Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 38/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendelete
az önkormányzati lakások lakbéréről szóló 19/2010. (VII.19.) számú rendelet módosításáról
2016.01.01.
(3) A közös költség mértékét a teljesen önkormányzati tulajdonú lakóépületek esetében Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal javaslata alapján a Városüzemeltetési Bizottság állapítja meg, az önkormányzat részéről kisebbségi tulajdonú társasházaknál a társasház közgyűlése határozza meg.
(2) A pályázati eljárás keretében bérbe adott lakások tekintetében a havi lakbér mértékére a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal tesz javaslatot azzal, hogy a megállapított lakbér összege nem haladhatja meg a lakás alapterülete és komfortfokozata szerint az (1) bekezdés a-d. pontja szerinti lakbérek háromszorosát.
(4) A Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal az új lakbért a fizetési kötelezettség beállta előtt legalább 15 nappal előre közli.
(6) Az önkormányzati lakások lakbérét évente felül kell vizsgálni.
4. § (1) A rendelet 2016. január 1. napján lép hatályba, és a hatálybalépést követő napon hatályát veszti.