Kifejezéskereső
Tartalomjegyzék
- Szerkezet
Az oldalmenübe visszatéréshez használhatja az ALT + S billentyűket.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 3/2017 (II.10.) önkormányzati rendelete
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről
2017.02.13.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el.
I. Fejezet
A rendelet hatálya, bevételek, kiadások
1. A rendelet hatálya
1. §
A rendelet hatálya kiterjed
a)Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat),
b)Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (a továbbiakban: Hivatal),
c)az Önkormányzat irányítása alatt álló költségvetési intézmények (a továbbiakban: Intézmények, a b) és c) pont a továbbiakban együtt: költségvetési szervek)
költségvetésére.
2. A költségvetés főbb kiadásai, bevételei
2. §
(1) A Közgyűlés a 2017. évi költségvetési bevételét 47 693 641 eFt-ban,
azaz Negyvenhétmilliárd-hatszázkilencvenhárommillió-hatszáznegyvenegyezer forintban állapítja meg az alábbi bontásban:
a) A működési költségvetési bevételek 27 634 389 eFt
Ebből:
aa) Működési célú támogatások
államháztartáson belülről 4 627 997 eFt
ab) Közhatalmi bevételek 16 579 300 eFt
ac) Működési bevételek 6 316 870 eFt
ad) Működési célú átvett pénzeszközök 110 222 eFt
b) A felhalmozási költségvetési bevételek 20 059 252 eFt
Ebből:
ba) Felhalmozási célú támogatások
államháztartáson belülről 19 913 621 eFt
bb) Felhalmozási bevételek 100 000 eFt
bc) Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 45 631 eFt
(2)A Közgyűlés a 2017. évi költségvetési kiadását 67 966 251 eFt-ban,
azaz, Hatvanhétmilliárd-kilencszázhatvanhatmillió-kettőszázötvenegyezer forintban állapítja meg az alábbi bontásban:
a) A működési költségvetési kiadások 25 821 481 eFt
Ebből:
aa) Személyi juttatások 6 318 992 eFt
ab) Munkaadókat terhelő járulékok és
szociális hozzájárulási adó 1 475 313 eFt
ac) Dologi kiadások 8 601 339 eFt
ad) Ellátottak pénzbeli juttatásai 60 231 eFt
ae) Egyéb működési célú kiadások 9 365 606 eFt
b) A felhalmozási költségvetési kiadások 37 651 902 eFt
Ebből:
ba) Beruházások 35 191 712 eFt
bb) Felújítások 2 376 083 eFt
bc) Egyéb felhalmozási célú kiadások 84 107 eFt
c) A tartalékok 4 492 868 eFt
Ebből:
ca) Általános tartalék 250 000 eFt
cb) Céltartalék 4 242 868 eFt
(3)A Közgyűlés a 2017. évi költségvetési egyenlegét (a továbbiakban: Hiány) 20 272 610 eFt-ban,
azaz, Húszmilliárd-kettőszázhetvenkétmillió-hatszáztízezer forintban állapítja meg.
(4)A Közgyűlés a Hiány finanszírozására szolgáló
a)Előző évi működési célú költségvetési maradvány igénybevételét
7 211 620 eFt-ban,
azaz, Hétmilliárd-kettőszáztizenegymillió-hatszázhúszezer forintban állapítja meg.
b)Előző évi felhalmozási célú költségvetési maradvány igénybevételét
13 060 990 eFt-ban,
azaz, Tizenhárommilliárd-hatvanmillió-kilencszázkilencvenezer forintban állapítja meg.
(5)A Közgyűlés az irányító szervi támogatását 9 449 058 eFt-ban,
azaz, Kilencmilliárd-négyszáznegyvenkilencmillió-ötvennyolcezer forintban állapítja meg.
3. A költségvetés egyensúlyának megteremtése, a hiány külső finanszírozása
3. §
A Közgyűlés egyedileg dönt folyószámlahitel, és fejlesztési célú hitel felvételéről, a kapcsolódó eljárásrendről és döntési jogosultságokról a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény, valamint a közbeszerzésekről szóló törvény szabályai és az egyéb vonatkozó jogszabályok figyelembe vételével.
4. A költségvetés szerkezete
4. §
(1) A 2. §-ban meghatározott bevételek, kiadások 2017. évi összevont pénzforgalmi mérlegét az 1., 2., 3. és 4. melléklet, az összevont bevételi és kiadási egyenlegét az 5. melléklet, a 2017. évi központi költségvetésből származó állami hozzájárulásokat a 6. melléklet tartalmazza.
(2) A 2. §-ban meghatározott 2017. évi bevételeket a törvényi előírásoknak megfelelő szerkezetben a 7. melléklet tartalmazza forrásonként, költségvetési szervenkénti bontásban.
(3) A 2. §-ban meghatározott 2017. évi kiadásokat a törvényi előírásoknak megfelelő szerkezetben – kiemelt előirányzat csoportonként – a 8. melléklet tartalmazza költségvetési szervenkénti bontásban.
(4) A költségvetési szervek a Közgyűlés által konkrét célra, feladatra jóváhagyott kiadási előirányzatait költségvetési szervenként elkülönítve a 9. melléklet mutatja be. Az Intézmények a kiadási előirányzat teljesüléséről – figyelemmel a feladat teljes költségére és annak bevételi forrására – a megvalósulást követően 30 napon belül kötelesek elszámolni.
(5) A költségvetési szervek 2017. évi álláshelyeinek meghatározását költségvetési szervek szerinti bontásban a 10. melléklet tartalmazza.
(6) Az Önkormányzat és a költségvetési szervek bevételeit és kiadásait kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, valamint államigazgatási feladatok szerinti bontásban az 1., 2., 7., 8. és 12. melléklet, egységes rovatrend szerinti bontásban az 1., 2., 3., 4., 5., 7., 8. és 11. melléklet tartalmazza.
(7) Az Önkormányzat 2017. évi költségvetési kiadásait feladatonként – elkülönítetten bemutatva az általános tartalék és céltartalék előirányzatait – a 11. melléklet, valamint a 12. melléklet tartalmazza.
(8) A 12. mellékletben előirányzott 20 000 eFt összegű „Ingatlangazdálkodási Alapból” az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 48/2010.(XII.14.) önkormányzati rendelet 13. §-a, valamint a 15. § (1) és (2) bekezdésének alkalmazásából származó kiadások teljesíthetők.
(9)A 12. mellékletben szereplő „Nemzetközi kapcsolatok és reprezentáció”, az „Ifjúsági feladatok és a Székesfehérvári Diáktanács működése”, a „Gazdaságfejlesztés és azt elősegítő marketing tevékenység”, a „Székesfehérvári Érzékenyítő Program”, az „Önkormányzati közalapítványok támogatása (379/2016.(V.27.) Kgy. hat. alapján)”, a „Térfigyelő kamerarendszer bővítése (közbiztonság növelését szolgáló fejlesztések megvalósítása)”, valamint a „Kulturális feladatokhoz kapcsolódó egyéb rendezvények” sor terhére kötelezettséget Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármestere (a továbbiakban: Polgármester) vállalhat. A kötelezettségvállalás keretében támogatás nyújtható az önkormányzati támogatások rendjéről szóló önkormányzati rendeletben foglaltakra figyelemmel. A „Kulturális feladatokhoz kapcsolódó egyéb rendezvények” tételen belül elkülönített „Könyvkiadás” sor terhére a Polgármester a Városi Levéltár és Kutatóintézet véleményének kikérését követően vállalhat kötelezettséget.
(10)A fejlesztési kiadások 2017. évi feladatonkénti előirányzatait az 13. melléklet tartalmazza. A Polgármester kötelezettséget vállalhat a „Pályázat előkészítésére és önerő keret” sor terhére
a. az év közben megjelenő, hazai és uniós finanszírozású pályázatokon való részvételhez szükséges előkészítő feladatok, a pályázati célok konkrét megvalósítása előkészítéséhez szükséges feladatok ellátása érdekében,
b. a Kormány által részben vagy egészben támogatott egyedi fejlesztésekről szóló kormányzati döntések megalapozásához, a fejlesztések konkrét megvalósítása előkészítéséhez szükséges feladatok ellátása érdekében, vagy
c. a Kormány és az Önkormányzat között 2015. május 26. napján a „Modern Városok Program” keretén belül létrejött megállapodás alapján megvalósításra kerülő fejlesztésekről szóló kormányzati döntések megalapozásához, a fejlesztési célok konkrét megvalósítása előkészítéséhez szükséges feladatok ellátása érdekében.
(11) A lakáselidegenítés tervezett előirányzatainak felhasználását a 14. melléklet mutatja be. Az önkormányzati tulajdonú lakás- és nem lakáscélú helyiségek üzemeltetési költségeit és azok forrásait a 16. melléklet mutatja be.
(12)Az Intézmények 2017. évi felújításait feladatonként a 15. melléklet tartalmazza.
(13) A költségvetési és finanszírozási egyenleg összegét működési és felhalmozási cél szerinti bontásban a 17. melléklet tartalmazza.
(14) Az Önkormányzat 2017. évi előirányzat-felhasználási tervét a 18. melléklet tartalmazza.
(15) A több éves kihatással járó jelentősebb döntéseket évenkénti bontásban a 19. melléklet tartalmazza.
(16)Az európai uniós és hazai forrásból megvalósuló projektek támogatástartalmát 2015.-2020. évekre vonatkozóan a 20. melléklet tartalmazza.
(17) A 2017. évi közvetett támogatásokat a 21. melléklet mutatja be.
II. Fejezet
A költségvetés végrehajtásának általános szabályai, a gazdálkodással kapcsolatos rendelkezések
5. A gazdálkodás általános alapelvei
5. §
(1) A kiadások tekintetében az Önkormányzat hatályos rendeleteinek és a kötelezettségvállalás, a pénzügyi ellenjegyzés, a teljesítésigazolás, az érvényesítés, valamint az utalványozás rendjéről szóló polgármesteri és jegyzői utasítás előírásainak betartása kötelező.
(2)A költségvetési szervek a jóváhagyott kiadási előirányzataikat nem léphetik túl. A költségvetési év kiadási előirányzatai terhére kötelezettségvállalásra az azokat terhelő korábbi kötelezettségvállasokkal és más fizetési kötelezettségekkel – ideértve a jogszabályon, jogerős vagy fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható bírósági, hatósági döntésen, vagy más kötelező előíráson alapuló fizetési kötelezettséget – csökkentett összegű kiadási előirányzatok (a továbbiakban: szabad előirányzat) mértékéig kerülhet sor.
(3)A 8. mellékletben a Vörösmarty Színháznál a K3 Dologi kiadások rovatán jóváhagyott 514 653 eFt kiadási előirányzatból 16 700 eFt kiadási előirányzatra és a K6 Beruházások rovatán jóváhagyott 12 600 eFt kiadási előirányzatból 12 600 eFt kiadási előirányzatra, valamint a Kríziskezelő Központnál a K6 Beruházások rovatán jóváhagyott 5 000 eFt kiadási előirányzatból 5 000 eFt kiadási előirányzatra vonatkozóan a Polgármester előzetes jóváhagyását követően vállalható kötelezettség.
(4)A költségvetési szervek költségvetési évre vonatkozó kiadási előirányzatai terhére abban az esetben vállalható kötelezettség, ha az abból származó valamennyi kifizetés a költségvetési évet követő év június 30. napjáig megtörténik.
(5) Az éves költségvetés végrehajtása során a költségvetési szervek az árubeszerzéseik, építési beruházásaik és a szolgáltatások megrendelése során kötelesek a közbeszerzésekről szóló törvény, valamint a helyben központosított közbeszerzési eljárásról szóló önkormányzati rendelet és az Önkormányzat Közgyűlése szervezeti és működési szabályzatairól szóló önkormányzati rendeletének (a továbbiakban: SZMSZ) szabályait alkalmazni.
(6) A 22. melléklet szerint a költségvetési szervek jóváhagyott kiadási előirányzatán belül kiemelt dologi előirányzatként kell kezelni:
a)élelmezési kiadásokat,
b)közüzemi díjak kiadásait (távhő és melegvíz szolgáltatás díja, gázenergia díja, villamos energia szolgáltatás díja, víz- és csatornadíjak), valamint
c)az a)-b) pontokban leírt kiadásokat terhelő ÁFA-t.
(7) A kiemelt előirányzatok terhére más kiadás nem teljesíthető.
(8) Az Önkormányzat és a költségvetési szervek a házipénztárukból kifizetést készpénzben az alábbi jogcímeken teljesíthetnek:
a. a közfoglalkoztatásban résztvevők bére, valamint munkába járáshoz kapcsolódó közlekedési költségtérítése,
b. az intézményi ellátottak részére teljesített pénzbeli kiadások,
c. az általános forgalmi adó nélkül kettőszáz ezer forint értéket meg nem haladó készletbeszerzések,
d. az általános forgalmi adó nélkül kettőszáz ezer forint értéket meg nem haladó, a külső személyi juttatások, valamint a dologi kiadások rovatrend terhére elszámolandó szolgáltatás igénybevételének kiadásai,
e. az általános forgalmi adó nélkül kettőszáz ezer forint értéket meg nem haladó reklám-és propaganda kiadások,
f. bel és- külföldi kiküldetésekkel kapcsolatos kiadások,
g. reprezentációs célú kiadások,
h. kisértékű tárgyi eszközök, immateriális javak beszerzésének kiadásai,
i. saját gépkocsi hivatali célú használatáért fizetett költségtérítés,
j. munkába járással kapcsolatos költségtérítések,
k. képviselők, bizottsági tagok tiszteletdíja, a képviselői tevékenység ellátásával összefüggő költségtérítések,
l. illetékbélyeg beszerzése,
m. a c)-l) pont szerinti kiadásokra elszámolási kötelezettséggel kiadott előlegek, és
n. illetményelőlegek.
(9) Az Önkormányzat és a költségvetési szerv vezetője indokolt esetben saját hatáskörében írásban dönthet a (8) bekezdésben foglaltakon túlmenően a készpénzben teljesíthető készpénzkifizetésről.
6. A költségvetés előirányzatai változtatásával összefüggő szabályok
6. §
(1)Az e rendeletben megjelenő bevételek és kiadások módosításáról, a kiadások közötti átcsoportosításokról a (4), (5) és (10) bekezdésében foglaltak kivételével a Közgyűlés dönt.
(2)A költségvetési szervek jóváhagyott közhatalmi bevételeik, működési bevételeik és felhalmozási bevételeik költségvetési bevételi előirányzatainak eredeti vagy - ha a bevételek tervezettől történő elmaradása miatt csökkentették - módosított előirányzatain felül teljesített többletbevételeinek felhasználását a Közgyűlés engedélyezi, az érintett bevételi és az engedélyezett felhasználási célnak megfelelő kiadási előirányzat módosításával. A felhasználásra nem engedélyezett többletbevételt az Önkormányzat fizetési számlájára kell befizetni a döntés közlésétől számított öt napon belül.
(3)Az egységes rovatrend B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről, B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről, B6. Működési célú átvett pénzeszközök és B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök rovatain megtervezett költségvetési bevételi előirányzatok a költségvetési évben meghatározott céllal rendelkezésre bocsátott költségvetési bevételekkel abban az esetben is megnövelhetők, ha a költségvetési bevételi előirányzatok még nem teljesültek túl, azonban az adott cél a költségvetési év költségvetési bevételi előirányzatainak tervezésekor nem volt figyelembe vehető.
(4)A költségvetési év során a költségvetési szerv átalakítása és a költségvetési szerv közfeladatának más költségvetési szerv részére történő átadása esetén az átalakítással érintett költségvetési szerv jogutódja, valamint a közfeladatot más költségvetési szervtől átvevő költségvetési szerv a jogelőd költségvetési szervnél az átalakítás, illetve a közfeladat átvételének napjáig jóváhagyott, de pénzügyileg nem teljesített költségvetési bevételi előirányzatokkal a költségvetési bevételi előirányzatait megnövelheti.
(5)A költségvetési szervek bevételi és kiadási előirányzatai – figyelemmel a (2) bekezdésben foglaltakra – saját hatáskörben módosíthatók, a kiadási előirányzatok egymás között átcsoportosíthatók a (6) és (7) bekezdésben foglaltak figyelembe vételével.
(6) Költségvetési szervek Személyi juttatások költségvetési kiadási előirányzata
a. a (4) bekezdés szerinti bevételi előirányzatokkal fedezett módon,
b)a költségvetési szerv kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradványának személyi juttatásokból származó részével,
c)az egységes rovatrend K33. Szolgáltatási kiadások rovatai kiadási előirányzatai terhére, ha annak célja, hogy a korábban szolgáltatásvásárlással ellátott feladatokat a költségvetési szerv az állományába tartozó személyekkel lássa el, továbbá bármely rovat terhére, ha a személyi juttatások költségvetési kiadási előirányzatainak növelése az azok jóváhagyásakor még nem ismert jogszabályváltozás miatt szükséges, vagy
d)a költségvetési szervnél eredeti bevételi előirányzatként nem megtervezett, év közben rendelkezésre bocsátott, felhasználási célja szerint személyi jellegű kifizetést tartalmazó forrásból
növelhető.
(7)Az Intézmények Személyi juttatások rovatainak előirányzata nem növelhető az Intézményeknél keletkező többletbevételből és többlet önkormányzati támogatásból a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 77. §-a szerinti kereset-kiegészítés (a továbbiakban: kereset-kiegészítés) céljából.
(8)A költségvetési szervek jóváhagyott álláshelye csak a Közgyűlés jóváhagyásával módosítható.
(9)A költségvetési szervek a költségvetésüket érintő előirányzat-módosítási igényeiket negyedévente, de legkésőbb a tárgyévet követő január 30. napjáig jelzik. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Jegyzője gondoskodik arról, hogy legkésőbb a tárgyévet követő február 25. napjáig a módosítással érintett előirányzatok és rendelkezések átvezetése megtörténjen.
(10)A Polgármester az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34. § (2) bekezdésére figyelemmel jogosult az e rendeletben megjelenő valamennyi önkormányzati bevételi és kiadási előirányzat módosítására, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításra.
(11)A Közgyűlés a (3), (5), (9) és (10) bekezdés szerinti előirányzat módosítás, előirányzat átcsoportosítás alapján negyedévente, de legkésőbb 2018. február 25-ig – 2017. december 31-ei hatállyal – a költségvetési rendeletet módosítja.
7. A költségvetési maradvány jóváhagyására, felhasználására vonatkozó szabályok
7. §
(1) A költségvetési szerv költségvetési maradványát – annak elvonásra kerülő és felhasználható összegét – a Közgyűlés adott évi zárszámadási rendeletében hagyja jóvá.
(2) A költségvetési maradvány terhére olyan tartós kötelezettség nem vállalható, mely önkormányzati többlettámogatási igénnyel jár.
8. Személyi juttatásokkal, béren kívüli juttatásokkal és létszámmal való gazdálkodás
8. §
(1) A költségvetési szerveknél a Személyi juttatások rovatai előirányzatának átmeneti megtakarítása terhére tartós kötelezettség nem vállalható. A feladatelmaradás, feladatváltozás miatti személyi juttatások előirányzatának megtakarítása terhére kötelezettség nem vállalható. Feladatelmaradásnak minősül az intézményi hatáskörben a bérmegtakarítás terhére megállapított határozatlan idejű kereset-kiegészítés és címpótlék is attól az időponttól, mikortól a kedvezményezett dolgozó közalkalmazotti jogviszonya megszűnik.
(2) A betöltetlen álláshelyekre jutó személyi juttatások előirányzatával úgy kell gazdálkodni, hogy az álláshely az év bármely időpontjában betölthető legyen, és abból többletszükséglet a jóváhagyott előirányzathoz képest ne keletkezzék.
(3) Az Önkormányzat a fenntartásában működő Intézmények részére a Kjt. hatálya alá tartozó alkalmazottai béren kívüli juttatása (a továbbiakban: kafetéria juttatás) céljára bruttó
10 156 Ft/hó/álláshely összegű fedezetet biztosít, amely tartalmazza a juttatást teljesítő munkáltatót terhelő közterhek fedezetét is.
(4) Az Intézmények vezetői megállapítják a kafetéria juttatás részletes szabályait, az elszámolás és visszatérítés rendjét, továbbá az egyes foglalkoztatottakat ténylegesen megillető juttatás mértékét az alábbi feltételek együttes figyelembe vételével:
a)az Intézmény személyi állományának egyes csoportjai tekintetében nem állapítható meg valamely szempont alapján eltérő mértékű kafetéria juttatás,
b)a kafetéria juttatás biztosítása során a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 70. § (4) bekezdésében, (4a) bekezdésében, 71.§-ában foglaltak az irányadók,
c)a kafetéria juttatás a foglalkoztatottakat a tárgyévi munkavégzési kötelezettségük arányában illeti meg, melynek során figyelembe kell venni a kinevezés szerinti munkaidő mértékét
d)nem illeti meg a kafetéria juttatás a foglalkoztatottat az egybefüggően 30 napot meghaladó - a fizetett szabadság kivételével - távollét időtartamára,
e)a kafetéria juttatás a foglalkoztatott választása szerint az Szja. tv. 71. § (1) bekezdés szerinti pénzösszeg vagy az Szja. tv. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti Széchenyi Pihenő Kártya juttatás formájában vagy az Szja tv. 71. § (1) bekezdés szerinti pénzösszeg, és az Szja tv. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti Széchenyi Pihenő Kártya juttatás megosztott választásával biztosítható a (3) bekezdés szerinti havi keretösszeg erejéig, amelyről a foglalkoztatott évente egy alkalommal írásban nyilatkozik.
9. A vagyonnal való gazdálkodás szabályai
9. §
(1)Az Önkormányzat és a költségvetési szervek a vonatkozó jogszabályban meghatározott kis összegű értékhatárt egyenként meghaladó, de az 500 eFt-ot el nem érő, egy évnél régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható követeléseik nyilvántartásaikból történő kivezetéséről a Polgármester - a Pénzügyi, Költségvetési Bizottság javaslata alapján hozott - egyedi, esetenkénti döntését követően intézkedhetnek. A vonatkozó jogszabályban meghatározott kis összegű értékhatárt egyenként meghaladó, de az 500 eFt-ot el nem érő, egy évnél nem régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható követeléseik nyilvántartásaikból történő kivezetéséről rendkívüli esetben a Polgármester által az Önkormányzat érdekeire tekintettel, az adós (kötelezett) kérelmére, a követelés jogalapjául szolgáló jogviszonyból fakadó valamennyi körülmény figyelembevételével – a Pénzügyi, Költségvetési Bizottság javaslata alapján – hozott egyedi, esetenkénti döntését követően intézkedhetnek.
(2)Az Önkormányzat és a költségvetési szervek egyenként 500 eFt-ot meghaladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható követeléseik nyilvántartásaikból történő kivezetéséről a Közgyűlés egyedi döntését követően intézkedhetnek. Az egyenként 500 eFt-ot meghaladó, egy évnél nem régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható követeléseik nyilvántartásaikból történő kivezetéséről rendkívüli esetben a Közgyűlés által az Önkormányzat érdekeire tekintettel, az adós (kötelezett) kérelmére, a követelés jogalapjául szolgáló jogviszonyból fakadó valamennyi körülmény figyelembevételével hozott egyedi döntését követően intézkedhetnek.
(3)Az Önkormányzat és a költségvetési szervek a vonatkozó jogszabályban meghatározott kis összegű értékhatárt egyenként meghaladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára behajtható követeléseiket – amennyiben a hátralékos címe szerint területileg illetékes adóhatóság a követelés behajtását eredménytelenként mutatja ki – nyilvántartásaikból kivezethetik.
(4)Az Önkormányzat és a költségvetési szervek az önkéntes teljesítésre történő felhíváson kívül a vonatkozó jogszabályban megállapított értékhatárt el nem érő kis összegű követelést behajtásra előírni nem kötelezettek.
5. A költségvetési szervek a vagyonmérlegükben kimutatott és a feladataik ellátása során feleslegessé váló, 500 eFt egyedi könyv szerinti érték alatt nyilvántartott ingóságaikat (tárgyi eszközöket és a forgóeszközöket) értékesíthetik, selejtezhetik azzal, hogy az értékesítésből és selejtezésből származó bevétel felhasználására a Közgyűlés jóváhagyását követően kerülhet sor.
6. A költségvetési szervek a vagyonmérlegükben kimutatott és a feladataik ellátása során feleslegessé váló, 500 eFt egyedi könyv szerinti érték felett nyilvántartott ingóságaikat (tárgyi eszközöket és a forgóeszközöket) csak Közgyűlési engedéllyel értékesíthetik, selejtezhetik. Az értékesítésből, selejtezésből származó bevétel felhasználásáról a Közgyűlés dönt.
10. Egyéb önkormányzati gazdálkodásra, támogatási alapokra vonatkozó rendelkezések
10. §
(1) A Közgyűlés meghatározott célokra, feladatokra alapokat hoz létre a (2) és (4)-(10) bekezdésben foglaltak figyelembe vételével.
(2)A 15. melléklet tartalmazza az összességében 52 529 eFt összegű Vis maior keretet, amely év közben az élet- vagy vagyonbiztonságot veszélyeztető, az előre nem látható, működtetést akadályozó állapot megszüntetésére, valamint az önkormányzati vagyon értékének megőrzésére, állagának megóvására, üzemképes állapotának fenntartására használható fel, melyről a Polgármester jogosult dönteni.
(3) Az élet- vagy vagyonbiztonságot veszélyeztető káresemény, elemi csapás, vagy következményeiként kialakuló veszélyhelyzet elhárítása érdekében a Polgármester intézkedést hozhat. A Polgármester intézkedéseiről a Közgyűlést legkésőbb a következő közgyűlésen tájékoztatja.
(4) A „VIII. Támogatási keretek, alapok” előirányzataira a Közgyűlés összességében 219 381 eFt-ot biztosít a 12. mellékletben foglalt bontásban.
(5) A (4) bekezdésben biztosított előirányzat terhére 98 418 eFt erejéig, az alábbi alapok felhasználásról a Humán Közszolgálati Szakbizottság – a költségvetési évet megelőző évben a Humán Közszolgálati Szakbizottság által hozott döntések szerinti kötelezettségvállalással terhelt előirányzat részek kivételével – dönt az alábbiak szerint:
Kulturális Alap 5 500 eFt
ebből:
2016. évben történt kötelezettségvállalás 500 eFt
Egészségügyi Alap 2 000 eFt
Ifjúsági Alap 1 000 eFt
Sport Alap 60 918 eFt
ebből:
2016. évben történt kötelezettségvállalás 10 118 eFt
Nemzetiségi Alap 4 000 eFt
Társadalmi Felelősségvállalási Alap 25 000 eFt
(6) Az (5) bekezdésben meghatározott Társadalmi Felelősségvállalási Alapból a 25 000 eFt kötelezettségvállalással nem terhelt összegének cél szerinti felosztását a 23. melléklet tartalmazza. A Nemzetiségi Alap felosztásáról a Humán Közszolgálati Szakbizottság pályázat kiírását követően dönt.
(7) A Közgyűlés 30 787 eFt felhasználását - a költségvetési évet megelőző évben a Polgármester által hozott döntések szerinti kötelezettségvállalással terhelt előirányzat részek kivételével - Polgármesteri keretként a Polgármester hatáskörébe utalja.
(8) A Környezetvédelmi Alapban elkülönített 42 273 eFt felosztását a 24. melléklet tartalmazza. A környezetvédelmi célonkénti felhasználási, gazdálkodási rendet a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzati Környezetvédelmi Alapjáról szóló önkormányzati rendelet szabályozza.
(9) A Közgyűlés „Turisztikai Alap” elnevezéssel 50 242 eFt-ot irányoz elő a 25. melléklet szerint. Az előirányzat terhére teljesített kiadásokat a nyilvántartásokban elkülönítetten kell vezetni, a felhasználásról a Közgyűlést a - nyilvántartás alapján - az éves zárszámadás keretében kell tájékoztatni.
(10) A Képviselői Alapként elkülönített 43 703 eFt keret felhasználását a Képviselői Alapról szóló önkormányzati rendelet szabályozza.
(11) A (2), valamint a (4)-(7) bekezdésben foglaltak szerint a hatáskörükbe rendelt előirányzatok felhasználásról a döntési hatáskörrel rendelkező Polgármester, illetve a Humán Közszolgálati Szakbizottság a zárszámadásról szóló önkormányzati rendelet keretében kötelesek a Közgyűlést tájékoztatni.
(12) A Székesfehérvári Csemete Alapítvánnyal a 3 éven aluli gyermekek napközbeni ellátására 2000. december 29. napján kötött és többször módosított ellátási szerződésben rögzített férőhelyszámra az Önkormányzat 2017. évben 350 000 Ft/év/férőhely támogatási összeget biztosít.
(13) A Székesfehérvári Református Egyházközséggel az óvodai köznevelési közszolgáltatási feladatok ellátására 2013. július 17. napján kötött és 2015. szeptember 3. napján módosított köznevelési szerződésben rögzített férőhelyszámra az Önkormányzat 2017. évben 24 700 Ft/év/férőhely támogatási összeget biztosít.
(14) Az „Aranyeső” Alapítvány az egészséges emberért alapítvánnyal az óvodai köznevelési közszolgáltatási feladatok ellátására 2013. május 8. napján kötött és 2015. szeptember 7. napján módosított köznevelési szerződésben rögzített férőhelyszámra az Önkormányzat 2017. évben 45 000 Ft/év/férőhely támogatási összeget biztosít.
(15) A 12. mellékletben meghatározott támogatások tekintetében – az e rendeletben meghatározott eltérésekkel – az önkormányzati támogatások rendjéről szóló önkormányzati rendelet előírásai az irányadók azzal, hogy a Polgármester jogosult a támogatásról szóló döntés további főbb tartalmi elemeinek meghatározására az önkormányzati támogatások rendjéről szóló önkormányzati rendelet értelem szerű alkalmazásával.
(16) Az önkormányzati támogatások rendjéről szóló önkormányzati rendelet alapján odaítélt támogatás nyújtásának feltétele, hogy a támogatott vállalja az Önkormányzat kommunikációs céljainak megvalósításában való együttműködést, melynek – a támogatás mértéke és célja figyelembe vételével kialakított – módját a támogatás átadásáról szóló megállapodás tartalmazza.
(17) A 9. mellékletben felsorolt, Intézmények által megvalósítandó konkrét célra, feladatra jóváhagyott kiadási előirányzat felhasználására irányuló kötelezettségvállalási dokumentum aláírása kizárólag az Intézmény által előzetesen benyújtott szakmai program, és annak bevételi forrásokat is bemutató költségvetése Polgármester általi jóváhagyását követően történhet. A Vörösmarty Színház költségvetésében szereplő „Koronázási Ünnepi Játékok Koronázási Szertartásjátéka” sor terhére történő kötelezettségvállalási dokumentum aláírásához további feltétel a Fehérvári Programszervező Korlátolt Felelősségű Társaság támogató véleményének csatolása.
(18) A Közgyűlés a céltartalékban 150 000 eFt-ot különít el a „Közszolgáltatások biztonságának fenntartására elkülönített keret” elnevezéssel. A Közgyűlés a keretösszeg felhasználásáról egyedileg dönt.
(19) Az 1 334 244 eFt összegű „Víziközmű-fejlesztési Alap” a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény szabályozására figyelemmel a Közgyűlés egyedi döntése alapján használható fel. A Víziközmű-fejlesztési Alapban szereplő „Rendkívüli helyzetből adódó azonnali feladatok”, valamint a „Fejlesztési munkák tervezése és műszaki ellenőrzése” sor terhére kötelezettséget a Polgármester vállalhat, kivéve a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó esetekben.
(20) A Közgyűlés - külön jogszabályban nem szabályozott esetekben – az államháztartáson kívüli forrás átvételéről, – kivéve az SZMSZ 1. mellékletében meghatározott eseteket – az átvételhez kapcsolódó eljárásrendről, a forrás felhasználásáról, az elszámolás szabályairól egyedileg dönt, a vonatkozó jogszabályokra figyelemmel.
(21) A Közgyűlés, illetve az átruházott hatáskör címzettje az államháztartáson kívüli forrás átadásáról e rendeletben és más önkormányzati rendeletben meghatározottakra figyelemmel egyedileg dönt.
(22) Az Önkormányzat tulajdonát képező ingatlanoknak és ingóságoknak a támogatási rendelet szerinti nem tartós használatú nem pénzbeni támogatásként történő nyújtásáról a Polgármester jogosult dönteni, az ingatlanok és ingóságok használatára vonatkozó megállapodásban az önkormányzat részére térítésmentesen biztosított üzemidő terhére.
11. A Nemzetiségi Önkormányzatok támogatására vonatkozó rendelkezések
11. §
A helyi nemzetiségi önkormányzatok 2017. évi működésének általános támogatására – a központi költségvetési támogatáson felül – a Közgyűlés 6 000 eFt-ot biztosít az alábbi bontásban:
-Székesfehérvári Örmény Nemzetiségi Önkormányzat 1 000 eFt
-Székesfehérvári Szerb Nemzetiségi Önkormányzat 1 000 eFt
-Székesfehérvári Német Nemzetiségi Önkormányzat 1 000 eFt
-Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat 1 000 eFt
-Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat 1 000 eFt
-Székesfehérvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi
Önkormányzat 1 000 eFt
III. Fejezet
Záró rendelkezések
12. §
E rendelet 2017. február 13-án lép hatályba, rendelkezéseit 2017. január 1-jétől kell alkalmazni.
Dr. Cser-Palkovics András Dr. Bóka Viktor
polgármester jegyző
Záradék:
A rendeletet 2017. február 10. napján kihirdettem.
Dr. Bóka Viktor
jegyző
Változott rendelkezések
Megváltozott
Nincs változás
Változni fog
Nincs változás
Eszköztár
Nyomtatás
- Másolás a vágólapra
- Nyomtatás