Kunhegyes Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2017. (III.15.) önkormányzati rendelete
a közszolgálati tisztviselők szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi, valamint a szociális és kegyeleti támogatásairól
Kunhegyes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (továbbiakban Kttv.) 237. § foglalt felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében az alábbiakat rendeli el:
Bevezető rendelkezések
A rendelet hatálya és értelmező rendelkezések
1. § (1) A rendelt hatály kiterjed Kunhegyes Város Önkormányzata Képviselő-testületének hivatala közszolgálati tisztviselőire és ügykezelőire, ahol e rendelet kifejezetten úgy rendelkezik, ott a nyugállományú közszolgálati tisztviselőire is.
(2) A rendelet 7. § (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket a munkaviszonyban álló fizikai alkalmazottakra is alkalmazni kell.
(3) Az e rendeletben meghatározott juttatások és támogatások – a cafetéria juttatás kivételével – a nem teljes munkaidőben foglalkoztatott (részmunkaidős) közszolgálati tisztviselőket munkaidő-arányosan illitek meg.
(4) A cafetéria jogosultságot a Kttv. jogviszonyhoz köti, így a próbaidősök és a részmunkaidősök is a teljes keretre jogosultak.
2. §
A Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott belső hivatali egységeket osztályvezetők (építési hivatalvezető, gazdasági osztályvezető) vezetik. A Gazdasági Osztályon belül csoportvezetők működnek.
A juttatások és támogatások fedezete, annak felhasználása
3. § (1) A juttatásokra és a támogatásokra adott évben kifizethető keretösszegeket a képviselő-testület a költségvetési rendeletében állapítja meg.
(2) A juttatások fedezetéül szolgáló keretet az e rendeletben, valamint a Közszolgálati szabályzatban meghatározott módon kell felhasználni.
(3) A támogatások fedezetéül szolgáló keretet az igénylés, kérelem beérkezésének sorrendjében kell felhasználni. A keret kimerülését követő igényeket, kérelmeket – nyilvántartásba vételt követően – el kell utasítni.
(4) Ha év közben a képviselő-testület a juttatások és támogatások fedezetéül pótelőirányzatot állapít meg, akkor a felhasználás során előnyben kell részesíteni a nyilvántartásban már szereplő igényeket.
(5) Az egyes juttatásokról és támogatásokról évenként elkülönített nyilvántartást kell vezetni.
A juttatásokkal és a támogatásokkal kapcsolatos jegyzői feladatok
4. § (1) A jegyző a Titkárság útján a juttatásokkal kapcsolatban köteles intézkedni:
a) a juttatások körültekintő felhasználásának biztosításáról,
b) a jelenleg foglalkoztatott közszolgálati tisztviselők szociális helyzetének folyamatos figyelemmel kíséréséről,
c) az egyes juttatásokra való jogosultság megállapításáról,
d) az egyes megítélt juttatások folyósításáról.
(2) A jegyző a támogatásokkal kapcsolatban a következő feladatokat látja el:
a) A jegyző köteles intézkedni a szociális támogatások körültekintő felhasználásának biztosítására, a nyugállományú közszolgálati tisztviselők szociális helyzetének folyamatos figyelemmel kísérésére, az igényjogosultság megállapítására és a támogatások folyósítására a Titkárság útján.
b) A jegyző a Titkárság útján a társadalmi és érdekképviseleti szervekkel együttműködve köteles figyelemmel kísérni a nyugdíjas állomány szociális helyzetét, nyilvántartani a tartósan gondozásra szorulókat, folyamatosan kapcsolatot tartani a gondozottakkal.
A közszolgálati tisztviselők illetménykiegészítése
5. § (1) Az illetményalap összegét évente a mindenkori költségvetési törvény, illetve az önkormányzat költségvetési rendelete határozza meg.
6. § (1) [1] Egységesen, valamennyi felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselőt illetménykiegészítés illet meg, melynek az alapilletményük %-ában meghatározott mértékét az önkormányzat költségvetési rendelete határozza meg.
(2) [2] Egységesen, valamennyi középfokú iskolai végzettségű köztisztviselőt illetménykiegészítés illet meg, melynek az alapilletményük %-ában meghatározott mértékét az önkormányzat költségvetési rendelete határozza meg.
(3) Vezetői illetménypótlék mértéke osztályvezető esetén az alapilletmény 15%-a, csoportvezető esetén az alapilletmény 10%-a.
Juttatások
7. § (1) A közszolgálati tisztviselőt a következő szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatások illetik meg:
a) lakhatási, lakásépítési, - vásárlási támogatás,
b) családalapítási támogatás,
c) szociális támogatás,
d) illetményelőleg,
e) tanulmányi ösztöndíj, képzési, továbbképzési, nyelvtanulási támogatás fizethető,
f) üdülési támogatás
(2) Az (1) bekezdésben megjelölt juttatások mértékét, feltételeit, az elbírálás és az elszámolás rendjét, valamint a visszatérítés szabályait a jegyző a Közszolgálati Szabályzatban állapítja meg.
8. § (1) A közszolgálati tisztviselő cafetéria juttatásként - választása szerint - a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 71. § (1) bekezdésében felsorolt juttatásokra, legfeljebb az ott meghatározott mértékig és feltételekkel a Kormány által meghatározott rendben jogosult.
(2) [3] A közszolgálati tisztviselőt cafetéria juttatás illeti meg választása szerint a Széchenyi Pihenő Kártya különböző alszámláira utalt támogatásként az alábbiak szerint:
a) szálláshely alszámlájára utalt, kormányrendeletben meghatározott szálláshely-szolgáltatásra felhasználható - több juttatótól származóan együttvéve - legfeljebb 225 ezer forint támogatás;
b) vendéglátás alszámlájára utalt, melegkonyhás vendéglátóhelyeken (ideértve a munkahelyi étkeztetést is) kormányrendeletben meghatározott étkezési szolgáltatásra felhasználható - több juttatótól származóan együttvéve - legfeljebb 150 ezer forint támogatás;
c) szabadidő alszámlájára utalt, a szabadidő-eltöltést, a rekreációt, az egészségmegőrzést szolgáló, kormányrendeletben meghatározott szolgáltatásra felhasználható - több juttatótól származóan együttvéve - legfeljebb 75 ezer forint támogatás.
(3) [4] E § alkalmazásában a Széchenyi Pihenő Kártya az arra jogosult intézmény által kibocsátott olyan fizetési eszköz, amellyel a munkavállalónak a munkáltató által utalt támogatás terhére - az arra felhatalmazott és a rendszerbe bevont szolgáltatóknál - szolgáltatások vásárolhatók.
(4) A közszolgálati tisztviselőt megillető cafetéria juttatás éves összegét a jegyző a Közszolgálati Szabályzatban határozza meg
(5) A közszolgálati tisztviselőt megillető cafetéria juttatás éves összege nem lehet alacsonyabb az illetményalap ötszörösénél, de nem haladhatja meg a bruttó 200.000,- Forintot. 2017. évben a cafeteria juttatás éves összege bruttó 193.250.- Ft, azt követően pedig a cafetéria juttatás éves összege az önkormányzat költségvetési rendeletében kerül meghatározásra. A cafetéria juttatás éves összege biztosít fedezetet az egyes juttatásokhoz kapcsolódó, a juttatást teljesítő munkáltatót terhelő közterhek megfizetésére is.
(6) A közszolgálati tisztviselőt megillető cafetéria juttatás igénylésére vonatkozó szabályokat a Közszolgálati Szabályzatban határozza meg.
Támogatások
A támogatásokra vonatkozó általános szabályok
9. § (1) A nyugállományú közszolgálati tisztviselő a szociális helyzetére figyelemmel, rászorultság alapján pénzbeli vagy természetbeni támogatásban részesíthető.
(2) A pénzbeli és természetbeni támogatások:
a) eseti szociális segély,
b) jövedelem-kiegészítés,
c)temetési segély,
d) kedvezményes étkeztetés,
e) kedvezményes üdültetés,
f) egyes szolgáltatások kedvezményes igénybevétele.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott támogatásokra vonatkozó közös eljárási szabályok:
a) a támogatás a szociálisan rászorult személy írásbeli, vagy szóbeli kérelme alapján adható (A szóbeli kérelemről feljegyzést, jegyzőkönyvet kell készíteni.)
b) A támogatás adható kérelem nélkül is, hivatalból, ha az érintett személy támogatása indokolt.
c) Az érintett kötelezhető személyi jövedelmi helyzete igazolására, ha az adott támogatási formánál a folyósítás feltétele teljesülése megítéléséhez szükséges. A jövedelmi állapot igazolásának elmaradása esetén a támogatás nem folyósítható.
d) A támogatásra való jogosultságot a jegyző a Közszolgálati Szabályzatban meghatározottak alapján állapítja meg. A támogatás megítéléséről, illetve a kérelem elutasításáról az érintetteket írásban értesíti.
Záró rendelkezések
10. § (1) E rendelet 2017. március 16. napján lép hatályba, egyidejűleg az 55/2004. (XII.16.) és 3/2010. (II.16.) rendelettel módosított 45/2003. (XII.16.) számú önkormányzati rendelet hatályát veszti.
(2) A rendelet 8. §-ának rendelkezéseit 2017. január 01. napjától kell alkalmazni.
(3) A jegyző a Közszolgálati Szabályzatban köteles meghatározni a Titkárság e rendeletben szabályozott juttatásokkal és támogatásokkal kapcsolatos konkrét feladatait, valamint az egyes feladatok felelőseit.