Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 3/2016 (II.12.) önkormányzati rendelete

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről

2016.03.18.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el.
I. Fejezet
A rendelet hatálya, bevételek, kiadások
1. A rendelet hatálya
1. §
A rendelet hatálya kiterjed
a)Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat),
b)Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (a továbbiakban: Hivatal),
c)az Önkormányzat irányítása alatt álló költségvetési intézmények (a továbbiakban: Intézmények, a b) és c) pont a továbbiakban együtt: költségvetési szervek)
költségvetésére.
2. A költségvetés főbb kiadásai, bevételei
2. §
(1) A Közgyűlés a 2016. évi költségvetési bevételét 41 182 036 eFt-ban,
azaz Negyvenegymilliárd-egyszáznyolcvankétmillió-harminchatezer forintban állapítja meg az alábbi bontásban:
a) A működési költségvetési bevételek 25 120 990 eFt
Ebből:
aa) Működési célú támogatások
államháztartáson belülről 4 678 881 eFt
ab) Közhatalmi bevételek 15 048 049 eFt
ac) Működési bevételek 5 088 796 eFt
ad) Működési célú átvett pénzeszközök 305 264 eFt
b) A felhalmozási költségvetési bevételek 16 061 046 eFt
Ebből:
ba) Felhalmozási célú támogatások
államháztartáson belülről 15 479 240 eFt
bb) Felhalmozási bevételek 129 000 eFt
bc) Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 452 806 eFt
(2)A Közgyűlés a 2016. évi költségvetési kiadását 48 582 036 eFt-ban,
azaz, Negyvennyolcmilliárd-ötszáznyolcvankétmillió-harminchatezer forintban állapítja meg az alábbi bontásban:
a) A működési költségvetési kiadások 23 392 289 eFt
Ebből:
aa) Személyi juttatások 5 833 827 eFt
ab) Munkaadókat terhelő járulékok és
szociális hozzájárulási adó 1 649 357 eFt
ac) Dologi kiadások 9 859 044 eFt
ad) Ellátottak pénzbeli juttatása 72 165 eFt
ae) Egyéb működési célú kiadások 5 977 896 eFt
b) A felhalmozási költségvetési kiadások 20 416 563 eFt
Ebből:
ba) Beruházások 18 605 952 eFt
bb) Felújítások 1 478 886 eFt
bc) Egyéb felhalmozási célú kiadások 331 725 eFt
c) A tartalékok 4 773 184 eFt
Ebből:
ca) Általános tartalék 250 000 eFt
cb) Céltartalék 4 523 184 eFt
(3)A Közgyűlés a 2016. évi költségvetési egyenlegét (a továbbiakban: Hiány) 7 400 000 eFt-ban,
azaz, Hétmilliárd-négyszázmillió forintban állapítja meg.
(4)A Közgyűlés a Hiány finanszírozására szolgáló
a) Lekötött bankbetétek megszüntetését 7 400 000 eFt-ban,
azaz, Hétmilliárd-négyszázmillió forintban állapítja meg.
(5)A Közgyűlés az irányító szervi támogatását 9 241 584 eFt-ban,
azaz, Kilencmilliárd-kettőszáznegyvenegymillió-ötszáznyolcvannégyezer forintban állapítja meg.
3. A költségvetés egyensúlyának megteremtése, a hiány külső finanszírozása
3. §
A Közgyűlés egyedileg dönt folyószámlahitel, és fejlesztési célú hitel felvételéről, a kapcsolódó eljárásrendről és döntési jogosultságokról a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény, valamint a közbeszerzésekről szóló törvény szabályai és az egyéb vonatkozó jogszabályok figyelembe vételével.
4. A költségvetés szerkezete
4. §
(1) A 2. §-ban meghatározott bevételek, kiadások 2016. évi összevont pénzforgalmi mérlegét az 1., 2., 3. és 4. melléklet, az összevont bevételi és kiadási egyenlegét az 5. melléklet, a 2016. évi központi költségvetésből származó állami hozzájárulásokat a 6. melléklet tartalmazza.
(2) A 2. §-ban meghatározott 2016. évi bevételeket a törvényi előírásoknak megfelelő szerkezetben a 7. melléklet tartalmazza forrásonként, költségvetési szervenkénti bontásban.
(3) A 2. §-ban meghatározott 2016. évi kiadásokat a törvényi előírásoknak megfelelő szerkezetben – kiemelt előirányzat csoportonként – a 8. melléklet tartalmazza költségvetési szervenkénti bontásban.
