Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Úri Község Önkormányzat képviselő-testületének 12/2017 ( X.27.) rendelete

ÚRI KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPÉNEK VÉDELMÉRŐL

2017.10.28.
ÚRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
12/2017.(X. 27.) önkormányzati rendelete
ÚRI KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPÉNEK VÉDELMÉRŐL
Úri Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. tv. 12. § (2) bekezdés a)-h) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (Xl. 8.) Korm. rendelet 38.§ (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljáró Pest Megyei Kormányhivatal Állami Főépítész, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, Miniszterelnökség Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért, valamint Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Helyettes Államtitkárság, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, továbbá a partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 1/2017. (I. 31.) számú önkormányzati rendelete alapján a partnerek véleményének kikérésével a következő rendeletet alkotja:
I.Fejezet - Bevezető rendelkezések
1. A rendelet célja, hatálya és alkalmazása
1. §
(1) E rendelet célja Úri Község jellegzetes és értékes településképének társadalmi bevonás és konszenzus által történő
védelme és alakítása
a) a helyi építészeti örökség területi és egyedi védelem (a továbbiakban: helyi védelem) meghatározásával, a védetté
nyilvánítás a védelem megszüntetés szabályozásával,
b) településképi szempontból meghatározó területek meghatározásával,
c) településképi követelmények meghatározásával,
d) településkép-érvényesítési eszközök szabályozásával,
e) településképi önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer alkalmazásával.
(2) E rendelet hatálya Úri Község teljes közigazgatási területére terjed ki.
(3) E rendelet előírásait a mindenkor hatályos településrendezési eszközökkel együtt kell alkalmazni.
2. Értelmező rendelkezések
2. §
E rendelet alkalmazásában:
1. Áttört kerítés: olyan kerítés, amelynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága 50%-nál nagyobb mértékben nem korlátozott.
2. Cégér: a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (Xl. 8.) Korm. rendelet 2. § 1b. pontjában meghatározott fogalom.
3. Cégtábla, cégfelirat: a rendeltetési egység megnevezését (nevét), funkcióját, tulajdonosát, elérhetőségét, nyitva-tartását tartalmazó, az egységet magába foglaló épületen vagy az azzal érintett telken létesített világítás nélküli tábla, vagy legfeljebb 10 szóból álló világítás nélküli áttört vonalszerű felirat.
4. Címtábla, címfelirat: a gazdasági társaságokról szóló törvény hatálya alá nem tartozó szervek (jellemzően: költségvetési szervek, alapítványok, egyesületek, egyéb társadalmi szervek, egyházak) megnevezését, jelképét, lógóját, címerét – vagy ezekkel egy tekintetbe eső jellemző ismertetőjegyét – valamint egyéb adatait feltüntető világítás nélküli tájékoztató tábla, vagy legfeljebb 10 szóból álló világítás nélküli áttört vonalszerű felirat.
5. Értékvizsgálat: a települési érték helyi védelem alá helyezésének szakmai megalapozására szolgáló,megfelelő jogosultsággal rendelkező szakértőilletve tervező (műemléki szakértő, építész tervező, településtervező, táj- és kertépítész mérnök) által készített esztétikai, műszaki, történeti és természeti vizsgálatot tartalmazó munkarész.
6. Földszínek: (más néven terraszínek) tört, sötét, meleg színek, melyek színtartománya a vörös-narancs-sárga-zöldessárga.
7. Információs vagy más célú berendezés: olyan önálló tartószerkezetű, más építménytől függetlenül elhelyezett, legfeljebb 4,0 m2 felületű, legfeljebb 3,0 m szerkezeti magasságú, világítás nélküli, egy-, vagy kétoldalas fa anyagú tábla, amely részben reklámnak nem minősülő információs cél vagy egyéb cél megvalósításával közérdeket is szolgál és hasznosítható felületének legfeljebb kétharmadán tehető közzé reklám.
8. Pasztell szín: a színek nagyon világos és kis telítettségű árnyalatai, melyeknek (a szín mellett) csak fehértartalma van, fekete nincs.
9. Reklám: a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 3. § d) pontjában meghatározott fogalom.
Ii. Fejezet - A helyi védelem
3. A helyi építészeti és természeti örökség területi és egyedi védetté nyilvánítása,
a védelem nyilvántartása, a védelem megszüntetése
3. §
(1) A helyi védelem célja a település településképe és történelme szempontjából meghatározó építészeti és természeti
örökség kiemelkedő értékű elemeinek védelme, a jellegzetes épített és táji karakterének a jövő nemzedékek számára
történő megóvása.
(2) A helyi védettség alá helyezésről, annak megszűnéséről a Képviselő-testület dönt.
(3) A védetté nyilvánításhoz, annak megszüntetéséhez be kell szerezni a főépítész vélemény
(4) Helyi érték védetté nyilvánítására vagy a védelem törlésére bármely jogi vagy természetes személy, településrendezési
terv keretében vagy önállóan készített örökségvédelmi hatástanulmány és önállóan készített értékvizsgálat is javaslatot
tehet, melyet a jegyzőnél kell benyújtani. A javaslatnak az alábbiakat kell tartalmaznia:
a) a javasolt vagy érintett érték megnevezése,
b) a javasolt vagy érintett érték helyének meghatározása (utca, házszám, helyrajzi szám), egyértelműsítés érdekében
szükség esetén helyszínrajzi ábrázolással,
c) a javaslattevő természetes vagy jogi személy, ez utóbbi esetén annak képviselőjének megnevezése, elérhetősége,
d) a javasolt vagy érintett érték fotódokumentációja, leírása, ismertetése,
e) a védelem fajtája,
f) a védetté nyilvánításra vagy a védelem megszüntetésére vonatkozó javaslat indoklása.
(5) A helyi értékvédelemmel járó nyilvántartási munkát az önkormányzat jegyzőjevégzi. Feladatai:
a) a védetté nyilvánításra vagy a védelem megszüntetésére vonatkozó javaslat megvizsgálása, amennyiben szükséges
a javaslattevő 30 napon belül kiegészítésre, vagy hiánypótlásra történő felszólítása, 90 napon belül
a Képviselő-testület elé terjesztése,
b) a védetté nyilvánításnak és a védelem megszüntetésének a helyben szokásos módon közzététele, ezen felül az
ingatlan, vagy a természeti érték tulajdonosának, műalkotás esetén az élő alkotó, vagy a szerzői jog jogosultjának, a javaslattevőnek, a területileg illetékes ingatlan-nyilvántartási hivatalírásban történő értesítése,
c) a védetté nyilvánításról vagy a védettség megszüntetéséről szóló Képviselő-testületi döntés tényének az ingatlan- nyilvántartásba történő bejegyeztetése. A bejegyzés elmaradása a védettség hatályát nem érinti.
d) a védetté nyilvánított helyi értékek nyilvántartása, a változásoknak e rendelet 1. mellékletében legalább évente
történő frissítése, átvezetése
e) javaslattétel további helyi értékek védelem alá helyezésére,
f) javaslattétel helyi értékek védelmének a megszüntetésére,
g) a helyi értékek védelmének aktív képviselete,
h) javaslattétel az önkormányzati támogatás odaítélésére, az erre vonatkozó pályázat lebonyolítása,
i) a helyi értéken elvégzett munka ellenőrzése és igazolása,
j) a helyi értéken végzett munka elkészülte után az érintett értékre vonatkozóan e rendelet 1. mellékletének
felülvizsgálata, szükség esetén módosítása, ennek érdekében javaslattétel a rendelet módosítására,
k) a helyi értéken bekövetkezett egyéb változtatások, javítások elvégzése, az azokon történt esetleges károsodások
bekövetkezte esetén az érintett értéknek e rendelet 1. mellékletének felülvizsgálata, szükség esetén módosítása,
ennek érdekében javaslattétel a rendelet módosítására.
(6) A védetté nyilvánított helyi értékek listáját és térképi ábrázolását e rendelet 1. melléklete tartalmazza.
(7) A védetté nyilvánított helyi értékek nyilvántartása - e rendelet 1. mellékletének megfelelően – tartalmazza a védetté
nyilvánított helyi érték
a) megnevezését,
b) nyilvántartási számát,
c) azonosító adatait (alkotó megnevezése),
d) védelem típusát, rövid indokolását,
e) pontos helyét (utcanév, házszám, helyrajzi szám),
f) fotókat,
g) állapotfelmérésének adatait, állapotát befolyásoló átalakításokat, tevékenységeket történeti sorrendben,
h) a védett értékhez fűződő korlátozásokat,
i) a védett értékhez kapcsolódó támogatásokat.
(8) Adatvédelmi okokból a védetté nyilvánított helyi értékről vezetett nyilvántartás adatai nem nyilvánosak.
(9) A védetté nyilvánított helyi értéket, növényt, növény-együttest táblával meg kell jelölni a védett értéken, növény,
növény-együttes esetén annak közvetlen környezetében. A tábla elkészíttetéséről, elhelyezéséről, fenntartásáról,
pótlásárólaz önkormányzat a jegyző útján gondoskodik, azt a tulajdonos és a használó tűrni köteles.
(10) A védettség megszüntetésére akkor kerülhet sor, ha a védetté nyilvánított helyi érték
a) megsemmisül,
b) életveszélyessé válik, és az eredeti állapotba történő visszaállítása aránytalanul magas költséggel járna,
illetve növényegészségügyi szempontból állapota visszafordíthatatlanul károsodik,
c) a védelem alapját képező értékeit helyreállíthatatlanul elvesztek, vagy a védelemmel összefüggő szakmai
ismérveknek már nem felel meg,
d) magasabb rendű jogszabály által védettséget (műemléki, természetvédelmi) kap.
(11) A védettség megszüntetésére irányuló kérelem melléklete az állapotrögzítő dokumentáció, amely tartalmazza:
a) az érintett elem helyszínrajzát,
b) épület, vagy építmény esetén a felmérési tervet (alaprajz minden szintről, metszetek, homlokzatok, műszaki leírás),
c) természeti érték állapotát bemutató leírást, felmérési tervet
d) fotódokumentációt,
e) amennyiben szükséges - épület, vagy építmény esetén műemléki szakértő, építész tervező, településtervező,
természeti érték esetén okleveles táj- és kertépítész mérnök által készített– szakvéleményt.
(12) A védettség megszüntetésére irányuló eljárásban a védetté nyilvánításra vonatkozó rendelkezéseket kell
megfelelően alkalmazni.
4. A helyi védett érték fogalma, annak fajtái
4. §
(1) E rendelet alapján helyi védett értéknek minősül minden olyan, magasabb szintű jogszabály által nem védett épített
alkotás és természeti érték, amely e rendelet 1. mellékletében felsorolásra, valamint térképi ábrázolásra került.
(2) A helyi védett értékek kategorizálása:
a) helyi védett utcakép, jele: HU,
b) helyi védett épület jele: HE,
c) helyi védett pince, jele: HP,
d) helyi védett keresztek, jele: HK,
e) helyi védett természeti érték, jele: HTE.
(3) Amennyiben helyi védett érték magasabb szintű jogszabály alapján védelemre kerül,
azt az értéket jelen rendelet 1. mellékletéből törölni kell.
5. A helyi védett érték fenntartása
5. §
(1) A védetté nyilvánított helyi érték fenntartása a tulajdonos feladata, ő köteles az érték jó karbantartásáról gondoskodni.
(2) A védettség alatt álló építményhez tartozó földrészlet, annak jellegzetes növényzete, szobor, képzőművészeti alkotás,
utcabútor és egyedi tájérték védelméről a tulajdonosnak, kezelőnek gondoskodnia kell.
(3) Településképet érintő építést, bővítést, átalakítást megkezdeni és végezni csak településképi véleményezési eljárás
alapján e rendeletben foglalt részletes előírások betartásával lehet.
(4) A használat a védett értéket nem veszélyeztetheti.
(5) A helyi védett érték tulajdonosa kérheti az önkormányzat támogatását a felújítás, helyreállítás és ezáltal az
értékmegőrzés érdekében. A támogatás megítélésnek feltétele a rendeltetésszerű használat.
(6) A helyi védett érték tulajdonosa a tulajdonviszonyokban, a kezelőben és a használóban történt változásokat a jegyzőnek
a változástól számított 30 napon belül köteles írásban jelezni.
Ennek elmaradása esetén a védett értékre önkormányzati támogatás nem adható.
(7) A közterületen álló védett fák esetenként szükséges növényvédelméről, rendszeres fenntartásáról az önkormányzat
köteles gondoskodni szakértő bevonásával.
III.Fejezet - A településképi szempontból meghatározó területek
6. A településképi szempontból meghatározó területek lehatárolása
6. §
(1) A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja a településszerkezet, településkarakter,
tájképi elem és egyéb helyi adottság alapján az eltérő területhasználatnak megfelelően eltérő karakterű, telekszerkezetű,
beépítésű, anyaghasználatú, zöldfelületi arányú területek egyedi arculati elemeinek fenntartása és megőrzése.
(2) A településképi szempontból meghatározó területek térképi lehatárolását a belterületre és a külterületre vonatkozóan e
rendelet 2. melléklete tartalmazza.
(3) Úri település belterülete az alábbi településképi szempontból meghatározó területekre osztható:
a) Településközpont,
b) Hagyományos, szalagtelkes lakóterület,
c) Parcellázott lakóterület,
d) Gazdasági terület,
e) Jelentős zöldfelület,
f) Természetközeli terület,
g) Mezőgazdasági terület,
h) Közterület.
IV. Fejezet - a településképi követelmények
7. Helyi védett területekre vonatkozó területi építészeti követelmények
7. §
(1) A település helyi védett utcaképe a történetileg kialakult településszerkezet, valamint a védett településkép
szempontjából az1. mellékletben meghatározott jellegzetes, elsősorban hagyományos építészeti
karakterekkel rendelkező, egységes beépítésű utcaszakaszokra terjed ki.
(2) Helyi védett utcakép (HU) esetén
a) megőrzendő az utcák, közök történelmileg kialakult rendszere,
b) a kialakult telekszerkezet megőrzendő, ezért ennek érdekében a meglévő telkek tovább nem oszthatók,
össze nem vonhatók,
c) a telkeken épület csak oldalhatáron álló módon (fésűsen) helyezhető el,
d) az épületek bővítése az épület mögött, az oldalhatár mentén hosszirányban történhet. Ha a telekszélesség lehetővé
teszi, az épületek bővítése udvari keresztszárnnyal is megoldható, az utca homlokzattól legalább 5m-rel hátrahúzva,
de csak abban az esetben, ha a szomszédos telekhatár felé a szükséges tűztávolság biztosítható. A keresztszárny
szélessége a főépület (meglévő épület) szélességét nem haladhatja meg, és csak azzal azonos hajlásszögű,
szimmetrikus nyeregtetővel fedhető,
e) abban az esetben, ha a mértékadó oldalhatárral szemközti telekhatáron is áll épület, akkor azon
az épületen csak annak bővítését nem eredményező, állagmegóvást szolgáló építési tevékenység végezhető.
.
8. Helyi védett elemekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények
8. §
(1) A település helyi védett épületeinek, építményeinek, természeti értékeinek felsorolását
és térképi ábrázolását e rendelet 1. melléklete tartalmazza.
(2) Helyi védett épület, vagy építmény(HE) esetén
a) a fő rendeltetést tartalmazó épület megtartandó és eredeti állapotában helyreállítandó,
b) a homlokzat, tetőidom nem változtatható,
c) a közterület felől látható homlokzatokon műanyag nyílászáró nem alkalmazható,
d) az épületek homlokzatának felületképzése vakolt, pasztell színezésű lehet,
e) a közterület felőli tetőn tetőablak nem alkalmazható,
f) a tetőfedés színe a földszínek valamelyike lehet,
g) a kialakult telekszerkezet megőrzendő, ezért ennek érdekében a meglévő telek tovább nem osztható,
h) a telken épület csak oldalhatáron álló módon (fésűsen) helyezhető el,
i) az épületek bővítése az épület mögött, az oldalhatár mentén hosszirányban történhet.
Ha a telekszélesség lehetővé teszi, az épületek bővítése udvari keresztszárnnyal is megoldható,
az utca homlokzattól legalább 5m-rel hátrahúzva, de csak abban az esetben, ha a szomszédos telekhatár
felé a szükséges tűztávolság biztosítható. A keresztszárny szélessége a főépület (meglévő épület)
szélességét nem haladhatja meg, és csak azzal azonos hajlásszögű, szimmetrikus nyeregtetővel fedhető,
j) abban az esetben, ha a mértékadó oldalhatárral szemközti telekhatáron is áll épület, akkor azon az
épületen csak annak bővítését nem eredményező, állagmegóvást szolgáló építési tevékenység végezhető,
k) Ha a helyi egyedi védelem alá helyezett védett érték egyes részét, részletét korábban az eredetitől eltérő
megjelenésűvé alakították át, a védett érték egészére, vagy lehatárolható részegységére kiterjedő felújítás
során azt az eredeti állapotnak megfelelően, vagy ha az átalakított rész eredeti állapotára vonatkozó
dokumentum nem lelhető fel és azt következtetésekkel sem lehet valószínűsíteni, a homlokzatot
a megfelelően megmaradt eredeti elemeinek, vagy hasonló stílusú épülethomlokzatok, eredeti
vagy a helyben fellelhető, azonos formaelemeinek alkalmazásával kell helyreállítani.
l) A helyi egyedi védelem alá helyezett védett érték nem védett részei - amennyiben ezt egyéb jogszabályok
nem tiltják - bonthatóak és az épülethez illő épületrésszel bővíthetőek. A változtatások a védett érték jellegét
nem módosíthatják, építészeti értékét nem csökkenthetik.
(3) A helyi védett pincék (HP) és keresztek (HK)eredeti helyükön eredeti állapotukban fenntartandók.
(4) Helyi védett természeti érték (HTE)
a) a védett fasor csak a meglévő egyedekkel azonos fajtájú egyedekkel pótolható, egészíthető ki,
b) környezetében bármilyen tevékenység, épületek, építmények, nyomvonalas létesítmények és berendezések
elhelyezése a védett érték károsítása nélkül, a természeti érték védelme mellett (kalodázás) megengedett,
c) környezetében végzett építési tevékenység során az építéssel megközelített fákat kalodával védeni kell, a
talajmunkák során a fák gyökérzetére fokozottan ügyelni kell. A megmaradó fák törzse körül a rendezett terep az
eredeti terephez képest maximum 20 cm-rel lehet magasabban.
A meglévő fák gyökérzónájában óvatos, kézi bontási és földmunkák végzendők.
d) körébe tartozófa egyedek sérülése, károsodása esetén a sérüléseket szakszerűen kezelni kell.
9. Településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények
9. §
(1) A közintézmények, a sportpályák, valamint a temetők telkei nem oszthatók meg.
(2) A település területén az előkert határa egyben építési vonal is. Az új épületek utca felőli homlokzata hosszának
legalább 50%-a kötelezően az építési vonalra kell kerüljön.
(3) A lakóépületeken csak magastető alkalmazása lehetséges, a tető hajlásszöge 30-45 fok között választható meg.
(4) A patak menti területeken a meglévő értékes fás növényzet védelme biztosítandó.
(5) A táji adottságok megőrzése miatt tereprendezés során 2,0 m-nél magasabb feltöltések és bevágások, valamint 35 foknál nagyobb hajlásszögű rézsűk nem alakíthatók ki. 2,0 m-nél magasabb szintkülönbségek esetén
a rézsűt lépcsőzve (több tagban) kell kialakítani. A rézsűk felületének legalább fele talajtakaró növényekkel,
illetve cserjékkel ültetendő be. Kivételt képeznek azok az ingatlanok, melyek beépítése, tereprendezése a löszfalak talajminősége miatt műszakilag csak támfalak alkalmazásával lehetséges.
(6) Településközpont területén
a) előkertes, zártsorú beépítés esetén az épületet zártsorúan kell elhelyezni, vagy oldalhatáron álló módon úgy,
hogy az épületek bővítése esetén biztosított legyen a zártsorú beépítési mód kialakulása. Az épület utcai
homlokzatának építési vonala a kialakult állapot szerinti, melynek meghatározásához a tervezett beépítés
mellett két oldalról elhelyezkedő két-két telek kialakult beépítését kell figyelembe venni.
b) az oldalhatáron álló módon elhelyezett épület bővítése esetén az utcával párhuzamosan bővített épületszárny:
ca) tetőgerince utcával párhuzamos állású,
cb) utcára merőleges végfalai oromfalas kialakítású lehet,
c) az épületek homlokzatának felületképzése vakolt, pasztell színezésű lehet,
d) a fő rendeltetést tartalmazó épület tetőzete kizárólag utcával párhuzamos gerincű, sátortetős, vagy utca felé
kontyolt lehet,
e) csak magastető alkalmazása lehetséges, a tető hajlásszöge 30-45 fok között választható a szomszédos
beépítéshez igazodva
f) a tetőfedés színe a földszínek valamelyike lehet,
g) a Kossuth úton a 699, 698, 695, 694/1, 692, 691, 689/1, 688/1, 687/1 hrsz.-ú ingatlanokon
ga) az utcaképet alkotó épületek telken belüli elhelyezése, ritmusa, az épület közterület felőli mérete, tetőidoma
nem változtatható,
gb) a közterület felőli homlokzati felületképzés, színezés, a tető anyaga, színe a meglévővel egyenértékű,
megjelenésében azonos lehet,
gc) a közterület felől látható homlokzatokon műanyag nyílászáró nem alkalmazható,
gd) a közterület felőli tetőn tetőablak nem alkalmazható,
(7) Hagyományos, szalagtelkes lakóterületen
a) az épületek homlokzatának felületképzése vakolt, pasztell színezésű lehet,
b) a fő rendeltetést tartalmazó épület tetőzete kizárólag utcával párhuzamos gerincű, sátortetős, vagy utca felé
kontyolt lehet,
c) csak magastető alkalmazása lehetséges, a tető hajlásszöge 30-45 fok között választható a szomszédos
beépítéshez igazodva,
d) a tetőfedés színe a földszínek valamelyike lehet,
e) a lakótelkek közé ékelődő gazdasági területeken
ea) a megadott legnagyobb építménymagasság értékét csak a megengedett tevékenységhez szükséges,
alaprajzilag pontszerűnek minősülő építmények valamint a hírközlést szolgáló antennatornyok létesítése
esetén szabad meghaladni,
eb) a szomszédos lakó- vagy intézményi területek felé, a gazdasági területbe tartozó építési telek területén,
a telekhatárok mentén legalább 1 sorban telepített fasorból és cserjesávból kialakított, honos, környezettűrő
fajokból álló védő zöldsávot kell telepíteni és fenntartani,
f) a Fő út 46.-66. szám közötti 12 db ingatlanon (hrsz.: 23/1, 22, 21, 18/1, 18/2, 17, 14, 13, 9, 8, 5, 4)
és a Fő út – Szentistváni út elágazásában a 125, 128, 129, 132 hrsz.-ú telkeken
fa) az utcaképet alkotó épületek telken belüli elhelyezése, ritmusa, az épület közterület felőli mérete, tetőidoma
nem változtatható,
fb) a közterület felőli homlokzati felületképzés, színezés, a tető anyaga, színe a meglévővel egyenértékű,
megjelenésében azonos lehet,
fc) a közterület felől látható homlokzatokon műanyag nyílászáró nem alkalmazható,
fd) a közterület felőli tetőn tetőablak nem alkalmazható,
(8) Parcellázott lakóterületen
a) az épületek homlokzatának felületképzése vakolt, pasztell színezésű lehet,
b) a fő rendeltetést tartalmazó épület tetőzete kizárólag utcával párhuzamos gerincű, sátortetős,
vagy utca felé kontyolt lehet,
c) csak magastető alkalmazása lehetséges, a tető hajlásszöge 30-45 fok között választható a szomszédos
beépítéshez igazodva
d) a tetőfedés színe a földszínek valamelyike lehet,
(9) Gazdasági területen
a) a lakóterületek, természetközeli területek felőli telekhatára mentén a védő zöldsávot 2 sorban telepített fasorból és
cserjesávból álló többszintes, honos, környezettűrő fajokból álló növényállománnyal,
b) az egyéb területek felőli telekhatár mentén a védő zöldsávot legalább 1 sorban telepített fasorból és cserjesávból álló
többszintes, honos, környezettűrő fajokból álló növényállománnyal kell kialakítani
(10) Jelentős zöldfelületeken
a) kizárólag magas tető alkalmazása lehetséges, a tető hajlásszöge 35-45 fok között választható meg,
b) a zöldterületek létesítésénél, rehabilitációjánál a növényanyag kiválasztásánál szárazságtűrő,
nem szennyezés érzékeny és nem vattázó fajok telepítendők,
c) az értékes faállomány megtartandó,
d) kerti építmények kizárólag az adott építészeti környezethez illeszkedő kialakításúak lehetnek.
(11) Természetközeli területeken
a) a természet-, vadvédelmi céllal létesíthető kerítés fából készült karám, vagy drótháló lehet,
b) halastavak parti sávja kivételével épületek, építmények környezetbe illeszkedő kialakítással kizárólag fa,
homokkő, mészkő, terméskő alkalmazásával,25-45 fok tetőhajlásszögű természetes (fazsindely, nád, cserép)
anyaghasználatú magastetővel létesíthetők,
c) a halastavak parti sávjában a vízgazdálkodással összefüggő műtárgyak, külön jogszabályokban rögzítetteknek
megfelelően alakíthatók ki, egyéb épületek kialakítása során homokkő, tégla is alkalmazható,
d) az épületeken kívülről látható burkolatként csak fehér, vagy törtfehér, vakolt, meszelt vagy fa burkolatú felület
és természetes anyagú nyílászáró alkalmazható,
e) a kialakult faállományt, valamint a meglévő természetes vízparti növénytársulásokat meg kell őrizni,
f) a patak menti növénytelepítések galérianövényzet jelleggel, kizárólag őshonos, táji- és természeti adottságoknak
megfelelő, vízparti fa- és cserjefajok alkalmazásával alakítható ki,
g) új erdősítések és erdőfelújítások esetében csak a tájra jellemző, ökológiai igényeknek megfelelő honos fafajok
telepíthetők, továbbá természet- és környezetkímélő gazdálkodási módszerek alkalmazhatók,
h) épületek, építmények, nyomvonalas létesítmények és berendezések elhelyezése, mérete, formája és
funkciója úgy határozható meg, hogy a természeti értékek megóvása mellett egyben a táj jellegéhez is igazodjon,
i) tájkárosítások (felszínmegbontás, terepbevágások, gyepfeltörés) megszüntetendők, rendezendők,
a szennyezések megszüntetendők.
(12) Mezőgazdasági területeken
a) lapos tetős épület nem építhető, a nyeregtetős vagy kontyolt nyeregtetős épület tető hajlásszöge
30-45 fok között lehet,
b) az építményeken kívül látható burkolatként csak hagyományos felületképzés, természetes vagy
természetes hatású anyag alkalmazható.
c) az épületek földszinti padlószintje az eredeti terepszinthez képest 50 cm-nél nagyobb magasságban
nem emelhető ki,
d) kerítés fából, vagy dróthálóból készült lehet,
e) épület, építmény csak szabadon állóan helyezhető el, külterületen épület oldalhatárra nem építhető.
Legalább 12 m mélységű elő- és hátsókertet, a szomszédos telekhatártól pedig minimum 10 méter oldalkertet
kell biztosítani.
(13) Közterületekre vonatkozó előírások
a) A közterületeket csak a konkrét használat érdekében legszükségesebb mértékű burkolattal szabad ellátni.
Közutak menti közterületi zöldfelületi sávok - a gépkocsi behajtók, köztárgyak területének kivételével –nem
burkolhatók, növényzettel fedetten alakíthatók ki.
b) A közterületi zöldfelületek kialakításánál a termőhelyi adottságoknak megfelelő fajok alkalmazhatók.
c) Közterületeken a környezeti ártalmakat tűrő, előnevelt, allergén pollent nem termelő lombos fák ültethetők.
Légvezetékek alatt alacsony növekedésű, gömb alakú koronát nevelő faegyedek ültethetők.
10. Reklámok, reklámhordozók
10. §
(1) Reklám közzététele és reklámhordozók, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezése kizárólag információs vagy más célú berendezés igénybevételével lehetséges.
(2) Információs vagy más célú berendezés kizárólag
a) az utasvárók 20,0 méteres körzetében közterületen,
b) közintézmények közhasználatra átadott területein,
c) közintézmények telekhatárától mért 20,0 méteren belül közterületen
telepíthető.
11. Cégérek, cégtáblák, cégfeliratok, címtáblák, címfeliratok, kirakatok
11. §
(1) E rendelet 1. mellékletében lehatárolt helyi védett utcakép épületein, valamint helyi védett épületeken cégérek,
cégtáblák, cégfeliratok, címtáblák, címfeliratok
a) a bejárat fölött és a bejárat két oldalán helyezhetők el, számuk rendeltetési egységenként legfeljebb
három darab lehet,
b) mérete a homlokzati felületen kialakítva összesen legfeljebb 3,0 m2, konzolos elhelyezés esetén függőleges
hossza legfeljebb 1,5 m lehet,
c) a homlokzatok meglévő, vagy tervezett vízszintes és függőleges tagolásához, a nyílászárók kiosztásához,
ritmusához, méretéhezszervesen illeszkedve, az épület építészeti részletképzésével, anyaghasználatával, színezésével, építészeti hangsúlyaival összhangban, épületdíszítő tagozatot nem takaróan helyezhetők el,
d) tetőfelületre nem kerülhetnek,
(2) A rendeltetési egységek kirakatainak üvegfelülete legfeljebb 50%-ban takarható le az adott rendeltetési egység akcióit,
ajánlatait, termékeit, szolgáltatásait kínáló táblákkal, lapokkal, festett, vagy más módon rögzített,világítás nélküli
feliratokkal.
12. Egyéb műszaki berendezések
12. §
1) A település igazgatási területén hírközlést szolgáló antennatornyok csak külterületen helyezhetők el.
2) Hírközlési célú felszíni építmények (pl. adó- és átjátszó tornyok) e rendelet 5. melléklete szerint
a) nem helyezhetők el:
aa) belterületi lakóterületen,
ab) a lakóterület határától mért 200 méteren belül,
ac) Natura 2000 területen,
ad) ökológiai hálózat területén,
ae) tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő területen (OTrT).
b) elhelyezhetők elsősorban a külterületi kijelölt magaslati pontokon.
3) Helyi védett utcakép és helyi védett épület esetén az épület közterület felől látható homlokzati- és tetőfelületein,
elő- és oldalkertjében, kerítésén parapet-konvektor, vagy klímaberendezés kültéri egysége, továbbá közművezetékek
nem helyezhetők el.
4) A településen törekedni kell a légvezetékes kábelhálózatok egy tartószerkezeten történő elhelyezésére.
5) Középnyomású földgázellátású területeken telkenként egyedi nyomásszabályozókat kell elhelyezni. A tervezett
gáznyomás-szabályozók az épületek utcai homlokzatára nem helyezhetőek el. A berendezés a telkek előkertjében,
udvarán, vagy az épület alárendeltebb homlokzatára szerelhetőek.
V.Fejezet - Önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer
13. Helyi védelemmel érintett ingatlanok támogatási rendszere
13. §
(1) Az ingatlan tulajdonosnak a védettséggel összefüggésben szükségessé váló, a jó karbantartást meghaladó
munkálatok–ezen belül a műemléki szakértés, előkészítő kutatás, rekonstrukciós tervezés, értékvizsgálati
munkarészek elkészítése, építési munkák–finanszírozásához az Önkormányzat évente meghatározott keretösszeg
erejéig támogatást adhat.
(2) A támogatás forrását az Önkormányzat tárgyévi költségvetési rendelete tartalmazza, melynek felhasználására
pályázatot kell kiírni.
(3) A támogatás mértéke nem lehet több,mint a bekerülési összeg legfeljebb 50%-a ,amely tartalmazza az áfát, az egyéb
adókat és a közterheket is.
(4) Támogatásban csak az a pályázó részesülhet, aki a tervezett felújításhoz a támogatáson felül szükséges önrésszel
rendelkezik, és a saját forrás rendelkezésre állását pénzintézet által kiállított dokumentummal igazolja.
(5) A pályázat benyújtásának időpontja előtt megkezdett előkészítési és építési munkához támogatás nem nyújtható.
(6) A pályázatokról a Képviselő-testület a benyújtási határidőt követő 30 napon belül dönt.
(7) A nyertes pályázóval a jegyző támogatási szerződést köt.
(8) A jegyző a támogatásösszegéből legfeljebb10% előleget biztosíthat, melyet a támogatási szerződés aláírását követően
8 napon belül kell folyósítani.
(9) A támogatási szerződésben foglaltak teljesítéséről a támogatott írásban nyilatkozik, melyhez a támogatás
felhasználását bizonyító számlákat eredeti példányban becsatolja. A teljesítést a jegyző ellenőrzi.
VI. Fejezet – Településkép-érvényesítési eszközök
14. A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció
14. §
(1) A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció kötelező
a) minden olyan építési tevékenység esetén, mely a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló
155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet hatálya alá esik és helyi védett utcaképpel érintett, vagy településképi
szempontból meghatározó területen található
b) minden olyan építési engedély nélkül végezhető építési tevékenység esetén, melyet a 312/2012. (XI. 8.) Korm.
rendelet 1. melléklete tartalmaz.
c) településképi szempontból meghatározó területen az építmények homlokzatán cégérek, cégtáblák, cégfeliratok,
címtáblák és címfeliratok elhelyezése esetén,
d) az4. melléklet szerinti tornácos épületeket érintő mindennemű építési munka esetén,
(2) A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció a települési főépítész, annak hiányában a
polgármester feladata.
(3) A településkép-védelmi tájékoztatást és szakmai konzultációt – az (1) bekezdésben foglaltakon kívül – bármely
természetes vagy jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet írásban kezdeményezheti a
főépítésznél, annak hiányában a polgármesternél.
(4) A településkép-védelmi tájékoztatást és szakmai konzultációt legalább 8 nappal az építési tevékenység megkezdése
előtt, illetve a kérelem benyújtását követő 8 napon belül le kell folytatni.
(5) A településkép-védelmi tájékoztatásról és szakmai konzultációról a főépítész, illetve annak hiányában a polgármester
emlékeztetőt készít, amelyben rögzített javaslatok és nyilatkozatok mindkét félre nézve kötelezőek.
(6) A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció díjmentes.
15. A településképi véleményezési eljárás
15. §
(1) Az előírások nem vonatkoznak az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről,
valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló kormányrendeletben meghatározott azon engedélyezési
eljárásokra, amelyek esetében
a) az építészeti-műszaki tervdokumentációk előzetes minősítése a településrendezési és építészeti-műszaki
tervtanácsokról szóló kormányrendelet szerint a központi, illetve a területi építészeti tervtanács hatáskörébe tartozik,
vagy
b) az építtető összevont telepítési eljárást, ezen belül telepítési hatásvizsgálati szakaszt kezdeményezett.
(2) A rendelet személyi hatálya kiterjed minden természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem
rendelkező szervezetre, aki (amely), Úri közigazgatási területénjogszabályban építésügyi hatósági engedélyhez kötött
építési tevékenységet végez, vagy azzal összefüggő építészeti-műszaki tervdokumentációt készí
(3) Településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni építési engedély köteles esetekben
a) új építmény építéséhez minden esetben,
b) meglévő építmény bővítéséhez, a településképet érintő, befolyásoló átalakításához készített építészeti-műszaki
tervekkel kapcsolatban az építési, összevont vagy fennmaradási engedélyezési eljárást megelőzően.
(4) Településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni homlokzati változással nem járó, kizárólag belső átalakítási
munkákra vonatkozó engedélyköteles építési tevékenységek esetén.
(5) Jogszabály alapján helyi építészeti-műszaki tervtanács köteles építési tevékenységre vonatkozó településképi
vélemény alapját a tervtanács állásfoglalása képezi.
(6) Településképi véleményezési eljáráshoz kötött építési munkákra vonatkozó építészeti- műszaki tervdokumentációkkal
kapcsolatban a településképi vélemény alapját a főépítész szakmai álláspontja képezi.
(7) Amennyiben a jogszabály alapján kötelezően összehívandó tervtanács határozatképessége objektív okok miatt nem biztosítható, kivételes esetben az (5) bekezdés szerinti tervtanácsi állásfoglalást a főépítész – (6) bekezdés szerinti –
szakmai állásfoglalása alapján kiadott településképi vélemény helyettesítheti.
(8) A településképi véleményezési eljárás az építtető, illetve az általa megbízott tervező (a továbbiakban együtt:
kérelmező) által a polgármesterhez benyújtott kérelemre indul. A benyújtandó építészeti-műszaki tervdokumentációnak
a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről,
valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben előírt
munkarészeket kell tartalmaznia.
(9) A véleményezési eljárás során vizsgálni kell, hogy az építészeti-műszaki tervdokumentáció
a) megfelel-e a településrendezési eszközökben foglalt előírásoknak,
b) megfelel-e e rendeletben előírt településképi követelményeknek,
c) nem korlátozza-e indokolatlan mértékben a szomszédos ingatlanok rendeltetésszerű használatát, benapozását,
d) az alaprajzi megoldások nem eredményezik-e a homlokzatok és a tömegformálás településképi szempontból
kedvezőtlen megjelenését,
e) a homlokzatok és tetőzet építészeti megoldásai illeszkednek-e a kialakult, továbbá a településrendezési eszköz
szerint átalakuló épített környezethez,
f) a homlokzatok tagolása, a nyílászárók kiosztása összhangban áll-e az épület rendeltetésével és használatának
sajátosságaival,
g) a terv javaslatot ad-e a rendeltetéssel összefüggő cégérek, cégtáblák, cégfeliratok, valamint címtáblák és
címfeliratok elhelyezésére és kialakítására,
h) településképi szempontból kedvező megoldást tartalmaz-e az épület gépészeti és egyéb berendezései,
tartozékai elhelyezésére,
i) nem korlátozza-e a határoló közterületek rendeltetésszerű használatát.
(10) A polgármester településképi véleményét a főépítész készíti elő.
16. A településképi bejelentési eljárás
16. §
(1) Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni
a) a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 1. melléklete szerinti építésiengedélyhez nem kötött építési
tevékenységeketmegelőzően,
b) meglévő építmények rendeltetésének részleges vagy teljes megváltoztatása,rendeltetési egység számának
megváltoztatása esetén,
c) közterületen vagyközhasználatú magánterületen információs vagy más célú berendezés elhelyezése,
átalakítása, megváltoztatása esetén.
(2) Amennyiben az (1) bekezdés c) pontja szerintiinformációs vagy más célú berendezések elhelyezésére közterületen
kerül sor, a közterület használatára szerződés csak a településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően, a
bejelentés tudomásulvételét tartalmazó igazolás alapján, és az abban meghatározott kikötések figyelembevételével
köthető.
(3) A településképi bejelentési eljárás az ügyfél által a polgármesterhez benyújtott – a 3. melléklet szerinti bejelentő lap
papíralapú benyújtásával – bejelentésre indul. A bejelentéshez papíralapú dokumentációt vagy a dokumentációt
tartalmazó digitális adathordozót kell mellékelni.
(4) A dokumentációnak – a bejelentés tárgyának megfelelően – a településfejlesztési koncepcióról, az integrált
településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos
jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben előírt munkarészeket kell tartalmaznia.
(5) A tevékenység a bejelentés alapján – a polgármester által hozott határozatbirtokában, az abban foglalt esetleges
kikötések figyelembevételével – megkezdhető, ha ahhoz egyéb hatósági engedély nem szükséges.
(6) A polgármesternek a településképi bejelentéssel kapcsolatos döntését a főépítész készíti elő.
(7) A polgármester által kiadott igazolás érvényessége az igazolás kiállításának dátumától számítva:
a) állandó építmény esetén végleges,
b) legfeljebb 180 napig fennálló építmény esetén legfeljebb180 nap,
c) információs vagy más célú berendezésesetén legfeljebb 2 év,
d) cégér, cégtábla, cégfelirat, címtábla és címfelirat esetén a működés befejezésének időpontja, de legfeljebb 5 év,
e) útbaigazító hirdetmény esetén a működés befejezésének időpontja, de legfeljebb 2 év.
17. A településképi kötelezés
17. §
(1) A polgármester a településképi követelmények teljesítése érdekében - hivatalból, vagy kérelemre –
településképi kötelezést rendelhet el.
(2) A településképi kötelezés beépítési, helyrehozatali, illetve beültetési kötelezettség lehet.
(3) A polgármester a kötelezési eljárásban az érintett ingatlan tulajdonosát - a helyi építészeti értékek, a településkép
védelme érdekében - az ingatlan beépítésére, építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására,
az ingatlan növényzettel való beültetésére kötelezheti, melyet határozatban rögzít.
(4) A polgármester a határozatban foglaltak be nem tartása esetén figyelmeztetést tartalmazó felszólító levelet küld az
érintettnek.
(5) Amennyiben a felszólításra az elkövető 8 napon belül nem reagál, a Képviselő-testület
településképi bírságot szabhat ki.
(6) A településképi bírság összege:
a) helyi védett utcaképet, vagy helyi védett egyedi építészeti értéket érintő mulasztás esetén 200 000 forint,
b) településképi szempontból meghatározó területet érintő mulasztás esetén 150 000 forint,
c) reklámhordozókra és egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó mulasztás esetén 100 000 forint.
(7) A kötelezettség érvényesítésére a közigazgatási végrehajtás szabályait kell alkalmazni,
ha annak önkéntes teljesítése elmaradt.
VII. Fejezet – Záró és átmeneti rendelkezések
18. Hatálybalépés
18. §
Ez a rendelet 2017. 10. 28. napján lép hatályba.
19. Átmeneti rendelkezések
19. §
E rendelet előírásait csak a 2017. október 28. után indult eljárásokban kell alkalmazni.
Úri 2017. október 27.

Haraszti Imre
polgármester

Gulyásné dr. Gál Ilona
jegyző

A rendelet kihirdetve: 2017. október 28.
Gulyásné dr. Gál Ilona
jegyző
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás