Vissza a Jogszabálykeresőre

Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

1882/2017. (XI. 30.) Korm. határozat

a Roma Szakkollégiumi Tanács létrehozásáról és működéséről

2026.11.04.

A Kormány a roma szakkollégiumi hálózat megerősítése, a roma értelmiségi réteg fejlődésének elősegítése céljából a következő határozatot hozza:

1. A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 30. § (1) bekezdése szerinti javaslattevő, véleményező, tanácsadó testületként létrehozza a Roma Szakkollégiumi Tanácsot (a továbbiakban: Tanács).

2. A Tanács feladatai:

a) véleményezi a roma szakkollégiumokat érintő jogszabályok tervezetét, javaslatokat fogalmaz meg a roma szakkollégiumokat érintő jogszabályok megalkotására,

b) ajánlásokat tesz a roma szakkollégiumokkal kapcsolatos szakmai anyagok, módszertani útmutatók, kiadványok, szakmai segédanyagok kidolgozására,

c) a roma szakkollégiummá minősítés előtt áttekinti és véleményezi a már működő szakkollégiumok által benyújtott roma szakkollégiummá minősítési kérelmeket,

d) közreműködik a roma szakkollégiumi hálózat kialakításában, fejlesztésében,

e) részt vesz a már működő szakkollégiumok roma szakkollégiummá minősítő eljáráshoz kapcsolódó útmutatók és segédletek elkészítésében,

f) részt vesz a már működő szakkollégiumok roma szakkollégiummá minősítő eljárásához kapcsolódó kérelmek értékelési szempontjainak, minősítési követelményeinek a társadalmi felzárkózásért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztérium ajánlásai alapján történő kidolgozásában,

g) áttekinti a roma szakkollégiumok működését és javaslatokat fogalmaz meg azokat érintően,

h) véleményezi a roma szakkollégiumok részére nyújtandó támogatások elosztására vonatkozó koncepciót,

i) a miniszter által vezetett minisztérium kérésére véleményezi a roma szakkollégiumokat érintő megkereséseket.

3.1 A Tanács tagja

a) a miniszter által vezetett minisztérium szociális, család- és idősügyi államtitkára,

b) a miniszter által vezetett minisztérium szociálpolitikáért és társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára,

c) a miniszter által – az általa vezetett minisztérium családpolitikáért felelős területéről – delegált 1 fő,

d) az oktatási és gyermekügyi miniszter által delegált 1 fő,

e) a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter által – az általa vezetett minisztérium nemzetiségpolitikáért felelős területéről – delegált 1 fő,

f) a nemzeti társadalompolitikai stratégia megalkotásáért, valamint az oktatási, a szociális és egészségügyi területek horizontális összehangolásáért felelős kormánybiztos által delegált 1 fő,

g) a Magyar Rektori Konferencia által delegált 1 fő,

h) a Magyarországi Romák Országos Önkormányzata által delegált 1 fő,

i) a Roma Szakkollégiumok Egyesület által delegált 4 fő.

4.2 A Tanács tagjai megbízatása határozatlan időre szól. A delegált tagokat a miniszter bízza meg.

5.3 A Tanács elnöke a miniszter által vezetett minisztérium szociális, család- és idősügyi államtitkára. Az elnököt akadályoztatása esetén az ügyrendben meghatározott személy helyettesíti.

6. A delegált tagok megbízatása megszűnik

a) a tag

aa) írásban történő lemondását követően, illetve

ab) felmentésének a delegáló általi kezdeményezése esetén,

a miniszternek a megbízás visszavonásáról szóló intézkedésével,

b) a tag halálával,

c) a delegáló jogutód nélküli megszűnésével,

d)4

6.1. A lemondás közlése, illetve a tag felmentésének kezdeményezése és a megbízatás visszavonása közötti időszakban a tagot nem terhelik a tagsággal járó kötelezettségek, valamint nem gyakorolhatja a tagsággal járó jogosultságokat.

6.2.5 A tagság megszűnése esetén a delegáló testület, szervezet új tagot delegál.

7.6 A Tanács szükség szerint ülésezik. A Tanács ülését a Tanács elnöke, akadályoztatása esetén az ügyrendben meghatározott személy hívja össze. A Tanács ülésének összehívását kezdeményezheti továbbá a miniszter, a Tanács tagjai és a Tanács titkára. A Tanács titkára a Tanács ülésein tanácskozási joggal vesz részt.

8. A Tanács tagjait díjazás, tiszteletdíj nem illeti meg.

9.7 A Tanács munkáját titkárság segíti. A titkárság feladatait a társadalmi felzárkózásért felelős miniszter által vezetett minisztérium látja el. A Tanács működési feltételeiről a miniszter gondoskodik. A Tanács működésének részletes szabályait a Tanács ügyrendjében állapítja meg. A Tanács ügyrendjét a miniszter hagyja jóvá.

10.8 A Tanács ügyrendjét, ülésein hozott határozatait, a 2. pont f) alpontja szerinti feladatkörében meghatározott értékelési szempontrendszert, minősítési követelményrendszert, valamint a Titkárság elérhetőségeit a miniszter által vezetett minisztérium és az Oktatási Hivatal honlapján közzé kell tenni.

11. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

12.9 A Roma Szakkollégiumi Tanács létrehozásáról és működéséről szóló 1882/2017. (XI. 30.) Korm. határozat módosításáról szóló 1366/2026. (XI. 3.) Korm. határozattal (a továbbiakban: Módh.) megállapított 3. pont c)–f) alpontja szerinti tagokat a Módh. hatálybalépését10 követő 15 napon belül kell delegálni.

1

A 3. pont az 1366/2026. (XI. 3.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

2

A 4. pont az 1545/2021. (VIII. 4.) Korm. határozat 8. pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 5. pont az 1366/2026. (XI. 3.) Korm. határozat 2. pontjával megállapított szöveg.

4

A 6. pont d) alpontját az 1545/2021. (VIII. 4.) Korm. határozat 11. pont b) alpontja hatályon kívül helyezte.

5

A 6.2. pont az 1545/2021. (VIII. 4.) Korm. határozat 9. pontjával megállapított szöveg.

6

A 7. pont az 1545/2021. (VIII. 4.) Korm. határozat 11. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

7

A 9. pont az 1399/2024. (XII. 16.) Korm. határozat 12. pont e) alpontja szerint módosított szöveg.

8

A 10. pont az 1267/2019. (V. 8.) Korm. határozat 31. pontja szerint módosított szöveg.

9

A 12. pont az 1366/2026. (XI. 3.) Korm. határozat 3. pontjával megállapított szöveg.

10

A hatálybalépés időpontja 2026. november 4.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás