Az oldalmenübe visszatéréshez használhatja az ALT + S billentyűket.
4/2016. (III. 1.) MNB rendelet
a Magyar Nemzeti Bank előtti egyes engedélyezési, jóváhagyási és nyilvántartásba vételi eljárásokban, valamint bejelentéseknél alkalmazandó formanyomtatványokról1
1. § (1) A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról 2013. évi CCXXXVII. szóló törvény (a továbbiakban: Hpt.) hatálya alá tartozó, a hitelintézetet, valamint az önkéntes betétbiztosítási, intézményvédelmi alapot érintő alábbi engedélyezési és jóváhagyási eljárásokban, valamint bejelentéseknél a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) részére benyújtandó kérelem és bejelentés formanyomtatványát az 1. melléklet tartalmazza:
1. hitelintézet alapításának engedélyezése,
2. hitelintézet egyesülésének engedélyezése,
3. hitelintézet szétválásának engedélyezése,
4. hitelintézet alapszabályának módosítása,
5. hitelintézet befolyásoló részesedése megszerzésének és növelésének engedélyezése,
6. hitelintézet, harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe vezető állású személye megválasztásának, kinevezésének, újraválasztásának, ismételt kinevezésének engedélyezése,
9. hitelintézet által kiemelt közvetítő (zálogközvetítő) – hitel és pénzkölcsön nyújtása pénzügyi szolgáltatás meghatározott köre, kézi zálog kikötésével és ellenében történő kölcsönnyújtási tevékenység (zálogkölcsönzés) keretében történő – igénybevételének, valamint a zálogközvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése,
10. hitelintézet által kiemelt közvetítő – pénzváltási tevékenység keretében történő – igénybevételének, valamint a pénzváltási tevékenységet végző kiemelt közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése,
11. hitelintézet által kiemelt közvetítő – zálogkölcsönzésen és pénzváltáson kívüli pénzügyi szolgáltatás keretében történő – igénybevételének, ilyen közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának, a hitelintézet által többes kiemelt közvetítő igénybevételének, valamint többes kiemelt közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése,
12. hitelintézet képviseletének, fióktelepének, leányvállalatának (hitelintézet, pénzügyi vállalkozás, egyéb vállalkozás) harmadik országban történő létesítésének engedélyezése,
13. hitelintézet által devizakülföldinek minősülő vállalkozásban befolyásoló részesedés megszerzésének engedélyezése,
14. hitelintézet, harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe betétállománya, más visszafizetendő pénzeszköz visszafizetésére irányuló szerződésállománya, pénzforgalmi szolgáltatási keretszerződés állománya engedélyezése,
15. hitelintézet Hpt. 3. § (1) bekezdés b), c) és l) pontjában meghatározott pénzügyi szolgáltatás nyújtására irányuló, legalább húsz szerződést vagy legalább tízmilliárd forint tőketartozást vagy lízingdíj-követelést tartalmazó szerződésállománya, követelésállománya átruházásának engedélyezése,
17. hitelintézet jogszabály alapján készített hitelbiztosítéki érték-megállapítási szabályzatának, valamint a szabályzat módosításának engedélyezése,
18. önkéntes betétbiztosítási, intézményvédelmi alap létesítő okirata, valamint a létesítő okirat módosításának jóváhagyása,
19. harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe alapításának engedélyezése,
20. harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe működésének engedélyezése,
21. harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe tevékenységi köre módosításának engedélyezése,
22. harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe által kiemelt közvetítő, többes kiemelt közvetítő igénybevételének, valamint a kiemelt közvetítővel, többes kiemelt közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése,
23. harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe működése megszüntetésének engedélyezése,
24. hitelintézetben fennálló befolyásoló részesedésszerzés húsz, harminchárom vagy ötven százalékos határérték alá csökkentésével, valamint megszüntetésével kapcsolatos bejelentés,
25. hitelintézet bankképviseletének áthelyezésével, megszűnésével és a képviseletet ellátó személyének változásával kapcsolatos bejelentés,
26. bankszünnap tartásával kapcsolatos bejelentés,
27. hitelintézet jegyzett tőkéjének felemelésére vonatkozó bejelentés,
28. kiszervezésre vonatkozó bejelentés,
29. összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézet szoros kapcsolat létrejöttével, megszűnésével, módosulásával kapcsolatos bejelentése,
30. hitelintézet pénzváltási tevékenységhez kapcsolódó bejelentése,
31. hitelintézet függő kiemelt közvetítője, belső ellenőre, belső ellenőrzési szervezet vezetője egyes adataiban történt változás, kiemelt közvetítői és többes kiemelt közvetítői jogviszony megszűnésének bejelentése.
(2) A Hpt. hatálya alá tartozó, a pénzügyi vállalkozást érintő alábbi engedélyezési eljárásokban, valamint bejelentéseknél az MNB részére benyújtandó kérelem és bejelentés formanyomtatványát a 2. melléklet tartalmazza:
1. pénzügyi vállalkozás alapításának és működése megkezdésének engedélyezése,
2. pénzügyi vállalkozás tevékenységi köre módosításának engedélyezése,
3. pénzügyi vállalkozás átalakulásának, egyesülésének engedélyezése,
4. pénzügyi vállalkozás szétválásának engedélyezése,
5. pénzügyi vállalkozás vezető állású személye megválasztásának, kinevezésének, újraválasztásának, ismételt kinevezésének engedélyezése,
6. pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedés megszerzésének és növelésének engedélyezése,
7. pénzügyi vállalkozás által kiemelt közvetítő (zálogközvetítő) – hitel és pénzkölcsön nyújtása pénzügyi szolgáltatás meghatározott köre, kézi zálog kikötésével és ellenében történő kölcsönnyújtási tevékenység (zálogkölcsönzés) keretében történő – igénybevételének, valamint a zálogközvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése,
8. pénzügyi vállalkozás által kiemelt közvetítő – zálogkölcsönzésen kívüli pénzügyi szolgáltatás keretében történő nem zálogkölcsönzés keretében történő – igénybevételének, ilyen közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának, a pénzügyi vállalkozás által többes kiemelt közvetítő igénybevételének, valamint többes kiemelt közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése,
9. pénzügyi vállalkozás Hpt. 3. § (1) bekezdés b), c) és l) pontjában meghatározott pénzügyi szolgáltatás nyújtására irányuló, legalább húsz szerződést vagy legalább tízmilliárd forint tőketartozást vagy lízingdíj-követelést tartalmazó szerződésállománya, követelésállománya átruházásának engedélyezése,
10. pénzügyi vállalkozás működése megszüntetésének engedélyezése,
11. pénzügyi vállalkozás egyes adataiban történt változás bejelentése,
12. pénzügyi vállalkozásban történő befolyásoló részesedés megszerzésére, elidegenítésére, módosulására vonatkozó bejelentés,
13. pénzügyi vállalkozás függő kiemelt közvetítője egyes adataiban történt változás, kiemelt közvetítői és többes kiemelt közvetítői jogviszony megszűnésének bejelentése.
(3) A Hpt. hatálya alá tartozó, a független közvetítőt érintő alábbi engedélyezési eljárásokban, valamint bejelentéseknél az MNB részére benyújtandó kérelem és bejelentés formanyomtatványát a 3. melléklet tartalmazza:
1. többes kiemelt közvetítői tevékenység engedélyezése,
5. független közvetítői engedély visszaadásának engedélyezése,
6. független közvetítő egyes adataiban történt változás bejelentése.
2. § A befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.), a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény (a továbbiakban: Kbftv.), a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.) hatálya alá tartozó, a befektetési vállalkozást, az árutőzsdei szolgáltatót, a befektetési alapkezelőt (ÁÉKBV-alapkezelő/ABAK), a tőzsdét, a központi értéktárat, a központi szerződő felet, a pénzügyi intézményt, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárat, a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményt, a magánnyugdíjpénztárat és a biztosítót érintő alábbi engedélyezési, jóváhagyási és nyilvántartásba vételi eljárásokban, valamint bejelentéseknél az MNB részére benyújtandó kérelem és bejelentés formanyomtatványát a 4. melléklet tartalmazza:
8. alternatív befektetési alapkezelő (ABAK) tevékenységének engedélyezése,
9. alternatív befektetési alapkezelő (ABAK) tevékenységi köre módosításának engedélyezése,
10. befektetési alapkezelőnél ügyvezető, igazgatóság tagja, felügyelőbizottság tagja, teljes tevékenységet irányító személy, a befektetéskezelési tevékenységet, a befektetési eszközök és tőzsdei termékek kereskedését irányító személy megválasztásának, kinevezésének, újraválasztásának engedélyezése,
11. tőzsde, központi értéktár, központi szerződő fél szabályzatának, szabályzata módosításának jóváhagyása,
12. befektetési vállalkozásnál vezető állású személyek megválasztásának, kinevezésének, újraválasztásának engedélyezése,
13. befektetési vállalkozásnál és árutőzsdei szolgáltatónál bejelentés köteles személy megválasztásának, kinevezésének, újraválasztásának bejelentése,
14. befektetési alapkezelőnél bejelentés köteles személy megválasztásának, kinevezésének, újraválasztásának bejelentése,
16. tőzsdénél vezető állású személy megválasztásának, kinevezésének, újraválasztásának bejelentése,
17. központi szerződő fél, központi értéktár, tőzsde, befektetési vállalkozás, árutőzsdei szolgáltató, piacműködtető és befektetési alapkezelő elnevezésének, székhelyének bejelentése,
18. központi szerződő fél, központi értéktár, tőzsde, befektetési vállalkozás, árutőzsdei szolgáltató és befektetési alapkezelő telephelyének, fióktelepének, képviseletének megnyitása és megszűnése, valamint fióktelep létesítésének időpontja és helye bejelentése,
19. befektetési vállalkozás, befektetési alapkezelő, kollektív befektetési forma, központi értéktár, pénzügyi intézmény, önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény, magánnyugdíjpénztár, biztosító értékpapír-kölcsönzési tevékenységének a tevékenység megkezdését megelőző bejelentése,
20.Bszt. szerinti függő ügynök és további közvetítő nyilvántartásba vétele,
21.Kbftv. szerinti közvetítő és további közvetítő nyilvántartásba vétele,
3. § A hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló 2013. június 26-i 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: CRR) hatálya alá tartozó, a hitelintézetet és a befektetési vállalkozást érintő alábbi engedélyezési eljárásokban az MNB részére benyújtandó kérelem formanyomtatványát az 5. melléklet tartalmazza:
1. tőkeelem elsődleges alapvető tőkeinstrumentumnak való minősítésének engedélyezése,
2. az évközi vagy év végi nyereség elsődleges alapvető tőkébe való beszámításának engedélyezése,
3. elsődleges alapvető tőkeinstrumentum csökkentésének, visszaváltásának, visszavásárlásának, lehívásának engedélyezése,
4. kiegészítő alapvető tőkeinstrumentum, járulékos tőkeinstrumentum szerződéses futamidejének lejárta előtti lehívásának, visszaváltásának, visszafizetésének, visszavásárlásának, csökkentésének engedélyezése,
5. szerződéses nettósítás kockázatcsökkentésként való elismerésének engedélyezése.
4. § (1) A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bit.) hatálya alá tartozó, a biztosítót érintő alábbi engedélyezési eljárásokban, valamint bejelentéseknél az MNB részére benyújtandó kérelem és bejelentés formanyomtatványát a 6. melléklet tartalmazza:
1. biztosító alapításának engedélyezése,
2. biztosítási tevékenység megkezdésének engedélyezése,
3. biztosítási tevékenység módosításának engedélyezése,
4. biztosítási tevékenység megszüntetésének engedélyezése,
5. biztosító vezető állású személye, egyéb vezetője foglalkoztatásának, megbízásának, illetve kinevezésének, megválasztásának engedélyezése,
6. biztosítási tevékenységgel közvetlenül összefüggő tevékenység megkezdésének engedélyezése,
8. biztosító egyesülésének, szétválásának és részvénytársasággá történő átalakulásának engedélyezése,
9. harmadik országban működő biztosító alapításának, harmadik országban székhellyel rendelkező biztosítóban történő részesedés megszerzésének, harmadik országban fióktelep létesítésének engedélyezése,
10. biztosító szavatoló tőkehiánya másik biztosítási ágból történő pótlásának engedélyezése,
11. a Bit. HATODIK RÉSZE hatálya alá tartozó kisbiztosító (a továbbiakban: kisbiztosító) számviteli biztosítástechnikai tartalékai törvényben meghatározott mértéket meghaladó befektetésének, az eszközkategóriáktól való eltérés engedélyezése,
12. biztosítóban történő minősített befolyás megszerzésének és növelésének engedélyezése,
13. vezérügynök foglalkoztatásának vagy megbízásának engedélyezése,
14. biztosítóban történő, öt százalékot meghaladó, de engedélykötelesnek nem minősülő részesedésszerzés bejelentése,
16. biztosító kárrendezési megbízottjával kapcsolatos bejelentése,
17. hitelintézetben, pénzügyi vállalkozásban, befektetési vállalkozásban vagy befektetési alapkezelőben tíz százalékot el nem érő mértékű részesedésszerzésének bejelentése,
18. biztosító saját jegyzett tőkéjének tíz százalékát meghaladó mértékben történő részesedésszerzésének bejelentése,
(2) A Bit. hatálya alá tartozó, a többes ügynököt és a független biztosításközvetítőt (a továbbiakban: alkusz) érintő alábbi engedélyezési eljárásokban az MNB részére benyújtandó kérelem formanyomtatványát a 7. melléklet tartalmazza:
1. többes ügynöki és alkuszi tevékenység engedélyezése,
2. többes ügynöki és alkuszi tevékenység felfüggesztésének engedélyezése,
3. többes ügynöki és alkuszi tevékenység irányításáért felelős természetes személy foglalkozatásának engedélyezése.
5. § (1) Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény (a továbbiakban: Öpt.) hatálya alá tartozó, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárat érintő alábbi engedélyezési és jóváhagyási eljárásokban, valamint bejelentéseknél az MNB részére benyújtandó kérelem és bejelentés formanyomtatványát a 8. melléklet tartalmazza:
(2) A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény 1997. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Mpt.) hatálya alá tartozó, a magánnyugdíjpénztárat érintő alábbi engedélyezési és jóváhagyási eljárásokban, valamint bejelentéseknél az MNB részére benyújtandó kérelem és bejelentés formanyomtatványát a 9. melléklet tartalmazza:
6. § (1) Az egyes fizetési szolgáltatókról szóló 2013. évi CCXXXV. törvény (a továbbiakban: Fszt.) hatálya alá tartozó, a pénzforgalmi intézményt érintő alábbi engedélyezési eljárásokban, valamint bejelentéseknél az MNB részére benyújtandó kérelem és bejelentés formanyomtatványát a 10. melléklet tartalmazza:
1. pénzforgalmi intézmény tevékenységének engedélyezése,
2. pénzforgalmi intézmény tevékenységi köre módosításának engedélyezése,
3. pénzforgalmi intézmény fióktelepe vezető állású személye megválasztásának, kinevezésének, újraválasztásának, ismételt kinevezésének engedélyezése,
4. pénzforgalmi intézmény fizetési művelet érdekében átvett pénzeszköz szerződéses állománya átruházásának engedélyezése,
5. pénzforgalmi intézmény kiszervezésének bejelentése,
6. pénzforgalmi intézményben történő befolyásoló részesedés megszerzésére, elidegenítésére, módosulására vonatkozó bejelentés,
7. pénzforgalmi intézmény által pénzforgalmi közvetítő igénybevétele, a pénzforgalmi közvetítővel kötött megbízási szerződés módosítása bejelentése,
8. pénzforgalmi intézmény egyes adataiban történt változás bejelentése.
(2) Az Fszt. hatálya alá tartozó, az elektronikuspénz-kibocsátó intézményt érintő alábbi engedélyezési eljárásokban, valamint bejelentéseknél az MNB részére benyújtandó kérelem és bejelentés formanyomtatványát a 11. melléklet tartalmazza:
1. elektronikuspénz-kibocsátó intézmény tevékenységének engedélyezése,
2. elektronikuspénz-kibocsátó intézmény tevékenységi köre módosításának engedélyezése,
3. elektronikuspénz-kibocsátó intézmény fióktelepe vezető állású személye megválasztásának, kinevezésének, újraválasztásának, ismételt kinevezésének engedélyezése,
4. elektronikuspénz-kibocsátó intézmény fizetési művelet érdekében átvett pénzeszköz szerződéses állománya átruházásának engedélyezése,
5. elektronikuspénz-kibocsátó intézmény kiszervezésének bejelentése,
6. elektronikuspénz-kibocsátó intézményben történő befolyásoló részesedés megszerzésére, elidegenítésére, módosulására vonatkozó bejelentés,
7. elektronikuspénz-kibocsátó intézmény által pénzforgalmi közvetítő igénybevétele, a pénzforgalmi közvetítővel kötött megbízási szerződés módosítása bejelentése,
8. elektronikuspénz-kibocsátó intézmény egyes adataiban történt változás bejelentése.
(3) Az Fszt. hatálya alá tartozó, az utalványkibocsátót érintő alábbi bejelentéseknél az MNB részére benyújtandó bejelentés formanyomtatványát a 12. melléklet tartalmazza:
1. utalványkibocsátó forgatható utalvány kibocsátására irányuló tevékenysége megkezdésének és befejezésének bejelentése,
7. § Az e rendelettel előírt formanyomtatvány szerinti kérelmet, illetve bejelentést a kérelem benyújtására jogosult, illetve a bejelentésre kötelezett az 1–6. §-ban hivatkozott jogszabályoknak az adott kérelemre, illetve bejelentésre vonatkozó rendelkezésében meghatározott mellékletekkel, postai úton az MNB 1534 Budapest BKKP Pf. 777 levelezési címére vagy személyesen az MNB 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. szám alatt működő ügyfélszolgálatán nyújtja be, illetve teljesíti az MNB részére.
8. § Az e rendelet szerinti formanyomtatványokat az MNB a honlapján elektronikusan letölthető formátumban közzéteszi, valamint ügyfélszolgálatán papír alapon elérhetővé teszi.
9. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.
10. § A Tpt. 411. §-a szerinti elszámolóház az ott meghatározott feltétel beálltáig a központi értéktárra vonatkozó formanyomtatványok alkalmazására köteles.
11. §2
1. melléklet a 4/2016. (III. 1.) MNB rendelethez
A Hpt. hatálya alá tartozó, a hitelintézetet, valamint az önkéntes betétbiztosítási, intézményvédelmi alapot érintő, a rendelet 1. § (1) bekezdésében meghatározott engedélyezési és jóváhagyási kérelmek, valamint bejelentések formanyomtatványa
1. Hitelintézet alapításának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa
4.8. levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
4.9. személyi igazolvány száma:
4.10. útlevél száma:
4.11. egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
4.12. egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
4.13. megszerezni kívánt tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
4.14. megszerezni kívánt tulajdoni rész (Ft):
4.15. megszerezni kívánt szavazati jog (százalék):
4.16. befolyás fajtája:
4.16.1. közvetlen
4.16.2. közvetett
5. Az alapítandó hitelintézet vezető állású személy jelöltjeinek azonosító adatai
5.1. tisztség megjelölése: ügyvezető/igazgatóság elnöke/igazgatóság külső tagja/igazgatóság belső tagja egyben ügyvezető/felügyelőbizottság tagja/felügyelőbizottság elnöke
1.1. Mint külföldi székhelyű kérelmező nyilatkozom, hogy a Hpt. 18. § (1) bekezdése) pontja szerinti kézbesítési megbízottam az alábbi, Magyarországon bejegyzett ügyvéd, ügyvédi iroda, vagy magyarországi bankképviselet:
1.2. Nyilatkozom, hogy az alapítandó hitelintézet irányítása a Magyarországon létesítendő főirodában történik.
1.3. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
1.4. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
2. Összevont alapú, illetve kiegészítő felügyelet alá tartozó hitelintézet esetében szükséges nyilatkozatok
2.1. Összevont alapú, illetve kiegészítő felügyelet alá tartozó hitelintézettel szoros kapcsolatban álló nem természetes személyek nyilatkozatai
2.1.1. Nyilatkozom, hogy az alapítandó hitelintézettel szoros kapcsolatban álló nem természetes személy az alapítandó hitelintézet összevont alapú, illetve kiegészítő felügyelete érdekében szükséges adatot, tényt és információt az MNB rendelkezésére bocsát.
2.2. Összevont alapú, illetve kiegészítő felügyelet alá tartozó hitelintézettel szoros kapcsolatban álló természetes személyek nyilatkozatai
2.2.1. Nyilatkozom, hogy az alapítandó hitelintézet összevont alapú, illetve kiegészítő felügyelete érdekében szükséges adatot, tényt és információt az MNB rendelkezésére bocsátok.
2.2.2. Nyilatkozom, hogy hozzájárulok az alapítandó hitelintézet részére átadott személyes adataimnak az összevont alapú, illetve a kiegészítő felügyelet Hpt. szerinti ellátása céljából történő kezeléséhez, illetve továbbításához.
3. Az alapítandó hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző személyek nyilatkozatai
3.1. Az alapítandó hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző nem természetes személyek nyilatkozatai
3.1.1. Nyilatkozom, hogy az alapítandó hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző alapító tulajdonosi érdekeltsége és tevékenysége nem veszélyezteti az alapítandó hitelintézet működését.
3.1.2. Nyilatkozom, hogy az alapítandó hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző alapító nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt.
3.1.3. Nyilatkozom, hogy az alapítandó hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző alapító vezető állású személyével szemben kizáró ok nem áll fenn.
3.1.4. Nyilatkozom, hogy az alapítandó hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző alapítónak az alábbi számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti kötelezettségei vannak:
3.1.5. Nyilatkozom, hogy az alapítandó hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző hozzájárul az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.
3.2. Az alapítandó hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző természetes személyek nyilatkozatai
3.2.1. Nyilatkozom, hogy tulajdonosi érdekeltségem és tevékenységem nem veszélyezteti az alapítandó hitelintézet működését.
3.2.2. Nyilatkozom, hogy hozzájárulok az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.
1.3.7. alapszabály, alapító okirat kelte (év, hónap, nap):
1.3.8. kapcsolat (telefonszám):
1.3.9. kapcsolat (faxszám):
1.3.10. kapcsolat (e-mail):
1.3.11. típusa:
1.3.11.1. bank
1.3.11.2. szakosított hitelintézet
1.3.11.3. takarékszövetkezet
1.3.11.4. hitelszövetkezet
1.4. A jogutód hitelintézet vezető állású személy jelöltjeinek azonosító adatai
1.4.1. tisztség megjelölése: ügyvezető/igazgatóság elnöke/igazgatóság külső tagja/igazgatóság belső tagja egyben ügyvezető/felügyelőbizottság tagja/felügyelőbizottság elnöke
1.1.1. betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása,
1.1.2. hitel és pénzkölcsön nyújtása,
1.1.3. pénzügyi lízing,
1.1.4. pénzforgalmi szolgáltatás nyújtása,
1.1.5. elektronikus pénz kibocsátása,
1.1.6. olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak,
1.1.7. kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása,
1.1.8. valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység,
1.1.9. pénzügyi szolgáltatás közvetítése,
1.1.10. letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás,
1.1.11. hitelreferencia szolgáltatás,
1.1.12. követelésvásárlási tevékenység.
1.2. Kiegészítő pénzügyi szolgáltatások
1.2.1. pénzváltási tevékenység,
1.2.2. fizetési rendszer működtetése,
1.2.3. pénzfeldolgozási tevékenység,
1.2.4. pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon,
2.1.6. pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (értékpapír vagy egyéb pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalással (jegyzési garanciavállalás),
2.1.7. pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalás nélkül, és
2.1.8. multilaterális kereskedési rendszer működtetése.
2.2. Kiegészítő szolgáltatások
2.2.1. a pénzügyi eszköz letéti őrzése és nyilvántartása, valamint az ehhez kapcsolódó ügyfélszámla vezetése,
2.2.2. a letétkezelés, valamint az ehhez kapcsolódó értékpapírszámla vezetése, nyomdai úton előállított értékpapír esetében ennek nyilvántartása és az ügyfélszámla vezetése,
2.2.3. a befektetési hitel nyújtása,
2.2.4. a tőkeszerkezettel, üzleti stratégiával és az ezekkel összefüggő kérdésekkel, valamint az egyesüléssel és a vállalatfelvásárlással kapcsolatos tanácsadás és szolgáltatás,
2.2.5. a befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó valutával és devizával történő kereskedés,
2.2.6. a befektetési elemzés és pénzügyi elemzés,
2.2.7. jegyzési garanciavállaláshoz kapcsolódó szolgáltatás,
2.2.8. a Bszt. 6. §e)-g), j) és k) pontjában foglalt származtatott ügyletek alapjául szolgáló eszközhöz kapcsolódó befektetési szolgáltatási tevékenység vagy kiegészítő szolgáltatás.
2.3. Pénzügyi eszközök
2.3.1. az átruházható értékpapír,
2.3.2. a pénzpiaci eszköz,
2.3.3. a kollektív befektetési forma által kibocsátott értékpapír,
2.3.4. az értékpapírhoz, devizához, kamatlábhoz vagy hozamhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, pénzügyi index vagy intézkedés, amely fizikai leszállítással teljesíthető vagy pénzben kiegyenlíthető,
2.3.5. az áruhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, amelyet pénzben kell kiegyenlíteni vagy az ügyletben résztvevő felek valamelyikének választása szerint pénzben kiegyenlíthető, ide nem értve a teljesítési határidő lejártát vagy más megszűnési okot,
2.3.6. az áruhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, amely fizikai leszállítással teljesíthető, feltéve hogy azzal szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszerben kereskednek,
2.3.7. a 2.3.6. pont alá nem tartozó, más származtatott pénzügyi eszköz jellemzőivel rendelkező, áruhoz kapcsolódó opció, tőzsdei és tőzsdén kívüli határidős ügylet, csereügylet, valamint bármely más származtatott ügylet, amely fizikai leszállítással teljesíthető, és nem kereskedelmi célt szolgál, ha azt elismert elszámolóházon keresztül számolják el vagy rendszeres pótbefizetési kötelezettség érvényes rá,
2.3.8. a hitelkockázat átruházását célzó származtatott ügylet,
2.3.9. a különbözetre vonatkozó pénzügyi megállapodás,
2.3.10. az éghajlati, időjárási változóhoz, fuvardíjhoz, légszennyező anyag vagy üvegházhatású gáz kibocsátásához, inflációs rátához vagy más hivatalos gazdasági statisztikához kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás vagy bármely más származtatott ügylet, eszköz, amelyet pénzben kell kiegyenlíteni vagy amely az ügyletben résztvevő felek valamelyikének választása szerint pénzben kiegyenlíthető, ide nem értve azt az esetet, ha a megszűnés oka a nemteljesítés,
2.3.11. egyéb, a 2.3.1-2.3.10. pontban nem említett eszközhöz joghoz, kötelezettséghez, indexhez, intézkedéshez kapcsolódó származtatott ügylet, eszköz, amely rendelkezik a többi származtatott eszköz valamelyikének jellemzőivel, ideértve azt, hogy valamely szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszerben kereskednek vele, elismert elszámolóházon keresztül számolják el és teljesítik vagy rendszeres pótbefizetési kötelezettség érvényes rá, valamint az 1287/2006/EK bizottsági rendelet 39. cikkében meghatározott származtatott ügylet.
3.1. a II. 1.2. pontban megjelölt kiegészítő pénzügyi szolgáltatások,
3.2. a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvényben foglalt feltételekkel biztosításközvetítői tevékenység,
3.3. a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényben meghatározott feltételekkel értékpapír-kölcsönzés, részvényesi meghatalmazotti (nominee) tevékenység, Bszt.-ben meghatározott feltételekkel befektetési szolgáltatási tevékenység, befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatás, a Bszt. 111-116. §-a szerinti közvetítői tevékenység és árutőzsdei szolgáltató által végezhető tevékenység,
3.7. a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendeletben meghatározott Diákhitel szervezet hitelezési tevékenységének elősegítése érdekében végzett tevékenység,
3.9. a pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, illetve elhárítása érdekében fedezet, illetve biztosíték hasznosítására vagy az értékesítésben való közreműködésre irányuló tevékenység,
3.10. követelések megbízás alapján történő kezelésére, behajtására irányuló tevékenység,
3.11. pénzügyi eszközre vonatkozó adat-, információértékesítés,
3.12. jogszabályban meghatározott közösségi támogatások közvetítése,
3.13. az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvényben meghatározott úthasználati jogosultság megszerzésével összefüggő tevékenység,
3.14. a Hpt. 3. § (1) bekezdés j)pontján kívüli pénzletét kezeléshez kapcsolódó szolgáltatás.
4. A jogutód hitelintézet által végezni nem kívánt - de a beolvadó és a befogadó által végzett - tevékenységek megjelölése a Hpt. és a Bszt. terminológiája szerint
III. Kérelem
1. Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a Hpt. 14. § (1) bekezdésb) pontja alapján engedélyezze az I. 1.1., valamint I. 1.2. pontban megjelölt pénzügyi intézmények egyesülését.
2. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdésc) pontja alapján engedélyezze a jogutód hitelintézet alapszabályának módosítását.
3. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdése) pontja alapján engedélyezze az MNB engedélyével még nem rendelkező személyek vezető állású személlyé történő megválasztását vagy kinevezését a jogutód hitelintézetnél.
4. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdésg) pontja alapján engedélyezze a jogutód hitelintézet tevékenységi körének módosítását.
5. Kijelentem, hogy a jogutód hitelintézet a II. 4. pontban felsorolt tevékenységeket az egyesülés, illetve az összeolvadás megvalósulását követően nem végzi.
IV. Nyilatkozatok
1. A kérelmező nyilatkozatai
1.1. Nyilatkozom, hogy a jogutód hitelintézet tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:
1.2. Nyilatkozom, hogy a jogutód hitelintézet a jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.
1.3. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
1.4. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
1.5. Nyilatkozom, hogy a jogutód hitelintézetnek a II. 4. pontban felsorolt pénzügyi szolgáltatásból, kiegészítő pénzügyi szolgáltatásból származó kötelezettsége nincs.
2. Szövetkezeti hitelintézetek egyesülése esetén szükséges további nyilatkozatok
2.1. Nyilatkozom, hogy a befogadó, valamint a beolvadó hitelintézet, illetve az összeolvadó hitelintézet a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény (a továbbiakban: Szhitv.) 17/H. § (4) bekezdésében foglalt előírásoknak maradéktalanul eleget tett és az átalakulás kezdeményezése a tagok (tulajdonosok) döntése.
2.2. Tekintettel az egyesüléssel kapcsolatos döntéshozatali eljárás „többlépcsős” jellegére, nyilatkozom, hogy a küldöttgyűlés, illetve részközgyűlés összehívása, és a döntésekről a tagok számára adott tájékoztatás megfelel a Szhitv. 17/H. § (4) bekezdésében foglaltaknak.
2.2.6. alapszabály, alapító okirat kelte (év, hónap, nap):
2.2.7. kapcsolat (telefonszám):
2.2.8. kapcsolat (faxszám):
2.2.9. kapcsolat (e-mail):
2.2.10. típusa:
2.2.10.1. bank
2.2.10.2. szakosított hitelintézet
2.2.10.3. takarékszövetkezet
2.2.10.4. hitelszövetkezet
3. A jogutód pénzügyi intézmények vezető állású személy jelöltjeinek azonosító adatai
3.1. Jogutód pénzügyi intézmény 1.
3.1.1. Tisztség megjelölése: ügyvezető/igazgatóság elnöke/igazgatóság külső tagja/igazgatóság belső tagja egyben ügyvezető/felügyelőbizottság tagja/felügyelőbizottság elnöke
3.1.9. levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.1.10. személyi igazolvány száma:
3.1.11. útlevél száma:
3.1.12. egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
3.1.13. egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
3.1.14. első számú vezető:
3.1.14.1. igen
3.1.14.2. nem
3.1.14.3. adatszolgáltatásban később jelentem
3.1.15. tisztség alapja:
3.1.15.1. megválasztás:
3.1.15.1.1. első megválasztás
3.1.15.1.2. újraválasztás
3.1.15.2. kinevezés:
3.1.15.2.1. első kinevezés
3.1.15.2.2. újbóli kinevezés
3.1.16. munkavállaló:
3.1.16.1. igen
3.1.16.2. nem
3.1.17. cégjegyzési jog:
3.1.17.1. nincs
3.1.17.2. van:
3.1.17.3. adatszolgáltatásban később jelentem
3.1.18. már engedélyezett vezető állású személy:
3.1.18.1. igen (engedélyező határozat száma:...)
3.1.18.2. nem
3.1.19. első számú vezető e-mail címe:
3.2. Jogutód pénzügyi intézmény 2.
3.2.1. Tisztség megjelölése: ügyvezető/igazgatóság elnöke/igazgatóság külső tagja/igazgatóság belső tagja egyben ügyvezető/felügyelőbizottság tagja/felügyelőbizottság elnöke
1.1.1.1. betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása,
1.1.1.2. hitel és pénzkölcsön nyújtása,
1.1.1.3. pénzügyi lízing,
1.1.1.4. pénzforgalmi szolgáltatás nyújtása,
1.1.1.5. elektronikus pénz kibocsátása,
1.1.1.6. olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak,
1.1.1.7. kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása,
1.1.1.8. valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység,
1.1.1.9. pénzügyi szolgáltatás közvetítése,
1.1.1.10. letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás,
1.1.1.11. hitelreferencia szolgáltatás,
1.1.1.12. követelésvásárlási tevékenység.
1.1.2. Kiegészítő pénzügyi szolgáltatások
1.1.2.1. pénzváltási tevékenység,
1.1.2.2. fizetési rendszer működtetése,
1.1.2.3. pénzfeldolgozási tevékenység,
1.1.2.4. pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon,
1.2.1.6. pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (értékpapír vagy egyéb pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalással (jegyzési garanciavállalás),
1.2.1.7. pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalás nélkül, és
1.2.1.8. multilaterális kereskedési rendszer működtetése.
1.2.2. Kiegészítő szolgáltatások
1.2.2.1. a pénzügyi eszköz letéti őrzése és nyilvántartása, valamint az ehhez kapcsolódó ügyfélszámla vezetése,
1.2.2.2. a letétkezelés, valamint az ehhez kapcsolódó értékpapírszámla vezetése, nyomdai úton előállított értékpapír esetében ennek nyilvántartása és az ügyfélszámla vezetése,
1.2.2.3. a befektetési hitel nyújtása,
1.2.2.4. a tőkeszerkezettel, üzleti stratégiával és az ezekkel összefüggő kérdésekkel, valamint az egyesüléssel és a vállalatfelvásárlással kapcsolatos tanácsadás és szolgáltatás,
1.2.2.5. a befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó valutával és devizával történő kereskedés,
1.2.2.6. a befektetési elemzés és pénzügyi elemzés,
1.2.2.7. jegyzési garanciavállaláshoz kapcsolódó szolgáltatás,
1.2.2.8. a Bszt. 6. §e)-g), j) és k) pontjában foglalt származtatott ügyletek alapjául szolgáló eszközhöz kapcsolódó befektetési szolgáltatási tevékenység vagy kiegészítő szolgáltatás.
1.2.3. Pénzügyi eszközök
1.2.3.1. az átruházható értékpapír,
1.2.3.2. a pénzpiaci eszköz,
1.2.3.3. a kollektív befektetési forma által kibocsátott értékpapír,
1.2.3.4. az értékpapírhoz, devizához, kamatlábhoz vagy hozamhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, pénzügyi index vagy intézkedés, amely fizikai leszállítással teljesíthető vagy pénzben kiegyenlíthető,
1.2.3.5. az áruhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, amelyet pénzben kell kiegyenlíteni vagy az ügyletben résztvevő felek valamelyikének választása szerint pénzben kiegyenlíthető, ide nem értve a teljesítési határidő lejártát vagy más megszűnési okot,
1.2.3.6. az áruhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, amely fizikai leszállítással teljesíthető, feltéve hogy azzal szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszerben kereskednek,
1.2.3.7. az 1.2.3.6. pont alá nem tartozó, más származtatott pénzügyi eszköz jellemzőivel rendelkező, áruhoz kapcsolódó opció, tőzsdei és tőzsdén kívüli határidős ügylet, csereügylet, valamint bármely más származtatott ügylet, amely fizikai leszállítással teljesíthető, és nem kereskedelmi célt szolgál, ha azt elismert elszámolóházon keresztül számolják el vagy rendszeres pótbefizetési kötelezettség érvényes rá,
1.2.3.8. a hitelkockázat átruházását célzó származtatott ügylet,
1.2.3.9. a különbözetre vonatkozó pénzügyi megállapodás,
1.2.3.10. az éghajlati, időjárási változóhoz, fuvardíjhoz, légszennyező anyag vagy üvegházhatású gáz kibocsátásához, inflációs rátához vagy más hivatalos gazdasági statisztikához kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás vagy bármely más származtatott ügylet, eszköz, amelyet pénzben kell kiegyenlíteni vagy amely az ügyletben résztvevő felek valamelyikének választása szerint pénzben kiegyenlíthető, ide nem értve azt az esetet, ha a megszűnés oka a nemteljesítés,
1.2.3.11. egyéb, az 1.2.3.1.-1.2.3.10. pontban nem említett eszközhöz joghoz, kötelezettséghez, indexhez, intézkedéshez kapcsolódó származtatott ügylet, eszköz, amely rendelkezik a többi származtatott eszköz valamelyikének jellemzőivel, ideértve azt, hogy valamely szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszerben kereskednek vele, elismert elszámolóházon keresztül számolják el és teljesítik vagy rendszeres pótbefizetési kötelezettség érvényes rá, valamint az 1287/2006/EK bizottsági rendelet 39. cikkében meghatározott származtatott ügylet.
1.3.1. az 1.1.2. pontban megjelölt kiegészítő pénzügyi szolgáltatások,
1.3.2. biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvényben foglalt feltételekkel biztosításközvetítői tevékenység,
1.3.3. a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényben meghatározott feltételekkel értékpapír-kölcsönzést, részvényesi meghatalmazotti (nominee) tevékenység, Bszt.-ben meghatározott feltételekkel befektetési szolgáltatási tevékenység, befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatás, valamint a Bszt. 111-116. §-a szerinti közvetítői tevékenység és árutőzsdei szolgáltató által végezhető tevékenység,
1.3.7. a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendeletben meghatározott Diákhitel szervezet hitelezési tevékenységének elősegítése érdekében végzett tevékenysége,
1.3.9. a pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, illetve elhárítása érdekében fedezet, illetve biztosíték hasznosítására vagy az értékesítésben való közreműködésre irányuló tevékenység,
1.3.10. követelések megbízás alapján történő kezelésére, behajtására irányuló tevékenység,
1.3.11. pénzügyi eszközre vonatkozó adat-, információértékesítés,
1.3.12. jogszabályban meghatározott közösségi támogatások közvetítése,
1.3.13. az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvényben meghatározott úthasználati jogosultság megszerzésével összefüggő tevékenység,
1.3.14. a Hpt. 3. § (1) bekezdés j)pontján kívüli pénzletét kezeléshez kapcsolódó szolgáltatás.
1.4. A jogutód pénzügyi intézmény 1. által végezni nem kívánt - de a jogelőd hitelintézet által végzett - tevékenységek megjelölése a Hpt. és a Bszt. terminológiája szerint
2.1.1.1. betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása,
2.1.1.2. hitel és pénzkölcsön nyújtása,
2.1.1.3. pénzügyi lízing,
2.1.1.4. pénzforgalmi szolgáltatás nyújtása,
2.1.1.5. elektronikus pénz kibocsátása,
2.1.1.6. olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak,
2.1.1.7. kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása,
2.1.1.8. valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység,
2.1.1.9. pénzügyi szolgáltatás közvetítése,
2.1.1.10. letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás,
2.1.1.11. hitelreferencia szolgáltatás,
2.1.1.12. követelésvásárlási tevékenység.
2.1.2. Kiegészítő pénzügyi szolgáltatások
2.1.2.1. pénzváltási tevékenység,
2.1.2.2. fizetési rendszer működtetése,
2.1.2.3. pénzfeldolgozási tevékenység,
2.1.2.4. pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon,
2.2.1.6. pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (értékpapír vagy egyéb pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalással (jegyzési garanciavállalás),
2.2.1.7. pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalás nélkül, és
2.2.1.8. multilaterális kereskedési rendszer működtetése.
2.2.2. Kiegészítő szolgáltatások
2.2.2.1. a pénzügyi eszköz letéti őrzése és nyilvántartása, valamint az ehhez kapcsolódó ügyfélszámla vezetése,
2.2.2.2. a letétkezelés, valamint az ehhez kapcsolódó értékpapírszámla vezetése, nyomdai úton előállított értékpapír esetében ennek nyilvántartása és az ügyfélszámla vezetése,
2.2.2.3. a befektetési hitel nyújtása,
2.2.2.4. a tőkeszerkezettel, üzleti stratégiával és az ezekkel összefüggő kérdésekkel, valamint az egyesüléssel és a vállalatfelvásárlással kapcsolatos tanácsadás és szolgáltatás,
2.2.2.5. a befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó valutával és devizával történő kereskedés,
2.2.2.6. a befektetési elemzés és pénzügyi elemzés,
2.2.2.7. jegyzési garanciavállaláshoz kapcsolódó szolgáltatás,
2.2.2.8. a Bszt. 6. § e)-g), j) és k)pontjában foglalt származtatott ügyletek alapjául szolgáló eszközhöz kapcsolódó befektetési szolgáltatási tevékenység vagy kiegészítő szolgáltatás.
2.2.3.3. a kollektív befektetési forma által kibocsátott értékpapír,
2.2.3.4. az értékpapírhoz, devizához, kamatlábhoz vagy hozamhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, pénzügyi index vagy intézkedés, amely fizikai leszállítással teljesíthető vagy pénzben kiegyenlíthető,
2.2.3.5. az áruhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, amelyet pénzben kell kiegyenlíteni vagy az ügyletben résztvevő felek valamelyikének választása szerint pénzben kiegyenlíthető, ide nem értve a teljesítési határidő lejártát vagy más megszűnési okot,
2.2.3.6. az áruhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, amely fizikai leszállítással teljesíthető, feltéve hogy azzal szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszerben kereskednek,
2.2.3.7. a 2.2.3.6. pont alá nem tartozó, más származtatott pénzügyi eszköz jellemzőivel rendelkező, áruhoz kapcsolódó opció, tőzsdei és tőzsdén kívüli határidős ügylet, csereügylet, valamint bármely más származtatott ügylet, amely fizikai leszállítással teljesíthető, és nem kereskedelmi célt szolgál, ha azt elismert elszámolóházon keresztül számolják el vagy rendszeres pótbefizetési kötelezettség érvényes rá,
2.2.3.8. a hitelkockázat átruházását célzó származtatott ügylet,
2.2.3.9. a különbözetre vonatkozó pénzügyi megállapodás,
2.2.3.10. az éghajlati, időjárási változóhoz, fuvardíjhoz, légszennyező anyag vagy üvegházhatású gáz kibocsátásához, inflációs rátához vagy más hivatalos gazdasági statisztikához kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás vagy bármely más származtatott ügylet, eszköz, amelyet pénzben kell kiegyenlíteni vagy amely az ügyletben résztvevő felek valamelyikének választása szerint pénzben kiegyenlíthető, ide nem értve azt az esetet, ha a megszűnés oka a nemteljesítés,
2.2.3.11. egyéb, a 2.2.3.1-2.2.3.10. pontban nem említett eszközhöz joghoz, kötelezettséghez, indexhez, intézkedéshez kapcsolódó származtatott ügylet, eszköz, amely rendelkezik a többi származtatott eszköz valamelyikének jellemzőivel, ideértve azt, hogy valamely szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszerben kereskednek vele, elismert elszámolóházon keresztül számolják el és teljesítik vagy rendszeres pótbefizetési kötelezettség érvényes rá, valamint az 1287/2006/EK bizottsági rendelet 39. cikkében meghatározott származtatott ügylet.
2.3.1. a 2.1.2. pontban megjelölt kiegészítő pénzügyi szolgáltatások,
2.3.2. a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvényben foglalt feltételekkel biztosításközvetítői tevékenység,
2.3.3. a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényben meghatározott feltételekkel értékpapír-kölcsönzést, részvényesi meghatalmazotti (nominee) tevékenység, Bszt.-ben meghatározott feltételekkel befektetési szolgáltatási tevékenység, befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatás, valamint a Bszt. 111-116. §-a szerinti közvetítői tevékenység és árutőzsdei szolgáltató által végezhető tevékenység,
2.3.7. a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendeletben meghatározott Diákhitel szervezet hitelezési tevékenységének elősegítése érdekében végzett tevékenysége,
2.3.9. a pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, illetve elhárítása érdekében fedezet, illetve biztosíték hasznosítására vagy az értékesítésben való közreműködésre irányuló tevékenység,
2.3.10. követelések megbízás alapján történő kezelésére, behajtására irányuló tevékenység,
2.3.11. pénzügyi eszközre vonatkozó adat-, információértékesítés,
2.3.12. jogszabályban meghatározott közösségi támogatások közvetítése,
2.3.13. az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvényben meghatározott úthasználati jogosultság megszerzésével összefüggő tevékenység,
2.4. A jogutód pénzügyi intézmény 2. által végezni nem kívánt - de a jogelőd hitelintézet által végzett - tevékenységek megjelölése a Hpt. és a Bszt. terminológiája szerint.
III. Kérelem
1. Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a Hpt. 14. § (1) bekezdés b)pontja alapján engedélyezze a jogutód pénzügyi intézmény 1. kiválását a jogelőd hitelintézetből.
2. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés b)pontja alapján engedélyezze a jogelőd hitelintézet különválását az I. 2. pontban megjelölt jogutód pénzügyi intézményekké.
3. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés c)pontja alapján engedélyezze a jogutód pénzügyi intézmények alapszabályának módosítását.
4. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés e) pontja alapján engedélyezze az MNB engedélyével még nem rendelkező személyek vezető állású személlyé történő megválasztását vagy kinevezését a jogutódoknál.
5. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés g) pontja alapján engedélyezze a jogutód pénzügyi intézmények tevékenységi körének módosítását.
6. Kijelentem, hogy a jogutód pénzügyi intézmény 1. a II. 1.4. pontban felsorolt tevékenységeket a szétválás megvalósulását követően nem végzi.
7. Kijelentem, hogy a jogutód pénzügyi intézmény 2. a II. 2.4. pontban felsorolt tevékenységeket a szétválás megvalósulását követően nem végzi.
IV. Nyilatkozatok
1. Nyilatkozom, hogy a jogutód pénzügyi intézmény 1. tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:
2. Nyilatkozom, hogy a jogutód pénzügyi intézmény 2. tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:
3. Nyilatkozom, hogy a jogutód pénzügyi intézmények a jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészültek.
4. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
5. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
1.7. régi székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.8. új székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2. tevékenységi kör módosítása:
felvenni vagy leadni kívánt tevékenység megnevezése a Hpt. 3. § (1) és (2) bekezdése, 7. § (3) bekezdése szerinti, valamint a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény szerinti terminológiával
3. jegyzett tőke leszállítása:
3.1. régi jegyzett tőke összege (Ft):
3.2. új jegyzett tőke összege (Ft):
4. részvényfajta megváltoztatása, új részvényfajta kibocsátása vagy a korábban kibocsátott részvények típusainak módosítása:
4.1. részvényfajta megváltoztatása:
4.2. új részvényfajta kibocsátása:
4.3. korábban kibocsátott részvények típusainak módosítása:
5. az igazgatóság jogkörének módosítása:
6. átváltoztatható, átváltozó vagy elővásárlási jogot biztosító kötvény kibocsátása vagy azokra vonatkozó szabályok módosítása:
7. a részvényre vonatkozó elővásárlási jog alapítása és megváltoztatása:
8. szövetkezeti hitelintézetnél az egy tag számára kötelező, valamint lehetséges vagyoni hozzájárulás mértékének megváltoztatása:
tárgykört érinti.
III. Nyilatkozatok
1. A kérelmező nyilatkozatai
Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
2. Az alapszabály székhelyváltozás miatt történő módosítása esetén szükséges nyilatkozat
3. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 126. § (3) bekezdése alapján engedélyezze a hitelintézet tagja számára a tagi részesedéséhez vagy a szavazati joghoz kapcsolódó, annak arányát meghaladó előnyöket biztosító megállapodás megkötését.
III. Nyilatkozatok
1. A kérelmező nyilatkozatai
1.1. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
1.2. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
2. Befolyásoló részesedést szerző nem természetes személyek további nyilatkozatai
2.1. Nyilatkozom, hogy a hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző nem természetes személy egyéb tulajdonosi érdekeltsége és tevékenysége nem veszélyezteti a hitelintézet működését.
2.2. Nyilatkozom, hogy a hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző nem természetes személy nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt.
2.3. Nyilatkozom, hogy a hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző nem természetes személy vezető állású személyével szemben kizáró ok nem áll fenn.
2.4. Nyilatkozom, hogy a hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző nem természetes személynek az alábbi, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti kötelezettségei vannak:
2.5. Nyilatkozom, hogy hozzájárulok az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratokban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.
3. Befolyásoló részesedést szerző természetes személyek további nyilatkozatai
3.1. Nyilatkozom, hogy egyéb tulajdonosi érdekeltségem és tevékenységem nem veszélyezteti a hitelintézet működését.
3.2. Nyilatkozom, hogy hozzájárulok az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.
4. Összevont alapú, illetve kiegészítő felügyelet alá tartozó hitelintézetben történő befolyásoló részesedésszerzés esetében szükséges nyilatkozatok
4.1. Összevont alapú, illetve kiegészítő felügyelet alá tartozó hitelintézettel szoros kapcsolatban álló nem természetes személyek nyilatkozatai
4.1.1. Mint a hitelintézettel szoros kapcsolatban álló nem természetes személy képviselője nyilatkozom, hogy a hitelintézettel szoros kapcsolatban álló nem természetes személy a hitelintézet összevont alapú, illetve kiegészítő felügyelete érdekében szükséges adatot, tényt és információt az MNB rendelkezésére bocsátja.
4.2. Összevont alapú, illetve kiegészítő felügyelet alá tartozó hitelintézettel szoros kapcsolatban álló természetes személyek nyilatkozatai
4.2.1. Nyilatkozom, hogy a hitelintézet összevont alapú, illetve kiegészítő felügyelete érdekében szükséges adatot, tényt és információt az MNB rendelkezésére bocsátok.
4.2.2. Nyilatkozom, hogy hozzájárulok a hitelintézet részére átadott személyes adataimnak az összevont alapú, illetve a kiegészítő felügyelet Hpt. szerinti ellátása céljából történő kezeléséhez, illetve továbbításához.
6. Hitelintézet, harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe vezető állású személye megválasztásának, kinevezésének, újraválasztásának és ismételt kinevezésének engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa
I. Azonosító adatok
1. A kérelmező intézményt (a továbbiakban: hitelintézet vagy fióktelep) azonosító adatok
2. A vezető állású személlyé jelölteket azonosító adatok
2.1. A vezető állású személy jelölteket azonosító adatok
2.1.1. tisztség pontos megnevezése: ügyvezető/igazgatóság elnöke/igazgatóság külső tagja/igazgatóság belső tagja/igazgatóság belső tagja és egyben ügyvezető/felügyelőbizottság tagja/felügyelőbizottság elnöke/fióktelep vezető/fióktelep vezető-helyettes
2.1.9. levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.1.10. személyi igazolvány száma:
2.1.11. útlevél száma:
2.1.12. egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
2.1.13. egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
2.1.14. első számú vezető:
2.1.14.1. igen
2.1.14.2. nem
2.1.14.3. adatszolgáltatásban később jelentem
2.1.15. tisztség alapja:
2.1.15.1. megválasztás:
2.1.15.1.1. első megválasztás
2.1.15.1.2. újraválasztás
2.1.15.2. kinevezés:
2.1.15.2.1. első kinevezés
2.1.15.2.2. újbóli kinevezés
2.1.16. munkavállaló:
2.1.16.1. igen
2.1.16.2. nem
2.1.17. cégjegyzési jog:
2.1.17.1. nincs
2.1.17.2. van
2.1.17.3. adatszolgáltatásban később jelentem
2.1.18. első számú vezető esetében
2.1.18.1. e-mail cím (munkahelyi):
2.1.18.2. telefon (munkahelyi):
II. Kérelem
1. Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 14. § (1) bekezdés e)pontja alapján engedélyezze a hitelintézetnél vezető állású személy megválasztását, kinevezését, újraválasztását, ismételt kinevezését.
1. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
2. Szövetkezeti hitelintézet kérelmező esetén további nyilatkozat
A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény 15. § (12) bekezdésében foglaltak alapján a Takarékbank Zrt. igazgatósága
2.1. előzetes hozzájárulásával rendelkezem, melynek igazolására dokumentumot csatolok.
2.2. az előzetes hozzájárulásának kérése folyamatban van.
1.7. alapszabály, alapító okirat kelte (év, hónap, nap):
1.8. kapcsolat (telefonszám):
1.9. kapcsolat (faxszám):
1.10. kapcsolat (e-mail):
1.11. típusa:
1.11.1. bank
1.11.2. szakosított hitelintézet
1.11.3. takarékszövetkezet
1.11.4. hitelszövetkezet
2. A hitelintézet vezető állású személy jelöltjeinek azonosító adatai
2.1. tisztség pontos megjelölése: ügyvezető/igazgatóság elnöke/igazgatóság külső tagja/igazgatóság belső tagja egyben ügyvezető/felügyelőbizottság tagja/felügyelőbizottság elnöke
1.1.1. betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása,
1.1.2. hitel és pénzkölcsön nyújtása,
1.1.3. pénzügyi lízing,
1.1.4. pénzforgalmi szolgáltatás nyújtása,
1.1.5. elektronikus pénz kibocsátása,
1.1.6. olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak,
1.1.7. kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása,
1.1.8. valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység,
1.1.9. pénzügyi szolgáltatás közvetítése,
1.1.10. letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás,
1.1.11. hitelreferencia szolgáltatás,
1.1.12. követelésvásárlási tevékenység.
1.2. Kiegészítő pénzügyi szolgáltatások
1.2.1. pénzváltási tevékenység,
1.2.2. fizetési rendszer működtetése,
1.2.3. pénzfeldolgozási tevékenység,
1.2.4. pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon,
2.1.6. pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (értékpapír vagy egyéb pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalással (jegyzési garanciavállalás),
2.1.7. pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalás nélkül,
2.1.8. multilaterális kereskedési rendszer működtetése.
2.2. Kiegészítő szolgáltatások
2.2.1. a pénzügyi eszköz letéti őrzése és nyilvántartása, valamint az ehhez kapcsolódó ügyfélszámla vezetése,
2.2.2. a letétkezelés, valamint az ehhez kapcsolódó értékpapírszámla vezetése, nyomdai úton előállított értékpapír esetében ennek nyilvántartása és az ügyfélszámla vezetése,
2.2.3. a befektetési hitel nyújtása,
2.2.4. a tőkeszerkezettel, üzleti stratégiával és az ezekkel összefüggő kérdésekkel, valamint az egyesüléssel és a vállalatfelvásárlással kapcsolatos tanácsadás és szolgáltatás,
2.2.5. a befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó valutával és devizával történő kereskedés,
2.2.6. a befektetési elemzés és pénzügyi elemzés,
2.2.7. jegyzési garanciavállaláshoz kapcsolódó szolgáltatás,
2.2.8. a Bszt. 6. § e)-g), j) és k)pontjában foglalt származtatott ügyletek alapjául szolgáló eszközhöz kapcsolódó befektetési szolgáltatási tevékenység vagy kiegészítő szolgáltatás.
2.3. Pénzügyi eszközök
2.3.1. az átruházható értékpapír,
2.3.2. a pénzpiaci eszköz,
2.3.3. a kollektív befektetési forma által kibocsátott értékpapír,
2.3.4. az értékpapírhoz, devizához, kamatlábhoz vagy hozamhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, pénzügyi index vagy intézkedés, amely fizikai leszállítással teljesíthető vagy pénzben kiegyenlíthető,
2.3.5. az áruhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, amelyet pénzben kell kiegyenlíteni vagy az ügyletben résztvevő felek valamelyikének választása szerint pénzben kiegyenlíthető, ide nem értve a teljesítési határidő lejártát vagy más megszűnési okot,
2.3.6. az áruhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, amely fizikai leszállítással teljesíthető, feltéve hogy azzal szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszerben kereskednek,
2.3.7. a 2.3.6. pont alá nem tartozó, más származtatott pénzügyi eszköz jellemzőivel rendelkező, áruhoz kapcsolódó opció, tőzsdei és tőzsdén kívüli határidős ügylet, csereügylet, valamint bármely más származtatott ügylet, amely fizikai leszállítással teljesíthető, és nem kereskedelmi célt szolgál, ha azt elismert elszámolóházon keresztül számolják el vagy rendszeres pótbefizetési kötelezettség érvényes rá,
2.3.8. a hitelkockázat átruházását célzó származtatott ügylet,
2.3.9. a különbözetre vonatkozó pénzügyi megállapodás,
2.3.10. az éghajlati, időjárási változóhoz, fuvardíjhoz, légszennyező anyag vagy üvegházhatású gáz kibocsátásához, inflációs rátához vagy más hivatalos gazdasági statisztikához kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás vagy bármely más származtatott ügylet, eszköz, amelyet pénzben kell kiegyenlíteni vagy amely az ügyletben résztvevő felek valamelyikének választása szerint pénzben kiegyenlíthető, ide nem értve azt az esetet, ha a megszűnés oka a nemteljesítés,
2.3.11. egyéb, a 2.3.1-2.3.10. pontban nem említett eszközhöz joghoz, kötelezettséghez, indexhez, intézkedéshez kapcsolódó származtatott ügylet, eszköz, amely rendelkezik a többi származtatott eszköz valamelyikének jellemzőivel, ideértve azt, hogy valamely szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszerben kereskednek vele, elismert elszámolóházon keresztül számolják el és teljesítik vagy rendszeres pótbefizetési kötelezettség érvényes rá, valamint az 1287/2006/EK bizottsági rendelet 39. cikkében meghatározott származtatott ügylet.
3.1. a II. 1. pontban megjelölt kiegészítő pénzügyi szolgáltatások,
3.2. a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvényben foglalt feltételekkel biztosítás-közvetítői tevékenység,
3.3. a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényben meghatározott feltételekkel értékpapír-kölcsönzést, részvényesi meghatalmazotti (nominee) tevékenység, Bszt.-ben meghatározott feltételekkel befektetési szolgáltatási tevékenység, befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatás, valamint a Bszt. 111-116. §-a szerinti közvetítői tevékenység és árutőzsdei szolgáltató által végezhető tevékenység,
3.7. a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendeletben meghatározott Diákhitel szervezet hitelezési tevékenységének elősegítése érdekében végzett tevékenysége,
3.9. a pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, illetve elhárítása érdekében fedezet, illetve biztosíték hasznosítására vagy az értékesítésben való közreműködésre irányuló tevékenység,
3.10. követelések megbízás alapján történő kezelésére, behajtására irányuló tevékenység,
3.11. pénzügyi eszközre vonatkozó adat-, információértékesítés,
3.12. jogszabályban meghatározott közösségi támogatások közvetítése,
3.13. az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvényben meghatározott úthasználati jogosultság megszerzésével összefüggő tevékenység,
3.14. a Hpt. 3. § (1) bekezdés j)pontján kívüli pénzletét kezeléshez kapcsolódó szolgáltatás.
III. Kérelem
Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a Hpt. 14. § (1) bekezdés f)pontja alapján engedélyezze az 1. pontban megjelölt hitelintézet működését.
IV. Nyilatkozatok
1. Nyilatkozom, hogy az induló tőke összegének teljes vagy részleges felhasználása az alapítás, illetve a működés megkezdése érdekében történt, mellyel kapcsolatban igazolást mellékelek.
2. Nyilatkozom, hogy a hitelintézet tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:
3. Nyilatkozom, hogy a hitelintézet a jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült, mellyel kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.
4. Nyilatkozom, hogy a hitelintézet valamely, a hitelintézetek közötti fizetési rendszerhez közvetlenül csatlakozni kíván, mellyel kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.
5. Nyilatkozom, hogy a hitelintézet valamely, a hitelintézetek közötti fizetési rendszerhez közvetetten csatlakozni kíván, melynek elfogadásával kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.
6. Nyilatkozom, hogy a hitelintézet a külön törvényben meghatározott központi hitelinformációs rendszerhez csatlakozni kíván, mellyel kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.
7. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
8. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 14. § (1) bekezdés g)pontja alapján engedélyezze a hitelintézet tevékenységi körének módosítását az alábbiak szerint:
III. Nyilatkozatok
1. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
2. Tevékenységi kör bővítése esetén szükséges nyilatkozatok
2.1. Nyilatkozom, hogy a hitelintézet az új tevékenységének végzésével kapcsolatos személyi, tárgyi és technikai feltételekkel rendelkezik.
2.2. Nyilatkozom, hogy a hitelintézet az új tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:
2.3. Nyilatkozom, hogy a hitelintézet az új tevékenységével kapcsolatos, jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.
3. Tevékenységi kör szűkítése esetén szükséges nyilatkozat
Nyilatkozom, hogy a hitelintézetnek a megszüntetésre kerülő tevékenységéből (pénzügyi szolgáltatásból, kiegészítő pénzügyi szolgáltatásból) származó kötelezettsége nincs.
9. Hitelintézet által kiemelt közvetítő (zálogközvetítő) – hitel és pénzkölcsön nyújtása pénzügyi szolgáltatás meghatározott köre, kézi zálog kikötésével és ellenében történő kölcsönnyújtási tevékenység (zálogkölcsönzés) keretében történő – igénybevételének, valamint a zálogközvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése iránt kérelem formanyomtatványa
I. Azonosító adatok
1. A kérelmező hitelintézetet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatok
2.5. zálogfiók címe (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.6. képviseletre jogosultak
2.6.1. neve:
2.6.2. beosztása:
2.7. telefonszáma:
3. A közvetítő típusát azonosító adatok
pénzpiaci kiemelt közvetítő (kézizálog kölcsön)
4. A közvetítő tevékenysége:
pénzügyi szolgáltatás közvetítése (közvetítői tevékenység) kiemelt közvetítőként (kézizálog kölcsön)
II. Kérelem
1. Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 14. § (1) bekezdés h)pontja alapján engedélyezze a kiemelt közvetítő igénybevételét a Hpt. 3. § (1) bekezdés b)pontjában foglalt hitel és pénzkölcsön nyújtása pénzügyi szolgáltatás körébe tartozó kézizálog fedezete mellett nyújtott pénzkölcsön nyújtása közvetítése céljából.
2. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés h)pontja alapján engedélyezze a kiemelt közvetítő igénybevételére vonatkozó határidő módosítását, és a kiemelt közvetítő határozatlan időre történő igénybevételét.
3. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés h)pontja alapján engedélyezze a hitelintézet számára a hitelintézet és a kiemelt közvetítő közötti megbízási szerződés alábbi módosítását.
3.1. A zálogfiókok változása miatti szerződésmódosítás
3.1.1. új zálogfiók címe (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.1.2. megszűnő zálogfiók címe (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.1.3. a kérelemmel érintett módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt megbízási szerződés alapján az összes zálogfiók címének felsorolása:
3.2. A hitelintézet által rendelkezésre bocsátható hitelkeret összegének változása miatti módosítás
3.2.1. eddigi korlát a szavatoló tőke százalékában meghatározva:
3.2.2. engedélyezni kért korlát a szavatoló tőke százalékában meghatározva:
3.3. Egyéb változások miatti szerződésmódosítás
III. Nyilatkozatok
1. Nyilatkozom, hogy ellenőriztem, hogy a kiemelt közvetítő a tevékenység végzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel rendelkezik, így többek között
1.1. a becsüsök becsüsi végzettségüket bizonyítvánnyal igazolták, melyek alapján a becsüsök alkalmasak a megbízási szerződésben feltüntetett tevékenység ellátására,
1.2. ellenőriztem a becsüsök 90 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványát, mely alapján megállapítottam, hogy a becsüsök büntetlen előéletűek,
1.3. ellenőriztem a telephely használati jogosultságának tulajdoni lappal, vagy bérleti szerződéssel való igazolását.
2. Nyilatkozom, hogy a kiemelt közvetítő nemesfém kereskedelmi tevékenységet is végez, mellyel kapcsolatban a Nemesfémhitelesítő Igazgatóság nyilvántartásba vételi eljárásáról szóló értesítéssel rendelkezik.
3. Nyilatkozom, hogy a kiemelt közvetítő ékszer-kiskereskedelemmel foglalkozik, mellyel kapcsolatban a Nemesfémhitelesítő Igazgatóság által kiadott működései engedéllyel rendelkezik.
4. Nyilatkozom, hogy a kiemelt közvetítő vagyonbiztosítással rendelkezik, melynek kedvezményezettje a hitelintézet.
5. Nyilatkozom, hogy a záloghitel további fedezeteként az alábbi biztosítékok állnak rendelkezésre:
6. Nyilatkozom, hogy a kiemelt közvetítő jogi helyzetének vizsgálata érdekében ellenőriztem a kiemelt közvetítő
6.1. harminc napnál nem régebbi cégkivonatát és azt megfelelőnek ítéltem,
6.2. társasági szerződését és azt megfelelőnek ítéltem.
7. Nyilatkozom, hogy a fedezet biztosítása érdekében jelzálog- vagy kezességi szerződés megkötésre került, és a fedezet mértékét a hitelintézet megfelelőnek ítéli.
8. Nyilatkozom, hogy a zálogfiók működtetését az alábbi személyek végzik, mely személyek közt a feladatok megosztásának szabályozása megtörtént:
8.1. Nyilatkozom, hogy a kiemelt közvetítő saját pénzeszközei és a hitelintézet által a kiemelt közvetítő részére a zálogkölcsön-nyújtási tevékenység végzéséhez rendelkezésre bocsátott pénzeszközök elkülönített nyilvántartása és kezelése megfelelően biztosított.
8.2. Nyilatkozom, hogy a hitelintézet a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló szabályzatát a kiemelt közvetítő rendelkezésére bocsátotta.
9. Nyilatkozom, hogy a II.1. pont szerinti engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
10. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
10. Hitelintézet által kiemelt közvetítő – pénzváltási tevékenység keretében történő – igénybevételének, valamint a pénzváltási tevékenységet végző kiemelt közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa
I. Azonosító adatok
1. A kérelmező hitelintézetet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatok
2. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés h) pontja, valamint 75. §-a alapján engedélyezze a hitelintézet és a kiemelt közvetítő közötti megbízási szerződés alábbi módosítását.
2.1.1. új telephely címe (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.1.2. megszűnő telephely címe (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.1.3. a kérelemmel érintett módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt megbízási szerződés alapján az összes telephely címének felsorolása (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2. Nyilatkozom, hogy a kiemelt közvetítő a pénzváltási tevékenységet az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:
3. Nyilatkozom, hogy a kiemelt közvetítő a jogszabályban meghatározott adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.
4. Nyilatkozom, hogy a II.1. pont szerinti engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
5. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
11. Hitelintézet által kiemelt közvetítő – zálogkölcsönzésen és pénzváltáson kívüli pénzügyi szolgáltatás keretében történő – igénybevételének, ilyen közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának, a hitelintézet által többes kiemelt közvetítő igénybevételének, valamint többes kiemelt közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa
I. Azonosító adatok
1. A kérelmező hitelintézetet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatok
5.1. ingatlanon alapított jelzálogjog (ideértve az önálló zálogjogot is) fedezete mellett öt évet elérő vagy azt meghaladó legrövidebb futamidőre kínált hitel és pénzkölcsön, valamint az ingatlan pénzügyi lízing (Hpt. 6. § (1) bekezdés 120. pont a) alpont)
5.2. ingatlanon alapított jelzálogjog (ideértve az önálló zálogjogot is) fedezete mellett öt évet meg nem haladó leghosszabb futamidőre kínált hitel és pénzkölcsön, valamint pénzügyi lízing, továbbá valamennyi, ingatlanon alapított jelzálogjog fedezete nélkül kínált hitel és pénzkölcsön, ideértve a fizetési számlához (bankszámlához) kapcsolódó hitelkeretet és a hitelkártyát is (Hpt. 6. § (1) bekezdés 120. pont b) alpont)
II. Pénzügyi szolgáltatások felsorolása, melyeket a hitelintézet a közvetítő igénybevételével kívánja végezni
1. Pénzügyi szolgáltatások
1.1. betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása,
1.2. hitel és pénzkölcsön nyújtása,
1.3. pénzügyi lízing,
1.4. pénzforgalmi szolgáltatás nyújtása,
1.5. elektronikus pénz kibocsátása,
1.6. olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak,
1.7. kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása,
1.8. valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység,
1.9. pénzügyi szolgáltatás közvetítése,
1.10. letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás,
1.11. hitelreferencia szolgáltatás,
1.12. követelésvásárlási tevékenység.
2. Kiegészítő pénzügyi szolgáltatások
2.1. fizetési rendszer működtetése,
2.2. pénzfeldolgozási tevékenység,
2.3. pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon,
2. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés h) pontja alapján engedélyezze a hitelintézet számára a közvetítő többes kiemelt közvetítőként történő igénybevételét.
3. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés h) pontja alapján engedélyezze a hitelintézet számára a hitelintézet és a - kiemelt közvetítőként igénybe vett - közvetítő közötti megbízási szerződés alábbi módosítását.
4. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés h) pontja alapján engedélyezze a hitelintézet számára a hitelintézet és a - többes kiemelt közvetítőként igénybe vett - közvetítő közötti megbízási szerződés alábbi módosítását.
5. Szerződésmódosítás tárgya
IV. Nyilatkozatok
1. A kérelmező nyilatkozatai
1.1. Nyilatkozom, hogy a III.1. vagy III.2. pont szerinti engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
1.2. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
2. A közvetítő igénybevételének engedélyezésekor szükséges további nyilatkozatok
2.1. Nyilatkozom, hogy a közvetítő rendelkezik a tevékenysége végzéséhez szükséges módon és mértékig a személyi és tárgyi feltételekkel.
2.2. Nyilatkozom, hogy a hitelintézet a pénzmosási szabályzatát a közvetítő rendelkezésére bocsátotta és saját tevékenységére vonatkozó szabályokkal kiegészítve használja azt.
12. Hitelintézet képviseletének, fióktelepének, leányvállalatának (hitelintézet, pénzügyi vállalkozás, egyéb vállalkozás) harmadik országban történő létesítésének engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa
I. Azonosító adatok
1. A kérelmet benyújtó hitelintézet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatai
3.8. levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
II. Kérelem
Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 14. § (1) bekezdés i) pontja alapján engedélyezze a hitelintézet számára a vállalkozás harmadik országban történő létesítését.
III. Nyilatkozat
1. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
2. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 14. § (1) bekezdés j)pontja alapján engedélyezze a hitelintézet befolyásoló részesedésszerzését a társaságban.
III. Nyilatkozat
Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
1.2.3. jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
1.2.3.1. neve:
1.2.3.2. telefonszáma:
2. Az átadásra kerülő állományra vonatkozó adatok
2.1. az Átadó és az Átvevő kötött létrejött megállapodás megkötésének időpontja:
2.2. az átadás-átvétel határnapja:
2.3. az állomány-átruházás ellenértéke:
2.4. az átadásra kerülő állományhoz kapcsolódó eszközök, fedezetek megjelölése:
II. Kérelem
1. Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 14. § (1) bekezdés k) pontja alapján, a Hpt. 17. §-ában foglaltaknak megfelelően engedélyezze az Átadó betétállományának és pénzeszköz visszafizetésére irányuló szerződésállományának Átvevőre történő átruházását.
2. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (2) bekezdés f) pontja alapján, a Hpt. 17. §-ában foglaltaknak megfelelően engedélyezze az Átadó betétállományának és pénzeszköz visszafizetésére irányuló szerződésállományának az Átvevőre történő átruházását.
3. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 17. § (1) bekezdésealapján, a Hpt. 17. §-ában foglaltaknak megfelelően engedélyezze az Átadó pénzforgalmi szolgáltatási keretszerződés-állományának Átvevőre történő átruházását.
III. Nyilatkozat
Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
15. Hitelintézet Hpt. 3. § (1) bekezdés b), c) és l) pontjában meghatározott pénzügyi szolgáltatás nyújtására irányuló, legalább húsz szerződést vagy legalább tízmilliárd forint tőketartozást vagy lízingdíj-követelést tartalmazó szerződésállománya, követelésállománya átruházásának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa
I. Azonosító adatok
1. A szerződésből kilépő hitelintézetet (a továbbiakban: átadó hitelintézet) azonosító adatok
2.4.2.2. hitelintézettel egyenértékű prudenciális szabályozásnak megfelelő pénzügyi vállalkozás
2.4.2.3. pénzügyi holding társaság
2.5. jelen kérelemben kapcsolattartó
2.5.1. neve:
2.5.2. telefonszáma:
3. Az átruházandó, illetve átvenni kívánt szerződésállományt azonosító adatok
3.1. Szerződésállomány-átruházás időpontja, illetve tervezett időpontja
3.2. Az átruházandó szerződésállomány ellenértéke:
3.3. Az átruházandó szerződésállomány átadó hitelintézetnél kimutatott könyv szerinti értéke:
3.4. Az átruházandó szerződésállomány átadó hitelintézetnél kimutatott értékvesztése:
3.5. Az átruházandó szerződésállomány tekintetében az átadó hitelintézet céltartaléka:
4. Az átruházandó, illetve átvenni kívánt követelésállományt azonosító adatok
4.1.Követelésállomány-átruházás időpontja, illetve tervezett időpontja
4.2. Az átruházandó követelésállomány ellenértéke:
4.3. Az átruházandó követelésállomány átadó hitelintézetnél kimutatott könyv szerinti értéke:
4.4. Az átruházandó követelésállomány átadó hitelintézetnél kimutatott értékvesztése:
4.5. Az átruházandó követelésállomány tekintetében az átadó hitelintézet céltartaléka:
II. Kérelem
1. Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 17/A. §-a alapján engedélyezze az I.3. pontban meghatározott szerződésállomány átruházását.
2. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 17/A. §-a alapján engedélyezze az I.4. pontban meghatározott követelésállomány átruházását.
III. Nyilatkozatok
1. Az átadó hitelintézet nyilatkozatai
1.1. Nyilatkozom, hogy az átadó hitelintézet az I. 3. pontban meghatározott szerződésállományt/követelésállományt át kívánja ruházni az átvevő pénzügyi intézményre, és a felsorolt szerződésekből ki kíván lépni.
1.2. Nyilatkozom, hogy az átadó hitelintézet az átruházás MNB által engedélyezett időpontját megelőzően legalább harminc nappal – postai úton, írásban – minden érintett ügyfelet értesít a szerződésállomány-átruházási, követelésállomány-átruházási szándékáról. Nyilatkozom, hogy az értesítéssel egyidejűleg az átadó hitelintézet tájékoztatni fogja az ügyfeleket az átruházással összefüggésben szükségessé váló egyes szerződési feltételeknek az átruházás engedélyezett időpontját követő módosulásáról (a szerződési feltételek átruházással összefüggő egyoldalú módosítása a kamat, díj, költség tekintetében az ügyfélre nem lehet hátrányosabb). Nyilatkozom továbbá, hogy az előbbiek szerinti értesítés tartalmazni fogja azon ügyfél-tájékoztatást, miszerint az ügyfél az átruházás MNB által engedélyezett napjáig jogosult a szerződést díjmentesen írásban felmondani, ennek hiányában úgy kell tekinteni, hogy az átruházás tényét és az ezzel összefüggésben módosuló szerződési feltételeket tudomásul vette.
1.3. Tudomásul veszem, hogy a szerződésátruházás/követelésátruházás következtében felmerülő költség, díj az ügyfelekre nem hárítható át.
1.4. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
2. Az átvevő pénzügyi intézmény nyilatkozatai
2.1. Nyilatkozom, hogy az átvevő pénzügyi intézmény az I.3. pontban meghatározott szerződésállományt az átadó hitelintézettől meg kívánja szerezni, a felsorolt szerződésekbe be kíván lépni.
2.2. Nyilatkozom, hogy az átvevő pénzügyi intézmény rendelkezik az átvenni kívánt szerződésállomány vonatkozásában mindazon feltételekkel, amelyek biztosítják, hogy az átruházás ne veszélyeztesse az átadó pénzügyi vállalkozás átruházandó szerződésekben vállalt kötelezettségeinek teljesítését.
2.3. Tudomásul veszem, hogy a szerződésátruházás következtében felmerülő költség, díj az ügyfelekre nem hárítható át.
2.4. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
1. Nyilatkozom, hogy a hitelintézetnek pénzügyi szolgáltatásból, kiegészítő pénzügyi szolgáltatásból származó kötelezettsége nincs, melynek igazolására további dokumentumokat csatolok.
2. Nyilatkozom, hogy a hitelintézetnek a Hpt. 7. § (3) bekezdésében felsorolt tevékenységekből származó kötelezettsége nincs, melynek igazolására további dokumentumokat csatolok.
3. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
17. Hitelintézet jogszabály alapján készített hitelbiztosítéki érték-megállapítási szabályzatának, valamint a szabályzat módosításának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa
I. Azonosító adatok
A kérelmező hitelintézet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatai
1. Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 14. § (1) bekezdés m) pontja alapján a hitelintézet külön jogszabály alapján készített hitelbiztosítéki érték-megállapítási szabályzatát engedélyezze.
2. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés m) pontja alapján a hitelintézet külön jogszabály alapján készített hitelbiztosítéki érték-megállapítási szabályzatának módosítását engedélyezze.
III. Módosítás tárgya
IV. Nyilatkozat
1. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
2. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
1. Mint külföldi székhelyű kérelmező nyilatkozom, hogy a Hpt. 18. § (1) bekezdés e)pontja szerinti kézbesítési megbízottam az alábbi, Magyarországon bejegyzett ügyvéd, ügyvédi iroda, vagy magyarországi bankképviselet:
2. Nyilatkozom, hogy hozzájárulok az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.
3. Nyilatkozom, hogy a hitelintézet korlátlanul helytáll a fióktelep cégneve alatt keletkezett kötelezettségekért.
4. Nyilatkozom, hogy a fióktelep irányítása a Magyarországon létesítendő főirodában történik.
5. Nyilatkozom, hogy a hitelintézetnek az alábbi mérlegen kívüli kötelezettségei vannak:
6. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
7. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
1.1.1. betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása,
1.1.2. hitel és pénzkölcsön nyújtása,
1.1.3. pénzügyi lízing,
1.1.4. pénzforgalmi szolgáltatás nyújtása,
1.1.5. elektronikus pénz kibocsátása,
1.1.6. olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak,
1.1.7. kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása,
1.1.8. valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység,
1.1.9. pénzügyi szolgáltatás közvetítése,
1.1.10. letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás,
1.1.11. hitelreferencia szolgáltatás,
1.1.12. követelésvásárlási tevékenység.
1.2. Kiegészítő pénzügyi szolgáltatások
1.2.1. pénzváltási tevékenység,
1.2.2. fizetési rendszer működtetése,
1.2.3. pénzfeldolgozási tevékenység,
1.2.4. pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon.
2.1.6. pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (értékpapír vagy egyéb pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalással (jegyzési garanciavállalás),
2.1.7. pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalás nélkül,
2.1.8. multilaterális kereskedési rendszer működtetése.
2.2. Kiegészítő szolgáltatások
2.2.1. a pénzügyi eszköz letéti őrzése és nyilvántartása, valamint az ehhez kapcsolódó ügyfélszámla vezetése,
2.2.2. a letétkezelés, valamint az ehhez kapcsolódó értékpapírszámla vezetése, nyomdai úton előállított értékpapír esetében ennek nyilvántartása és az ügyfélszámla vezetése,
2.2.3. a befektetési hitel nyújtása,
2.2.4. a tőkeszerkezettel, üzleti stratégiával és az ezekkel összefüggő kérdésekkel, valamint az egyesüléssel és a vállalatfelvásárlással kapcsolatos tanácsadás és szolgáltatás,
2.2.5. a befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó valutával és devizával történő kereskedés,
2.2.6. a befektetési elemzés és pénzügyi elemzés,
2.2.7. jegyzési garanciavállaláshoz kapcsolódó szolgáltatás,
2.2.8. a Bszt. 6. § e)-g), j) és k)pontjában foglalt származtatott ügyletek alapjául szolgáló eszközhöz kapcsolódó befektetési szolgáltatási tevékenység vagy kiegészítő szolgáltatás.
2.3. Pénzügyi eszközök
2.3.1. az átruházható értékpapír,
2.3.2. a pénzpiaci eszköz,
2.3.3. a kollektív befektetési forma által kibocsátott értékpapír,
2.3.4. az értékpapírhoz, devizához, kamatlábhoz vagy hozamhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, pénzügyi index vagy intézkedés, amely fizikai leszállítással teljesíthető vagy pénzben kiegyenlíthető,
2.3.5. az áruhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, amelyet pénzben kell kiegyenlíteni vagy az ügyletben résztvevő felek valamelyikének választása szerint pénzben kiegyenlíthető, ide nem értve a teljesítési határidő lejártát vagy más megszűnési okot,
2.3.6. az áruhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, amely fizikai leszállítással teljesíthető, feltéve hogy azzal szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszerben kereskednek,
2.3.7. a 2.3.6. pont alá nem tartozó, más származtatott pénzügyi eszköz jellemzőivel rendelkező, áruhoz kapcsolódó opció, tőzsdei és tőzsdén kívüli határidős ügylet, csereügylet, valamint bármely más származtatott ügylet, amely fizikai leszállítással teljesíthető, és nem kereskedelmi célt szolgál, ha azt elismert elszámolóházon keresztül számolják el vagy rendszeres pótbefizetési kötelezettség érvényes rá,
2.3.8. a hitelkockázat átruházását célzó származtatott ügylet,
2.3.9. a különbözetre vonatkozó pénzügyi megállapodás,
2.3.10. az éghajlati, időjárási változóhoz, fuvardíjhoz, légszennyező anyag vagy üvegházhatású gáz kibocsátásához, inflációs rátához vagy más hivatalos gazdasági statisztikához kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás vagy bármely más származtatott ügylet, eszköz, amelyet pénzben kell kiegyenlíteni vagy amely az ügyletben résztvevő felek valamelyikének választása szerint pénzben kiegyenlíthető, ide nem értve azt az esetet, ha a megszűnés oka a nemteljesítés,
2.3.11. egyéb, a 2.3.1-2.3.10. pontban nem említett eszközhöz joghoz, kötelezettséghez, indexhez, intézkedéshez kapcsolódó származtatott ügylet, eszköz, amely rendelkezik a többi származtatott eszköz valamelyikének jellemzőivel, ideértve azt, hogy valamely szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszerben kereskednek vele, elismert elszámolóházon keresztül számolják el és teljesítik vagy rendszeres pótbefizetési kötelezettség érvényes rá, valamint az 1287/2006/EK bizottsági rendelet 39. cikkében meghatározott származtatott ügylet.
3.3. a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényben meghatározott értékpapír-kölcsönzés, részvényesi meghatalmazotti (nominee) tevékenység, a Bszt.-ben meghatározott befektetési szolgáltatási tevékenység, befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatás, valamint a Bszt. 111-116. §-a szerinti közvetítői tevékenység és árutőzsdei szolgáltató által végezhető tevékenység,
3.7. a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendeletben meghatározott Diákhitel szervezet hitelezési tevékenységének elősegítése érdekében végzett tevékenység,
3.9. a pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, elhárítása érdekében fedezet, valamint biztosíték hasznosítására vagy az értékesítésben való közreműködésre irányuló tevékenység,
3.10. követelések megbízás alapján történő kezelésére, behajtására irányuló tevékenység,
3.11. pénzügyi eszközre vonatkozó adat-, információértékesítés,
3.12. jogszabályban meghatározott közösségi támogatások közvetítése,
3.13. az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvényben meghatározott úthasználati jogosultság megszerzésével összefüggő tevékenység,
3.14. a Hpt. 3. § (1) bekezdés j)pontján kívüli pénzletét kezeléshez kapcsolódó szolgáltatás.
III. Kérelem
Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a Hpt. 14. § (2) bekezdés b)pontja alapján engedélyezze a fióktelep működésének megkezdését.
IV. Nyilatkozatok
1. Nyilatkozom, hogy az induló tőke összegének teljes vagy részleges felhasználása az alapítás, illetve a működés megkezdése érdekében történt, mellyel kapcsolatban igazolást mellékelek.
2. Nyilatkozom, hogy a fióktelep tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni.
3. Nyilatkozom, hogy a fióktelep a jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.
4. Nyilatkozom, hogy a fióktelep valamely, a hitelintézetek közötti fizetési rendszerhez közvetlenül csatlakozni kíván, mellyel kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.
5. Nyilatkozom, hogy a fióktelep valamely, a hitelintézetek közötti fizetési rendszerhez közvetetten csatlakozni kíván, melynek elfogadásával kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.
6. Nyilatkozom, hogy a fióktelep a külön törvényben meghatározott központi hitelinformációs rendszerhez csatlakozni kíván, mellyel kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.
7. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
8. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 14. § (2) bekezdés c)pontja alapján engedélyezze a fióktelep tevékenységi körének módosítását az alábbiak szerint:
III. Nyilatkozatok
1. Nyilatkozom, hogy a fióktelep az új tevékenységének végzésével kapcsolatos személyi, tárgyi és technikai feltételekkel rendelkezik.
2. Nyilatkozom, hogy a fióktelep az új tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:
3. Nyilatkozom, hogy a fióktelep az új tevékenységével kapcsolatos, jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.
4. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
22. Harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe által kiemelt közvetítő, többes kiemelt közvetítő igénybevételének, valamint a kiemelt közvetítővel, többes kiemelt közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa
I. Azonosító adatok
1. A kérelmező fióktelepet (a továbbiakban: fióktelep) azonosító adatok
II. Pénzügyi szolgáltatások felsorolása, melyeket a fióktelep a közvetítő igénybevételével kíván végezni
1. Pénzügyi szolgáltatások
1.1. betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása,
1.2. hitel és pénzkölcsön nyújtása,
1.3. pénzügyi lízing,
1.4. pénzforgalmi szolgáltatás nyújtása,
1.5. elektronikus pénz kibocsátása,
1.6. olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak,
1.7. kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása,
1.8. valutával, devizával – ide nem értve a pénzváltási tevékenységet –, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység,
1.9. pénzügyi szolgáltatás közvetítése,
1.10. letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás,
1.11. hitelreferencia szolgáltatás,
1.12. követelésvásárlási tevékenység.
2. Kiegészítő pénzügyi szolgáltatások
2.1. pénzváltási tevékenység,
2.2. fizetési rendszer működtetése,
2.3. pénzfeldolgozási tevékenység,
2.4. pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon,
1. Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 14. § (2) bekezdés d)pontja alapján engedélyezze a fióktelep számára a közvetítő kiemelt közvetítőként történő igénybevételét.
2. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (2) bekezdés d) pontja alapján engedélyezze a fióktelep számára a közvetítő többes kiemelt közvetítőként történő igénybevételét.
3. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (2) bekezdés d) pontja alapján engedélyezze a fióktelep számára a fióktelep és a – kiemelt közvetítőként igénybe vett – közvetítő közötti megbízási szerződés alábbi módosítását.
4. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (2) bekezdés d) pontja alapján engedélyezze a fióktelep számára a fióktelep és a – többes kiemelt közvetítőként igénybe vett – közvetítő közötti megbízási szerződés alábbi módosítását.
5. Szerződésmódosítás tárgya
IV. Nyilatkozatok
1. A kérelmező nyilatkozatai
1.1. Nyilatkozom, hogy a III.1. vagy III.2. pont szerinti engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
1.2. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
2. A közvetítő igénybevételének engedélyezésekor szükséges további nyilatkozatok
2.1. Nyilatkozom, hogy a közvetítő rendelkezik a tevékenysége végzéséhez szükséges módon és mértékig a személyi és tárgyi feltételekkel.
2.2. Nyilatkozom, hogy a fióktelep a pénzmosási szabályzatát a közvetítő rendelkezésére bocsátotta és saját tevékenységére vonatkozó szabályokkal kiegészítve használja azt.
Kérem a Magyar Nemzeti Bankot (a továbbiakban: MNB), hogy a fióktelep működésének megszüntetését a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 14. § (2) bekezdés g)pontja alapján engedélyezze.
III. Nyilatkozatok
1. Nyilatkozom, hogy a fióktelepnek pénzügyi szolgáltatásból, kiegészítő pénzügyi szolgáltatásból származó kötelezettsége nincs, melynek igazolására további dokumentumokat csatolok.
2. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
24. Hitelintézetben fennálló befolyásoló részesedésszerzés húsz, harminchárom vagy ötven százalékos határérték alá csökkentésével, valamint megszüntetésével kapcsolatos bejelentés formanyomtatványa
I. Azonosító adatok
1. Nem természetes személy tulajdonos (a továbbiakban: tulajdonos) azonosító adatai
1.1. név:
1.2. rövidített név:
1.3. székhely:
1.4. adószám:
1.5. cégjegyzékszám:
1.6. levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó, ország):
1.7. jelen bejelentés vonatkozásában kapcsolattartó
1.7.1. neve:
1.7.2. telefonszáma:
2. Természetes személy tulajdonos (a továbbiakban: tulajdonos) azonosító adatai
2.7. levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó, ország):
2.8. jelen bejelentés vonatkozásában kapcsolattartó
2.8.1. neve:
2.8.2. telefonszáma:
3. Az érintett hitelintézetet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatok
3.1. név:
3.2. székhely:
3.3. adószám első 8 számjegye (törzsszám):
3.4. jelen bejelentés vonatkozásában kapcsolattartó
3.4.1. neve:
3.4.2. telefonszáma:
II. A tulajdonos által a hitelintézetben birtokolt befolyásoló részesedéssel kapcsolatos adatok a jelenleg bejelenteni kívánt változást megelőző állapot szerint:
1. Befolyásoló részesedés teljes egészében való megszüntetésének előzetes bejelentése
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 128. § (1) bekezdés a)pontja alapján bejelentem a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) részére, hogy a hitelintézetben fennálló, a II. pontban részletezett befolyásoló részesedésemet teljes egészében meg kívánom szüntetni.
2. Befolyásoló részesedés módosításának (csökkenés) előzetes bejelentése (húsz, harminchárom vagy ötven százalékos határérték alá csökkenés)
A Hpt. 128. § (1) bekezdés b)pontja alapján bejelentem az MNB részére, hogy a hitelintézetben fennálló, a jelen formanyomtatvány II. pontjában részletezett befolyásoló részesedésemet úgy kívánom módosítani, hogy az a húsz, harminchárom vagy ötven százalékos határérték alá csökken.
5. Befolyásoló részesedés módosításának (növelés) bejelentése a szerződéskötést követően (húsz, harminchárom vagy ötven százalékos határérték elérése)
A Hpt. 134. § (1) bekezdés b) pont ba)alpontja alapján bejelentem az MNB részére, hogy az érintett hitelintézetben a jelen formanyomtatvány II. pontjában részletezett befolyásoló részesedésem mértékét úgy módosítottam, hogy az eléri a húsz, harminchárom vagy ötven százalékos határértéket.
6. Befolyásoló részesedés módosításának (csökkentés) bejelentése a szerződéskötést követően (húsz, harminchárom vagy ötven százalékos határérték elérése)
A Hpt. 134. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontja alapján bejelentem az MNB részére, hogy az érintett hitelintézetben a jelen formanyomtatvány II. pontjában részletezett a befolyásoló részesedésem mértékét úgy módosítottam, hogy az már nem éri el a húsz, harminchárom vagy ötven százalékos határértéket.
7. Tulajdonjoghoz, szavazati joghoz kapcsolódó, jelentős előnyöket biztosító megállapodás kötése
A Hpt. 134. § (1) bekezdés c) pontja alapján bejelentem az MNB részére a tulajdonjoghoz vagy a szavazati joghoz kapcsolódó, jelentős előnyöket biztosító megállapodást megkötését.
8. Tulajdonjoghoz, szavazati joghoz kapcsolódó, jelentős előnyöket biztosító megállapodás módosítása
A Hpt. 134. § (1) bekezdés c) pontja alapján bejelentem az MNB részére a tulajdonjoghoz vagy a szavazati joghoz kapcsolódó, jelentős előnyöket biztosító megállapodás módosítását.
9. A hitelintézet tudomásszerzése meghatározott arányú részesedés megszerzéséről, elidegenítéséről, módosulásáról
9.2. A Hpt. 134. § (2) bekezdése alapján tájékoztatom az MNB-t a hitelintézet tulajdonosának a jelen formanyomtatvány II. pontjában részletezett, a Hpt. 126-128. §-ában meghatározott arányú részesedésének elidegenítéséről.
9.3. A Hpt. 134. § (2) bekezdése alapján tájékoztatom az MNB-t a hitelintézet tulajdonosának a jelen formanyomtatvány II. pontjában részletezett, a Hpt. 126-128. §-ában meghatározott arányú részesedésének módosulásáról.
25. Hitelintézet bankképviseletének áthelyezésével, megszűnésével és a képviseletet ellátó személyének változásával kapcsolatos bejelentés formanyomtatványa
I. Azonosító adatok
A bejelentő bankképviseletet (a továbbiakban: bankképviselet) azonosító adatok
28. Kiszervezésre vonatkozó bejelentés formanyomtatványa
I. Azonosító adatok
1. A bejelentő hitelintézetet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatok
1.1. név:
1.2. székhely:
1.3. adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.4. jelen bejelentés vonatkozásában kapcsolattartó
1.3.1. neve:
1.3.2. telefonszáma:
2. A kiszervezést végző társaság (a továbbiakban: társaság) azonosító adatai
2.1. név:
2.2. rövidített név:
2.3. székhely:
2.4. adószám:
2.5. cégjegyzékszám:
2.6. levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó, ország):
2.7. jelen bejelentés vonatkozásában kapcsolattartó
2.7.1. neve:
2.7.2. telefonszáma:
II. Bejelentés
A hitelintézet bejelenti a Magyar Nemzeti Bank részére a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 68. § (3) bekezdése alapján, hogy a társasággal a III. pontban foglalt tartalommal kiszervezés tárgyában szerződést kötött.
29. Összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézet szoros kapcsolat létrejöttével, megszűnésével, módosulásával kapcsolatos bejelentésének formanyomtatványa
I. Azonosító adatok
1. A bejelentő hitelintézetet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatok
1.1. név:
1.2. székhely:
1.3. adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.4. jelen bejelentés vonatkozásában kapcsolattartó
1.4.1. neve:
1.4.2. telefonszáma:
2. A szoros kapcsolat alá tartozó társaság (a továbbiakban: társaság) adatai
2.1. név:
2.2. székhely:
2.3. típus:
2.3.1. hitelintézet
2.3.2. pénzügyi vállalkozás
2.3.3. befektetési vállalkozás
2.3.4. befektetési alapkezelő
2.3.5. járulékos vállalkozás
2.3.6. egyéb vállalkozás
2.4. tevékenységi kör részletezése:
2.5. jelen bejelentés vonatkozásában kapcsolattartó
2.5.1. neve:
2.5.2. telefonszáma:
II. Bejelentés
A hitelintézet bejelenti a Magyar Nemzeti Bank részére a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 172. § (11) bekezdése alapján a társasággal fennálló szoros kapcsolat
1. Pénzváltási tevékenység 30 napon túli szünetelésének bejelentése
1.1. Tudomásul veszem, hogy az MNB az engedélyt visszavonja, ha a kiemelt közvetítő tizenkét hónapon keresztül nem folytat pénzváltási tevékenységet.
1.2. Tudomásul veszem, miszerint a fentiekben megjelölt időtartam alatt a kiemelt közvetítő pénzváltási tevékenységet nem végezhet, valamint a tevékenység megkezdésére vonatkozóan az MNB előtt ismételt bejelentést kell tennie a hitelintézetnek.
2. Pénzváltási tevékenység szünetelés hosszabbításának bejelentése
2.1. Tudomásul veszem, hogy az MNB az engedélyt visszavonja, ha a kiemelt közvetítő tizenkét hónapon keresztül nem folytat pénzváltási tevékenységet.
2.2. Tudomásul veszem, miszerint a fentiekben megjelölt időtartam alatt a kiemelt közvetítő pénzváltási tevékenységet nem végezhet, valamint a tevékenység megkezdésére vonatkozóan az MNB előtt ismételt bejelentést kell tennie a hitelintézetnek.
3. Pénzváltási tevékenység szünetelés utáni újranyitás bejelentése
Nyilatkozom, hogy a kiemelt közvetítő megfelel a Korm. rendeletben foglalt személyi és tárgyi feltételeknek.
4. Hitelintézet saját jogon üzemeltetett pénzváltó telephelyének bejelentése, saját jogon üzemeltetett pénzváltó telephely megszűnésének bejelentése
Nyilatkozom, hogy a hitelintézet a saját jogon üzemeltetett pénzváltó telephelye vonatkozásában megfelel a Korm. rendeletben foglalt személyi és tárgyi feltételeknek.
5. Rendkívüli esemény bejelentése (pénzváltási tevékenység)
31. Hitelintézet függő kiemelt közvetítője, belső ellenőre, belső ellenőrzési szervezet vezetője egyes adataiban történt változás, kiemelt közvetítői és többes kiemelt közvetítői jogviszony megszűnése bejelentésének formanyomtatványa
I. Azonosító adatok
1. A bejelentő hitelintézetet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatok
1.1. név:
1.2. székhely:
1.3. adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.4. jelen bejelentés vonatkozásában kapcsolattartó
1.4.1. neve:
1.4.2. telefonszáma:
2. A bejelentéssel érintett közvetítőt (a továbbiakban: közvetítő) azonosító adatok
2.1. név:
2.2. székhely:
2.3. a tevékenység végzésének helye:
2.4. adószám első 8 számjegye (törzsszám):
3. A közvetítői kategóriája
3.1. kiemelt közvetítő
3.1.1. követeléskezelési-, behajtási tevékenység
3.1.2. kézizálog fedezete mellett nyújtott pénzkölcsönnyújtás közvetítése
A Hpt. hatálya alá tartozó, a pénzügyi vállalkozást érintő, a rendelet 1. § (2) bekezdésében meghatározott engedélyezési kérelmek, valamint bejelentések formanyomtatványa
1. Pénzügyi vállalkozás alapításának és működése megkezdésének engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa
1.3. olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak
1.3.1. üzletági korlátozás megjelölése
1.3.2. termékkorlátozás megjelölése
1.4. kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása
1.4.1. üzletági korlátozás megjelölése
1.4.2. termékkorlátozás megjelölése
1.5. valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység
1. az I. 2. pontban megjelölt kiegészítő pénzügyi szolgáltatás,
2. a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvényben foglalt feltételekkel biztosítás-közvetítői tevékenység,
3. a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényben meghatározott feltételekkel értékpapír-kölcsönzést, részvényesi meghatalmazotti (nominee) tevékenység, Bszt.-ben meghatározott feltételekkel befektetési szolgáltatási tevékenység, befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatás, valamint a Bszt. 111-116. §-a szerinti közvetítői tevékenység és árutőzsdei szolgáltató által végezhető tevékenység,
7. a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendeletben meghatározott Diákhitel szervezet hitelezési tevékenységének elősegítése érdekében végzett tevékenysége,
9. a pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, illetve elhárítása érdekében fedezet, illetve biztosíték hasznosítására vagy az értékesítésben való közreműködésre irányuló tevékenység,
10. követelések megbízás alapján történő kezelésére, behajtására irányuló tevékenység,
11. pénzügyi eszközre vonatkozó adat-, információértékesítés,
12. jogszabályban meghatározott közösségi támogatások közvetítése,
13. az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvényben meghatározott úthasználati jogosultság megszerzésével összefüggő tevékenység,
14. a Hpt. 3. § (1) bekezdés j)pontján kívüli pénzletét kezeléshez kapcsolódó szolgáltatás.
6. A társaság vezető állású személy jelöltjeinek azonosító adatai
6.1. tisztség pontos megjelölése: igazgatóság elnöke/ügyvezető/felügyelőbizottság elnöke
1.1. Nyilatkozom, hogy a társaság irányítása a Magyarországon létesítendő főirodában történik, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
1.2. Nyilatkozom, hogy az alapítandó pénzügyi vállalkozás tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:
1.3. Nyilatkozom, hogy a társaság a jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült, amellyel kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.
1.4. Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozás a külön törvényben meghatározott központi hitelinformációs rendszerhez csatlakozni kíván, amellyel kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.
1.5. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
1.6. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
2. Befolyásoló részesedés szerzés engedélyezését kérő nem természetes személyek nyilatkozatai
2.1. Nyilatkozom, hogy a kérelmezőnél vezető tisztségviselői beosztásban lévő személlyel szemben a Hpt. 137. § (4), valamint (6) bekezdésében meghatározott kizáró okok nem állnak fenn, mellyel kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.
2.2. Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedést szerző nem természetes személy tulajdonosi érdekeltsége és tevékenysége nem veszélyezteti a pénzügyi vállalkozás működését.
2.3. Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedést szerző nem természetes személy nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt.
2.4. Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedést szerző nem természetes személy vezető állású személyével szemben kizáró ok nem áll fenn.
2.5. Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedést szerző nem természetes személynek az alábbi, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti függő és jövőbeni kötelezettségei vannak:
2.6. Mint a pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedést szerző nem természetes személy képviselője nyilatkozom, hogy hozzájárulok az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratokban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.
3. Befolyásoló részesedés szerzés engedélyezését kérő természetes személyek nyilatkozatai
Nyilatkozom, hogy tulajdonosi érdekeltségem és tevékenységem nem veszélyezteti a pénzügyi vállalkozás működését.
Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 15. § (1) bekezdés b)pontja alapján engedélyezze a pénzügyi vállalkozás tevékenységi körének módosítását az alábbiak szerint:
III. Nyilatkozatok
Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
1. Tevékenységi kör bővítése esetén szükséges nyilatkozatok
1.1. Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozás az engedélyezni kívánt új tevékenységhez szükséges személyi, tárgyi és technikai feltételekkel rendelkezik.
1.2. Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozás az engedélyezni kívánt új tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:
1.3. Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozás az engedélyezni kívánt új tevékenységével kapcsolatos, jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.
2. Tevékenységi kör szűkítése esetén szükséges nyilatkozatok
Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozásnak a megszüntetésre kerülő tevékenységéből/tevékenységeiből (pénzügyi szolgáltatásból, kiegészítő pénzügyi szolgáltatásból) származó kötelezettsége nincs.
1.3. olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak
1.3.1. üzletági korlátozás megjelölése
1.3.2. termékkorlátozás megjelölése
1.4. kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása
1.4.1. üzletági korlátozás megjelölése
1.4.2. termékkorlátozás megjelölése
1.5. valutával, devizával – ide nem értve a pénzváltási tevékenységet –, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység
1. az I. 2. pontban megjelölt kiegészítő pénzügyi szolgáltatás,
2. a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvényben foglalt feltételekkel biztosítás-közvetítői tevékenység,
3. a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényben meghatározott feltételekkel értékpapír-kölcsönzést, részvényesi meghatalmazotti (nominee) tevékenység, Bszt.-ben meghatározott feltételekkel befektetési szolgáltatási tevékenység, befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatás, valamint a Bszt. 111-116. §-a szerinti közvetítői tevékenység és árutőzsdei szolgáltató által végezhető tevékenység,
7. a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendeletben meghatározott Diákhitel szervezet hitelezési tevékenységének elősegítése érdekében végzett tevékenysége,
9. a pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, illetve elhárítása érdekében fedezet, illetve biztosíték hasznosítására vagy az értékesítésben való közreműködésre irányuló tevékenység,
10. követelések megbízás alapján történő kezelésére, behajtására irányuló tevékenység,
11. pénzügyi eszközre vonatkozó adat-, információértékesítés,
12. jogszabályban meghatározott közösségi támogatások közvetítése,
13. az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvényben meghatározott úthasználati jogosultság megszerzésével összefüggő tevékenység,
14. a Hpt. 3. § (1) bekezdés j)pontján kívüli pénzletét kezeléshez kapcsolódó szolgáltatás.
2. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 15. § (1) bekezdés c)pontja, valamint 25. § (1) és (2) bekezdése alapján engedélyezze a beolvadó pénzügyi vállalkozás befogadó pénzügyi vállalkozásba történő beolvadását.
IV. Nyilatkozatok
1. Nyilatkozom, hogy az egyesüléssel – beolvadással vagy összeolvadással – létrejövő pénzügyi intézmény tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:
2. Nyilatkozom, hogy az egyesüléssel – beolvadással vagy összeolvadással – létrejövő pénzügyi intézmény a jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.
3. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
4. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
2. A szétválással - különválással vagy kiválással - létrejövő pénzügyi vállalkozásokat (a továbbiakban együtt: jogutód pénzügyi intézmények) azonosító adatok
1.1.1.1.3. olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak
- üzletági korlátozás megjelölése
- termékkorlátozás megjelölése
1.1.1.1.4. kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása
- üzletági korlátozás megjelölése
- termékkorlátozás megjelölése
1.1.1.1.5. valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység
1.1.2.1. az I. 2. pontban megjelölt kiegészítő pénzügyi szolgáltatás,
1.1.2.2. a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvényben foglalt feltételekkel biztosítás-közvetítői tevékenység,
1.1.2.3. a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényben meghatározott feltételekkel értékpapír-kölcsönzést, részvényesi meghatalmazotti (nominee) tevékenység, Bszt.-ben meghatározott feltételekkel befektetési szolgáltatási tevékenység, befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatás, valamint a Bszt. 111-116. §-a szerinti közvetítői tevékenység és árutőzsdei szolgáltató által végezhető tevékenység,
1.1.2.7. a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendeletben meghatározott Diákhitel szervezet hitelezési tevékenységének elősegítése érdekében végzett tevékenysége,
1.1.2.8. az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 11/A. §-ában foglalt feltételekkel tagszervezési tevékenység,
1.1.2.9. a pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, illetve elhárítása érdekében fedezet, illetve biztosíték hasznosítására vagy az értékesítésben való közreműködésre irányuló tevékenység,
1.1.2.10. követelések megbízás alapján történő kezelésére, behajtására irányuló tevékenység,
1.1.2.11. pénzügyi eszközre vonatkozó adat-, információértékesítés,
1.1.2.12. jogszabályban meghatározott közösségi támogatások közvetítése,
1.1.2.13. az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvényben meghatározott úthasználati jogosultság megszerzésével összefüggő tevékenység,
1.1.2.14. a Hpt. 3. § (1) bekezdés j)pontján kívüli pénzletét kezeléshez kapcsolódó szolgáltatás.
1.2. Jogutód pénzügyi intézmény 1. által végezni nem kívánt tevékenységek
1.3. Kijelentem, hogy a jogutód pénzügyi intézmény 1. az alábbiakban felsorolt tevékenységeket a szétválás megvalósulását követően nem kívánja végezni:
2. Jogutód pénzügyi intézmény 2.
2.1. Jogutód pénzügyi intézmény 2. által végezni kívánt tevékenységek
2.1.1.1.3. olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak
- üzletági korlátozás megjelölése
- termékkorlátozás megjelölése
2.1.1.1.4. kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása
- üzletági korlátozás megjelölése
- termékkorlátozás megjelölése
2.1.1.1.5. valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység
2.1.2.1. az I. 2. pontban megjelölt kiegészítő pénzügyi szolgáltatás,
2.1.2.2. a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvényben foglalt feltételekkel biztosítás-közvetítői tevékenység,
2.1.2.3. a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényben meghatározott feltételekkel értékpapír-kölcsönzést, részvényesi meghatalmazotti (nominee) tevékenység, Bszt.-ben meghatározott feltételekkel befektetési szolgáltatási tevékenység, befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatás, valamint a Bszt. 111-116. §-a szerinti közvetítői tevékenység és árutőzsdei szolgáltató által végezhető tevékenység,
2.1.2.7. a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendeletben meghatározott Diákhitel szervezet hitelezési tevékenységének elősegítése érdekében végzett tevékenysége,
2.1.2.8. az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 11/A. §-ában foglalt feltételekkel tagszervezési tevékenység,
2.1.2.9. a pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, illetve elhárítása érdekében fedezet, illetve biztosíték hasznosítására vagy az értékesítésben való közreműködésre irányuló tevékenység,
2.1.2.10. követelések megbízás alapján történő kezelésére, behajtására irányuló tevékenység,
2.1.2.11. pénzügyi eszközre vonatkozó adat-, információértékesítés,
2.1.2.12. jogszabályban meghatározott közösségi támogatások közvetítése,
2.1.2.13. az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvényben meghatározott úthasználati jogosultság megszerzésével összefüggő tevékenység,
2.1.2.14. a Hpt. 3. § (1) bekezdés j)pontján kívüli pénzletét kezeléshez kapcsolódó szolgáltatás.
2.2. Jogutód pénzügyi intézmény 2. által végezni nem kívánt tevékenységek
2.3. Kijelentem, hogy a jogutód pénzügyi intézmény 2. az alábbiakban felsorolt tevékenységeket a szétválás megvalósulását követően nem kívánja végezni:
3. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 15. § (1) bekezdés c) és d) pontja és 28. § (1) bekezdése alapján engedélyezze az MNB engedélyével még nem rendelkező személyek vezető állású személlyé történő megválasztását vagy kinevezését a jogutód pénzügyi intézményeknél.
1. Nyilatkozom, hogy a jogutód pénzügyi intézmény 1. tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:
2. Nyilatkozom, hogy a jogutód pénzügyi intézmény 2. tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:
3. Nyilatkozom, hogy a jogutód pénzügyi intézmények a jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészültek, mellyel kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.
4. Nyilatkozom, hogy a jogutód pénzügyi intézmények irányítása a Magyarországon létesítendő főirodában történik.
5. Nyilatkozom, hogy a jogutód pénzügyi intézmények a külön törvényben meghatározott központi hitelinformációs rendszerhez csatlakozni kívánnak, mellyel kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.
6. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
7. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
2.1.9. levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.1.10. személyi igazolvány száma:
2.1.11. útlevél száma:
2.1.12. egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány esetén
2.1.12.1. egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
2.1.12.2. egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
2.1.13. első számú vezető:
2.1.13.1. igen
2.1.13.2. nem
2.1.13.3. adatszolgáltatásban később jelentem
2.1.14. tisztség alapja:
2.1.14.1. megválasztás:
2.1.14.1.1. első megválasztás
2.1.14.1.2. újraválasztás
2.1.14.2. kinevezés:
2.1.14.2.1. első kinevezés
2.1.14.2.2. újbóli kinevezés
2.1.15. munkavállaló:
2.1.15.1. igen
2.1.15.2. nem
2.1.16. cégjegyzési jog:
2.1.16.1. nincs
2.1.16.2. van:
2.1.16.2.1. önálló
2.1.16.2.2. együttes
2.1.16.3. adatszolgáltatásban később jelentem
2.1.17. első számú vezető esetében
2.1.17.1. e-mail (munkahelyi):
2.1.17.2. telefon (munkahelyi):
II. Kérelem
Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 15. § (1) bekezdés d)pontja alapján engedélyezze a pénzügyi vállalkozásnál vezető állású személy(ek) megválasztását, kinevezését, újraválasztását, ismételt kinevezését.
III. Nyilatkozat
Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
1.1. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
1.2. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
2. Befolyásoló részesedés szerzés engedélyezését kérő nem természetes személyek nyilatkozatai
2.1. Nyilatkozom, hogy a kérelmezőnél vezető tisztségviselői beosztásban lévő személlyel szemben a Hpt. 137. § (4), valamint (6) bekezdésében meghatározott kizáró okok nem állnak fenn, mellyel kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.
2.2. Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedést szerző nem természetes személy tulajdonosi érdekeltsége és tevékenysége nem veszélyezteti a pénzügyi vállalkozás működését.
2.3. Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedést szerző nem természetes személy nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt.
2.4. Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedést szerző nem természetes személyvezető állású személyével szemben kizáró ok nem áll fenn.
2.5. Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedést szerző nem természetes személynek az alábbi, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti függő és jövőbeni kötelezettségei vannak:
2.6. Mint a pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedést szerző nem természetes személy képviselője nyilatkozom, hogy hozzájárulok az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratokban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.
3. Befolyásszerzés engedélyezését kérő természetes személyek azonosító adatai
3.1. Nyilatkozom, hogy tulajdonosi érdekeltségem és tevékenységem nem veszélyezteti a pénzügyi vállalkozás működését.
3.2. Nyilatkozom, hogy hozzájárulok az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.
7. Pénzügyi vállalkozás általi kiemelt közvetítő (zálogközvetítő) - hitel és pénzkölcsön nyújtása pénzügyi szolgáltatás meghatározott köre, kézi zálog kikötésével és ellenében történő kölcsönnyújtási tevékenység (zálogkölcsönzés) keretében történő - igénybevételének, valamint a zálogközvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa
I. Azonosító adatok
1. A kérelmező pénzügyi vállalkozást (a továbbiakban: pénzügyi vállalkozás) azonosító adatok
2. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 15. § (1) bekezdés f) pontja alapján engedélyezze a pénzügyi vállalkozás számára a pénzügyi vállalkozás és a kiemelt közvetítő közötti megbízási szerződés módosítását.
2.1. A zálogfiókok változása miatti szerződésmódosítás
2.1.1. új zálogfiók címe (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.1.2. megszűnő zálogfiók címe (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.2. A kérelemmel érintett módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt megbízási szerződés alapján az összes zálogfiók címének felsorolása:
2.3. Egyéb szerződésmódosítás
III. Nyilatkozatok
1. Nyilatkozom, hogy a becsüsök becsüsi végzettségüket bizonyítvánnyal igazolták, melyek alapján a becsüsök alkalmasak a megbízási szerződésben feltüntetett tevékenység ellátására.
2. Nyilatkozom, hogy ellenőriztem a becsüsök 90 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványát, mely alapján megállapítottam, hogy a becsüsök büntetlen előéletűek.
3. Nyilatkozom, hogy a telephely használati jogosultságának tulajdoni lappal, vagy bérleti szerződéssel való igazolása megtörtént.
4. Nyilatkozom, hogy a kiemelt közvetítő nemesfém kereskedelmi tevékenységet is végez, mellyel kapcsolatban a Nemesfémhitelesítő Igazgatóság nyilvántartásba vételi eljárásáról szóló értesítéssel rendelkezik.
5. Nyilatkozom, hogy a kiemelt közvetítő ékszer-kiskereskedelemmel foglalkozik, mellyel kapcsolatban a Nemesfémhitelesítő Igazgatóság által kiadott működései engedéllyel rendelkezik.
6. Nyilatkozom, hogy a kiemelt közvetítő vagyonbiztosítással rendelkezik, melynek kedvezményezettje a pénzügyi vállalkozás.
7. Nyilatkozom, hogy a zálogfiók működtetését az alábbi személyek végzik, mely személyek közt a feladatok megosztásának szabályozása megtörtént:
8. Nyilatkozom, hogy a II.1. pont szerinti engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
9. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
8. Pénzügyi vállalkozás által kiemelt közvetítő – zálogkölcsönzésen kívüli pénzügyi szolgáltatás keretében történő – igénybevételének, ilyen közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának, a pénzügyi vállalkozás által többes kiemelt közvetítő igénybevételének, valamint többes kiemelt közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa
I. Azonosító adatok
1. A kérelmező pénzügyi vállalkozást (a továbbiakban: pénzügyi vállalkozás) azonosító adatok
5.1. ingatlanon alapított jelzálogjog (ideértve az önálló zálogjogot is) fedezete mellett öt évet elérő vagy azt meghaladó legrövidebb futamidőre kínált hitel és pénzkölcsön, valamint az ingatlan pénzügyi lízing (Hpt. 6. § (1) bekezdés 120. pont a) alpont)
5.2. ingatlanon alapított jelzálogjog (ideértve az önálló zálogjogot is) fedezete mellett öt évet meg nem haladó leghosszabb futamidőre kínált hitel és pénzkölcsön, valamint pénzügyi lízing, továbbá valamennyi, ingatlanon alapított jelzálogjog fedezete nélkül kínált hitel és pénzkölcsön, ideértve a fizetési számlához (bankszámlához) kapcsolódó hitelkeretet és a hitelkártyát is (Hpt. 6. § (1) bekezdés 120. pont b) alpont)
II. Pénzügyi szolgáltatások felsorolása, melyeket a pénzügyi vállalkozás a közvetítő igénybevételével kívánja végezni
1. Pénzügyi szolgáltatások
1.1. hitel és pénzkölcsön nyújtása,
1.2. pénzügyi lízing,
1.3. olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak,
1.4. kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása,
1.5. valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység,
2. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 15. § (1) bekezdés f) pontja alapján engedélyezze a pénzügyi vállalkozás számára a közvetítő többes kiemelt közvetítőként történő igénybevételét.
3. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 15. § (1) bekezdés f) pontja alapján engedélyezze a pénzügyi vállalkozás számára a pénzügyi vállalkozás és a - kiemelt közvetítőként igénybevett - közvetítő közötti megbízási szerződés módosítását.
4. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 15. § (1) bekezdés f) pontja alapján engedélyezze a pénzügyi vállalkozás számára a pénzügyi vállalkozás és a - többes kiemelt közvetítőként igénybevett - közvetítő közötti megbízási szerződés módosítását.
IV. Nyilatkozatok
1. A kérelmező nyilatkozatai
1.1. Nyilatkozom, hogy a II.1. vagy II.2. pont szerinti engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
1.2. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
2. A kiemelt közvetítő igénybevételének engedélyezésekor szükséges további nyilatkozatok
2.1. Nyilatkozom, hogy a közvetítő rendelkezik a tevékenysége végzéséhez szükséges módon és mértékig a személyi és tárgyi feltételekkel.
2.2. Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozás a pénzmosási szabályzatát a közvetítő rendelkezésére bocsátotta és saját tevékenységére vonatkozó szabályokkal kiegészítve használja azt.
9. Pénzügyi vállalkozás Hpt. 3. § (1) bekezdés b), c) és l) pontjában meghatározott pénzügyi szolgáltatás nyújtására irányuló, legalább húsz szerződést vagy legalább tízmilliárd forint tőketartozást vagy lízingdíj-követelést tartalmazó szerződésállománya, követelésállománya átruházásának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa
I. Azonosító adatok
1. A szerződésből kilépő pénzügyi vállalkozást (a továbbiakban: átadó pénzügyi vállalkozás) azonosító adatok
2.4.2.2. hitelintézettel egyenértékű prudenciális szabályozásnak megfelelő pénzügyi vállalkozás
2.4.2.3. pénzügyi holding társaság
2.5. jelen kérelemben kapcsolattartó
2.5.1. neve:
2.5.2. telefonszáma:
3. Az átruházandó, illetve átvenni kívánt szerződésállományt azonosító adatok
3.1. Szerződésállomány-átruházás időpontja, illetve tervezett időpontja
3.2. Az átruházandó szerződésállomány ellenértéke:
3.3. Az átruházandó szerződésállomány átadó hitelintézetnél kimutatott könyv szerinti értéke:
3.4. Az átruházandó szerződésállomány átadó hitelintézetnél kimutatott értékvesztése:
3.5. Az átruházandó szerződésállomány tekintetében az átadó hitelintézet céltartaléka:
4. Az átruházandó, illetve átvenni kívánt követelésállományt azonosító adatok
4.1.Követelésállomány-átruházás időpontja, illetve tervezett időpontja
4.2. Az átruházandó követelésállomány ellenértéke:
4.3. Az átruházandó követelésállomány átadó hitelintézetnél kimutatott könyv szerinti értéke:
4.4. Az átruházandó követelésállomány átadó hitelintézetnél kimutatott értékvesztése:
4.5. Az átruházandó követelésállomány tekintetében az átadó hitelintézet céltartaléka:
II. Kérelem
1. Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 17/A. §-a alapján engedélyezze az I.3. pontban meghatározott szerződésállomány átruházását.
2. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 17/A. §-a alapján engedélyezze az I.4. pontban meghatározott követelésállomány átruházását.
III. Nyilatkozatok
1. Az átadó pénzügyi vállalkozás nyilatkozatai
1.1. Nyilatkozom, hogy az átadó pénzügyi vállalkozás az I.3. pontban meghatározott szerződésállományt/követelésállományt át kívánja ruházni az átvevő pénzügyi intézményre, a felsorolt szerződésekből ki kíván lépni.
1.2. Nyilatkozom, hogy az átadó pénzügyi vállalkozás az átruházás MNB által engedélyezett időpontját megelőzően legalább harminc nappal – postai úton írásban – minden érintett ügyfelet értesít a szerződésállomány-átruházási, követelésállomány-átruházási szándékáról. Nyilatkozom, hogy az értesítéssel egyidejűleg az átadó pénzügyi vállalkozás tájékoztatni fogja az ügyfeleket az átruházással összefüggésben szükségessé váló egyes szerződési feltételeknek az átruházás engedélyezett időpontját követő módosulásáról (a szerződési feltételek átruházással összefüggő egyoldalú módosítása a kamat, díj, költség tekintetében az ügyfélre nem lehet hátrányosabb). Nyilatkozom továbbá, hogy az előbbiek szerinti értesítés tartalmazni fogja azon ügyfél-tájékoztatást, miszerint az ügyfél az átruházás MNB által engedélyezett napjáig jogosult a szerződést díjmentesen írásban felmondani, ennek hiányában úgy kell tekinteni, hogy az átruházás tényét és az ezzel összefüggésben módosuló szerződési feltételeket tudomásul vette.
1.3. Tudomásul veszem, hogy a szerződésátruházás/követelésátruházás következtében felmerülő költség, díj az ügyfelekre nem hárítható át.
1.4. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
2. Az átvevő pénzügyi intézmény nyilatkozatai
2.1. Nyilatkozom, hogy az átvevő pénzügyi intézmény az I.3. pontban meghatározott szerződésállományt az átadó pénzügyi vállalkozástól meg kívánja szerezni, a felsorolt szerződésekbe az átvevő pénzügyi intézmény be kíván lépni.
2.2. Nyilatkozom, hogy az átvevő pénzügyi intézmény rendelkezik az átvenni kívánt szerződésállomány vonatkozásában mindazon feltételekkel, amelyek biztosítják, hogy az átruházás ne veszélyeztesse az átadó pénzügyi vállalkozás átruházandó szerződésekben vállalt kötelezettségeinek teljesítését.
2.3. Tudomásul veszem, hogy a szerződésátruházás következtében felmerülő költség, díj az ügyfelekre nem hárítható át.
2.4. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
Kijelentem, hogy a pénzügyi vállalkozás a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 32. § (2) bekezdése és 35. § (1) bekezdése alapján a tevékenységi engedélyét vissza kívánja adni, egyben kéri a Magyar Nemzeti Bankot (a továbbiakban: MNB) az engedély visszavonására.
III. Nyilatkozatok
1. Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozásnak pénzügyi szolgáltatásból, kiegészítő pénzügyi szolgáltatásból származó kötelezettsége nincs.
2. Tudomásul veszem, hogy az MNB meghatározhatja azokat a feltételeket és előírásokat, amelyek teljesítéséig a pénzügyi intézmény működését - az arra vonatkozó szabályok szerint - köteles folytatni.
3. Nyilatkozom, hogy a tevékenységi engedély visszavonására irányuló határozat kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
6.9. levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
6.10. személyi igazolvány száma:
6.11. útlevél száma:
6.12. egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány esetén
6.12.1. egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
6.12.2. egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
6.13. telefonszám:
6.14. e-mail cím:
6.15. foglalkoztatási jogviszony
6.15.1. jellege:
6.15.2. időtartama:
6.16. változás időpontja (hatályos):
III. Nyilatkozat(ok)
1. Székhelyváltozás
A pénzügyi vállalkozás székhelyváltozásának bejelentése kapcsán nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozás új székhelye a Hpt. 67. §-ában foglaltaknak megfelel.
2. Kiszervezés bejelentése
2.1. A kiszervezés bejelentése kapcsán a Hpt. 68. § (11) bekezdése alapján nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozás vezető tisztségviselője vagy annak közeli hozzátartozója nem áll tulajdonosi viszonyban a kiszervezett tevékenységet végzővel, illetve a pénzügyi vállalkozás a pénzügyi vállalkozás vezető tisztségviselőjét, közeli hozzátartozóját a kiszervezett tevékenység végzésével nem bízza meg.
2.2. Tudomásul veszem a Hpt. 68. § (1)-(12) bekezdésében foglaltak, a vonatkozó adatvédelmi szabályoknak és az üzleti titokra vonatkozó előírásoknak a kiszervezési szerződés vonatkozásában való betartását.
2.3. Tudomásul veszem, hogy a Hpt. 68. § (12) bekezdése értelmében a pénzügyi vállalkozás köteles a kiszervezett tevékenységei körét, és a kiszervezett tevékenységek végzőjét az üzletszabályzatában feltüntetni.
13. Pénzügyi vállalkozás függő kiemelt közvetítője egyes adataiban történt változás, kiemelt közvetítői és többes kiemelt közvetítői jogviszony megszűnése bejelentésének formanyomtatványa
I. Azonosító adatok
1. A bejelentőt azonosító adatok
1.1. név:
1.2. székhely:
1.3. kapcsolattartó
1.3.1. neve:
1.3.2. telefonszáma:
2. A bejelentéssel érintett közvetítőt (a továbbiakban: közvetítő) azonosító adatok
2.3. Bejelentem az MNB részére a Hpt. 202. § (1) és (2) bekezdése alapján a kiemelt közvetítővel kötött szerződés megszűnését – a megszűnéstől számított – 2 (kettő) napon belül.
2.4. Bejelentem az MNB részére a Hpt. 202. § (1) és (2) bekezdése alapján a többes kiemelt közvetítővel kötött szerződés megszűnését – a megszűnéstől számított – 2 (kettő) napon belül.
III. Nyilatkozatok
1. Nyilatkozom, hogy a Pénzügyi Vállalkozásnak a kiemelt közvetítővel szemben nincs követelése, a vonatkozó elszámolás szabályszerűen megtörtént.
2. Nyilatkozom, hogy a Pénzügyi Vállalkozásnak a többes kiemelt közvetítővel szemben nincs követelése, a vonatkozó elszámolás szabályszerűen megtörtént.
A Hpt. hatálya alá tartozó, a független közvetítőt érintő, a rendelet 1. § (3) bekezdésében meghatározott engedélyezési kérelmek és bejelentés formanyomtatványa
1. Többes kiemelt közvetítői tevékenység engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa
I. Azonosító adatok
1. A kérelmezőt (a továbbiakban: társaság) azonosító adatok
1.4. tevékenység végzési hely/telephely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.5. tevékenység végzési hely/fióktelep (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.6. cégjegyzékszám:
1.7. adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.8. jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó:
1.8.1. neve:
1.8.2. telefonszáma:
2. A társaság vezető állású személyét, illetve helyettesét, a fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartót azonosító adatok
2.1. A vezető állású személyt azonosító adatok
2.1.1. név:
2.1.2. anyja neve:
2.1.3. születési hely, idő:
2.1.4. tisztség:
2.2. A vezető állású személy helyettesét azonosító adatok
2.2.1. név:
2.2.2. anyja neve:
2.2.3. születési hely, idő:
2.2.4. tisztség:
2.3. A fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartót azonosító adatok
2.3.1. név:
3. A közvetítő típusát azonosító adatok
pénzpiaci többes kiemelt közvetítő
4. A közvetítő tevékenysége:
pénzügyi szolgáltatás közvetítése (közvetítői tevékenység) többes kiemelt közvetítőként
II. Kérelem
Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 10. § (4) bekezdése alapján a társaság részére független közvetítői - többes kiemelt közvetítői - tevékenység végzését engedélyezze.
III. Nyilatkozatok
1. Nyilatkozom, hogy a társaság nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt.
2. Nyilatkozom, hogy a társaság vezető állású személye megfelel a Hpt.-ben foglalt követelményeknek (büntetlenség, legalább három év szakirányú szakmai gyakorlat, végzettségre vonatkozó szakmai követelmény).
3. Nyilatkozom, hogy a társaság rendelkezik a szolgáltatás nyújtásához szükséges személyi és tárgyi feltételekkel.
4. Nyilatkozom, hogy a társaság a független közvetítőként történő működését az MNB engedélyének kézhezvételét követően kívánja megkezdeni.
5. Nyilatkozom, hogy a társaság a jogszabályban meghatározott, illetőleg jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.
6. Nyilatkozom, hogy a társaság hozzájárul az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.
7. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
8. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
1.4. tevékenység végzési hely/telephely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.5. tevékenység végzési hely/fióktelep (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.6. cégjegyzékszám vagy nyilvántartási szám:
1.7. adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.8. jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó:
1.8.1. neve:
1.8.2. telefonszáma:
2. A társaság vagy kérelmező vezető állású személyét, illetve helyettesét, a fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartót azonosító adatok
2.1. A vezető állású személyt azonosító adatok
2.1.1. név:
2.1.2. anyja neve:
2.1.3. születési hely, idő:
2.1.4. tisztség:
2.2. A vezető állású személy helyettesét azonosító adatok
2.2.1. név:
2.2.2. anyja neve:
2.2.3. születési hely, idő:
2.2.4. tisztség:
2.3. A fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartót azonosító adatok
2.3.2. név:
3. A közvetítő típusát azonosító adatok
3.1. pénzpiaci többes ügynök
3.2. pénzpiaci többes ügynök (áruhiteles)
4. A közvetítő tevékenysége:
4.1. pénzügyi szolgáltatás közvetítése (közvetítői tevékenység) többes ügynökként
4.2. pénzügyi szolgáltatás közvetítése (közvetítői tevékenység) áruhiteles többes ügynökként
II. Kérelem
1. Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a társaság vagy kérelmező részére a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 10. § (4) bekezdése alapján független közvetítői - többes ügynöki - tevékenység végzését engedélyezze.
2. Kérem, hogy az MNB a társaság vagy kérelmező részére a Hpt. 10. § (4) bekezdése és 69. § (7) bekezdése alapján független közvetítői - többes ügynöki - tevékenység végzését engedélyezze, kizárólag magánszemélyek részére a mindennapi élet felszerelési tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek – ide nem értve a gépjárművet – megvásárlásához nyújtott hitel- és pénzkölcsön vonatkozásában.
III. Nyilatkozatok
1. Nyilatkozom, hogy a társaság vagy kérelmező nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt.
2. Nyilatkozom, hogy a társaság vagy kérelmező vezető állású személye megfelel a Hpt. 21. § (3) bekezdésa) pontjában foglalt követelményeknek.
3. Nyilatkozom, hogy a társaság vagy kérelmező rendelkezik a szolgáltatás nyújtásához szükséges személyi és tárgyi feltételekkel.
4. Nyilatkozom, hogy a társaság vagy kérelmező a független közvetítőként történő működését az MNB engedélyének kézhezvételét követően kívánja megkezdeni.
5. Nyilatkozom, hogy a társaság vagy kérelmező a jogszabályban meghatározott, illetőleg jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.
6. Nyilatkozom, hogy a társaság vagy kérelmező hozzájárul az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.
7. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
8. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
1. Nyilatkozom, hogy a társaság nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt.
2. Nyilatkozom, hogy a társaság vezető állású személye megfelel a Hpt. 21. § (3) bekezdés a)pontjában foglalt követelményeknek.
3. Nyilatkozom, hogy a társaság rendelkezik a szolgáltatás nyújtásához szükséges személyi és tárgyi feltételekkel.
4. Nyilatkozom, hogy a társaság a független közvetítőként történő működését az MNB engedélyének kézhezvételét követően kívánja megkezdeni.
5. Nyilatkozom, hogy a társaság a jogszabályban meghatározott, illetőleg jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.
6. Nyilatkozom, hogy a társaság hozzájárul az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.
7. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
8. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
2. A közvetítő vezető állású személyét, illetve helyettesét azonosító adatok
2.1. a közvetítő vezető állású személye változatlan
2.2. a közvetítő új vezető állású személyt (vezető állású személy helyettest) jelent be
2.1. A vezető állású személyt azonosító adatok
2.1.1. név:
2.1.2. anyja neve:
2.1.3. születési hely, idő:
2.1.4. tisztség:
2.2. A vezető állású személy helyettesét azonosító adatok
2.2.1. név:
2.2.2. anyja neve:
2.2.3. születési hely, idő:
2.2.4. tisztség:
II. Kérelem
1. Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a közvetítő részére a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 16. §-a alapján független közvetítői, többes ügynöki tevékenység végzését engedélyezze, kizárólag magánszemélyek részére a mindennapi élet felszerelési tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek – ide nem értve a gépjárművet – megvásárlásához nyújtott hitel- és pénzkölcsön üzletági korlátozás nélkül.
2. Kérem, hogy a MNB a közvetítő részére a Hpt. 16. §-a alapján független közvetítői, többes ügynöki tevékenység végzését engedélyezze, kizárólag magánszemélyek részére a mindennapi élet felszerelési tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek – ide nem értve a gépjárművet – megvásárlásához nyújtott hitel- és pénzkölcsön üzletági korlátozással.
III. Nyilatkozatok
1. Nyilatkozom, hogy a közvetítő nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt.
2. Nyilatkozom, hogy a közvetítő vezető állású személye megfelel a Hpt. 21. § (3) bekezdésében foglalt követelményeknek.
3. Nyilatkozom, hogy a közvetítő rendelkezik a szolgáltatás nyújtásához szükséges személyi és tárgyi feltételekkel.
4. Nyilatkozom, hogy a közvetítő a független közvetítőként történő működését az MNB engedélyének kézhezvételét követően kívánja megkezdeni.
5. Nyilatkozom, hogy a közvetítő a jogszabályban meghatározott, illetőleg jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.
6. Nyilatkozom, hogy a közvetítő hozzájárul az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.
7. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
2. többes ügynöki (kizárólag magánszemélyek részére a mindennapi élet felszerelési tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek – ide nem értve a gépjárművet – megvásárlásához nyújtott hitel- és pénzkölcsön vonatkozásában),
3. többes kiemelt közvetítői,
4. alkuszi engedélyét a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 32. § (2) és (4) bekezdése, valamint 35. § (1) bekezdése alapján vissza kívánja adni, egyben kéri a Magyar Nemzeti Bankot (a továbbiakban: MNB), hogy azt jelen kérelme alapján vonja vissza.
III. Nyilatkozatok
1. Nyilatkozom, hogy a társaságnak vagy kérelmezőnek pénzügyi szolgáltatásból származó kötelezettsége nincs.
2. Tudomásul veszem, hogy az MNB meghatározhatja azokat a feltételeket és előírásokat, amelyek teljesítéséig a társaság vagy kérelmező a működést - az arra vonatkozó szabályok szerint - köteles folytatni.
3. Nyilatkozom, hogy az engedély visszavonása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
6. Független közvetítő egyes adataiban történt változás bejelentésének formanyomtatványa
I. Azonosító adatok
1. A bejelentőt azonosító (a továbbiakban: közvetítő) adatok
1.1. név:
1.2. székhely:
1.3. kapcsolattartó
1.3.1. neve:
1.3.2. telefonszáma:
2. A közvetítő kategóriája
2.1. többes ügynök
2.2. többes ügynök (kizárólag magánszemélyek részére a mindennapi élet felszerelési tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek – ide nem értve a gépjárművet – megvásárlásához nyújtott hitel- és pénzkölcsön vonatkozásában)
A Bszt., a Kbftv. és a Tpt. hatálya alá tartozó, a befektetési vállalkozást, az árutőzsdei szolgáltatót, a befektetési alapkezelőt (ÁÉKBV-alapkezelő, ABAK), a tőzsdét, a központi értéktárat és a központi szerződő felet érintő, a rendelet 2. §-ában meghatározott engedélyezési, jóváhagyási és nyilvántartásba vételi kérelmek, valamint bejelentések formanyomtatványa
1. Befektetési vállalkozás tevékenységének engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa
I. Azonosító adatok
1. A kérelmező társaságot (a továbbiakban: társaság) azonosító adatok
3.7. levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.8. minősített befolyás fajtája:
2.8.1. közvetlen
2.8.2. közvetett
3.9. befektetési vállalkozásban
3.9.1. megszerezni kívánt tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
3.9.2. megszerezni kívánt tulajdoni rész (Ft):
3.9.3. megszerezni kívánt szavazati jog (százalék):
3.9.4. megszerezni kívánt értékpapír ISIN-kódja:
4. Vezető állású személy jelöltet azonosító adatok
4.1. Tisztség pontos megjelölése vezető tisztségviselő/részvénytársasági formában működő befektetési vállalkozás ügyvezetője/külföldi (harmadik országbeli) fióktelep formájában működő befektetési vállalkozás vezetője/ igazgatósági tag/felügyelőbizottsági tag/létesítő okirat vagy belső szabályzat által vezető állású személyként meghatározott személy
4.9. Levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
4.10. Személyi igazolvány száma:
4.11. Útlevél száma:
4.12. Egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
4.13. Egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
4.14. Első számú vezető:
4.14.1. igen
4.14.2. nem
4.14.3. adatszolgáltatásban később jelentem
4.15. Tisztség alapja:
4.15.1. megválasztás
4.15.1.1. első megválasztás
4.15.1.2. újraválasztás
4.15.2. kinevezés
4.15.2.1. első kinevezés
4.15.2.2. újbóli kinevezés
4.16. Alkalmazott
4.16.1. igen
4.16.2. nem
4.17. Cégjegyzési jog:
4.17.1. nincs
4.17.2. van
4.17.1.1. önálló
4.17.1.2. együttes
4.17.3. adatszolgáltatásban később jelentem
4.18. Első számú vezető esetében
4.18.1. e-mail cím (munkahelyi):
4.18.2. telefon (munkahelyi):
II. Kérelem
1. Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 8. § (1) bekezdése alapján engedélyezze a társaság számára a Bszt. 5. § (1) bekezdésében meghatározott alábbi befektetési szolgáltatási tevékenységek végzését:
1.1. megbízás felvétele és továbbítása,
1.2. megbízás végrehajtása az ügyfél javára,
1.3. sajátszámlás kereskedés,
1.4. portfóliókezelés,
1.5. befektetési tanácsadás,
1.6. pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (értékpapír vagy egyéb pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalással (jegyzési garanciavállalás),
1.7. pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalás nélkül,
1.8. multilaterális kereskedési rendszer működtetése.
2.1. a pénzügyi eszköz letéti őrzése és nyilvántartása, valamint az ehhez kapcsolódó ügyfélszámla vezetése,
2.2. a letétkezelés, valamint az ehhez kapcsolódó értékpapírszámla vezetése, nyomdai úton előállított értékpapír esetében ennek nyilvántartása és az ügyfélszámla vezetése,
2.3. a befektetési hitel nyújtása,
2.4. a tőkeszerkezettel, üzleti stratégiával és az ezekkel összefüggő kérdésekkel, valamint az egyesüléssel és a vállalatfelvásárlással kapcsolatos tanácsadás és szolgáltatás,
2.5. a befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó valutával és devizával történő kereskedés,
2.6. a befektetési elemzés és pénzügyi elemzés,
2.7. jegyzési garanciavállaláshoz kapcsolódó szolgáltatás,
2.8. a Bszt. 6. §e)-g), j) és k) pontjában foglalt származtatott ügyletek alapjául szolgáló eszközhöz kapcsolódó befektetési szolgáltatási tevékenység vagy kiegészítő szolgáltatás.
3. Kérem, hogy az MNB a Bszt. 6. §-ában meghatározott alábbi pénzügyi eszközök vonatkozásában engedélyezze a társaság részére az 1. és a 2. pontban megjelölt befektetési szolgáltatási tevékenységek vagy kiegészítő szolgáltatások végzését:
3.1. az átruházható értékpapír,
3.2. a pénzpiaci eszköz,
3.3. a kollektív befektetési forma által kibocsátott értékpapír,
3.4. az értékpapírhoz, devizához, kamatlábhoz vagy hozamhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, pénzügyi index vagy intézkedés, amely fizikai leszállítással teljesíthető vagy pénzben kiegyenlíthető,
3.5. az áruhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, amelyet pénzben kell kiegyenlíteni vagy az ügyletben résztvevő felek valamelyikének választása szerint pénzben kiegyenlíthető, ide nem értve a teljesítési határidő lejártát vagy más megszűnési okot,
3.6. az áruhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, amely fizikai leszállítással teljesíthető, feltéve hogy azzal szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszerben kereskednek,
3.7. a 3.6. pont alá nem tartozó, más származtatott pénzügyi eszköz jellemzőivel rendelkező, áruhoz kapcsolódó opció, tőzsdei és tőzsdén kívüli határidős ügylet, csereügylet, valamint bármely más származtatott ügylet, amely fizikai leszállítással teljesíthető, és nem kereskedelmi célt szolgál, ha azt elismert elszámolóházon keresztül számolják el vagy rendszeres pótbefizetési kötelezettség érvényes rá,
3.8. a hitelkockázat átruházását célzó származtatott ügylet,
3.9. a különbözetre vonatkozó pénzügyi megállapodás,
3.10. az éghajlati, időjárási változóhoz, fuvardíjhoz, légszennyező anyag vagy üvegházhatású gáz kibocsátásához, inflációs rátához vagy más hivatalos gazdasági statisztikához kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás vagy bármely más származtatott ügylet, eszköz, amelyet pénzben kell kiegyenlíteni vagy amely az ügyletben résztvevő felek valamelyikének választása szerint pénzben kiegyenlíthető, ide nem értve azt az esetet, ha a megszűnés oka a nemteljesítés,
3.11. egyéb, a 3.1-3.10. pontban nem említett eszközhöz joghoz, kötelezettséghez, indexhez, intézkedéshez kapcsolódó származtatott ügylet, eszköz, amely rendelkezik a többi származtatott eszköz valamelyikének jellemzőivel, ideértve azt, hogy valamely szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszerben kereskednek vele, elismert elszámolóházon keresztül számolják el és teljesítik vagy rendszeres pótbefizetési kötelezettség érvényes rá, valamint az 1287/2006/EK bizottsági rendelet 39. cikkében meghatározott származtatott ügylet.
III. Nyilatkozatok
1. Nyilatkozom arról, hogy a társaság irányítása Magyarország területén létesítendő központi irodában történik.
2. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek
3. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.