Az oldalmenübe visszatéréshez használhatja az ALT + S billentyűket.
20/2016. (VI. 30.) NFM rendelet
az egyetemes szolgáltatók részére vételre felajánlott földgázforrás és a hazai termelésű földgáz mennyiségéről és áráról, valamint az igénybevételre jogosultak és kötelezettek köréről szóló 19/2010. (XII. 3.) NFM rendelet módosításáról1
1. § (1) Az egyetemes szolgáltatók részére vételre felajánlott földgázforrás és a hazai termelésű földgáz mennyiségéről és áráról, valamint az igénybevételre jogosultak és kötelezettek köréről szóló 19/2010. (XII. 3.) NFM rendelet (a továbbiakban: R.) 3/C. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„3/C. § A 2. mellékletben szereplő, a volt közüzemi nagykereskedő által értékesítendő, földgáztárolóból származó földgázforrás legmagasabb hatósági ára és mennyisége az egyetemes szolgáltatók által a volt közüzemi nagykereskedőtől betárolni kért és számukra rendelkezésre álló földgázmennyiség alapján kerül meghatározásra.”
„(1) Ha a földgázforrás árát a következő negyedévre meghatározó miniszteri rendelet nem lép hatályba az adott negyedév első napján, a rendelet hatálybalépéséig a földgázforrás árára vonatkozóan – azon források esetében, amelyekből tényleges átvétel történt – a 2–3. és a 11. mellékletben meghatározott árakat kell alkalmazni az egyetemes szolgáltatás céljára átvett földgázmennyiség tekintetében.”
4.1. Betárolási hónap: minden olyan naptári hónap, amikor a volt közüzemi nagykereskedő egyetemes szolgáltató ellátása céljából nettó betárolást végez;
4.2. Kitárolási hónap: minden olyan naptári hónap, amikor a volt közüzemi nagykereskedő egyetemes szolgáltató ellátása céljából nettó kitárolást végez;
4.3. QTerv (tervezett értékesített mennyiség): a volt közüzemi nagykereskedő által egyetemes szolgáltatónak a tárgyhónapban értékesített földgáz tervezett mennyisége kWh-ban;
4.4. QTerv_éves (tervezett éves értékesített mennyiség): a volt közüzemi nagykereskedő által egyetemes szolgáltatónak a tárgyévben értékesített földgáz tervezett mennyisége kWh-ban, ahol QTerv_éves = Σ QTerv;
4.5. QTény (tény értékesített mennyiség): a volt közüzemi nagykereskedő által egyetemes szolgáltatónak a tárgyhónapban értékesített földgáz tény mennyisége kWh-ban;
4.6. QFedezett (fedezett mennyiség): a volt közüzemi nagykereskedő által a tárgyhónapra lefedezett mennyiség kWh-ban;
4.7. QTárolói fedezés (tárolói fedezett mennyiség): a betárolási időszak egyes hónapjaiban a volt közüzemi nagykereskedő által fedezett mennyiség (QFedezett), valamint a hazai termelésből beszerzett tervezett havi mennyiség (QHazai termelés_tervezett) összegének és a tény értékesített mennyiségnek (QTény) a különbsége, amennyiben ez pozitív;
4.8. QNyitókészlet: 2016. április 1-jén a volt közüzemi nagykereskedő által megadott, a tárolóban fizikailag bennlevő földgázkészlet kWh-ban, mely értéke a 2016-os naptári évet követő betárolási időszakok kezdetén 0;
4.9. PNyitókészlet: a QNyitókészlet bekerülési átlagára (átlagos tárolói készletérték) HUF/kWh-ban;
4.10. QAllokált tárolói fedezés (allokált tárolói fedezett mennyiség): a havi tárolói fedezett mennyiségek (QTárolói fedezés) és a nyitókészlet (QNyitókészlet) összegének a kitárolási időszak adott hónapjára vonatkozó része, ahol az egyes hónapokra történő szétosztás a felhasználás tervezett havi mennyisége és a kitárolási időszakra vonatkozó felhasználás tervezett mennyisége arányában történik [QAllokált tárolói fedezési = (Σ QTárolói fedezési + QNyitókészlet) x QTervi/ Σ QTervi; Σ QAllokált tárolói fedezési = (Σ QTárolói fedezési + QNyitókészlet)] azzal, hogy ha a havi tárolói fedezett mennyiségek (ΣQTárolói fedezés) és a nyitókészlet (QNyitókészlet) összege a betárolási időszak végén kevesebb, mint a betárolási időszak végi egyetemes szolgáltatási célú fizikai készlet (QTárolói_ténykészlet), akkor a kitárolási időszak hónapjaiban ezen fizikai készlet (QTárolói_ténykészlet) kerül szétosztásra az egyes hónapokban a felhasználás tervezett havi mennyisége és a kitárolási időszakra vonatkozó felhasználás tervezett mennyisége arányában (QAllokált tárolói fedezési = QTárolói_ténykészlet x QTervi/ Σ QTervi; Σ QAllokált tárolóifedezési = QTárolói_ténykészlet);
4.11. QHazai termelés_tervezett (hazai termelésből beszerzett tervezett havi mennyiség): a volt közüzemi nagykereskedő által hazai termelésből beszerezni kívánt, tervezett földgáz mennyisége tárgyhónapban, kWh-ban, melyet a Hivatal határoz meg előre olyan módon, hogy a tervezett hazai termelés profilja meg kell, hogy egyezzen az egyetemes szolgáltatók számára tervezett értékesítési profillal);
4.12. QHazai termelés_éves tervezett (hazai termelésből beszerzett tervezett éves mennyiség): a volt közüzemi nagykereskedő által hazai termelésből beszerezni kívánt, tervezett földgáz mennyisége az adott naptári évben, kWh-ban, melyet a Hivatal a termelő adatszolgáltatása alapján határoz meg a volt közüzemi nagykereskedő számára;
4.13. QHazai termelés_éves tény (hazai termelésből beszerzett éves tény mennyiség): a volt közüzemi nagykereskedő által hazai termelésből beszerzett földgáz tény mennyisége az adott naptári évben, kWh-ban;
4.14. PAktuális import ár (import földgáz ára az adott hónapban, HUF/kWh-ban kifejezve):
4.14.1. fgS: A szállítási hónapra vonatkozó ICE TTFI EUR/MWh ár az Intercontinental Exchange Inc. honlapján a Report Center „Indices - UK and European NaturalGas” részében publikált, a szállítási hónapra vonatkozó utolsó INDEX Price jegyzésár
4.14.2. sp: eltérés (spread), értéke 1,05 EUR/MWh;
4.14.3. EURHUF: Az adott hónap utolsó 5 banki napjára vonatkozó hivatalos MNB napi EURHUF (tény) árfolyamainak számtani átlaga;
4.15. PAktuális import ár_éves átlag (import földgáz átlagos ára az adott naptári évben, HUF/kWh-ban kifejezve): az adott naptári év egyes hónapjaira vonatkozó PAktuális import ár mennyiséggel súlyozott átlaga;
4.16. PFedezett import ár (import földgáz fedezett ára az adott hónapban, HUF/kWh-ban kifejezve):
PFedezett import ár = (fgSFedezett+ sp) * EURHUFFedezett / 1000 + fk * EURHUF / 1000, ahol:
4.16.1. fgSFedezett: A volt közüzemi nagykereskedő által, az adott hónapra kötött TTF-re vonatkozó fedezeti ügyletek mennyiséggel súlyozott átlagára EUR/MWh-ban (a fedezés az alábbi termékre történik: Argus European NaturalGas kiadvány „Complete European gasprices” részében közzétett, tárgyhónapra vonatkozó „TTF Ask” napi árak számtani átlaga a tárgyhónapot megelőző hónapban);
4.16.2. sp: eltérés (spread), értéke 1,05 EUR/MWh;
4.16.3. fk: tömegáru fedezési költség, értéke az fgSFedezett 0,25%-a + az fgSFedezett 0,075%-a;
4.16.4. EURHUFFedezett: A volt közüzemi nagykereskedő által, az adott hónapra kötött EURHUF-ra vonatkozó fedezeti ügyletek mennyiséggel súlyozott átlagárfolyamának 0,1 HUF-fal növelt értéke;
4.16.5. EURHUF: Az adott hónap utolsó 5 banki napjára vonatkozó hivatalos MNB napi EURHUF (tény) árfolyamainak számtani átlaga;
4.17. PFedezett tárolói ár (tárolói földgáz fedezett ára a kitárolási időszakban, HUF/kWh-ban kifejezve),
amennyiben a havi tárolói fedezett mennyiségek (ΣQTárolói fedezés) és a nyitókészlet (QNyitókészlet) összege a betárolási időszak végén nem kevesebb, mint a betárolási időszak végi egyetemes szolgáltatási célú fizikai készlet (QTárolói_ténykészlet), úgy:
amennyiben a havi tárolói fedezett mennyiségek (QTárolói fedezés) összege a betárolási időszak végén kevesebb, mint a betárolási időszak végi egyetemes szolgáltatási célú fizikai készlet (QTárolói_ténykészlet), úgy:
4.17.1. fgSFedezett tároló: a volt közüzemi nagykereskedő által, a betárolási időszakban a QTárolóifedezés (tárolói fedezett mennyiség)-ek keretében kötött TTF-re vonatkozó fedezeti ügyletek mennyiséggel súlyozott átlagára EUR/MWh-ban (a fedezés az alábbi termékre történik: Argus European NaturalGas kiadvány „Complete European gasprices” részében közzétett, tárgyhónapra vonatkozó „TTF Ask” napi árak számtani átlaga a tárgyhónapot megelőző hónapban);
4.17.2. sp: eltérés (spread), értéke 1,05 EUR/MWh;
4.17.3. fk: tömegáru fedezési költség, értéke az fgSFedezett tároló 0,25%-a + az fgSFedezetttároló 0,075%-a;
4.17.4. EURHUFFedezett tároló: a volt közüzemi nagykereskedő által, a betárolási időszakban a QTárolóifedezés (tárolói fedezett mennyiség)-ek keretében kötött EURHUF-ra vonatkozó fedezeti ügyletek mennyiséggel súlyozott átlagárfolyamának 0,1 HUF-fal növelt értéke;
4.17.5. EURHUF: az adott hónap utolsó 5 banki napjára vonatkozó hivatalos MNB napi EURHUF (tény) árfolyamának számtani átlaga;
4.17.6. fgSNem_fedezett_tároló: az adott betárolási időszak egyes hónapjaira vonatkozó ICE TTFI EUR/MWh árak számtani átlaga. Egy adott hónapra vonatkozó ICE TTFI ár az Intercontinental Exchange Inc. honlapján a Report Center „Indices - UK and European NaturalGas” részébenpublikált, a szállítási hónapra vonatkozó utolsó INDEX Price jegyzésár EUR/MWh-ban;
4.17.7. EURHUFNem_fedezett_tároló: az adott betárolási időszak hónapjainak utolsó 5 banki napjára vonatkozó hivatalos MNB napi EURHUF (tény) árfolyamainak számtani átlaga;
4.18. PHazai termelés (hazai termelésből beszerzett földgáz ára): a hazai termelésből beszerzett, veszteség elszámolás nélkül számított földgáz e rendelet szerinti ára a tárgyhónapban HUF/kWh-ban meghatározva, melynek mértékéről a Hivatal adatot szolgáltat a volt közüzemi nagykereskedő számára;
4.19. PHazai termelés_éves átlag (hazai termelésből beszerzett földgáz átlagos ára az adott naptári évben): az adott naptári év egyes hónapjaira vonatkozó PHazai termelés mennyiséggel súlyozott átlaga;
4.20. MtM (nyitott fedezeti ügyletek aktuális piaci értéke): a volt közüzemi nagykereskedő által az egyetemes szolgáltatók ellátása érdekében kötött minden olyan fedezeti ügylet aktuális piaci értékének összege (beleértve a fedezett és tárolói fedezett mennyiségekre kötött tömegáru és devizaügyleteket is) a tárgyév utolsó napjára vonatkozóan meghatározva, amelyek lejárata a számítás időpontját követően történik. Az MtM kezdeti értéke 0.”
A működéshez szükséges sütik mellett a Google Analytics statisztikai sütijeit, a munkamenet-azonosítót és a bejelentkezést csak az Ön hozzájárulásával használjuk. Döntését bármikor megváltoztathatja a lábléc „Süti beállítások” hivatkozásával. A cookie-k kezeléséről részletesebb információt ide kattintva olvashat.