Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 24/2016 (VI.10.) önkormányzati rendelete
Székesfehérvár Megyei Jogú Város külterületének, valamint egyes belterületi területrészeinek szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló 7/2004.(II.24.) számú rendelete módosításáról
2016.07.10.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. 62. § (6) bekezdésének 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában kapott feladatkörében eljárva,
a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Kormányrendelet 42.§ (4) bekezdésben biztosított véleményezési jogkörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Építésügyi Osztály, Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Fejér Megyei Kormányhivatal, Népegészségügyi Főosztály, Nemzeti Közlekedési Hatóság,Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal Fejér Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály,Útügyi Osztály, Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ, Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala, Fejér Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály, Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály, Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztály, Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal, Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság,Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, Országos Atomenergia Hivatal Nukleáris Biztonsági Igazgatóság, Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztiorvosi Hivatal, Fodor József Országos Közegészségügyi Központ Országos Kémiai Biztonsági Intézet, Budapest Főváros Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Örökségvédelmi Osztály, Fömi és Távérzékelési Intézet,Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodája, Beruházási Irodája, Városüzemeltetési és Közműellátási Irodája, Vagyongazdálkodási Irodája és Környezetvédelmi Irodája, Építésigazgatási Iroda, Székesfehérvár Városgondnoksága Kft., a Fejér Megyei Önkormányzat Aba Nagyközség Önkormányzata, Csór Község Önkormányzata, a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal, Gárdony Város Önkormányzata, Iszkaszentgyörgy Község Önkormányzata, Moha Község Önkormányzata, Pákozd Község Önkormányzata, Pátka Község Önkormányzata,Sárkeresztes Község Önkormányzata, Sárszentmihály Község Önkormányzata, Seregélyes Nagyközség Önkormányzata, Szabadbattyán Nagyközség Önkormányzata, Tác Község Önkormányzata, Zámoly Község Önkormányzata,a Fejér Megyei Mérnöki Kamara, a Fejér Megyei Építészek Kamarája, a Székesfehérvári Városszépítő-és Védő Egyesület, a Fehérvári Polgárok Egyesülete, a Gaja Környezetvédő Egyesület, a Székesfehérvári Belvárosért Egyesület ,Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér Megyei Igazgatóság, Székesfehérvári Városszépítő-és Védő Egyesület, Fehérvári Polgárok Egyesülete, Felsővárosért Egyesület, Öreghegyért Egyesület, Feketehegy-Szárazrét Polgárai Egyesülete,Alsóvárosi Közhasznú Kulturális Egyesület, Börgöndpusztáért Érdekvédelmi Egyesület,Kisfaludi Polgárok Érdekvédő Egyesülete, Palotavárosi Polgárok Egyesülete, Magyar Telekom, Műszaki Szolgáltatási Szervezet Észak-dunántúli Szolgáltatási Központ, Székesfehérvári Mérnökség,Székesfehérvár Térségi Vizi Társulat, Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály,Magyar Közút Nonprofit Zrt.,Fejér Megyei Igazgatósága,Fejér Megyei Önkormányzatok Víz- és Csatornamű Zrt.,E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. Székesfehérvári Régió,E.ON Dél-dunántúli Gázszolgáltató Zrt. ,Műszaki Üzemviteli Igazgatóság, Székesfehérvári Üzem,DRV Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. véleményének kikérésével; a következőket rendeli el.
1.§ A Székesfehérvár Megyei Jogú Város külterületének valamint egyes belterületi területrészeinek szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló 7/2004.(II. 24.) rendelet (továbbiakban: R.) Egyes építményekre vonatkozó általános előírások 6. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép.
„(7) a) Kereskedelmi, szolgáltató célú önálló sátor vagy ponyvaépítmény (az alkalmi jellegűek kivételével) csak a terv peremterületein, valamint a Farkasvermi út, a Zámolyi út, a Szent Flórián körút, a Seregélyesi út valamint a Budai út menti kereskedelmi, szolgáltató gazdasági (Gksz) területeken állítható fel - az alábbi feltételek mellett:
aa) Sátor és ponyva csak az építési helyen belül, a főépület építési vonalán belül, - az egyéb övezeti előírások keretei között létesíthetők (építménymagasság, beépítettség stb).
ab) Egy telken legfeljebb 2 db, és összesen legfeljebb 600 m2 beépített alapterületű sátor és ponyva helyezhető el.
ac) Sátor és ponyva utólagos elhelyezésénél is figyelembe kell venni, hogy a sátor a közlekedési utak használatát, a beláthatóságot, a településképet nem zavarhatja, továbbá el kell végezni az adott létesítményhez szükséges parkolószám ellenőrzését.
b) Gazdasági ipari célú önálló sátor vagy ponyvaépítmény (az alkalmi jellegűek kivételével) csak a terv peremterületein és a Farkasvermi út, a Zámolyi út, a Szent Flórián körút, az Aszalvölgyi út, a Berényi, a Seregélyesi út, valamint a Verseci út menti ipari gazdasági (Gip) területeken állítható fel - az alábbi feltételek mellett:
ba) Sátor és ponyva csak az építési helyen belül, a főépület építési vonalán belül, - az egyéb övezeti előírások keretei között létesíthetők (építménymagasság, beépítettség stb).
bb) Sátor és ponyva utólagos elhelyezésénél is figyelembe kell venni, hogy a sátor a közlekedési utak használatát, a beláthatóságot, valamint a településképet nem zavarhatja.”
2.§ A R. 12. § (3) bekezdés b) pontjának első francia bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„ - A „G” jelű építési övezet
Az építési övezet az adott területegységhez tartozó garázstömböket foglalja magában”
3.§ A R. 12. § (4) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
a) A „G” jelű építési övezet sajátos célú előírásai a következők:
aa) Az építési övezet a garázsépületek, garázssorok telekrészeit, meglévő és javasolt építési telkeit, és az azokat körülvevő, a garázsok megközelítését szolgáló közterületeket, közforgalom elől el nem zárt magánutakat foglalja magában.
ab) Az építési övezeten belüli közterületek azon része, mely nem a garázsok megközelítését szolgálja forgalomképessé minősíthető, a közterületi jelleg megszűntethető, ebben az esetben a területrészeket közforgalom elől el nem zárható magánútnak kell minősíteni.
ac) Az elő-, oldalt- és hátsókert mérete 0 méter.
ad) A jelen R. hatályba lépésekor a részben beépített „G” jelű építési övezetben:
- garázs önállóan nem építhető, kizárólag a meglévő garázssor továbbépítése, illetve a foghíjak beépítése lehetséges
- amennyiben a Szabályozási terv javasolt építési telek (telkek) kialakítását jelöli, abban az esetben a Szabályozási terven jelölt javasolt építési telek kialakítása után garázssor építhető;
- az egységes építménymagasság, egységes ajtóforma, egységes anyaghasználat, egységes tetőforma és az egységes színezés kötelezettsége kiemelten kezelendő;
- átépítés, illetve új építés esetén fém- és azbesztcement hullám, valamint trapézfedés nem alkalmazható.
ae) A jelen R. hatályba lépésekor beépítetlen „G” jelű övezetben
- Az építési övezetben kizárólag garázssor építhető, egy garázs önállóan nem építhető.
- a garázsok egységes terv alapján alakíthatók ki.
- új garázssor elhelyezésénél egységes építménymagasság, egységes ajtóforma, egységes anyaghasználat, egységes tetőforma és az egységes színezés kötelezettsége kiemelten kezelendő,
- új építés esetén fém- és azbesztcement hullám, valamint trapéz fedés nem alkalmazható.
af) Meglévő garázsok esetében, amennyiben a jogszerű használat bizonyított, az építéskori, használatbavétel-kori jogszabályok előírásainak megfelelően (pl. használat jogosultsága igazolásával, jogerős használatbavételi engedéllyel, hatósági bizonyítvánnyal stb.) az egyes garázsok önállóan bejegyeztethetők az ingatlan nyilvántartásba
4.§ A R. 17/C. § (7) bekezdés táblázatában az építési övezet „Ln-15.2*” sorának előírásai helyébe a következő rendelkezés lép:
„(7) Az építési övezet építési telkein betartandó telekalakítási és beépítési előírások:”
|
övezet jele |
beép. módja |
A kialakítható telek legkisebb szélessége/mélysége/területe m m m2 |
legnagyobb beép. % |
legnagyobb ép. mag. m |
legkisebb zöldfelület % |
|
Ln-15.2* |
K-SZ |
- |
- |
1000 |
35 |
9 |
40 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
*Az ”Ln-15.2” jelű övezetben az előkert, az oldalkert és a hátsókert: 0 méter”
5.§ A R.28.§ (2) bekezdés táblázatában az építési övezet „Lke-10.4” sorának előírásai helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Az egyes építési övezetek építési telkein betartandó telekalakítási és beépítési előírások:
|
övezet jele |
beép. módja |
A kialakítható telek legkisebb széless./mélys./ ter. |
legnagy. beép. |
legnagyobb építm mag. |
legkisebb zöldfelül. |
|
|
(ép.hely) |
[m] |
[m] |
[m²] |
[%] |
[m] |
[%] |
|
OTÉK - Lke |
- |
- |
- |
- |
30 |
<7,5 |
50 |
|
Lke-10.4 |
SZ/Z |
18 |
|
1000 |
30 |
4,5 |
50 |
6.§ A R.36/B.§ (4) bekezdés táblázatában az építési övezet „Vt-15.13*” sorával egészül ki:
„(4)Az építési övezet építési telkein betartandó telekalakítási és beépítési előírások:
|
övezet jele |
beép. módja |
A kialakítható telek legkisebb szélessége/mélysége/területe m m m2 |
legnagyobb beép.% |
legnagyobb ép. mag. m |
legkisebb zöldfelület % |
|
Vt-15.13 |
SZ |
|
|
|
80 |
16 |
10 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
*A „”Vt-15.13” jelű övezetben az előkert, oldalkert és a hátsókert: 0 méter”
7.§ A R.39.§ (2) bekezdés táblázatában az építési övezet „Vk-2.6*” sorának előírásai helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Az egyes építési övezetek építési telkein betartandó telekalakítási és beépítési előírások:
|
övezet jele |
a felhasználás
jellege |
beép. módja |
A kialakítható telek legkisebb területe |
legnagy. beép. |
legnagyobb építm mag. |
legkisebb zöldfelül. |
|
|
|
(ép.hely) |
[m²] |
[%] |
[m] |
[%] |
|
OTÉK – Vk |
|
- |
- |
85 |
- |
7,5 |
|
5Vk-2.6* |
oktatási létesítmény |
K-SZ |
1000 |
60 |
12 |
20 |
**Vk-2.6 jelű övezetben az előkert, oldalkert, hátsókert 0.méter”
8.§ R. 50.§ a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
50. § (3) A „Gksz-5.2 ÜT” jelű építési övezetben az előkert, az oldalkert és a hátsókert mérete 0-5,0 m is lehet.”
9.§ (1) A R.52.§ (2) bekezdés táblázatában az építési övezet „Gksz-7.6” sorának előírásai helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Az egyes építési övezetek építési telkein betartandó telekalakítási és beépítési előírások:
|
övezet jele |
beép. módja |
A kialakítható telek legkisebb széless./mélys./ ter. |
legnagy. beép. |
legnagyobb építm mag. |
legkisebb zöldfelül. |
|
|
(ép.hely) |
[m] |
[m] |
[m²] |
[%] |
[m] |
[%] |
|
OTÉK - Gksz |
- |
- |
- |
- |
60 |
- |
20 |
|
Gksz-7.6 |
K-SZ |
50 |
- |
5000 |
50 |
6,0 |
25 |
(2) A R.52.§ (2) bekezdés táblázatában az építési övezet „Gksz-7.14” sorával egészül ki:
|
övezet jele |
beép. módja |
A kialakítható telek legkisebb széless./mélys./ ter. |
legnagy. beép. |
legnagyobb építm mag. |
legkisebb zöldfelül. |
|
|
(ép.hely) |
[m] |
[m] |
[m²] |
[%] |
[m] |
[%] |
|
OTÉK - Gksz |
- |
- |
- |
- |
60 |
- |
20 |
|
Gksz-7.14 |
K-SZ |
20 |
- |
1500 |
40 |
6,0 |
30 |
(3) A R. 52.§ a következő (6) bekezdéssel egészül ki:
„A Gksz-7.5 jelű építési övezetben az előkert, oldalkert, hátsókert mérete 0 méter lehet.”
10. § A R.68.§ (3) bekezdés táblázatában az építési övezet „Kh-ud*” sorával egészül ki:
„(3) Az egyes építési övezetek építési telkein betartandó telekalakítási és beépítési előírások:
|
övezet jele |
beép. módja |
A kialakítható telek legkisebb széless./mélys./ ter. |
legnagy. beép. |
legnagyobb építm mag. |
legkisebb zöldfelül. |
|
|
(ép.hely) |
[m] |
[m] |
[m²] |
[%] |
[m] |
[%] |
|
OTÉK - K |
- |
- |
- |
- |
40 |
- |
40 |
|
Kh-ud* |
SZ |
- |
- |
700 |
30 |
5,5 |
30 |
*A „Kh-ud ” jelű övezetben az előkert, oldalkert és a hátsókert: 0 méter.”
11.§ A R.71.§ (3) bekezdés táblázatában az építési övezet „Kkm*” sorának előírásai helyébe a következő rendelkezés lép:
71.§ (3) Az egyes építési övezetek építési telkein betartandó telekalakítási és beépítési előírások:
|
övezet jele |
beépítés módja |
A kialakítható telek legkisebb szélessége/mélysége/ területe |
legnagyobb beépítés |
legnagyobb építménymag. |
legkisebb zöldfelület |
|
|
(ép.hely) |
[m] |
[m] |
[m²] |
[%] |
[m] |
[%] |
|
OTÉK - K |
- |
- |
- |
- |
40 |
- |
40 |
|
Kkm* |
K-SZ |
- |
- |
250 |
K |
K |
K |
*A „Kkm” jelű övezetben az előkert, az oldalkert és a hátsókert: 0 méter.”
12.§. .A R) 1. sz. mellékletét képező Szabályozási terv B2.1, B2.3, B4.2, B4.3, B4.4, B5.1, B5.2, B5.3, B5.4, B6.1, B7.2, B7.3, B7.4, B8.1, K1.2, K1.4 és K2.3 jelű szelvényei helyébe a rendelet 1 sz. tervi mellékletét képző B2.1, B2.3, B4.2, B4.3, B4.4, B5.1, B5.2, B5.3, B5.4, B6.1, B7.2, B7.3, B7.4, B8.1, K1.2, K1.4 és K2.3 jelű módosított szelvényei lépnek.
13.§ A R.4.sz. mellékletének második francia bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
- A 3 jármű/nap kiszolgáló forgalomnál nagyobb 3.5 tonna össztömegű vagy ennél nehezebb tehergépjármű, vagy ilyen össztömegű kiszolgáló tehergépjárművet igénylő tevékenység, továbbá a 3.5 tonna össztömegű vagy ennél nehezebb járművek, vagy az ilyeneket szállító járművek - a közszolgáltatók esetét kivéve - elhelyezése, tárolása,
14.§ A R. 2. sz. függelék „HELYI VÉDELEMMEL VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK” bekezdése a következő francia bekezdéssel egészül ki.
„- a Máriamajori-erdő és a Nagy-völgy területe Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése 41/2015 (X.14.) önkormányzati rendelete alapján”
15. § (1) Ez a rendelet a kihirdetést követő 30. napon lép hatályba, és a hatályba lépését követő napon hatályát veszti.
(2) A rendelet rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.
Székesfehérvár, 2016.június 9.
|
.................................................................
dr. Cser-Palkovics András
polgármester |
|
................................................
dr. Bóka Viktor
jegyző |
Záradék:
A rendeletet 2016. június 10-én kihirdettem.
…………………………………………..
dr. Bóka Viktor
jegyző