Kifejezéskereső
Tartalomjegyzék
- Szerkezet
Novaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (V.27.) önkormányzati rendelete
a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról 1
Novaj Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 19. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 35. §-a és 88. § (4) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. Általános rendelkezések
2. A közszolgáltatási szerződés tartalmi elemei
4. § (1) A település közigazgatási területén a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatás teljesítésére jogosult, illetőleg kötelezett Közszolgáltató (továbbiakban Közszolgáltató): Egri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (3300 Eger, Homok u. 26.)
(2) Közszolgáltató alvállalkozót nem foglalkoztat.
(3) Az Önkormányzat a Közszolgáltatóval a közszolgáltatási szerződésben rögzített, határozott időre köti meg. A közszolgáltatási szerződés nyilvános.
(4) A közszolgáltatási szerződés célja, hogy a közszolgáltatás teljesítése érdekében az Önkormányzat és a közszolgáltató közötti kapcsolatokat szabályozza, a közszolgáltatást igénybevevők jogos érdekeinek védelmére is tekintettel.
(5) A közszolgáltatási szerződésben – a Ht. 34. § (5) bekezdésében előírtakon kívül – rögzíteni kell:
a) a közszolgáltató jogait és kötelezettségeit, különösen a feladatellátás módját, a közszolgáltató tájékoztatási kötelezettségét, a fogyasztói kifogások, észrevételek intézésének módját,
b) a közszolgáltatás személyi és tárgyi feltételeit,
c) a települési szilárd hulladék ártalmatlanításra történő átadásának módját,
d) a nem szerződésszerű teljesítésből származó kötbérfizetési kötelezettséget az Önkormányzat, vagy a közszolgáltatást igénybe vevő ingatlantulajdonos javára,
e) az Önkormányzat kötelezettségeit,
f) a közszolgáltatás finanszírozásának módját,
g) az alvállalkozó által végzett hulladékgazdálkodási tevékenységet és annak a közszolgáltatás egészéhez viszonyított arányát,
h) a szerződés módosításának és megszűnésének, felmondásának eseteit.
(6) A közszolgáltatási szerződés megszűnése esetén a Képviselő-testület haladéktalanul intézkedik a közszolgáltatás folyamatos ellátásának biztosításáról.
(7) E rendelet rendelkezései külön szerződési kikötés hiányában akkor is a közszolgáltatási szerződés részévé válnak, ha a felek ettől eltérően rendelkeznek.
3. A hulladékkezelési helyi közszolgáltatás ellátásának rendje, a közszolgáltatás kötelező igénybevétele
5. § (1) Az ingatlanhasználó köteles a Közszolgáltató által nyújtott közszolgáltatást igénybe venni. A közszolgáltatás igénybevételére kötelezett ingatlanhasználó a közszolgáltatásból nem vonhatja ki magát – az 5. § (10) bekezdése kivételével - arra való hivatkozással, hogy a szolgáltatást hulladéktermelés hiányában nem, vagy csak részben veszi igénybe.
(2) Az ingatlanhasználó és a Közszolgáltató közötti jogviszonyt a közszolgáltatás igénybevételének ténye hozza létre, külön írásbeli szerződéskötés nélkül.
(3) A települési hulladékhoz kapcsolódó hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződéses jogviszony kezdő időpontjának azt a napot kell tekintetni, amelyen az ingatlanhasználó a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté vált.
(4) Ha jogszabály, jogerős bírósági, vagy hatósági határozat eltérően nem rendelkezik, a (3) bekezdés szerinti kezdő időpont:
4. Az Önkormányzat közszolgáltatással kapcsolatos feladatai
6. § (1) A település lakosainál keletkező hulladékok kezelése kötelező önkormányzati feladat (Mötv. 13. § (1) bekezdés 19. pont)., melynek részletszabályait – a Ht. 33-37. §-figyelembe vételével - önkormányzati rendeletben kell szabályozni. Az Önkormányzat kiválasztja a közszolgáltatót, a helyi hulladékgazdálkodási közfeladat ellátását a közszolgáltatóval kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés útján biztosítja,
(2) Az Önkormányzat köteles a közszolgáltatási szerződéssel kapcsolatban megadni minden adatot és információt, ami a Koordináló szerv feladatkörének gyakorlásához, illetve teljesíti a Ht. és végrehajtási rendeleteiben meghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettségeit a Közszolgáltató felé, amely a közszolgáltatói kötelezettségek teljesítéséhez szükséges.
