Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Balatonakali Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2017. (XII.22.) önkormányzati rendelete

Balatonakali község településképének védelméről

2021.12.22.

Balatonakali község Önkormányzatának Képviselőtestülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdés a)-h) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXLX. törvény 13. § (1) bekezdésének 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet 43/A § (6) bekezdés és a 9. mellékletében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Veszprém Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet Állami Főépítész, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért és Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Államtitkárság, NMHH Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósági Iroda, a Magyar Építész Kamara, továbbá a Településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet 29. §-a alapján elfogadott, Balatonakali község Önkormányzata Képviselőtestületének a partnerségről szóló 94/2017. (V.31.) számú határozata szerinti partnerek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

I. Fejezet

Általános rendelkezések, Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában használt fogalmak:

1. Településképi Arculati Kézikönyv (a továbbiakban: TAK): e rendelet szakmai megalapozását szolgáló, Balatonakali község természeti és épített környezet által meghatározott településképi jellemzők bemutatásának és formálásának eszköze, amelyet az önkormányzat normatív határozata mellékleteként fogad el. A TAK feltárja és ismerteti a településen jól elkülönülő egyes településrészek arculati jellemzőit és értékeit, és ennek figyelembevételével szöveges és képi megjelenítés formájában javaslatot tesz a településképhez illeszkedő építészeti és egyéb településképi elemek alkalmazására.

2. Információs vagy más célú berendezés: minden olyan berendezés utcabútor, amelynek reklám céljára hasznosítható felületének legfeljebb egyharmadán tehető közzé reklám, illetve helyezhető el reklámhordozó, reklámhordozót tartó berendezés. Ilyen berendezés: két- és egyoldali hirdetőtábla, totemoszlop, útba igazító tábla

3. Értékvizsgálat: A vonatkozó kormányrendeletben foglaltakon túl, a helyi védelem megalapozását szolgáló olyan dokumentum, amit a megfelelő szakképzettséggel rendelkező személy(ek), szervezet(ek) által készített szakvizsgálat, amely feltárja és meghatározza a ténylegesen meglévő, illetve a település szempontjából annak minősülő értéket, amely védelemre érdemes. A vizsgálatnak tartalmaznia kell a védelemre javasolt érték esztétikai, történeti, valamint műszaki, illetve természeti jellemzőit.

4. Helyi védett érték károsodása: minden olyan esemény, beavatkozás, amely a védett érték teljes vagy részleges megsemmisülését, karakterének előnytelen megváltoztatását, általános esztétikai értékcsökkenését eredményezi.

5. Helyi egyedi védettségű építmény/épület közvetlen környezete: az az ingatlan, amelyen a helyi egyedi védettségű építmény található.

6. Az információs kiegészítő elemek: cégér, cégfelirat, üzletfelirat, címtábla, névtábla

1. A rendelet hatálya, célja

2. § (1) A rendelet hatálya kiterjed minden természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre, aki vagy amely a község közigazgatási területén

a) jogszabályban meghatározott építési tevékenységet végez, vagy azzal összefüggő építészeti-műszaki tervdokumentációt készít,

b) reklámfeliratot, illetve hirdető-berendezést helyez el, tart fenn vagy kíván elhelyezni, valamint ilyen céllal felületet alakít ki,

c) meglévő építmény rendeltetését - részben vagy egészben - megváltoztatja.

(2) A rendelet hatálya kiterjed

a) az építési tevékenységgel érintett építmények – ide értve a sajátos építményfajtákat is – településképhez való illeszkedését biztosító anyaghasználatra, tömegformálásra, homlokzati kialakítására és a zöldfelületek kialakításának módjára;

b) a – településszerkezet, táji környezet, településkarakter és egyéb helyi adottságok védelme érdekében – településképi szempontból meghatározó területekre,

c) a helyi építészeti örökség egyedi és területi védelmére, védetté nyilvánítására és a védettség megszüntetésére,

d) reklámok, reklámhordozók, cégérek és egyéb műszaki berendezések elhelyezésére és alkalmazására,

e) a településkép védelmét biztosító kötelezési eljárásra és támogató, ösztönző rendszer alkalmazására

f) reklámfeliratok, illetve hirdető-berendezés kihelyezésére, fenntartására vagy elhelyezésére, felület kialakítására

g) meglévő építmény rendeltetésének - részben vagy egészben – történő megváltoztatására.

3. § (1) A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja, a TAK-ban lehatárolt terület

a) arculatának, telekhálózatának, telekszerkezetének, beépítésének megtartása

b) kialakult épületállomány védelme

c) településszerkezet, táji környezet, településkarakter és egyéb helyi adottságok védelme

(2) A község e rendelet 1. mellékletben megjelölt területe/i településképi szempontból meghatározó területnek minősülnek.

(3) A fejezet hatálya kiterjed Balatonakali község közigazgatási területén védetté nyilvánított, illetve védetté nyilvánítani tervezett értékekre.

(4) A fejezet hatálya kiterjed

a) Balatonakali község közigazgatási területén belül a közterületen, valamint minden egyéb ingatlanon, építményen elhelyezett vagy elhelyezésre kerülő reklám-hordozókra függetlenül azok tartalmától és anyagától.

b) minden természetes és jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre, akik vagy akiknek érdekében a község területén reklámhordozókat helyeznek el, illetve akinek az ingatlanán, építményén reklámhordozó kerül elhelyezésre.

(5) Nem terjed ki a fejezet hatálya az Európai Parlament tagjai, az országgyűlési képviselő, a helyi önkormányzati képviselő és polgármester, valamint a helyi kisebbségi önkormányzati képviselő választásokkal kapcsolatos hirdetési tevékenységre.

3/A. §1 A képviselő-testület a településképi véleményezési eljárás, a településképi bejelentési eljárás, településképi kötelezés önkormányzati hatósági hatáskörét a polgármesterre ruházza át.

II. Fejezet

A településkép védelmi elemei

3. Az építészeti örökség helyi védelme, a helyi védelem feladata, általános szabályai, önkormányzati kötelezettségek

4. § (1) A helyi védelem alatt álló építészeti örökség a nemzeti közös kulturális kincs része, ezért fenntartása, védelmével összhangban lévő használata és bemutatása közérdek. Tilos a helyi védett építészeti örökség elemeinek veszélyeztetése, megrongálása, megsemmisítése.

(2) Balatonakali község 2. mellékletben megjelölt belterületi területe/i helyi védelemben részesülnek.

(3) A II. Fejezet alkalmazása során:

a) eredeti állapot: az eredeti építéskori állapot vagy az a későbbi állapot, amelyet a védelem elrendelésekor védendő értékként határoztak meg.

b) területi védelem: e rendelet szempontjából a településszerkezet, a településkép, a településkataszter, valamint beépítési mód védelmével érintett területek.

c) helyi védett épület, építmény: a Képviselőtestület által védetté nyilvánított olyan épület, építmény, amely a hagyományos településkép megőrzése céljából, továbbá építészeti, településtörténeti, helytörténeti, régészeti, művészeti vagy műszaki-, ipari-, agrár szempontból jelentős alkotás. A védett épület, építmény minden alkotórészét - ideértve a hozzá tartozó kiegészítő, külső és belső díszelemeket is, továbbá esetenként a használat módját - védelem illeti. A rendelet alkalmazása szempontjából védettnek minősülhet az a telek, annak használati módja is, amelyen a védett épület, építmény áll.

d) helyi védett épületrész: a Képviselőtestület által védetté nyilvánított olyan épületrész, amely egészében nem védett építményen, építményben helyezkedik el. Védett épületrész lehet különösen az épület tömege, homlokzata, tetőzete, portál-ja, lépcsőháza, díszítményei, illetve különleges tartószerkezete

e) helyi védett értékek károsodása: minden olyan esemény, amely a védett érték teljes, vagy részleges megsemmisülését, karakterének előnytelen megváltoztatását, általános esztétikai értékcsökkenést eredményez.

f) helyi védett műtárgy: a Képviselőtestület által védetté nyilvánított, e) és f) pontok alatt fel nem sorolt építmény, műtárgy, különösen emlékmű, szobor, síremlék (sírkő), utcabútorzat, díszkút, kerítés.

g) helyi védett településkarakter: a Képviselőtestület által védetté nyilvánított, a településépítészet jellegzetes elemeinek, valamint szerkezeteinek, formáinak, anyagainak, színvilágának együttese.

h) helyi védett településkép: a Képviselőtestület által védetté nyilvánított utcakép, az épített és táji környezet együttese. A védett településkép az épített és természetes környezet elemeit egyaránt magába foglalja, így különösen az épület-homlokzatokat, sziluetteket, műtárgyakat, közterületi bútorzatot és burkolatokat.

i) helyi védett településszerkezet: a Képviselőtestület által védetté nyilvánított utcahálózat, telekszerkezet, beépítési mód és építési vonal.

5. § (1) A helyi védettség alá helyezésről, illetve annak megszüntetéséről a Képviselőtestület rendelettel dönt.

(2) A helyi védettség alá helyezést, illetve annak megszüntetését bármely természetes vagy jogi személy írásban kezdeményezheti, erre településrendezési tervművelet vagy önálló értékvizsgálat is javaslatot tehet.

(3) A kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a) a védendő érték megnevezését,

b) pontos hely megjelölést (utca, házszám, helyrajzi szám, épület- illetve telekrész),

c) a védendő érték rövid leírását, dokumentálását (irodalom, fotók),

d) a kezdeményezés indoklását.

6. § A védetté nyilvánítás előkészítése során be kell szerezni az érintett ingatlantulajdonosok álláspontját.

7. § (1) A helyi védettség alá helyezési illetve annak megszüntetésére irányuló eljárás megindításáról az érdekelteket a helyben szokásos módon közzététellel értesíteni kell. Egyedi értékekre vonatkozó kezdeményezés esetén az értesítést az érdekelteknek írásban is kézbesíteni kell. A kezdeményezéssel kapcsolatban az érdekeltek 30 napon belül írásban észrevételt tehetnek.

(2) A védettséggel kapcsolatos javaslatot – az erről szóló döntés megelőzően – a helyben szokásos módon 30 napra közzé kell tenni. A közzé tétel időtartama alatt a javaslat és az értékvizsgálat megtekintését a településen biztosítani kell. A helyi védetté nyilvánításról és annak megszüntetéséről értesíteni kell:

a) az érdekelteket:

b) a helyi védettség kezdeményezőjét,

c) a helyi védelem alá helyezett ingatlan tulajdonosát,

d) a helyi védelem alá helyezett ingatlan kezelőjét, ha az nem azonos a tulajdonossal,

e) az illetékes Földhivatalt,

f) az illetékes építésügyi hatóságot,

g) területi védelemnél az érdekelt közműveket,

h) Helytörténeti Gyűjteményt.

(3) A helyi védelmet a Szabályozási Tervben fel kell tüntetni és a Helyi Építési Szabályzatban erre utalni kell.

(4) Védett építmény bontására csak a teljes műszaki és erkölcsi avultság esetén, a védettség megszüntetését követően kerülhet sor. A bontási dokumentáció egy példányát meg kell küldeni a Helytörténeti Gyűjtemény számára.

4. A területi védelem meghatározása

8. § (1) A helyi területi védelem alatt álló területek meghatározását 2. melléklet tartalmazza.

(2) A területi védelem az 1) bekezdésben meghatározott területeken

a) a településszerkezet,

b) a telekstruktúra,

c) az utcavonal-vezetés,

d) az utcakép vagy utcakép részlet,

e) a település- és tájkarakter elemek megőrzésére, értékóvó fenntartására és fejlesztésére irányulhat.

9. § (1) A helyi egyedi védelem a település jellegzetes, értékes illetve hagyományt őrző építészeti arculat, településkarakterét meghatározó, az 1) bekezdés szerint meghatározott

a) építményekre, építményrészletekre,

b) alkalmazott anyaghasználatra,

c) tömegformálásra,

d) homlokzati kialakításra,

e) táj- és kertépítészeti alkotásra,

f) egyedi tájértékre, növényzetre,

g) szoborra, képzőművészeti alkotásra,

h) utcabútorra terjed ki.

(2) A helyi egyedi védelem az érintett földrészlet, telek egészére vagy részére az 1) bekezdésben meghatározottak szerint terjed ki.

(3) A helyi védelem alatt álló elemet nem veszélyeztetheti, településképi vagy műszaki szempontból károsan nem befolyásolhatja az adott építészeti örökségen vagy közvetlen környezetében végzett építési tevékenység, területhasználat.

5. A védett értékek fenntartása, hasznosítása, fenntartásának támogatása

10. § (1) A védett értékek jó karbantartása, állapotuk megóvása a tulajdonos kötelessége.

(2) A védett értékek megfelelő fenntartását és megőrzését – egyebek között – a rendeltetésnek megfelelő használattal kell biztosítani.

11. § (1) A védett érték tulajdonosának kérésére a szokásos karbantartási feladatokon túlmenően, a védettséggel összefüggésben szükségessé váló, a tulajdonost terhelő munkálatok finanszírozásához az önkormányzat támogatást nyújthat.

(2) A támogatás mértékét a Képviselőtestület évente a költségvetési rendeletében határozza meg. Az érintettek a támogatást pályázat útján nyerhetik el.

(3) A támogatás ingatlanra eső mértékét – az önkormányzati költségvetés keretei között – a Képviselőtestület állapítja meg.

(4) A támogatás nyújtásának feltétele:

a) A védett értéket a tulajdonos megfelelő módon fenntartja, karbantartja, azt neki felróható módon nem károsítja,

b) A karbantartással és az építéssel összefüggő hatósági előírásokat és szabályokat maradéktalanul betartja.

(5) Nem adható önkormányzati támogatás, ha a védett értékkel összefüggésben engedély nélkül, vagy engedélytől eltérően, illetve szabálytalanul végeztek építési munkákat. Ez esetben a támogatást vissza kell fizetni. E rendelkezés a szabálytalan beavatkozástól számított 5 évig érvényesíthető.

6. A védett értékek nyilvántartása

12. § (1) A helyi védetté nyilvánított értékekről nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartás nyilvános, abba bárki betekinthet.

(2) A nyilvántartás tartalmazza:

a) A védett érték megnevezését,

b) A védett érték pontos helyét (utca, házszám, helyrajzi szám),

c) A helyszínrajzot,

d) A rendeltetés és használati mód megnevezését,

e) Az eredeti tervdokumentáció másolatát, ha az rendelkezésre áll,

f) A védelem elrendelésére vonatkozó képviselő-testületi előterjesztés és döntés másolatát, a védettségi kategória meghatározását,

g) A védett érték felmérési terveit, amennyiben beszerezhetők, illetve előállíthatók,

h) A védett érték fotódokumentációját,

i) A védett értékeket érintő beavatkozás hatósági intézkedéseinek jegyzékét (iktatószámát),

j) Minden egyéb adatot, amelyet a megőrzendő érték szempontjából a védelemmel összefüggésben a nyilvántartást vezető indokoltnak tart.

(3) A nyilvántartás vezetéséről a jegyző gondoskodik a főépítész közreműködésével.

(4) A helyi védelem alatt álló épületet, építményt – annak értékeit nem sértő módon – az e célra rendszeresített egységes táblával kell megjelölni. A tábla szövege: „Helyi építészeti emlék” „Balatonakali Önkormányzat védetté nyilvánította.. ..(évszám)”

(5) A tulajdonos a tábla elhelyezését tűrni köteles.

7. A védett településszerkezetre, településképre vonatkozó általános építési előírások

13. § (1) A település jellegzetes védett szerkezetének, telekosztásának utcavonal vezetését meg kell őrizni.

a) Az új építményeket a jellegzetes településkép, valamint az épített és természetes környezet egységes megjelenését biztosító módon kell építeni, a meglévőket erre tekintettel kell használni, illetve fenntartani.

b) A védett területen, a védelemmel érintett ingatlanon csak olyan építési munka, olyan állapot fennmaradása engedélyezhető, amely nem érinti hátrányosan a védett érték megjelenését, karakterét, eszmei (történeti, helytörténeti) értékét.

c) A védett területen közterületet, azok burkolatát, bútorzatát a kialakult környezeti kép jellegzetességeinek és karakterének megtartásával kell kialakítani.

d) Védett területen a meglévő épületek átépítése, felújítása a szomszédos két-két épületparamétereinek figyelembe vételével történhet, amelyet fotókkal, tömegvázlattal igazolni kell.

e) Védett területen új beépítés, a meglévő épület átalakítása, felújítása, bővítése, cégtábla, cégér, hirdetés elhelyezése csak a szakmai konzultáció pozitív minősítése alapján lehetséges.

III. Fejezet

Településképi követelmények, előírások

8. Általános településképi követelmények, Településképi védelemmel kapcsolatos előírások

14. § Településképi szempontból meghatározó területek:

1. Az Ó-falu területe – a történeti településrész /71-es főút, Balaton utca, Strand utca, Vasútállomás, Petőfi S. utca által körbezárt terület/

2. A felső falurész /A 71-es főút feletti településrész, melyet nyugaton a táborok területe, keleten és északon pedig a külterület határol/

3. Az üdülőterületek /A Csordás-kúti, Nyugati üdülő telep; a Levendulás és a Keleti üdülő telep/

4. A táborok területe

5. Külterületi részek: A Pántlika-kastély és környezete

6. A szőlőhegy területe /Les-hegy, Fenye-hegy/

15. § (1) Új építményeket, valamint meglévő építmények átalakítását a település meglévő építészeti és környezeti értékeihez igazodva kell megvalósítani. Az új építményeket a településkép, valamint az épített és természetes környezet egységes megjelenését biztosító módon kell építeni, a meglévőket erre tekintettel kell használni, illetve fenntartani.

(2) Kialakult beépítésű telektömbben új épület vagy épületrész elhelyezésénél az elő-, oldal- és hátsó kert, tetőidom tömegformájának megtervezésénél a környezetében kialakult állapotot kell figyelembe venni, a HÉSZ-ben előírt méretein, kialakításán csak a terület építészeti karakterének megőrzése és védelme érdekében szabad változtatni,amennyiben igazolható, hogy az így létrejött beépítésnek az adott telektömbben a TAK-ban rögzített településképi értékű hagyománya van.

(3) Törekedni kell az épületek külső felületeinek meghatározásakor az egyes anyagokra jellemző természetes hatású színek használatára, kerülni kell a nagy felületeken megjelenő, rikító, a településképben bántóan harsányan megjelenő építészeti- és színezési megoldásokat.

9. Az épületek formálása, anyaghasználata, homlokzati megjelenése, kerítések

16. § (1) Lakó és vegyes területeken a harmonikus településkép kialakítása érdekében az alábbiakat kell figyelembe venni:

a) a területen 1 méternél nagyobb terepalakítás – feltöltés, bevágás – nem készíthető

b) az épületek tömegformálásánál kialakult beépítés esetében az illeszkedés szabályait betartva, a védett értékeket hordozó épített örökség tiszteletben tartása mellett lehet új építményt építeni, vagy a meglévőt felújítani, átalakítani, bővíteni,

c) új beépítés esetén a területre meghatározott övezeti előírásokat betartva mértéktartó tömegformálással helyezhető el építmény,

d) az épületek anyaghasználatánál törekedni kell a hagyományos építőanyagok alkalmazására,

e) az épületek a kialakult állapotra vonatkozó eseteket kivéve meghatározóan, a beépítettség 80 %-át meghaladó mértékben magastetővel építhetők,

f) a magastető hajlásszöge 30-45 fok,

g) az épületek magastetős tetőfelületein az adott tetősík legfeljebb 20 %-a bontható meg tetőfelépítménnyel, tetősíkablakkal, bevilágító felülettel vagy egyéb a tetőfedő anyagtól eltérő anyagú felületrésszel,

h) a magastetőn alkalmazható tetőfedő anyag cserép, betoncserép vagy természetes alapanyagú pikkelyes tetőfedő anyag (pala), homokszórt fémlemez.

i) a tetőfedő anyag színe a természetben fellelhető vagy hagyományos égetett eljárással készülő tetőfedő anyag színével harmonizáló színű tetőfedő anyag lehet,

j) az épületeken alkalmazható fémlemez fedés, bádogos szerkezetek színe illeszkedjen a tetőfedő anyag színéhez.

k) A közterület felöli telekhatáron tömör és áttört kerítés egyaránt létesíthető telektömbönként illetve utcaszakaszonként lehetőleg az utcában kialakult állapothoz, és a települési hagyományokhoz illeszkedő egységes módon

l) A települési hagyományokhoz illeszkedő kerítés: 25X25cm (30X30cm) vagy 38X38cm (40X40cm) pillérméretű, vastag tömör, 60 cm magas lábazat fölött lécbe-tétes vagy kovácsoltvas kerítés mezőkkel. A kerítésmezőhöz hasonló módon kialakított kétszárnyú fa vagy kovácsoltvas kapu, a kapu két oldalán legalább 40X40 cm keresztmetszetű pillérrel készül, vakolt kivitelben. Az 1,80-2,00 m magas kerítésmezőnél kb. 30 cm-el magasabbra épül a pillér. A kerítésfalat és a kapupillért, kerítéspilléreket beton, vagy műkő fedkő fedi.

m)

n) Műemléki vagy helyi védettség alatt álló ingatlanon, helyi értékvédelmi területen belül kerítés kizárólag településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően építhető.

o)

p) Műemléki vagy helyi védettség alatt álló ingatlanon végzett építési, környezet alakítási tevékenység esetében kizárólag az épület, építmény védettségét megalapozó építéskori állapothoz igazodóan lehet anyagokat felhasználni. Az épület védett értékeit, meghatározó eredeti nyíláshelyeit és arányait, építészeti karaktert hordozó elemeit meg kell óvni, illetve helyre kell állítani. Új, kortárs építőanyagok használata oly mértékben megengedett, hogy azok az eredeti arculatot meghatározóan ne változtassák meg. Az alkalmazott tetőfedő anyagok felülete a 2 cm hullámméretet nem haladhatja meg.

q) Helyi védettség alatt álló épületen a védettség tárgyát képező tömegformálás, homlokzat, épületszerkezet, építészeti részlet áll kizárólagos védelem alatt. Minden a védettség szempontjából nem meghatározó szerkezet, anyaghasználat megszüntethető, elbontható, átépíthető.

r) Helyi értékvédelmi területen, és "műemléki környezet határa, területe" jelkulccsal jelölt területen belül végzett építési, környezet alakítási tevékenység esetében illeszkedni kell a területre jellemző telekstruktúrához, tömeg-formáláshoz, építészeti részletképzéshez és anyaghasználathoz.

s) Helyi védettség alatt álló ingatlanon, helyi értékvédelmi területen, és a "műemléki környezet határa, területe" jelkulccsal jelölt területen az épület minden meghatározó, illetve védettséget élvező homlokzatán, egyéb ingatlanok esetében az épület utcai homlokzatán, tetőfelületén napkollektor, napelem, parabolaantenna, klímaberendezés kültéri egysége, szerelt fém kémény, szélkerék nem helyezhető el.

10. Melléképületek kialakítása

17. § (1) Lábon álló kerti tető, és épületnek nem minősülő kerti építmény fa szerkezetből, natúr színű cserépfedéssel, magastetős kialakítással készülhet.

(2) Nyitott gépkocsi beálló kivételével melléképület utcáról nem nyílhat.

(3) Melléképület homlokzatát hagyományos vakolt felülettel kell készíteni, fa, fém homlokzati burkolás nem megengedett.

11. Növényzet, növénytelepítés

18. § (1) Kötelező a tájba illő, helyi ökológiai adottságoknak megfelelő növényzet alkalmazása. Nem alkalmazhatók pikkelylevelű örökzöldek, valamint mediterrán növények.

(2) Magánszemélyek közterületi növénytelepítést kizárólag tulajdonosi hozzájárulás alapján végezhetnek. A tulajdonosi hozzájárulást kertész szakember szakmai véleménye alapján a polgármester adja ki. A szakmai vélemény a településrész stílusa, hangulata, a közlekedés biztonsága, a közművek elhelyezkedése, fenntartási és ökológiai szempontok alapján készül.

12. Mezőgazdasági területekre vonatkozó épületek formálása, anyaghasználata, kerítések

19. § (1) Mezőgazdasági területeken, erdőterületen kerítés, kizárólag fából, cserjesávval takart drótfonatból lábazat nélküli vadvédelmi kerítés létesíthető. Tömör kerítés mezőgazda-sági területeken és erdőterületen nem alakítható ki.

(2) Mezőgazdasági területeken mobilház, faház, rönkház nem helyezhető el.

13. Az egyes sajátos építmények, műtárgyak elhelyezése

20. § (1) Településesztétikai és területgazdálkodási szempontból beépített és beépítésre szánt területen új (120kV-os nagyfeszültségű, közép-, kisfeszültségű, valamint közvilágítási) villamos-energia ellátási hálózatot építeni, meglévő hálózat átépítésével járó rekonstrukciót végezni csak földkábeles elhelyezéssel szabad.

(2) A nem használt, felhagyott légvezetékeket és tartóelemeiket a szolgáltatónak, vagy a vezeték tulajdonosának az oszlopsorokról el kell távolítani, valamint az épületekhez való becsatlakozást el kell bontani.

(3) Új közműkiépítéseknél a kisfeszültségű erőátviteli- és közvilágítási hálózatokat föld alatt kell kiépíteni.

(4) Gazdasági területeken kívül önálló antennatartó szerkezet (torony) nem építhető.

14. Információs kiegészítő elemek elhelyezésére vonatkozó egyedi építészeti követelmények

21. § (1) Az információs kiegészítő elemek (cégér, cégfelirat, üzletfelirat, címtábla, névtábla) méretének kialakításának, anyaghasználatának az épület, építmény karakteréhez, tagozataihoz, színezéséhez, arányrendszeréhez igazodónak kell lenni.

(2) Egy építményen, épületen megjelenő több információs kiegészítő elem anyaghasználatának, méretének kialakításának egymással összhangban kell lenniük.

(3) Az információs kiegészítő elemek még csak részben sem takarhatják az épület nyílászáró szerkezetét, párkányát, korlátját és egyéb meghatározó építészeti elemét.

22. § (1) A rendelet 14. §-ban meghatározott 1. és 6. számú lehatárolt helyi védettségre javasolt területen és azok épületeinek és építményeinek, homlokzatán cégtábla, címtábla, cégér az alábbiak szerint helyezhető el, alakítható ki:

1. portál, vagy kirakat erre a célra kialakított felirat mezőjén önálló betű és logó, ragasztva, vagy a háttértől eltartottan felerősítve, igény esetén élben, háttérből, vagy kívülről derítő fénnyel megvilágítva, melynek anyaga

a) festett, polistirol, öntött, anyagában színezett műanyag,

b) fa, festett gipsz, kerámia,

c) festett fém, rozsdamentes acél, réz, szálcsiszolt alumínium,

d) natúr, savmart, pasztellszínű edzett üveg anyagokból.

IV. Fejezet

Településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó településképi követelmények

15. Az Ó-falu területe

23. § (1) Az területet helyi értékvédelem alá kell helyezni.

(2) Épület újraépítése esetén meg kell tartani az eredeti beépítési módot, utcai beépítési síkot, igazodni kell a szomszédos épületek tömegéhez, épületmagasságához, tetőidomához, a területre jellemző hagyományos anyaghasználathoz, homlokzati felületképzéshez, színezéshez.

(3) Meglévő épület átalakítása, felújítása, bővítése során az építéskori állapotokat, arányokat, homlokzati megoldásokat, tetőformákat meg kell őrizni, az eredetitől eltérő, tetősíkból kiugró tetőfelépítmény nem készíthető, tetőtér beépítés csak a tető tömegén belül, az épület tetőzetének településképi látványát előnytelenül nem megbontó, tetősíkban fekvő, egyedi bevilágító megoldással történhet.

(4) A helyi területi értékvédelemre vonatkozó 12. § (2) bekezdésben megfogalmazott általános szabályokon felül az alábbi előírások betartása kötelező:

a) Új épület építése esetén a környezetnek megfelelő, kialakult állapot szerinti oldalhatáros beépítés követendő.

b) A meglévő telekformák megőrzendők, a telkek tovább osztása nem támogatható.

c) Az előkert mélysége illeszkedjen a kialakult állapothoz.

d) Az épület jellemző tetőidoma merőleges legyen az utca vonalára.

d) e) Tetőfedő anyagként kerámiacserép, alkalmazható, hullámpala, hullámlemez és bitumenes zsindely fedés nem készülhet.

f) Az épület utcafronti maximális szélessége 8,5 m.

g) Pasztel színű, vakolt homlokzat, a TAK ajánlást figyelembe vételével.

h) Az épület utcafrontján garázskapu nem létesíthető.

i) Nyílászáró színezése természetes, natúr fa, vagy a környezetbe illeszkedő hagyományos színek (fehér, zöld, barna ill. a szürke árnyalatai), az ablakok külső árnyékolására a spaletta, vagy zsalugáter ajánlott, redőnyszekrényt csak rejtett kivitelben, a nyílászáróval azonos színben lehet alkalmazni.

j) Vékony burkolólapok vagy hasított kő alkalmazása lábazatként, vagy az ablakok körül nem megengedett.

k) Tetőfelépítmény, bonyolult tetőszerkezet kialakítása nem megengedett.

l) Homlokzatból kinyúló előtető nem megengedett, helyette tornác ajánlott.

m) Az utcafronti kerítés nem lehet fémoszlopos, drótháló, drótfonat, nagytáblás fémlemez- vagy műanyagbetétes.

n) Az utcafronti kerítések építésénél, felújításánál figyelembe kell venni a területen történelmileg kialakult „bástyás” rendszert, miszerint a kerítés mezőket egymástól falazott pillérek válasszák el. Jellemzően a nagykapu a kiskapu mellé kerüljön, széleiken, és közöttük választó pillérekkel. A pillérek fedkővel zárulnak.

o) Az utcafronti kerítés betonelemből zsalukőből – kizárólag vakolt felületképzéssel készülhet. A kerítés kivételesen tömören készülhet, ha felületét legalább 50 %-ban örökzöld futónövény fedi.

p) A területen kerítés, előre gyártott beton és fémkerítés elemből nem készülhet.

q) Szabadon álló és oldalhatáron álló új beépítés esetén az előkert mérete a tömb érintett utcai oldalán kialakult jellemző állapothoz igazodjon.

r) Épület újraépítése esetén meg kell tartani az eredeti beépítési módot, utcai beépítési síkot, igazodni kell a szomszédos épületek tömegéhez, épületmagasságához, tetőidomához, a területre jellemző hagyományos anyaghasználathoz, homlokzati felületképzéshez, színezéshez.

(5) Meglévő épület átalakítása, felújítása, bővítése során az építéskori állapotokat, arányokat, homlokzati megoldásokat, tetőformákat meg kell őrizni, tetőtér beépítés csak a tető tömegén belül, az épület tetőzetének településképi látványát előnytelenül nem megbontó, tetősíkban fekvő, egyedi bevilágító megoldással történhet.

(6) Az új, vagy cserére szoruló nyílászárók utcai homlokzati megjelenés felől csak hagyományos, faanyagúak lehetnek.

(7) Tagozatos, díszítések, falazott, húzott párkányok javításakor és felújításakor az építészeti tagozatok, homlokzati felületek helyreállítása, javítása, színezése csak az eredeti megjelenéssel azonosan, az eredeti anyagokkal és építési megoldásokkal kompatibilis módon készülhet.

(8) Napelem az épületek közterület és utca felőli tetőfelületein nem helyezhető el.

(9) Az utca, közterület felőli kerítésszakaszok, kapuk kizárólag a környezetre jellemző, hagyományos megjelenéssel és anyaghasználattal, vakolt tégla felülettel, lábazattal, fa, betétekkel, kapuzattal készülhetnek, legfeljebb 180 cm-es magassággal, telekhatáron elhelyezve.

16. A felső falurész

24. § (1) Épület újraépítése esetén meg kell tartani az eredeti beépítési módot, utcai beépítési síkot, igazodni kell a szomszédos épületek tömegéhez, épületmagasságához, tetőidomához, a területre jellemző hagyományos anyaghasználathoz, homlokzati felületképzéshez, színezéshez.

(2) Meglévő épület átalakítása, felújítása, bővítése során az eredeti épülettömeg homlokzatát is fel kell újítani. A tetőtér beépítés az épület tetőzetének településképi látványát előnytelenül nem megbontó, egyedi bevilágító megoldással történhet.

(3) A 18. § (1) bekezdésben megfogalmazott általános szabályokon felül az alábbi előírások betartása kötelező:

a) Az új épület építése esetén a környezetnek megfelelő, kialakult állapot szerinti oldalhatáros beépítés követendő.

b) A meglévő telekformák megőrzendők, a telkek tovább osztása, és összevonása nem támogatható.

c) Az előkert mélysége illeszkedjen a területen kialakult állapothoz.

d) A lakóépületek jellemző tetőidoma illeszkedjen a jobb és baloldali 2-2 telken kialakult állapothoz.

e) Az épület utcafronti maximális szélessége 8,5 m.

f) Pasztel színű vakolt homlokzat, a TAK ajánlást figyelembe vételével.

g) Az épület utcafrontján garázskapu nem létesíthető.

h) Nyílászáró színezése természetes, natúr fa, vagy a környezetbe illeszkedő ha-gyományos színek (fehér, zöld, barna ill. a szürke árnyalatai), az ablakok külső árnyékolására a spaletta, vagy zsalugáter ajánlott, redőnyszekrényt csak rejtett kivitelben, a nyílászáróval azonos színben lehet alkalmazni.

i) Vékony burkolólapok vagy hasított kő alkalmazása lábazatként, vagy az ablakok körül nem megengedett.

j) Tetőfelépítmény, bonyolult tetőszerkezet kialakítása nem megengedett.

k) Tetőfedő anyagként kerámiacserép, betoncserép, természetes pala, homokszórt fémlemez alkalmazható, hullámpala, hullámlemez és bitumenes zsindely fedés nem készülhet

l) Utcafronti kerítés nem lehet nagytáblás fémlemez- vagy műanyagbetétes.

m) A területen kerítés, előregyártott betonelemből vakoltan készülhet.

n) Az állattartó építmények és egyéb melléképületek, a főépület vonalában azzal azonos építészeti igényességű műszaki megoldásokkal és minőségben (anyaghasználat, kidolgozottság, homlokzati és tető kialakítás, megjelenés) készülhetnek.

(4) Meglévő épület átalakítása, felújítása, bővítése során az építéskori állapotokat, arányokat, homlokzati megoldásokat, tetőformákat lehetőség szerint korszerűsíteni kell. A munkákat követően a homlokzatot egységes felületi megjelenítéssel kell ellátni.

(5) Az új, vagy cserére szoruló nyílászárók fából és műanyagból egyaránt készülhetnek.

(6) Napelem az épületek közterület és utca felőli tetőfelületein nem helyezhető el.

(7) Az utca, közterület felőli kerítésszakaszok, kapuk kizárólag a környezetre jellemző, hagyományos megjelenéssel és anyaghasználattal, vakolt tégla felülettel, lábazattal, fa vagy acél anyagú, áttört betétekkel, kapuzattal készülhetnek, legfeljebb 180 cm-es magassággal, telekhatáron elhelyezve.

(8) A településközponti övezetben új építések esetén törekedni kell a karakteres (jellegzetes) falusi településközponti léptéket megtartó tagolt tömeg- és homlokzatalakítású, a faluközpont jelleget erősítő, komplex szemléletű építészeti megoldásokra.

(9) A közterületek kialakítása, átépítése, felújítása során törekedni kell a pihenőhelyek komfortos kialakítására (növényzet, árnyék, víz biztosítása), ezzel is növelve a közterületek megtartó erejét.

17. Az üdülőterületek

25. § (1) Általános elvárás, hogy az új beépítés igazodjon a környező lakóterület, utca, utca-szakasz beépítéséhez és illeszkedjen építészeti megjelenéshez (beépítés módja, előkert mértéke, tömegarányok, tetőforma, homlokzatkialakítás, anyaghasználat).

(2) A telek beépítése a környezetéhez illeszkedően az utcában kialakult állapot szerint oldalhatáros, ikres, illetve sorházas lehet.

(3) Lakóépület építése esetében 30-45 fokos magastető ajánlott, lapostető készítése esetén a tetőfelület zöldtetőként kerüljön kialakításra.

a) Nem megengedett tetőfelépítmény kialakítása.

b) Tetőfedő anyagként kerámiacserép, betoncserép, természetes pala alkalmaz-ható. Hullámpala, hullámlemez és bitumenes zsindely fedés nem készülhet.

(4) Ahol kerítés készül, ott az utca és közterület felőli kerítésszakaszok alacsony lábazatú (max. 60 cm) falazott natúr kő, vakolt tégla-, beton felülettel, egyszerű kialakítású fa vagy acél anyagú áttört betétekkel, kapuzattal készüljenek, legfeljebb 1,50 méteres magassággal, telekhatáron elhelyezve.

a) Utcai kerítés nem lehet nagytáblás fémlemez- vagy műanyagbetétes.

b) A tömör sövény magassága max. 1,50 méter.

c) A közterület határon és oldalhatáron tömör falas kerítést készíteni nem lehet.

(5) A homlokzati felületek anyagai lehetnek tégla, fa, kő, a vakolat pasztell földszínekben. Harsány és telt színek nem alkalmazhatók.

(6) Új beépítésű területeken az épületek földszinti padlóvonal magassága a csatlakozó telken lévő szomszédos épületek földszinti padlóvonalának szintjéhez igazodjon.

(7) Az épületek homlokzata az összes homlokzati felület nagyságának maximum 25 %- ig burkolható fával. Vékony burkolólapok vagy hasított kő alkalmazása lábazatként, vagy az ablakok körül nem megengedett.

(8) Új épületek építése esetén meg kell tartani az eredeti beépítési módot, utcai beépítési síkot, igazodni kell a szomszédos épületek tömegéhez, épületmagasságához, tetőidomához, a területre jellemző hagyományos anyaghasználathoz, homlokzati felületképzéshez, színezéshez

(9) Nyílászáró anyaga fa vagy műanyag. Színezése természetes fa, a környezetbe illeszkedő hagyományos színek (fehér, zöld, barna és a szürke árnyalatai). Az ablakok külső árnyékolására a spaletta, vagy zsalugáter ajánlott, redőnyszekrényt csak rejtett kivitelben, a nyílászáróval azonos színben lehet alkalmazni.

(10) A sorházas beépítés felújítása esetén az alábbi előírások betartása kötelező:

a) a sorházas beépítések felújításának alkalmával a lakóegységeket elválasztó főfa-lak a tetősíkon kívül 30 cm-rel túlnyújtandók. /tűzszakaszok/ Lefedésük az épület tömbön azonosan alakítandók ki.

b) a sorházas beépítéseknél, új magastető építése során minden egység felett azonos anyagú és színű tetőhéjazat - kerámia cserép, betoncserép, természetes pala al-kalmazható. Hullámpala, hullámlemez és bitumenes zsindelyfedés nem készülhet.

c) az egy telken álló sorház esetében:

ca) Homlokzat felújítását, hőszigetelésének színezését egyeztetni kell a település főépítészével. Az egyes épületek, épületrészek egymással harmoni-záló, egységes anyag- és színhasználatát kell kialakítani és fenntartani.

cb) Homlokzatszínezéskor a feltűnő, kirívó és bántó harsány színhasználatot kerülni kell.

cc) Épület, épületegyüttes részleges színezése nem megengedett.

cd) Épület tömbönként csak egységes színű, anyagú, azonos osztású nyílászárók alkalmazhatók.

ce) Csak egységes kialakítással, egyformán valósíthatók meg az előtetők.

(11) A közterületek kialakítása, átépítése, felújítása során törekedni kell a pihenőhelyek komfortos kialakítására (növényzet, árnyék, víz biztosítása), ezzel is növelve a közterületek megtartó erejét.

18. A táborok területe

26. § A területen az alábbi előírások betartása kötelező:

a) Új épület építése esetén a szabadonálló beépítés követendő.

b) A meglévő telekformák megőrzendők, a telkek tovább osztása nem támogatható.

c) Az előkert mélysége 10 m.

d) A közterülethez legközelebb eső épület/ek jellemző tetőidoma merőleges legyen az utca vonalára.

e) Az épületek lehetőség szerint jellemzően magastetősek legyenek, a tetőhajlásszög 30-45° közötti. A bruttó alapterület 50 %-ban lapostető is készülhet, ebben az esetben zöldtető kialakítása kötelező.

f) Tetőfedő anyagként kerámia cserép, betoncserép, természetes pala alkalmazható. Hullámpala, hullámlemez és bitumenes zsindely fedés nem készülhet.

g)

h) A főépület körüli kisebb, szállás jellegű épületek kialakítása, tömegképzése, anyaghasználata illeszkedjen a főépület építészeti megoldásához.

i) Az épületek homlokzata az összes homlokzati felület nagyságának maximum 25 %-ig burkolható fával. Szerkezete, falazata készülhet fából.

j) Pasztellszínű vakolt homlokzat készítendő, a TAK ajánlást figyelembe véte-lével.

k) A nyílászáró színezése természetes, natúr fa, vagy a környezetbe illeszkedő műanyag szerkezet, hagyományos színekben (fehér, zöld, barna, és a szürke árnyalatai), az ablakok külső árnyékolása esetén redőnyszekrényt csak rejtett kivitelben, a nyílászáróval azonos színben lehet alkalmazni,

l) Vékony burkolólapok vagy hasított kő alkalmazása lábazatként, vagy hom-lokzaton nem megengedett.

m) Tetőfelépítmény, bonyolult tetőszerkezet kialakítása nem megengedett.

n) Utcafronti kerítés nem lehet nagytáblás fémlemez- vagy műanyagbetétes.

o) A területen kerítés előre gyártott betonelemből vakoltan készülhet.

19. A Pántlika-kastély és környezete

27. § (1) Általános elvárás, hogy az új gazdasági épületek építészeti igényességgel, műszaki megoldásokkal és jó minőségben (anyaghasználat, kidolgozottság, homlokzati és tető kialakítás, megjelenés) készüljenek. Kialakításukban, anyaghasználatukban alkalmazkodjanak a település külterületén jellemző védett pincékhez.

(2) A telek beépítése a környezetéhez illeszkedően oldalhatáros lehet.

(3) Az épületek fő tetőgerince a telek hossztengelyével párhuzamosan, 35-45 fokos tetőhajlású magastetővel készülhet. Tetőfedő anyagként kerámiacserép, természetes pala, alkalmazható. Hullámpala, hullámlemezes és bitumenes zsindely fedés nem készülhet.

(4) Az ingatlanok közterület és oldalhatáros kerítése kizárólag tömör sövényből készülhet, melynek magassága max. 1,50 m. A gazdálkodásra kialakított nagyméretű telkek kerítésére a fémanyagú, vékonypálcás, előre gyártott kerítés alkalmazása megengedett, amennyiben felületét 50 %-ban örökzöld futónövény takarja.

(5) Új épület földszinti padlóvonal magassága az eredeti terepszinttől maximum 50 cm-rel lehet magasabban.

(6) A telken egy főépület épülhet, melléképület nem készülhet.

(7) A kastély ingatlanán kizárólag a kastély stílusához igazodó melléképületek építhetők.

20. A szőlőhegy területe

28. § (1) Az övezet területén az épületek, építmények kizárólag tájba illő szerkezettel, anyaghasználattal, színezéssel alakíthatók ki.

(2) Kötelező az épületek terepre illesztése az eredeti terepviszonyok minél teljesebb megtartásával.

(3) A létesítendő épületek a helyi építészeti hagyományokat figyelembe vevő, a táj jellegét erősítő, gazdagító építmények legyenek, művelt telken, épületek az alábbi feltételekkel helyezhetők el, újíthatók fel:

a) a beépítési mód szabadonálló,

b)

c) az épületek a helyi hagyományoknak megfelelően hossztengelyükkel a szintvonalakra merőlegesen helyezhetők el,

d) az épületek kizárólag állandó jellegű tégla, ill. kőfalazatú épületként építhetők, vakolt, vagy kő homlokzati felülettel

e) faház, és faanyagú épület a területen nem helyezhető el,

f) A tető hajlásszöge 35-45 fok közötti lehet. Tetőfedő anyagként kerámia,cserép alkalmazható: Hullámpala, hullámlemezes és bitumenes zsindely fedés nem készülhet.

(4)

(5) Az építmények építészeti igényességű műszaki megoldásokkal és minőségben (anyaghasználat, kidolgozottság, homlokzati és tető kialakítás, megjelenés) készülhetnek.

V. Fejezet

Reklámok és reklámhordozók elhelyezésére vonatkozó előírások

21. Általános előírások

29. § E Fejezet alkalmazásában:

a) cégér: valamely mesterség vagy tevékenység jelvényeként használt, rendszerint üzlet, műhely, illetve vendéglátó létesítmény bejáratához kifüggesztett tárgy vagy címerszerű ábra. Cégérnek minősül az a - nem az épület falsíkjára, valamint a kerítésre, kerítéskapura kihelyezett - tábla is, mely csak a cégtáblán szereplő információkat tartalmazza. Nem minősül cégérnek az olyan hirdető berendezés, amely nem közvetlenül a kereskedelmi-, szolgáltató-, vendéglátó létesítmény jellegével, hanem az ott árusított vagy felhasznált termékkel kapcsolatos.

b) cégtábla: kereskedelmi-, szolgáltató-, vagy vendéglátó létesítmény nevét és az ott folytatott tevékenységet a bejáratnál feltüntető tábla, illetve felirat;

c) címtábla: az intézmény vagy vállalkozás nevét, esetleg egyéb adatait feltüntető tábla, névtábla;

d) egyedi tájékoztató tábla: olyan - rögzített, egyedi méretű, állandó tartalmú - hirdető berendezés, mely gazdasági-, kereskedelmi-, szolgáltató-, vendéglátó tevékenységet végzők megnevezéséről, tevékenységéről, telephelyéről, megközelítéséről ad információt;

e) kirakat: kereskedelmi vagy szolgáltató létesítmény, műhely helyiségével közvetlen kapcsolatban lévő, elsősorban árubemutatásra szolgáló, közterületre vagy közhasználatra átadott területre nyíló, üvegezett felület.

f) közterület:

fa) közhasználatra szolgáló minden olyan önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván,

fb) az egyéb földrészlet és építmény közhasználatra, gyalogos forgalom részére átadott része, valamint

fc) az ingatlan-nyilvántartási megnevezéstől függetlenül minden más önkormányzati tulajdonú (résztulajdonú) beépítetlen földrészlet, az önkormányzati tulajdonú (résztulajdonú) ingatlanok beépítetlen része. E tekintetben nem minősül beépítésnek az ingatlanon lévő kerítés.

22. A reklámokra és reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények

30. § (1) Reklám-, illetve hirdető berendezés, felületépítése, elhelyezése, áthelyezése, átalakítása és bővítése az országos jogszabályok, a helyi építési szabályzat, és e rendelet betartásával végezhető. Reklám-, hirdető berendezés, felület közterületen, valamint közterületről látható magánterületen a településrész jellegzetes, hagyományt őrző építészeti arculatához illeszkedő formai kialakítással, színhasználattal létesíthető.

(2) Reklám-, hirdetés elhelyezése közterületen csak információs berendezésen lehetséges.

(3) Hirdetőtábla hát- vagy előfalának felhasználásával, egyedileg kialakított zárt üvegvitrinben helyezhető el hirdetés, a vitrin méretéhez igazodó méretben.

(4) Sajtótermék kiskereskedelmi forgalmazására, hideg-meleg étel és ital árusítására, virág, ajándék árusítására, turisztikai funkciók biztosítására irányuló tevékenység folytatására szolgáló árusító pavilon, üvegvitrinében helyezhető el csak a hirdetés. A pavilon homlokzatát, tömegét az adott településrészre vonatkozó településképi előírások szerint kell kialakítani, murália (ragasztás, falfestés) elhelyezése nem megengedett.

(5) Információs vagy más célú berendezés (a továbbiakban: információs hirdető berendezés) közérdeket szolgáló, 1/3 részben önkormányzati közcélú információt átadó, 2/3 részben adott cégre vagy tevékenységre figyelmet felhívó, tájékoztató, felület vagy berendezés lehet, ezen belül:

a) hirdető tábla,

b) egyedi tájékoztató tábla.

(6) Közművelődési célú hirdetőoszlopon, hirdető felületen – max.2 m2 – kizárólag csak közművelődéssel kapcsolatos tájékoztatás, reklám, plakát helyezhető el.

(7) A közművelődési célú hirdetőoszlopok, információs hirdető berendezések, állítása esetén a településképi illeszkedést főépítészi véleménnyel kell igazolni.

(8) Építményeken, kerítésen az adott épületben működő szervezettel, céggel, tevékenységgel kapcsolatban a következő hirdetőfelületek, - berendezések helyezhetők el maximum 1,5 m2nagyságban:

a) cégtábla,

b) cégér,

c) címtábla,

d) saját vállalkozást népszerűsítő berendezés, felület.

(9) A (8) bekezdésben felsoroltakon felül reklám közzététele és reklámhordozók, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezése magánterületen nem megengedett.

(10) A település védett területein reklám, reklámfelület nem létesíthető.

(11) Utasvárón, valamint információs vagy más célú berendezésen összesen egy darab, annak legfeljebb egy oldalán, maximum 2,0 m2 felületén lehet reklámot elhelyezni, azt ragasztás útján nem lehet rögzíteni. Építési reklámot csak építési állványzatra lehet feltenni, kizárólag az építés ideje alatt.

(12) A temetők 20 méteres környezetében reklámot, hirdetőtáblát, valamint köztárgyak (szobor, emlékmű, stb.) csak a kegyeleti méltóság tiszteletben tartásával helyezhetők el.

(13) A temetők területén tilos bármilyen reklám és hirdető berendezés elhelyezése, kivéve – az erre a célra kijelölt helyen – a temetkezési szolgáltatásokra utalókat.

31. § (1) Világító felületű vagy megvilágított hirdető berendezés csak cégér, cég-, címtábla, kirakat lehet.

(2) Saját vállalkozást népszerűsítő berendezés, felület tulajdonosa köteles gondoskodni annak rendszeres karbantartásáról.

(3) Ha a saját vállalkozást népszerűsítő berendezés tulajdonosa a (2) bekezdés szerinti kötelezettségének nem tesz eleget és azt felszólításra sem teljesíti, úgy a polgármester településképi kötelezés keretében előírhatja a berendezés leszerelését, a felület megszüntetését.

23. Az épületportálok kialakítására, a cég- és címtáblák elhelyezésére vonatkozó egyes szabályok

32. § (1) A kereskedelmi-, szolgáltató- és vendéglátó rendeltetési egységet, közforgalmú irodát, bemutatótermet magába foglaló új és meglévő épület engedélyezési tervének tartalmazni kell az épület közterületről látható felületén (a homlokzaton, a kapualjban, az épület előtti kerítésen, illetve támfalon) elhelyezendő cég- és címtáblák, valamint a saját vállalkozást népszerűsítő berendezés és az egyéb épületszerkezetek (pl. esővédő tetők és kirakatszekrények), továbbá a homlokzat érintett szakasza megvilágításának megoldását.

(2) A terven az esetben is fel kell tüntetni valamennyi lehetséges cég- és címtábla, valamint saját vállalkozást népszerűsítő berendezés elhelyezését, méretét, tartó-, hordozó felületét és szerkezeti megoldását, ha azok megvalósítása több ütemben történik.

(3) Amennyiben a már meglévő cég- és címtábla, valamint saját vállalkozást népszerűsítő berendezés megjelenése, kialakítása ellentétes az e rendeletben megfogalmazott tele-pülésképi elvárásokkal, illetve elhelyezésük bejelentés nélkül történt, az önkormányzat kezdeményezheti azok átalakítását, megszüntetését.

24. Hirdetmények elhelyezése építmények közterületről látható felületén

33. § (1) Építmény homlokzatán, építési telek kerítésén, kerítéskapuján és támfalán - a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel - kizárólag az ingatlan rendeltetési egységeiben folytatott kereskedelmi-, szolgáltató-, vendéglátó tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó saját vállalkozást népszerűsítő berendezés (cég- és címtábla, cégér és ilyen célú fényreklám) létesíthető, az építési telken csak hasonló tartalmú önálló hirdetőberendezés helyezhető el a településképre vonatkozó előírások betartásával.

(2) Az (1) bekezdés szerinti korlátozás nem vonatkozik a közművelődési intézményi épületek, építmények homlokzatán, az ilyen célú ingatlanok kerítésén, kerítéskapuján és támfalán létesített, elhelyezett hirdető berendezésekre.

(3) Védett épületen, valamint a hozzátartozó telken, a telek kerítésén, kerítéskapuján és támfalán cégér, cég-, címtábla kivételével saját vállalkozást népszerűsítő berendezés nem helyezhető el.

(4) Az (1)-(3) bekezdés szerint tervezett saját vállalkozást népszerűsítő berendezések tartó-, illetve hordozó szerkezeteit, felületeit úgy kell kialakítani, hogy azok méretei, arányai és alkalmazott anyagai illeszkedjenek az érintett épület (építmény) építészeti megoldásaihoz, illetve a településképi környezethez.

25. A közterületi információs hirdető-berendezések létesítésének általános szabályai

34. § (1) Közterületen információs hirdető-berendezést – függetlenül annak méretétől és szerkezetétől – a jogszabályi tilalmakra is figyelemmel úgy kell elhelyezni, hogy az ne akadályozza a közterület más részei és a szomszédos ingatlanok rendeltetésszerű használatát, valamint ne sértse a szomszédok jogait és törvényes érdekeit.

(2) Legfeljebb 10 m2 nagyságú közterületi információs hirdető berendezés az alábbi helyeken létesíthető: védett területeken kívül, kereskedelmi és gazdasági övezetek közterületén.

(3) Legfeljebb 1,5 m2 nagyságú közterületi információs hirdető berendezés az alábbi helyeken létesíthető: védett területeken kívül, valamennyi építési övezetben.

(4) Közterületi információs hirdető-berendezés, közművelődési célú hirdetőoszlop a település teljes közigazgatási területén csak egységes kivitelben készülhet az önkormányzat által jóváhagyott terv szerint.

VI. Fejezet

Felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezése

26. Általános előírások

35. § (1) A belterület, beépítésre szánt új fejlesztési területeken új vezetékes energiaellátási és elektronikus hírközlési hálózatokat földalatti elhelyezéssel kell építeni.

(2) Belterület már beépített területén, valamint külterület beépítésre szánt területén, ahol a meglevő gyenge és erősáramú hálózatok föld feletti vezetésűek, új energiaellátási elektronikus hírközlési hálózatokat a meglevő oszlopsorra, vagy közös tartóoszlopra kell fektetni. Közös oszlopsorra való telepítés bármilyen akadályoztatása esetén az építendő hálózatot csak földalatti elhelyezéssel szabad kivitelezni.

(3) Új elektronikus hírközlési hálózatokat beépítésre nem szánt területen területgazdálkodási okokból a villamosenergia elosztási, a közvilágítási és egyéb hírközlési szabadvezetékekkel közös, egyoldali oszlopsorra kell fektetni, amelyre egyben a közvilágítást szolgáló lámpafejek is elhelyezhetőek.

(4) Már beépített területen üzemelő föld feletti hálózat rekonstrukciója, figyelembe véve az egyes földfeletti bekötésű ingatlanok átkötési igényét is

a) műemléki környezetben,

b) faluközpontban,

c) sétáló utcává alakítandó utcában,

d) területgazdálkodási igény miatt (pl. közlekedés célú területbővítési igény miatt),

e) helyi védettségű területen,

f) közparkokban csak föld alatti elhelyezéssel kivitelezhető.

27. Vezeték nélküli elektronikus hírközlés

36. § (1) Új antenna csak a településképi szempontok érvényesítésével és a környezethez illeszkedően helyezhető el. Az illeszkedést főépítészi véleménnyel kell igazolni.

(2) Belterületen belül, valamint a külterület beépítésre szánt területein az antennák elhelyezésénél a következő követelményeknek kell megfelelni:

a) Antenna csak már meglevő építményre telepíthető a lakóövezetek kivételével.

b) Ha meglévő épület, építmény tetejére valamely okból nem lenne telepíthető az új antenna, akkor - lakóövezetek kivételével - az antenna önállóan csak multifunkcionális (pl. sportpálya térvilágítás, vendéglátó egységgel együtt építve, kilátó, vadles stb.) kialakítással telepíthető.

c) Antenna templomtoronyra nem helyezhető el.

d) Helyi védettséggel érintett építményen, területen, közparkban, lakó építési övezetben antenna nem telepíthető.

e) Gazdasági övezetekben önálló tartószerkezettel telepített antenna lakóépületektől csak legalább 100 méter távolságra helyezhető el.

(3) A mikrohullámú összeköttetés biztosításához szükséges magassági korlátozást minden esetben be kell tartani.

28. Egyedi előírások

37. § (1) Felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére elsősorban alkalmas területek:

a) a mezőgazdasági

b) és a gazdasági területek.

(2) Felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére alapvetően nem alkalmas területek: helyi védett terület

(3) Helyi védelemmel érintett területeken a sajátos építményekkel, műtárgyakkal kapcsolatos anyaghasználatra vonatkozó követelmények:

a) építmények esetében is elsődlegesen földalatti elhelyezés preferált,

b) föld feletti kialakítás esetén kő-, tégla- vagy vakolt homlokzat, korcolt fémlemezfedés a megengedett.

VII. Fejezet

Településkép-érvényesítési eszközök

29. Beépítési és településkép védelmi tájékoztatás

38. § (1) Az építtető, illetve az általa megbízott tervező az építési tevékenységgel érintett ingatlanra vonatkozóan a helyi építési szabályzat előírásairól, valamint a településképi követelményekről tájékoztatást kérhet.

(2) A tájékoztató iránti kérelem - a kérelmező egyértelmű megjelölésével és aláírásával - papír alapon vagy digitális formában (.pdf formátumban) nyújtható be.

(3) A tájékoztató - a hatályos településrendezési eszközökön és településképi rendeleten alapuló - szöveges és térképi adatokat tartalmazó dokumentum. A tájékoztatóban meg kell jelölni:

a) a kötelező (a településrendezési eszköz, településképi rendelet előzetes megváltoztatása nélkül nem módosítható),

b) az irányadó (arculati kézikönyv ajánlásai), valamint

c) a tájékoztató (pl. a műemléki, illetve helyi építészeti értékvédelemmel kapcsolatos) tartalmi és eljárási (pl. a településképi véleményezési eljárásra vonatkozó) elemeket.

(4) A tájékoztatóban szereplő irányadó szabályozási elemektől, településképi előírásoktól, ajánlásoktól, illeszkedési követelményektől való eltérés esetén a tervezőnek a tervdokumen-táció műleírásában indokolni kell az eltérés szükségességét és megalapozottságát.

(5) A tájékoztatóban szereplő kötelező összes követelményt és adatot (a beépítésre, valamint az építmények kialakítására vonatkozó paramétereket és egyéb előírásokat) - az építési munkával érintett ingatlan és környezete adottságait is figyelembe véve -, együttesen kell értelmezni és alkalmazni, azoknak külön-külön és együttesen is meg kell felelni.

(6) A tájékoztató nem mentesíti a tervezőt attól, hogy a tervezés során a helyszínen ellenőrizze a tervezési feladattal összefüggő, azt befolyásoló adottságokat, így különösen

a) a telek tényleges beépítését, a telken álló, valamint a szomszédos telkeken lévő építmények elhelyezkedését, kialakítását, megjelenését és műszaki állapotát,

b) az érintett közterület adottságait, berendezéseit, műtárgyait és növényzetét.

(7) Az építési munkával érintett ingatlan, illetve a tervezési feladat sajátosságainak ismeretében a főépítész javaslatot tehet a tervvel kapcsolatos koncepcionális, illetve tartalmi kérdések előzetes tisztázását célzó szakmai konzultációra.

(8) A tájékoztató építési munka végzésére nem jogosít.

39. § (1) A tájékoztatót a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül kell megadni.

(2) A tájékoztatót az építési engedély iránti kérelemhez, valamint a településképi véleményezési és bejelentési eljárás iránti kérelemhez mellékelni kell.

(3) A tájékoztatók nyilvántartásáról gondoskodni kell.

30. A szakmai konzultáció

40. § (1) A helyi településrendezési előírások értelmezésével, illetve a beépítési és településképvédelmi tájékoztató tartalmával kapcsolatban, továbbá a készülő építészeti-műszaki dokumentációk munkaközi egyeztetése céljából az építtető, illetve az általa megbízott tervező szakmai konzultációt kezdeményezhet. A konzultációs lehetőség biztosításáról a főépítész gondoskodik.

(2) A szakmai konzultáció keretében lehetőség van

a) a tervezés során felmerült megoldások értékelésére,

b) a terv munkaközi javaslatainak előzetes minősítésére,

c) a tájékoztatóban foglalt irányadó szabályozási elemek, illetve e rendelet szerinti illeszkedési követelmények egyeztetésére.

(3) Kötelező a főépítészi szakmai konzultáció a következő esetekben:

a) helyi védettség alatt álló terület, helyi védettség alatt álló építmény,

b) pasztell színektől eltérő homlokzati szín,

c) lakó és üdülő épület lapostetős kialakítása esetén.

41. § (1) A szakmai konzultációt a tervezéssel érintett ingatlan, valamint a tervezett tevékenység megjelölésével az építtető vagy az általa megbízott tervező kezdeményezi.

(2) A tervezés során ugyanazzal az építési tevékenységgel kapcsolatban az építtető, vagy az általa megbízott tervező több szakmai konzultációt is kezdeményezhet.

(3) Építési tevékenység esetén az egyeztetett időpontban megtartott szakmai konzultáción a tervezőnek a konzultáció napjára dátumozott papír alapú tervdokumentációt kell bemutatnia.

(4) A dokumentációt a tervezőnek elektronikus úton (pdf. formátumban) a szakmai konzultációt legalább 7 nappal megelőzően meg kell küldenie a főépítésznek.

42. § (1) A szakmai konzultációt a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül kell megadni.

(2) Az építtető, illetve az általa megbízott tervező a főépítészi szakmai konzultáció során elhangzottakról emlékeztetőt készíthet, melyet - ellenjegyzés céljából (szerkeszthető formátumban) - meg kell küldenie a főépítésznek. A főépítész az emlékeztetőt - változatlan tartalommal vagy indokolt esetben szöveges kiegészítésekkel - ellenjegyzi és megküldi az építtetőnek és a tervezőnek.

(3) Ha az építészeti-műszaki tervdokumentáció műleírása a szakmai konzultációra vonatkozó utalást, hivatkozást is tartalmaz, a terviratok között az (1) bekezdés szerinti emlékeztetőt és az azokhoz tartozó munkaközi dokumentáció tervlapjainak másolatát is szerepeltetni kell.

(4) A szakmai konzultációkról készített emlékeztetők, valamint az azokhoz – azonosítható módon - tartozó tervdokumentációk nyilvántartásáról gondoskodni kell.

VIII. Fejezet

Településképi véleményezési eljárás

31. Általános szabályok

43. § (1) Építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési munkákra vonatkozó építészeti műszaki tervekkel kapcsolatban településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni

a) új építmény építésére,

b) meglévő építmény (a meglévő tetőtér beépítését is ide értve) - a beépített szintterület növekedését eredményező - bővítésére, a településképet érintő átalakítására irányuló építési, összevont vagy fennmaradási engedélyezési eljárások esetén.

(2) E Fejezet előírásait nem kell alkalmazni az összevont telepítési eljárás, ezen belül telepítési hatásvizsgálati szakasz kezdeményezésére vonatkozó esetekre.

(3) A polgármester véleményét általánosan az önkormányzati főépítész véleménye, alapján alakítja ki.

32. A településképi véleményezési eljárás szabályai

44. § (1) A településképi véleményezési kérelmet az ÉTDR rendszerbe feltöltéssel kell kezdeményezni.

(2) A polgármester településképi véleményét a főépítész készíti elő, szakmailag megvizsgálja a véleményezésre benyújtott dokumentációt, megadja szakvéleményét.

(3) A településképi véleményhez csatolni kell a főépítészi állásfoglalást, melynek elutasítás esetén tartalmaznia kell a vélemény részletes indoklását.

(4) Amennyiben a véleményezésre benyújtott építészeti-műszaki tervdokumentáció a beépítési tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos szakmai konzultáció, illetve e rendelet, valamint a településrendezési eszköz irányadó szabályozásától eltérő megoldást tartalmaz, az eltérést a műleírásban indokolni kell.

(5) A településképi vélemény kiadására 15 napos határidő áll rendelkezésre.

(6) A polgármester a tervezett építési tevékenységet feltétel nélkül vagy feltétel meghatározásával javasolja, vagy engedélyezésre nem javasolja.

33. A településképi vélemény kialakításának szempontjai

45. § (1) A településképi véleményezési eljárás során vizsgálni kell, hogy az építészeti-műszaki tervdokumentáció

a) a településképi rendeletben foglalt előírásoknak,

b) kidolgozása a szakmai tájékoztatás szerint történt,

c) figyelembe vegye az arculati kézikönyvben található településképi megjelenésre, építészeti illeszkedésre vonatkozó javaslatokat, hogy

d) a b) és c) pont szerinti javaslatoktól eltérő megoldás azokkal egyenértékű vagy kedvezőbb beépítést, településképi megjelenést eredményezzen.

(2) A telepítéssel kapcsolatban vizsgálni kell, hogy

a) a beépítés módja megfeleljen a környezetbe illeszkedés követelményének,

b) megfelelően vegye figyelembe a kialakult, illetve átalakuló környező beépítés adottságait, rendeltetésszerű használatának és fejlesztésének lehetőségeit,

c) több építési ütemben megvalósuló új beépítés esetén biztosított legyen minden ütemben az illeszkedési követelményeknek való megfelelés, a bővítés megvalósíthatósága, a beépítés javasolt sorrendje megfeleljen a rendezett településképpel kapcsolatos követelményeknek.

(3) Az épület tömegének, homlokzatának és tetőzetének kialakításával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy

a) azok építészeti megoldásai megfelelően illeszkedjenek a kialakult és a helyi építési szabályzat szerint átalakuló épített környezethez,

b) a külső megjelenés megfeleljen a rendelet előírásainak, az arculati kézikönyvben megfogalmazott elvárásoknak,

c) összhangban legyenek az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival,

d) a terv javaslatot adjon a rendeltetéssel összefüggő reklám- és információs berendezések, felületek elhelyezésére és kialakítására,

e) a terv településképi szempontból kedvező megoldást tartalmazzon az épület gépészeti és egyéb berendezései, tartozékai elhelyezésére,

f) a tetőzet kialakítása - különösen hajlásszöge és esetleges tetőfelépítményei megfelelően illeszkedjenek a domináns környezet adottságaihoz

g) az esetleg a közterület fölé benyúló építményrészek, illetve szerkezetek és berendezések milyen módon befolyásolják a közterület használatát, különös tekintettel a meglévő, illetve a telepítendő fákra, fasorokra.

(4) Az (1) bekezdésben szereplő általános, valamint a (2)-(4) bekezdésben felsorolt részletes szempontokat a főépítészi minősítés során egyaránt figyelembe kell venni.

IX. Fejezet

Településképi bejelentési eljárás

34. Általános szabályok

46. § (1) Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni

a) építési engedélyhez nem kötött építési tevékenységek és Étv. 33/A. §-a szerinti egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenységnek sem minősülő építési tevékenységek,

b) saját vállalkozást népszerűsítő berendezés elhelyezésének,

c) építmények rendeltetés változtatásának megkezdése előtt.

(2) A jelen rendelet előírásai szerint településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni meglévő építmények rendeltetésének - részleges vagy teljes - megváltoztatása esetén, amennyiben az új rendeltetés szerinti területhasználat

a) telephely engedélyezési eljárás lefolytatását teszi szükségessé,

b) a korábbi rendeltetéshez képest környezetvédelmi (elsősorban zaj- és lég- szennyezési) szempontból kedvezőtlenebb helyzetet teremthet,

c) jelentősen megváltoztatja az ingatlanon belüli gépkocsi-forgalmat,

d) a jogszabályi előírásoknak megfelelően többlet-parkolóhelyek és/vagy rakodóhely kialakítását teszi szükségessé,

e) érinti a közterület kialakítását, illetve a közterületen lévő berendezéseket vagy növényzetet,

f) érinti a kapcsolódó közterület közúti vagy gyalogos, illetve kerékpáros forgalmát, azok biztonságát veszélyeztetheti.

(3) E rendeletben foglaltak szerint településképi bejelentés köteles az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 1. mellékletében felsorolt építési munkák közül

a) Építmény átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása,

b) Meglévő építmény homlokzati nyílászárójának - áthidalóját nem érintő, de anyaghasználatát, osztását, színét tekintve a meglévőtől (eredetitől) eltérő - cseréje, valamint a homlokzat felületképzésének, színének megváltoztatása esetén,

c) Új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) - 6,0 métert meg nem haladó magasságú - égéstermék-elvezető kémény építése esetén,

d) Meglévő épület homlokzatához illesztett előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása esetén, ha ehhez az épület tartószerkezetét nem kell megváltoztatni, átalakítani, megbontani, kicserélni, megerősíteni vagy újjáépíteni,

e) Épületben az önálló rendeltetési egységek számának változtatása,

f) Nettó 20,0 m2 alapterületet az építési tevékenységet követően sem meghaladó méretű kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése esetén,

g) Nettó 100 m3 térfogatot és 4,5 m gerincmagasságot az építési tevékenységet követően sem meghaladó méretű, nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, átalakítása, felújítása, bővítése esetén,

h) Saját vállalkozást népszerűsítő berendezés, önálló reklámtartó építmény építése, meglévő bővítése vagy megváltoztatása esetén,

i) Sírbolt, urnasírbolt építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 50 m2 alapterületet, vagy a 3,0 m magasságot,

j) Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, illetve elhelyezése esetén, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 métert,

k) Emlékfal építése esetén, amennyiben annak talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 3,0 m-t,

l) legfeljebb 180 napig fennálló rendezvényeket kiszolgáló színpad, színpadi tető, lelátó, mutatványos, szórakoztató, vendéglátó, kereskedelmi, valamint előadás tartására szolgáló építmény, kiállítási vagy elsősegélyt nyújtó építmény, levegővel felfújt vagy feszített fedések (sátorszerkezetek), ideiglenes fedett lovarda, legfeljebb 50 fő egyidejű tartózkodására alkalmas állvány jellegű építmény

m) Növénytermesztésre szolgáló üvegház vagy fóliasátor építése, bővítése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, megváltoztatása,

n) A 6,0 m vagy annál kisebb magasságú, illetve a 60 m3 vagy annál kisebb térfogatú ömlesztettanyag-tároló, nem veszélyes folyadékok tárolója, nem veszélyes anyagot tartalmazó, nyomástartó edénynek nem minősülő, föld feletti tartály, tároló elhelyezéséhez szükséges építmény építése, meglévő építmény bővítése esetén,

o) Közterületi kerítés, valamint közterületről látható tereplépcső, kerti építmény építése, meglévő átalakítása, bővítése esetén,

p) vendéglátóipari létesítményhez kapcsolódó közterületről látható terasz létesítése esetén,

q) Napenergia-kollektor, szellőző-, illetve klíma-berendezés, áru- és pénzautomata, építmény közterületről látható felületén való elhelyezése esetén,

r) Építménynek minősülő szelektív és háztartási célú hulladékgyűjtő, tároló, árnyékoló közterületről látható területen történő elhelyezése esetén,

s) Utas váró fülke,

t) Kilátó építése, amelynek a terepcsatlakozástól mért legfelső pontja az 5,0 m-t nem haladja meg,

u) közterületen filmforgatáshoz kapcsolódó építmény építése.

35. A településképi bejelentési eljárás szabályai

47. § A településképi bejelentési eljárás az ügyfél által a polgármesterhez benyújtott papíralapú bejelentésre indul. A bejelentéshez 1 példány papíralapú dokumentációt és a dokumentációt tartalmazó digitális adathordozót kell mellékelni.

48. § (1) Polgármester hatósági határozatban feltétel meghatározásával vagy anélkül tudomásul veszi vagy megtiltja az építési tevékenységet, vagy rendeltetésváltoztatást.

(2) A 46. § (1) szerinti tevékenység a bejelentés alapján akkor kezdhető meg,

a) ha ahhoz más hatósági engedély nem szükséges,

b) ha a polgármester a bejelentést tudomásul veszi

c) ha a polgármester a tevékenység végzését a bejelentést követő 15 napon belül nem bírálja el.

(3) A polgármester megtiltja a bejelentett építési tevékenység, saját vállalkozást népszerűsítő berendezés elhelyezését vagy rendeltetésváltoztatás megkezdését és - a megtiltás indokainak ismertetése mellett - figyelmezteti a bejelentőt a tevékenység bejelentés nélküli elkezdésének és folytatásának jogkövetkezményeire, ha a bejelentés

a) nem felel meg az e rendeletben előírt követelményeknek,

b) a tervezett építési tevékenység, a hirdető berendezés, saját vállalkozást népszerűsítő berendezés, felület nem illeszkedik a településképbe,

c) a tervezett rendeltetésváltozás nem illeszkedik a szomszédos és a környező beépítés sajátosságaihoz; ha a bejelentés és az ahhoz csatolt dokumentáció nem igazolja, hogy az új rendeltetés a környező ingatlanok, valamint a határoló közterületek rendeltetésszerű és biztonságos használatát indokolatlan mértékben nem zavarja, illetve nem korlátozza.

d) Meglévő épület homlokzatához illesztett előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása esetén, ha ehhez az épület tartószerkezetét nem kell megváltoztatni, átalakítani, megbontani, kicserélni, megerősíteni vagy újjáépíteni,

e) Épületben az önálló rendeltetési egységek számának változtatása,

f) Nettó 20,0 m2 alapterületet az építési tevékenységet követően sem meghaladó méretű kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése esetén,

g) Nettó 100 m3 térfogatot és 4,5 m gerincmagasságot az építési tevékenységet követően sem meghaladó méretű, nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, átalakítása, felújítása, bővítése esetén,

h) Saját vállalkozást népszerűsítő berendezés, önálló reklámtartó építmény építése, meglévő bővítése vagy megváltoztatása esetén,

i) Sírbolt, urnasírbolt építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 50 m2 alapterületet, vagy a 3,0 m magasságot,

j) Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, illetve elhelyezése esetén, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 métert,

k) Emlékfal építése esetén, amennyiben annak talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 3,0 m-t,

l) legfeljebb 180 napig fennálló rendezvényeket kiszolgáló színpad, színpadi tető, lelátó, mutatványos, szórakoztató, vendéglátó, kereskedelmi, valamint előadás tartására szolgáló építmény, kiállítási vagy elsősegélyt nyújtó építmény, levegővel felfújt vagy feszített fedések (sátorszerkezetek), ideiglenes fedett lovarda, legfeljebb 50 fő egyidejű tartózkodására alkalmas állvány jellegű építmény

m) Növénytermesztésre szolgáló üvegház vagy fóliasátor építése, bővítése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, megváltoztatása,

n) A 6,0 m vagy annál kisebb magasságú, illetve a 60 m3 vagy annál kisebb térfogatú ömlesztettanyag-tároló, nem veszélyes folyadékok tárolója, nem veszélyes anyagot tartalmazó, nyomástartó edénynek nem minősülő, föld feletti tartály, tároló elhelyezéséhez szükséges építmény építése, meglévő építmény bővítése esetén,

o) Közterületi kerítés, valamint közterületről látható tereplépcső, kerti építmény építése, meglévő átalakítása, bővítése esetén,

p) vendéglátóipari létesítményhez kapcsolódó közterületről látható terasz létesítése esetén,

q) Napenergia-kollektor, szellőző-, illetve klíma-berendezés, áru- és pénzautomata, építmény közterületről látható felületén való elhelyezése esetén,

r) Építménynek minősülő szelektív és háztartási célú hulladékgyűjtő, tároló, árnyékoló közterületről látható területen történő elhelyezése esetén,

s) Utas váró fülke,

t) Kilátó építése, amelynek a terepcsatlakozástól mért legfelső pontja az 5,0 m-t nem haladja meg,

u) közterületen filmforgatáshoz kapcsolódó építmény építése.

36. A településképi bejelentés elbírálásának szempontjai

49. § (1) A 46. § (1) szerinti tevékenység esetén a településképi bejelentési eljárás során vizsgálni kell, hogy az építészeti-műszaki tervdokumentáció

a) megfeleljen a helyi építési szabályzatban és a településképi rendeletben foglalt előírásoknak,

b) kidolgozása a szakmai tájékoztatás szerint történjen,

c) figyelembe vegye az arculati kézikönyvben található településképi megjelenésre, építészeti illeszkedésre vonatkozó javaslatokat, hogy

d) a b) és c) pont szerinti javaslatoktól eltérő megoldás azokkal egyenértékű vagy kedvezőbb beépítést, jobb településképi megjelenést eredményezzen.

(2) A telepítéssel kapcsolatban vizsgálni kell, hogy

a) a beépítés mód megfeleljen a környezetbe illeszkedés követelményének,

b) megfeleljen a kialakult, illetve átalakuló környező beépítés adottságait, rendeltetésszerű használatának és fejlesztésének lehetőségeit,

c) ne korlátozza indokolatlan mértékben a szomszédos ingatlanok benapozását, az építmények kilátását,

d) több építési ütemben megvalósuló új beépítés esetén

da) biztosított legyen minden ütemben az előírásoknak és az illeszkedési követelményeknek való megfelelés, a bővítés megvalósíthatósága,

db) a beépítés javasolt sorrendje megfeleljen a rendezett településképpel kapcsolatos követelményeknek.

(3) Az építmény, épületrész megjelenésével kialakításával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy

a) azok építészeti megoldásai megfelelően illeszkedjenek a kialakult, a helyi építési szabályzat szerint átalakuló épített környezethez,

b) a külső megjelenés megfeleljen e rendelet előírásainak, az arculati kézikönyvben megfogalmazott elvárásoknak,

c) összhangban legyen az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival,

d) a terv településképi szempontból kedvező megoldást tartalmazzon az épület gépészeti és egyéb berendezései, tartozékai elhelyezésére, továbbá hogy

e) a tetőzet kialakítása - különösen hajlásszöge és esetleges tetőfelépítményei - megfelelően illeszkedjen a domináns környezet adottságaihoz.

(4) A határoló közterülettel való kapcsolatot illetően vizsgálni kell, hogy megfelelően vegye figyelembe a közterület adottságait és esetleges berendezéseit, műtárgyait, növényzetét.

(5) A településképi bejelentés tudomásul vételéről a polgármester határozatban dönt.

a) A polgármesternek a településképi bejelentéssel kapcsolatos döntését a főépítész készíti elő.

b) A polgármester ellenőrzi a bejelentési kötelezettség teljesítését és a bejelentett tevékenység előírásoknak megfelelő végzését.

X. Fejezet

Településképi kötelezés

37. Általános szabályok

50. § (1) A polgármester településképi kötelezés formájában - önkormányzati hatósági döntéssel - e rendeletben megfogalmazott településképi követelmények be nem tartása esetén az ingatlan tulajdonosát az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására kötelezheti.

(2) A polgármester településképi kötelezési eljárást folytat le:

a) a településképi véleményezési, illetve bejelentési eljárás során meghozott döntésben foglaltak megszegése,

b) a településképi véleményezési, bejelentési döntést megelőzően megkezdett tevékenység,

c) a településképi bejelentés elmulasztása esetén

d) a helyi építészeti értékvédelem érdekében, ha a helyi védelem alatt álló építmény, épület, műtárgy és ezek környezete műszaki, esztétikai állapota nem megfelelő vagy használati módja nem felel meg a helyi építési szabályzat, e rendelet előírásainak.

(3) A polgármester településképi kötelezési eljárást folytat le a településkép védelme érdekében, ha:

a) az utcafronti épület elhanyagolt állapotú, homlokzati elemei hiányosak, töredezettek, színezése lekopott,

b) az építési övezetre előírt zöldfelületi kialakítás, parkoló fásítás, növényzettelepítés nem valósult meg, hiányos, vagy az elpusztult növényzet pótlása nem történt meg.

c) településképet rontó saját vállalkozást népszerűsítő berendezés, falfestés, murália megszüntetése és eltávolítása érdekében, ha

ca) azok mérete, anyaga, megjelenése nem felel meg e rendeletben meghatározott szabályoknak,

cb) műszaki állapota, megjelenése nem megfelelő,

cc) tartalmi megjelenése idejétmúlt, vagy aktualitását vesztette,

cd) nem illeszkedik a településképbe és a jellemző településképi látványban idegen elemként jelenik meg,

ce) előnytelenül változtatja meg az épület homlokzatát, tetőzetét, kirakatát, portálját,

cf) harsány színeivel, nagy méretével kirívó, feltűnő módon jelenik meg a településképben;

d) az építményt nem a rendeltetésének megfelelő funkcióra használják

e) a növénybeültetés során nem tartották be e rendelet előírásait.

(4) A településképi kötelezési eljárás hivatalból, és kérelemre indulhat.

(5) A polgármester a településképi kötelezési eljárást Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény szabályai alapján folytatja le.

(6) A településképi kötelezésről a polgármester önkormányzati hatósági döntést hoz településképi kötelezettségről szóló határozat formájában.

(7) A településképi kötelezés keretében a településképet rontó reklámok, cégérek meg-szüntetése, átalakítása, az építmény, építményrész felújítása, átalakítása, helyreállítása vagy elbontása, növényzettelepítés vagy az elpusztult növényzet pótlása rendelhető el.

38. A településképi kötelezettség megszegése és végre nem hajtása esetén alkalmazható bírság esetkörei és mértéke

51. § (1) A polgármester a kötelezési eljárás lefolytatása előtt tájékoztatást és felhívást küld a tulajdonosnak.

(2) A bekezdésében meghatározott esetekben, továbbá a településképi kötelezettségek megszegése és végre nem hajtása esetén a kötelezett 10.000 Forinttól 1.000.000 Forintig terjedő bírsággal sújtható.

(3) A bírságot a polgármester jogosult kiszabni.

XI. Fejezet

Záró rendelkezések

52. § (1) E rendelet 2018. január 1. napján lép hatályba. Rendelkezéseit a hatályba lépését követően keletkezett ügyekben kell alkalmazni.

(2) Jelen rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a Balatonakali Község Önkormányzatának a Településképi bejelentési eljárásról szóló 4/2014. (VII. 22.) és a Településképi véleményezési eljárásról szóló 5/2014. (VII. 22.) számú önkormányzati rendelete.

1

A 3/A. §-t a Balatonakali Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2021. (XII. 21.) önkormányzati rendelete 1. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás