Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

ZALAERDŐD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPIVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2017 (XII.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

Zalaerdőd Község Településképéről

2019.12.06.
Zalaerdőd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjával, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdésével, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdés a)-h) pontjával kapott felhatalmazással, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Balaton – Felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Hatósági Főosztály Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály, a Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért Felelős Államtitkár, a Település lakossága, civil szervezetei, valamint a Veszprém Megyei Kormányhivatal Állami Főépítész vélemények kikérésével a következőket rendeli el
I. FEJEZET
BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK
A rendelet célja, hatálya és értelmező rendelkezések
1.§ [1] (1) A településképi szempontból meghatározó területek meghatározásának célja Zalaerdőd épített és természeti értékeinek védelme, az épített környezet esztétikus kialakítása, egyedi karakterjegyeket hordozó területeinek egyedi településképi szabályozása.
[2] (2) A településkép védelme
a) a helyi építészeti örökség területi és egyedi védelem meghatározását, védetté nyilvánítás, a védelem megszüntetésének szabályozását,
b) településképi szempontból meghatározó területek meghatározását
jelenti.
2.§ A helyi védelem célja a település szempontjából hagyományt őrző, az itt élő emberek, közösségek kultúráját tükröző, a településképet meghatározó építészeti és táji értékek megőrzése.
A helyi építészeti örökség a település sajátos elemeinek közérzetet befolyásoló közérdekűségének elfogadtatása, és ezzel a helyi identitás erősítése.
3.§ A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja a település, vagy településrész, jellegzetes, értékes, hagyományt őrző építészeti arculatot, településkaraktert hordozó részeinek lehatárolása, és identitásőrző megvédése.
4.§ A reklámok és reklámhordozókkal kapcsolatos szabályozás célja, a településkép védelme érdekében, a település területén elhelyezhető reklámhordozók formai és egyéb feltételeinek, valamint elhelyezésük módjának szabályozása.
5.§ E rendelet alkalmazásában használt fogalmak:
1. arculati terv: A tervezett építmény elhelyezésével, építésével összefüggésben készített dokumentáció, mely a tervezett építmény meglévő épített és környezeti illeszkedését bemutató színes, a jelenlegi és tervezett tájképet, látképet, több szempontból rögzítő és a tervezett beillesztett építményt tartalmazó megjelenítés fotódokumentációba illesztve.
2. antenna: olyan eszköz, berendezés vagy tartozék, amely elektromágneses jelek vételére és sugárzására szolgál.
3. antennatartó szarkezet: hírközlési rendeltetésű műtárgy, vezeték nélküli sajátos építmény, amely antenna elhelyezésére szolgál.
4. cégtábla: cégtábla, üzletfelirat a vállalkozás használatában álló ingatlanon elhelyezett a vállalkozást népszerűsítő feliratot vagy más grafikai megjelenítést tartalmazó gazdasági reklám.
5. CityLight formátumú eszköz: olyan függőleges elhelyezésű berendezés, amelynek mérete hozzávetőlegesen 118 cm x 175 cm és hozzávetőlegesen 2 négyzetméter látható, papíralapú reklámközzétételre alkalmas felülettel vagy 72”-90” képátlójú, 16:9 arányú, álló helyzetű digitális kijelzővel rendelkezik.
6. [3]
7. értékvizsgálat: az örökségvédelem kinyilvánítását támasztja alá, az örökségvédelem helyi értékeinek aktuális felvétele, amely a területi védelem, és az egyedi védelem alá helyezett ingatlanok körét- szemrevételezéssel és meghatározott adatokkal - határozza meg. Az értékleltár – adatszolgáltatás alapján- az országos, műemléki értékek körét is tartalmazza.
8. [4]
9. [5]
10. helyi egyedi védelem alatt álló érték károsodása: Minden olyan esemény beavatkozás, amely a védett érték teljes vagy részleges megsemmisülését, karakterének előnytelen megváltoztatását, általános esztétikai értékcsökkenését eredményezi.
11. helyi egyedi védelem megszűntetését alátámasztó szakmai vélemény: építész, településmérnök, statikus, illetve műemlékvédelmi szakmérnök végzettségű személy, szervezetek, vagy azokat foglalkoztató szervezet által készített olyan szakvizsgálat, amely a védelem alatt álló épület, építmény vizsgálatát követően részletezi annak állagában, esztétikai megjelenésében, szerkezetében végbement folyamatokat és annak eredményét, mely alapján a védelem oka már nem áll fenn.
12. információs vagy más célú berendezés: az önkormányzat hirdető berendezései és a közösségi tájékoztató információs rendszer elemei, melynek mérete legfeljebb 11 m2 és amelynek reklám céljára felületének kétharmada hasznosítható, illetve helyezhető el reklámhordozó, vagy reklámhordozó berendezés.
13. [6]
14. óriásplakát: A DIN A0 (841x1189 milliméter) méretét maghaladó méretű plakát.
15. [7]
16. tömör kerítés: olyan kerítés, melynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága 80%-nál nagyobb mértékben korlátozott.
17. [8]
18. [9]
19. [10]
20. [11]
21. [12]
[13] 22. Közfunkciót ellátó épület: a településen található önkormányzati, igazgatási, oktatási, nevelési, kulturális, egészségügyi, szociális, sport, egyházi, közbiztonsági feladatokat ellátó épület/építmény, melyet rendeltetésének megfelelően bárki igénybe vehet.
II. FEJEZET
HELYI VÉDELEM
A helyi védelem feladata, általános szabályai, önkormányzati kötelezettségek
6.§ (1) A helyi védelem célja Zalaerdőd településképe és történelme szempontjából meghatározó építészeti örökség kiemelkedő értékeinek védelme, jellegzetes karakterének a jövő nemzedék számára történő megóvása.
(2) A helyi védelem alatt állóépítészeti örökség a nemzeti közös kulturális kincs része, ezért fenntartása, védelmével összhangban lévő használata és bemutatása közérdek.
(3) Tilos a helyi védett építészeti örökség elemeinek veszélyeztetése, megrongálása, megsemmisítése.
(4) A helyi egyedi értékvédelem feladata különösen:
a) a különleges oltalmat igénylő településszerkezeti, településképi, táji, építészeti, néprajzi, településtörténeti, régészeti, művészeti, ipartörténeti szempontból védelemre érdemes:
- településkarakter, településszerkezetek,
- épületegyüttesek, épületek, épületrészek, építmények, építményhez tartozó földrészlet és annak növényzete,
- településkép, utcaképek és látványok,
- műtárgyak, szobrok, emlékművek, síremlékek, utcabútorok,
továbbiakban: együtt - védett értékek - körének számbavétele és meghatározása, nyilvántartása, dokumentálása, megőrzése és a lakósággal történő megismertetése.
b) a védett értékek károsodásának megelőzése, fenntartásuk illetve megújulásuk elősegítése.
A helyi védelem fajtái
7.§ [14] (1) A helyi védelem fajtája: helyi egyedi védelem.
(2) A helyi egyedi védelem jegyzékét a 1.számú melléklet tartalmazza.
[15] (3) Helyi egyedi védelemre javasolt értékek típusai:
1.Műemlékek és a műemléki védelemre javasolt épületek és a műemléki környezetek,
2. Helyi védelemre javasolt épületek, szobrok, képzőművészeti alkotások.
3. Régészeti lelőhelyek.
4.Természeti területek és a helyi védelemre javasolt táji és természeti értékek.
[16] (4) A természeti területek és a táji és természeti értékek jegyzékét az 2. számú melléklet tartalmazza.
[17] (5) A műemlékek, műemléki épületek és a műemléki környezetbe tartozó ingatlanok jegyzékét az 1. számú függelék tartalmazza.
[18] (6) A régészeti lelőhelyek jegyzékét az 2. számú függelék tartalmazza.
A helyi védelem alá helyezés és a védelem megszűnésének önkormányzati feladatai
8.§ A 6.§ (1)-(2) bekezdésében megfogalmazott célok érvényesítésére Zalaerdőd Község Önkormányzatának Képviselő –testülete rendeletével a megóvandó épített értékeit helyi védelem alá helyezi.
9.§ (1) A helyi egyedi védelem alá helyezésről illetve megszűnéséről a Képviselő-testület e rendelettel és annak módosításával dönt.
(2) A helyi egyedi védelem alá helyezést, illetve annak megszűnését bármely természetes jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet vagy hivatalból az Önkormányzat kezdeményezheti, továbbá a településrendezési terv keretében készített örökségvédelmi hatástanulmány is javaslatot tehet.
(3) A védelemre vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:
a) a védendő érték/terület megnevezését, szükség esetén körülhatárolását,
b) azonosító adatokat (területhatár, utca, házszám, helyrajzi szám, épület- illetve telekrész),
c) a védelem indoklását,
[19] d)
(4) A védelem megszüntetésére vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:
a) a védelem alól törlendő érték/terület megnevezését, szükség esetén körülhatárolását,
b) azonosító adatokat (területhatár, utca, házszám, helyraji szám, épület- illetve telekrész),
c) a védelem megszüntetésének okait,
d) a védelem megszűntetését alátámasztó szakmai véleményt.
(5) a védelem megszüntetésére akkor kerülhet sor, ha
a) a védetté nyílvánaított helyi érték megsemmisül,
b) a védett terület, érték a védelem alapját képező értékeit helyreállíthatatlanul elveszítette,
c) a védelem tárgya a védelemmel összefüggő szakmai ismérveknek már nem felel meg,
d) a védett érték magasabb védettséget kap.
[20] (6) Ha egy helyi védelem alatt álló érték országos védelem alá kerül, a helyi védelem megszűnéséről a képviselő-testület önkormányzati rendeletben dönt.
10.§ (1) A helyi egyedi védelem elrendelése, védelem megszűntetésével kapcsolatos döntés előkészítéséről a települési főépítész gondoskodik.
(2) Amennyiben az értékvizsgálat, vagy védelem elrendelését/megszűntetését alátámasztó szakmai vélemény nem a településrendezési terv részeként, hanem önálló munkarészként készül, ahhoz csatoni kell:
a) a döntést előkészítő főépítész szakmai véleményét,
(3) A döntés előkészítése során – a Képviselő-testületi döntés segítéséhez- beszerezhető még az érdekeltek (érintett ingatlanok tulajdonosai, érintett helyi szakmai, társadalmi szervek) álláspontja.
(4) A helyi védelem alá helyezés, illetve annak megszűntetésére irányuló eljárás megíndításáról az érdekelteket értesíteni kell.
[21] (5) A kezdeményezéssel kapcsolatban az érdekeltek az értesítés átvételét követő 30 napon belül írásban észrevételt tehetnek.
[22] (6) A kifüggesztés időtartama alatt a javaslatnak és az értékvizsgálatnak, a védelem megszűntetését alátámasztó szakmai véleménynek az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatában szabályozott módon való közzétételét biztosítani kell az (5) bekezdés szerinti értesítés kiküldését követő 30 napig.
11.§ (1) A helyi védelem elrendeléséről és megszűntetéséről értesíteni kell:
a) az érdekelteket,
b) az illetékes földhivatalt,
c) az illetékes építésügyi hatóságot,
[23] (2) A helyi védelem alá helyezési vagy a helyi védelem megszüntetése iránti eljárásban érdekeltnek kell tekinteni:
​a) a javaslattal érintett földrészlet, ingatlan tulajdonosát, haszonélvezőt,
b) műalkotás esetén az alkotót vagy a szerzői jog jogosultját,
c) a kezdeményezőt.
[24] (3) A helyi egyedi védelem megszűntetését követően, a rendelet hatályba lépésétől számított 15 napon belül a jegyző kezdeményezi az ingatlanügyi hatóságnál a védelem ingatlan-nyilvántartásból való törlését.
[25] (4) A helyi védelem alá helyezett értékek nyilvántartásának vezetéséről a jegyző gondoskodik.
A helyi védelemhez tartozó tulajdonosi kötelezettségek
12.§ (1) A helyi védelem alatt álló védett építészeti értékek karbantartásáról, az értéket nem veszélyeztető rendeltetésszerű használatáról a tulajdonos köteles gondoskodni.
(2) A védett érték fenntartása a mindenkori tulajdonost terheli.
(3) Amennyiben a védett építészeti érték karbantartásának és fenntartásának hiánya miatt a településképet is rontó módon elhanyagolttá válik, úgy a polgármester településképi kötelezéssel és bírsággal élhet a tulajdonos felé, a kedvezőtlen állapot megszűntetése miatt.
(4) a helyi egyedi védelem alatt álló épületek bővítése, felújítása (homlokzat vakolás, színezés, nyílászáró csere, tető felújítás, tetőtér beépítés) során az eredeti épület anyaghasználatát, léptékét, formavilágát alkalmazó, vagy ahhoz alkalmazkodó építészeti megoldások engedélyezhetők.
(5) A helyi egyedi védelem alatt álló építmények helyreállításánál, átalakításánál és bővítésénél:
a) az épület jellegzetes tömegét, tömegkapcsolatait eredeti formában és arányban kell fenntartani.
b) az épületnek a közterületről látható homlokzatán meg kell tartani, illetve szükség esetén az eredeti állapotnak megfelelően vissza kell állítani.
ba) a homlokzat felületképzését,
bb) a homlokzat „díszítőelemeit”,
bc) a nyílászárók eredeti osztását,
bd) a tornácok kialakítását,
be) a lábazatot, és a főpárkányt.
c) az alaprajzi elrendezés , valamint a meghatározó építészeti részletek és szerkezetek megőrzendők.
d) új parapet konvektor, klímaberendezés, parabola antenna közterületről is látható egysége nem helyezhető el az épület utcai homlokzatán, vagy a jól belátható homlokzatokon.
e) Az építmények homlokzatán, kerítésén csak legfeljebb 1,5 m2 méretű cégtábla helyezhető el. úgy, hogy
ea) megjelenésével, színezésével ne okozzon látványbeli zavart a településképben a közterületi látvány felől,
eb) nem adhat ki zajt, mesterséges fényt,
ec) a homlokzat vagy a kerítés architektúráját figyelembe véve helyezhető el, alakítható ki.
(6) A védett értéket érintő építési munkák engedélyezése előtt a települési főépítész véleményét be kell kérni. A települési főépítész kérelemhez csatolni kell a hatályos jogszabályokban előírt tervdokumentáció további egy sorozatát, továbbá a zöldterülelet érintő munkák esetén kertfelmérési rajzot és növényjegyzéket, valamint a kialkításra vonatkozó kertépítészeti tervet.
(7) Helyi egyedi védett épület bontására csak teljes műszaki avultság esetén kerülehet sor.
13.§ Helyi egyedi védelem alatt álló műtárgyak, keresztek, emlékek felújítása során az eredeti anyaghasználatot és formai elemeket kell követni.
III. FEJEZET
TERÜLETI FELOSZTÁSOK
Településképi szempontból eltérő karakterű területek
14.§ (1) Zalaerdőd Község településképi szempontból sajátosan eltérő karakterű területei, figyelembe véve a településképi arculati kézikönyv besorolását:
a) Történeti településrész (A település történeti magja és az utak),
[26] b) Beépítésre nem szánt területek, zöldterületek,
[27] c) Temető,
d) Átalakuló településrész (A település későbbi növekedése),
[28] e)
[29] f)
[30] g)
[31] h)
[32] i)
[33] j)
[34] k)
[35] l)
[36] m)
Település szempontból meghatározó területek meghatározása
15.§ (1) Településképi szempontból meghatározó területnek minősülnek az alábbi településrészek:
a) Történeti településrész (A település történeti magja és az utak),
b) Településközpont, vegyes terület,
c) Hagyományos falusias lakóterület,
d) Átalakuló településrész (A település későbbi növekedése),
e) Normáltelkes falusias lakóterület,
f) Szabadon álló beépítésű lakóterület.
IV. FEJEZET
TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK
Településképi szempontból eltérő karakterű területek
Építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények
16.§ (1) A település területén, lakóépületek vonatkozásában nem alkalmazható a tető héjalásnál az alábbi építési anyag:
a) műanyag hullámlemez,
b) fém trapézlemez,
c) nagyelemes betonfedés,
d) korcolt fémlemezfedés, a közfunkciót ellátó épületek és a 30 o vagy annál alacsonyabb tetőhajlásszög esetén alkalmazható, a történeti településrészen kívül.
(2) A település területén tilos az épületek tetőfedő anyagának kék, sárga lila színezése, az anyagától függetlenül.
(3) A település területén nem alkalmazható az északi (német, angolszász) vagy mediterrán területekre jellemző, erősen szabdalt tetőforma és tömegalakítás.
(4) A település területén, az épületek, építmények homlokzati felületeinek színezésénél, a környezethez való illeszkedés érdekében, a fehér, sárgával tört fehér, okker árnyalatai, homok és agyagszín, tégla és terrakotta vörös színek, illetve természetes építőanyagok esetén azok természetes színei kivételével, más színek nem alkalmazhatók. Fával burkolt homlokzatrész, faszerkezet esetében a barna, vörösesbarna, zöld szín és annak árnyalatai alkalmazhatók.
(5) A településen tilos épületeitől idegen anyaghasználat, (rönkház, teljes faburkolatú homlokzat), vagy északi (német, angolszász) homlokzatkialakítás alkalmazása.
(6) A település területén a kerítések alacsony, tömör lábazattal és szellős rácsozattal épültek.
(7) A település területén tömör kerítés építése esetén, annak magassága 2m –nél ne legyen magasabb.
A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó építészeti követelmények.
17.§ (1) [37] A településen a 15. § (1) bekezdésében meghatározott területein az alábbi egyedi és területi építészeti követelmények érvényesek:
a) Az építési telkek utcafrontján egy épület helyezhető el.
[38] b) Közfunkciót ellátó épületek és épületrészek kivételével – kizárólag magas tetős épület építhető 35-45 o-os hajlásszöggel, a történeti településrészen.
[39] c) A tornácok az épületek kertre néző hosszú szárnya mentén legyenek elhelyezve, egyszerű fa szerkezetű kialakítással.
d) Az utcai homlokzaton kétszárnyú, jellegzetesen két vagy három osztatú ablakok, helyezhetők el, szimmetrikus kialakítással. Meglévő épület felújításánál törekedni kell a korábbi ablakok visszaállítására.
e) A tetők nem lehetnek túlságosan tördelt, a kialakult utcaképtől jelentősen eltérő tetőidomúak.
f) A kerítések, illeszkedjenek a településen fellelhető(történeti) kerítéstípusokhoz.
g) Az épületek utcai homlokzatán, amennyiben lehetőség van az épület homlokzatain másutt elhelyezni, antenna, klímaberendezés kültéri egysége, parapet konvektor kültéri egysége nem helyezhető el.
h) Technológiai létesítmények, energiatermelő berendezések, csak az épület utcai homlokzatán kívüli helyre helyezhető el, az csak az épület egyéb homlokfalára telepíthető. A napenergia hasznosító berendezés a tetősíkba telepíthető, kivéve ha az épület tájolása megkívánja.
i) Beépítési móddal, építési hellyel kötelező előírás, hogy az építményt úgy kell elhelyezni, hogy igazodjon a szomszédos építmények és az utcában elhelyezett építmények többségének építési helyen belüli elhelyezkedéséhez az egységes településkép érdekében.
j) Az utcafronton, a történeti településrészen csak a településre jellemző oromfalas, csonkakontyos, vagy kontyolt kialakítású épület építhető.
k) A homlokzat, a történeti településrészen csak vakolt lehet. A lábazat, kőburkolatú, vagy vakolt, festett lehet. Más településrészeken a környezetben megtalálható, jellemző anyaghasználathoz szükséges igazodni.
l) A tetőfedés anyaga a történeti településrészen csak hagyományos, vörös vagy barna égetett cserép lehet. Közfunkciót ellátó épület esetében kivételesen korcolt fémlemezfedés is alkalmazható.
m) Az épületek homlokzati felületeinek színezésénél, a fehér, sárgával tört fehér, okker árnyalatai, homok és agyagszín, illetve az építőanyag természetes színe jelenhet meg.
n) Az építmények homlokzatán, kerítésén csak legfeljebb 1,5 m2 méretű cégreklám helyezhető el. Megjelenésével, színezésével nem zavarhatja a településképi látványt. A cégtábla elhelyezését a homlokzat architektúrájának figyelembe vételével kell kialakítani.
(2) A telepítendő növényfajok kiválasztásakor elsősorban a honos, a termőhelyi adottságoknak megfelelő növényfajokat kell telepíteni olyan fajok kiválasztásával, amelyek megfelelnek a termőhelyi feltételeknek, életképesek, összhangban vannak az adott területnek és környezetének funkcióival.
(3) A meglévő növényzet védelme érdekében:
a) a kötelezően előírt zöldfelületet elsődlegesen a meglévő fás növényzet megtartásával kell biztosítani,
b) építési, kivitelezési munkák során a megtartandó növényegyedek mechanikai sérülések elleni védelméről, a növényegyedek életképességének megtartásához szükséges terepszint, valamint megfelelő nagyságú termőterület biztosításáról gondoskodni kell,
c) a közműfejlesztéseknél, épületek, utak kivitelezése során olyan megoldások létesíthetők, amelyek nem veszélyeztetik a megtartandó fasorok, faegyedek életképességét, valamint nem járnak a faegyed teljes gyökérzetének 25%-ot meghaladó sérülésével.
Az egyes sajátos építmények, műtárgyak elhelyezése
18.§ (1) A teljes település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlés sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére nem alkalmas területek:
a) Történeti településrész (A település történeti magja és az utak),
b) Temetőterülete,
c) Régészeti lelőhely területe,
d) Országos ökológiai hálózat magterülete és pufferzónája,
e) Helyi jelentőségű természetvédelmi terület,
f) Erdőterületként szabályozott terület,
g)Tájképvédelmi terület.
(2) A teljes település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlés sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére elsősorban alkalmas területek:
a) gazdasági területek,
b) ipari területek.
A sajátos építményre, műtárgyra vonatkozó követelmények
19.§ (1) Történeti településrészen, műemléki környezetben, helyi védelemben részesülő területen, tájképvédelmi területen a hálózatépítés elsősorban földalatti elhelyezéssel kivitelezhető.
(2) Beépített területen, beépítésre szánt területen, ahol a villamos energia ellátás hálózatai és az elektronikus hírközlési hálózatok is föld feletti vezetésűek:
a) villamos energia hálózati rekonstrukció,
b) közvilágítási hálózati rekonstrukció,
során a vezetékeket a meglévő oszlopsorra illetve közös tartóoszlopra kell fektetni. Közös oszlopsorra való telepítés bármilyen akadályoztatása esetén, az építendő hálózat elsősorban földalatti kivitelezéssel építhető.
(3) Elektronikus hírközlési építményt, valamint elektromos elosztót, oszloptranszformátort:
a) elsősorban állami vagy önkormányzati területen meglévő alépítmények közös eszköz használatával lehet elhelyezni.
b) Műemléki vagy helyi védettségű épületek közeléből a következő rekonstrukció alkalmával át kell helyezni a látvány kedvezőbb érvényesülése érdekében.
(4) Tájképvédelmi területen új, önálló adóantenna nem helyezhető el.
(5) A település területén elektronikus hírközlési magasépítmény, adótorony, 6 m magasságot maghaladó antennatartó szerkezet, zászlótartó oszlop:
a) belterületen, illetve a belterületi határtól számított 200 m-es távolságon belül, valamint védett természeti területen nem helyezhető el és
b) egyéb területen a tájba illeszkedés látványtervvel igazolandó.
(6) A település területén 10 m-nél magasabb hírközlési magasépítmény, adótorony, antennatartó szerkezet nem helyezhető el.
A reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények célja és hatálya
20.§ (1) E rendelet célja Zalaerdőd településképének védelme érdekében a település területén elhelyezhető reklámhordozók számának, formai és technológiai feltételeinek, valamint elhelyezésük módjának szabályozása.
(2) Reklám közzététele és reklámhordozók, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezése kizárólag a településközpont, vegyes terület illetve normáltelkes falusias lakóterület Önkormányzati tulajdonú közterületén, köztulajdonban álló ingatlanokon, kizárólag utcabútor igénybevételével lehetséges.
(3) Reklám közzététele és reklámhordozók, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezése nem megengedett a településkép szempontjából kiemelt területen (történeti településrész) így különösen műemlék területen, műemléki környezetben.
(4) A település területén óriásplakát, építési reklámháló, fényreklám, zajreklám nem helyezhető el.
[40] (5) A lakosság általános tájékoztatását szolgáló útbaigazító tábla, térkép, közterületeken, szabadon elhelyezhető. Kialakítása, anyaghasználata e rendeletben előírtakhoz igazodjon. Elhelyezése a településképet, utcaképet nem bonthatja meg.
(6) A helyi termelő, szolgáltató, vendéglátó egységek tevékenységük hirdetésére, saját ingatlanukon belül, cégéreket, figyelemfelkeltő táblákat helyezhetnek el.
(7) A reklámok közterületen és magánterületen történő elhelyezését szabályozó jogszabályokban meghatározott tilalmak és rendelkezések alól az önkormányzat polgármestere adhat felmentést az alábbi feltételek esetén:
a) a település szempontjából jelentős esemény, vagy tájékoztatás érdekében szükséges és
b) legfeljebb évente összesen tizenkét naptári hét időszakra történik a reklám közzététele és a reklámhordozók, reklámhordozó tartó berendezések elhelyezése.
[41] (8)
(9) Reklám közzététele és reklámhordozók, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezése amennyiben a közlekedés- és közbiztonságot zavarja nem helyezhető el.
(10) Nem helyezhető el reklámeszköz, kivéve az adományozó nevét feltüntető táblát:
a) közterületen álló fán, kivéve favédőrácson,
b) közterületnek minősülő parkban, kivéve sportparkban,
c) védett természeti területen,
d) vízfolyás árterében, kivéve a cég- és címtáblát, cégért, cégfeliratot, megállító reklámeszközt.
V. FEJEZET
KÖTELEZŐ SZAKMAI KONZULTÁCIÓ
Rendelkezés a településkép-védelmi tájékoztatásról és szakmai konzultációról
21.§
(1) Belterületen az e rendelet hatálya alá tartozó kérdésekben kötelező a szakmai konzultáció igénybe vétele.
(2) A konzultációra vonatkozó kérelmet a Képviselő-testületnél kell előterjeszteni.
(3) A kérelem tartalmi követelményei:
a) helyszín megjelölése (cím, helyrajzi szám),
b) tervezési program (tervezett tevékenység leírása),
c) vázlatterv, vázlatrajz, amennyiben rendelkezésre áll.
VI. FEJEZET
TELEPÜLÉKKÉP BEJELENTÉSI ELJÁRÁS
1. A bejelentési eljárással érintett építmények, reklámhordozók, rendeltetésváltozások köre
22. § E rendeletet kell alkalmazni a reklám berendezés elhelyezésénél, fenntartásánál, illetve aki reklámberendezést tart fenn, vagy kíván elhelyezni, valamint ilyen céllal felületet alakít ki.
2. A településképi bejelentéshez kötött eljárások
23. § [42] (1) A Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a település területén reklám- és reklámhordozó elhelyezése, önálló reklámtartó építmény építése, vagy ilyen célú felület kialakítása esetén.
[43] (2) Amennyiben az (1) bekezdésben szereplő reklámelhelyezésekre közterületen kerül sor, a közterület-használati engedély kiadására csak a településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően kerülhet sor.
(2) A településképi bejelentési eljárás részletes szabályai
24. § (1) A településképi bejelentési eljárás az ügyfél által a polgármesterhez benyújtott – papíralapú – bejelentésre indul. A bejelentéshez papíralapú dokumentációt vagy a dokumentációt tartalmazó digitális adathordozót kell mellékelni.
(2) Reklám-elhelyezések esetében – megfelelő jogosultsággal rendelkező tervező által készített –
a) műleírást,
b) közterületi elhelyezés esetén (a mobil megállító tábla kivételével) helyszínrajzot a szomszédos építmények és a terepviszonyok feltüntetésével,
c) a reklámberendezés elhelyezésének, illetve rögzítésének műszaki megoldását,
d) az építmény érintett részletét, 2 m2-t meghaladó felületű berendezés esetén az érintett felület egészét ábrázoló homlokzatot, valamint
e) látványtervet vagy fotómontázst.
[44] (3) A településképi bejelentés és a mellékelt tervdokumentáció értékelése során a településképbe, az épített és természeti környezethez esztétikusan illeszkedő, ezáltal annak előnyösebb megjelenését segítő megoldási szempontokat kell érvényesíteni.
[45] (4) Az eljárás vizsgálati szempontjai:
a) a tervezett megoldás megfelel-e jelen rendelet előírásainak,
b) a tervezett megoldás nem zavarja-e a környezetében levő épületek, építmények, utcák, terek, használhatóságát,
c) a cégtáblák, egyéb grafikai elemek, továbbá a reklámok, reklámhordozók, reklámhordozót tartó berendezések mérete, nagysága, anyaga, kialakítása megfelel-e a településképhez igazodó esztétikus elhelyezés követelményeinek,
d) a tervezett megoldás esztétikusan illeszkedik-e a környezetébe, figyelembe veszi-e a környező beépítés sajátosságait,
e) meglévő építmények rendeltetésének – részleges vagy teljes – megváltoztatása esetén a helyi építési szabályzat előírásainak megfelel-e.
[46] (5) A településképi bejelentéshez kötött tevékenység a bejelentés alapján, a tudomásul vételt igazoló hatósági határozat birtokában, az abban foglalt esetleges kikötések figyelembevételével a településképi bejelentéstől számított 15. napot követően kezdhető meg, ha ahhoz más hatósági engedély nem szükséges.
[47] (6)
VII. FEJEZET
A TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉS
A településképi kötelezési eljárás
25.§ (1) A jelen rendeletben foglalt rendelkezések megsértése településképi kötelezési eljárás megindítását vonja maga után.
(1) A településképi kötelezési eljárást a polgármester folytatja le a jogszabályokban foglalt szabályok szerint.
VIII. FEJEZET
ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSI ÉS ÖSZTÖNZŐRENDSZER
A helyi védett értékek megőrzésének helyi ösztönző rendszere
26.§ Az önkormányzat a helyi védett érték fenntartását, felújítását, rekonstrukcióját a következő formákban támogathatja:
a) a költségvetésben erre a célra elkülönített Alapból pályázat útján,
[48] b)
Helyi Értékvédelmi Alap
27.§ (1) A Képviselő-testület a helyi egyedi védelem alatt álló építmények fenntartásának, megőrzésének támogatására Helyi Értékvédelmi Alapot (a továbbiakban: Alap) hoz létre.
(2) Az Alap éves pénzügyi keretét az Önkormányzat a tárgyévi költségvetésében határozza meg.
(3) Az Alapból támogatási igény alapján vissza nem térítendő támogatás nyújtható (a továbbiakban: helyi értékvédelmi támogatás).
A helyi értékvédelmi támogatás igénybevételének és elszámolásának rendje
28. §
(1) Támogatási igényt az ingatlannal rendelkezni jogosult vagy annak hozzájárulásával az ingatlan használója is benyújthat.
(2) Támogatási igény a védettséggel összefüggésben felmerülő többletköltségek finanszírozására terjeszthető elő, az általános ingatlantulajdonosi kötelezettségként fennálló fenntartási, karbantartási kiadásokra, illetőleg az ingatlantulajdonos saját igényét szolgáló beruházásokra nem.
(3) A támogatási kérelemben fel kell tüntetni, illetve csatolni kell:
a) a kérelmező nevét, címét, elérhetőségeit,
b) az ingatan címét, helyrajzi számát,
c) a tervezett beruházás részletes leírását, különös tekintettel azokra a tételekre, amelyek a védelemből eredő többletköltséget eredményezik,
d) a felújítás tervezett költségvetését,
e) építési engedélyhez kötött munka esetén az építési engedélyezési tervdokumentációt és a jogerős építési engedélyt,
f) építési engedélyhez nem kötött munka esetén az építési engedélyezési tervdokumentációnak megfelelő terveket, az elvégezendő munka leírását,
g) fénykép-dokumentációt az építmény állapotáról, homlokzatáról,
h) az igényelt támogatási összeg megjelölését, felhasználásának tervezett módját és a munka elkészülésének vállalt határidejét.
(4) A támogatási igények az Alap kimerüléséig folyamatosan benyújthatók, a beérkezett kérelmekről a Képviselő-testület a benyújtást követő munkaterv szerinti ülésén dönt.
(5) Az önkormányzati támogatás a védett érték megóvása, állagának megőrzése érdekében a végzett munkák költségének 50 %-áig terjedhet, de legfeljebb 500.000,- Ft lehet.
(6) A forrás szűkössége esetén az egy időben döntés alatt álló kérelmek közül előnyt élvez az a támogatási igény, amelyik
a) helyi szinten kiemelt jelentőségű épületre (helye, kora vagy szerepe miatt) vonatozik,
b) már elkezdett felújítási munka befejezésére irányul.
(7) Támogatás ugyanarra az ingatlanra legfeljebb 5 évente adható.
(8) A támogatásban részesült kérelmezővel (a továbbiakban: kedvezményezett) az Önkormányzat támogatási szerződést köt. A kedvezményezett köteles minden olyan körülményt jelezni, amely a pályázati támogatás szerződés szerinti felhasználását akadályozza. Ebben az esetben szerződésmódosításra kerülhet sor.
(9) A felújítási munka elkészültét a kedvezményezett köteles bejelenteni, az elkészült munkát a Képviselő-testület – függetlenül attól, hogy az építési engedély köteles volt-e – a helyszínen ellenőrzi.
(10) Az építési munka elkészültének bejelentésével egy időben elszámolást kell benyújtani a Képviselő-testülethez, melyben számlákkal kell igazolni a felújítás teljes bekerülési költségének legalább 80 %-át.
(11) A támogatás elszámolásának elfogadásáról a Képviselő-testület dönt.
(12) A jogosulatlanul igénybe vett, nem cél szerint felhasznált vagy fel nem használt támogatást a kedvezményezett köteles – kamatokkal – visszatéríteni, ami iránt a Képviselő-testület intézkedik.
(13) Az önkormányzati támogatással felújított épület védettsége 10 éven belül nem törölhető.
IX. FEJEZET
ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK
29. §
(1) Ez a rendelet kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.
(2) E rendelet a Zalaerdőd Község Helyi Építési Szabályzatáról szóló 14/2004. (XII.15.) önkormányzati rendelettel és mellékleteivel, függelékeivel (továbbiakban: HÉSZ), valamint jelen rendelet mellékleteivel és függelékeivel együtt alkalmazandó.

Bódis József Tibor
polgármester

Bencze Gyöngyi
jegyző

Kihirdetési záradék
E rendelet 2017. december 31. napján kihirdetésre került.

Bencze Gyöngyi

jegyző

[1] Módosította a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 1. § (1). Hatályos: 2019. december 6.
[2] Módosította a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 1. § (2). Hatályos: 2019. december 6.
[3] Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 12. § a). Hatálytalan: 2019. december 6.
[4]-[5] Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 12. § a). Hatálytalan: 2019. december 6.
[6] Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 12. § a). Hatálytalan: 2019. december 6.
[7] Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 12. § a). Hatálytalan: 2019. december 6.
[8]-[12] Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 12. § a). Hatálytalan: 2019. december 6.
[13] Beiktatta a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 2. §. Hatályos: 2019. december 6.
[14] Módosította a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 3. § (1). Hatályos: 2019. december 6.
[15] Módosította a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 3. § (2). Hatályos: 2019. december 6.
[16] Beiktatta 8 7/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 3. § (3). Hatályos: 2019. december 6.
[17] Beiktatta a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 3. § (3). Hatályos: 2019. december 6.
[18] Beiktatta a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 3. § (3). Hatályos: 2019. december 6.
[19] Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 12. § b). Hatálytalan: 2019. december 6.
[20] Módosította a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 4. §. Hatályos: 2019. december 6.
[21] Módosította a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 5. §. Hatályos: 2019. december 6.
[22] Módosította a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 5. §. Hatályos: 2019. december 6.
[23] Módosította a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 6. §. Hatályos: 2019. december 6.
[24] Módosította a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 6. §. Hatályos: 2019. december 6.
[25] Módosította a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 6. §. Hatályos: 2019. december 6.
[26] Módosította a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 7. §. Hatályos: 2019. december 6.
[27] Módosította a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 7. §. Hatályos: 2019. december 6.
[28]-[36] Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 12. § c). Hatálytalan: 2019. december 6.
[37] Módosította a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 8. §. Hatályos: 2019. december 6.
[38] Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 12. § d). Hatálytalan: 2019. december 6.
[39] Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 12. § e). Hatálytalan: 2019. december 6.
[40] Módosította a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 9. §. Hatályos: 2019. december 6.
[41] Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 12. § f). Hatálytalan: 2019. december 6.
[42] Módosította a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 10. §. Hatályos: 2019. december 6.
[43] Módosította a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 10. §. Hatályos: 2019. december 6.
[44] Módosította a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 11. §. Hatályos: 2019. december 6.
[45] Módosította a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 11. §. Hatályos: 2019. december 6.
[46] Módosította a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 11. §. Hatályos: 2019. december 6.
[47] Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 12. § h). Hatálytalan: 2019. december 6.
[48] Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 12. § i). Hatálytalan: 2019. december 6.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás