Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2019.(IX.27.) önkormányzati rendelete

a város településképének védelméről1

2022.07.01.

Berhida Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. Törvény 12. § (2) bekezdés a)-h) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXLX. törvény 13. § (1) bekezdésének 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet 43/A. § (6) bekezdés és a 9. mellékletében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Veszprém Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet Állami Főépítész, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért és Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Államtitkárság, NMHH Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósági Iroda, a Magyar Építész Kamara, továbbá a Településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet alapján elfogadott, Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének a partnerségről szóló 10/2017.(VI.7.) önkormányzati rendelete szerinti partnerek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában használt fogalmak:

1. Információs vagy más célú berendezés: minden olyan berendezés utcabútor, amelynek reklám céljára hasznosítható felületének legfeljebb egyharmadán tehető közzé reklám, illetve helyezhető el reklámhordozó, reklámhordozót tartó berendezés. Ilyen berendezés lehet a két-és egyoldali hirdetőtábla, totemoszlop, útbaigazító tábla.

2. értékvizsgálat: olyan, vonatkozó jogszabályban meghatározott szakképzettséggel rendelkező személy, szervezet által készített szakvizsgálat, amely feltárja és meghatározza a ténylegesen meglévő, illetve a település szempontjából annak minősülő értéket, amely védelemre érdemes. A vizsgálatnak tartalmaznia kell a védelemre javasolt érték esztétikai, történeti, valamint műszaki, illetve természeti jellemzőit.

3. védett érték károsodása: minden olyan esemény, beavatkozás, amely a védett érték teljes vagy részleges megsemmisülését, karakterének előnytelen megváltoztatását, általános esztétikai értékcsökkenését eredményezi.

4. helyi egyedi védettségű építmény, épület közvetlen környezete: az az ingatlan, amelyen a helyi egyedi védettségű építmény található.

5. helyi értékvédelmi terület: A 2. mellékletben megjelölt és lehatárolt területek, településszerkezeti és épített értéket hordozó területi védelem alatt álló terület.

6. helyi jelentőségű egyedi érték:

a) az építmény (épület és műtárgy) vagy ezek együttese, vagy valamely részlete (anyaghasználat, szerkezet, színezés, stb.)

b) az építményhez tartozó földrészlet és annak jellegzetes növénye,

c) szobor, képzőművészeti alkotás, utcabútor,

d) egyedi tájérték.

7. Az információs kiegészítő elemek: cégér, cégfelirat, üzletfelirat, címtábla, névtábla.

8. Védett értékek: a védett településszerkezet, utcakép, építmény, épületrész gyűjtőfogalma.

9. eredeti állapot: az eredeti építéskori állapot vagy az a későbbi állapot, amelyet a védelem elrendelésekor védendő értékként határoztak meg.

10. területi védelem: e rendelet szempontjából a településszerkezet, a településkép, a településkataszter, valamint beépítési mód védelmével érintett területek.

11. védett műtárgy: a Képviselő-testület által védetté nyilvánított, műtárgy, különösen emlékmű, szobor, síremlék (sírkő), utcabútorzat, díszkút, kerítés.

12. védett településkép: a Képviselő-testület által védetté nyilvánított utcakép, az épített és táji környezet együttese. A védett településkép az épített és természetes környezet elemeit egyaránt magába foglalja, így különösen az épülethomlokzatokat, sziluetteket, műtárgyakat, közterületi bútorzatot és burkolatokat.

13. cégér: valamely mesterség vagy tevékenység jelvényeként használt, rendszerint üzlet, műhely, illetve vendéglátó létesítmény bejáratához kifüggesztett tárgy vagy címerszerű ábra. Cégérnek minősül az a - nem az épület falsíkjára, valamint a kerítésre, kerítés-kapura kihelyezett - tábla is, mely csak a cégtáblán szereplő információkat tartalmazza. Nem minősül cégérnek az olyan hirdető-berendezés, amely nem közvetlenül a kereskedelmi-, szolgáltató-, illetve vendéglátó létesítmény jellegével, hanem az ott árusított vagy felhasznált termékkel kapcsolatos;

14. cégtábla: kereskedelmi-, szolgáltató-, vagy vendéglátó létesítmény nevét és az ott folytatott tevékenységet a bejáratnál feltüntető tábla, illetve felirat;

15. címtábla: az intézmény vagy vállalkozás nevét, esetleg egyéb adatait feltüntető tábla, névtábla;

16. egyedi tájékoztató tábla: olyan - rögzített, egyedi méretű, állandó tartalmú - hirdető berendezés, mely gazdasági-, kereskedelmi-, szolgáltató-, illetve vendéglátó tevékenységet végzők megnevezéséről, tevékenységéről, telephelyéről, illetve megközelítéséről ad információt;

1. A rendelet hatálya

2. § A rendelet hatálya kiterjed minden természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre, aki vagy amely a város közigazgatási területén:

a) jogszabályban meghatározott építési tevékenységet végez, vagy végeztet, illetve azzal összefüggő építészeti-műszaki tervdokumentációt készít,

b) reklámfeliratot, illetve hirdető-berendezést helyez el, tart fenn vagy kíván elhelyezni, valamint ilyen céllal felületet alakít ki,

c) meglévő építmény rendeltetését - részben vagy egészben - megváltoztatja.

3. § Berhida Város sajátos településképének társadalmi bevonás és konszenzus által történő védelme és alakítása különösen az alábbiak szerint történik:

a) a helyi építészeti örökség területi és egyedi védelem (a továbbiakban: helyi védelem) meghatározásával, a védetté nyilvánítás a védelem megszüntetés szabályozásával,

b) településképi szempontból meghatározó területek meghatározásával,

c) a településképi követelmények meghatározásával,

d) a településkép-érvényesítési eszközök szabályozásával,

e) a településképi önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer alkalmazásával.

4. § (1) A helyi védelem célja a település településképe és történelme szempontjából meghatározó építészeti örökség kiemelkedő értékű elemeinek védelme, jellegzetes karakterének a jövő nemzedékek számára történő megóvása.

(2) A helyi védelem alatt álló építészeti örökség a nemzeti közös kulturális kincs része, ezért fenntartása, védelmével összhangban lévő használata és bemutatása közérdek.

(3) Tilos a helyi védett építészeti örökség elemeinek veszélyeztetése, megrongálása, megsemmisítése.

(4) A rendelet 4. mellékletben megjelölt alábbi lehatárolt területek helyi védelemre javasoltak:

a) az egykori Peremarton település mai területe,

b) az egykori Berhida település mai területe,

c) az egykori Kis Kovácsi (Kiskovácsi) településrész területe,

d) Peremarton – gyártelep lakóterülete (az „Új” Peremarton lakóterülete).

5. § (1) A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja, a Településképi Arculati Kézikönyvben (a továbbiakban: TAK) lehatárolt terület:

a) arculatának, telekhálózatának, telekszerkezetének, beépítésének megtartása,

b) kialakult épületállomány védelme,

c) településszerkezet, táji környezet, településkarakter és egyéb helyi adottságok védelme.

5/A. §2 A képviselő-testület a településképi véleményezési eljárás, a településképi bejelentési eljárás, településképi kötelezés önkormányzati hatósági hatáskörét a polgármesterre ruházza át.

II. Fejezet

A településkép védelmi elemei

3. Településképi szempontból meghatározó területek

6. § (1) Településképi szempontból meghatározó területek:

1. az egykori Peremarton település mai területe: Veszprémi út, Bem utca, a katolikus temető területe, a Honvéd utca, Mező utca, Ősi út által határolt terület,

2. az egykori Berhida település mai területe: Veszprémi út déli oldala, Ősi út déli oldala, Rákóczi utca, Kossuth utca a Séd partjáig, Petőfi S. utca, Diófa utca a Rózsafa utcáig, Hunyadi tér, Boronkai utca,

3. az egykori Kis Kovácsi (Kiskovácsi) településrész területe: A Kiskovácsi út mindkét oldala a Kovácsi utcáig és a József A. utcáig,

4. Peremarton – gyártelep lakóterülete (az „Új” Peremarton lakóterülete).

5. XX. század folyamán kialakult új lakóterület: Ady utca, Dózsa Gy. utca, Kinizsi utca, Platánfa utca, Péti út, Rózsa utca, Táncsics utca, Lakath J. utca, Magyar Ifjúság utca, Dankó utca, Jókai utca, Bartók B. utca, Arany J. utca, Munkácsy utca, Könyves Kálmán utca, Vasút utca, Diófa utca, Hársfa utca,

6. Új beépítésű kertvárosias lakóterületek: Liszt F. utca, Széchenyi u. Orgona utca, Árvácska utca, Hétszínvirág utca, Viola utca,

7. A külterület, egykori zártkerti része.

4. Az építészeti örökség helyi védelme, a helyi védelem feladata, általános szabályai, önkormányzati kötelezettségek

7. § (1) A helyi értékvédelem feladatai: a különleges oltalmat igénylő településszerkezeti, településképi, táji, építészeti, néprajzi, településtörténeti, régészeti, művészeti, műszaki-ipari-agrár szempontból védelemre érdemes:

a) településszerkezetek,

b) épületegyüttesek,

c) épületek és épületrészek, építmények,

d) utcaképek és látványok,

e) műtárgyak, szobrok, emlékművek, síremlékek felkutatása,

f) a védett értékek körének számbavétele és meghatározása, nyilvántartása, dokumentálása, megőrzése, megőriztetése és a lakossággal történő megismertetése,

g) a védett értékek károsodásának megelőzése, fenntartásuk, illetve megújulásuk elősegítése.

(2) Az (1) bekezdésben megfogalmazott célok érvényesítése érdekében a Képviselő-testület a megóvandó települési területeit, épített értékeit helyi védettség alá helyezi.

(3) A helyi védettségre javasolt értékek felsorolását az 1. melléklet tartalmazza.

(4) Nem vonható helyi védelem alá a más módon már műemléki védettséget élvező építmény.

8. § (1) A helyi védettség alá helyezésről, illetve annak megszüntetéséről a Képviselő-testület rendelettel dönt.

(2) A helyi védettség alá helyezést, illetve annak megszüntetését bármely természetes vagy jogi személy írásban kezdeményezheti, erre településrendezési tervművelet vagy önálló értékvizsgálat is javaslatot tehet.

(3) A kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a) a védendő érték megnevezését,

b) pontos hely megjelölést (utca, házszám, helyrajzi szám, épület- illetve telekrész),

c) a védendő érték rövid leírását, dokumentálását (irodalom, fotók),

d) a kezdeményezés indoklását.

9. § (1) A védetté nyilvánításhoz vagy annak megszüntetéséhez előzetes értékvizsgálatot kell készíteni, amelyhez be kell szerezni:

a) a védendő érték jellegétől függően, külön jogszabályban megállapított jogosultsággal rendelkező szakértő véleményét és

b) az érintett ingatlan tulajdonos álláspontját.

10. § (1) A helyi védettség alá helyezési, illetve annak megszüntetésére irányuló eljárás megindításáról az érdekelteket a helyben szokásos módon közzététellel értesíteni kell. Egyedi értékekre vonatkozó kezdeményezés esetén az értesítést az érdekelteknek írásban is kézbesíteni kell. A kezdeményezéssel kapcsolatban az érdekeltek 30 napon belül írásban észrevételt tehetnek.

(2) A védettséggel kapcsolatos javaslatot – az erről szóló döntés megelőzően – a helyben szokásos módon 30 napra közzé kell tenni. A közzététel időtartama alatt a javaslat és az értékvizsgálat megtekintését a településen biztosítani kell.

(3) A helyi védetté nyilvánításról és annak megszüntetéséről értesíteni kell:

a) az érdekelteket,

b) a helyi védettség kezdeményezőjét,

c) a helyi védelem alá helyezett ingatlan tulajdonosát,

d) a helyi védelem alá helyezett ingatlan kezelőjét, ha az nem azonos a tulajdonossal,

e) az ingatlan nyílvántartást vezető illetékes hatóságot,

f) az illetékes építésügyi hatóságot,

g) területi védelemnél az érdekelt közműveket.

(4) A helyi védelmet a Szabályozási Tervben fel kell tüntetni és a Helyi Építési Szabályzatban (a továbbiakban: HÉSZ) erre utalni kell.

(5) Védett építmény bontására csak a teljes műszaki és erkölcsi avultság esetén, a védettség megszüntetését követően kerülhet sor. A bontási dokumentáció egy példányát meg kell küldeni a polgármester számára.

1. A területi védelem meghatározása

11. § A területi védelem a 4. mellékletben meghatározott területeken:

a) a településszerkezet,

b) a telekstruktúra,

c) az utcavonal-vezetés,

d) az utcakép vagy utcakép részlet,

e) a település- és tájkarakter elemek megőrzésére, értékóvó fenntartására és fejlesztésére irányul.

12. § (1) A helyi egyedi védelemre javasolt épületek jegyzékét a 2. melléklet tartalmazza.

(2) A helyi egyedi védelem a település jellegzetes, értékes, illetve hagyományt őrző építészeti arculat, karakterét meghatározó, az (1) bekezdés szerint meghatározott:

a) építményekre, építményrészletekre,

b) alkalmazott anyaghasználatra,

c) tömegformálásra,

d) homlokzati kialakításra,

e) táj- és kertépítészeti alkotásra,

f) egyedi tájértékre, növényzetre,

g) szoborra, képzőművészeti alkotásra,

h) utcabútorra terjed ki.

(3) A helyi egyedi védelem az érintett épületre, földrészletre, a telek egészére vagy részére az (2) bekezdésben meghatározottak szerint terjed ki.

(4) A helyi egyedi védelem alatt álló építészeti örökséget a tulajdonos köteles jókarban tartani, állapotát megóvni, a használat nem veszélyeztetheti az adott építészeti örökség fennmaradását.

(5) A helyi védelem alatt álló elemet nem veszélyeztetheti, településképi vagy műszaki szempontból károsan nem befolyásolhatja az adott építészeti örökségen vagy közvetlen környezetében végzett építési tevékenység, területhasználat.

1. A védett értékek fenntartása, hasznosítása, fenntartásának támogatása

13. § (1) A védett értékek jó karbantartása, állapotuk fenntartása, megóvása, megőrzése a tulajdonos kötelessége.

(2) A védett értékek megőrzését a rendeltetésnek megfelelő használattal kell biztosítani.

14. § (1) A védett érték tulajdonosának kérésére a szokásos karbantartási feladatokon túlmenően, a védettséggel összefüggésben szükségessé váló, a tulajdonost terhelő munkálatok finanszírozásához az önkormányzat támogatást nyújthat.

(2) A támogatás mértékét a Képviselő-testület évente a költségvetési rendeletében határozza meg. Az érintettek a támogatást pályázat útján nyerhetik el.

(3) A támogatás ingatlanra eső mértékét - az önkormányzati költségvetés keretei között – a Képviselő-testület állapítja meg.

(4) A támogatás nyújtásának feltétele:

a) a védett értéket a tulajdonos megfelelő módon fenntartja, karbantartja, azt neki felróható módon nem károsítja,

b) a karbantartással és az építéssel összefüggő hatósági előírásokat és szabályokat maradéktalanul betartja.

(5) Nem adható önkormányzati támogatás, ha a védett értékkel összefüggésben engedély nélkül, vagy engedélytől eltérően, illetve szabálytalanul végeztek építési munkákat. Ez esetben a támogatást vissza kell fizetni. E rendelkezés a szabálytalan beavatkozástól számított 5 évig érvényesíthető.

7. A védett értékek nyilvántartása

15. § (1) A helyi védetté nyilvánított értékekről nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartás nyilvános, abba bárki betekinthet.

(2) A nyilvántartás tartalmazza:

a) a védett érték megnevezését,

b) a védett érték pontos helyét (utca, házszám, helyrajzi szám),

c) a helyszínrajzot,

d) a rendeltetés és használati mód megnevezését,

e) az eredeti tervdokumentáció másolatát, ha az rendelkezésre áll,

f) a védelem elrendelésére vonatkozó képviselő-testületi előterjesztés és döntés másolatát, a védettségi kategória meghatározását,

g) a védett érték felmérési terveit, amennyiben beszerezhetők, illetve előállíthatók,

h) a védett érték fotódokumentációját,

i) a védett értékeket érintő beavatkozás hatósági intézkedéseinek jegyzékét

j) minden egyéb adatot, amelyet a megőrzendő érték szempontjából a védelemmel összefüggésben a nyilvántartást vezető indokoltnak tart.

(3) A nyilvántartás vezetéséről a jegyző gondoskodik.

(4) A helyi védelem alatt álló épületet, építményt - annak értékeit nem sértő módon - az e célra rendszeresített egységes táblával kell megjelölni. A tábla szövege: „Helyi építészeti emlék" „Berhida Város Önkormányzat védetté nyilvánította.. ..(évszám)"

(5) A tulajdonos a tábla elhelyezését tűrni köteles.

8. A védett településszerkezetre, településképre vonatkozó általános építési előírások

16. § (1) A település jellegzetes védett szerkezetének, telekosztásának utcavonal-vezetését meg kell őrizni.

(2) Az új építményeket a jellegzetes településkép, valamint az épített és természetes környezet egységes megjelenését biztosító módon kell építeni, a meglévőket erre tekintettel kell használni, illetve fenntartani.

(3) A védett területen, a védelemmel érintett ingatlanon csak olyan építési munka, illetve olyan állapot fennmaradása elfogadott, amely nem érinti hátrányosan a védett érték megjelenését, karakterét, eszmei, történeti, helytörténeti értékét.

(4) A védett területen közterületet, azok burkolatát, bútorzatát a kialakult környezeti kép jellegzetességeinek és karakterének megtartásával kell kialakítani.

(5) Védett területen a meglévő épületek átépítése, felújítása a szomszédos két-két épületparamétereinek figyelembevételével történhet, amelyet fotókkal, tömegvázlattal igazolni kell.

(6) Védett területen új beépítés, a meglévő épület átalakítása, felújítása, bővítése, cégtábla, cégér, hirdetés elhelyezése szakmai konzultációt követően az övezeti előírásoknak megfelelően lehetséges.

9. Településképi követelmények, előírások, általános településképi követelmények, településképi védelemmel kapcsolatos előírások

17. § (1) Új építmények építését, valamint meglévő építmények átalakítását, felújítását, bővítését a város meglévő építészeti és környezeti értékeihez igazodva kell megvalósítani. Az új építményeket a településkép, valamint az épített és természetes környezet egységes megjelenését biztosító módon kell építeni, a meglévőket erre tekintettel kell használni, illetve fenntartani.

(2) Kialakult beépítésű telektömbben új épület vagy épületrész elhelyezésénél az elő-oldal- és hátsó kert, tetőidom tömegformájának megtervezésénél a környezetében kialakult állapotot kell figyelembe venni,

(3) Biztosítani kell az épületek külső felületeinek meghatározásakor az egyes anyagokra jellemző természetes hatású színek használatát, kerülni kell a nagy felületeken megjelenő, rikító, a településképben bántóan harsányan megjelenő építészeti- és színezési megoldásokat.

10. Az épületek formálása, anyaghasználata, homlokzati megjelenése, kerítések

18. § A település belterületén a harmonikus településkép kialakítása érdekében az alábbiakat figyelembe kell venni:

a) az épületek tömegformálásánál kialakult beépítés esetében az illeszkedés szabályait betartva, a védett értékeket hordozó épített örökség tiszteletben tartása mellett lehet új építményt építeni, vagy a meglévőt felújítani, átalakítani, bővíteni,

b) új beépítés esetén a területre meghatározott övezeti előírásokat betartva mértéktartó tömegformálással helyezhető el építmény,

c) az épületek anyaghasználatánál biztosítani kell a hagyományos építőanyagok alkalmazását,

d) az épületek a kialakult állapotra vonatkozó eseteket kivéve meghatározóan a beépítettség 80 %-át meghaladó mértékben magastetővel építhetők,

e) a magastető hajlásszöge 30-45 fok,

f) az épületek magastetős tetőfelületein az adott tetősík legfeljebb 20%-a bontható meg tetőfelépítménnyel, tetősíkablakkal, bevilágító felülettel vagy egyéb a tetőfedő anyagtól eltérő anyagú felületrésszel,

g)3 a magastetőn alkalmazható tetőfedő anyag a nád, cserép, betoncserép, cserepes lemez vagy természetes alapanyagú pikkelyes tetőfedő anyag (pala), kistáblás fémlemez. Nagytáblás és állókorcos fémlemezfedésű tetőhéjazatok nem megengedettek.

h) a tetőfedő anyag színe a természetben fellelhető vagy hagyományos égetett eljárással készülő tetőfedő anyag színével harmonizáló színű tetőfedő anyag lehet,

i) a beépítettség 20%-át nem meghaladó mértékig lapostető, zöldtető vagy kishajlású állókorcozott fémlemez fedésű tető alakítható ki,

j) az épületeken alkalmazható fémlemez fedés, illetve bádogos szerkezetek színe illeszkedjen a tetőfedő anyag színéhez,

k) a lakóterületeken a közterület felöli telekhatáron álló kerítés természetes anyagokból épüljön. Tömör és áttört kerítés egyaránt létesíthető telektömbönként illetve utcaszakaszonként lehetőleg az utcában kialakult állapothoz, illetve a települési hagyományokhoz illeszkedő egységes módon,

l) a települési hagyományokhoz illeszkedő kerítés:

la) téglaanyag esetén 25x25cm, vagy 38x38cm pillérmérettel, vakolt felülettel,

lb) betonelem esetén 30x30cm, vagy 40x40cm pillérmérettel, vakolt felülettel,

lc)4 előregyártott kerítéskő esetén az elem méretéhez alkalmazkodó pillérmérettel,

ld)5 mindhárom esetben a lábazat legfeljebb 60 cm magas lehet, mely felett a kerítés lécbetétes vagy kovácsoltvas, illetve kovácsoltvas jellegű mezőkkel alakítható ki,

m)6 a kerítésmezőhöz hasonló módon kialakított kétszárnyú fa vagy kovácsoltvas, illetve kovácsoltvas jellegű kapu, a kapu két oldalán legalább az la)-lb) és ld) pontok alapján kialakítható keresztmetszetű pillérrel készüljön, az la)-lc) pontok esetén vakolt kivitelben,

n)7

o) műemléki vagy helyi védettség alatt álló ingatlanon, helyi értékvédelmi területen belül kerítés kizárólag településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően építhető,

p) telken belül az egyes külön használatú telekrészek, drótfonatos kerítéssel vagy élősövénnyel választhatók el. Telken belül egyéb más kerítés nem létesíthető,

q) műemléki vagy helyi védettség alatt álló ingatlanon végzett építési, környezet alakítási tevékenység esetében kizárólag az épület, építmény védettségét megalapozó építéskori állapothoz igazodóan lehet anyagokat felhasználni. Az épület védett értékeit, meghatározó eredeti nyíláshelyeit és arányait, építészeti karaktert hordozó elemeit meg kell óvni, illetve helyre kell állítani. Új, kortárs építőanyagok használata oly mértékben megengedett, hogy azok az eredeti arculatot meghatározóan ne változtassák meg. Az alkalmazott tetőfedő anyagok felülete a 2 cm hullámméretet nem haladhatja meg.

11. Melléképületek kialakítása

19. § (1) Lábon álló kerti tető, és épületnek nem minősülő kerti építmény az ingatlanon 1 db épülhet, fa szerkezetből, a 18. § (1) bekezdés g) és h) pontja szerinti tetőhéjazattal, és magas tetős kialakítással készülhet.

(2) Nyitott fedetlen gépkocsi beálló kivételével melléképület utcáról nem nyílhat.

(3) Melléképület homlokzatát hagyományos vakolt felülettel kell készíteni, fa, fém homlokzati burkolás nem megengedett.

12. Növényzet, növénytelepítés

20. § (1) A tájba illő, helyi ökológiai adottságoknak megfelelő növényzetet kell alkalmazni. Nem alkalmazhatók pikkely-levelű örökzöldek, valamint mediterrán növények.

(2) Magánszemélyek közterületi növénytelepítést kizárólag tulajdonosi hozzájárulás alapján végezhetnek. A tulajdonosi hozzájárulást - lehetőség szerint kertész szakember szakmai véleménye alapján - a polgármester adja ki.

13. Mezőgazdasági területekre vonatkozó épületek formálása,anyaghasználata, kerítések

21. § Mezőgazdasági területeken, erdőterületen kerítés, kizárólag lábazat nélkül, fából, cserjesávval takart drótfonatból, és vadvédelmi hálóból létesíthető. Tömör kerítés mezőgazdasági területeken és erdőterületen nem alakítható ki.

III. Fejezet

Településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó településképi követelmények

14. Az egykori Peremarton település mai területe

22. § (1) A településrész településképi szempontból meghatározó részének lehatárolását a 3. melléklet tartalmazza.

(2) Új épület építése, épület újraépítése esetén meg kell tartani az eredeti beépítési módot, utcai beépítési síkot, igazodni kell a szomszédos épületek tömegéhez, épületmagasságához, tetőidomához, a területre jellemző hagyományos anyaghasználathoz, homlokzati felületképzéshez, színezéshez.

(3) Meglévő épület átalakítása, felújítása, bővítése során az építéskori állapotnak megfelelő beépítési arányokat, valamint a homlokzati megoldásokat, tetőformákat meg kell őrizni. Az eredetitől eltérő, tetősíkból kiugró tetőfelépítmény nem készíthető, tetőtérbeépítés csak a tető tömegén belül, az épület tetőzetének tetősíkban fekvő, egyedi bevilágító megoldással történhet

(4) A helyi területi értékvédelemre vonatkozóan a 11. § (2) bekezdésben megfogalmazott általános elveken felül, az alábbi előírások betartása kötelező:

a) a meglévő telekformák megőrzendők, a telkek hossztengellyel párhuzamosan tovább nem oszthatók,

b) az előkert mélységének illeszkednie kell a két szomszédos ingatlan beépítési vonalához,

c) az utcafronti épület jellemző tetőidoma merőleges legyen az utca vonalára,

d) az épület utcafronti maximális szélessége 8,5 m,

e) pasztel színű vakolt homlokzat készüljön, a TAK ajánlás figyelembevételével,

f) az épület utcafronti homlokzatán garázskapu nem létesíthető,

g) nyílászárók színezése természetes, natúr fa, vagy a környezetbe illeszkedő hagyományos színek (fehér, zöld, barna ill. a szürke árnyalatai), az ablakok külső árnyékolására a spaletta, vagy zsalugáter ajánlott, redőnyszekrényt csak rejtett kivitelben, a nyílászáróval azonos színben lehet alkalmazni,

h) nem szabályos, vékony hasított kő burkolás az ablakok körül nem megengedett,

i) tetőfelépítmény, többszörösen tagolt, tetőszerkezet kialakítása nem megengedett,

j) tetőfelület eresznél történő törésével járó előtető nem megengedett, helyette az épület tetőszerkezetével fedett tornác ajánlott,

k) utcafronti kerítés nem lehet fémoszlopos, drótháló, drótfonat, nagytáblás fémlemez- vagy műanyagbetétes,

l) az utca, valamint a közterület felőli kerítésszakaszok, kapuk kizárólag a területre jellemző, a bástyás hagyományos megjelenést és anyaghasználatot folytatva, vakolt tégla felülettel, lábazattal, kerítés mezőket egymástól falazott pillérekkel, fa, vagy acél anyagú, áttört betétekkel, kapuzattal készülhetnek, telekhatáron elhelyezve. A helyi hagyományoknak megfelelően a nagykapu a kiskapu mellé kerüljön, széleiken, és közöttük választó pillérekkel. A pillérek fedkővel zárulnak,

m) az utcafronti kerítés betonelemből – zsalukőből – kizárólag vakolt felületképzéssel készülhet. Vakolat nélkül, kizárólag előregyártott felületképzéssel ellátott kiselemes, falazott technológiával készülő kerítések létesülhetnek, a 18. §(1) bekezdés l) pontja szerint,

n) A kerítés kivételesen tömören készülhet, ha felületét legalább 50%-ban örökzöld futónövény fedi,

o) szabadon álló és oldalhatáron álló új beépítés esetén az előkert mérete a tömb érintett utcai oldalán kialakult jellemző állapothoz igazodjon.

(5) A területen lakófunkcióval konténerház, mobilház és faanyagú épület (rönkház, gerendaház) nem helyezhető el,

(6) Az új, vagy cserére szoruló nyílászárók utcai homlokzati megjelenés felől hagyományos, faanyagúak, illetve fa hatását keltő műanyag nyílászárók lehetnek.

(7) Tagozatos, díszítéssel ellátott, falazott, húzott párkányú épület felújításakor az építészeti tagozatok, homlokzati felületek helyreállítása, javítása, színezése csak az eredeti megjelenéssel azonosan, az eredeti anyagokkal és építési megoldásokkal kompatibilis módon készülhet.

(8) Napelem, napkollektor az épületek közterület és utca felőli tetőfelületein nem helyezhető el.

(9) A településközponti övezetben új építések esetén törekedni kell a karakteres és jellegzetes kisvárosi léptéket megtartó tömeg- és homlokzatalakítású, a városközpont jelleget erősítő, építészeti megoldásokra

15. Az egykori Berhida település mai területe

23. § (1) A településrész településképi szempontból meghatározó részének lehatárolását a 3. melléklet mutatja.

(2) Épület újraépítése esetén meg kell tartani az eredeti beépítési módot, utcai beépítési síkot, igazodni kell a szomszédos épületek tömegéhez, épület magasságához, tetőidomához, a területre jellemző hagyományos anyaghasználathoz, homlokzati felületképzéshez, színezéshez.

(3) Meglévő épület átalakítása, felújítása, bővítése során az építéskori állapotnak megfelelő beépítési arányokat, valamint a homlokzati megoldásokat, tetőformákat meg kell őrizni, az eredetitől eltérő, tetősíkból kiugró tetőfelépítmény nem készíthető, tetőtérbeépítés csak a tető tömegén belül, az épület tetőzetének tetősíkban fekvő, egyedi bevilágító megoldással történhet

(4) A helyi területi értékvédelemre vonatkozó 11. § (2) bekezdésben megfogalmazott általános szabályokon felül az alábbi előírások betartása kötelező:

a) a meglévő telekformák megőrzendők, a telkek hossztengellyel párhuzamosan tovább nem oszthatók,

b) az előkert mélységének illeszkednie kell a két szomszédos ingatlan beépítéséhez,

c) az épület utcafronti oldalán a jellemző tetőidom merőleges legyen az utca vonalára,

d) az épület utcafronti maximális szélessége 8,5 m,

e) pasztel színű vakolt homlokzat, a TAK ajánlást figyelembevételével,

f) az épület utcafronti homlokzatán garázs nem nyílhat, garázskapu nem létesíthető,

g) nyílászáró színezése természetes, natúr fa, vagy a környezetbe illeszkedő hagyományos színek (fehér, zöld, barna ill. a szürke árnyalatai),

h) az ablakok külső árnyékolására a spaletta, vagy zsalugáter ajánlott, redőnyszekrényt csak rejtett kivitelben, a nyílászáróval azonos színben lehet alkalmazni,

i) nem szabályos, vékony hasított kő burkolás az ablakok körül nem megengedett,

j) tetőfelépítmény, többszörösen tagolt tetőszerkezet kialakítása nem megengedett,

k) tetőfelület eresznél történő törésével kialakított előtető nem megengedett,

l) utcafronti kerítés nem lehet fémoszlopos, drótháló, drótfonat, nagytáblás fémlemez- vagy műanyagbetétes,

m) az utca, közterület felőli kerítésszakaszok, kapuk kizárólag a területre jellemző, a bástyás hagyományos megjelenést és anyaghasználatot folytatva, vakolt tégla felülettel, lábazattal, kerítés mezőket egymástól falazott pillérekkel, fa, vagy acél anyagú, áttört betétekkel, kapuzattal készülhetnek, telekhatáron elhelyezve. Jellemzően a nagykapu a kiskapu mellé kerüljön, széleiken, és közöttük választó pillérekkel. A pillérek fedkővel zárulnak. A kerítés kivételesen tömören készülhet, ha felületét a közterület felől legalább 50%-ban örökzöld futónövény fedi,

n) a területen kerítés, előregyártott beton és fémkerítéselemből nem készülhet. Vakolat nélkül, kizárólag előregyártott felületképzéssel ellátott kiselemes, falazott technológiával készülő kerítés létesíthető, a 18. § (1) bekezdés l) pontja szerint,

o) szabadon álló és oldalhatáron álló új beépítés esetén az előkert mérete a tömb érintett utcai oldalán kialakult jellemző állapothoz igazodjon.

(5) Az új, vagy cserére szoruló nyílászárók utcai homlokzati megjelenés felől hagyományos, faanyagúak, illetve fa hatását keltő műanyag nyílászárók lehetnek.

(6) Tagozatos, díszítéssel ellátott, falazott, húzott párkányú épület felújításakor az építészeti tagozatok, homlokzati felületek helyreállítása, javítása, színezése csak az eredeti megjelenéssel azonosan, az eredeti anyaokkal és építési megoldásokkal kompatibilis módon készülhet.

(7) Napelem, napkollektor, az épületek közterület és utca felőli tetőfelületein nem helyezhető el.

(8) A településközponti övezetben új építések esetén biztosítani kell a karakteres és jellegzetes kisvárosi léptéket megtartó tagolt tömeg- és homlokzatalakítású, a városközpont jelleget erősítő, építészeti megoldásokat.

16. Az egykori Kis Kovácsi települési területe / Kiskovácsi /

24. § (1) A településrész településképi szempontból meghatározó részének lehatárolását a 3. melléklet mutatja.

(2) A helyi területi értékvédelemre vonatkozó 11. § (2) bekezdésben megfogalmazott általános szabályokon felül az alábbi előírások betartása kötelező:

a) oldalhatáron álló új beépítés esetén az előkert mérete a tömb érintett utcai oldalán kialakult jellemző állapothoz igazodjon

b) épület újraépítése esetén meg kell tartani az ingatlan eredeti beépítési módját, az utcai beépítési síkot (előkert), igazodni kell a szomszédos épületek tömegéhez, épületmagasságához, tetőidomához, a területre jellemző hagyományos anyaghasználathoz, homlokzati felületképzéshez, színezéshez.

c) Meglévő épület átalakítása, felújítása, bővítése során az építéskori állapotokat, arányokat, homlokzati megoldásokat, tetőformákat meg kell őrizni, az eredetitől eltérő, tetősíkból kiugró tetőfelépítmény nem készíthető, tetőtérbeépítés csak a tető tömegén belül, az épület tetőzetének közterületről látszó, előnytelenül nem megbontó, tetősíkban fekvő, egyedi bevilágító megoldással történhet,

d) meglévő telekformák megőrzendők,

e) a telkek utcavonalra merőleges tovább osztása nem lehetséges,

f) nyílászáró színezése természetes, natúr fa, vagy a környezetbe illeszkedő hagyományos színek (fehér, zöld, barna ill. a szürke árnyalatai),

g) az ablakok külső árnyékolására a spaletta, vagy zsalugáter ajánlott, redőnyszekrényt csak rejtett kivitelben, a nyílászáróval azonos színben lehet alkalmazni,

h) nem szabályos alakú, vékony hasított kő burkolás lábazatként, vagy az ablakok körül nem megengedett,

i) tetőfelépítmény, többszörösen tagolt tetőszerkezet kialakítása nem megengedett,

j) tetőfelület eresznél történő törésével járó előtető kialakítása nem megengedett,

k) utcafronti kerítés nem lehet fémoszlopos, drótháló, drótfonat, nagytáblás fémlemez- vagy műanyagbetétes.

17. A Peremarton – gyártelep lakóterülete

25. § (1) A településrész településképi szempontból meghatározó részének lehatárolását a 3.melléklet mutatja.

(2) A területen az alábbi előírások betartása kötelező:

a) a sorházas beépítések felújításának alkalmával a lakóegységeket elválasztó főfalak a tetősíkon kívül 30 cm-rel túlnyújtandók, (tűzszakaszok), lefedésük az épület tömbön azonosan alakítandók ki,

b) a sorházas beépítések tetőfelújítása során azonos anyagú és színű tetőhéjazat használható,

c) az egy telken álló társasház, sorház esetében:

ca) homlokzat felújítását, hőszigetelésének színezését egyeztetni kell a település főépítészével. Az egyes épületek, épületrészek egymással harmonizáló, egységes anyag- és színhasználatát kell kialakítani és fenntartani,

cb) homlokzatszínezéskor a feltűnő, kirívó és bántó erős színhasználatot kerülni kell,

cc) épület, épületegyüttes valamennyi homlokzatát a kivitelezés során készre kell vakolni és színezni, részleges vakolás és színezés nem megengedett,

cd) épületenként csak egységes színű, anyagú, azonos osztású nyílászárók alkalmazhatók,

ce) csak egységes kialakítással, egyformán valósíthatók meg az előtetők, mellvédek és szélfogók, árnyékoló ernyők, redőnyök,

d) az úszó telkeken megvalósult lakóépületek környezetében a szabályozási terven jelölt telek kialakítások megvalósítandók,

e) a többszintes, többlakásos lakóépületeknél kizárólag sövénykerítés megengedett.

(3) A teljes területen, új építések esetén meg kell tartani a karakteres és jellegzetes kisvárosi léptéket, a kisvárosi arányrendszerbe illeszkedő tömeget, valamint a városias jelleget erősítő építészeti megoldásokat.

(4) Ahol kerítés készül, ott az utca és közterület felőli kerítésszakaszok alacsony lábazatú falazott natúr kő, vakolt tégla-, beton felülettel, egyszerű kialakítású fa, vagy acél anyagú áttört betétekkel, kapuzattal készülhet, a telekhatáron elhelyezve.

(5) Előkertes beépítés esetén a kerítéseket, kapukat átlátható módon, alacsony lábazattal kell kialakítani, a belső oldalon sövény, vagy futónövény telepítéssel.

18. A XX. század folyamán kialakult új lakóterület

26. § (1) Az új beépítésnek, és a meglévő épületek bővítésének, felújításának, átalakításának, igazodnia kell a kialakult környező lakóterület, utca, utcaszakasz beépítéséhez és illeszkednie kell az építészeti megjelenéshez, így különösen a beépítési módokhoz, az előkerti méretekhez, a meglévő épület tömegek arányához, a környező tetőformákhoz, homlokzatkialakításokhoz, anyaghasználathoz.

(2) A telek beépítésének illeszkedni kell a környezetéhez. Lakóépületek esetében 30-45 fokos magastető kötelező, hátranyúló bővítés vagy épületrész enyhe hajlású tetővel és lapostetővel is kialakítható.

(3) Magastetős épület héjazata pikkelyes jellegű cserép, pala, táblás héjazat nem alkalmazható.

(4) Az érintett tetősíkfelület legfeljebb 20%-a bontható meg tetősík-ablakkal vagy tetőfelépítménnyel.

(5) Homlokzatot vakoltan, vagy natúr anyagú burkolt falazatokkal kell képezni, faburkolatot legfeljebb a homlokzati felületek 30%-án lehet alkalmazni.

(6) Épületgépészeti elemek így különösen kültéri klímaegységek, napelemek, közterületről láthatóan nem helyezhetők el.

(7) Utcai kerítés nem lehet drótháló, drótfonat, nagytáblás fémlemez- vagy műanyagbetétes, csak átlátható, alacsony beton, kő, vakolt lábazatú, acél pálcás, hálós, falécezésű, kerítés létesíthető.

(8) Betonelemekből utcai kerítés vakolat nélkül, kizárólag előregyártott felületképzéssel ellátott kiselemes kerítéselemek felhasználásával létesíthető

(9) Az utcára merőlegesen – oldalhatáron - elhelyezett kerítések a lakótelkek között készülhetnek vakolattal ellátott kézi betonelemekből, vagy rakott kőből is.

(10) Új beépítésű ingatlanokon az épületek földszinti padlóvonal magassága a járda csatlakozási szintjétől mért 0,02-0,60 m között lehet, a már kialakult beépítésű területeken a csatlakozó szomszédos épületek földszinti padlóvonalának szintjéhez igazodjon.

19. Új beépítésű kertvárosias lakóterületek

27. § (1) Az új beépítésnek igazodnia kell a kialakult környező lakóterület, utca, utcaszakasz beépítéséhez és illeszkednie kell az építészeti megjelenéshez, így különösen a beépítés módjához, előkert mértékéhez, tömegarányokhoz, tetőformához, homlokzatkialakításhoz, anyaghasználathoz.

(2) Lakóépületeket 30-40 fokos nyeregtetővel, vagy kontyolt nyeregtetővel kell kialakítani, az épület bruttó földszinti alapterületének 50 %-án lapostető is készülhet.

(3) Enyhe hajlású tetővel és lapostetővel kizárólag a hátranyúló épületrész vagy épületbővítés készülhet. Lapostetős épületrész utcafronton nem jelenhet meg.

(4) Épület többszörösen összetett tetőidommal nem épülhet.

(5)8 Magastetős épület héjazata pikkelyes jellegű kerámia cserép, cserepes lemez, betoncserép, pala, terméspala. Állókorcos fémlemezfedés csak kiegészítő szerkezetként (előtető fedése, tetőtéri ablak feletti fedés) illetve lapostető fedéseként jelenhet meg. Nagy táblás fémlemez, illetve állókorcos fémlemezfedés héjazat nem alkalmazható.

(6)9 Héjazat színe vörös, vöröses barna, sötétszürke, grafit, illetve antracit színű lehet.

(7) A teljes tetőfelület legfeljebb 20%-a bontható meg tetősík-ablakkal vagy tetőfelépítménnyel.

(8) Homlokzatot vakoltan, vagy natúr anyagú burkolt falazatokkal kell képezni, faburkolatot legfeljebb a homlokzati felületek 30%-án lehet alkalmazni.

(9) Épületgépészeti elemek – kültéri klímaegységek - közterületről láthatóan nem helyezhetők el.

(10) A végleges utcai kerítés nem lehet drótháló, drótfonat, nagytáblás fémlemez- vagy műanyagbetétes. Csak átlátható, alacsony beton, kő, vakolt lábazatú, acél pálcás, hálós, falécezésű, kerítés létesíthető. Kerítés sövényből készülhet, magassága nem árnyékolhatja a szomszéd területet 2m-nél szélesebb sávban.

(11) Az utcára merőlegesen tömör kerítés, lakótelkek között, mindkét oldalon vakoltan, illetve rakott kőfalként is készülhet.

(12) Új beépítésű területeken az épületek földszinti padlóvonal magassága a járda csatlakozási szintjétől mért 0,02-0,60 m között lehet.

20. Külterület, az egykori zártkertek területe

28. § (1) Kötelező az épületek terepre illesztése az eredeti terepviszonyok minél teljesebb megtartásával.

(2) Kertes mezőgazdasági területen a helyi építészeti hagyományokat figyelembe vevő, a szőlőhegyre jellemző, kertes-táj jellegét erősítő, gazdagító építmények művelt telken, az alábbi feltételekkel helyezhetők el:

a) az épületek a helyi hagyományoknak megfelelően hossztengelyükkel a szintvonalakra merőlegesen helyezhetők el,

b) az épületek kizárólag állandó jellegű tégla, ill. kőfalazatú épületként építhetők, vakolt homlokzati felülettel,

c) a területen faház, mobilház, lakókocsi, konténer még ideiglenes jelleggel sem helyezhető el,

d) az épület tetőszerkezetének hajlásszöge 30-45 fok közötti lehet, tetőfedő anyagként kerámia cserép, alkalmazható,

e) hullámpala, hullámlemez és bitumenes zsindely fedés nem készülhet.

