Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2020. (IV.30.) önkormányzati rendelete
Balatonudvari község Helyi építési szabályairól szóló 1/2014. (I.15.) önkormányzati rendelet módosításáról
2020.05.01.
Balatonudvari Község Önkormányzat Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46.§ (4) bekezdése szerinti hatáskörében a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III.11.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben kapott felhatalmazás alapján, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdésének 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 6. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 28. § (1) bekezdésben biztosított véleményezési eljárás jogkörében eljáró Veszprém Megyei Kormányhivatal, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Közép-Dunántúli Vízügyi Főigazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, Innovációs és Technológiai Minisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Miniszterelnökség, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, Veszprém Megyei Önkormányzat, Örvényes Község Önkormányzata, Vászoly Község Önkormányzata, Dörgicse Község Önkormányzata, Balatonakali Község Önkormányzata, valamint a partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 6/2017. (VI.16.) önkormányzati rendelet alapján lefolytatott partnerségi egyeztetés lefolytatásával a következőket rendeli el:
1. § Balatonudvari község Helyi építési szabályairól szóló 1/2014. (I.15.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R.) 2. mellékletének 05, 015/2, 06/33. hrsz-ú területekre vonatkozó normatartalma helyébe az 1. melléklet szerinti normatartalom lép.
2. § A R. 3. §-a kiegészül az 5. ponttal:
„5. Homlokzatmagasság (Hm): az épület homlokzatának magasságát a hozzá tartozó F/L érték alapján kell megállapítani, melynek számítása során figyelmen kívül kell hagyni
a) a kémények, szellőzőkürtők, tetőszerelvények magasságát,
b) a vizsgált homlokzatfelülettől 12,00 m-nél távolabbi (hátrább álló) építményrészeket,
c) a vizsgált homlokzatfelület vízszintes összhosszának egyharmadát meg nem haladó összhosszúságú és legfeljebb 3,00 m magasságú
ca) tetőfelépítmény, építményrész, attika, álló tetőablak,
cb) a terepbevágás mögötti homlokzatrész magasságát, továbbá
d) a magastető és oromfalainak 6,00 m-t meg nem haladó magasságú részét.
A gömb, félgömb, donga vagy sátortető alakú építmények („tetőépítmények”) homlokzatmagasságát, ha az a 12,00 m magasságot nem haladja meg, a vetületmagasság felében, ha a 12,00 m magasságot meghaladja, a vetületmagasság 6,00 m-rel csökkentett értékében kell meghatározni.”
3. § (1) A R. 7. § (6) b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„b) A település területén elektromos töltő műtárgyának kivételével üzemanyagtöltő állomás, valamint önálló parkolóház nem létesíthető.”
(2) A R. 7. § (6) bekezdése kiegészül a c) ponttal:
„c) Balatonudvari teljes közigazgatási területe vízminőség-védelmi terület. A település területén vegyszertároló, hulladékkezelő létesítmény – a komposztáló telepet kivéve – nem létesíthető.”
4. § A R. 13. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) Az építési övezet telkeinek kialakítása során alkalmazandó legkisebb telekterület méreteket, valamint a beépítésük során alkalmazandó beépítési mértékeket a következő táblázat alapján kell meghatározni:
|
AZ ÉPÍTÉSI TELEK |
AZ ÉPÜLETEK |
|
Övezeti jele |
Beépítés módja |
Legkisebb kialakítható területe m2 |
Legkisebb kialakítható telekszélesség m |
Legnagyobb beépítettsége % |
Legkisebb zöldfelület % |
Legnagyobb építmény-magassága m |
|
Vt |
Sz |
1000 |
20 |
30 |
40 |
4,5 |
|
Vt-1 |
Sz |
1000/K |
20/K |
30 |
40 |
7/K |
|
Vt-2 |
Sz |
1800 |
50 |
35 |
35 |
6,5 |
|
Vt-3 |
Sz |
K |
K |
70 |
20 |
12 |
Sz: szabadonálló beépítés
K: a telek tovább nem osztható.”
5. § A R. 13. §-a kiegészül a (8), (9) bekezdésekkel:
„(8) Vt-3 építési övezetben az elő-, oldal- és hátsókert legkisebb mérete:
a) előkert: 0 m,
b) oldalkert: 0 m,
c) hátsókert: 0 m.
(9) Vt-3 építési övezetben a délkeleti homlokzat legnagyobb homlokzatmagassága: 15 m.
(10) Vt-3 építési övezetben az országos településrendezési és építési követelmények szerinti gépjármű várakozóhelyek a telekhatártól mért, legfeljebb 500 m-en belüli más telken kialakíthatók. ”
6. § A R.21. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„21. § Balatonudvari község területén a beépítésre nem szánt területek használatuk általános jellege, valamint sajátos építési használatuk szerint a következő övezetekbe tartoznak:
|
Általános használat szerint |
Megnevezés |
Jel |
|
Zöldterületek |
Közpark |
Zp |
|
|
Közkert |
Zk |
|
Erdőterületek |
Védelmi erdő |
Ev |
|
Mezőgazdasági területek |
Általános mezőgazdasági terület |
Má |
|
Kertes mezőgazdasági terület |
Mk |
|
Távlatban fejlesztésre kijelölt mezőgazdasági terület |
Má- F –Ü |
|
Különleges területek |
Különleges temető területek |
Kte |
|
Különleges parkoló terület |
Kbp |
|
Vízgazdálkodási területek |
Vízmeder, vízállásos terület |
V |
|
|
Vízgazdálkodási terület tómederben |
V-B |
|
|
Tómedren kívüli üzemi területek |
V-Gü |
|
Közlekedési, közmű-területek |
Közúti közlekedési területek Országos közút Helyi közutak |
KÖu Külön nem jelölt |
|
Vasútterület |
KÖk |
|
Közterületi parkoló |
KÖp |
”
7. § A R. kiegészül a 29/A. § szakasszal és az azt megelőző alcímmel:
„Különleges terület – parkoló területe (Kbp)
29/A. § (1) Különleges parkoló területen (Kbp) csak a hulladéktartály-tárolás, napenergia hasznosítás, és elektromos gépjármű töltőállomás műtárgyai, valamint a gépjármű elhelyezéshez kapcsolódó építmények helyezhetők el. A területen épület nem helyezhető el.
(2) A 10 gépjárműnél nagyobb kialakítású felszíni parkolóhelyet fásítani kell. A fásítást minden megkezdett 4 db parkolóhely után 1 db, lehetőség szerint nagy lombkoronát növelő, a termőhelyi adottságainak megfelelő igényű, legalább kétszer iskolázott fa telepítésével kell megvalósítani
(3) Az övezetben az egyes telkek kialakíthatóságának és beépíthetőségének paraméterei a következők:
|
A TELEK |
AZ ÉPÍTMÉNYEK |
|
Övezeti jele |
Beépítés módja |
Legkisebb kialakítható területe m2 |
Legkisebb kialakítható telekszélesség m |
Legnagyobb beépítettsége % |
Legkisebb zöldfelülete % |
Legnagyobb építmény-magassága m |
|
Kbp |
SZ |
3.000 |
- |
5 |
20 |
5 |
”
8. § Hatályát veszti a R. 28. §-a és az azt megelőző alcím.
9. § Jelen rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba, és a hatályba lépést követő napon hatályát veszti.
Balatonudvari, 2020. április 30.
Szabó László Dr. Percze Tünde
polgármester jegyző
Záradék:
A rendelet kihirdetve: 2020.április 30.
dr. Panyi Szilvia Orsolya
aljegyző