(4) A költségvetési szervek a Közgyűlés által konkrét célra, feladatra jóváhagyott kiadási előirányzatait költségvetési szervenként elkülönítve a 9. melléklet mutatja be. Az Intézmények a kiadási előirányzat teljesüléséről – figyelemmel a feladat teljes költségére és annak bevételi forrására – a megvalósulást követően 30 napon belül kötelesek elszámolni.
(5) A költségvetési szervek 2016. évi álláshelyeinek meghatározását költségvetési szervek szerinti bontásban a 10. melléklet tartalmazza.
(6) Az Önkormányzat és a költségvetési szervek bevételeit és kiadásait kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, valamint államigazgatási feladatok szerinti bontásban az 1., 2., 7., 8. és 12. melléklet, egységes rovatrend szerinti bontásban az 1., 2., 3., 4., 5., 7., 8. és 11. melléklet tartalmazza.
(7) Az Önkormányzat 2016. évi költségvetési kiadásait feladatonként – elkülönítetten bemutatva az általános tartalék és céltartalék előirányzatait – a 11. melléklet, valamint a 12. melléklet tartalmazza.
(8) A 12. mellékletben előirányzott 22 797 eFt összegű „Ingatlangazdálkodási Alapból” az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 48/2010.(XII.14.) önkormányzati rendelet 13. §-a, valamint a 15. § (1) és (2) bekezdésének alkalmazásából származó kiadások teljesíthetők.
(9)Az Önkormányzat 12. mellékletében szereplő „Nemzetközi kapcsolatok és reprezentáció”, a „Kulturális feladatokhoz kapcsolódó egyéb rendezvények”, az „Egészségügyi feladatok, Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház támogatása, fejlesztéshez való hozzájárulás” tétel, az „Ifjúsági feladatok és a Székesfehérvári Diáktanács működése”, a „Gazdaságfejlesztés és azt elősegítő marketing tevékenység”, valamint a „Térfigyelő kamerarendszer bővítése (közbiztonság növelését szolgáló fejlesztések megvalósítása)” sor terhére kötelezettséget Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármestere (a továbbiakban: Polgármester) vállalhat. A kötelezettségvállalás keretében támogatás nyújtható az önkormányzati támogatások rendjéről szóló önkormányzati rendeletben foglaltakra figyelemmel. A „Kulturális feladatokhoz kapcsolódó egyéb rendezvények” tételen belül elkülönített „Könyvkiadás” sor terhére a Polgármester a Városi Levéltár és Kutatóintézet véleményének kikérését követően vállalhat kötelezettséget.
(10)A fejlesztési kiadások 2016. évi feladatonkénti előirányzatait az 13. melléklet tartalmazza. A Polgármester kötelezettséget vállalhat a „Pályázat előkészítésére és önerő keret” sor terhére
a. az év közben megjelenő, hazai és uniós finanszírozású pályázatokon való részvételhez szükséges előkészítő feladatok, a pályázati célok konkrét megvalósítása előkészítéséhez szükséges feladatok ellátása érdekében, különösen tanulmányok, tervek, költség-haszonelemzések, kötelező felmérések, pályázati útmutatók által előírt dokumentációk előkészítésére, elkészítésére,
b. a Kormány által részben vagy egészben támogatott egyedi fejlesztésekről szóló kormányzati döntések megalapozásához, a fejlesztések konkrét megvalósítása előkészítéséhez szükséges feladatok ellátása érdekében, különösen tanulmányok, tervek, költség-haszonelemzések, kötelező felmérések, támogatási szerződésekben előírt dokumentációk előkészítésére, elkészítésére,
c. a Kormány és az Önkormányzat között 2015. május 26. napján a „Modern Városok Program” keretén belül létrejött megállapodás alapján megvalósításra kerülő fejlesztésekről szóló kormányzati döntések megalapozásához, a fejlesztési célok konkrét megvalósítása előkészítéséhez szükséges feladatok ellátása érdekében, különösen tanulmányok, tervek, költség-haszonelemzések, kötelező felmérések, támogatási szerződésekben előírt dokumentációk előkészítésére, elkészítésére.
(11) A lakáselidegenítés tervezett előirányzatainak felhasználását a 14. melléklet mutatja be. Az önkormányzati tulajdonú lakás- és nem lakáscélú helyiségek üzemeltetési költségeit és azok forrásait a 16. melléklet mutatja be.
(12)A 12. mellékletben szereplő „Székesfehérvári Városfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft.- Ingatlangazdálkodási kiadások lakás és nem lakás célú helyiségek felújítási kerettel” sor terhére 134 620 eFt összeg erejéig, az önkormányzati lakás és nem lakás célú helyiségek felújításáról a Közgyűlés a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló törvény figyelembe vételével dönt.
(13) Az Intézmények 2016. évi felújításait feladatonként a 15. melléklet tartalmazza.
(14) A költségvetési és finanszírozási egyenleg összegét működési és felhalmozási cél szerinti bontásban a 17. melléklet tartalmazza.
(15) Az Önkormányzat 2016. évi előirányzat-felhasználási tervét a 18. melléklet tartalmazza.
(16) A több éves kihatással járó jelentősebb szerződéseket évenkénti bontásban a 19. melléklet tartalmazza.
(17)Az európai uniós és hazai forrásból megvalósuló projektek forrásösszetételét 2016.-2018. évekre vonatkozóan a 20. melléklet tartalmazza.
(18) A 2016. évi közvetett támogatásokat a 21. melléklet, valamint a 22. melléklet mutatja be.
(19)Az Önkormányzat és a Klebersberg Intézményfenntartó Központ által kötött vagyonhasználati szerződés 30-33. pontja alapján a működési költségek és költségvetési bevételek elszámolását a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tekintetében a 27. melléklet mutatja be.
(20)Az Önkormányzat és a Klebersberg Intézményfenntartó Központ által kötött vagyonhasználati szerződés 30-33. pontja alapján a működési költségek és költségvetési bevételek elszámolását a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tekintetében a 28. melléklet mutatja be.
II. Fejezet
A költségvetés végrehajtásának általános szabályai, a gazdálkodással kapcsolatos rendelkezések
5. A gazdálkodás általános alapelvei
5. §
(1) A kiadások tekintetében az Önkormányzat hatályos rendeleteinek, különösen az Önkormányzat Közgyűlése szervezeti és működési szabályzatairól szóló önkormányzati rendeletének (a továbbiakban: SZMSZ), valamint a kötelezettségvállalás, utalványozás és érvényesítés rendjéről szóló polgármesteri utasítás előírásainak betartása kötelező.
(2)A költségvetési szervek a részükre irányító szervi támogatás formájában biztosított önkormányzati támogatás bevonásával teljesítik kiadásaikat. A költségvetési szervek önkormányzati támogatással történő finanszírozása – a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Humán Szolgáltató Intézete kivételével – "Kiskincstári" rendszerben történik.
(3)A költségvetési szervek a jóváhagyott kiadási előirányzataikat nem léphetik túl. A költségvetési év kiadási előirányzatai terhére kötelezettségvállalásra az azokat terhelő korábbi kötelezettségvállasokkal és más fizetési kötelezettségekkel – ideértve a jogszabályon, jogerős vagy fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható bírósági, hatósági döntésen, vagy más kötelező előíráson alapuló fizetési kötelezettséget – csökkentett összegű kiadási előirányzatok (a továbbiakban: szabad előirányzat) mértékéig kerülhet sor.
(4)A 8. melléklet K6 Beruházások rovatán, a Vörösmarty Színháznál jóváhagyott 49 347 eFt kiadási előirányzatból 20 000 eFt kiadási előirányzatra vonatkozóan a Polgármester előzetes jóváhagyását követően vállalható kötelezettség.
(5)A költségvetési szervek költségvetési évre vonatkozó kiadási előirányzatai terhére abban az esetben vállalható kötelezettség, ha az abból származó valamennyi kifizetés a költségvetési évet követő év június 30. napjáig megtörténik.
(6) Az éves költségvetés végrehajtása során a költségvetési szervek az árubeszerzéseik, építési beruházásaik és a szolgáltatások megrendelése során kötelesek a közbeszerzésekről szóló törvény, valamint az Önkormányzat helyben központosított közbeszerzési eljárásról szóló rendelete és az SZMSZ szabályait alkalmazni.
(7) A 23. melléklet szerint a költségvetési szervek jóváhagyott kiadási előirányzatán belül kiemelt dologi előirányzatként kell kezelni:
a)élelmezési kiadásokat,
b)közüzemi díjak kiadásait (távhő és melegvíz szolgáltatás díja, gázenergia díja, villamos energia szolgáltatás díja, víz- és csatornadíjak),
c)Székesfehérvári Intézményi Központ (a továbbiakban: SZIK) költségvetésben elkülönített vis maior keretet,
d)valamint az a)-b) pontokban leírt kiadásokat terhelő ÁFA-t.
(8) A kiemelt előirányzatok terhére más kiadás nem teljesíthető. A (7) bekezdés c) pontban elkülönített vis maior keret terhére a SZIK esetenként legfeljebb 500 eFt összegben vállalhat kötelezettséget, az ezt meghaladó kötelezettségvállaláshoz a Polgármester engedélye szükséges.
(9) Az Önkormányzat és a költségvetési szervek a házipénztárukból kifizetést készpénzben az alábbi jogcímeken teljesíthetnek:
a. a közfoglalkoztatásban résztvevők bére, valamint munkába járáshoz kapcsolódó közlekedési költségtérítése,
b. az intézményi ellátottak részére teljesített pénzbeli kiadások,
c. az általános forgalmi adó nélkül kettőszáz ezer forint értéket meg nem haladó készletbeszerzések,
d. az általános forgalmi adó nélkül kettőszáz ezer forint értéket meg nem haladó, a külső személyi juttatások, valamint a dologi kiadások rovatrend terhére elszámolandó szolgáltatás igénybevételének kiadásai,
e. az általános forgalmi adó nélkül kettőszáz ezer forint értéket meg nem haladó reklám-és propaganda kiadások,
f. bel és- külföldi kiküldetésekkel kapcsolatos kiadások,
g. reprezentációs célú kiadások,
h. kisértékű tárgyi eszközök, immateriális javak beszerzésének kiadásai,
i. saját gépkocsi hivatali célú használatáért fizetett költségtérítés,
j. munkába járással kapcsolatos költségtérítések,
k. képviselői tiszteletdíjak, a képviselői tevékenység ellátásával összefüggő költségtérítések,
l. illetékbélyeg beszerzése,
m. a c)-l) pont szerinti kiadásokra elszámolási kötelezettséggel kiadott előlegek,
n. illetményelőlegek.
(10) Az Önkormányzat és a költségvetési szervek vezetője indokolt esetben saját hatáskörében írásban dönthet a (9) bekezdésben foglaltakon túlmenően a készpénzben teljesíthető készpénzkifizetésről.
6. A költségvetés előirányzatai változtatásával összefüggő szabályok
6. §
(1)Az e rendeletben megjelenő bevételek és kiadások módosításáról, a kiadások közötti átcsoportosításokról a (4), (5) és (10) bekezdésében foglaltak kivételével a Közgyűlés dönt.
(2)A költségvetési szervek jóváhagyott közhatalmi bevételeik, működési bevételeik és felhalmozási bevételeik költségvetési bevételi előirányzatainak eredeti vagy - ha a bevételek tervezettől történő elmaradása miatt csökkentették - módosított előirányzatain felül teljesített többletbevételeinek felhasználását a Közgyűlés engedélyezi, az érintett bevételi és az engedélyezett felhasználási célnak megfelelő kiadási előirányzat módosításával. A felhasználásra nem engedélyezett többletbevételt az Önkormányzat fizetési számlájára kell befizetni a döntés közlésétől számított öt napon belül.
(3)Az egységes rovatrend B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről, B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről, B6. Működési célú átvett pénzeszközök és B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök rovatain megtervezett költségvetési bevételi előirányzatok a költségvetési évben meghatározott céllal rendelkezésre bocsátott költségvetési bevételekkel abban az esetben is megnövelhetők, ha a költségvetési bevételi előirányzatok még nem teljesültek túl, azonban az adott cél a költségvetési év bevételi előirányzatainak tervezésekor nem volt figyelembe vehető.
(4)A költségvetési év során a költségvetési szerv átalakítása és a költségvetési szerv közfeladatának más költségvetési szerv részére történő átadása esetén az átalakítással érintett költségvetési szerv jogutódja, valamint a közfeladatot más költségvetési szervtől átvevő költségvetési szerv a jogelőd költségvetési szervnél az átalakítás, illetve a közfeladat átvételének napjáig jóváhagyott, de pénzügyileg nem teljesített költségvetési bevételi előirányzatokkal a költségvetési bevételi előirányzatait megnövelheti.
(5)A költségvetési szervek bevételi és kiadási előirányzatai – figyelemmel a (2) bekezdésben foglaltakra – saját hatáskörben módosíthatók, a kiadási előirányzatok egymás között átcsoportosíthatók a (6) és (7) bekezdésben foglaltak figyelembe vételével.
(6) Költségvetési szervek Személyi juttatások költségvetési kiadási előirányzata
a. a (4) bekezdés szerinti bevételi előirányzatokkal fedezett módon,
b)a költségvetési szerv kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradványának személyi juttatásokból származó részével,
c)az egységes rovatrend K33. Szolgáltatási kiadások rovatai kiadási előirányzatai terhére, ha annak célja, hogy a korábban szolgáltatásvásárlással ellátott feladatokat a költségvetési szerv az állományába tartozó személyekkel lássa el, továbbá bármely rovat terhére, ha a személyi juttatások költségvetési kiadási előirányzatainak növelése az azok jóváhagyásakor még nem ismert jogszabályváltozás miatt szükséges,
d)a költségvetési szervnél eredeti előirányzatként nem megtervezett, év közben rendelkezésre bocsátott, felhasználási célja szerint személyi jellegű kifizetést tartalmazó bevételből
növelhető.
(7)Az Intézmények Személyi juttatások rovatainak előirányzata nem növelhető az Intézményeknél keletkező többletbevételből és többlet önkormányzati támogatásból a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 77. §-a szerinti kereset-kiegészítés (a továbbiakban: kereset-kiegészítés) céljából.
(8)A költségvetési szervek jóváhagyott álláshelye csak a Közgyűlés jóváhagyásával módosítható.
(9)A költségvetési szervek a költségvetésüket érintő előirányzat-módosítási igényeiket negyedévente, de legkésőbb a tárgyévet követő január 15. napjáig jelzik Székesfehérvár Megyei Jogú Város Jegyzőjének, aki gondoskodik arról, hogy legkésőbb a tárgyévet követő február 25. napjáig a módosítással érintett előirányzatok és rendelkezések átvezetése megtörténjen.
(10)A Polgármester az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34. § (2) bekezdésére figyelemmel jogosult az e rendeletben megjelenő valamennyi önkormányzati bevételi és kiadási előirányzat módosítására, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításra.
(11)A Közgyűlés a (3), (5), (9) és (10) bekezdés szerinti előirányzat módosítás, előirányzat átcsoportosítás alapján negyedévente, de legkésőbb 2017. február 25. napjáig – 2016. december 31-ei hatállyal – a költségvetési rendeletet módosítja.
7. A költségvetési maradvány jóváhagyására, felhasználására vonatkozó szabályok
7. §
(1) A költségvetési szervek költségvetési maradványát – annak elvonásra kerülő és felhasználható összegét – a Közgyűlés adott évi zárszámadási rendeletében hagyja jóvá.
(2) A költségvetési maradvány terhére olyan tartós kötelezettség nem vállalható, mely önkormányzati többlettámogatási igénnyel jár.
8. Személyi juttatásokkal, béren kívüli juttatásokkal és létszámmal való gazdálkodás
8. §
(1) A költségvetési szerveknél a Személyi juttatások rovatai előirányzatának átmeneti megtakarítása terhére tartós kötelezettség nem vállalható. A feladatelmaradás, feladatváltozás miatti személyi juttatások előirányzatának megtakarítása terhére kötelezettség nem vállalható. Feladatelmaradásnak minősül az intézményi hatáskörben a bérmegtakarítás terhére megállapított határozatlan idejű kereset-kiegészítés és címpótlék is attól az időponttól, mikortól a kedvezményezett dolgozó közalkalmazotti jogviszonya megszűnik.
(2) A betöltetlen álláshelyekre jutó személyi juttatások előirányzatával úgy kell gazdálkodni, hogy az álláshely az év bármely időpontjában betölthető legyen, és abból többletszükséglet a jóváhagyott előirányzathoz képest ne keletkezzék.
(3) Az Önkormányzat a fenntartásában működő Intézmények részére a Kjt. hatálya alá tartozó alkalmazottai béren kívüli juttatása (a továbbiakban: kafetéria juttatás) céljára bruttó 10 178 Ft/hó/álláshely összegű fedezetet biztosít, amely tartalmazza a juttatást teljesítő munkáltatót terhelő közterhek fedezetét is.
(4) Az Intézmények vezetői megállapítják a kafetéria juttatás részletes szabályait, az elszámolás és visszatérítés rendjét, továbbá az egyes foglalkoztatottakat ténylegesen megillető juttatás mértékét az alábbi feltételek együttes figyelembe vételével:
a)az Intézmény személyi állományának egyes csoportjai tekintetében nem állapítható meg valamely szempont alapján eltérő mértékű kafetéria juttatás,
b)a kafetéria juttatás biztosítása során a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 71. §-ában foglaltak az irányadók,
c)a kafetéria juttatás a foglalkoztatottakat a tárgyévi munkavégzési kötelezettségük arányában illeti meg, melynek során figyelembe kell venni a kinevezés szerinti munkaidő mértékét
d)nem illeti meg a kafetéria juttatás a foglalkoztatottat az egybefüggően 30 napot meghaladó - a fizetett szabadság kivételével - távollét időtartamára,
e)a kafetéria juttatás a foglalkoztatott választása szerint az Szja. tv. 71. § (1) bekezdés bb) pontja szerinti Erzsébet utalvány és/vagy az Szja. tv. 71. § (3) bekezdés a) pontja szerinti önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulás formájában biztosítható, amelyről a foglalkoztatott évente egy alkalommal írásban nyilatkozik.
(5) A Közgyűlés a köztisztviselők illetményalapját 2016. évben 42 800 Ft-ban állapítja meg.
9. A vagyonnal való gazdálkodás szabályai
9. §
(1)Az Önkormányzat és a költségvetési szervek:
a) A vonatkozó jogszabályban meghatározott kis összegű értékhatárt egyenként meghaladó, de az 500 eFt-ot el nem érő, egy évnél régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható követeléseik nyilvántartásaikból történő kivezetéséről a Polgármester - a Pénzügyi, Költségvetési Bizottság javaslata alapján hozott - egyedi, esetenkénti döntését követően intézkedhetnek. A vonatkozó jogszabályban meghatározott kis összegű értékhatárt egyenként meghaladó, de az 500 eFt-ot el nem érő, egy évnél nem régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható követeléseik nyilvántartásaikból történő kivezetéséről rendkívüli esetben a Polgármester által az Önkormányzat érdekeire tekintettel, az adós (kötelezett) kérelmére, a követelés jogalapjául szolgáló jogviszonyból fakadó valamennyi körülmény figyelembevételével – a Pénzügyi, Költségvetési Bizottság javaslata alapján – hozott egyedi, esetenkénti döntését követően intézkedhetnek.
b) Az egyenként 500 eFt-ot meghaladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható követeléseik nyilvántartásaikból történő kivezetéséről a Közgyűlés egyedi döntését követően intézkedhetnek. Az egyenként 500 eFt-ot meghaladó, egy évnél nem régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható követeléseik nyilvántartásaikból történő kivezetéséről rendkívüli esetben a Közgyűlés által az Önkormányzat érdekeire tekintettel, az adós (kötelezett) kérelmére, a követelés jogalapjául szolgáló jogviszonyból fakadó valamennyi körülmény figyelembevételével hozott egyedi döntését követően intézkedhetnek.
c)A vonatkozó jogszabályban meghatározott kis összegű értékhatárt egyenként meghaladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára behajtható követeléseiket – amennyiben a hátralékos címe szerint területileg illetékes adóhatóság a követelés behajtását eredménytelenként mutatja ki – nyilvántartásaikból kivezethetik.
d)Az önkéntes teljesítésre történő felhíváson kívül a vonatkozó jogszabályban megállapított értékhatárt el nem érő kis összegű követelést behajtásra előírni nem kötelezettek.
2. A költségvetési szervek a vagyonmérlegükben kimutatott és a feladataik ellátása során feleslegessé váló, 500 eFt egyedi könyv szerinti érték alatt nyilvántartott ingóságaikat (tárgyi eszközöket és a forgóeszközöket) értékesíthetik, selejtezhetik azzal, hogy az értékesítésből és selejtezésből származó bevétel felhasználására a Közgyűlés jóváhagyását követően kerülhet sor.
3. A költségvetési szervek a vagyonmérlegükben kimutatott és a feladataik ellátása során feleslegessé váló, 500 eFt egyedi könyv szerinti érték felett nyilvántartott ingóságaikat (tárgyi eszközöket és a forgóeszközöket) csak Közgyűlési engedéllyel értékesíthetik, selejtezhetik. Az értékesítésből, selejtezésből származó bevétel felhasználásáról a Közgyűlés dönt.
10. Egyéb önkormányzati gazdálkodásra, támogatási alapokra vonatkozó rendelkezések
10. §
(1) A Közgyűlés meghatározott célokra, feladatokra alapokat hoz létre a (2) és (4)-(10) bekezdésben foglaltak figyelembe vételével.
(2)A 15. melléklet tartalmazza az összességében 100 563 eFt összegű Vis maior keretet, amely év közben az élet- vagy vagyonbiztonságot veszélyeztető, az előre nem látható, működtetést akadályozó állapot megszüntetésére, valamint az önkormányzati vagyon értékének megőrzésére, állagának megóvására, üzemképes állapotának fenntartására használható fel, melyről a Polgármester jogosult dönteni.
(3) Az élet- vagy vagyonbiztonságot veszélyeztető káresemény, elemi csapás, vagy következményeiként kialakuló veszélyhelyzet elhárítása érdekében a Polgármester intézkedést hozhat. A Polgármester intézkedéseiről a Közgyűlést legkésőbb a következő közgyűlésen tájékoztatja.
(4) A „VIII. Támogatási keretek, alapok” előirányzataira a Közgyűlés összességében 221 335 eFt-ot biztosít a 12. mellékletben foglalt bontásban.
(5) A (4) bekezdésben biztosított előirányzat terhére 99 757 eFt erejéig, az alábbi alapok felhasználásról a Humán Közszolgálati Szakbizottság – a kötelezettségvállalással terhelt előirányzat részek kivételével – dönt az alábbiak szerint:
Kulturális Alap 4 947 eFt
ebből:
2015. évről áthúzódó kötelezettségvállalás 70 eFt
Egészségügyi Alap 1 485 eFt
Ifjúsági Alap 1 000 eFt
Sport Alap 55 300 eFt
ebből:
2015. évről áthúzódó kötelezettségvállalás 300 eFt
Nemzetiségi Alap 4.000 eFt
Társadalmi Felelősségvállalási Alap 33 025 eFt
ebből:
2015. évről áthúzódó kötelezettségvállalás 8 025 eFt
(6) Az (5) bekezdésben meghatározott Társadalmi Felelősségvállalási Alapból a 25 000 eFt kötelezettségvállalással nem terhelt összegének cél szerinti felosztását a 24. melléklet tartalmazza. A Nemzetiségi Alap felosztásáról a Humán Közszolgálati Szakbizottság pályázat kiírását követően dönt.
(7) A Közgyűlés 33 901 eFt felhasználását - kivéve a kötelezettségvállalással terhelt előirányzat részeket - Polgármesteri keretként a Polgármester hatáskörébe utalja.
(8) A Környezetvédelmi Alapban elkülönített 38 792 eFt felosztását a 25. melléklet tartalmazza. A környezetvédelmi célonkénti felhasználási, gazdálkodási rendet a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzati Környezetvédelmi Alapjáról szóló önkormányzati rendelet szabályozza.
(9) A Közgyűlés „Turisztikai Alap” elnevezéssel 60 698 eFt-ot irányoz elő a 26. melléklet szerint. Az előirányzat terhére teljesített kiadásokat a nyilvántartásokban elkülönítetten kell vezetni, a felhasználásról a Közgyűlést a - nyilvántartás alapján - az éves zárszámadás keretében kell tájékoztatni.
(10) A Képviselői Alapként elkülönített 48 885 eFt keret felhasználását az Önkormányzat a Képviselői Alapról szóló önkormányzati rendelet szabályozza.
(11) A (2), valamint a (4)-(7) pontban foglaltak szerint a hatáskörükbe rendelt előirányzatok felhasználásról a döntési hatáskörrel rendelkező Polgármester, illetve a Humán Közszolgálati Szakbizottság az Önkormányzat gazdálkodásának éves végrehajtásáról szóló beszámolók, zárszámadási rendelet keretében kötelesek a Közgyűlést tájékoztatni.
(12) A Székesfehérvári Csemete Alapítvánnyal a 3 éven aluli gyermekek napközbeni ellátására 2000. december 29. napján kötött és többször módosított ellátási szerződésben rögzített férőhelyszámra az Önkormányzat 2016. évben 350 000 Ft/év/férőhely támogatási összeget biztosít.
(13) A Székesfehérvári Református Egyházközséggel az óvodai köznevelési közszolgáltatási feladatok ellátására 2013. július 17. napján kötött és 2015. szeptember 3. napján módosított köznevelési szerződésben rögzített férőhelyszámra az Önkormányzat 2016. évben 24 700 Ft/év/férőhely támogatási összeget biztosít.
(14) Az „Aranyeső” Alapítvány az egészséges emberért alapítvánnyal az óvodai köznevelési közszolgáltatási feladatok ellátására 2013. május 8. napján kötött és 2015. szeptember 7. napján módosított köznevelési szerződésben rögzített férőhelyszámra az Önkormányzat 2016. évben 45 000 Ft/év/férőhely támogatási összeget biztosít.
(15) E rendelet 12. mellékletében meghatározott támogatások tekintetében – az e rendeletben meghatározott eltérésekkel – az önkormányzati támogatások rendjéről szóló önkormányzati rendelet előírásai az irányadók.
(16) Az önkormányzati támogatások rendjéről szóló önkormányzati rendelet alapján odaítélt támogatás nyújtásának feltétele, hogy a támogatott vállalja az Önkormányzat kommunikációs céljainak megvalósításában való együttműködést, melynek – a támogatás mértéke és célja figyelembe vételével kialakított – módját a támogatás átadásáról szóló megállapodás tartalmazza.
(17) A 9. mellékletben felsorolt, Intézmények által megvalósítandó konkrét célra, feladatra jóváhagyott kiadási előirányzat felhasználására irányuló kötelezettségvállalási dokumentum aláírása kizárólag az Intézmény által előzetesen benyújtott szakmai program, és annak bevételi forrásokat is bemutató költségvetése Polgármester általi jóváhagyását követően történhet. A Vörösmarty Színház költségvetésében szereplő „Koronázási Ünnepi Játékok Koronázási Szertartásjátéka” sor terhére történő kötelezettségvállalási dokumentum aláírásához további feltétel a Fehérvári Programszervező Korlátolt Felelősségű Társaság támogató véleményének csatolása.
(18) A Közgyűlés a céltartalékban 150 000 eFt-ot különít el a „Közszolgáltatások biztonságának fenntartására elkülönített keret” elnevezéssel. A Közgyűlés a keretösszeg felhasználásáról egyedileg dönt.
(19) Az 1 128 863 eFt összegű „Vízgazdálkodási Fejlesztési Alap” a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény szabályozására figyelemmel a Közgyűlés egyedi döntése alapján használható fel. A Vízgazdálkodási Fejlesztési Alapban szereplő „Vis Maior keret” sor, a „Rendkívüli helyzetből adódó azonnali feladatok”, valamint a „Fejlesztési munkák tervezése és műszaki ellenőrzése” sor terhére kötelezettséget a Polgármester vállalhat, kivéve a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó esetekben.
(20) A Közgyűlés - külön jogszabályban nem szabályozott esetekben – az államháztartáson kívüli forrás átvételéről, – kivéve az SZMSZ 1. számú mellékletében meghatározott eseteket – az átvételhez kapcsolódó eljárásrendről, a forrás felhasználásáról, az elszámolás szabályairól egyedileg dönt, a vonatkozó jogszabályokra figyelemmel.
(21) A Közgyűlés, illetve az átruházott hatáskör címzettje az államháztartáson kívüli forrás átadásáról e rendeletben és más önkormányzati rendeletben meghatározottakra figyelemmel egyedileg dönt.
(22) Az Önkormányzat tulajdonát képező ingatlanoknak és ingóságoknak a támogatási rendelet szerinti nem tartós használatú nem pénzbeni támogatásként történő nyújtásáról a Polgármester jogosult dönteni, az ingatlanok és ingóságok használatára vonatkozó megállapodásban az önkormányzat részére térítésmentesen biztosított üzemidő terhére.
11. A Nemzetiségi Önkormányzatok támogatására vonatkozó rendelkezések
11. §
A helyi nemzetiségi önkormányzatok 2016. évi működésének általános támogatására – a központi költségvetési támogatáson felül – a Közgyűlés 6 000 eFt-ot biztosít az alábbi bontásban:
-Székesfehérvári Örmény Nemzetiségi Önkormányzat 1 000 eFt
-Székesfehérvári Szerb Nemzetiségi Önkormányzat 1 000 eFt
-Székesfehérvári Német Nemzetiségi Önkormányzat 1 000 eFt
-Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat 1 000 eFt
-Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat 1 000 eFt
-Székesfehérvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat 1 000 eFt
III. Fejezet
Záró rendelkezések
12. §
E rendelet 2016. február 15-én lép hatályba, rendelkezéseit 2016. január 1-jétől kell alkalmazni.
Dr. Cser-Palkovics András Dr. Bóka Viktor
polgármester jegyző
Záradék:
A rendeletet 2016. február 12. napján kihirdettem
Dr. Bóka Viktor
jegyző
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás