Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5/2019 (II.15.) önkormányzati rendelete

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat 2019. évi költségvetéséről

2019.02.18.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el.
I. Fejezet
A rendelet hatálya, bevételek, kiadások
1. A rendelet hatálya
1. §
A rendelet hatálya kiterjed
a. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat),
b. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (a továbbiakban: Hivatal),
c. az Önkormányzat irányítása alatt álló költségvetési intézmények (a továbbiakban: Intézmények, a b) és c) pont a továbbiakban együtt: költségvetési szervek)
költségvetésére.
2. A költségvetés főbb kiadásai, bevételei
2. §
(1) A Közgyűlés a 2019. évi költségvetési bevételét 47 748 953 eFt-ban,
azaz Negyvenhétmilliárd-hétszáznegyvennyolcmillió-kilencszázötvenháromezer forintban állapítja meg az alábbi bontásban:
a) A működési költségvetési bevételek 30 717 144 eFt
Ebből:
aa) Működési célú támogatások
államháztartáson belülről 5 223 177 eFt
ab) Közhatalmi bevételek 21 562 800 eFt
ac) Működési bevételek 3 566 167 eFt
ad) Működési célú átvett pénzeszközök 365 000 eFt
b) A felhalmozási költségvetési bevételek 17 031 809 eFt
Ebből:
ba) Felhalmozási célú támogatások
államháztartáson belülről 16 513 006 eFt
bb) Felhalmozási bevételek 205 000 eFt
bc) Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 313 803 eFt
2. A Közgyűlés a 2019. évi költségvetési kiadását 66 426 985 eFt-ban,
azaz Hatvanhatmilliárd-négyszázhuszonhatmillió-kilencszáznyolcvanötezer forintban állapítja meg az alábbi bontásban:
a) A működési költségvetési kiadások 31 293 680 eFt
Ebből:
aa) Személyi juttatások 7 655 873 eFt
ab) Munkaadókat terhelő járulékok és
szociális hozzájárulási adó 1 594 006 eFt
ac) Dologi kiadások 9 105 783 eFt
ad) Ellátottak pénzbeli juttatásai 200 000 eFt
ae) Egyéb működési célú kiadások 12 738 018 eFt
b) A felhalmozási költségvetési kiadások 31 840 172 eFt
Ebből:
ba) Beruházások 28 504 124 eFt
bb) Felújítások 1 860 425 eFt
bc) Egyéb felhalmozási célú kiadások 1 475 623 eFt
c) A tartalékok 3 293 133 eFt
Ebből:
ca) Általános tartalék 325 000 eFt
cb) Céltartalék 2 968 133 eFt
3. A Közgyűlés a 2019. évi költségvetési egyenlegét (a továbbiakban: Hiány) 18 678 032 eFt-ban,
azaz Tizennyolcmilliárd-hatszázhetvennyolcmillió-harminckettőezer forintban állapítja meg.
4. A Közgyűlés a Hiány belső finanszírozására szolgáló
a. Előző évi működési célú költségvetési maradvány igénybevételét
3 243 337 eFt-ban,
azaz Hárommilliárd-kettőszáznegyvenhárommillió-háromszázharminchétezer forintban állapítja meg.
b. Előző évi felhalmozási célú költségvetési maradvány igénybevételét
12 969 693 eFt-ban,
azaz Tizenkettőmilliárd-kilencszázhatvankilencmillió-hatszázkilencvenháromezer forintban állapítja meg.
c. Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltását, értékesítését
2 465 002 eFt-ban,
azaz Kettőmilliárd-négyszázhatvanötmillió-kettőezer forintban állapítja meg.
5. A Közgyűlés az irányító szervi támogatását 11 166 970 eFt-ban,
azaz Tizenegymilliárd-egyszázhatvanhatmillió-kilencszázhetvenezer forintban állapítja meg.
3. A költségvetés egyensúlyának megteremtése, a hiány külső finanszírozása
3. §
A Közgyűlés egyedileg dönt folyószámlahitel, és fejlesztési célú hitel felvételéről, a kapcsolódó eljárásrendről és döntési jogosultságokról a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény, valamint a közbeszerzésekről szóló törvény szabályai és az egyéb vonatkozó jogszabályok figyelembevételével.
4. A költségvetés szerkezete
4. §
(1) A 2. §-ban meghatározott bevételek, kiadások 2019. évi összevont pénzforgalmi mérlegét az 1., 2., 3. és 4. melléklet, az összevont bevételi és kiadási egyenlegét az 5. melléklet, a 2019. évi központi költségvetésből származó állami hozzájárulásokat a 6. melléklet tartalmazza.
(2) A 2. §-ban meghatározott 2019. évi bevételeket a törvényi előírásoknak megfelelő szerkezetben a 7. melléklet tartalmazza forrásonként, költségvetési szervenkénti bontásban.
(3) A 2. §-ban meghatározott 2019. évi kiadásokat a törvényi előírásoknak megfelelő szerkezetben – kiemelt előirányzat csoportonként – a 8. melléklet tartalmazza költségvetési szervenkénti bontásban.
(4) A költségvetési szervek 2019. évi álláshelyeinek meghatározását költségvetési szervek szerinti bontásban a 9. melléklet tartalmazza.
(5) Az Önkormányzat és a költségvetési szervek bevételeit és kiadásait kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, valamint államigazgatási feladatok szerinti bontásban az 1., 2., 7., 8. és 11. melléklet, egységes rovatrend szerinti bontásban az 1., 2., 3., 4., 7., 8. és 10. melléklet tartalmazza.
6. Az Önkormányzat 2019. évi költségvetési kiadásait feladatonként – elkülönítetten bemutatva az általános tartalék és céltartalék előirányzatait – a 10. melléklet, valamint a 11. melléklet tartalmazza.
7. A 11. mellékletben előirányzott 20 000 eFt összegű „Ingatlangazdálkodási Alapból” az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 48/2010.(XII.14.) önkormányzati rendelet 13. §-a, valamint a 15. § (1) és (2) bekezdésének alkalmazásából származó kiadások teljesíthetők.
(8) A 11. mellékletben szereplő „Nemzetközi kapcsolatok és reprezentáció”, az „Ifjúsági feladatok és a Székesfehérvári Diáktanács működése”, a „Székesfehérvári Érzékenyítő Program”, az „Önkormányzati közalapítványok támogatása (379/2016.(V.27.) Kgy. hat. alapján)”, a „Térfigyelő kamerarendszer bővítése (közbiztonság növelését szolgáló fejlesztések megvalósítása)”, az „Év közben jelentkező sportcélú kiadások”, valamint a „Kulturális feladatokhoz kapcsolódó egyéb rendezvények” sor terhére kötelezettséget Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármestere (a továbbiakban: Polgármester) vállalhat. A kötelezettségvállalás keretében támogatás nyújtható az önkormányzati támogatások rendjéről szóló önkormányzati rendeletben foglaltakra figyelemmel. A „Kulturális feladatokhoz kapcsolódó egyéb rendezvények” tételen belül elkülönített „Könyvkiadás” sor terhére a Polgármester a Városi Levéltár és Kutatóintézet véleményének kikérését követően vállalhat kötelezettséget.
(9) A fejlesztési kiadások 2019. évi feladatonkénti előirányzatait a 12. melléklet tartalmazza. A Polgármester kötelezettséget vállalhat a „Pályázat előkészítésére és önerő keret” sor terhére
a. az év közben megjelenő, hazai és uniós finanszírozású pályázatokon való részvételhez szükséges előkészítő feladatok, a pályázati célok konkrét megvalósítása előkészítéséhez szükséges feladatok ellátása érdekében vagy
b. a Kormány által részben vagy egészben támogatott egyedi fejlesztésekről szóló kormányzati döntések megalapozásához, a fejlesztések konkrét megvalósítása előkészítéséhez szükséges feladatok ellátása érdekében vagy
c. a Kormány és az Önkormányzat között 2015. május 26. napján a „Modern Városok Program” keretén belül létrejött megállapodás alapján megvalósításra kerülő fejlesztésekről szóló kormányzati döntések megalapozásához, a fejlesztési célok konkrét megvalósítása előkészítéséhez szükséges feladatok ellátása érdekében vagy
d. legfeljebb a közbeszerzési értékhatár összegének erejéig a támogatási szerződéssel rendelkező uniós finanszírozású projekt esetében – a műszaki tartalom változatlanul hagyása mellett, valamint a jogszabályoknak, pályázati előírásoknak való kötelező megfelelés érdekében –, amennyiben a projekt összköltségének csökkenése vagy a támogatási szerződésben meghatározott támogatás projektben tervezett tartalék kerete nélküli felhasználása következtében a kötelező belső költségkorlátok arányának biztosítása miatt nem elszámolható költség keletkezik.
(10) A lakáselidegenítés tervezett előirányzatainak felhasználását a 13. melléklet mutatja be. Az önkormányzati tulajdonú lakás- és nem lakáscélú helyiségek üzemeltetési költségeit és azok forrásait a 15. melléklet mutatja be.
11. A felújítási kiadások 2019. évi feladatonkénti előirányzatait a 14. melléklet tartalmazza.
12. A költségvetési és finanszírozási egyenleg összegét működési és felhalmozási cél szerinti bontásban a 16. melléklet tartalmazza.
13. Az Önkormányzat 2019. évi előirányzat-felhasználási tervét a 17. melléklet tartalmazza.
14. A több éves kihatással járó jelentősebb döntéseket évenkénti bontásban a 18. melléklet tartalmazza.
15. Az európai uniós és hazai forrásból megvalósuló projektek támogatástartalmát 2015-2022. évekre vonatkozóan a 19. melléklet tartalmazza.
16. A 2019. évi közvetett támogatásokat a 20. melléklet mutatja be.
II. Fejezet
A költségvetés végrehajtásának általános szabályai, a gazdálkodással kapcsolatos rendelkezések
5. A gazdálkodás általános alapelvei
5. §
1. A kiadások tekintetében az Önkormányzat hatályos rendeleteinek és a kötelezettségvállalás, a pénzügyi ellenjegyzés, a teljesítésigazolás, az érvényesítés, valamint az utalványozás rendjéről szóló polgármesteri és jegyzői utasítás, valamint az Intézmények vezetői utasítása előírásainak betartása kötelező.
2. A költségvetési szervek a jóváhagyott kiadási előirányzataikat nem léphetik túl. A költségvetési év kiadási előirányzatai terhére kötelezettségvállalásra az azokat terhelő korábbi kötelezettségvállasokkal és más fizetési kötelezettségekkel – ideértve a jogszabályon, jogerős, illetve végleges, azonnal végrehajthatónak nyilvánított vagy fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható bírósági, hatósági döntésen, vagy más előíráson alapuló fizetési kötelezettséget – csökkentett összegű kiadási előirányzatok mértékéig kerülhet sor.
3. A 8. mellékletben a Vörösmarty Színháznál a K3 Dologi kiadások rovatán jóváhagyott 502 857 eFt kiadási előirányzatból 10 650 eFt kiadási előirányzatra és a K6 Beruházások rovatán jóváhagyott 12 350 eFt kiadási előirányzatra vonatkozóan a Polgármester előzetes jóváhagyását követően vállalható kötelezettség.
4. A költségvetési szervek költségvetési évre vonatkozó kiadási előirányzatai terhére abban az esetben vállalható kötelezettség, ha az abból származó valamennyi kifizetés a költségvetési évet követő év június 30. napjáig megtörténik.
(5) Az éves költségvetés végrehajtása során a költségvetési szervek az árubeszerzéseik, építési beruházásaik és a szolgáltatások megrendelése során kötelesek a közbeszerzésekről szóló törvény, valamint a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése szervezeti és működési szabályzatáról szóló önkormányzati rendeletének (a továbbiakban: SZMSZ) szabályait alkalmazni.
(6) A 21. melléklet szerint a költségvetési szervek jóváhagyott kiadási előirányzatán belül kiemelt dologi előirányzatként kell kezelni:
a. élelmezési kiadásokat,
b. közüzemi díjak kiadásait (távhő és melegvíz szolgáltatás díja, gázenergia díja, villamos energia szolgáltatás díja, víz- és csatornadíjak), valamint
c. az a)-b) pontokban leírt kiadásokat terhelő ÁFA-t.
(7) A kiemelt előirányzatok terhére más kiadás nem teljesíthető.
(8) Az Önkormányzat és a költségvetési szervek a házipénztárukból kifizetést készpénzben az alábbi jogcímeken teljesíthetnek:
a. a közfoglalkoztatásban résztvevők bére, valamint munkába járáshoz kapcsolódó közlekedési költségtérítése,
b. az intézményi ellátottak részére teljesített pénzbeli kiadások,
c. az általános forgalmi adó nélkül kettőszáz ezer forintot meg nem haladó készletbeszerzések,
d. az általános forgalmi adó nélkül kettőszáz ezer forintot meg nem haladó, a külső személyi juttatások, valamint a dologi kiadások rovatrend terhére elszámolandó szolgáltatás igénybevételének kiadásai,
e. az általános forgalmi adó nélkül kettőszáz ezer forintot meg nem haladó reklám-és propaganda kiadások,
f. bel és- külföldi kiküldetésekkel kapcsolatos kiadások,
g. reprezentációs célú kiadások,
h. kisértékű tárgyi eszközök, immateriális javak beszerzésének kiadásai,
i. saját gépkocsi hivatali célú használatáért fizetett költségtérítés,
j. munkába járással kapcsolatos költségtérítések,
k. képviselők, bizottsági tagok tiszteletdíja, a képviselői tevékenység ellátásával összefüggő költségtérítések,
l. illetékbélyeg beszerzése,
m. a c)-l) pont szerinti kiadásokra elszámolási kötelezettséggel kiadott előlegek, és
n. illetményelőlegek.
(9) Az Önkormányzat és a költségvetési szerv vezetője indokolt esetben saját hatáskörében írásban dönthet a (8) bekezdésben foglaltakon túlmenően a készpénzben teljesíthető készpénzkifizetésről.
6. A költségvetés előirányzatai változtatásával összefüggő szabályok
6. §
1. Az e rendeletben megjelenő bevételek és kiadások módosításáról, a kiadások közötti átcsoportosításokról a (4), (5) és (10) bekezdésben foglaltak kivételével a Közgyűlés dönt.
2. A költségvetési szervek jóváhagyott közhatalmi bevételeik, működési bevételeik és felhalmozási bevételeik költségvetési bevételi előirányzatainak eredeti vagy - ha a bevételek tervezettől történő elmaradása miatt csökkentették - módosított előirányzatain felül teljesített többletbevételeinek felhasználását a Közgyűlés engedélyezi, az érintett bevételi és az engedélyezett felhasználási célnak megfelelő kiadási előirányzat módosításával. A felhasználásra nem engedélyezett többletbevételt az Önkormányzat fizetési számlájára kell befizetni a döntés közlésétől számított öt napon belül.
3. Az egységes rovatrend B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről, B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről, B6. Működési célú átvett pénzeszközök és B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök rovatain megtervezett költségvetési bevételi előirányzatok a költségvetési évben meghatározott céllal rendelkezésre bocsátott költségvetési bevételekkel abban az esetben is megnövelhetők, ha a költségvetési bevételi előirányzatok még nem teljesültek túl, azonban az adott cél a költségvetési év költségvetési bevételi előirányzatainak tervezésekor nem volt figyelembe vehető.
4. A költségvetési év során a költségvetési szerv átalakítása és a költségvetési szerv közfeladatának más költségvetési szerv részére történő átadása esetén az átalakítással érintett költségvetési szerv jogutódja, valamint a közfeladatot más költségvetési szervtől átvevő költségvetési szerv a jogelőd költségvetési szervnél az átalakítás, illetve a közfeladat átvételének napjáig jóváhagyott, de pénzügyileg nem teljesített költségvetési bevételi előirányzatokkal a költségvetési bevételi előirányzatait megnövelheti.
5. A költségvetési szervek bevételi és kiadási előirányzatai – figyelemmel a (2) bekezdésben foglaltakra – saját hatáskörben módosíthatók, a kiadási előirányzatok egymás között átcsoportosíthatók a (6) és (7) bekezdésben foglaltak figyelembevételével.
6. Költségvetési szervek Személyi juttatások költségvetési kiadási előirányzata
a. a (4) bekezdés szerinti bevételi előirányzatokkal fedezett módon,
b. a költségvetési szerv kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradványának személyi juttatásokból származó részével,
c. az egységes rovatrend K33. Szolgáltatási kiadások rovatai kiadási előirányzatai terhére, ha annak célja, hogy a korábban szolgáltatásvásárlással ellátott feladatokat a költségvetési szerv az állományába tartozó személyekkel lássa el, továbbá bármely rovat terhére, ha a személyi juttatások költségvetési kiadási előirányzatainak növelése az azok jóváhagyásakor még nem ismert jogszabályváltozás miatt szükséges, vagy
d. a költségvetési szervnél eredeti bevételi előirányzatként nem megtervezett, év közben rendelkezésre bocsátott, felhasználási célja szerint személyi jellegű kifizetést tartalmazó forrásból
növelhető.
7. Az Intézmények Személyi juttatások rovatainak előirányzata nem növelhető az Intézményeknél keletkező többletbevételből és többlet önkormányzati támogatásból a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 77. §-a szerinti kereset-kiegészítés (a továbbiakban: kereset-kiegészítés) céljából.
8. A költségvetési szervek jóváhagyott álláshelye csak a Közgyűlés jóváhagyásával módosítható.
9. A költségvetési szervek a költségvetésüket érintő előirányzat-módosítási igényeiket negyedévente, de legkésőbb a tárgyévet követő január 30. napjáig jelzik. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Jegyzője gondoskodik arról, hogy legkésőbb a tárgyévet követő február 25. napjáig a módosítással érintett előirányzatok és rendelkezések átvezetése megtörténjen.
10. A Polgármester az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34. § (2) bekezdésére figyelemmel jogosult az e rendeletben megjelenő valamennyi önkormányzati bevételi és kiadási előirányzat módosítására, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításra.
11. A Közgyűlés a (3), (5), (9) és (10) bekezdés szerinti előirányzat módosítás, előirányzat átcsoportosítás alapján negyedévente, de legkésőbb 2020. február 25-ig – 2019. december 31-ei hatállyal – a költségvetési rendeletet módosítja.
7. A költségvetési maradvány jóváhagyására, felhasználására vonatkozó szabályok
7. §
1. A költségvetési szerv költségvetési maradványát – annak elvonásra kerülő és felhasználható összegét – a Közgyűlés adott évi zárszámadási rendeletében hagyja jóvá.
(2) A költségvetési maradvány terhére olyan tartós kötelezettség nem vállalható, mely önkormányzati többlettámogatási igénnyel jár.
8. Személyi juttatásokkal, béren kívüli juttatásokkal és létszámmal való gazdálkodás
8. §
1. A költségvetési szerveknél a Személyi juttatások rovatai előirányzatának átmeneti megtakarítása terhére tartós kötelezettség nem vállalható. A feladatelmaradás, feladatváltozás miatti személyi juttatások előirányzatának megtakarítása terhére kötelezettség nem vállalható. Feladatelmaradásnak minősül az intézményi hatáskörben a bérmegtakarítás terhére megállapított határozatlan idejű kereset-kiegészítés és címpótlék is attól az időponttól, mikortól a kedvezményezett dolgozó közalkalmazotti jogviszonya megszűnik.
2. A betöltetlen álláshelyekre jutó személyi juttatások előirányzatával úgy kell gazdálkodni, hogy az álláshely az év bármely időpontjában betölthető legyen, és abból többletszükséglet a jóváhagyott előirányzathoz képest ne keletkezzék.
(3) Az Önkormányzat a fenntartásában működő Intézmények részére a Kjt. hatálya alá tartozó alkalmazottai béren kívüli juttatása (a továbbiakban: kafetéria juttatás) céljára bruttó 12 527 Ft/hó/álláshely összegű fedezetet biztosít, amely tartalmazza a juttatást teljesítő munkáltatót terhelő közterhek fedezetét is.
(4) Az Intézmények vezetői megállapítják a kafetéria juttatás részletes szabályait, az elszámolás és visszatérítés rendjét, továbbá az egyes foglalkoztatottakat ténylegesen megillető juttatás mértékét az alábbi feltételek együttes figyelembevételével:
a. az Intézmény személyi állományának egyes csoportjai tekintetében nem állapítható meg valamely szempont alapján eltérő mértékű kafetéria juttatás,
b. a kafetéria juttatás biztosítása során a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 70. § (7) bekezdésében, (8) bekezdés a) pontjában, 71.§-ában foglaltak az irányadók,
c. a kafetéria juttatás a foglalkoztatottakat a tárgyévi munkavégzési kötelezettségük arányában illeti meg, melynek során figyelembe kell venni a kinevezés szerinti munkaidő mértékét
d. nem illeti meg a kafetéria juttatás a foglalkoztatottat az egybefüggően 30 napot meghaladó - a fizetett szabadság kivételével - távollét időtartamára,
e. a kafetéria juttatás a foglalkoztatott választása szerint az Szja. tv. 71. § (1) bekezdése szerinti Széchenyi Pihenő Kártya juttatás formájában biztosítható a (3) bekezdés szerinti havi keretösszeg erejéig azzal, hogy a foglalkoztatott évente egy alkalommal írásban nyilatkozik a Széchenyi Pihenő Kártya egyes alszámláira utalandó juttatás mértékéről.
9. A vagyonnal való gazdálkodás szabályai
9. §
1. Az Önkormányzat és a költségvetési szervek a vonatkozó jogszabályban meghatározott kis összegű értékhatárt egyenként meghaladó, de az 500 eFt-ot el nem érő, egy évnél régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható követeléseik nyilvántartásaikból történő kivezetéséről a Polgármester - a Pénzügyi, Költségvetési Bizottság javaslata alapján hozott - egyedi, esetenkénti döntését követően intézkedhetnek. A vonatkozó jogszabályban meghatározott kis összegű értékhatárt egyenként meghaladó, de az 500 eFt-ot el nem érő, egy évnél nem régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható követeléseik nyilvántartásaikból történő kivezetéséről rendkívüli esetben a Polgármester által az Önkormányzat érdekeire tekintettel, az adós (kötelezett) kérelmére, a követelés jogalapjául szolgáló jogviszonyból fakadó valamennyi körülmény figyelembevételével – a Pénzügyi, Költségvetési Bizottság javaslata alapján – hozott egyedi, esetenkénti döntését követően intézkedhetnek.
2. Az Önkormányzat és a költségvetési szervek egyenként 500 eFt-ot meghaladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható követeléseik nyilvántartásaikból történő kivezetéséről a Közgyűlés egyedi döntését követően intézkedhetnek. Az egyenként 500 eFt-ot meghaladó, egy évnél nem régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható követeléseik nyilvántartásaikból történő kivezetéséről rendkívüli esetben a Közgyűlés által az Önkormányzat érdekeire tekintettel, az adós (kötelezett) kérelmére, a követelés jogalapjául szolgáló jogviszonyból fakadó valamennyi körülmény figyelembevételével hozott egyedi döntését követően intézkedhetnek.
3. Az Önkormányzat és a költségvetési szervek a vonatkozó jogszabályban meghatározott kis összegű értékhatárt egyenként meghaladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára behajtható követeléseiket – amennyiben a hátralékos címe szerint területileg illetékes adóhatóság a követelés behajtását eredménytelenként mutatja ki – nyilvántartásaikból kivezethetik.
4. Az Önkormányzat és a költségvetési szervek az önkéntes teljesítésre történő felhíváson kívül a vonatkozó jogszabályban megállapított értékhatárt el nem érő kis összegű követelést behajtásra előírni nem kötelezettek.
5. A költségvetési szervek – kivéve az előadó művészeti intézmények – a vagyonmérlegükben kimutatott és a feladataik ellátása során feleslegessé váló, 500 eFt egyedi könyv szerinti érték alatt nyilvántartott ingóságaikat (tárgyi eszközöket és a forgóeszközöket) értékesíthetik, selejtezhetik azzal, hogy az értékesítésből és selejtezésből származó bevétel kizárólag az alaptevékenységük ellátására használható fel. Az előadó művészeti intézmények a vagyonmérlegükben kimutatott és a feladataik ellátása során feleslegessé váló, 500 eFt egyedi könyv szerinti érték alatt nyilvántartott ingóságaikat (tárgyi eszközöket és a forgóeszközöket) csak Közgyűlési engedéllyel értékesíthetik, selejtezhetik. Az értékesítésből, selejtezésből származó bevétel felhasználásáról a Közgyűlés dönt.
6. A költségvetési szervek a vagyonmérlegükben kimutatott és a feladataik ellátása során feleslegessé váló, 500 eFt egyedi könyv szerinti érték felett nyilvántartott ingóságaikat (tárgyi eszközöket és a forgóeszközöket) csak Közgyűlési engedéllyel értékesíthetik, selejtezhetik. Az értékesítésből, selejtezésből származó bevétel felhasználásáról a Közgyűlés dönt.
10. Egyéb önkormányzati gazdálkodásra, támogatási alapokra vonatkozó rendelkezések
10. §
(1) A Közgyűlés meghatározott célokra, feladatokra alapokat hoz létre a (2) és (4)-(10) bekezdésben foglaltak figyelembevételével.
2. A 14. melléklet tartalmazza az összességében 51 658 eFt összegű Vis maior keretet, amely év közben az élet- vagy vagyonbiztonságot veszélyeztető, az előre nem látható, működtetést akadályozó állapot megszüntetésére, valamint az önkormányzati vagyon értékének megőrzésére, állagának megóvására, üzemképes állapotának fenntartására használható fel, melyről a Polgármester jogosult dönteni.
(3) Az élet- vagy vagyonbiztonságot veszélyeztető káresemény, elemi csapás, vagy következményeiként kialakuló veszélyhelyzet elhárítása érdekében a Polgármester intézkedést hozhat. A Polgármester intézkedéseiről a Közgyűlést legkésőbb a következő közgyűlésen tájékoztatja.
(4) A „VIII. Támogatási keretek, alapok” előirányzataira a Közgyűlés összességében 253 511 eFt-ot biztosít a 11. mellékletben foglalt bontásban.
(5) A (4) bekezdésben biztosított előirányzat terhére a Humán Közszolgálati Szakbizottság – a költségvetési évet megelőző évben a Humán Közszolgálati Szakbizottság által hozott döntések szerinti kötelezettségvállalással terhelt előirányzat részek kivételével – dönt az alábbiak szerint:
a. Kulturális Alap 5 650 eFt
ebből:
2018. évben történt kötelezettségvállalás 50 eFt
b. Egészségügyi Alap 11 000 eFt
c. Ifjúsági Alap 1 500 eFt
d. Sport Alap 60 853 eFt
ebből:
2018. évben történt kötelezettségvállalás 10 053 eFt
e. Nemzetiségi Alap 4 500 eFt
f. Társadalmi Felelősségvállalási Alap 25 000 eFt
(6) Az (5) bekezdésben meghatározott Társadalmi Felelősségvállalási Alapból a 25 000 eFt kötelezettségvállalással nem terhelt összegének cél szerinti felosztását a 22. melléklet tartalmazza. A Nemzetiségi Alap felosztásáról a Humán Közszolgálati Szakbizottság pályázat kiírását követően dönt.
(7) A Közgyűlés 32 409 eFt felhasználását - a költségvetési évet megelőző évben a Polgármester által hozott döntések szerinti kötelezettségvállalással terhelt előirányzat részek kivételével - Polgármesteri keretként a Polgármester hatáskörébe utalja.
(8) A Környezetvédelmi Alapban elkülönített 62 238 eFt felosztását a 23. melléklet tartalmazza. A környezetvédelmi célonkénti felhasználási, gazdálkodási rendet a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzati Környezetvédelmi Alapjáról szóló önkormányzati rendelet szabályozza.
(9) A Közgyűlés „Turisztikai Alap” elnevezéssel 66 232 eFt-ot irányoz elő a 24. melléklet szerint. Az előirányzat terhére teljesített kiadásokat a nyilvántartásokban elkülönítetten kell vezetni, a felhasználásról a Közgyűlést a - nyilvántartás alapján - az éves zárszámadás keretében kell tájékoztatni.
10. A Képviselői Alap kötelezettségvállalással nem terhelt összegeként elkülönített 42 000 eFt keret felhasználását a Képviselői Alapról szóló önkormányzati rendelet szabályozza.
11. A (2), valamint a (4)-(7) bekezdésben foglaltak szerint a hatáskörükbe rendelt előirányzatok felhasználásról a döntési hatáskörrel rendelkező Polgármester, illetve a Humán Közszolgálati Szakbizottság a zárszámadásról szóló önkormányzati rendelet keretében kötelesek a Közgyűlést tájékoztatni.
(12) A Székesfehérvári Csemete Alapítvánnyal a 3 éven aluli gyermekek napközbeni ellátására 2000. december 29. napján kötött és többször módosított ellátási szerződésben rögzített férőhelyszámra az Önkormányzat 2019. évben 350 000 Ft/év/férőhely támogatási összeget biztosít.
(13) A Székesfehérvári Református Egyházközséggel az óvodai köznevelési közszolgáltatási feladatok ellátására 2018. február 27. napján kötött köznevelési szerződésben rögzített férőhelyszámra az Önkormányzat 2019. évben 24 700 Ft/év/férőhely támogatási összeget biztosít.
(14) Az „Aranyeső” Alapítvány az egészséges emberért alapítvánnyal az óvodai köznevelési közszolgáltatási feladatok ellátására 2017. július 11. napján kötött és 2018. február 8. napján módosított köznevelési szerződésben rögzített férőhelyszámra 2019. évben 78 900 Ft/év/férőhely támogatási összeget biztosít.
(15) A Közgyűlés 2019. évben egy hónap időtartamra módosítja a helyi közösségi közlekedés teljes árú bérlet díját, csökkentve azt 50 %-kal, és ezen intézkedés következményeként a helyi közösségi közlekedést biztosító szolgáltatónál keletkező bevételkiesés pótlására 30000 eFt keretet biztosít, mely keretből tételes elszámolás alapján kerül megfizetésre a tényleges bevételkiesés.
16. A Közgyűlés települési támogatásként a vonatkozó önkormányzati rendeletben meghatározott feltételek és eljárásrend mellett kifizetésre kerülő évi egyszeri 5000 Ft támogatást juttat minden székesfehérvári lakóhellyel rendelkező 65 év feletti személynek, és ezen cél megvalósítására 150 000 eFt keretet biztosít.
17. A Közgyűlés települési támogatásként a vonatkozó önkormányzati rendeletben meghatározott feltételek és eljárásrend mellett egyszeri 20 000 Ft értékű pénzbeni és egyszeri legfeljebb 5 000 Ft értékű nem pénzbeni támogatást juttat minden székesfehérvári első lakóhellyel rendelkező újszülött törvényes képviselőjének, és ezen cél megvalósítására 33 000 eFt keretet biztosít.
18. A Közgyűlés a Katonai Főváros Program keretére 90 000 eFt-ot különít el. A Közgyűlés a keretösszeg felhasználásáról egyedileg dönt.
(19) A 11. mellékletben meghatározott támogatások tekintetében – az e rendeletben meghatározott eltérésekkel – az önkormányzati támogatások rendjéről szóló önkormányzati rendelet előírásai az irányadók azzal, hogy a Polgármester jogosult a támogatásról szóló döntés további főbb tartalmi elemeinek meghatározására az önkormányzati támogatások rendjéről szóló önkormányzati rendelet értelemszerű alkalmazásával.
(20) Az önkormányzati támogatások rendjéről szóló önkormányzati rendelet alapján odaítélt támogatás nyújtásának feltétele, hogy a támogatott vállalja az Önkormányzat kommunikációs céljainak megvalósításában való együttműködést, melynek – a támogatás mértéke és célja figyelembevételével kialakított – módját a támogatás átadásáról szóló megállapodás tartalmazza.
(21) Az 1 035 546 eFt összegű „Víziközmű-fejlesztési Alap” a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény szabályozására figyelemmel a Közgyűlés egyedi döntése alapján használható fel. A Víziközmű-fejlesztési Alapban szereplő „Rendkívüli helyzetből adódó azonnali feladatok”, valamint a „Műszaki ellenőri feladatok ellátása” sor terhére kötelezettséget a Polgármester vállalhat, kivéve a közbeszerzésekről szóló törvény hatálya alá tartozó esetekben.
(22) A Közgyűlés – külön jogszabályban nem szabályozott esetekben – az államháztartáson kívüli forrás átvételéről, az SZMSZ 1. mellékletében meghatározott kivételekkel, az átvételhez kapcsolódó eljárásrendről, a forrás felhasználásáról, az elszámolás szabályairól egyedileg dönt, a vonatkozó jogszabályokra figyelemmel.
(23) A Közgyűlés, illetve az átruházott hatáskör címzettje az államháztartáson kívüli forrás átadásáról e rendeletben és más önkormányzati rendeletben meghatározottakra figyelemmel egyedileg dönt.
11. A Nemzetiségi Önkormányzatok támogatására vonatkozó rendelkezések
11. §
A helyi nemzetiségi önkormányzatok 2019. évi működésének általános támogatására – a központi költségvetési támogatáson felül – a Közgyűlés 6 000 eFt-ot biztosít az alábbi bontásban:
a. Székesfehérvári Örmény Nemzetiségi Önkormányzat 1 000 eFt
b. Székesfehérvári Szerb Nemzetiségi Önkormányzat 1 000 eFt
c. Székesfehérvári Német Nemzetiségi Önkormányzat 1 000 eFt
d. Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat 1 000 eFt
e. Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat 1 000 eFt
f. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi
Önkormányzat 1 000 eFt
III. Fejezet
Záró rendelkezések
12. §
E rendelet 2019. február 18-án lép hatályba, rendelkezéseit 2019. január 1-jétől kell alkalmazni.
Dr. Cser-Palkovics András Dr. Bóka Viktor
polgármester jegyző
Záradék:
A rendeletet 2019. február 15. napján kihirdettem.
Dr. Bóka Viktor
jegyző
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás