Az oldalmenübe visszatéréshez használhatja az ALT + S billentyűket.
Tiszabercel Község Polgármesterének 23/2020. (XII.1.) önkormányzati rendelete
a „Tiszabercel községben a Folyóvíz Program megvalósítása” című programhoz kapcsolódó támogatás elosztásának rendjéről, illetve a támogatásból megvalósított értéknövelő beruházás használatáról, fenntartásáról és a tulajdoni viszonyainak rendezéséről
2021.04.19.
Tiszabercel Község Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI,3) Korm. rendelet 1. §-ában kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel, figyelemmel a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvényben foglaltakra, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján Tiszabercel Község Önkormányzata Képviselő-testületének feladat- és hatáskörét gyakorolva az Alaptörvény 32.cikk (2) bekezdésében szereplő eredeti jogalkotói szerepkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. §
A rendelet célja
Jelen rendelet megalkotásának célja, hogy Tiszabercel Község Önkormányzata rendeletben szabályozza a „Tiszabercel községben a Folyóvíz Program megvalósítása” című, Belügyminisztérium által a BMÖGF/1110-1/2019.iktatószámú Támogatói Okirat alapján támogatott programhoz kapcsolódó támogatás elosztásának rendjét, a támogatásból megvalósított értéknövelő beruházás használatára illetve fenntartására vonatkozó előírásokat, valamint rendeletben szabályozza az idegen tulajdonú ingatlanokon végrehajtott értéknövelő beruházás tulajdoni viszonyait.
2. §
A „Tiszabercel községben a Folyóvíz Program megvalósítása” című programhoz kapcsolódó támogatás elosztása során figyelembe vételre kerülő körülmények, előírások
(1) Tiszabercel Község Önkormányzata a lakosság egészségügyi körülményeinek javítása, a település fejlesztése, az esélyegyenlőség javítása, a hátrányos helyzetű célcsoportok felzárkóztatása, a helyi nemzetiségi ügyek elősegítése érdekében vállalta, hogy részt vesz a hátrányos helyzetű településeken lévő komfort nélküli lakóingatlanok fejlesztésére irányú Folyóvíz Programban. A Program a komfort nélküli lakóingatlanok fejlesztését támogatta, ezen belül a lakóingatlanon belül fürdőszoba kialakítását, községi víz- és szennyvízhálózatra történő közmű rákötését, valamint lakóingatlanon belül egy mosogatási lehetőséget biztosító mosogató kiépítését (továbbiakban értéknövelő beruházás).
(2) Az (1) bekezdésben foglalt célok megvalósítása érdekében Tiszabercel Község Önkormányzata támogatási kérelmet nyújtott be a Belügyminisztériumhoz. A támogatási kérelemben a lehetséges megvalósítási helyszínként szereplő, komfort nélküli (fürdőszobával nem rendelkező) ingatlanok kerültek megjelölésre.
(3) A (2) bekezdésben szereplő támogatási összeg biztosítására vonatkozó 1640/2019. (XI.14.) Korm. határozat alapján kibocsátott BMÖGF/1110-1/2019. iktatószámú Támogatási Okirat kézhezvételét követően Tiszabercel Község Önkormányzata Megállapodást kötött a (2) bekezdésben szereplő ingatlanok tulajdonosai közül azon tulajdonosokkal, akik a program részleteinek (műszaki tartalom, használati, fenntartási kötelezettség) ismeretében vállalták a Programban való részvételt. A megállapodásban rögzítésre került a fejlesztés helyszíne, a támogatás segítségével megvalósuló értéknövelő beruházása műszaki tartalma, a fejlesztéssel érintett ingatlan tulajdonosa által vállalt rendeltetésszerű használatra, fenntartásra vonatkozó kötelezettség.
(4) A (3) bekezdésben foglalt, ingatlan tulajdonosokkal kötött megállapodással rendelkező ingatlanok közül azon fejlesztési helyszíneken valósulhatott, illetve valósulhat meg az értéknövelő beruházás, BMÖGF/1110-1/2019. iktatószámú Támogatási Okirat 1. számú módosítása, és a Belügyminisztérium Önkormányzati Gazdasági Főosztályának BMÖGF/417-8/2020. iktatószámú levelében foglaltak alapján, amely ingatlan rendezett tulajdoni lappal rendelkezik (az ingatlanon természetben megtalálható épület is megjelenik az ingatlan tulajdoni lapján, azaz az épület feltüntetése az ingatlan-nyilvántartásban megtörtént).
3. §
A rendelet tárgyi és személyi hatálya
(1) E rendelet tárgyi hatálya Tiszabercel közigazgatási területén lévő, a 2. §-ban szereplő támogatási Program segítségével kialakított komfort nélküli lakóingatlanokon végrehajtott értéknövelő beruházásra terjed ki. A fejlesztéssel érintett ingatlanok listáját jelen rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.
(2) E rendelet személyi hatálya kiterjed Tiszabercel Község közigazgatási területén komfort nélküli ingatlan tulajdonjogával rendelkező azon természetes személyekre, akik a (1) bekezdésben szereplő Program előkészítése során vállalták, hogy részt vesznek a Programban, és hozzájárultak ahhoz, hogy a 2. § (1) bekezdésben részletezett célok megvalósítása érdekében Tiszabercel Község Önkormányzata a komfort nélküli, tulajdonukban lévő lakóingatlanukban a 2. § (1) bekezdésében rögzített értéknövelő beruházást megvalósítsa.
(3) A (2) bekezdésben szereplő ingatlantulajdonosok alatt az ingatlantulajdonosok teljes körét kell érteni, kivéve, ha hagyatéki eljárási hiányosságok és az ismeretlen, elérhetetlen tulajdonosok miatt a tulajdonosok köre nem határozható meg, illetve a tulajdonosok nem elérhetőek.
4. §
A „Tiszabercel községben a Folyóvíz Program megvalósítása” című programhoz kapcsolódó támogatásból kialakított értéknövelő beruházás használatára, fenntartására vonatkozó előírások
(1) Tiszabercel Község Önkormányzata ingyenes használati jogot biztosít a rendelet 1. számú mellékletében szereplő ingatlanokon végrehajtott értéknövelő beruházás tekintetében a 2. § (2) bekezdésében foglalt személyek részére.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt ingyenes használati jog biztosítására a 3. § (2) bekezdésben szereplő személyekkel az értéknövelő beruházás megvalósítását követő 90 napon belül Használati megállapodást kell kötni, amelyben legalább az alábbiakat szükséges rögzíteni
a) az értéknövelő beruházáshoz forrást biztosító Támogató szervezet megnevezését,
b) a Támogatott projekt megnevezését, amelyből az értéknövelő beruházás megvalósult,
c) a támogatásból megvalósult fejlesztés helyszínét (helyrajzi szám, cím),
d) az értéknövelő beruházással érintett ingatlan tulajdonosait, a tulajdonos ingatlant érintő tulajdoni hányadát,
e) a tulajdonost, mint használatba vevőt terhelő az értéknövelő beruházásra vonatkozó fenntartási és üzemeltetési kötelezettség vállalását,
f) használati megállapodás időtartamát,
g) az értéknövelő beruházással érintett ingatlan értékesítése esetén a használati joggal kapcsolatos előírásokat,
h)arra való utalást, hogy a tulajdonos (illetve meghatalmazottja) az értéknövelő beruházás megvalósításának a napján az értéknövelő beruházást átvette, amelyről külön nyilatkozott. A tulajdonos által kiadott nyilatkozat részét képezi az átvett értéknövelő beruházás műszaki tartalmának leírása, illetve fényképekkel bemutatva az értéknövelő beruházás átvételkori állapota,
i) a használati joghoz kapcsolódó kötelezettségek meghatározását,
j) a fenntartási és üzemeltetési kötelezettség megszegésére vonatkozó szankciókat,
k) arra vonatkozó rendelkezést, hogy a használatba vevő az értéknövelő beruházás használati jogát 3. személy részére tovább adhatja, azonban a Használatba vevő ebben az esetben is úgy felel a 3. személy, mint használó magatartásáért, esetleges károkozásáért, mintha a dolgot maga használta volna,
l) az értéknövelő beruházást érintő ingatlanfejlesztések végrehajtására vonatkozó rendelkezéseket,
m) az értéknövelő beruházással kapcsolatos jótállási és szavatossági szabályokat,
n) a használati megállapodás felmondására, megszűnésére vonatkozó szabályokat,
o) az értéknövelő beruházást érintő, használatba vevőt terhelő vagyonbiztosítási kötelezettségre vonatkozó előírásokat,
p) a fenntartási és üzemeltetési kötelezettség ideje alatt a használatba vevőre vonatkozó tűrési kötelezettséget Tiszabercel Község Önkormányzata, illetve a Támogató szervezetek ellenőrzését illetően.
(3) A (2) bekezdésében szereplő használati megállapodás időtartamát úgy kell meghatározni, hogy a 2. §-ban foglalt Támogatási Program fenntartási időszakát lefedje (BMÖGF/1110-1/2019. iktatószámú Támogatási Okirat 1. számú módosításnak 18. pontjában foglaltak alapján a Támogatási Programhoz kapcsolódó beszámoló elfogadását követő 10 évig).
(4) Tiszabercel Község Önkormányzata a fenntartási és üzemeltetési kötelezettség betartását bármikor jogosult ellenőrizni.
5. §
„Tiszabercel községben a Folyóvíz Program megvalósítása” című programhoz kapcsolódó támogatásból kialakított értéknövelő beruházás tulajdoni viszonyainak rendezéséről
(1) A 3. § (1) bekezdésében nevesített ingatlanokon a 2. §-ban szereplő Program keretein belül kialakított, és Tiszabercel Község Önkormányzata számviteli nyilvántartásában szereplő értéknövelő beruházás tulajdonjoga a Program fenntartási időszak alatt Tiszabercel Község Önkormányzatát illeti.
(2) A 4. § (3) bekezdésben szereplő fenntartási időszak leteltétét követően – illetve ha jogszabály, vagy a Támogatói Okirattal összhangban lévő helyi rendelet lehetőséget biztosít a fenntartási időszak alatt – Tiszabercel Község Önkormányzata a nemzeti vagyonról szóló törvény, illetőleg a hatályos szociális rendeletében a természetbeni települési támogatásokra vonatkozó előírások figyelembevétel dönt a tulajdonjog átadásáról, illetve a megvalósított beruházás települési támogatásként történő biztosításáról.
6. § Jelen rendelet 2020. december 1-én hatályba.
1. melléklet
Tiszabercel községben a Folyóvíz Program megvalósítása