Az oldalmenübe visszatéréshez használhatja az ALT + S billentyűket.
38/2017. (IX. 11.) KKM közlemény
a Magyarország Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a Budapest–Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztése, kivitelezése és finanszírozása kapcsán született Egyezmény 2. mellékletének kihirdetéséről szóló 2017. évi XXXV. törvény 2. és 3. §-ának hatálybalépéséről
2017.09.11.
A 2017. évi XXXV. törvénnyel a Magyar Közlöny 2017. május 15-i 69. számában kihirdetett, Magyarország Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a Budapest–Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztése, kivitelezése és finanszírozása kapcsán született Egyezmény 2. mellékletének 10. pontja az alábbiak szerint rendelkezik a hatálybalépésről:
„10. Jelen 2. melléklet azon későbbi diplomáciai jegyzék kézhezvételétől számított 7. (hetedik) napon lép hatályba, amelyben a Felek értesítették egymást arról, hogy a jelen 2. melléklet hatályba lépéséhez szükséges belső jogi előírásaiknak eleget tettek.”
A hatálybalépéshez szükséges belső jogi előírások teljesítésére vonatkozó, diplomáciai úton küldött későbbi értesítés kézhezvételének napja: 2017. augusztus 28.
Az Egyezmény hatálybalépésének napja: 2017. szeptember 4.
A fentiekre tekintettel, összhangban a 2017. évi XXXV. törvény 4. § (3) bekezdésével megállapítom, hogy Magyarország Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a Budapest–Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztése, kivitelezése és finanszírozása kapcsán született Egyezmény 2. mellékletének kihirdetéséről szóló 2017. évi XXXV. törvény 2. és 3. §-a 2017. szeptember 4-én, azaz kettőezer-tizenhét szeptember negyedikén lépett hatályba.
A működéshez szükséges sütik mellett a Google Analytics statisztikai sütijeit, a munkamenet-azonosítót és a bejelentkezést csak az Ön hozzájárulásával használjuk. Döntését bármikor megváltoztathatja a lábléc „Süti beállítások” hivatkozásával. A cookie-k kezeléséről részletesebb információt ide kattintva olvashat.