„c) államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség: a közigazgatási, társadalombiztosítási, igazgatásszervező, valamint munkaügyi kapcsolatok szakon szerzett szakképzettség, továbbá az a) pont szerinti szakképzettség.”
„9/B. § A kormánytisztviselő, köztisztviselő továbbképzési időszakonként legalább egy, az Alaptörvény értékeit bemutató közszolgálati továbbképzést köteles teljesíteni.”
„29. § E rendeletnek a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet, valamint a közszolgálati tisztviselők továbbképzéséről szóló 273/2012. (IX. 28.) Korm. rendelet módosításáról szóló 443/2016. (XII. 16.) Korm. rendelettel megállapított 9/B. §-ában előírt továbbképzés a 2018. január 1-jén vagy azt követően indult továbbképzési időszak tekintetében alkalmazandó azzal, hogy az a 2017. december 31-én jogviszonyban álló kormánytisztviselő vagy köztisztviselő, aki – a 2014. január 1. és 2017. december 31. közötti továbbképzési időszakban – 2017. január 1. és 2017. december 31. között az Alaptörvény értékeit bemutató témakörben közszolgálati továbbképzést nem teljesített, a 9/B. §-ban meghatározott továbbképzést 2018. december 31. napjáig köteles teljesíteni.”
3.Záró rendelkezések
7. § Ez a rendelet 2017. január 1-jén lép hatályba.
1. melléklet a 443/2016. (XII. 16.) Korm. rendelethez
„61. Kárpótlással, jogi segítségnyújtással, áldozatsegítéssel és pártfogó felügyelettel összefüggő feladatkör
Kiemelt munkakörök az I. besorolási osztályban
Kárpótlással összefüggő feladatkörben:
Vezetői munkakört betöltő: szakirányú felsőfokú iskolai végzettség vagy felsőfokú iskolai végzettség és szakirányú továbbképzési szakon szerzett szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség.
Kárpótlási szakügyintéző, árverési szakügyintéző, nemzeti gondozási szakügyintéző: jogász vagy bölcsészettudományi képzési területen szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű pedagógus, agrár-, közgazdasági vagy műszaki felsőoktatásban szerzett szakképzettség; főiskolai szintű államigazgatási és szociális igazgatási szakképzettség; rendészeti felsőoktatásban szerzett főiskolai szintű igazgatásrendészeti szakképzettség; katonai felsőoktatást folytató intézményben (jogelőd intézményében) gazdálkodási (gazdasági) szakon szerzett szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség; igazságügyi szervező szakképzettség.
Jogi segítségnyújtási feladatkörben:
Vezetői munkakört betöltő: jogász szakképzettség.
Jogi segítségnyújtási szakreferens/ügyintéző: jogász, okleveles közigazgatási menedzser és okleveles közigazgatási szakértő, főiskolai szintű igazgatásszervező vagy igazságügyi ügyintéző szakképzettség; igazságügyi szervező szakképzettség.
Áldozatsegítési feladatkörben:
Vezetői munkakört betöltő: jogász szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség.
Áldozatsegítő szakreferens/ügyintéző: jogász, okleveles szociális munkás vagy pszichológus szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség; igazságügyi szervező szakképzettség.
Pártfogó felügyelői feladatkörben:
Vezetői munkakört betöltő: szakirányú felsőfokú iskolai végzettség vagy felsőfokú iskolai végzettség és szakirányú továbbképzési szakon szerzett szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség.
Pártfogó felügyelő: jogász, okleveles közigazgatási menedzser és okleveles közigazgatási szakértő, pszichológus, szociálpolitikus, szociológus vagy teológus; egyetemi vagy főiskolai szintű pedagógus, vagy szociális munkás; főiskolai szintű gyógypedagógus, igazgatásszervező vagy szociálpedagógus; felsőfokú iskolai végzettség és szakirányú továbbképzési szakon szerzett – így különösen addiktológiai konzultáns, gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadó, mentálhigiénés – szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség; igazságügyi szervező szakképzettség.
Pártfogó felügyelői asszisztens, pártfogó felügyelői szakreferens/ügyintéző: szakirányú felsőfokú iskolai végzettség vagy felsőfokú iskolai végzettség és szakirányú továbbképzési szakon szerzett szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség; igazságügyi szervező szakképzettség.
Egyéb, más feladatkörbe nem sorolható vezetői munkakört betöltő: jogász szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség.”
„79. Központi közigazgatási szerv rendészeti, rendészettechnikai feladatköre
Az I. besorolási osztályban:
jogász szakképzettség; főiskolai szintű igazgatásszervező, közigazgatási menedzser vagy közigazgatási szakértő szakon, katonai felsőoktatást folytató intézményben (jogelőd intézményében) vagy rendészeti felsőoktatásban szerzett szakképzettség; közgazdasági, bölcsészettudományi, államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség és OKJ szerint: migrációs ügyintéző (vagy a korábbi megnevezés szerinti migrációs ügyintéző I. vagy migrációs ügyintéző II.) szakképesítés; okleveles kriminológus szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség.
