, stb. jellegű közterület elnevezését, továbbá az utcanév- és házszámtábla elhelyezésének rendjét, a helyszíni tájékozódási feltételek javítása érdekében.
(3) Vinár község közigazgatási területén új közterületet elnevezni, új házszámot megállapítani, a korábban megállapított közterületnevet és házszámot megváltoztatni csak e rendelet szabályai szerint lehet.
2. A közterületek elnevezésének általános szabályai
2. § A község belterületén minden közterületet el kell nevezni. A közterületek nevének megállapítása és megváltoztatása Vinár Község Önkormányzata Képviselő-testületének (a továbbiakban: képviselő-testület) hatáskörébe tartozik.
3. § (1) Új közterület elnevezését a közterületként való bejegyzését követő egy éven belül meg kell állapítani.
(2) Nem kell nevet adni az olyan zsákutcáknak, kiszolgáló utaknak, amelyekhez kapcsolódó ingatlanok számozása másik utcában megtörtént.
(3) Ha egy közterület a településrendezés, beépítés következtében két vagy több részre tagozódik, egységes közterületként megszűnik, az elkülönült területrészeknek – az elkülönüléstől számított egy éven belül – más nevet kell adni.
(4) Az elnevezett közterület természetes folytatásaként nyíló új közterületi szakasz külön eljárás nélkül a már elnevezett, meghosszabbított közterület nevét veszi fel.
(5) A község területén több azonos elnevezésű közterület nem lehet.
3. Az utcák elnevezése
4. § (1) Utcanévként a teljes családi név mellett az utónevet – de legalább annak kezdőbetűjét - is használni kell.
(2) Az idegen eredetű és nehezen kiejthető szavakat az elnevezéseknél kerülni kell. Az utca elnevezése során törekedni kell arra, hogy az elnevezés közérthető legyen és a magyar nyelvhelyesség szabályainak megfeleljen.
(3) Az utca elnevezésekor figyelemmel kell lenni a történelmi hagyományokra, a földrajzi környezetre.
(4) Az utcanév kiválasztásakor előnyben kell részesíteni a helyhez kötődő neveket az emlékállító utcanevekkel szemben.
(5) Élő személyről utcát elnevezni tilos.
(6) Kiemelkedő személyről, annak halálát követő 25 év után lehet utcát elnevezni.
4. Az utcanév használata és megváltoztatása
5. § (1) A nyilvántartásba vett utcaneveket teljes alakjukban kell használni.
(2) Az utcaneveket alkotó szavak helyesírásán változtatni nem szabad, rövidíteni is csak a helyesírási szabályok szerint lehet.
5. Az utcanév nyilvántartása
6. § (1) A község közterületeinek elnevezését jegyzékbe kell foglalni. A változásokat naprakészen kell vezetni.
(2) Az utcanévjegyzék rovatai:
a) sorszám
b) postai irányítószám
c) utca neve
d) utca jellege
e) házszámok
f) utca helyrajzi száma(i)
g) egyéb helymegjelölés,
h) érvényesség kezdete
i) változás előtti utcanév és házszám.
(3) Az utcanévjegyzék melléklete az önkormányzati határozatok alapján vezetett és folyamatosan korrigált M=1:1000 méretarányú térkép, amelyen az utcák nevét, az épületek körvonalát és a számozást kell bejelölni. A térképet az utcanévjegyzék mellékleteként kell kezelni.
(4) A településről készülő idegenforgalmi, reklám, stb. célú térképeket az e rendeletben szabályozott módon, az itt meghatározott jelölésekkel szabad készíteni.
(5) A község közigazgatási területén tájékozódást segítő információs táblarendszer telepíthető. Az utcák megközelítését segítő információs rendszer megvalósításánál a hivatalos utcanévjegyzék és tartalmát kell követni.
6. Házszámozás szabályai
7. § (1) A házszám a belterület ingatlanoknak (épület, beépítetlen telek) a vele érintkező közterület(ek)re, utcára megállapított sorszáma. Ha egy ingatlanra több közterülettel (utcával) való érintkezés miatt több házszám is megállapítható, akkor azt a közterületnevet és hozzá tartozó házszámot kell használni, ahol a főbejárat található.
(2) Az utcában az ingatlanokat (épület, beépítetlen telek) a közterületről jól látható táblán feltüntetett számmal kell ellátni. Egy önálló helyrajzi számhoz egy, az utcában nem ismétlődő házszám tartozik.
(3) Az utcák házainak számozása 1-el kezdődik, a logikus megközelítést figyelembe véve a település központjától távolodva növekszik.
(4) A számozás arab számmal, páratlan oldalon 1-el, páros oldalon 2-vel kezdődik és a számok kihagyás nélkül emelkednek a közterülethez tartozó utolsó belterületi földrészletig, ha az utca külterületen is folytatódik, a sorszámozás tovább folytatható.
(5) A terek épületeinek, telkeinek számozása folyamatosan emelkedő sorrendben, az óramutató járásával egyező irányban történik. Amennyiben a téren út halad keresztül, a tér számozása a keresztező út legkisebb sorszámának irányából kezdődőik.
(6) A kialakult számozás után megosztott ingatlanok eredeti (alátörés nélküli) sorszáma megszűnik, és az újonnan kialakított telkek számának megfelelően pl. 1/a, 1/b, 1/c alátörést kap.
8. § (1) A házszámokat helyrajzi számok és azok megosztásának figyelembevételével kell megállapítani.
(2) A házszám kiosztás során a várható telekállapotot is figyelembe kell venni. Ebben az esetben az ingatlanmegosztás után válik a számozás folyamatossá.
(3) Amennyiben egy ingatlanon azonos házszám alatt több épület, illetve több lakás található, úgy azok az épületek számot, illetve ajtószámot kapnak.
7. Közterületnevek megszüntetése
9. § (1) A közterület –településrendezés, beépítés vagy más módon történő - megszűnésével külön államigazgatási döntés nélkül a közterület neve is megszűnik. Ezt a képviselő-testület határozatával megerősíti.
(2) Névváltozás esetén a megszűnt utcanév tábláját átlós áthúzással – olvasható módon – legalább egy évig meg kell tartani.
(3) A megszűnt közterület nevét a címnyilvántartásban továbbra is fel kell tüntetni jelölve a megszűnés okát és idejét.
8. Hatásköri és eljárási szabályok
10. § (1) Az utcák elnevezését vagy annak megváltoztatását kezdeményezheti
a) a polgármester,
b) a képviselő-testület bizottsága,
c) a helyi önkormányzat képviselője,
d) Vinári székhelyű bejegyzett civil szervezet.
(2) A javaslatokat az erre a célra létrehozott eseti bizottság véleményezi.
(3) Az elnevezésre vonatkozó előterjesztést annak benyújtása előtt 8 napra helyben szokásos módon közzé kell tenni. Az elnevezéssel kapcsolatban benyújtott észrevételeket is a képviselő-testület elé kell terjeszteni.
11. § (1) Az új és névváltozással érintett utcák névtábláinak elkészíttetéséről, felszereléséről, a megszűnő utcanevek tábláinak eltávolításáról az Önkormányzat gondoskodik.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak költségeinek viseléséről az Önkormányzat az éves költségvetésében gondoskodik.
(3) Új utcák esetén a házszámtáblák árát és azok felszerelésének költségeit az ingatlantulajdonosok viselik.
9. Záró rendelkezések
12. § Ez a rendelet 2014. október 1-jén lép hatályba.
Változott rendelkezések
Eszköztár
- Másolás a vágólapra
- Nyomtatás