Kifejezéskereső
Tartalomjegyzék
- Szerkezet
Balatonhenye Község Önkormányzat Polgármesterének 7/2020.(VI.10.) önkormányzati rendelete
Balatonhenye Község Önkormányzata 2019. évi zárszámadásáról1
Balatonhenye Község Önkormányzata Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése szerinti hatáskörében a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III.11.) Korm. rendeletben kihirdetett veszélyhelyzetben az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § A rendelet hatálya kiterjed Balatonhenye Község Önkormányzatára.
2. § Balatonhenye Község Önkormányzata Polgármestere a 2019. évi zárszámadást 91.493.717 Ft bevétellel, 63.992.173 Ft kiadással állapítja meg.
3. § A rendelet mellékletei az alábbiak szerint épülnek fel:
a) a költségvetés összevont mérlegét az 1. melléklet;
b) a befolyt bevételeket a 2. melléklet;
c) a bevételeket jogcímenkénti bontásban a 3. melléklet;
d) a bevételek feladatonkénti bontását a 4. melléklet;
e) a teljesített kiadások alakulását az 5 melléklet;
f) a kiadások feladatonkénti bontását a 6 melléklet;
g) az önkormányzat felhalmozási kiadásait a 7. melléklet;
h) a működési bevételek és kiadások alakulását a 8. melléklet;
i) a felhalmozási bevételek és kiadások alakulását a 9. melléklet;
j) az önkormányzat vagyonának kimutatását a 10. melléklet;
k) az önkormányzat maradvány kimutatását a 11. melléklet;
l) az önkormányzat eredmény kimutatását a 12. melléklet
m) az önkormányzatnál a személyi juttatások és a foglalkoztatottak, választott tisztségviselők összetételét a 13. melléklet;
n) a kimutatást a költségekről és a megtérült költségekről a 14. melléklet;
o) az immateriális javak, tárgyi eszközök koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök állományának alakulását a 15. melléklet tartalmazza.
4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
5. § Hatályát veszti Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének Balatonhenye Község Önkormányzata 2018. évi zárszámadásáról szóló 7/2019. (V.28.) önkormányzati rendelete.
1. melléklet
|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
Teljesítés %-a |
|
|
Működési bevételek összesen: |
31 441 739 |
47 041 579 |
48 364 870 |
102,81% |
|
|
B1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
18 230 739 |
32 402 205 |
32 402 205 |
100,00% |
|
B3 |
Közhatalmi bevételek |
11 110 000 |
11 110 000 |
11 950 585 |
107,57% |
|
B4 |
Működési bevételek |
2 101 000 |
3 351 026 |
3 833 732 |
114,40% |
|
B6 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
178 348 |
178 348 |
100,00% |
|
Felhalmozási bevételek összesen: |
0 |
15 020 000 |
15 020 000 |
100,00% |
|
|
B2 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
14 470 000 |
14 470 000 |
100,00% |
|
B5 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
550 000 |
550 000 |
100,00% |
|
B7 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási bevételek |
27 924 969 |
28 108 847 |
28 108 847 |
100,00% |
|
|
B8 |
Finanszírozási bevételek |
27 924 969 |
28 108 847 |
28 108 847 |
100,00% |
|
BEVÉTELEK összesen: |
59 366 708 |
90 170 426 |
91 493 717 |
101,47% |
|
|
Működési kiadások összesen: |
43 707 828 |
59 319 916 |
49 429 383 |
83,33% |
|
|
K1 |
Személyi juttatás |
13 692 680 |
15 591 812 |
14 344 797 |
92,00% |
|
K2 |
Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
2 682 135 |
2 676 338 |
2 598 628 |
97,10% |
|
K3 |
Dologi kiadások |
16 330 361 |
31 605 422 |
24 590 845 |
77,81% |
|
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
1 550 000 |
1 550 000 |
1 523 945 |
98,32% |
|
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
9 452 652 |
7 896 344 |
6 371 168 |
80,69% |
|
Felhalmozási kiadások összesen: |
14 907 650 |
30 065 900 |
13 779 784 |
45,83% |
|
|
K6 |
Beruházások |
5 266 251 |
20 424 501 |
5 581 921 |
27,33% |
|
K7 |
Felújítások |
9 641 399 |
9 641 399 |
8 197 863 |
85,03% |
|
K8 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
0 |
||
|
Finanszírozási kiadások |
751 230 |
784 610 |
783 006 |
99,80% |
|
|
K9 |
Finanszírozási kiadások |
751 230 |
784 610 |
783 006 |
99,80% |
|
KIADÁSOK összesen: |
59 366 708 |
90 170 426 |
63 992 173 |
70,97% |
|
2. melléklet
|
Előirányzatok |
eredeti előirányzat |
módosított előirányzat |
teljesítés |
teljesítés %-a |
|||
|
013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok |
0 |
550 000 |
550 000 |
100,00% |
|||
|
B4 |
Működési bevételek |
||||||
|
B402 Szolgáltatások ellenértéke (bérleti díj) |
0 |
0 |
0 |
||||
|
Önkormányzati lakások lakbérbevétele |
|||||||
|
Önkormányzati nem lakóingatlan bérbeadása |
|||||||
|
0 |
0 |
0 |
|||||
|
B5 |
Felhalmozási bevételek |
550 000 |
550 000 |
100,00% |
|||
|
B52 |
Ingatlanok értékesítése |
0 |
550 000 |
550 000 |
100,00% |
||
|
011130 Önkormányzatokés önkormányzati hivatalok és j.ált. igazgatási tevékenysége 1 fő |
51 000 |
229 348 |
328 000 |
143,01% |
|||
|
B4 |
Működési bevételek |
51 000 |
51 000 |
149 652 |
293,44% |
||
|
B402 |
Szolgáltatások ellenértéke |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Szolgáltatás ellenértékének teljesítése |
|||||||
|
B403 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
41 000 |
41 000 |
28 750 |
70,12% |
||
|
B408 |
Kamatbevétel |
10 000 |
10 000 |
930 |
9,30% |
||
|
B410 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
0 |
0 |
95 911 |
|||
|
B411 |
Egyéb bevételek |
0 |
0 |
24 061 |
|||
|
B6 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
0 |
178 348 |
178 348 |
100,00% |
||
|
B65 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
||||
|
egyéb vállalkozások |
0 |
178 348 |
178 348 |
100,00% |
|||
|
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
27 173 739 |
27 173 739 |
27 173 739 |
100,00% |
|||
|
B8 |
Finanszírozási bevételek |
27 173 739 |
27 173 739 |
27 173 739 |
100,00% |
||
|
B813 |
Maradvány igénybevétele |
27 173 739 |
27 173 739 |
27 173 739 |
100,00% |
||
|
B8131 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
27 173 739 |
27 173 739 |
27 173 739 |
100,00% |
||
|
900020 Önkormányzatok funkcióira nem sorolható bevételei államháztartáson kívülről |
11 110 000 |
11 110 000 |
11 950 616 |
107,57% |
|||
|
B3 |
Közhatalmi bevételek |
11 110 000 |
11 110 000 |
11 950 616 |
107,57% |
||
|
B34 |
Vagyoni tipusú adók |
8 000 000 |
8 000 000 |
6 886 168 |
86,08% |
||
|
Építményadó |
4 000 000 |
4 000 000 |
3 826 311 |
95,66% |
|||
|
Telekadó |
4 000 000 |
4 000 000 |
3 059 857 |
76,50% |
|||
|
B35 |
Termékek és szolgáltatások adói |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 369 180 |
118,46% |
||
|
B351 Értékesítési és forgalmi adók |
|||||||
|
Iparűzési adó |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 127 235 |
112,72% |
|||
|
B354 Gépjáműadók |
|||||||
|
Helyi önkormányzatot megillető rész |
500 000 |
500 000 |
397 645 |
79,53% |
|||
|
B355 Egyéb árúhasználati és szolgáltatási adók |
|||||||
|
Idegenforgalmi adó tartózkodás után |
500 000 |
500 000 |
844 300 |
168,86% |
|||
|
B36 |
Egyéb közhatalmi bevétel |
1 110 000 |
1 110 000 |
2 695 268 |
242,82% |
||
|
B3615települési adó |
1 000 000 |
1 000 000 |
2 532 702 |
253,27% |
|||
|
B3616 talajterhelési díj |
10 000 |
10 000 |
0 |
0,00% |
|||
|
B3617 késedelmi és önellenőrzési pótlék |
100 000 |
100 000 |
162 535 |
162,54% |
|||
|
B408 kamat |
0 |
0 |
31 |
||||
|
066020 Város és községgazdálkodási szolgáltatás |
50 000 |
10 952 468 |
10 998 474 |
100,42% |
|||
|
B2 |
Felhalmozási célú támogatások |
0 |
0 |
0 |
|||
|
B25 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások Ah.-on belülről |
0 |
0 |
0 |
|||
|
B4 |
Működési bevételek |
50 000 |
50 000 |
96 006 |
192,01% |
||
|
B402 |
Szolgáltatások ellenértéke |
50 000 |
50 000 |
96 006 |
192,01% |
||
|
Szolgáltatás ellenértékének teljesítése |
50 000 |
50 000 |
96 006 |
192,01% |
|||
|
B404 |
Tulajdonosi bevételek |
||||||
|
Drv által fizetett koncessziós díj |
|||||||
|
B1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
10 902 468 |
10 902 468 |
100,00% |
||
|
B16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztaráson belülről |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Eu-s programok és azokt társfinansírozása (EFOP 1.5.2) |
3 fő |
0 |
10 832 468 |
10 832 468 |
100,00% |
||
|
Eu-s programok és azokt társfinansírozása |
0 |
70 000 |
70 000 |
100,00% |
|||
|
B7 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
|||
|
B75 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||||||
|
-háztartások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
081071 Üdülőhelyi szálláshely-szolgáltatás és étkezés |
2 000 000 |
3 250 026 |
3 354 002 |
103,20% |
|||
|
B4 |
Működési bevételek |
2 000 000 |
3 250 026 |
3 354 002 |
103,20% |
||
|
B402 |
Szolgáltatások ellenértéke |
2 000 000 |
3 250 026 |
3 354 000 |
103,20% |
||
|
szálláshely kiadásából származó bevétel |
|||||||
|
B411 |
Egyéb működési bevételek |
0 |
0 |
2 |
|||
|
018010 Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel |
18 230 739 |
21 499 737 |
21 499 737 |
100,00% |
|||
|
B1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
18 230 739 |
21 499 737 |
21 499 737 |
100,00% |
||
|
B11 |
Önkormányzatok költségvetési támogatása |
18 230 739 |
21 499 737 |
21 499 737 |
100,00% |
||
|
B111 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
10 143 739 |
10 322 068 |
10 322 068 |
100,00% |
|||
|
Település üzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása |
3 806 450 |
||||||
|
Egyéb önkormányzati feladatok támogatása |
4 838 699 |
||||||
|
Kiegészítés |
0 |
||||||
|
Üdülőhelyi feladatok támogatása |
475 040 |
||||||
|
Lakott kültetületel kapcsolatos feladatok támogatása |
33 150 |
||||||
|
Polgármnesteri illetmény támogatása |
990 400 |
||||||
|
B113 A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása |
3 187 000 |
3 288 109 |
3 288 109 |
100,00% |
|||
|
B113 Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak tám. |
3 100 000 |
4 250 000 |
4 250 000 |
100,00% |
|||
|
Falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgálat támogatása |
3 100 000 |
||||||
|
B113 Jövedelempótló támogatások kiegészítése(szoc. ágazati pótlék) |
|||||||
|
B114 Települési önkormányzatok közművelődési feladatainak támogatása |
1 800 000 |
1 800 000 |
1 800 000 |
100,00% |
|||
|
B115 Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
adatszolgáltatások minősége javítása támogatás |
|||||||
|
Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása |
0 |
1 537 300 |
1 537 300 |
100,00% |
|||
|
egyéb pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi támogatások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
szociális tűzifa támogatás |
0 |
302 260 |
302 260 |
100,00% |
|||
|
B2 |
Felhalmozási célú támogatások |
0 |
0 |
0 |
|||
|
B21 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||||||
|
vis maior támogatás |
0 |
0 |
0 |
||||
|
önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása |
0 |
0 |
0 |
||||
|
018020 Központi költségvetési befizetések |
751 230 |
935 108 |
935 108 |
100,00% |
|||
|
B8 |
Finanszírozási bevételek |
751 230 |
935 108 |
935 108 |
100,00% |
||
|
Államházatartáson belüli megelőlegezések |
751 230 |
935 108 |
935 108 |
100,00% |
|||
|
107055 Falugondnoki szolgáltatás |
1 fő |
0 |
0 |
0 |
|||
|
B4 |
Működési bevételek |
||||||
|
B402 Szolgáltatások ellenértékének teljesítése |
|||||||
|
B6 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
0 |
0 |
0 |
|||
|
B65 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
||||
|
háztartásoktól |
0 |
0 |
0 |
||||
|
041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás |
0 fő |
0 |
0 |
0 |
|||
|
B1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
|||
|
B16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztaráson belülről |
0 |
0 |
0 |
|||
|
0 |
0 |
0 |
|||||
|
013320 Köztemető -fenntartás és működtetés |
0 |
0 |
2 000 |
||||
|
B4 |
Működési bevételek |
0 |
0 |
2 000 |
|||
|
B402 Szolgáltatások ellenértékének teljesítése |
0 |
0 |
2 000 |
||||
|
082092 Közművelődés |
0 |
0 |
232 041 |
||||
|
B4 |
Működési bevételek |
232 041 |
|||||
|
B411 |
Egyéb működési bevételek |
0 |
0 |
232 041 |
|||
|
062020 Településfejlesztési projektek és támogatásuk |
0 |
14 470 000 |
14 470 000 |
100,00% |
|||
|
B2 |
Felhelmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
14 470 000 |
14 470 000 |
100,00% |
||
|
B25 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztaráson belülről |
0 |
14 470 000 |
14 470 000 |
100,00% |
||
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
5 fő |
59 366 708 |
90 170 426 |
91 493 717 |
101,47% |
||
3. melléklet
|
Jogcím-csoportok |
eredeti előirányzat |
módosított előirányzat |
teljesítés |
teljesítés %-a |
|||
|
B1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
18 230 739 |
32 402 205 |
32 402 205 |
100,00% |
||
|
B11 |
Önkormányzatok költségvetési támogatása |
18 230 739 |
21 499 737 |
21 499 737 |
100,00% |
||
|
B111 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
10 143 739 |
10 322 068 |
10 322 068 |
100,00% |
|||
|
Település üzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása |
3 806 450 |
||||||
|
Egyéb önkormányzati feladatok támogatása |
4 838 699 |
||||||
|
Kiegészítés |
0 |
||||||
|
Üdülőhelyi feladatok támogatása |
475 040 |
||||||
|
Lakott kültetületel kapcsolatos feladatok támogatása |
33 150 |
||||||
|
Polgármesteri illetmény támogatása |
990 400 |
||||||
|
B113 A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása |
3 187 000 |
3 288 109 |
3 288 109 |
100,00% |
|||
|
B113 Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak tám. |
3 100 000 |
4 250 000 |
4 250 000 |
100,00% |
|||
|
Falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgálat támogatása |
3 100 000 |
||||||
|
B114 Települési önkormányzatok közművelődési feladatainak támogatása |
1 800 000 |
1 800 000 |
1 800 000 |
100,00% |
|||
|
B113 Jövedelempótló támogatások kiegészítése |
0 |
0 |
0 |
||||
|
szociális ágazati pótlék |
0 |
0 |
0 |
||||
|
B115 Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
0 |
302 260 |
302 260 |