(3) Az Önkormányzat gondoskodik az elkülönített hulladékgyűjtési rendszer helyi feltételeinek megszervezéséről.
(4) Ha a közterületen elhagyott, illetve ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladék - ideértve a településtisztasági feladatok körébe tartozó hulladékot is - korábbi birtokosa vagy tulajdonosa a hulladék elszállítására és kezelésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, a hulladék elszállításáról és kezeléséről a települési önkormányzat a Közszolgáltatóval kötött szerződés útján gondoskodik.”
5. Az ingatlanhasználó kötelezettségei
7. § (1) Az ingatlanhasználó köteles az ingatlanán keletkező települési szilárd hulladékot a külön jogszabályban előírtak szerint gyűjteni, továbbá az annak begyűjtésére feljogosított hulladékkezelőnek a,agyűjtéstgépjárművelésAyűjtőedény-aközterületelkerülése-Agyűjtőedényajármű-ésforgalmatésegyébkéntvagyvagya
(2) Az ingatlanhasználó alapvető kötelezettsége, hogy a hulladék gyűjtése során is megfelelő gondossággal járjon el annak érdekében, hogy a hulladék mások életét, testi épségét, egészségét és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a település természetes és épített környezetét ne szennyezze, a növény- és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja.
(3) A gyűjtőedényt a gyűjtési és szállítási napok kivételével az ingatlanon belül kell elhelyezni és tárolni.
(4) Az ingatlanhasználó köteles a rendelet 1.számú, vagy 2.számú mellékletében található adatközlő kitöltésével nyilatkozni a Közszolgáltatónak arra vonatkozóan, hogy a háztartási hulladék gyűjtéséhez milyen típusú (űrméretű) és darabszámú – a közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített –gyűjtőedényt állított rendszerbe. A gyűjtőedényzet űrtartalmának minimális mértéke több fős család esetén 110 l(lakás/hét, egy fő által lakott családi ház esetén 60 l/lakás/hét.
(5) Az ingatlanhasználó az (4) bekezdés szerinti nyilatkozatában rögzített, a háztartási hulladék gyűjtéséhez általa rendszerbe állított gyűjtőedény típusára (űrméretére) és darabszámára vonatkozó választását, a Közszolgáltatóhoz benyújtott egyoldalú nyilatkozatával módosíthatja a rendszeresített gyűjtőedények körének figyelembe vételével.
(6) Ha az ingatlanon keletkező hulladék mennyisége nem rendszeresen, hanem csupán alkalmilag haladja meg az átadott gyűjtőedények űrtartalmát, az ingatlanhasználó jogosult a Közszolgáltató által térítés ellenében rendelkezésére bocsátott, azonosító jellel ellátott hulladékzsákban a többlethulladékot a gyűjtőedényzet mellé kihelyezni, vagy más gyűjtőeszközt (konténert) igénybe venni.
9. § (1) Az az ingatlanhasználó akinek e rendelet szerinti háztartási hulladéka keletkezik, de az ingatlana egyidejűleg gazdálkodó szervezet cégnyilvántartásban bejegyzett székhelyéül, telephelyéül vagy fióktelepéül is szolgál, köteles a települési hulladékát a gazdálkodó szervezetnek az ingatlanon folytatott gazdasági tevékenysége során keletkezett háztartási hulladékhoz hasonló hulladékától elkülönítetten gyűjteni. Köteles a közszolgáltatást e rendelet szerint mind a magánszemélynek, mind a gazdálkodó szervezetnek külön-külön igénybe venni, feltéve, hogy a hulladék kezeléséről a (2) bekezdésnek megfelelően nem gondoskodott.
(2) Azok a gazdálkodó szervezetek, amelyek a kötelező közszolgáltatást nem veszik igénybe, a külön jogszabályokban meghatározott módon és tartalommal kötelesek a tevékenységük során keletkező hulladék mennyiségét és összetételét fajtánként nyilvántartani, az általuk végzett kezelésről, a kezelt és kezelés eredményéből származó hulladékokról nyilvántartási, a kezelőlétesítmények működéséről üzemnaplót vezetni és ezekről a jegyzőnek bejelentést tenni. A gazdálkodó szervezetek a közszolgáltatás alá nem tartozó hulladékuk mennyiségéről, összetételéről, keletkezésének forrásáról és kezelésének módjáról kötelesek a jegyzőt tájékoztatni.
(3) Amennyiben a települési szilárd hulladéknak nem minősülő hulladék – árusító, Közszolgáltató vagy egyéb gazdasági tevékenység folytán – közterületen keletkezik, a tevékenység végzésére kiadott közterület-használati engedély, illetve útkezelői hozzájárulás birtokosa köteles az Önkormányzatnak igazoltan bemutatni (bejelenteni), hogy hulladékának kezeléséről a Közszolgáltatóval kötött megállapodás alapján gondoskodik. Az Önkormányzat a hulladékkezelés dokumentumait utólagosan ellenőrzi.
6. A Közszolgáltató jogai és kötelezettségei
10. § (1) Közszolgáltató feladata az Önkormányzattal kötött közszolgáltatási szerződésében foglaltak, valamint a környezetvédelmi előírások megtartása mellett – az önkormányzati rendeletben előírt módon – a települési hulladék ingatlanhasználóktól történő begyűjtése, annak a települési hulladékkezelő telepre történő elszállítása, valamint a szolgáltatás folyamatosságának biztosítása.
(2) Közszolgáltató az Önkormányzat közfeladatai ellátásához kapcsolódó 3. számú mellékletben felsorolt közintézményeknél keletkezett hulladékot elszállítja heti egy alkalommal. A temető konténereinek ürítése havi egy alkalommal történik. A szállítási költségeket az Önkormányzat megtéríti.
7. A közszolgáltatással összefüggő személyes adatok kezelése
11. § (1) A Közszolgáltató és a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt (továbbiakban: Koordináló szerv,)a közszolgáltatási díj beszedése és a kintlévőség-kezelés érdekében jogosult a közszolgáltatást igénybevevő magánszemélyek és jogi személyek szükséges adatainak (név, lakcím, születési hely, idő, anyja neve, telefonszáma, e-mail címe) közszolgáltatási tevékenységgel összefüggő kezelésére. Az adatkezelés célja az ingatlanhasználó személyének megállapítása, a közszolgáltatási díj beszedése vagy behajtása érdekében szükséges és arra alkalmas adatbázis létrehozása és működtetése.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt felhatalmazás alapján végzett adatkezelési tevékenység gyakorlása során kötelesek maradéktalanul betartani a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezéseit.
(3) A Közszolgáltató és Koordináló Szerv jogosult az ingatlanhasználó személyes adatait – az adatok jogszabályban előírt iratmegőrzési kötelezettség kivételével – a szerződéses viszony létrejöttétől annak megszűnéséig, díjhátralék esetén a tartozás fennállásáig kezelhetik. A jogviszony megszűnését követően a kezelt adatokat kötelesek megsemmisíteni.
(4) Az adatvédelmi és az egyéb adatszolgáltatásokra vonatkozó jogszabályok rendelkezései által meghatározott keretek között – az ingatlanhasználó nyilatkozata hiányában – a jegyző köteles átadni az (1) bekezdésben meghatározott jogosultaknak kötelezettségük hatékony és folyamatos ellátásához szükséges, kezelésében lévő adatokat és információkat.
8. Elkülönített hulladékgyűjtés
9. Lomtalanítás, veszélyes- és kerti hulladékgyűjtés
13. § (1) A nagydarabosháztartási - a gyűjtőedénybeel–gyűjtéséről,ésártalommentesa-
(2) Közszolgáltató a hulladékbirtokos számára ingyenesen előre meghirdetett időpontban, évente legalább egy alkalommal lomtalanítás során begyűjti a háztartásban termelődött, de a gyűjtőedényben el nem helyezhető szilárd háztartási hulladékot.
10. A települési hulladékhoz kapcsolódó hulladékgazdálkodási közszolgáltatás szüneteltetése
16. § (1) Szüneteltethető a települési hulladékhoz kapcsolódó hulladékgazdálkodási közszolgáltatás kötelező igénybevétele azokon az ingatlanokon, amelyekben legalább 90 napig senki sem tartózkodik, és emiatt azokon települési hulladék nem keletkezik.
(2) Erre vonatkozó igazolást a jegyző rendelkezésére álló nyilvántartás vagy két szomszéd nyilatkozata alapján ad ki.
(3) Az ingatlan megüresedését az ingatlanhasználó a megüresedést legalább 30 nappal megelőzően köteles a Közszolgáltató felé bejelenteni.
(4) Ha a szüneteltetés (1) bekezdés szerinti feltételében változás következik be, az ingatlanhasználó a Közszolgáltatónak haladéktalanul írásban köteles azt bejelenteni, és a közszolgáltatást a továbbiakban igénybe venni.
(5) Ha a szünetelés ideje alatt hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe tartozó települési hulladék kerül kihelyezésre az előírt gyűjtőedényben, úgy – az ingatlanhasználó egyidejű értesítése mellett - a Közszolgáltató a települési hulladékot köteles begyűjteni és elszállítani a hulladék mennyiségének megfelelő díj felszámítása mellett.
11. A hulladékkezelési közszolgáltatási díj
17. § (1) Az ingatlanhasználó a közszolgáltatás igénybevételéért a Koordináló szervnek a jogszabályban meghatározott mértékű díjat fizet. Nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését az, aki a települési hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve, hogy a közszolgáltató a közszolgáltatást felajánlja vagy a közszolgáltatás teljesítésére rendelkezésre áll.
(2) Az ingatlan tulajdonosának változása esetén a közszolgáltatás díját a tulajdonosváltás bejelentése hónapjának utolsó napjáig a régi, azután pedig az új ingatlan használó köteles fizetni.
(3) Az ingatlan használónak nem kell közszolgáltatási díjat fizetni azokra a hónapokra, amelyek során a közszolgáltatás igénybevételére vonatkozó kötelezettsége a Ht. 16. §alapján szünetelt.
(4) Közös tulajdonban álló ingatlan esetében a tulajdonosok felelőssége egyetemleges.
(5) Ha az ingatlanhasználó vagy gazdálkodó szervezet az 1.számú vagy 2. számú melléklet szerinti bejelentési kötelezettségét nem teljesíti, úgy a Közszolgáltató – az ingatlanhasználó egyidejű írásbeli értesítése mellett – az ingatlanon lévő lakóegységenként minimálisan 1 db 110/120 literes, vagy amennyiben az ingatlanhasználó által ténylegesen kihelyezett hulladékmennyiség ezt a mennyiséget meghaladja, úgy az ennek megfelelő gyűjtőedény heti egyszeri ürítését vélelmezi és ennek megfelelő díjat számláz, addig az időpontig, ameddig az ingatlan tulajdonosa a bejelentési kötelezettségét nem teljesíti.
(6) Az ingatlan tulajdonosának változása esetén a közszolgáltatás díját a tulajdonosváltás bejelentése hónapjának utolsó napjáig a régi, azután pedig az új ingatlanhasználó köteles fizetni.
(7) Az ingatlanhasználónak nem kell közszolgáltatási díjat fizetni azokra a hónapokra, amelyek során a közszolgáltatás igénybevételére vonatkozó kötelezettsége a 16. § alapján szünetelt.
(8) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlanhasználót terhelő díjhátralék és az azzal összefüggésben megállapított késedelmi kamat, valamint a behajtás egyéb költségei adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülnek.
(9) A díjhátralék keletkezését követő 30 napon belül a Közszolgáltató vagy a követelés egyéb jogosultja (a továbbiakban együtt: a követelés jogosultja) felhívja az ingatlanhasználó figyelmét a díjfizetési kötelezettségének elmulasztására, és felszólítja annak teljesítésére.
(10) A felszólítás eredménytelensége esetén a díjhátralék megfizetésének esedékességét követő 45. nap elteltével a követelés jogosultja – a felszólítás megtörténtének igazolása mellett - a díjhátralék adók módjára történő behajtását a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (a továbbiakban: NAV) kezdeményezi. A NAV – a kezdeményezés kézhezvételétől számított 8 napon belül – jogszabályban meghatározottak szerint intézkedik a díjhátralék, a késedelmi kamat és a felmerült költségek behajtása érdekében. A behajtott díjhátralékot, késedelmi kamatot, valamint a követelés jogosultjának ezzel kapcsolatban felmerült és behajtott költségeit a NAV 8 napon belül átutalja a követelés jogosultjának.
(11) A díjhátralék keletkezését követő 30 napon belül küldött fizetési felszólításért az ingatlanhasználók adminisztrációs díjat kötelesek fizetni. Ennek mértéke fizetési felszólításonként 800 Ft. Ha a számla kiegyenlítésére a felszólítás dátumát követően került sor, a befizetett összeg először az adminisztrációs díjjal szemben kerül elszámolásara, a fennmaradó összeggel pedig a közszolgáltatási díjhátralékot csökkenti a Közszolgáltató.
12. A hulladék elhelyezésével, ártalmatlanításával, illetve hasznosításával kapcsolatos rendelkezések
18. § (1) A kötelező közszolgáltatás keretében begyűjtött települési szilárd hulladék elhelyezését a Közszolgáltató kizárólag a települési önkormányzat által az erre a célra kijelölt létesítményben végezheti.
(2) A kötelező közszolgáltatás keretében begyűjtött települési szilárd hulladék elhelyezése és ártalmatlanítása az Eger-Déli iparterület átrakóállomáson (Eger belterület 10525/11 és 10525/12. hrsz.), valamint a Hejőpapi hulladéklerakóban (Hejőpapi, külterület 073/5. hrsz.) történhet.
(3) A Közszolgáltató a 10. §-ban foglalt előírásoktól eltérő módon, szabálytalanul elhelyezett hulladékot köteles az Önkormányzat felkérésére, az Önkormányzattal egyeztetett módon – külön díjfizetés ellenében – elszállítani.
(4) Az ingatlanhasználó az ingatlanán keletkezett, de a kötelező közszolgáltatás körébe nem tartozó (alkalmi jellegű) települési szilárd hulladékot a (2) bekezdésben meghatározott létesítmény területére maga is elszállíthatja a létesítmény által közzétett mennyiségben és szolgáltatási díj ellenében.
13. Hulladékgazdálkodási bírság
19. § (1) Aki tevékenységével vagy mulasztásával:
a) a hulladékgazdálkodással kapcsolatos jogszabályok vagy a reá vonatkozó hatósági határozat előírásait megsérti, illetve az azokban foglalt kötelezettségének nem vagy nem megfelelően tesz eleget,
b) a hatósági engedélyhez, hozzájáruláshoz, bejelentéshez kötött hulladékgazdálkodási tevékenységet engedély, hozzájárulás vagy bejelentés nélkül, vagy attól eltérően végez,
c) a hulladékgazdálkodásra vonatkozó előírások megsértésével a környezetet veszélyezteti, károsítja,
hulladékgazdálkodási bírságot köteles fizetni.
(2) A bírság kiszabására a jegyző jogosult, amennyiben:
a) az ingatlanhasználó a települési hulladék gyűjtésére és átadására vonatkozó kötelezettségét megszegi,
b) a települési hulladék kezelésére szervezett hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételét mellőzve jogellenes hulladék-elhelyezés történik,
c) a települési hulladékot közterületen, illetve más ingatlanán hagyták el,
d) az ingatlan tulajdonosa az önkormányzati rendeletben meghatározott közterület tisztántartási kötelezettségének nem tesz eleget,
e) a kötelezett az önkormányzati rendeletben foglalt, egyéb hulladékgazdálkodással összefüggő kötelezettségeit megszegi,
(3) A hulladékgazdálkodási bírság kiszabása és megfizetése nem mentesít a büntetőjogi és kártérítési felelősség, valamint a tevékenység korlátozására, felfüggesztésére, tiltására, illetőleg a megfelelő védekezés kialakítására, továbbá a természetes vagy korábbi környezet helyreállítására vonatkozó kötelezettség teljesítése alól.
(4) A jogerősen kiszabott hulladékgazdálkodási bírság adók módjára behajtható köztartozás.
14. Záró rendelkezések
20. § Ez a rendelet 2016. július 1. napján lép hatályba.
21. § A jelen rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásokról, valamint a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 5/2015. (IV. 1.) önkormányzati rendelet.
Az önkormányzati rendeletet a Novaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2022. (IV. 29.) önkormányzati rendelete 77. §-a hatályon kívül helyezte 2022. április 30. napjával.
Változott rendelkezések
Eszköztár
- Másolás a vágólapra
- Nyomtatás