A II. besorolási osztályban:
érettségi végzettség; ügyfélszolgálati feladatkört is érintő munkakörben érettségi végzettség és OKJ szerint: migrációs ügyintéző (vagy a korábbi megnevezés szerinti migrációs ügyintéző II.) szakképesítés vagy érettségi végzettség és jogi asszisztens szakképesítés.”
főiskolai vagy egyetemi szintű agrár-felsőoktatásban szerzett szakképzettség, ha a képzés főbb területei között a halgazdálkodási ismeretek szerepelnek; egyetemi szintű agrár-felsőoktatásban szerzett állatorvos doktor szakképzettség; egyetemi szintű biológus, zoológus vagy ökológus szakképzettség, szakirányú továbbképzésben szerzett halászati szakmérnök, halászati szaküzemmérnök vagy halászati-halgazdálkodási szakmérnök szakképzettség; külföldi egyetemen szerzett halászati mérnök szakképzettség, és halgazdálkodási szakirányú tudományos fokozat.
A II. besorolási osztályban:
érettségi végzettség és halász szakmunkás szakképesítés; érettségi végzettség és az OKJ szerint: halász, haltenyésztő vagy halász szaktechnikus szakképesítés.”
3. 2. pontjában és 6. pontjában a „felsőfokú pénzügyi, számviteli szakképesítés” szövegrész helyébe a „felsőfokú pénzügyi, számviteli szakképesítés; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
4. 3. pontjában és 11–13. pontjában a „felsőfokú pénzügyi, számviteli szakképesítés” szövegrész helyébe a „felsőfokú pénzügyi, számviteli szakképesítés; okleveles kriminológus szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
5. 4. pontjában a „társadalombiztosítási szakképesítés” szövegrész helyébe a „társadalombiztosítási szakképesítés; okleveles kriminológus szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
6. 5. pontjában, 7. pontjában és 99. pontjában a „számviteli szakképesítés” szövegrész helyébe a „számviteli szakképesítés; okleveles kriminológus szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
7. 9. pontjában a „revizori szakképesítés” szövegrész helyébe a „revizori szakképesítés; okleveles kriminológus szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”, valamint a „felsőfokú pénzügyi-számviteli szakképesítés” szövegrész helyébe a „felsőfokú pénzügyi-számviteli szakképesítés; okleveles kriminológus szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
8. 10. pontjában a „felsőfokú pénzügyi-számviteli szakképesítés” szövegrész helyébe a „felsőfokú pénzügyi-számviteli szakképesítés; okleveles kriminológus szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
9. 15. pontjában a „szakképzettség” szövegrész helyébe a „szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség”,
10. 16. pontjában az „aktuáriusi szakképzettség” helyébe az „aktuáriusi szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
11. 20. pontjában a „jogász szakképzettség” szövegrész helyébe a „jogász szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
12. 23. pontjában, 49. pontjában, 52. pontjában, 59. pontjában, 68–69. pontjában, 101. pontjában, 122. pontjában, 125. pontjában és 140–141. pontjában a „közigazgatási szakértő” szövegrész helyébe a „közigazgatási menedzser és okleveles közigazgatási szakértő”,
13. 26. pontjában a „természettudományi felsőoktatásban szerzett szakképzettség” szövegrész helyébe a „természettudományi felsőoktatásban szerzett szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség”,
14. 27. pontjában a „rendszerszervező szakképzettség” szövegrész helyébe a „rendszerszervezői szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
15. 28. pontjában a „végzettség” szövegrész helyébe a „végzettség; okleveles kriminológus szakképzettség”,
16. 30. pontjában a „rendszerszervezői szakképesítés” szövegrész helyébe a „rendszerszervezői szakképesítés; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
18. 32. pontjában és 96. pontjában az „igazgatási szakképzettség” szövegrész helyébe az „igazgatási szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
19. 35. pontjában az „agrár-felsőoktatásban szerzett szakképzettség; államigazgatási” szövegrész helyébe az „agrár-felsőoktatásban szerzett szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség; államigazgatási”,
20. 41. pontjában, 122. pontjában és 131. pontjában az „igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség” szövegrész helyébe az „igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
21. 42. pontjában a „szakigazgatás-szervező szakképzettség” szövegrész helyébe a „szakigazgatás-szervező szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
22. 43. pontjában, 76. pontjában és 104. pontjában az „igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség” szövegrész helyébe az „igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
23. 45. pont 45.1. és 45.3. alpontjában, valamint 71. pontjában a „szerzett szakképzettség” szövegrész helyébe a „szerzett szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
24. 45. pont 45.5. alpontjában az „okleveles közigazgatási menedzser” szövegrész helyébe az „okleveles közigazgatási menedzser és okleveles közigazgatási szakértő”, valamint a „vidékfejlesztési agrármérnök” szövegrész helyébe a „vidékfejlesztési agrármérnök; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
25. 48. pontjában az „okleveles közigazgatási menedzser” szövegrész helyébe az „okleveles közigazgatási menedzser és okleveles közigazgatási szakértő”, valamint a „gyakorlat; általános” szövegrész helyébe a „gyakorlat; okleveles kriminológus szakképzettség; általános”,
26. 49. pontjában a „szakképzettség; egyetemi” szövegrész helyébe a „szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség; egyetemi”,
27. 50. pontjában a „szakon szerzett szakképzettség” szövegrész helyébe a „szakon szerzett szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
28. 58. pontjában a „végrehajtó-behajtói szakképesítés” szövegrész helyébe a „végrehajtó-behajtói szakképesítés; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
29. 63. pontjában a „szakképzettség; főiskolai” szövegrész helyébe a „szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség; főiskolai”,
30. 64. pontjában, 97. pontjában, 143. pontjában, 146. pontjában, 147. pontjában és 149. pontjában a „szakképesítés” szövegrész helyébe a „szakképesítés; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
31. 74. pontjában a „megfelelő – szakképzettség” szövegrész helyébe a „megfelelő – szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
32. 77. pontjában a „számviteli szakképzettség” szövegrész helyébe a „számviteli szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
33. 78. pontjában a „társadalombiztosítási szakképesítés” szövegrész helyébe a „társadalombiztosítási szakképesítés; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
34. 82. pontjában a „szakképzettség és legalább” szövegrész helyébe a „szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség és legalább”,
35. 83. pontjában a „vagy kormányablak ügyintézői vizsga” szövegrész helyébe a „vagy kormányablak ügyintézői vizsga; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
36. 86. pontjában, 98. pontjában és 127. pontjában az „intézményében) szerzett szakképzettség” szövegrész helyébe az „intézményében) szerzett szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
37. 89. pontjában a „középiskolai érettségi” szövegrészek helyébe az „érettségi végzettség”,
38. 102. pontjában a „számítástechnikai szakképesítés” szövegrész helyébe a „ számítástechnikai szakképesítés; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
39. 103. pontjában a „szakképesítés” szövegrész helyébe a „szakképesítés; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
40. 105. pontjában a „szintű szakképzettség” szövegrész helyébe „szintű szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
41. 108. pontjában a „hostess szakképesítés” szövegrész helyébe a „hostess szakképesítés; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
42. 109. pontjában a „biztonságszervező szakképzettség” szövegrész helyébe a „biztonságszervező szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség”,
43. 110. pontjában és 136. pontjában a „szakképesítés” szövegrész helyébe a „szakképesítés; okleveles kriminológus szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
44. 111. pontjában a „katonai képzési területen szerzett szakképzettség” szövegrész helyébe a „katonai képzési területen szerzett szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
45. 112. pontjában, 114. pontjában és 116. pontjában a „szakon szerzett szakképzettség” szövegrész helyébe a „szakon szerzett szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség”,
46. 113. pontjában és 115. pontjában a „szakon szerzett szakképzettség” szövegrészek helyébe a „szakon szerzett szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség”,
47. 117. pontjában a „főiskolai szakképzettség” szövegrész helyébe a „főiskolai szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
49. 126. pontjában a „rendszerszervezői szakképesítés” szövegrész helyébe a „rendszerszervezői szakképesítés; okleveles kriminológus szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
50. 128. pontjában az „okmányügyintéző szakképesítés” szövegrész helyébe az „okmányügyintéző szakképesítés; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
51. 129. pontjában a „szintű szakképzettség” szövegrész helyébe a „szintű szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
52. 133. pontjában a „végzettség” szövegrész helyébe a „végzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
53. 137. pontjában a „közgazdasági szakképezettség” szövegrész helyébe a „közgazdasági szakképezettség; okleveles kriminológus szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
54. 138. pontjában a „szakügyintézői szakképesítés” szövegrész helyébe a „szakügyintézői szakképesítés; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
55. 141. pontjában az „igazgatásszervező szakképzettség” szövegrész helyébe az „igazgatásszervező szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
56. az egyes közszolgálati tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 415/2012. (XII. 29.) Korm. rendelettel megállapított 142. pontjában a „szakügyintéző szakképesítés” szövegrész helyébe a „szakügyintéző szakképesítés; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
57. 144. pontjában a „számítástechnikai szakképesítés” szövegrész helyébe a „ számítástechnikai szakképesítés; okleveles kriminológus szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
58. 145. pontjában és 148. pontjában a „szakellenőr, pénzügyi-számviteli ügyintéző, számviteli szakügyintéző szakképesítés” szövegrész helyébe a „szakellenőr, pénzügyi-számviteli ügyintéző, számviteli szakügyintéző szakképesítés; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”,
59. 151. pontjában a „rendészeti felsőoktatásban szerzett szakképzettség” szövegrész helyébe a „rendészeti felsőoktatásban szerzett szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség”, valamint a „középiskolai érettségi” szövegrész helyébe az „érettségi”