Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 18/2019 (VIII.23.) önkormányzati rendelete

az „Alba Regia” tanulmányi ösztöndíjról szóló 33/2016. (VIII. 19.) önkormányzati rendelet módosításáról

2019.09.01.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el.
1. §
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének az „Alba Regia” tanulmányi ösztöndíjról szóló 33/2016. (VIII.19.) önkormányzati rendeletének (a továbbiakban: Rendelet) 2. § (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Alba Regia Középiskolai Ösztöndíjban részesíthető az a tanuló, aki)
„e) a pályázat benyújtását megelőző félévben a tanulmányi átlaga legalább 3,75 volt azzal, hogy a 9. évfolyamos tanuló (nyelvi előkészítő kivételével) szeptemberi pályázata esetén a tanulmányi átlag a 7. év végi és a 8. félévi érdemjegyek számtani átlaga, és”
2. §
A Rendelet 2. § (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Alba Regia Középiskolai Ösztöndíjban)
„a) szakgimnáziumi évfolyamonként 18 fő, ezen belül
aa) a Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában tanulók közül 10 fő, ezen belül:
aaa) gépészet ágazaton tanuló: 3 fő,
aab) villamosipar és elektronika ágazaton tanuló: 3 fő,
aac) informatika ágazaton tanuló: 4 fő,
ab) a Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziumában tanulók közül 3 fő,
ac) a Székesfehérvári SZC Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában tanulók közül 2 fő,
ad) a Székesfehérvári SZC Jáky József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában tanulók közül 3 fő, ezen belül:
ada) informatika ágazaton tanuló: 1 fő,
adb) építőipar ágazaton tanuló: 2 fő,
továbbá”
(részesíthető.)
3. §
A Rendelet 4. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A pályázati felhívást a Polgármester minden tanévben két alkalommal, szeptember 10-ig és február 10-ig írja ki.”
4. §
A Rendelet 5. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A pályázat benyújtásának határideje szeptember 25. napja, illetve február 25. napja. Amennyiben a határidő utolsó napja olyan nap, amelyen Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalánál (a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) a munka szünetel, a határidő a következő munkanapon jár le. A pályázatnak legkésőbb a határidő utolsó napján meg kell érkeznie a Polgármesteri Hivatalba. A határidő elmulasztása esetén igazolásnak nincs helye.”
5. §
A Rendelet 5. § (3) bekezdés b) - e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A pályázathoz csatolni kell)
„b) 30 napnál nem régebbi, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum által kiállított iskolalátogatási igazolás eredeti példányát a tanuló évfolyamáról és szakgimnázium esetén az ágazatról (az ágazat megnevezése és száma), szakközépiskola esetén a szakképesítésről (a szakképesítés OKJ-s megnevezése és száma),
c) 9. évfolyamos (mely nem foglalja magába a nyelvi előkészítő 9. évfolyamát) tanuló szeptemberi pályázata esetén a középiskolai felvételi eljárásban benyújtott jelentkezési lapnak a Székesfehérvári Szakképzési Centrum által hitelesített példányát, egyéb esetben (mely nem foglalja magába a nyelvi előkészítő 9. évfolyamát) a pályázat időpontjától függően a KRÉTA rendszerből kinyomtatott és az osztályfőnök által aláírt félévi értesítőt vagy év végi bizonyítványt,
d) Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen (a továbbiakban: OSZTV) vagy a Szakma Kiváló Tanulója versenyen (a továbbiakban: SZKT) való részvétel esetén, a versenyen elért eredményt igazoló okirat másolatát,
e) szakközépiskola esetén szintvizsgával való rendelkezés esetén annak eredményét igazoló okirat másolatát,”
6. §
A Rendelet 6. § d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Érvénytelen a pályázat, amennyiben)
„d) a pályázó nem csatolta az 5. § (3) bekezdés b) – c) pontja szerinti okiratokat, vagy”
7. §
A Rendelet 7. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A pályázók között a III. Fejezet szerinti Ösztöndíj Munkacsoport (a továbbiakban: Ösztöndíj Munkacsoport) a pályázati határidő lejártát követő 30 napon belül a 3. melléklet szerinti pontozási rend alapján sorrendet állapít meg.
(2) A pályázati eljárás során hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség. A hiánypótlásra való felszólítás kizárólag e-mailen történik a pályázati adatlapon megadott e-mail címen. A hiánypótlásra biztosított beérkezési határidő az e-mail megküldésétől számított legfeljebb 5 nap. A hiánypótlás elektronikus úton is teljesíthető. Amennyiben a pályázó a 2. melléklet szerinti formanyomtatvánnyal együtt nem csatolja az 5. § (3) bekezdés d) - f) pontja szerinti okiratok másolatát, a pontszámításnál az okirattal nem bizonyított pontszámot figyelmen kívül kell hagyni.”
8. §
A Rendelet 7. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) Az ösztöndíj odaítéléséről a Polgármester az Ösztöndíj Munkacsoport javaslata alapján október 30-ig, illetve március 30-ig dönt.”
9. §
A Rendelet 7. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(6) A nyertes pályázóval az Önkormányzat az (5) bekezdés szerinti értesítés kézbesítésétől számított 10 napon belül ösztöndíj szerződést köt.”
10. §
A Rendelet 8. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„8. § (1) Az Alba Regia Középiskolai Ösztöndíj összege félévente: 50.000,- Ft.
(2) Az ösztöndíj folyósítása egy összegben, a pályázati adatlapon megjelölt folyószámlára átutalással történik november 30-ig, illetve április 30-ig.”
11. §
A Rendelet 9. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„9. § (1) Az ösztöndíjra való jogosultság megszűnik, amennyiben
a) a tanuló a 7. § (5) bekezdése szerinti értesítéstől számított 10 napon belül nem köti meg az ösztöndíj szerződést,
b) a megállapított, adott félévre szóló ösztöndíj időtartama alatt a tanuló tanulói jogviszonya megszűnik, vagy
c) a tanuló a pályázati eljárás során valótlan adatot közölt.
(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a tanulói jogviszony megszűnésének napjától nem jár ösztöndíj. A tanuló a számára a tanulói jogviszonya megszűnésének napját követő időszakra átutalt, jogalap nélkül felvett ösztöndíjat időarányosan köteles visszafizetni.
(3) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben a tanuló számára nem jár ösztöndíj, és a tanuló a számára átutalt, jogalap nélkül felvett ösztöndíjat köteles visszafizetni.”
12. §
A Rendelet 11. § (1) bekezdés c) és d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Alba Regia Felsőoktatási Ösztöndíjban részesíthető – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel és a (4) pontban foglaltak figyelembevételével – az a hallgató, aki)
„c) nem első féléves hallgató esetén, a pályázat benyújtását megelőző legutolsó aktív félévre vonatkozóan megszerezte a mintatanterv által az adott félévre előirányzott kreditmennyiség 90 %-át,
d) nem első féléves hallgató esetén a pályázat benyújtását megelőző félévben a tanulmányi átlaga legalább 3,75 volt és”
13. §
A Rendelet 12. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A pályázati felhívást a Polgármester minden tanévben két alkalommal, szeptember 10-ig és február 10-ig írja ki.”
14. §
A Rendelet 13. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A pályázat benyújtásának határideje szeptember 25. napja, illetve február 25. napja. Amennyiben a határidő utolsó napja olyan nap, amelyen a Polgármesteri Hivatalnál a munka szünetel, a határidő a következő munkanapon jár le. A pályázatnak legkésőbb a határidő utolsó napjáig meg kell érkeznie a Polgármesteri Hivatalba. A határidő elmulasztása esetén igazolásnak nincs helye.”
15. §
A Rendelet 13. § (3) bekezdés d) és e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A pályázathoz – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – csatolni kell)
„d) nem első féléves hallgató esetén a felsőoktatási intézmény igazolását arról, hogy a hallgató a pályázat benyújtását megelőző legutolsó aktív félévre vonatkozóan megszerezte a mintatanterv által az adott félévre előirányzott kreditmennyiség 90 %-át,
e) az ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén (a továbbiakban: ÁSZÉV) való részvétel esetén az elért helyezést igazoló okirat másolatát; a Tudományos Diákköri Konferencián (a továbbiakban: TDK) való részvétel esetén az elért helyezést igazoló okirat másolatát; az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (a továbbiakban: OTDK) való részvétel esetén a részvételt vagy az elért helyezést vagy az elért különdíjat igazoló okirat másolatát, és”
16. §
A Rendelet 13. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(5) Az ÁSZÉV, TDK vagy OTDK versenyen való részvétel esetén az 5. mellékletben szereplő pontszámok ösztöndíj pályázat során egy alkalommal, a versenyen való részvételt közvetlenül követő pályázati eljárás során érvényesíthetők.”
17. §
A Rendelet 14. § d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Érvénytelen a pályázat, amennyiben)
„d) első féléves hallgató pályázata esetén a pályázó nem csatolta a 13. § (3) bekezdés b) – c) pontja, egyéb esetben a 13. § (3) bekezdés b) - d) pontja szerinti okiratok valamelyikét, vagy ”
18. §
A Rendelet 15. § (1) - (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A pályázók között az Ösztöndíj Munkacsoport a pályázati határidő lejártát követő 30 napon belül az 5. melléklet szerinti pontozási rend alapján sorrendet állapít meg.
(2) A pályázati eljárás során hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség. A hiánypótlásra való felszólítás kizárólag e-mailen történik a pályázati adatlapon megadott e-mail címen. A hiánypótlásra biztosított beérkezési határidő az e-mail megküldésétől számított legfeljebb 5 nap. A hiánypótlás elektronikus úton is teljesíthető. Amennyiben a pályázó a 4. melléklet szerinti formanyomtatvánnyal együtt nem csatolja a 13. § (3) bekezdés e) vagy f) pontja szerinti okiratokat, az okirattal nem bizonyított pontszámot figyelmen kívül kell hagyni.”
19. §
A Rendelet 15. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) Az ösztöndíj odaítéléséről a Polgármester az Ösztöndíj Munkacsoport javaslata alapján október 30-ig, illetve március 30-ig dönt.”
20. §
A Rendelet 15. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(5) Első féléves hallgatók esetén a 11. § (1) bekezdés a) pontjának aa) és ab) alpontjaiban foglalt esetben szakonként a 2 - 2 legmagasabb felvételi pontszámot elérő pályázó, a 11. § (1) bekezdés a) pontjának ac) alpontjában foglalt esetben a legmagasabb felvételi pontszámot elérő pályázó részesül ösztöndíjban azzal, hogy a felvételi pontszámba bele kell számítani az ÁSZÉV-en elért helyezésért az 5. mellékletben szereplő pontszámot. Azonos felvételi pontszám esetén az 5. melléklet alapján a nyelvismeretért számított magasabb pontszám dönt. Amennyiben az azonos felvételi pontszámot elérő pályázók a nyelvismeretért számított azonos pontszámmal rendelkeznek, akkor az Ösztöndíj Munkacsoport sorsolást követően, annak eredménye szerint tesz javaslatot az ösztöndíjban részesíthető pályázó személyére.”
21 §
A Rendelet 15. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(7) A nyertes pályázóval az Önkormányzat a (6) bekezdés szerinti értesítés kézbesítésétől számított 10 napon belül ösztöndíj szerződést köt.”
22. §
A Rendelet 16. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„16. § (1) Az Alba Regia Felsőoktatási Ösztöndíj összege félévente: 100.000,- Ft.
(2) Az ösztöndíj folyósítása egy összegben, a pályázati adatlapon megjelölt folyószámlára átutalással történik november 30-ig, illetve április 30-ig.”
23. §
A Rendelet 17. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„17. § (1) Az ösztöndíjra való jogosultság megszűnik, amennyiben
a) a hallgató a 15. § (6) bekezdése szerinti értesítéstől számított 10 napon belül nem köti meg az ösztöndíj szerződést,
b) a megállapított, adott félévre szóló ösztöndíj időtartama alatt a hallgató hallgatói jogviszonya megszűnik, vagy
c) a hallgató a pályázati eljárás során valótlan adatot közölt.
(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a hallgatói jogviszony megszűnésének napjától nem jár ösztöndíj. A hallgató a számára a hallgatói jogviszonya megszűnésének napját követő időszakra átutalt, jogalap nélkül felvett ösztöndíjat időarányosan köteles visszafizetni.
(3) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben a hallgató számára nem jár ösztöndíj, és a hallgató a számára átutalt, jogalap nélkül felvett ösztöndíjat köteles visszafizetni.”
24. §
A Rendelet 18/B. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A pályázati felhívást a Polgármester minden tanévben két alkalommal, szeptember 10-ig és február 10-ig írja ki.”
25. §
A Rendelet 18/C. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A pályázat benyújtásának határideje szeptember 25. napja, illetve február 25. napja. Amennyiben a határidő utolsó napja olyan nap, amelyen a Polgármesteri Hivatalnál a munka szünetel, a határidő a következő munkanapon jár le. A pályázatnak legkésőbb a határidő utolsó napjáig meg kell érkeznie a Polgármesteri Hivatalba. A határidő elmulasztása esetén igazolásnak nincs helye.”
26. §
A Rendelet 18/D. § d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Érvénytelen a pályázat, amennyiben)
„d) a pályázó nem csatolta a 18/C. § (3) bekezdés b) – c) pontja szerinti okiratok valamelyikét, vagy”
27. §
A Rendelet 18/E. § (1) - (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az Ösztöndíj Munkacsoport a pályázati határidő lejártát követő 30 napon belül megállapítja a pályázatok pályázati feltételeknek való megfelelését.
(2) A pályázati eljárás során hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség. A hiánypótlásra való felszólítás kizárólag e-mailen történik a pályázati adatlapon megadott e-mail címen. A hiánypótlásra biztosított beérkezési határidő az e-mail megküldésétől számított legfeljebb 5 nap. A hiánypótlás elektronikus úton is teljesíthető.”
28. §
A Rendelet 18/E. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) Az ösztöndíj odaítéléséről a Polgármester az Ösztöndíj Munkacsoport javaslata alapján október 30-ig, illetve március 30-ig dönt.”
29. §
A Rendelet 18/E. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(7) A nyertes pályázóval az Önkormányzat a (6) bekezdés szerinti értesítés kézbesítésétől számított 10 napon belül ösztöndíj szerződést köt.”
30. §
A Rendelet 18/F. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„18/F. § (1) Az Alba Regia Felsőoktatási Hallgatói Tanács Ösztöndíj összege félévente: 40.000,-Ft.
(2) Az ösztöndíj folyósítása egy összegben, a pályázati adatlapon megjelölt folyószámlára átutalással történik november 30-ig, illetve április 30-ig.”
31. §
A Rendelet 18/G. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„18/G. § (1) Az ösztöndíjra való jogosultság megszűnik, amennyiben
a) a hallgató a 18/E. § (6) bekezdése szerinti értesítéstől számított 10 napon belül nem köti meg az ösztöndíj szerződést,
b) a megállapított, adott félévre szóló ösztöndíj időtartama alatt a hallgató hallgatói jogviszonya vagy a Székesfehérvári Felsőoktatási Hallgatói Tanács tagsága megszűnik, vagy
c) a hallgató a pályázati eljárás során valótlan adatot közölt.
(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a hallgatói jogviszony vagy a Székesfehérvári Felsőoktatási Hallgatói Tanács tagság megszűnésének napjától nem jár ösztöndíj. A hallgató a számára a hallgatói jogviszonya vagy a Székesfehérvári Felsőoktatási Hallgatói Tanács tagság megszűnésének napját követő időszakra átutalt, jogalap nélkül felvett ösztöndíjat időarányosan köteles visszafizetni.
(3) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben a hallgató számára nem jár ösztöndíj, és a hallgató a számára átutalt, jogalap nélkül felvett ösztöndíjat köteles visszafizetni.”
32. §
(1) A Rendelet 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
(2) A Rendelet 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.
(3) A Rendelet 3. melléklete helyébe a 3. melléklet lép.
(4) A Rendelet 4. melléklete helyébe a 4. melléklet lép.
(5) A Rendelet 5. melléklete helyébe az 5. melléklet lép.
(6) A Rendelet 6. melléklete helyébe a 6. melléklet lép.
33. §
Hatályát veszti a Rendelet 5. § (3) bekezdés a) pontja, 6. § e) pontja, 7. § (2a) bekezdése, 11. § (2) bekezdése, 13. § (3) bekezdés a) pontja, 13. § (4) bekezdése, 14. § e) pontja, 15. § (2a) bekezdése, 18/C. § (3) bekezdés a) pontja, 18/D. § e) pontja, 18/E. § (3) bekezdése.
34. §
E rendelet 2019. szeptember 1-jén lép hatályba, és 2019. szeptember 2-án hatályát veszti.
dr. Cser-Palkovics András dr. Bóka Viktor
polgármester jegyző
Záradék:
A rendeletet 2019. augusztus 23. napján kihirdettem.
dr. Bóka Viktor
jegyző
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás