Balatonrendes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2017.(VIII.7.) önkormányzati rendelete
a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól1
Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésének első fordulatában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (5) bekezdés 5. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva - figyelemmel a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012 (XI. 8.) Korm. rendelet 29. §-ában foglaltakra is – a következőket rendeli el:
1. A rendelet hatálya
1. § E rendelet hatálya Balatonrendes településfejlesztési koncepciójának, integrált településfejlesztési stratégiájának, településrendezési eszközeinek, településképi arculati kézikönyvének és településképi rendeletének készítése, módosítása során a 3. § szerinti partnerekre, valamint a partnerségi egyeztetés szabályaira terjed ki.
2. § Balatonrendes településfejlesztési koncepciójának (a továbbiakban: koncepció), integrált településfejlesztési stratégiájának (a továbbiakban: stratégia), településrendezési eszközeinek, településképi arculati kézikönyvének és településképi rendeletének vagy azok módosításának a lakossággal, érdekképviseleti, civil és gazdálkodó szervezetekkel, vallási közösségekkel történő véleményeztetése a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) és jelen rendeletben meghatározott szabályok szerint történik.
2. A partnerek meghatározása
3. § A partnerségi egyeztetésben az alábbi természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek (a továbbiakban: partnerek) vehetnek részt:
a) a település közigazgatási területén ingatlannal rendelkezni jogosult természetes vagy jogi személy vagy jogi
3. A partnerek tájékoztatásának módja és eszközei
4. § (1) Koncepció vagy stratégia készítése esetén a partnerek tájékoztatása – a Korm. rendelet szerinti előzetes és munkaközi tájékoztató keretében –
a) közterületen elhelyezett önkormányzati hirdetőfelületen,
b) a www.balatonrendes.hu honlapon közzétett hirdetmény útján,
c) lakossági fórum keretén belül szóban történik.
(2) A koncepció és a stratégia módosítása esetén a partnerek tájékoztatása az elkészült tervezetről – a Korm. rendelet szerinti munkaközi tájékoztató keretében – a www.balatonrendes.hu honlapon közzétett hirdetmény útján történik.
5. § Településképi arculati kézikönyv (a továbbiakban: kézikönyv), településképi rendelet készítése vagy módosítása esetén a partnerek tájékoztatása – a Korm. rendelet szerinti előzetes és munkaközi tájékoztató keretében –
a) közterületen elhelyezett önkormányzati hirdetőfelületen,
b) a www.balatonrendes.hu honlapon közzétett hirdetmény útján, továbbá
c) lakossági fórum keretén belül szóban történik.
6. § (1) Településrendezési eszközök teljes eljárásban történő készítése, módosítása esetén a partnerek tájékoztatása – a Korm. rendelet szerinti előzetes és munkaközi tájékoztató keretében –
a) közterületen elhelyezett önkormányzati hirdetőfelületen,
b) a www.balatonrendes.hu honlapon közzétett hirdetmény útján,
c) lakossági fórum keretén belül szóban történik.
(2) Településrendezési eszközök egyszerűsített eljárásban történő készítése, módosítása esetén a partnerek tájékoztatása az elkészült tervezetről – a Korm. rendelet szerinti munkaközi tájékoztató keretében –
a) közterületen elhelyezett önkormányzati hirdetőfelületen,
b) a www.balatonrendes.hu honlapon közzétett hirdetmény útján,
c) lakossági fórum keretén belül szóban történik.
(3) Településrendezési eszközök tárgyalásos eljárásban történő készítése, módosítása esetén – a (4) bekezdés szerinti eset kivételével, - a partnerek tájékoztatása az elkészült tervezetről, - a Korm. rendelet szerinti munkaközi tájékoztató keretében –
a) közterületen elhelyezett önkormányzati hirdetőfelületen,
b) a www.balatonrendes.hu honlapon közzétett hirdetmény útján, továbbá
c) lakossági fórum keretén belül szóban történik.
(4) Településrendezési eszköz készítésének vagy módosításának tárgyalásos eljárása során, a Kormány által rendeletben kihirdetett veszélyhelyzet esetén, az érintett településen a veszélyhelyzet következményeinek a felszámolása vagy a további, közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet megelőzése miatt indokolt, a partnerek tájékoztatása az elkészült tervezetről – a Korm. rendelet szerinti munkaközi tájékoztató keretében, - a www.balatonrendes.hu honlapon közzétett hirdetmény útján történik.
(5) Településrendezési eszközök állami főépítészi eljárásban történő készítése, módosítása esetén a partnerek tájékoztatása az elkészült tervezetről – a Korm. rendelet szerinti munkaközi tájékoztató keretében – a www.balatonrendes.hu honlapon közzétett hirdetmény útján történik.
7. § (1) A hirdetménynek – előzetes tájékoztató esetén - tartalmaznia kell:
a) a Korm. rendelet 37. § (3) bekezdésében foglaltakkal összhangban az érintett államigazgatási szervek számára
tájékoztatásra bocsájtott dokumentumot,
b) a partnerek észrevételeinek benyújtására nyitva álló határidőt és
c) a postacímet vagy elektronikus levélcímet, ahova az észrevétel megküldhető.
(2) A hirdetménynek – munkaközi tájékoztató esetén - tartalmaznia kell:
a) az érintett államigazgatási szervek számára tájékoztatásra bocsájtott dokumentumokat, tárgyalásos és állami főépítészi eljárás esetén, legalább a tervezet összefoglaló leírását és az elkészült jóváhagyandó munkarészeket,
b) a partnerek észrevételeinek benyújtására nyitva álló határidőt és
c) a postacímet vagy elektronikus levélcímet, ahova az észrevétel megküldhető.
8. §
4. A javaslatok, vélemények dokumentálásának, elfogadásának és nyilvántartásának módja
9. § (1) A partnerek a lakossági fórumon szóban észrevételt tehetnek, amelyet jegyzőkönyvbe kell foglalni. A lakossági fórumot követő 8 napon belül, valamint lakossági fórum hiányában a hirdetmény közzétételétől számított 8 napon belül a partnerek írásos észrevételeket tehetnek az alábbi módokon:
a) papíralapon a Polgármesternek címezve, Balatonrendes Község Önkormányzatának címére (8255
b) elektronikus levélben a hirdetményben meghatározott e-mail címre történő megküldéssel, amennyiben a
10. § (1) A beérkezett vélemények, javaslatok elfogadásáról vagy el nem fogadásáról, az el nem fogadás indokolásáról – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a képviselő-testület dönt.
(2) Településrendezési eszköz tárgyalásos vagy állami főépítészi eljárásban történő lefolytatása esetén a beérkezett partneri vélemények, javaslatok elfogadásáról vagy el nem fogadásáról, az el nem fogadás indokolásáról a Polgármester dönt.
(3) Minden a partnerségi egyeztetéssel kapcsolatos Korm. rendeletben és jelen rendeletben nem szabályozott kérdésben a Polgármester dönt, a vonatkozó eljárási szabályok megtartása mellett.
11. § (1) A jelen rendeletben foglaltak szerint beérkezett véleményeket, javaslatokat a főépítész a tárgy és az eljárási szakasz rögzítésével, a beérkezés sorrendjében nyilvántartja.
(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás legalább az alábbiakat tartalmazza:
a) a véleményező, javaslattevő nevét, továbbá lakhelyét, székhelyét, vagy telephelyét,
b) a vélemény beérkezésének időpontját,
c) a vélemény, javaslat rövid tartalmát,
d) a véleményezési szakasz lezáró, vagy a 10. § (2) bekezdés szerinti döntést követően
a véleményt, javaslatot elfogadó, vagy elutasító képviselő-testületi határozat számát, illetve a Polgármester döntését.
(3) Az (1) bekezdés szerinti dokumentumokat a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésére vonatkozó szabályok szerint, az ott meghatározott határidőig kell őrizni.
5. Az elfogadott koncepció, stratégia, kézikönyv, településképi rendelet és településfejlesztési eszköz nyilvánosságát biztosító intézkedések
12. § A Polgármester – a feladatkör szerint illetékes szervezeti egységek útján – gondoskodik az elfogadott koncepció, stratégia, kézikönyv, településképi rendelet és településrendezési eszköz elfogadást követő 15 napon belüli közzétételéről, a www.balatonrendes.hu honlapon. A honlapon történő közzététel nem mentesít a Korm. rendelet 43. §-a és 43/B. §-a szerinti egyéb közzétételi szabályok teljesítése alól.
13. § Az elfogadott koncepcióról, stratégiáról és ezek módosításáról szóló, a Korm. rendelet 30. § (13) bekezdésben foglaltak szerinti tájékoztatásról a polgármester a főépítész útján gondoskodik.
6. Záró rendelkezések
14. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) Ezen rendelet rendelkezéseit a rendelet hatályba lépését követően induló egyeztetési eljárásokban kell alkalmazni.
(3) [2] Ezen rendelet 8. §-ában, a lakossági fórumra az SZMSZ-ben meghatározott szabályokat a módosítás hatálybalépését követően induló eljárásokban kell alkalmazni, a folyamatban lévő eljárások esetében az SZMSZ-ben a közmeghallgatásra vonatkozóan meghatározott szabályok az irányadók.
Az önkormányzati rendeletet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2026. (II. 5.) önkormányzati rendelete 8. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2026. február 6. napjával.