Tartalomjegyzék
- Szerkezet
30/2018. (X. 11.) AM rendelet
az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról1
A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (5) bekezdésében,
a 2. alcím tekintetében a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény 30. § (2) bekezdés f) pontjában,
a 3. és 4. alcím tekintetében a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdés a) pontjában
kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1. Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet módosítása
1. § Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet [a továbbiakban: 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet] 3. számú melléklete az 1. melléklet szerint módosul.
a) 5. § (2) bekezdés c) pont ca) alpontjában az „állat-egészségügyi nyilvántartásba vételi, nyilvántartás vezetési és” szövegrész helyébe az „állat-egészségügyi és nyilvántartásba vételi, nyilvántartás vezetési, továbbá” szöveg;
b) 7. § (6) bekezdésében a „10 500 millió forint” szövegrész helyébe a „12 000 millió forint” szöveg, valamint a „6500 millió forintot” szövegrész helyébe a „8000 millió forintot” szöveg;
c) 1. számú mellékletébe foglalt táblázat
ca) B:25 mezőjében az „(RHDV)” szövegrész helyébe az „(RHDV 1 és 2)” szöveg,
cb) D:25 mezőjében a „300 Ft/alkalom/vakcina” szövegrész helyébe a „900 Ft/alkalom/vakcina (évente legfeljebb 2 alkalom/egyed)” szöveg;
d) 2. számú melléklet 4. pont 3. alpontjában az „állat-egészségügyi nyilvántartásba vételi, nyilvántartási és” szövegrész helyébe az „állat-egészségügyi és nyilvántartásba vételi, nyilvántartás vezetési, továbbá” szöveg;
e) 2. számú melléklet 6. pontjában az „ügyfél cégszerű aláírása” szövegrész helyébe az „ügyfél aláírása” szöveg;
f) 3. számú melléklet 3. pont 3. alpontjában a „járási hivatal igazolás száma” szövegrész helyébe a „járási hivatal döntésének száma” szöveg
lép.
3. § Hatályát veszti a 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet
a) 5. § (2) bekezdés b) pontjában az „ , és a jóváhagyási kérelemhez mellékeli a hatósági állatorvos erről szóló igazolását” szövegrész,
2. A dísznövény szaporítóanyagok forgalomba hozataláról szóló
45/2008. (IV. 11.) FVM rendelet módosítása
4. § A dísznövény szaporítóanyagok forgalomba hozataláról szóló 45/2008. (IV. 11.) FVM rendelet 1. számú melléklete helyébe a 2. melléklet lép.
3. Az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet módosítása
5. § Az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet [a továbbiakban: 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet] 1. § 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(E rendelet alkalmazásában:)
6. § A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 4. § (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A program keretében a kedvezményezettek számára az alábbi termékek kerülhetnek kiosztásra:)
„e) „I/c. natúr joghurt” és „I/c. natúr kefir”: a MÉ 13. melléklet B. rész 2.1.1. pont a) és b) alpontjában meghatározott élőflórás savanyú natúr tejkészítmény (natúr joghurt és kefir), amely – az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 23. cikk (5) bekezdésének megfelelően – 100 tömegszázalékban tartalmaz tejet, és megfelel a 2017/40/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 10. cikk (2) bekezdésében foglalt feltételnek;”
7. § A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 9. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:
8. § (1) A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 10. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
(2) A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 10. §-a a következő (13) bekezdéssel egészül ki:
9. § (1) A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 11. § (1) bekezdés j) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A támogatás igénylésének feltétele, hogy a szállítási szerződés legalább az alábbi elemeket tartalmazza:)
(2) A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 11. § (1) bekezdése a következő t) ponttal egészül ki:
(A támogatás igénylésének feltétele, hogy a szállítási szerződés legalább az alábbi elemeket tartalmazza:)
(3) A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 11. §-a a következő (8) bekezdéssel egészül ki:
10. § (1) A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 12. §-a a következő (2a)–(2d) bekezdéssel egészül ki:
(2) A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 12. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
(3) A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 12. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
(4) A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 12. §-a a következő (10a) bekezdéssel egészül ki:
11. § A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 13. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A kiállított számlának az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 169. §-ában leírt kötelező adattartalmon felül tételesen tartalmaznia kell)
12. § A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 15. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
13. § A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 17. §-a a következő (10) és (11) bekezdéssel egészül ki:
14. § A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 3. melléklete helyébe a 3. melléklet lép.
4. A szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához a 2017/2018–2019/2020 borpiaci években igényelhető támogatásról szóló 1/2018. (II. 1.) FM rendelet módosítása
15. § A szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához a 2017/2018–2019/2020 borpiaci években igényelhető támogatásról szóló 1/2018. (II. 1.) FM rendelet [a továbbiakban: 1/2018. (II. 1.) FM rendelet] 7. § (5) bekezdés c) és d) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
(Az egyéni tervhez csatolni kell)
16. § Az 1/2018. (II. 1.) FM rendelet 11. § (2) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A szőlőültetvény termesztéstechnológiai módszereinek javítása esetén nem nyújtható be egyéni terv olyan területre:)
17. § Az 1/2018. (II. 1.) FM rendelet 20. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
18. § Az 1/2018. (II. 1.) FM rendelet a következő 23/C. §-sal egészül ki:
19. § Az 1/2018. (II. 1.) FM rendelet 6. melléklete a 4. melléklet szerint módosul.
5. Záró rendelkezés
20. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet a 30/2018. (X. 11.) AM rendelethez
2. melléklet a 30/2018. (X. 11.) AM rendelethez
|
|
A |
B |
|
1. |
Nemzetség vagy faj |
Kórokozók, kártevők |
|
2. |
1. Begonia x hiemalis Fotsch |
Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában |
|
3. |
|
1.1 Aleyrodidae, különösen Bemisia tabaci |
|
4. |
|
1.2 Aphelenchoides spp. |
|
5. |
|
1.3 Ditylenchus destructor |
|
6. |
|
1.4 Meloidogyne spp. |
|
7. |
|
1.5 Myzus ornatus |
|
8. |
|
1.6 Otiorrhynchus sulcatus |
|
9. |
|
1.7 Sciara |
|
10. |
|
1.8 Thysanoptera, különösen Frankliniella occidentalis |
|
11. |
|
2. Baktériumok |
|
12. |
|
2.1 Erwinia chrysanthemi |
|
13. |
|
2.2 Rhodococcus fascians |
|
14. |
|
2.3 Xanthomonas campestris pv. begoniae |
|
15. |
|
3. Gombák |
|
16. |
|
3.1 Lisztharmat |
|
17. |
|
3.2 Szárrothadás kórokozói (Phytophthora spp., Pythium spp. és Rhizoctonia spp.) |
|
18. |
|
4. Vírusok és vírusszerű szervezetek, és különösen |
|
19. |
|
4.1 Levélfodrosodás |
|
20. |
|
4.2 Toszpovírusok (Tomato spotted wilt vírus, Impatiens necrotic spot vírus) |
|
21. |
2. Citrus |
5. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában |
|
22. |
|
5.1 Aleurothrixus floccosus (Mashell) |
|
23. |
|
5.2 Meloidogyne spp. |
|
24. |
|
5.3 Parabemisia myricae (Kuwana) |
|
25. |
|
5.4 Tylenchulus semipenetrans |
|
26. |
|
6. Gombák |
|
27. |
|
6.1 Phytophthora spp. |
|
28. |
|
7. Vírusok és vírusszerű szervezetek és különösen |
|
29. |
|
7.1 Viroidok, pl. exocortis, cachexia-xyloporosis |
|
30. |
|
7.2 A fiatal levelek psorosis-jellegű tüneteit előidéző betegségek |
|
31. |
|
7.3 Psorosis, Ring Spot, Cristacortis, Impietratura, Concave gum |
|
32. |
|
7.4 Infectious variegation |
|
33. |
|
7.5 Citrus leaf rugose |
|
34. |
3. Dendranthema x grandiflorum |
8. Rovarok, atkák és fonalférgek fejlődésük valamennyi stádiumában |
|
35. |
|
8.1 Agromyzidae |
|
36. |
|
8.2 Aleyrodidae, különösen Bemisia tabaci |
|
37. |
|
8.3 Aphelenchoides spp. |
|
38. |
|
8.4 Diarthronomia chrysanthemi |
|
39. |
|
8.5 Lepidoptera, különösen Cacoecimorpha pronubana, Epichoristodes Acerbella |
|
40. |
|
8.6 Thysanoptera, különösen Frankliniella occidentalis |
|
41. |
|
9. Baktériumok |
|
42. |
|
9.1 Agrobacterium tumefaciens |
|
43. |
|
9.2 Erwinia chrysanthemi |
|
44. |
|
10. Gombák |
|
45. |
|
10.1 Fusarium oxisporum spp. chrysanthemi |
|
46. |
|
10.2 Puccinia chrysanthemi |
|
47. |
|
10.3 Pythium spp. |
|
48. |
|
10.4 Rhizoctonia solani |
|
49. |
|
10.5 Verticillium spp. |
|
50. |
|
11. Vírusok és vírusszerű szervezetek, és különösen |
|
51. |
|
11.1 Chrysanthemum B mozaik vírus |
|
52. |
|
11.2 Tomato aspermy cucumo vírus |
|
53. |
4. Dianthus caryophyllus L. |
12. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában |
|
54. |
|
12.1 Agromyzidae |
|
55. |
|
12.2 Aleyrodidae, különösen Bemisia tabaci |
|
56. |
|
12.3 Thysanoptera, különösen Frankliniella occidentalis |
|
57. |
|
12.4 Lepidoptera, különösen Cacoecimorpha pronubana, Epichoristodes acerbella |
|
58. |
|
13. Gombák |
|
59. |
|
13.1 Alternaria dianthi |
|
60. |
|
13.2 Alternaria dianthicola |
|
61. |
|
13.3 Fusarium oxisporum f. spp. dianthi |
|
62. |
|
13.4 Mycosphaerella dianthi |
|
63. |
|
13.5 Phytophthora nicotiana spp. parasitica |
|
64. |
|
13.6 Rhizoctonia solani |
|
65. |
|
13.7 Szárrothadás: Fusarium spp. és Pythium spp. |
|
66. |
|
13.8 Uromyces dianthi |
|
67. |
|
14. Vírusok és vírusszerű szervezetek és különösen |
|
68. |
|
14.1 Carnation etched ring caulimovírus |
|
69. |
|
14.2 Carnation mottle carmovírus |
|
70. |
|
14.3 Carnation necrotic fleck closterovírus |
|
71. |
|
14.4 Toszpovírusok (Paradicsom foltos hervadását okozó vírus, Impatiens üszökfolt vírus) |
|
72. |
5. Euphorbia pulcherrima |
15. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában |
|
73. |
|
15.1 Aleyrodidae, különösen Bemisia tabaci |
|
74. |
|
16. Baktériumok |
|
75. |
|
16.1 Erwinia chrysanthemi |
|
76. |
|
17. Gombák |
|
77. |
|
17.1 Fusarium spp. |
|
78. |
|
17.2 Pythium ultimum |
|
79. |
|
17.3 Phytophthora spp. |
|
80. |
|
17.4 Rhizoctonia solani |
|
81. |
|
17.5 Thielaviopsis basicola |
|
82. |
|
18. Vírusok és vírusszerű szervezetek és különösen |
|
83. |
|
18.1 Toszpovírusok (Tomato spotted wilt vírus, Impatiens spot vírus) |
|
84. |
6. Gerbera L. |
19. Rovarok, atkák és fonálférgek a fejlődésük valamennyi stádiumában |
|
85. |
|
19.1 Agromyzidae |
|
86. |
|
19.2 Aleurodidae, különösen Bemisia tabaci |
|
87. |
|
19.3 Aphelenchoides spp. |
|
88. |
|
19.4 Lepidoptera |
|
89. |
|
19.5 Meloidogyne |
|
90. |
|
19.6 Thysanoptera, különösen Frankliniella occidentalis |
|
91. |
|
20. Gombák |
|
92. |
|
20.1 Fusarium spp. |
|
93. |
|
20.2 Phytophthora cryptogea |
|
94. |
|
20.3 Lisztharmat |
|
95. |
|
20.4 Rhizoctonia solani |
|
96. |
|
20.5 Verticillium spp. |
|
97. |
|
21. Vírusok és vírusszerű szervezetek és különösen |
|
98. |
|
21.1 Toszpovírusok (Tomato spotted wilt vírus, Impatiens necrotic spot vírus) |
|
99. |
7. Gladiolus L. |
22. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában |
|
100. |
|
22.1 Ditylenchus dipsaci |
|
101. |
|
22.2 Thysanoptera, különösen Frankliniella occidentalis |
|
102. |
|
23. Baktériumok |
|
103. |
|
23.1 Pseudomonas marginata |
|
104. |
|
23.2 Rhodococcus fascians |
|
105. |
|
24. Gombák |
|
106. |
|
24.1 Bortrytis gladiolorum |
|
107. |
|
24.2 Curvularia trifolii |
|
108. |
|
24.3 Fusarium oxisporum spp. gladioli |
|
109. |
|
24.4 Penicillium gladioli |
|
110. |
|
24.5 Sclerotinia spp. |
|
111. |
|
24.6 Septoria gladioli |
|
112. |
|
24.7 Urocystis gladiolicola |
|
113. |
|
24.8 Uromyces transversalis |
|
114. |
|
25. Vírusok és vírusszerű szervezetek, és különösen |
|
115. |
|
25.1 Aster yellow mycoplasma |
|
116. |
|
25.2 Corky pit agent |
|
117. |
|
25.3 Cucumber mosaic vírus |
|
118. |
|
25.4 Gladiolus ringspot vírus (syn. Narcissus latent vírus) |
|
119. |
|
25.5 Tobacco rattle vírus |
|
120. |
|
26. Egyéb káros szervezetek: |
|
121. |
|
26.1 Cyperus esculentus |
|
122. |
8. Lilium L. |
27. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában |
|
123. |
|
27.1 Aphelenchoides spp. |
|
124. |
|
27.2 Rhyzoglyphus spp. |
|
125. |
|
27.3 Pratylenchus penetrans |
|
126. |
|
27.4 Rotylenchus robustus |
|
127. |
|
27.5 Thysanoptera, különösen Frankliniella occidentalis |
|
128. |
|
28. Baktériumok |
|
129. |
|
28.1 Erwinia carotovora subsp. carotovora |
|
130. |
|
28.2 Rhodococcus fascians |
|
131. |
|
29. Gombák |
|
132. |
|
29.1 Cylindrocarpon destructans |
|
133. |
|
29.2 Fusarium oxisporum f. sp. lilii |
|
134. |
|
29.3 Pythium spp. |
|
135. |
|
29.4 Rhizoctonia spp. |
|
136. |
|
29.5 Rhizopus spp. |
|
137. |
|
29.6 Sclerotium spp. |
|
138. |
|
30. Vírusok és vírusszerű szervezetek és különösen |
|
139. |
|
30.1 Cucumber mosaic vírus |
|
140. |
|
30.2 Lily symptomless vírus |
|
141. |
|
30.3 Lily x vírus |
|
142. |
|
30.4 Tobacco rattle vírus |
|
143. |
|
30.5 Tulip breaking vírus |
|
144. |
|
31. Egyéb káros szervezetek |
|
145. |
|
31.1 Cyperus esculentus |
|
146. |
9. Malus Miller |
32. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában |
|
147. |
|
32.1 Anarsia lineatella |
|
148. |
|
32.2 Eriosoma lanigerum |
|
149. |
|
32.3 Pajzstetvek, különösen Epidiaspis leperii, Pseudaulacaspis pentagona, Quadraspidiotus perniciosus |
|
150. |
|
33. Baktériumok |
|
151. |
|
33.1 Agrobacterium tumefaciens |
|
152. |
|
33.2 Pseudomonas syringae pv. syringae |
|
153. |
|
34. Gombák |
|
154. |
|
34.1 Armillariella mellea |
|
155. |
|
34.2 Chondrostereum purpureum |
|
156. |
|
34.3 Nectria galligena |
|
157. |
|
34.4 Phytophthora cactorum |
|
158. |
|
34.5 Rosellinia necatrix |
|
159. |
|
34.6 Venturia spp. |
|
160. |
|
34.7 Verticillium spp. |
|
161. |
|
35. Vírusok és vírusszerű szervezetek |
|
162. |
|
35.1 Mind |
|
163. |
10. Narcissus L. |
36. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában |
|
164. |
|
36.1 Aphelenchoides subtenuis |
|
165. |
|
36.2 Ditylenchus destructor |
|
166. |
|
36.3 Eumerus spp. |
|
167. |
|
36.4 Merodon equestris |
|
168. |
|
36.5 Pratylenchus penetrans |
|
169. |
|
36.6 Rhizoglyhidae |
|
170. |
|
36.7 Tarsonemidae |
|
171. |
|
37. Gombák |
|
172. |
|
37.1 Fusarium oxysporum f. sp. narcissi |
|
173. |
|
37.2 Sclerotinia spp. |
|
174. |
|
37.3 Sclerotium bulborum |
|
175. |
|
38. Vírusok és vírusszerű szervezetek, és különösen |
|
176. |
|
38.1 Tobacco rattle vírus |
|
177. |
|
38.2 Narcissus white streak argent |
|
178. |
|
38.3 Narcissus yellow stripe vírus |
|
179. |
|
39. Egyéb káros szervezetek |
|
180. |
|
39.1 Cyperus esculentus |
|
181. |
11. Pelargonium L. |
40. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában |
|
182. |
|
40.1 Aleyrodidae, különösen Bemisia tabaci |
|
183. |
|
40.2 Lepidoptera |
|
184. |
|
40.3 Thysanoptera, különösen a Frankliniella occidentalis |
|
185. |
|
41. Baktériumok |
|
186. |
|
41.1 Rhodococcus fascians |
|
187. |
|
41.2 Xanthomonas campestris pv. pelargonii |
|
188. |
|
42. Gombák |
|
189. |
|
42.1 Puccinia pelargonii zonalis |
|
190. |
|
42.2 Szárrothadás kórokozói (Botrytis spp., Pythium spp.) |
|
191. |
|
42.3 Verticillium spp. |
|
192. |
|
43. Vírusok és vírusszerű szervezetek és különösen |
|
193. |
|
43.1 Pelargonium flower break carmovírus |
|
194. |
|
43.2 Pelargonium leaf curl tombusvírus |
|
195. |
|
43.3 Pelargonium line pattern vírus |
|
196. |
|
43.4 Toszpovírusok (Tomato spotted wilt vírus, Impatiens necrotic spot vírus) |
|
197. |
12. Phoenix |
44. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában |
|
198. |
|
44.1 Thysanoptera |
|
199. |
|
45. Gombák |
|
200. |
|
45.1 Exosporium palmivorum |
|
201. |
|
45.2 Gliocladium vermoeseni |
|
202. |
|
45.3 Graphiola phoenicis |
|
203. |
|
45.4 Pestalotia phoenicis |
|
204. |
|
45.5 Pythium spp. |
|
205. |
|
46. Vírusok és vírusszerű szervezetek |
|
206. |
|
46.1 Mind |
|
207. |
13. Pinus nigra |
47. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában |
|
208. |
|
47.1 Blastophaga spp. |
|
209. |
|
47.2 Rhyacionia buoliana |
|
210. |
|
48. Gombák |
|
211. |
|
48.1 Ophodermium seditiosum |
|
212. |
|
49. Vírusok és vírusszerű szervezetek és különösen |
|
213. |
|
49.1 Mind |
|
214. |
14. Prunus L. |
50. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában |
|
215. |
|
50.1 Capnodis tenebrionis |
|
216. |
|
50.2 Meloidogyne spp. |
|
217. |
|
50.3 Pajzstetvek, különösen Epidiaspis leperii, Pseudaulacaspis pentagona, Quadraspidiotus perniciosus |
|
218. |
|
51. Baktériumok |
|
219. |
|
51.1 Agrobacterium tumefaciens |
|
220. |
|
51.2 Pseudomonas syringae pv. mors prunorum |
|
221. |
|
51.3 Pseudomonas syringae pv. syringae |
|
222. |
|
52. Gombák |
|
223. |
|
52.1 Armillariella mellea |
|
224. |
|
52.2 Chondrostereum purpureum |
|
225. |
|
52.3 Nectria galligena |
|
226. |
|
52.4 Rosellinia necatrix |
|
227. |
|
52.5 Taphrina deformans |
|
228. |
|
52.6 Verticillium spp. |
|
229. |
|
53. Vírusok és vírusszerű szervezetek és különösen |
|
230. |
|
53.1 Prune dwarf vírus |
|
231. |
|
53.2 Prunus necrotic ringspot vírus |
|
232. |
15. Pyrus L. |
54. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában |
|
233. |
|
54.1 Anarsia lineatella |
|
234. |
|
54.2 Eriosoma lanigerum |
|
235. |
|
54.3 Pajzstetvek, különösen Epidiaspis leperii, Pseudaulacaspis pentagona, Quadraspidiotus perniciosus |
|
236. |
|
55. Baktériumok |
|
237. |
|
55.1 Agrobacterium tumefaciens |
|
238. |
|
55.2 Pseudomonas syringae pv. syringae |
|
239. |
|
56. Gombák |
|
240. |
|
56.1 Armillariella mellea |
|
241. |
|
56.2 Chondrostereum purpureum |
|
242. |
|
56.3 Nectria galligena |
|
243. |
|
56.4 Phytophthora spp. |
|
244. |
|
56.5 Rosellinia necatrix |
|
245. |
|
56.6 Verticillium spp. |
|
246. |
|
57. Vírusok és vírusszerű szervezetek |
|
247. |
|
57.1 Mind |
|
248. |
16. Rosa |
58. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában |
|
249. |
|
58.1 Lepidoptera, különösen Epichoristodes acerbella, Cacoecimorpha pronubana |
|
250. |
|
58.2 Meloidogyne spp. |
|
251. |
|
58.3 Pratylenchus spp. |
|
252. |
|
58.4 Tetranychus urticae |
|
253. |
|
59. Baktériumok |
|
254. |
|
59.1 Agrobacterium tumefaciens |
|
255. |
|
60. Gombák |
|
256. |
|
60.1 Chondrostereum purpureum |
|
257. |
|
60.2 Coniothyrium spp. |
|
258. |
|
60.3 Diplocarpon rosae |
|
259. |
|
60.4 Peronospora sparsa |
|
260. |
|
60.5 Phragmidium spp. |
|
261. |
|
60.6 Rosellinia necatrix |
|
262. |
|
60.7 Sphaeroteca pannosa |
|
263. |
|
60.8 Verticillium spp. |
|
264. |
|
61. Vírusok és vírusszerű szervezetek, és különösen |
|
265. |
|
61.1 Apple mosaic vírus |
|
266. |
|
61.2 Arabis mosaic nepovírus |
|
267. |
|
61.3 Prunus necrotic ringspot vírus |
|
268. |
17. Palmae, a következő nemzetségek és fajok tekintetében |
62. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában |
|
269. |
17.1 Areca catechu L. |
62.1 Rhynchophorus ferrugineus (Olivier) |
|
270. |
17.2 Syagrus romanzoffiana (Cham.) Glassman |
|
|
271. |
17.3 Arenga pinnata (Wurmb) Merr. |
|
|
272. |
17.4 Bismarckia Hildebr. & |
|
|
273. |
17.5 Borassus flabellifer L. |
|
|
274. |
17.6 Brahea armata S. Watson |
|
|
275. |
17.7 Brahea edulis H. Wendl. |
|
|
276. |
17.8 Butia capitata (Mart.) Becc. |
|
|
277. |
17.9 Calamus merrillii Becc. |
|
|
278. |
17.10 Caryota maxima Blume |
|
|
279. |
17.11 Caryota cumingii Lodd. ex Mart. |
|
|
280. |
17.12 Chamaerops humilis L. |
|
|
281. |
17.13 Cocos nucifera L. |
|
|
282. |
17.14 Corypha utan Lam. |
|
|
283. |
17.15 Copernicia Mart. |
|
|
284. |
17.16 Elaeis guineensis Jacq. |
|
|
285. |
17.17 Howea forsteriana Becc. |
|
|
286. |
17.18 Jubaea chilensis (Molina) Baill. |
|
|
287. |
71.19 Livistona australis C. Martius |
|
|
288. |
17.20 Livistona decora (W. Bull) Dowe |
|
|
289. |
17.21 Livistona rotundifolia (Lam.) Mart. |
|
|
290. |
17.22. Metroxylon sagu Rottb. |
|
|
291. |
17.23 Roystonea regia (Kunth) O.F. Cook |
|
|
292. |
17.24 Phoenix canariensis Chabaud |
|
|
293. |
17.25 Phoenix dactylifera L. |
|
|
294. |
17.26 Phoenix reclinata Jacq. |
|
|
295. |
17.27. Phoenix roebelenii O’Brien |
|
|
296. |
17.28 Phoenix sylvestris (L.) Roxb. |
|
|
297. |
17.29 Phoenix theophrasti Greuter |
|
|
298. |
17.30 Pritchardia Seem. & |
|
|
299. |
17.31 Ravenea rivularis Jum. & |
|
|
300. |
17.32 Sabal palmetto (Walter) Lodd. ex Schult. & Schult.f. |
|
|
301. |
17.33 Trachycarpus fortunei (Hook.) H. Wendl. |
|
|
302. |
17.34 Washingtonia H. Wendl. |
3. melléklet a 30/2018. (X. 11.) AM rendelethez
|
|
A tanévben a tanítási napok száma |
A tanévben a kiosztási napok száma* |
Kiosztási napok (H, K, SZ, CS, P) |
|
|
|
|
|
|
|
Termék megnevezése |
Termékkategória |
Termék kiszerelése |
Tanév során szállítani tervezett termékmennyiség (liter/kg) |
Bruttó egységár |
|
|
pl. „Igyál meg!” tej |
Teljes/félzsíros tej |
pl. 0,2 liter |
pl. (500 gyerek * 0,2 liter * |
pl. 325 Ft/liter |
|
|
pl. „Isteni joghurt” |
Gyümölcsleves/ |
pl. 0,175 kg |
pl. (500 gyerek * 0,175 kg * |
pl. 460 Ft/kg |
|
|
pl. „Epres joghurt” |
Gyümölcsdarabos joghurt |
pl. 0,175 kg |
pl. (500 gyerek * 0,175 kg * |
pl. 485 Ft/kg |
|
|
A tanévben a tanítási napok száma |
A tanévben a kiosztási napok száma* |
Kiosztási napok (H, K, SZ, CS, P) |
|
|
|
|
|
|
|
Termék megnevezése |
Termékkategória |
Termék kiszerelése |
Tanév során szállítani tervezett termékmennyiség (liter/kg) |
Bruttó egységár |
|
|
pl. „Igyál meg!” tej |
Teljes/félzsíros tej |
pl. 0,2 liter |
pl. (500 gyerek * 0,2 liter * |
pl. 325 Ft/liter |
|
|
pl. „Isteni joghurt” |
Gyümölcsleves/ |
pl. 0,175 kg |
pl. (500 gyerek * 0,175 kg * |
pl. 460 Ft/kg |
|
|
pl. „Epres joghurt” |
Gyümölcsdarabos joghurt |
pl. 0,175 kg |
pl. (500 gyerek * 0,175 kg * |
pl. 485 Ft/kg |
… (nap) … óráig módosíthatják. A megrendelés írásban (levél, fax) vagy telefonon a … telefonszámon történhet.
|
|
Promóciós intézkedés |
Tervezett költség |
Megvalósítás időpontja (legalább év és hónap pontossággal) |
|
|
□ Az óvoda- és iskolatej programmal kapcsolatos interaktív honlap létrehozása és/vagy frissítése. Honlap (tervezett) elérhetősége: ..................................................................................................... |
|
|
|
|
□ A termékek előállítóihoz (tejtermelő vagy tejfeldolgozó) szervezett tanulmányutak. |
|
|
|
|
□ A tanulók tej- és tejtermékfogyasztásának ösztönzése érdekében szervezett verseny, pályázat, adott jutalom (apró ajándékok, pl. póló, matricák, kitűzők, írószerek, órarend, naptár, uzsonnás doboz, sportszer stb.). |
|
|
|
|
□ Kóstoltatás: adott tanévben legalább egy alkalommal tej és tejtermékek kóstoltatása. |
|
|
|
|
□ A termékek hűtését biztosító berendezés biztosítása. |
|
|
|
.................................................................... |
.................................................................... |
|
szállító |
fenntartó |
|
Termék megnevezése |
Termékkategória |
Termék kiszerelése |
A tanév során összességében szállítani tervezett mennyiség (liter/kg) |
Saját üzemből szállított termék mennyisége (liter/kg) |
Saját üzem(ek) neve |
Saját üzem(ek) engedélyszáma |
Bérgyártott termék mennyisége (liter/kg) |
Bérgyártó üzem(ek) neve |
Bérgyártó üzem(ek) engedélyszáma |
Beszerzett termék mennyisége (liter/kg) |
A beszerzett termék(ek)et előállító üzem(ek) neve |
A beszerzett termék(ek)et előállító üzem(ek) engedélyszáma |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
OM azonosító és |
Nevelési-oktatási intézmény neve |
Tanulmányút |
Verseny, pályázat szervezése, jutalom adása |
Kóstoltatás |
A termékek hűtésére berendezés biztosítása |
||||
|
Érintett |
Megvalósítás időpontja |
Érintett |
Megvalósítás időpontja |
Érintett |
Megvalósítás időpontja |
Érintett |
Megvalósítás időpontja |
||
|
□□□□□□ – □□□ |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
□□□□□□ – □□□ |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
□□□□□□ – □□□ |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
□□□□□□ – □□□ |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
□□□□□□ – □□□ |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
□□□□□□ – □□□ |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
□□□□□□ – □□□ |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
4. melléklet a 30/2018. (X. 11.) AM rendelethez
A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2018. október 13. napjával.
Változott rendelkezések
Eszköztár
- Másolás a vágólapra
- Nyomtatás