(3) A meglévő épületek felújíthatók, de bővítésük csak az övezeti előírásoknak való megfelelés esetén engedélyezhető.

IV. Fejezet

Reklámok és reklámhordozók elhelyezésére vonatkozó településképi követelmények

21. Általános előírások

29. § (1) Reklám-, illetve hirdető berendezés, felületépítése, elhelyezése, áthelyezése, átalakítása és bővítése a jogszabályok, a HÉSZ, és e rendelet betartásával végezhető. Reklám-, illetve hirdető berendezés, felület közterületen, valamint közterületről látható magánterületen a településrész jellegzetes, illetve hagyományt őrző építészeti arculatához illeszkedő formai kialakítással, színhasználattal létesíthető.

(2) Reklám-, illetve hirdetés elhelyezése közterületen csak információs berendezésen lehetséges.

(3) Hirdetőtábla hát- vagy előfalának felhasználásával, egyedileg kialakított zárt üvegvitrinben helyezhető el hirdetés, a vitrin méretéhez igazodó méretben.

(4) Sajtótermék kiskereskedelmi forgalmazására, hideg-meleg étel és ital árusítására, virág, ajándék árusítására, illetve turisztikai funkciók biztosítására irányuló tevékenység folytatására szolgáló árusító pavilon, üvegvitrinében helyezhető el csak a hirdetés. A pavilon homlokzatát, tömegét az adott településrészre vonatkozó településképi előírások szerint kell kialakítani, murália (ragasztás, falfestés) elhelyezése nem megengedett.

(5) Információs vagy más célú berendezés közérdeket szolgál, 1/3 részben önkormányzati közcélú információt átadó, 2/3 részben adott cégre vagy tevékenységre figyelmet felhívó, tájékoztató, felület vagy berendezés lehet, ha az hirdető tábla, vagy egyedi tájékoztató tábla.

(6) Közművelődési célú hirdetőoszlopon, hirdető felületen – legfeljebb 2 m2 – kizárólag csak közművelődéssel kapcsolatos tájékoztatás, reklám, plakát helyezhető el.

(7) Építményeken, kerítésen az adott épületben működő szervezettel, céggel, tevékenységgel kapcsolatban a következő hirdető-felületek, - berendezések helyezhetők el legfeljebb 1,5 m2 nagyságban:

a) cégtábla,

b) cégér,

c) címtábla,

d) saját vállalkozást népszerűsítő berendezés, felület.

(8) A (7) bekezdésben felsoroltakon felül reklám közzététele és reklámhordozók, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezése magánterületen nem megengedett.

(9) A város védett területein reklám, reklámfelület nem létesíthető.

(10) Utas várón, valamint információs vagy más célú berendezésen összesen egy darab, annak legfeljebb egy oldalán, maximum 2,0 m2 felületén lehet reklámot elhelyezni, azt ragasztás útján nem lehet rögzíteni.

(11) A temetők 20 m-es környezetében reklámot, hirdetőtáblát, valamint köztárgyak (szobor, emlékmű, stb.) csak a kegyeleti méltóság tiszteletben tartásával helyezhetők el.

30. § (1) Világító felületű vagy megvilágított hirdető-berendezés csak cégér, cég-, címtábla, kirakat lehet.

(2) Saját vállalkozást népszerűsítő berendezés, felület tulajdonosa köteles gondoskodni annak rendszeres karbantartásáról.

(3) Ha a saját vállalkozást népszerűsítő berendezés tulajdonosa a (2) bekezdés szerinti kötelezettségének nem tesz eleget és azt felszólításra sem teljesíti, úgy a polgármester településképi kötelezés keretében előírhatja a berendezés leszerelését, a felület megszüntetését.

22. Információs kiegészítő elemek elhelyezésére vonatkozó egyedi építészeti követelmények

31. § (1) Az információs kiegészítő elemek így különösen a cégér, cégfelirat, üzletfelirat, címtábla, névtábla méretének kialakítását, anyaghasználatát az épület, építmény az épület építészeti megjelenéséhez, tagozataihoz, színezéséhez, arányrendszeréhez igazodóan kell kialakítani.

(2) Egy építményen, épületen megjelenő több információs kiegészítő elem anyaghasználatának, méretének, kialakításának egymással összhangban kell lenniük.

(3) Az információs kiegészítő elemek még csak részben sem takarhatják az épület nyílászáró szerkezetét, párkányát, korlátját és egyéb meghatározó építészeti elemét.

32. § A rendelet 4. § (4) bekezdésében meghatározott helyi védettségre javasolt területeken és azok épületeinek és építményeinek, homlokzatán cégtábla, címtábla, cégér az alábbiak szerint helyezhető el, illetve alakítható ki:

a) portál, vagy kirakat erre a célra kialakított felirat mezőjén önálló betű és logó ragasztva,

b) a háttértől eltartottan felerősítve, élben, háttérből, kívülről derítő fénnyel megvilágítva,

c) festett, polistirol, öntött, anyagában színezett műanyaggal,

d) fa, festett gipsz, kerámia anyaggal,

e) festett fém, rozsdamentes acél, réz, szálcsiszolt alumínium anyaggal vagy

f) natúr, savmart, pasztellszínű edzett üveg anyagokból.

23. Az épületportálok kialakítására, a cég- és címtáblák elhelyezésére vonatkozó egyes szabályok

33. § (1) A kereskedelmi-, szolgáltató- és vendéglátó rendeltetési egységet, valamint közforgalmú irodát, illetve bemutatótermet magába foglaló új és meglévő épület közterületről látható felületén (homlokzat, a kapualj, az épület előtti kerítés, illetve támfal) elhelyezendő cég- és címtáblákat, valamint a saját vállalkozást népszerűsítő berendezéseket és az egyéb épületszerkezetek, így különösen az esővédő tetők és kirakatszekrények, kialakításának módját, megvilágításának megoldását, az önkormányzattal egyeztetni kell.

(2) Amennyiben a már meglévő cég- és címtábla, valamint saját vállalkozást népszerűsítő berendezés megjelenése, kialakítása ellentétes az e rendeletben megfogalmazott településképi elvárásokkal, illetve elhelyezésük bejelentés nélkül történt, az önkormányzat kezdeményezheti azok átalakítását, megszüntetését.

24. Hirdetmények elhelyezése építmények közterületről látható felületén

34. § (1) Építmény homlokzatán, építési telek kerítésén, kerítéskapuján és támfalán - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - kizárólag az ingatlan rendeltetési egységeiben folytatott kereskedelmi-, szolgáltató-, illetve vendéglátó tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó saját vállalkozást népszerűsítő berendezés (cég- és címtábla, cégér és ilyen célú fényreklám) létesíthető, illetve az építési telken csak hasonló tartalmú önálló hirdető-berendezés helyezhető el a településképre vonatkozó előírások betartásával.

(2) Az (1) bekezdés szerinti korlátozás nem vonatkozik a közművelődési intézményi épületek, építmények homlokzatán, az ilyen célú ingatlanok kerítésén, kerítéskapuján és támfalán létesített, illetve elhelyezett hirdető-berendezésekre.

(3) Védett épületen, valamint a hozzátartozó telken, a telek kerítésén, kerítéskapuján és támfalán cégér, cég-, címtábla kivételével saját vállalkozást népszerűsítő berendezés nem helyezhető el.

(4) Az (1)-(3) bekezdés szerint tervezett saját vállalkozást népszerűsítő berendezések tartó-, illetve hordozó szerkezeteit, felületeit úgy kell kialakítani, hogy azok méretei, arányai és alkalmazott anyagai illeszkedjenek az érintett épület, építmény, építészeti megoldásaihoz, illetve a településképi környezethez.

25. A közterületi információs hirdető-berendezések létesítésének általános szabályai

35. § (1) Közterületen információs hirdető-berendezést - függetlenül annak méretétől és szerkezetétől - a jogszabályi tilalmakra is figyelemmel úgy kell elhelyezni, hogy az ne akadályozza a közterület más részei és a szomszédos ingatlanok rendeltetésszerű használatát, valamint ne sértse a szomszédok jogait és törvényes érdekeit.

(2) Legfeljebb 10 m2 nagyságú közterületi információs hirdető-berendezés a védett területeken kívül, kereskedelmi és gazdasági övezetek közterületén létesítendő.

(3) Legfeljebb 1,5 m2 nagyságú közterületi információs hirdető-berendezés védett területeken kívül, valamennyi építési övezetben.

(4) Közterületi információs hirdető-berendezés, közművelődési célú hirdetőoszlop a település teljes közigazgatási területén csak egységes kivitelben készülhet, az önkormányzat által jóváhagyott terv szerint.

V. Fejezet

Felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezése

26. Általános előírások

36. § (1) A belterület, beépítésre szánt új fejlesztési területeken új vezetékes energiaellátási és elektronikus hírközlési hálózatokat földalatti elhelyezéssel kell építeni.

(2) Belterület már beépített területén, valamint külterület beépítésre szánt területén, ahol a meglevő gyenge és erősáramú hálózatok föld feletti vezetésűek, új energiaellátási elektronikus hírközlési hálózatokat a meglevő oszlopsorra, vagy közös tartóoszlopra kell fektetni. Közös oszlopsorra való telepítés bármilyen akadályoztatása esetén az építendő hálózatot csak földalatti elhelyezéssel szabad kivitelezni.

(3) Új elektronikus hírközlési hálózatokat beépítésre nem szánt területen területgazdálkodási okokból a villamosenergia elosztási, a közvilágítási és egyéb hírközlési szabadvezetékekkel közös, egyoldali oszlopsorra kell fektetni, amelyre egyben a közvilágítást szolgáló lámpafejek is elhelyezhetőek.

(4) Már beépített területen üzemelő föld feletti hálózat rekonstrukciója, figyelembe véve az egyes földfeletti bekötésű ingatlanok átkötési igényét is:

a) műemléki környezetben,

b) városközpontban,

c) sétáló utcává alakítandó utcában,

d) területgazdálkodási igény miatt így közlekedés célú területbővítési igény miatt,

e) helyi védettségű területen,

f) közparkokban csak föld alatti elhelyezéssel kivitelezhető.

(5) Településesztétikai és területgazdálkodási szempontból beépített és beépítésre szánt területen új 120kV-os nagyfeszültségű, közép-, kisfeszültségű, valamint közvilágítási villamos-energia ellátási hálózatot építeni, meglévő hálózat átépítésével járó rekonstrukciót végezni csak földkábeles elhelyezéssel szabad.

(6) A nem használt, felhagyott légvezetékeket és tartóelemeiket a szolgáltatónak, vagy a vezeték tulajdonosának az oszlopsorokról el kell távolítani, valamint az épületekhez való becsatlakozást el kell bontani.

(7) Új közműkiépítéseknél a kisfeszültségű erőátviteli- és közvilágítási hálózatokat föld alatt kell kiépíteni.

(8) Gazdasági területeken kívül önálló antennatartó szerkezet (torony) nem építhető.

27. Vezeték nélküli elektronikus hírközlés

37. § (1) Új antenna csak a településképi szempontok érvényesítésével és a környezethez illeszkedően helyezhető el. Az illeszkedést tervtanácsi véleménnyel kell igazolni.

(2) Belterületen belül, valamint a külterület beépítésre szánt területein az antennák elhelyezésénél a következő követelményeknek kell megfelelni:

a) antenna csak már meglevő építményre telepíthető a lakóövezetek kivételével,

b) ha meglévő épület, építmény tetejére valamely okból nem lenne telepíthető az új antenna, akkor - lakóövezetek kivételével - az antenna önállóan csak multifunkcionális így különösen a sportpálya térvilágítás, vendéglátó egységgel együtt építve, kilátó, vadles kialakítással telepíthető,

c) antenna templomtoronyra nem helyezhető el,

d) helyi védettséggel érintett építményen, területen, közparkban, lakó építési övezetben antenna nem telepíthető,

e) gazdasági övezetekben önálló tartószerkezettel telepített antenna lakóépületektől csak legalább 100 méter távolságra helyezhető el,

(3) A mikrohullámú összeköttetés biztosításához szükséges magassági korlátozást minden esetben be kell tartani.

28. Egyedi előírások

38. § (1) Felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére elsősorban alkalmas területek a mezőgazdasági és gazdasági területek

(2) Felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére alapvetően nem alkalmas területek: védett területek.

(3) Helyi védelemmel érintett területeken a sajátos építmények, műtárgyak terepszint feletti kialakítása esetén:

a) az építmény anyagaként kő vagy tégla,

b) vakolt homlokzatképzés,

c) héjazatként korcolt fémlemezfedés használható.

VI. Fejezet

Településkép-érvényesítési eszközök

29.10 Beépítési és településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció

39. § (1)11 Az építtető, illetve az általa megbízott tervező az építési tevékenységgel érintett ingatlanra vonatkozóan a helyi építési szabályzat előírásairól, valamint a településképi követelményekről tájékoztatást, konzultációt kérhet.

(2)12 A tájékoztató, valamint konzultáció iránti kérelem - a kérelmező egyértelmű megjelölésével és aláírásával – papír alapon illetve digitális formában (pdf formátumban) nyújtható be.

(3)13

(4)14 A dokumentációt a tervezőnek elektronikus úton (pdf. vagy jpg. formátumban) a szakmai konzultációt legalább 7 nappal megelőzően meg kell küldenie az önkormányzatnak.

(5)15 A konzultáció alkalmával az irányadó szabályozási elemektől, településképi előírásoktól, ajánlásoktól, illeszkedési követelményektől való eltérés esetén a tervezőnek tervdokumentáció műleírásában indokolni kell az eltérés szükségességét és megalapozottságát.

(6)16 Amennyiben a szakmai konzultáción az illeszkedés megítélése tekintetében a felek véleménye nem egyezik, az építtető kérheti, a főépítész kezdeményezheti a helyi építészeti műszaki tervtanács összehívását.

(7)17 A konzultáció nem mentesíti a tervezőt attól, hogy a tervezés során a helyszínen ellenőrizze a tervezési feladattal összefüggő, azt befolyásoló adottságokat, így különösen a telek tényleges beépítését, a telken álló, valamint a szomszédos telkeken lévő építmények elhelyezkedését, kialakítását, megjelenését és műszaki állapotát, az érintett közterület adottságait, berendezéseit, műtárgyait és növényzetét,

(8)18 Az építési munkával érintett ingatlan, illetve a tervezési feladat sajátosságainak ismeretében az önkormányzat, a konzultáció alkalmával javaslatot tehet a tervvel kapcsolatos koncepcionális, illetve tartalmi kérdések előzetes tisztázását célzó további konzultációra.

40. §19 A konzultációt, ezen belül a tájékoztatást a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül kell megadni.

30.20

41. § (1) A településkép védelme érdekében az alábbi eljárásokban a szakmai konzultáció kötelező:

a) egyszerű bejelentési eljárás alá tartozó új lakóépület építése, meglévő lakóépület bővítése esetén

b) az építési engedélyezési eljárással létesülő egyéb épületek építése, bővítése esetén.

(2) A szakmai konzultáció keretében lehetőség van:

a) a tervezés során felmerült megoldások értékelésére,

b) a terv munkaközi javaslatainak előzetes minősítésére,

c) a tájékoztatóban foglalt irányadó szabályozási elemek, illetve e rendelet szerinti illeszkedési követelmények egyeztetésére,

d) az esetleges tervtanácsi bemutatással összefüggő tartalmi és eljárási szabályok pontosítására valamint

e) a hatályos rendezési tervvel kapcsolatos tájékoztatásra.

42. §21

43. §22

VII. Fejezet

Településképi véleményezési eljárás

31. Általános szabályok

44. § (1) Építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési munkákra vonatkozó építészeti műszaki tervekkel kapcsolatban településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni:

a)23 új, építési engedélyhez kötött építmény építésére,

b)24 meglévő, építési engedélyhez kötött építmény - a beépített szintterület növekedését eredményező - bővítésére, illetve a településképet érintő átalakítására irányuló építési, összevont vagy fennmaradási engedélyezési eljárások esetén.

(2)25 A településképi véleményezési kérelmet az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszerbe (a továbbiakban: ÉTDR) feltöltéssel kell kezdeményezni. A rendszerbe való feltöltéssel egy időben a polgármester felé be kell nyújtani az 5. melléklet szerinti nyomtatványt kitöltve.

(3)26 Az építészeti-műszaki dokumentációnak a véleményezéshez az alábbi munkarészeket kell tartalmaznia:

a) az egyedi építészeti követelményeknek való megfelelést igazoló építészeti-műszaki tervet,

b) a rendeltetés meghatározását, valamint

c) az egyedi építészeti követelményeknek való megfelelésről szóló rövid leírást.

(4) E Fejezet előírásait nem kell alkalmazni a területi építészeti-műszaki tervtanács hatásköre alá eső, valamint az összevont telepítési eljárás, ezen belül telepítési hatásvizsgálati szakasz kezdeményezésére vonatkozó esetekre.

(5) A polgármester véleményét általánosan az önkormányzati főépítész véleménye, e rendeletben meghatározott esetekben a helyi építészeti-műszaki tervtanács szakmai álláspontja alapján alakítja ki.

(6) Amennyiben a tervtanács határozatképessége objektív okok miatt nem biztosítható, kivételes esetben a tervtanácsi állásfoglalást az önkormányzati főépítész szakmai állásfoglalása helyettesítheti.

(7) A tervezési terület, illetve az építési munka sajátosságai alapján indokolt esetben a polgármester kezdeményezheti a helyi építészeti-műszaki tervtanácsi véleményezését.

32. A településképi véleményezési eljárás szabályai

45. § (1) A polgármester településképi véleményét az önkormányzati főépítész készíti elő, szakmailag megvizsgálja a véleményezésre benyújtott dokumentációt, megadja szakvéleményét vagy a tervtanácsról szóló önkormányzati rendeletben szabályozott esetekben összehívja a tervtanácsot.

(2) A településképi véleményhez csatolni kell a tervtanácsi vagy főépítészi állásfoglalást, melynek elutasítás esetén tartalmaznia kell a vélemény részletes indoklását.

(3) Amennyiben a véleményezésre benyújtott építészeti-műszaki tervdokumentáció a beépítési tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos szakmai konzultáció, illetve e rendelet, valamint a településrendezési eszköz irányadó szabályozásától eltérő megoldást tartalmaz, az eltérést a műleírásban indokolni kell.

(4)27

(5)28 Polgármester a tervezett építési tevékenységet feltétel nélkül vagy feltétel meghatározásával javasolja, vagy engedélyezésre nem javasolja, ha

a) a kérelem vagy melléklete nem felel meg az e rendeletben meghatározottaknak, vagy

b) a (2) bekezdés szerinti szakmai álláspont a tervezett építési tevékenységet nem támogatja.

(6)29 A polgármester véleménye tartalmazza:

a) a kérelmező (építtető) adatait,

b) a tervezett építési tevékenység rövid leírását, helyét, címét és a telek helyrajzi számát,

c) véleményét és annak részletes indokolását.

(7)30 A polgármester a kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül megküldi véleményét az építtetőnek vagy a kérelmezőnek, továbbá véleményét elektronikus formában feltölti az elektronikus tárhelyre.

(8)31 A településképi vélemény ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye, az csak az építésügyi hatósági ügyben hozott döntés keretében vitatható.

33. A településképi vélemény kialakításának szempontjai

46. § (1)32 A településképi véleményezési eljárás során vizsgálni kell:

a) településképi rendeletben foglalt előírásoknak való megfelelést,

b) az építészeti- műszaki tervdokumentáció kidolgozása a szakmai tájékoztatás szerint történt-e,

c) a telepítés környezetbe illeszkedését, a településképbe való illeszkedést, a helyi építészeti érték érvényre juttatását, a környezetre gyakorolt hatását

d) a közterülettel határos homlokzat kialakításának módját.

(2)33

(3)34

(4)35

(5)36

VIII. Fejezet

Településképi bejelentési eljárás

34. Általános szabályok

47. § (1) Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni:

a) építési engedélyhez nem kötött építési tevékenységek és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 33/A. §-a szerinti egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenységnek sem minősülő építési tevékenységek,

b)37 reklámok és reklámhordozók elhelyezése tekintetében,

c)38 építmények rendeltetésének módosítása vagy rendeltetési egysége számának megváltoztatása esetén.

(2) E rendeletben foglaltak szerint településképi bejelentés köteles az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 1. mellékletében felsorolt építési munkák közül:

a) építmény átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása, kivéve zártsorú vagy ikres beépítésű építmény esetén, ha e tevékenységek a csatlakozó építmény alapozását vagy tartószerkezetét is érintik,

b) meglévő építmény utólagos hőszigetelése, homlokzati nyílászáró cseréje, a homlokzatfelület színezése, a homlokzat felületképzésének megváltoztatása,

c) meglévő építményben új égéstermék-elvezető kémény létesítése,

d) új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) égéstermék-elvezető kémény építése melynek magassága a 6,0 m-t nem haladja meg,

e)39 kizárólag az épület homlokzatához rögzített előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, elhelyezése

f) épületben az önálló rendeltetési egységek számának változtatása,

g)40 legfeljebb 50 fő egyidejű tartózkodására alkalmas – az Országos Tűzvédelmi Szabályzat előírásainak megfelelő - kereskedelmi, vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése, amelynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 20,0 m2 alapterületet,

h)41 nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, bővítése, amelynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 100 m3 térfogatot és 4,5 m gerincmagasságot,

i)42 önálló reklámtartó építmény valamint gépjármű-üzemanyag egységárának feltüntetésére szolgáló oszlop vagy tábla építése, elhelyezése,

j)43 temető területén sírbolt, urnasírbolt építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 50 m2 alapterületet, vagy a 3,0 m magasságot,

k) ideiglenes fedett lovarda,

l)44 növénytermesztésre szolgáló üvegház építése, bővítése,

m)45 növénytermesztésre és gombatermesztésre szolgáló fóliasátor építése, bővítése,

n)46 a 6,0 m vagy annál kisebb magasságú, a 60 m3 vagy annál kisebb térfogatú siló, ömlesztettanyag-tároló, nem veszélyes folyadékok tárolója, nem veszélyes anyagot tartalmazó, nyomástartó edénynek nem minősülő, föld feletti vagy alatti tartály, tároló elhelyezéséhez szükséges építmény építése, bővítése,

o) a magánhasználatú kerti víz-, fürdőmedence, kerti tó építése,

p) a telek természetes terepszintjének építési tevékenységgel összefüggő, 1,0 m- nél nem nagyobb mértékű, végleges jellegű megváltoztatása, támfal építése, bővítése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, megváltoztatása, amelynek mérete az építési tevékenységgel nem haladja meg a rendezett alsó terepszinttől számított 1,5 m magasságot,

q)47 támfal építése, bővítése, amelynek mérete az építési tevékenységgel nem haladja meg a rendezett alsó terepszinttől számított 1,5 m magasságot.

r)48 közterület felőli kerítés, kerti építmény, háztartási célú kemence, építménynek minősülő növénytámasz építése, bővítése,

s) építési tevékenység végzéséhez szükséges, annak befejezését követően elbontandó felvonulási építmény építése,

t)49 pince építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a 20 m3 légteret és a 2,0 m mélységet a csatlakozó terepszinttől számítva.

35. A településképi bejelentési eljárás szabályai

48. § (1)50 A településképi bejelentési eljárás az ügyfél által a polgármesterhez az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvényben (a továbbiakban: Eüsztv.) meghatározott elektronikus úton – vagy az Eüsztv. hatálya alá nem tartozó személyek - papíralapon benyújtott kérelemre indul, melyhez mellékelni kell 1 példány papíralapú dokumentációt és a dokumentációt tartalmazó digitális adathordozót.

(2)51 A kérelem és annak mellékletei, a hiánypótlás és az ügyfél által tett nyilatkozat csak írásban terjeszthető elő.

(3)52 A dokumentációnak tartalmazni kell

a) a településképi követelményeknek való megfelelést igazoló építészeti-műszaki tervet, műszaki leírást, továbbá rendeltetésváltozás esetén igazolást a településrendezési eszközök rendeltetésekre vonatkozó követelményeinek való megfelelést

b) az 5. melléklet szerinti értelemszerűen kitöltött nyomtatványt.

49. §53

36. A településképi bejelentés elbírálásának szempontjai

50. § (1)54 A polgármester a bejelentést követően, 15 napon belül a tervezett építési tevékenységet, reklám és reklámhordozó elhelyezését vagy rendeltetésváltoztatást – feltétel meghatározásával vagy anélkül – tudomásul veszi, ha a bejelentés

a) megfelel a 48. § (3) bekezdésében meghatározott követelményeknek,

b) a tervezett építési tevékenység illeszkedik a településképbe és megfelel a településképi követelményeknek, a tervezett reklám, reklámhordozó elhelyezése illeszkedik a településképbe, megfelel a településképi követelményeknek, valamint a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV. 28.) Korm. rendeletben foglalt elhelyezési követelményeknek, és

c) a tervezett rendeltetésváltozás megfelel a helyi építési szabályzatban foglalt követelményeknek;

(2)55 Megtiltja az építési tevékenységet, reklám és reklámhordozó elhelyezését vagy rendeltetésváltoztatás megkezdését, és – a megtiltás indokainak ismertetése mellett – figyelmezteti a bejelentőt a tevékenység bejelentés nélküli elkezdésének és folytatásának jogkövetkezményeire, ha

a) a tervezett építési tevékenység nem illeszkedik a településképbe, vagy nem felel meg a településképi követelménynek,

b) a tervezett reklám, reklámhordozó elhelyezése esetén nem illeszkedik a településképbe, nem felel meg a településképi követelménynek, vagy nem felel meg a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV. 28.) Korm. rendeletben foglalt elhelyezési követelményeknek,

c) a tervezett rendeltetésváltozás nem felel meg a helyi építési szabályzatban foglalt követelményeknek;

(3)56 Megszünteti az eljárást, ha a kérelem és melléklete nem felel meg a 48. § (3) bekezdésében meghatározott követelményeknek, vagy az eljárás okafogyottá válik.

(4)57 Ha a rendeltetésváltozás megfelel a helyi építési szabályzatban foglalt követelményeknek, a polgármester kérelemre - az ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetés céljából - 15 napon belül hatósági bizonyítványt állít ki az építmény, valamint az építményen belüli önálló rendeltetési egység rendeltetésének módosításáról és új rendeltetéséről, valamint az építmény rendeltetési egységei számának megváltozásáról és az új rendeltetésszámáról.

(5)58 A polgármester ellenőrzi a bejelentési kötelezettség teljesítését és a bejelentett tevékenység folytatását, és ha bejelentési eljárás lefolytatásának elmulasztását észleli, a tevékenység folytatását a bejelentési eljárás során megtiltotta vagy azt tudomásul vette, de attól eltérő végrehajtást tapasztal

a) az 51. § szerint jár el, vagy

b) reklám, reklámhordozó elhelyezése esetén 15 napon belül értesíti a megyei kormányhivatalt.

(6)59

IX. Fejezet

Településképi kötelezés

51. § (1) A polgármester ellenőrzi a bejelentési kötelezettség teljesítését, a bejelentett tevékenység folytatását, és ha bejelentési eljárás lefolytatásának elmulasztását észleli, vagy a tevékenység folytatását a bejelentési eljárás során megtiltotta vagy azt tudomásul vette, azonban attól eltérő végrehajtást tapasztal, kötelezési eljárást folytat le.

(2)60 A polgármester - figyelmeztetést tartalmazó döntésében – megfelelő határidő biztosításával felhívja a jogsértőt a jogszabályértés megszüntetésére.

(3)61 A településképi figyelmeztetés határidejének eredménytelen eltelte esetén a polgármester, önkormányzati hatósági döntéssel, településképi kötelezés formájában a jogsértőt a településképi követelmények teljesítésére és egyidejűleg a kötelezettet településkép védelmi bírság megfizetésére is kötelezi.

(4)62 A településkép-védelmi bírság közigazgatási bírságnak minősül, melynek legkisebb összege 100.000.-Ft, legmagasabb összege természetes személy esetén 200.000,-Ft, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek esetén 2.000.000,-Ft.

(5)63 A kötelezettnek a bírságot a bírság összegét megállapító határozat véglegessé válásától számított 15 napon belül az önkormányzatnak a határozatban megjelölt számlájára kell átutalási megbízással teljesítenie vagy készpénzátutalási megbízással postai úton befizetnie.

(6)64 A polgármester a kötelezésben foglaltak nem teljesítése esetén - a településkép-védelmi bírság ismételt kiszabása helyett - a kötelezést tartalmazó döntés végrehajtását foganatosítja, mely során a meghatározott cselekményt a kötelezett költségére és veszélyére elvégzi vagy mással elvégezteti. Egyúttal a kötelezettet a felmerülő költség megfizetésére kötelezi.

(7)65

X. Fejezet

Záró rendelkezések

52. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Rendelkezéseit a hatályba lépését követően keletkezett ügyekben kell alkalmazni.

(2) Hatályát veszti a 18/2017(X.27.) önkormányzati rendelet.

1. melléklet

Berhida Város műemlékei

megnevezés

utca-szám

hrsz.

1.

Római Katolikus templom

Hősök tere

282

2.

Református templom

Kálvin tér

820

3.

Római Katolikus templom

Kossuth u. 4

745

4.

Református templom

Kiskovácsi u. 23

1554

2. melléklet66

Helyi jelentőségű egyedi értékek, helyi védelemre javasolt épületek, építmények és szobrok jegyzéke. /védettséggé tételhez e rendelet szerinti eljárás lefolytatása szükséges/

megnevezés

utca-szám

hrsz.

1

Katolikus templom Peremarton
/Szent István Király/

1765/25

2

Egykori katolikus iskola épülete

Ösi u.

272

3

Egykori katolikus, ún. „Flink” iskola épülete

281

4

Szent Flórián szobor

695

5

Nepomuki Szent János szobor

Kossuth u. 77

1516

6

Víztorny épülete a Peremartoni Gyártelep területén

06/185

7

I. Világháborús emlékmű

Kiskovácsi u.

1554

8

I. Világháborús emlékmű

256/1

9

II. világháborús emlékmű

256

10

Kőkereszt

Hősök tere

256/1

11

Kőkereszt

Mező u.

383

12

Kőkereszt

Malom utca – Séd utca deltájában

667/3

13

Kőkereszt

Temető

179/1

14

Gazdasági épület

Csokonai u. 2

164/5

15

Utcai kerítés

Ősi u. 35

651

16

Egykori Csecsemő Otthon kapuja

Kossuth u.

875/9

17

Utcai kerítés

Kossuth u. 27

835

18

Utcai kerítés

Kossuth u. 14

754

19

Kapuzat /Peremarton Gyártelepi Lakótelep egykori bejárata/

Tulipán utca

1771

20

Népi kúria épülete és utcai kerítés

Kossuth u. 49

811/4

21

Katolikus Parókia épülete

Hősök tere 2

246

22

Református Gyülekezeti Ház

Kálvin tér 1

948

23

Lakóépület és gazdasági épület

Mező u. 19

389

24

Lakóépületek fűrészfogas beépítése

Hősök tere 16/a; 18; 20

297; 298; 299/1

25

Hegedűs-malom

Malom u. 3

664

26

Zsidó temető

Veszprémi u. 30

1007; 1047/5

3. melléklet

Településképi szempontból meghatározó, eltérő karakterű területek lehatárolása

1. Az egykori Peremarton település területe: /Veszprémi út, Bem utca, a katolikus temető területe, a Honvéd utca, Mező utca, Ősi út által határolt terület /

2. Az egykori Berhida település területe: / Veszprémi út déli oldala, Ősi út déli oldala, Rákóczi utca, Kossuth utca a Séd partjáig, Petőfi S. utca, Diófa utca a Rózsafa utcáig, Hunyadi tér, Boronkai utca /

3. Az egykori Kis Kovácsi települési területe / Kiskovácsi / : A Kiskovácsi út mindkét oldala a Kovácsi utcáig és a József A. utcáig /

4. XX. század folyamán kialakult új lakóterület: /Ady utca, Dózsa Gy. utca, Kinizsi utca, Platánfa utca, Péti út, Rózsa utca, Táncsics utca, Lakath J. utca, Magyar Ifjuság utca, Dankó utca, Jókai utca, Bartók B. utca, Arany J. utca, Munkácsy utca, Könyves Kálmán utca, Vasút utca, Diófa utca, Hársfa utca/

5. Új beépítésű kertvárosias lakóterületek / Liszt F. utca, Széchenyi u. Orgona utca, a Hétszínvirág, az Árvácska és a Viola utcák/

6. Peremarton – gyártelep lakóterülete: /az „Új” Peremarton területe /
7. A külterület, egykori zártkerti részének területe

4. melléklet

A település helyi védelemre javasolt lehatárolt területei

1. Az egykori Peremarton település területe: /Veszprémi út, Bem utca, a katolikus temető területe, a Honvéd utca, Mező utca, Ősi út által határolt terület/

2. Az egykori Berhida település területe: / Veszprémi út déli oldala, Ősi út déli oldala, Rákóczi utca, Kossuth utca a Séd partjáig, Petőfi S. utca, Diófa utca a Rózsafa utcáig, Hunyadi tér, Boronkai utca /

3. Az egykori Kis Kovácsi települési területe / Kiskovácsi / : A Kiskovácsi út mindkét oldala a Kovácsi utcáig és a József A. utcáig /

5. melléklet

Nyomtatványok
BERHIDA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA
8181 BERHIDA, VESZPRÉMI ÚT 1-3
Telefon: (+36 88) 497 158
berhida@berhida.hu

BEJELENTÉSI KÉRELEM
Berhida Város Önkormányzatának 12/2019.(IX.27.) rendelete alapján,
településképi bejelentési eljárás lefolytatásához

Beérkezés dátuma:

Iktatószám:

Átvevő neve:

Kérelmező tölti ki!

1. Bejelentő (építtető) adatai:

Tervező adatai:

Név,Lakcím vagy székhely:

Tervezői jogosultság száma:

Levelezési cím (amennyiben az előzőtől eltér):

Levelezési cím:

Tulajdonos/kérelmező/kapcsolattartó:

Tervező szervezet:

Telefon/e-mai:

Telefon/e-mai:

2. Bejelentés tárgya:

reklámhordozó elhelyezése

építési tevékenység

rendeltetésváltozás

A tervezett tevékenység rövid leírása:




Korábbi településkép védelmi szakmai konzultáció időpontja:

3. Az érintett ingatlan címe:

Helyrajzi száma:

4. Tevékenység megvalósításának tervezett időtartama:

……………..év ……………….hó …… nap ; ……………..év ……………….hó …… nap

5. mellékelt dokumentáció tartalma:

2 példány szükséges

műszaki leírás

Helyszínrajz

alaprajz(ok)

homlokzat(ok)

helyszínre illesztett látványterv:

tulajdonosi hozzájárulás / társasházi hozzájárulás:

egyéb (pl. kertészeti munkarészek stb.): ……....

Alulírott Építtető, a fent megjelölt hrsz.-ú ingatlanon, a bejelentés tárgya szerinti tevékenység megvalósítására vonatkozóan, a 4. pontban megjelölt időtartamra kérelmezem a településképi bejelentési eljárás folytatását.

Kelt: Berhida, ……………… év …………… hónap ……….. nap

…………………………………………………………
Építtető aláírása

KÉRELEM
Berhida Város Önkormányzatának 12/2019.(IX.27.) rendelete alapján lefolytatandó
településképi szakmai konzultációhoz

Beérkezés dátuma:

Iktatószám:

Átvevő neve:

Konzultáció időpontja:

Kérelmező tölti ki!



1. Kérelmező Adatai:

Tervező adatai: (amennyiben releváns)

Név:

Név:

Lakcím vagy székhely:

Tervezői jogosultság száma:

Levelezési cím (amennyiben az előzőtől eltér):

Levelezési cím:

Kapcsolattartó:

Kapcsolattartó:

telefon/e-mail:

telefon/e-mail:

2. Szakmai konzultáció tárgya: (A tervezett tevékenység rövid leírása)








3. Az érintett ingatlan adatai:

címe:

helyrajzi szám:

Alulírott kérelmező, a fent megjelölt hrsz.-ú ingatlanon, a 2. pont szerinti tárgyban kérelmezem a településképi szakmai konzultáció biztosítását.

Kelt. Berhida, ……… év …………………. hónap …….. nap*

……………………………………………….
kérelmező aláírása

*Az aláírt kérelmet az alábbiak szerint kell benyújtani: foepitesz@berhida.hu e-mail címre vagy a 8181 Berhida, Veszprémi út 1-3. címre levélben megküldve vagy kedd szerdai napokon személyesen a 8181 Berhida, Veszprémi út 1-3. polgármesteri titkárság irodában

VÉLEMÉNYEZÉSI KÉRELEM
Berhida Város Önkormányzatának 12/2019.(IX.27.) rendelete alapján,
településképi véleményezési eljárás folytatásához

Beérkezés dátuma:

Iktatószám:

Átvevő neve:

ÉTDR azonosító:

Kérelmező tölti ki!

1. Építető adatai:

Tervező adatai:

Név:

Név:

Lakcím vagy székhely:

Tervezői jogosultság száma:

Levelezési cím (amennyiben az előzőtől eltér):

Levelezési cím:

Kapcsolattartó:

Tervező szervezet:

Telefon/e-mai:

Telefon/e-mai:

2. Véleményezés tárgya:


A tervezett tevékenység rövid leírása:

A megvalósítás tervezett dátuma:

Korábbi településkép védelmi szakmai konzultáció időpontja:

3. Az érintett ingatlan adatai:

címe:

Helyrajzi szám:

övezet besorolása:

jelenlegi beépítettség:

helyi vagy műemléki védelem alatt áll:

ingatlan mérete:

Tervezett beépítettség:

4. A településképi véleményezési dokumentáció tartalma:

2 példány szükséges

műszaki leírás:

helyszínrajz:

eltérő szintek alaprajzai:

minden eltérő megjelenésű homlokzat:

legalább kettő metszet:

tulajdonos hozzájáruló nyilatkozata (amennyiben releváns):

Alulírott 1. pont szerinti Építtető, a 3. pontban megjelölt ingatlanon, a 2. pont szerinti hatósági engedélyhez kötött tevékenységre vonatkozóan kérelmezem a településképi véleményezési eljárás folytatását.

Kelt: Berhida, ……………… év …………… hónap ……….. nap

................................................
építtető aláírása

6. melléklet67

Helyi védelem alatt álló értékek

Sorszám

Cím

Helyrajzi szám

Helyszínrajz, fotó

Megállapítások, ajánlások

1.

8181 Berhida, Rákóczi Ferenc utca 24.

733/2 hrsz.


A polgári épület helyi védettsége kiterjed:
- az alaprajzi elrendezésére és tömegére /felújítása során megtartandó a gerincmagasság az ereszmagasság és a befoglaló épülettömeg /
- a kamra és előterének a veszprémi káptalan archaikus, kezdetleges, valószínűleg a 18. század végére, a 19. század elejére datálható “WK”-domborjeles téglákból épített nyugati fala,
- a kamrához tartozó déli fal, benne a szegmensíves bélletzáródású ajtóval (ácstokkal és belső ajtólappal) és ablakkal az északi, valamint falfülkével a nyugati falban, továbbá a kamra előterének nyugati végében az utóbb elfalazott ív. - a kamra és az előtér gerendás deszkafödéme.

1

Az önkormányzati rendeletet a Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2023. (VI. 30.) önkormányzati rendelete 34. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte 2023. július 1. napjával.

2

Az 5/A. §-t a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2021. (X. 29.) önkormányzati rendelete 1. §-a iktatta be.

3

A 18. § g) pontja a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 18. § l) pont lc) alpontja a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 18. § l) pont ld) alpontját a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 1. § (3) bekezdése iktatta be.

6

A 18. § m) pontja a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 18. § n) pontját a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 13. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

8

A 27. § (5) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.

9

A 27. § (6) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.

10

A 29. alcím címe a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.

11

A 39. § (1) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 39. § (2) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 39. § (3) bekezdését a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 13. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

14

A 39. § (4) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 39. § (5) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 39. § (6) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 39. § (7) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 39. § (8) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

19

A 40. § a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.

20

A 30. alcímet a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 13. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

21

A 42. §-t a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 13. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

22

A 43. §-t a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 13. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

23

A 44. § (1) bekezdés a) pontja a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 44. § (1) bekezdés b) pontja a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 44. § (2) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 44. § (3) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

27

A 45. § (4) bekezdését a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 13. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

28

A 45. § (5) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

29

A 45. § (6) bekezdését a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 7. § (2) bekezdése iktatta be.

30

A 45. § (7) bekezdését a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 7. § (2) bekezdése iktatta be.

31

A 45. § (8) bekezdését a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 7. § (2) bekezdése iktatta be.

32

A 46. § (1) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 8. §-ával megállapított szöveg.

33

A 46. § (2) bekezdését a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 13. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

34

A 46. § (3) bekezdését a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 13. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

35

A 46. § (4) bekezdését a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 13. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

36

A 46. § (5) bekezdését a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 13. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

37

A 47. § (1) bekezdés b) pontja a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

38

A 47. § (1) bekezdés c) pontja a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

39

A 47. § (2) bekezdés e) pontja a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

40

A 47. § (2) bekezdés g) pontja a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

41

A 47. § (2) bekezdés h) pontja a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

42

A 47. § (2) bekezdés i) pontja a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

43

A 47. § (2) bekezdés j) pontja a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

44

A 47. § (2) bekezdés l) pontja a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

45

A 47. § (2) bekezdés m) pontja a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

46

A 47. § (2) bekezdés n) pontja a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

47

A 47. § (2) bekezdés q) pontja a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

48

A 47. § (2) bekezdés r) pontja a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

49

A 47. § (2) bekezdés t) pontja a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

50

A 48. § (1) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

51

A 48. § (2) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

52

A 48. § (3) bekezdését a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 10. § (2) bekezdése iktatta be.

53

A 49. §-t a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 13. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

54

Az 50. § (1) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 11. §-ával megállapított szöveg.

55

Az 50. § (2) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 11. §-ával megállapított szöveg.

56

Az 50. § (3) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 11. §-ával megállapított szöveg.

57

Az 50. § (4) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 11. §-ával megállapított szöveg.

58

Az 50. § (5) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 11. §-ával megállapított szöveg.

59

Az 50. § (6) bekezdését a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 13. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

60

Az 51. § (2) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 12. §-ával megállapított szöveg.

61

Az 51. § (3) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 12. §-ával megállapított szöveg.

62

Az 51. § (4) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 12. §-ával megállapított szöveg.

63

Az 51. § (5) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 12. §-ával megállapított szöveg.

64

Az 51. § (6) bekezdése a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 12. §-ával megállapított szöveg.

65

Az 51. § (7) bekezdését a Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2021. (VI. 25.) önkormányzati rendelete 13. § i) pontja hatályon kívül helyezte.

66

A 2. melléklet a Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2022. (VI. 30.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

67

A 6. mellékletet a Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2022. (VI. 30.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás