Velemér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2020 (II.29.) Önkormányzati Rendelete
AZ ÖNKORMÁNYZAT 2020. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL
Velemér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva Velemér Község Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) 2020. évi költségvetéséről az alábbi rendeletet alkotja:
A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya az Önkormányzatra terjed ki.
2. § Az Önkormányzat a nevelési intézmény és az önkormányzati hivatal fenntartását társulási megállapodás alapján valósítja meg, melyek közül a Bajánsenyei Pöttömsziget Óvoda és Minibölcsőde költségvetését a Bajánsenye, Kercaszomor, Kerkáskápolna, Magyarszombatfa, Velemér Községek Önkormányzatának Intézményfenntartó Társulása 2020. évi vonatkozó költségvetési határozata, az Őriszentpéteri Közös Önkormányzati Hivatal költségvetését pedig Őriszentpéter Város Önkormányzata 2020. évre vonatkozó költségvetési rendelete tartalmazza. A fenntartás Velemér Község Önkormányzatára jutó részét támogatás értékű működési kiadásként állapítja meg.
A költségvetés bevételei és kiadásai
3. §1 (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2020. évi költségvetésének bevételi és kiadási főösszegét 45.234.747 Ft-ban,
- a működési célú bevételeket 40.155.549 Ft-ban,
ebből: működési célú támogatást 20.721.744 Ft-ban,
működési célú bevételt 305.000 Ft-ban,
közhatalmi bevételeket 2.064.000 Ft-ban,
véglegesen átvett pénzeszközöket 13.705.675 Ft-ban,
pénzforgalom nélküli bevételeket 3.359.130 Ft-ban,
- a felhalmozási bevételeket 5.079.198 Ft-ban,
- a működési célú kiadásokat 32.861.622 Ft-ban,
ebből: a személyi jellegű kiadásokat 9.554.911 Ft-ban,
a munkaadót terhelő járulékot és szociális hozzájárulási adót 1.658.130 Ft-ban,
a dologi kiadásokat 13.533.015 Ft-ban,
ellátottak pénzbeli juttatásait 1.109.697 Ft-ban,
egyéb működési célú kiadások 6.205.111 Ft-ban,
egyéb pénzforgalom nélküli kiadásokat 800.758 Ft-ban,
- a felhalmozási kiadásokat 12.373.125 Ft-ban,
a költségvetési létszámkeretet átlagosan 5 főben állapítja meg.
(2) Az Önkormányzat bevételeit és kiadásait, kiemelt előirányzatok, kötelező és önként vállalt feladatok (államigazgatási feladat nincs tervezve) szerinti bontásban az 1. számú melléklet tartalmazza.
(3) A költségvetési évben létrejött bevételi többlet felhasználásáról a képviselő-testület dönt.
Az Önkormányzat bevételei
4. § (1) Az Önkormányzat működési bevételeit kiemelt előirányzatok szerinti bontásban a 2. számú melléklet tartalmazza.
(2) Az Önkormányzat felhalmozási bevételeit kiemelt előirányzatok szerinti bontásban a 3. számú melléklet tartalmazza.
Az Önkormányzat kiadásai
5. § (1) A Képviselő-testület a köztisztviselői illetményalapot 2020. január 1-től 46.380 Ft-ban határozza meg az önkormányzatnál és intézményeinél.
(2) Az Önkormányzat működési kiadásait kiemelt előirányzatok szerinti bontásban a 2. számú melléklet tartalmazza.
(3) Az Önkormányzat felhalmozási kiadásait kiemelt előirányzatok szerinti bontásban a 3. és 4. számú mellékletek tartalmazzák.
(4) Az Önkormányzat engedélyezett létszámkeretét átlagosan a 6. számú melléklet szerint 3 főben állapítja meg, melyből 1 fő közfoglalkoztatott létszám.
Általános és céltartalék
6. § A Képviselő-testület az általános, illetve céltartalékot az 5. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
Adósságot keletkeztető ügyletek
7. § A Képviselő-testület 2020. évre nem határoz meg olyan fejlesztési célt, melynek megvalósításához Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 3. § (1) bekezdés alapján adósságot keletkeztető ügylet megkötése válhat szükségessé. A törvényhez kapcsolódóan a saját bevételek kimutatását a 7. számú melléklet tartalmazza.
Európai Uniós projektek
8. § Az Önkormányzat Európai Uniós támogatással megvalósuló projektben 2020. évben nem vesz részt.
Finanszírozási célú pénzügyi műveletek alakulása
9. § Finanszírozási célú pénzügyi műveleteket az Önkormányzat 2020. évre nem tervez.
A 2020. évi költségvetés végrehajtásának szabályai
10. § (1) A Képviselő-testület a jóváhagyott kiadási előirányzatokon belüli átcsoportosítás jogát a polgármesterre ruházza át.
(2) Az (1) bekezdésben átruházott hatáskörben hozott döntések a későbbi években – a Képviselő-testület által jóváhagyottnál nagyobb – többletkiadással nem járhatnak.
(3) Az e §-ban foglalt átcsoportosításról a polgármester 30 napon belül tájékoztatja a Képviselő-testületet.
11. § (1) Az év közben engedélyezett központi pótelőirányzatok felosztásáról – ha az érdemi döntést igényel – a testület dönt a polgármester előterjesztésében, a költségvetési rendelet egyidejű módosításával.
(2) Az (1) bekezdésben nem szereplő központi pótelőirányzatok miatti költségvetési rendelet módosításáról a Képviselő-testület dönt.
12. § A finanszírozási célú pénzügyi műveletekkel kapcsolatos hatáskört a Képviselő-testület gyakorolja.
13. § Önkormányzati biztost kell kirendelni, ha az Önkormányzat, vagy az általa irányított költségvetési szerv 30 napon túli elismert tartozásállományának mértéke eléri az éves eredeti kiadási előirányzatának a10 %-át, vagy a 150 millió Ft-ot, és e tartozását egy hónap alatt nem tudja 30 nap alá szorítani.
Záró rendelkezések
14. § (1) Ez a rendelet a kihirdetés napját követő napon lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2020. január 1. napjától kell alkalmazni.
1. melléklet
|
adatok Ft-ban |
|||||||
|
Sor-sz. |
Megnevezés |
Módosított előirányzat összesen |
módosított előirányzatból |
||||
|
kötelező feladatellátás |
önként vállalt feladatellátás |
||||||
|
BEVÉTELEK |
|||||||
|
Működési és közhatalmi bevételek |
2 369 000 |
2 184 000 |
185 000 |
||||
|
1. |
Intézményi működési bevételek |
305 000 |
305 000 |
0 |
|||
|
2. |
Közhatalmi bevételek |
2 064 000 |
1 879 000 |
185 000 |
|||
|
3. |
Önkormányzatok sajátos működési bevételei |
||||||
|
3.1. |
Illetékek |
||||||
|
3.2. |
Helyi adók |
1 818 000 |
1 633 000 |
185 000 |
|||
|
Magánszemélyek kommunális adója |
103 000 |
103 000 |
0 |
||||
|
Idegenforgalmi adó tartózkodás után |
185 000 |
0 |
185 000 |
||||
|
Talajterhelési díj |
0 |
0 |
0 |
||||
|
Iparűzési adó |
1 530 000 |
1 530 000 |
0 |
||||
|
3.3. |
Átengedett központi adók |
241 000 |
241 000 |
0 |
|||
|
Gépjárműadó |
241 000 |
241 000 |
0 |
||||
|
Önkormányzatok SZJA bevétele |
0 |
0 |
0 |
||||
|
3.4. |
Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek |
5 000 |
5 000 |
0 |
|||
|
Kapott támogatások |
20 721 744 |
20 721 744 |
0 |
||||
|
4. |
Önkormányzatok költségvetési támogatása |
20 721 744 |
20 721 744 |
0 |
|||
|
4.1. |
Települési önkormányzatok támogatása |
11 933 753 |
11 933 753 |
0 |
|||
|
4.2. |
Települési önkormányzatok szoc.és gyeremkj. támogatása |
6 675 991 |
6 675 991 |
0 |
|||
|
4.3. |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 000 000 |
2 000 000 |
0 |
|||
|
4.4. |
Működési célú kv-i támogatások és kieg. Támogatások |
112 000 |
112 000 |
0 |
|||
|
4.5 |
Címzett-, cél- és vis major támogatás |
||||||
|
4.6 |
Egyéb központi támogatások |
||||||
|
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek |
5 079 198 |
5 079 198 |
0 |
||||
|
5. |
Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése |
0 |
0 |
0 |
|||
|
6. |
Önkormányzatok felhalmozási célú támogatása |
5 079 198 |
5 079 198 |
0 |
|||
|
7. |
Pénzügyi befektetések bevételei |
||||||
|
Véglegesen átvett pénzeszközök |
13 705 675 |
13 705 675 |
0 |
||||
|
8. |
Támogatásértékű működési bevétel |
||||||
|
- ebből OEP-től átvett pénzeszköz |
|||||||
|
9. |
Működési célú pénzeszköz átvétel ÁHT-n belülről |
13 705 675 |
13 705 675 |
0 |
|||
|
10. |
Támogatásértékű felhalmozási bevétel |
||||||
|
11. |
ÁHT-n belüli megelőlegezés |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Bevételek összesen |
41 875 617 |
41 690 617 |
185 000 |
||||
|
Finanszírozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
||||
|
12. |
Likvid hitel felvétel |
||||||
|
13. |
Rövid lejáratú hitel felvétel |
||||||
|
14. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
||||||
|
15. |
Értékpapír értékesítés bevétele |
||||||
|
16. |
Átengedett központi adók |
||||||
|
Pénzforgalom nélküli bevételek |
3 359 130 |
3 359 130 |
0 |
||||
|
17. |
Előző évi pénzmaradvány (tartalék) igénybevétele |
3 359 130 |
3 359 130 |
0 |
|||
|
18. |
Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele |
||||||
|
Bevételek mindösszesen |
45 234 747 |
45 049 747 |
185 000 |
||||
|
Költségvetési hiány (Kiadások-Bevételek) |
|||||||
|
Sor-sz. |
Megnevezés |
Módosított előirányzat összesen |
módosított előirányzatból |
||||
|
kötelező feladatellátás |
önként vállalt feladatellátás |
||||||
|
KIADÁSOK |
|||||||
|
Működési kiadások |
32 060 864 |
32 031 135 |
29 729 |
||||
|
19. |
Személyi jellegű kiadások |
9 554 911 |
9 554 911 |
0 |
|||
|
20. |
Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárlási adó |
1 658 130 |
1 658 130 |
0 |
|||
|
21. |
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások |
13 533 015 |
13 503 286 |
29 729 |
|||
|
22. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
1 109 697 |
1 109 697 |
0 |
|||
|
23. |
Egyéb működési célú kiadások, ebből |
6 205 111 |
6 205 111 |
0 |
|||
|
Támogatásértékű működési kiadások |
2 110 003 |
2 110 003 |
0 |
||||
|
Működési célú pénzeszköz átadás ÁHT-n kívülre |
200 000 |
200 000 |
|||||
|
Előző évi befizetési kötelezsttség |
284 779 |
284 779 |
0 |
||||
|
Tartalékok |
3 610 329 |
3 610 329 |
|||||
|
Felhalmozási kiadások összesen |
12 373 125 |
12 373 125 |
0 |
||||
|
24 |
Intézményi beruházások |
764 769 |
764 769 |
0 |
|||
|
25. |
Felújítási kiadások |
11 608 356 |
11 608 356 |
0 |
|||
|
26. |
Kormányzati beruházások |
||||||
|
27. |
Lakástámogatás, lakásépítés |
||||||
|
28. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Támogatásértékű felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁHT-nkívülre |
|||||||
|
Kiadások összesen |
44 433 989 |
44 404 260 |
29 729 |
||||
|
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
29. |
Likvid hitel törlesztés |
||||||
|
30. |
Rövid lejáratú hitel törlesztés |
||||||
|
31. |
Felhalmozási célú hitel törlesztés |
||||||
|
32. |
Értékpapír vásárlás |
||||||
|
33. |
Egyéb finanszírozás kiadásai |
||||||
|
Egyéb pénzforgalom nélküli kiadások |
800 758 |
800 758 |
0 |
||||
|
34. |
Általános tartalék |
0 |
0 |
0 |
|||
|
35. |
ÁH-on belüli megelőlegezések visszafizetése |
800 758 |
800 758 |
0 |
|||
|
Kiadások mindösszesen |
45 234 747 |
45 205 018 |
29 729 |
||||
|
Költségvetési létszámkeret |
5 |
5 |
|||||
2. melléklet
|
adatok Ft-ban |
|||||||
|
Sor-sz. |
Megnevezés |
Módosított előirányzat összesen |
Módosított előirányzatból |
||||
|
Kötelező feladatellátás |
Önként vállalt |
||||||
|
BEVÉTELEK |
|||||||
|
Működési és közhatalmi bevételek |
2 369 000 |
2 184 000 |
185 000 |
||||
|
1. |
Intézményi működési bevételek |
305 000 |
305 000 |
0 |
|||
|
2. |
Közhatalmi bevételek |
2 064 000 |
1 879 000 |
185 000 |
|||
|
3. |
Önkormányzatok sajátos működési bevételei |
||||||
|
3.1. |
Illetékek |
||||||
|
3.2. |
Helyi adók |
1 818 000 |
1 633 000 |
185 000 |
|||
|
Magánszemélyek kommunális adója |
103 000 |
103 000 |
0 |
||||
|
Idegenforgalmi adó tartózkodás után |
185 000 |
0 |
185 000 |
||||
|
Talajterhelési díj |
0 |
0 |
0 |
||||
|
Iparűzési adó |
1 530 000 |
1 530 000 |
0 |
||||
|
3.3. |
Átengedett központi adók |
241 000 |
241 000 |
0 |
|||
|
Gépjárműadó |
241 000 |
241 000 |
0 |
||||
|
Önkormányzatok SZJA bevétele |
0 |
0 |
0 |
||||
|
3.4. |
Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek |
5 000 |
5 000 |
0 |
|||
|
Kapott támogatások |
20 721 744 |
20 721 744 |
0 |
||||
|
4. |
Önkormányzatok költségvetési támogatása |
20 721 744 |
20 721 744 |
0 |
|||
|
4.1. |
Települési önkormányzatok támogatása |
11 933 753 |
11 933 753 |
0 |
|||
|
4.2. |
Települési önkormányzatok szoc. és gyermekj.támogatása3592 |
6 675 991 |
6 675 991 |
0 |
|||
|
4.3. |
Települési önkormányzatok kúlturális fela. támogatása |
2 000 000 |
2 000 000 |
0 |
|||
|
4.4. |
Működési célú tám.és kieg. Támogatások |
112 000 |
112 000 |
0 |
|||
|
4.5 |
Címzett-, cél-és vis major támogatás |
||||||
|
4.6 |
Egyéb központi támogatások |
||||||
|
Véglegesen átvett pénzeszközök |
13 705 675 |
13 705 675 |
0 |
||||
|
5. |
Támogatásértékű működési bevétel |
||||||
|
- ebből OEP-től átvett pénzeszköz |
|||||||
|
6. |
ÁHT-n belüli megelőlegezés |
0 |
0 |
||||
|
7. |
Működési célú pénzeszköz átvétel ÁHT-n belülről |
13 705 675 |
13 705 675 |
0 |
|||
|
Működési bevételek összesen |
36 796 419 |
36 611 419 |
185 000 |
||||
|
Finanszírozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
||||
|
8. |
Likvid hitel felvétel |
||||||
|
9. |
Rövid lejáratú hitel felvétel |
||||||
|
10. |
Értékpapír értékesítés bevétele |
||||||
|
11. |
Egyéb finanszírozás bevételei |
||||||
|
Pénzforgalom nélküli bevételek |
3 359 130 |
3 359 130 |
0 |
||||
|
12. |
Előző évi pénzmaradvány (tartalék) igénybevétele |
3 359 130 |
3 359 130 |
0 |
|||
|
13. |
Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele |
||||||
|
Működési bevételek mindösszesen |
40 155 549 |
39 970 549 |
185 000 |
||||
|
Működési hiány (Kiadások-Bevételek) |
|||||||
|
adatok Ft-ban |
|||||||
|
Sor-sz. |
Megnevezés |
Módosított előirányzat |
Kötelező feladat ellátás |
Önként vállalt |
|||
|
KIADÁSOK |
|||||||
|
Működési kiadások |
32 060 864 |
32 031 135 |
29 729 |
||||
|
13. |
Személyi jellegű kiadások |
9 554 911 |
9 554 911 |
0 |
|||
|
14. |
Munkaadót terhelő járulékok és |
1 658 130 |
1 658 130 |
0 |
|||
|
szociális hozzájárulási adó |
|||||||
|
15. |
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások |
13 533 015 |
13 503 286 |
29 729 |
|||
|
16. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
1 109 697 |
1 109 697 |
0 |
|||
|
17. |
Egyéb működési célú kiadások, ebből |
6 205 111 |
6 205 111 |
0 |
|||
|
Támogatásértékű működési kiadások |
2 110 003 |
2 110 003 |
0 |
||||
|
Működési célú pénzeszköz átadás ÁHT-n kívülre |
200 000 |
200 000 |
0 |
||||
|
Előző évi befizetési kötelezettség |
284 779 |
284 779 |
0 |
||||
|
Tartalékok |
3 610 329 |
3 610 329 |
0 |
||||
|
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
18. |
Likvid hitel törlesztés |
||||||
|
19. |
Rövid lejáratú hitel törlesztés |
||||||
|
20. |
Értékpapír vásárlás |
||||||
|
21 |
Egyéb finanszírozás kiadásai |
||||||
|
Egyéb pénzforgalom nélküli kiadások |
800 758 |
800 758 |
0 |
||||
|
22. |
Általános tartalék |
0 |
0 |
0 |
|||
|
23. |
ÁH-on belüli megelőlegezések visszafizetése |
800 758 |
800 758 |
0 |
|||
|
Működési kiadások mindösszesen |
32 861 622 |
32 831 893 |
29 729 |
||||
3. melléklet
|
adatok Ft-ban |
|||||||
|
Sor-sz. |
Megnevezés |
Módosított előirányzat |
Kötelező feladat ellátás |
Önként vállalt |
|||
|
BEVÉTELEK |
0 |
||||||
|
1. |
Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítés |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Ingatlan értékesítése-rész |
0 |
0 |
0 |
||||
|
2. |
Pénzügyi befektetések bevételei |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Osztalék-és hozambevétel |
|||||||
|
Tartós részesedések értékesítése |
|||||||
|
Felhalmozási célú kamatbevétel |
|||||||
|
Felhalmozási célú árfolyamnyereség |
|||||||
|
3. |
Önkorm. sajátos felhalmozási és tőke bevételei |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Önkormányzati lakások,lakótelkek értékesítése |
|||||||
|
Privatizációból származó bevétel |
|||||||
|
Vállalatértékesítésből származó bevétel |
|||||||
|
Vadászati jog érétkesítéséből származó bevétel |
|||||||
|
Egyéb felhalmozási bevétel |
|||||||
|
Önk. vagyon üzemeltetéséből, koncesszióból sz.bev. |
|||||||
|
4. |
Támogatásértékű felhalmozási bevételek |
5 079 198 |
5 079 198 |
0 |
|||
|
5. |
Felhalmozási c. pénzeszköz átvét ÁHT-n kívülről |
0 |
0 |
0 |
|||
|
6. |
Címzett-,cél-és vis major feladatok támogatása |
0 |
0 |
0 |
|||
|
7. |
Felhalmozási célú hitel felvétel |
0 |
0 |
0 |
|||
|
8. |
Előző évi felhalmozási célú maradvány igénybev |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Felhalmozási bevételek összesen |
5 079 198 |
5 079 198 |
0 |
||||
|
KIADÁSOK |
|||||||
|
9. |
Intézményi beruházások |
764 769 |
764 769 |
0 |
|||
|
Szeszfőzde eszköz beszerzés |
|||||||
|
Település rendezési terv elkészítése |
|||||||
|
10. |
Felújítási kiadások |
11 608 356 |
11 608 356 |
0 |
|||
|
11. |
Kormányzati beruházások |
||||||
|
12. |
Lakástámogatás, lakásépítés |
||||||
|
13. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Támogatásértékű felhalmozási kiadások Hulladégg.t. |
|||||||
|
Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH-on kívülre |
|||||||
|
Felhalmozási kiadások összesen |
12 373 125 |
12 373 125 |
0 |
||||
4. melléklet
|
adatok Ft-ban |
||
|
Ssz. |
Megnevezés |
2020. évi eredeti előirányzat |
|
B/VI. |
INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK |
12 700 000 |
|
Pajta felújításí (önerő - 15%) |
6 350 000 |
|
|
Útkarbantartás |
1 000 000 |
|
|
Úthelyreállítás |
0 |
|
|
Közútfelújítás |
5 350 000 |
|
|
Informatikai eszközök (számítógép, fénymásoló) beszerzése könyvtári szolgáltatáshoz |
0 |
|
|
B/VII. |
FELÚJÍTÁSOK |
0 |
|
B/XI. |
EGYÉB FELHALMOZÁSI KIADÁS |
0 |
|
XI.1. |
Támogatásértékű felhalmozási kiadás |
0 |
|
NYD Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás |
0 |
5. melléklet
|
adatok Ft-ban |
||
|
Ssz. |
Megnevezés |
2020. évi eredeti előirányzat |
|
B/XIII.1 |
ÁLTALÁNOS TARTALÉKOK |
2 282 760 |
|
a) |
Működési célú |
2 282 760 |
|
b) |
Felhalmozási célú |
0 |
|
B/XIII.2 |
CÉLTARTALÉKOK |
0 |
|
a) |
Működési célú |
0 |
|
b) |
Felhalmozási célú |
0 |
6. melléklet
|
adatok főben |
|||
|
Ssz. |
Megnevezés |
2020. évi eredeti előirányzat |
|
|
1. |
Közalkalmazottak |
1 |
|
|
teljes munkaidőben foglalkoztatott |
szakmai állomány |
1 |
|
|
fizikai állomány |
0 |
||
|
részmunkaidőben foglalkoztatott |
szakmai állomány |
0 |
|
|
fizikai állomány |
0 |
||
|
2. |
Köztisztviselők |
0 |
|
|
teljes munkaidőben foglalkoztatott |
szakmai állomány |
0 |
|
|
fizikai állomány |
0 |
||
|
részmunkaidőben foglalkoztatott |
szakmai állomány |
0 |
|
|
fizikai állomány |
0 |
||
|
3. |
Munkatörvénykönyve alapján foglalkoztatott |
0 |
|
|
teljes munkaidőben foglalkoztatott |
szakmai állomány |
0 |
|
|
fizikai állomány |
0 |
||
|
részmunkaidőben foglalkoztatott |
szakmai állomány |
0 |
|
|
fizikai állomány |
0 |
||
|
4. |
Társadalmi megbízatású polgármester |
1 |
|
|
5. |
Közfoglalkoztatás |
1 |
|
|
teljes munkaidőben foglalkoztatott |
fizikai állomány |
1 |
|
|
részmunkaidőben foglalkoztatott |
fizikai állomány |
0 |
|
|
ÖSSZESEN |
3 |
||
7. melléklet
|
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 29. § (3) bekezdés, |
|||
|
valamint Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló CXCIV. törvény 45. § (1) bekezdés a.) pontja alapján |
|||
|
Az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi összes fizetési kötelezettsége, az adósságot keletkeztető ügylet futamidejének végéig egyik évben sem haladja meg az Önkormányzat adott évi saját bevételeinek 50%-át. |
|||
|
adatok Ft-ban |
|||
|
Sorsz. |
Megnevezés |
2020. évi |
|
|
előirányzatok |
|||
|
1. |
Illetékek |
- |
|
|
2. |
Helyi adók |
1 818 000 |
|
|
3. |
Gépjárműadó |
241 000 |
|
|
4. |
Kamatbevételek |
5 000 |
|
|
5. |
Bírság |
- |
|
|
6. |
Osztalék bevételek |
- |
|
|
7. |
Vagyon bérbeadás, haszonbérlet, üzemeltetés, koncesszió bevételei |
- |
|
|
8. |
Egyéb sajátos bevételek |
5 000 |
|
|
I. |
Saját bevételek összesen: |
2 069 000 |
|
|
9. |
…………... felvett hitel tőketörlesztései |
- |
|
|
10. |
- |
||
|
11. |
- |
||
|
12. |
- |
||
|
13. |
- |
||
|
14. |
- |
||
|
II. |
Adósságot keletkeztető ügyletek kiadásai összesen: |
- |
|
A 3. § a Velemér Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (V. 27.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
Az 1. mellékletben foglalt táblázatát a Velemér Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdése iktatta be.
Az 1. mellékletben foglalt táblázatát a Velemér Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § a) pontja hatályon kívül helyezte.
Az 1. mellékletben foglalt táblázatát a Velemér Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § b) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. mellékletben foglalt táblázatát a Velemér Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdése iktatta be.
A 2. mellékletben foglalt táblázatát a Velemér Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § c) pontja hatályon kívül helyezte.
A 3. mellékletben foglalt táblázatát a Velemér Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdése iktatta be.
A 3. mellékletben foglalt táblázatát a Velemér Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § d) pontja hatályon kívül helyezte.