„(1) A közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter az okmányirodákban készített arcképmás felvételeknek más állami szervek eljárásában való felhasználhatóságának biztosítása céljából az arcképmás-felvételezés követelményeit, valamint az okmányiroda feladatai ellátása során alkalmazható technikai eszközöket módszertani útmutatóban jeleníti meg.”
„5. § (1) Az okmányiroda az általa lefolytatott arcképmás-felvételezés során – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – köteles a 3. § (1) bekezdése szerint kiadott módszertani útmutatóban foglalt követelmények szerint eljárni.
(2) Az okmányiroda az általa lefolytatott arcképmás-felvételezés során mentesül a 3. § (1) bekezdése szerint kiadott módszertani útmutatóban foglalt követelmények alól, ha az arcképmás-felvételezési feladatait nem az ügyintézésnek egyébként helyt adó hivatali helyiségben, hanem kihelyezett ügyintézés keretében, hordozható arcképmás-felvételezési eszközökkel látja el.”
„8. § E rendeletnek az egyes rendeleteknek az arcképmás felvétel készítése során egységes informatikai és irodatechnikai eszközök alkalmazásával összefüggő módosításáról szóló 1/2019. (I. 15.) MvM rendelet 1. §-ával megállapított 3. § (1) bekezdése szerinti módszertani útmutatóban a fotoboxokra vonatkozóan meghatározott követelményeket, valamint technikai eszközöket kizárólag az újonnan kialakításra kerülő, illetve meglévő fotobox indokolt cseréje és átalakítása esetében kell alkalmazni.”
4. § Az R1. 4. §-ában a „NISZ Zrt.” szövegrész helyébe a „NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (a továbbiakban: NISZ Zrt.)” szöveg lép.
„(5) A kormányablak okmánykiadási feladatai ellátása céljából arcképmás felvételt az okmányirodák működésének személyi és technikai feltételeiről szóló 58/1999. (XII. 30.) BM rendelet (a továbbiakban: BM rendelet) 3. § (1) bekezdése szerint kiadott módszertani útmutatóban meghatározott informatikai és irodatechnikai eszközök, valamint belsőépítészeti megoldások alkalmazásával készít, figyelemmel a BM rendelet 8. §-ában foglaltakra is.”
3.Záró rendelkezések
7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.