Az oldalmenübe visszatéréshez használhatja az ALT + S billentyűket.
7/2016. (VI. 8.) NGM utasítás
a Nemzetgazdasági Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2015. (I. 21.) NGM utasítás módosításáról1
2016.06.09.
A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 60. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva – figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a miniszterelnök és a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jóváhagyásával a következő utasítást adom ki:
(A miniszter mint a minisztérium vezetője különösen)
„o) tanácsadó testületet működtet az egyes kiemelt szakfeladatokat érintő döntés-előkészítés és koordináció céljából, amelynek működését külön ügyrendben határozza meg.”
„p) az adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkárral együttműködve részt vesz a társadalombiztosítási nyugellátás fedezetére szolgáló befizetési kötelezettségekről szóló jogszabályok előkészítésében,”
„t) a pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkárral együttműködve közreműködik a Kormány nyugdíjbiztosítási politikájának kialakításában és a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer szabályozásában.”
(A pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár)
„a) előkészíti különösen a pénz-, tőke- és biztosítási piacokról, az e piacokon működő piaci szereplőkről, illetve a pénzügyi piacok állami felügyeletéről, a pénzügyi fogyasztóvédelemről, a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzéséről és megakadályozásáról, a kiegészítő nyugdíjrendszerekről, így különösen a magánnyugdíjpénztárakról, az önkéntes nyugdíjpénztárakról, az önkéntes egészség- és önsegélyező pénztárakról, továbbá a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményekről és a nyugdíj-előtakarékossági számlákról szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörökben törvény vagy kormányrendelet felhatalmazása alapján a miniszteri rendeleteket,”
„5. véleményezi, illetve indokolt esetben kezdeményezi az állami kezességgel, garanciával, viszontgaranciával kapcsolatos javaslatokat, előterjesztéseket és szerződéseket, az államilag támogatott exportfinanszírozással kapcsolatos javaslatokat és előterjesztéseket, ennek során kiemelten képviseli a költségvetés-politikai szempontokat, a költségvetés végrehajtása során figyelemmel kíséri és előrejelzi e kötelezettségvállalások alakulását és hatását,”
„2.12. a kiegészítő nyugdíjrendszerekre, így különösen a magánnyugdíj-pénztári rendszerre, a foglalkoztatói nyugdíjrendszerre, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztári rendszerre, valamint a nyugdíj-előtakarékossági számlákra,”
(vonatkozó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezeteit,)
„11. közreműködik az időskori megélhetést biztosító megtakarítási formák és az azokhoz kapcsolódó kedvezményrendszer kialakításában,
12. ellátja a képviseletet az OECD Biztosítási és Magánnyugdíj Bizottságában (AS) és munkacsoportjaiban, valamint gondoskodik az abból eredő feladatok végrehajtásáról,
13. feladatkörébe tartozó kérdésekben képviseli a tárcaálláspontot az Európai Unió szervei és egyéb nemzetközi szervezetek [például Világbank, Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO)] előtt.”
„3. gondoskodik az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve az egészségiparról szóló jogszabályok elkészítéséről,
4. közreműködik az egészségipar fejlesztésére irányuló stratégiai dokumentumok kidolgozásában, illetve együttműködik az egészségipar fejlesztésében érintett más kormányzati szervekkel,
5. ellátja az Új Széchenyi Terv egészségipari fejlesztési programja megvalósításához kapcsolódó feladatokat,
6. részt vesz a Népegészségügyi Munkacsoportban az egészségiparhoz kapcsolódó magyar álláspont kialakításában,
7. mind a hazai, mind a szomszédos országok vonatkozásában együttműködik az érintett minisztériumokkal a gazdaságfejlesztési prioritásokat segítő egészségipari fejlesztések terén,
8. összehangolja az egészségiparral kapcsolatos termékekkel, szolgáltatásokkal összefüggő szakmai részterületeket,
9. részt vesz a gazdasági vegyes bizottságok munkájában és koordinálja az egészségipar fejlesztését, valamint lebonyolítja a munkacsoport üléseket,
10. képviseli az egészségipari gazdaságfejlesztési szempontokat az egyes európai uniós forrásokból finanszírozott hazai operatív programok, különösen a gyógyszeripari, orvostechnikai, gyógynövényipari és a külföldi betegek ellátását lehetővé tevő operatív programok szakmai kialakításában és megvalósításában,
11. közreműködik a szerződések előkészítésében az egészségipar állami igazgatásával kapcsolatos feladatokat illetően,
12. figyelemmel kíséri az egészségipart érintő fontosabb világgazdasági, hazai makrogazdasági és pénzügyi folyamatokat, elemzi a területen működő vállalkozások gazdálkodási, jövedelmi folyamatait, ezekre vonatkozóan szakmai anyagokat készít, véleményez és javaslatokat dolgoz ki.”
6. A Szabályzat 2. függelék 3.5.1.4. pont b) alpontjában a „pénz-, tőke- és biztosítási piac” szövegrész helyébe a „pénz-, tőke-, kiegészítő nyugdíj- és biztosítási piac” szöveg lép.
3.6.4. Kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár
3.6.4.1. Kiemelt Vállalati Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
24
3.6.4.2. Kiemelt Vállalati és Tudásgazdasági Főosztály
3.6.4.2.1. Kiemelt Vállalatok és Projektek Osztály
3.6.4.2.2. Tudásgazdasági Osztály
3.6.4.2.3. Kiemelt Ágazatokért Felelős Osztály
”
3. A Szabályzat 3. függelékében foglalt táblázat „3.1. Közigazgatási államtitkár” sor „Létszám (fő)” oszlopában az „56” szövegrész helyébe az „52” szöveg lép.
4. A Szabályzat 3. függelékében foglalt táblázat „3.4.1. Költségvetésért felelős helyettes államtitkár” sor „Létszám (fő)” oszlopában a „123” szövegrész helyébe a „121” szöveg lép.
5. A Szabályzat 3. függelékében foglalt táblázat utolsó sor „Létszám (fő)” oszlopában az „Összesen: 2107” szövegrész helyébe az „Összesen: 2090” szöveg lép.
4. függelék a 7/2016. (VI. 8.) NGM utasítás 1. mellékletéhez
1. A Szabályzat 4. függelék VI. pontjában foglalt táblázat 115. és 116. sorában a „116. pontban meghatározott” szövegrész helyébe a „114. pontban meghatározott” szöveg lép.
2. Hatályát veszti a Szabályzat 4. függelék I. pontjában foglalt táblázat 2. sorában a „ , Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály” szövegrész.