Kerepes Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) és i) pontjában meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 22. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a díszpolgári cím alapításáról, adományozásának és visszavonásának rendjéről a következőket rendeli el:
A díszpolgári cím alapítása
1. § Kerepes Város Önkormányzata Kerepes közéletének kiemelkedő személyiségei számára, vagy akik a település, illetve Magyarország érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenységükkel – életművükkel – a települést tiszteletreméltóan szolgálták, vagy szolgálják, az elismerés, ragaszkodás és tisztelet legméltóbb kifejezéseképpen a „KEREPES VÁROS DÍSZPOLGÁRA” címet adományozhatja. A cím az Európai Unió területén lakóhellyel rendelkező, valamint olyan személynek adományozható, aki a díjazásra okot adó teljesítményt Kerepesen bejelentett lakóhellyel rendelkező polgárként érte el.
A díszpolgári cím adományozásának rendje
2 §1 (1)2 A „KEREPES VÁROS DÍSZPOLGÁRA” címet a polgármester, az alpolgármesterek, valamint az önkormányzat állandó bizottságainak elnökei által alkotott munkacsoport javaslata alapján Kerepes Város Önkormányzat Képviselő-testülete évenként
a) egy élő személy és
b) posztumusz adományozással egy elhunyt személy részére, határozattal adományozhatja.
(2)3 A díjat a Polgármester ünnepélyes keretek között a március 15-i, vagy augusztus 20-i nemzeti ünnepségen adja át.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott munkacsoport a javaslatok elbírálása során köteles gondosan és körültekintően megvizsgálni a tevékenység kiemelkedő mértékét, illetve azt, hogy az mennyiben szolgálja vagy szolgálta Kerepes város és lakosságának közérdekét. A munkacsoport ezt követően dönt a kezdeményezésről.
(4)4 Posztumusz adományozás esetén az elismerés átvételére a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott közeli hozzátartozó jogosult.
(5) Az 1. §-ban meghatározott cím nem adományozható
a) annak a személynek, aki az adományozás időpontjában a Képviselő-testületnek, a Képviselő-testület valamely bizottságának vagy nemzetiségi önkormányzatnak tagja,
b) akit bűncselekmény miatt jogerősen elítéltek,
(6)5 Az (1) bekezdés szerint a „KEREPES VÁROS DÍSZPOLGÁRA” címmel kitüntetett személyt
a) díszoklevél,
b) emlékplakett, hátlapján „KEREPES VÁROS DÍSZPOLGÁRA”, valamint az adományozás évszáma gravírozással és
c) választása szerint bruttó 150 000 forint értékű tárgyjutalom, vagy bruttó 150 000 forint pénzjutalom illeti meg.
(7)6 Hatályon kívül helyezve!
(8) Kerepes Város Díszpolgárainak nevét gravírozott rézlemezen kell megörökíteni és azt a Kerepesi Polgármesteri Hivatalban kell elhelyezni.
(9) Az adományozott kitüntetésekről nyilvántartást kell vezetni.
2/A. §7 (1) A „KEREPES VÁROS DÍSZPOLGÁRA” cím adományozását indítványozhatják:
a) Kerepes Város Képviselő-testületének és a Képviselő-testület bizottságainak tagjai,
b) nemzetiségi önkormányzatok tagjai,
c) jegyző, aljegyző,
d) A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. (a továbbiakban: Ptk.) 3:63. § (1) bekezdésében meghatározottak szerinti helyi egyesületek,
e) történelmi egyházak,
f) a településen működő intézmények vezetői,
g) bármely, Kerepesen lakóhellyel rendelkező választópolgár.
(2) Az (1) a); e) és f) pontjában meghatározott indítványozók önmaguk, valamint a Ptk. 8:1. § 2. pontja szerinti közeli hozzátartozójuk kitüntetésben történő részesítését nem indítványozhatják.
(3)89 Az (1) bekezdésben meghatározott indítványozókat - határidő megjelölésével - javaslattételre hirdetményben kell felhívni, melyet a helyben szokásos módon kell közzétenni. A javaslattételre rendelkezésre álló határidő
a) a 2. § (2) bekezdésében szereplő, a március 15-i nemzeti ünnepségen történő átadás esetén a tárgyév február 15. napja,
b) a 2. § (2) bekezdésében szereplő, az augusztus 20-i nemzeti ünnepségen történő átadás esetén a tárgyév május 31. napja.
A díszpolgárt megillető jogok
3. § (1) A város díszpolgára az adományozástól kezdve viselheti a kitüntető címet, valamint élvezi azokat a kiváltságokat, amelyek e rendelet szerint a díszpolgárokat megilletik.
(2) A díszpolgárt a 2. § (5) bekezdésben meghatározottakon túl az Önkormányzat éves költségvetésének terhére megilleti a szociális étkeztetésben való részvétel.
(3) A város díszpolgára az Önkormányzat megbecsülését élvezi és :
a) a település és a Képviselő-testület jelentősebb eseményeire meg kell hívni, és a lehetőségek szerint ezeken megkülönböztetett hely illeti meg;
b) halála esetén – családja beleegyezésével – díszsírhely illeti meg.
(4) Az (1) bekezdésében meghatározott jogok érvényesítéséért a Jegyző felelős.
A díszpolgári cím visszavonásának rendje
4. § (1) A díszpolgári cím visszavonható, ha az elismerésben részesített személy arra érdemtelenné válik.
(2) Érdemtelen az elismerésre az, akit a bíróság a közügyek gyakorlásától jogerősen eltiltott. Ebben az esetben az elismerést vissza kell vonni.
(3) A visszavonás módjára az 1. § (3)-(5) bekezdéseiben foglalt szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
5. § (1) Ez a rendelet 2015. október 1. napján lép hatályba.
(2) A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének a díszpolgári cím alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 17/2008.(VII.11.) rendelete.
Módosította a 9/2017.(III.31.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatályos 2017. április 1-től.
Módosította az 1/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdése, hatályos 2020. február 1-től.
Módosította az 1/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése, hatályos 2020. február 1-től.
Módosította a 4/2019.(III.4.) önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdése, hatályos 2019. március 5-től.
Módosította a 4/2019.(III.4.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése, hatályos 2019. március 5-től.
Hatályon kívül helyezte a 4/2019.(III.4.) önkormányzati rendelet 1. § (3) bekezdése, hatálytalan 2019. március 5-től.
Módosította a 9/2017.(III.31.) önkormányzati rendelet 2. §-a, hatályos 2017. április 1-től.
Módosított a 4/2019.(III.4.) önkormányzati rendelet 2. §-a, hatályos 2019. március 5-től.
Módosította az 1/2020.(I.31.) önkormányzati rendelet 2. §-a, hatályos 2020. február 1-től.