100,00% |
|||
|
adatszolgáltatások minősége javítása támogatás |
|||||||
|
Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása |
0 |
1 537 300 |
1 537 300 |
100,00% |
|||
|
egyéb pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi támogatások |
|||||||
|
szociális tűzifa támogatás |
302 260 |
302 260 |
100,00% |
||||
|
B16 Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztaráson belülről |
0 |
10 902 468 |
10 902 468 |
100,00% |
|||
|
B2 |
Felhalmozási célú támogatások |
0 |
14 470 000 |
14 470 000 |
100,00% |
||
|
B21 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||||||
|
vis maior támogatás |
0 |
0 |
0 |
||||
|
önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása |
0 |
0 |
0 |
||||
|
B25 Magyar Falu Program |
0 |
14470000 |
14470000 |
100,00% |
|||
|
B3 |
Közhatalmi bevételek |
11 110 000 |
11 110 000 |
11 950 585 |
107,57% |
||
|
B34 |
Vagyoni tipusú adók |
8 000 000 |
8 000 000 |
6 886 168 |
86,08% |
||
|
Építményadó |
4 000 000 |
4 000 000 |
3 826 311 |
95,66% |
|||
|
Telekadó |
4 000 000 |
4 000 000 |
3 059 857 |
76,50% |
|||
|
B35 |
Termékek és szolgáltatások adói |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 369 180 |
118,46% |
||
|
B351 Értékesítési és forgalmi adók |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 127 235 |
112,72% |
|||
|
Iparűzési adó |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 127 235 |
112,72% |
|||
|
B354 Gépjáműadók |
500 000 |
500 000 |
397 645 |
79,53% |
|||
|
Helyi önkormányzatot megillető rész |
500 000 |
500 000 |
397 645 |
79,53% |
|||
|
B355 Egyéb árúhasználati és szolgáltatási adók |
500 000 |
500 000 |
844 300 |
168,86% |
|||
|
Idegenforgalmi adó tartózkodás után |
500 000 |
500 000 |
844 300 |
168,86% |
|||
|
B36 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
1 110 000 |
1 110 000 |
2 695 237 |
242,81% |
||
|
Pótlékok |
100 000 |
100 000 |
162 535 |
162,54% |
|||
|
talajterhelési díj |
10 000 |
10 000 |
0 |
0,00% |
|||
|
települési adó |
1 000 000 |
1 000 000 |
2 532 702 |
253,27% |
|||
|
B4 |
Működési bevételek |
2 101 000 |
3 351 026 |
3 833 732 |
114,40% |
||
|
B402 |
Szolgáltatások ellenértéke |
2 050 000 |
3 300 026 |
3 452 006 |
104,61% |
||
|
B403 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
41 000 |
41 000 |
28 750 |
70,12% |
||
|
B404 |
Tulajdonosi bevételek |
0 |
0 |
0 |
|||
|
B408 |
Kamatbevétel |
10 000 |
10 000 |
961 |
9,61% |
||
|
B410 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
0 |
0 |
95 911 |
|||
|
B411 |
Egyéb bevétel |
0 |
0 |
256 104 |
|||
|
B5 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
550 000 |
550 000 |
100,00% |
||
|
B52 |
Ingatlanok értékesítése |
0 |
550 000 |
550 000 |
100,00% |
||
|
B6 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
0 |
178 348 |
178 348 |
100,00% |
||
|
B7 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
|||
|
B75 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
|||
|
- háztartások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
B8 |
Finanszírozási bevételek |
27 924 969 |
28 108 847 |
28 108 847 |
100,00% |
||
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
59 366 708 |
90 170 426 |
91 493 717 |
101,47% |
|||
4. melléklet
|
Előirányzatok adatok ezer Ft-ban |
kötelező feladatok |
önként vállalt feladatok |
államigazgatási feladatok |
Összesen: |
|
013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok |
550000 |
0 |
0 |
550 000 |
|
011130 Önkormányzatokés önkormányzati hivatalok és j.ált. igazgatási tevékenysége |
328 000 |
0 |
0 |
328 000 |
|
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
27 173 739 |
0 |
0 |
27 173 739 |
|
011220 Adó, vám - és jövedéki igazgatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
066020 Város és községgazdálkodási szolgáltatás |
10 998 474 |
0 |
0 |
10 998 474 |
|
018010 Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel |
21 499 737 |
0 |
0 |
21 499 737 |
|
107055 Falugondnoki szolgáltatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
081071 Üdülőhelyi szálláshely-szolgáltatás és étkezés |
0 |
3 354 002 |
0 |
3 354 002 |
|
013320 Köztemető -fenntartás és működtetés |
2 000 |
0 |
0 |
2 000 |
|
107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
018020 Központi költségvetési befizetések |
935 108 |
0 |
0 |
935 108 |
|
900020 Önkormányzatok funkcióira nem sorolható bevételei államháztartáson kívülről |
11 950 616 |
0 |
0 |
11 950 616 |
|
062020 Településfejlesztési projektek és támogatásuk |
14 470 000 |
0 |
0 |
14 470 000 |
|
082092 Közművelődés |
232 041 |
0 |
0 |
232 041 |
|
Összesen: |
88 139 715 |
3 354 002 |
0 |
91 493 717 |
5. melléklet
|
előirányzatok |
Létszám (fő) |
eredeti előirányzat |
módosítot előirányzat |
teljesítés Ft |
teljesítés % |
|||
|
051030 Nem veszélyes(települési) hulladék vegyes begyűjtése, szállítása, átrakása |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
K3 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K33 |
Szolgáltatási díjak |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K337 |
Egyéb szolgáltatások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K33741 |
Szállítási szolgáltatások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K33791 |
Egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K35 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
0 |
0 |
0 |
||||
|
066010 Zöldterületek kezelése |
481 000 |
1 565 236 |
1 075 160 |
68,69% |
||||
|
K3 |
Dologi kiadás |
481 000 |
1 565 236 |
1 075 160 |
68,69% |
|||
|
K31 |
Készletbeszerzés |
300 000 |
300 000 |
195 444 |
65,15% |
|||
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
300 000 |
300 000 |
195 444 |
65,15% |
|||
|
K33 |
Szolgáltatási díjak |
100 000 |
1 125 000 |
722 992 |
64,27% |
|||
|
K337 |
Egyéb szolgáltatások |
1 025 000 |
722 992 |
70,54% |
||||
|
Szállítási szolgáltatás |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
K334 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatás |
100 000 |
100 000 |
0,00% |
||||
|
K35 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások |
81 000 |
140 236 |
156 724 |
111,76% |
|||
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
81 000 |
140 236 |
156 719 |
111,75% |
|||
|
K355 |
Egyéb dologi kiadások |
0 |
0 |
5 |
||||
|
K6 |
Beruházások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K64 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K67 Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok és j.ált. igazgatási tevékenysége |
1,00 |
18 273 249 |
15 094 202 |
11 793 319 |
78,13% |
|||
|
K1 |
Személyi juttatások |
4 383 780 |
5 667 732 |
4 783 793 |
84,40% |
|||
|
K11 Foglalkoztatottak személyi juttatásai |
1 416 000 |
2 224 915 |
1 521 901 |
68,40% |
||||
|
K1101 Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
1 341 000 |
1 869 986 |
1 157 472 |
61,90% |
||||
|
Részmunkaidőben foglalkoztatott személyi juttatása (hivatalsegéd) |
||||||||
|
K1103 |
jutalom |
0 |
111750 |
111750 |
100,00% |
|||
|
K1113 |
Foglalkoztatott egyéb személyi juttatásai |
0 |
168179 |
177679 |
105,65% |
|||
|
K1107 |
Cafeteria |
75 000 |
75 000 |
75 000 |
100,00% |
|||
|
K12 |
Külső személyi juttatások |
2 967 780 |
3 442 817 |
3 261 892 |
94,74% |
|||
|
K1211 |
tiszteletdíj, költségtérítés |
2 967 780 |
3 442 817 |
3 261 892 |
94,74% |
|||
|
polgármester tiszteletdíja |
1 794 912 |
|||||||
|
alpolgármester tiszteletdíja |
449 400 |
|||||||
|
képviselők tiszteletdíja |
360 000 |
|||||||
|
költségtérítés |
363 468 |
|||||||
|
K2 |
Munkaadót terhelő járulékok |
868 443 |
887 441 |
879 481 |
99,10% |
|||
|
K211 |
Szociális hozzájárulási adó 27% |
857 193 |
876 191 |
868 231 |
99,09% |
|||
|
K241 |
Egészségügyi hozzájárulás |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K271 |
kifizetői adó |
11 250 |
11 250 |
11 250 |
100,00% |
|||
|
K3 |
Dologi kiadás |
5 512 000 |
6 973 853 |
6 100 045 |
87,47% |
|||
|
K31 |
Készletbeszerzés |
120 000 |
220 000 |
107 492 |
48,86% |
|||
|
311 |
Szakmai anyagok beszerzése |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
120 000 |
220 000 |
107 492 |
48,86% |
|||
|
K32 |
Kommunikációs szolgáltatások |
450 000 |
481 740 |
462 792 |
96,07% |
|||
|
K321 |
Informatikai szolgáltatások igénybevitele (internet díj, honlap karbantartás) |
350 000 |
350 000 |
331 052 |
94,59% |
|||
|
K322 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
100 000 |
131 740 |
131 740 |
100,00% |
|||
|
K33 |
Szolgáltatási díj |
3 761 000 |
5 089 713 |
4 777 413 |
93,86% |
|||
|
K331 |
Közüzemi díjak |
700 000 |
997 516 |
1 187 142 |
119,01% |
|||
|
K334 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
70 000 |
70 000 |
62 000 |
88,57% |
|||
|
K335 |
Közvetített szolgáltatások |
41 000 |
41 000 |
25 806 |
62,94% |
|||
|
K336 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások (települési adóhoz) |
250 000 |
0 |
0 |
||||
|
K337 |
Egyéb szolgáltatások |
2 700 000 |
3 981 197 |
3 502 465 |
87,98% |
|||
|
K35 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások |
1 181 000 |
1 182 400 |
752 348 |
63,63% |
|||
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
1 161 000 |
1 161 000 |
740 004 |
63,74% |
|||
|
K353 |
Kamatkiadások |
0 |
1 400 |
1 400 |
100,00% |
|||
|
K35531 |
Egyéb dologi kiadások |
20 000 |
20 000 |
10 944 |
54,72% |
|||
|
1és 2 forintos érmék miatti kerekítés |
||||||||
|
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
7 509 026 |
1 565 176 |
30 000 |
1,92% |
|||
|
K513 |
Tartalékok |
5 301 790 |
1 525 176 |
0 |
0,00% |
|||
|
Tartalék |
5 301 790 |
1 525 176 |
0 |
0,00% |
||||
|
K512021 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
30 000 |
40 000 |
30 000 |
75,00% |
|||
|
Működési célú pénzeszköz átadás non-profit szervnek |
||||||||
|
Alapítvány támogatása |
30 000 |
40 000 |
30 000 |
75,00% |
||||
|
K512081 |
-egyéb vállalkozások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K506 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
2 177 236 |
0 |
0 |
||||
|
Támogatásértékű működési kiadás önkormányzati költségvetési szerveknek |
||||||||
|
Támogatásértékű működési kiadás Kővágóörs Közös Önkormányzati Hivatalnak |
2 070 565 |
0 |
0 |
|||||
|
Szociális feladatokhoz kapcsolódó gazdálkodási feladatok tám. |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
Működési célú pénzeszköz átadás belső ellenőzési feladatok |
73 175 |
0 |
0 |
|||||
|
Tapolca Környéki Önk. T. gazdálkodási, adminisztrációs költségek |
33 496 |
0 |
0 |
|||||
|
K6 |
Beruházások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K63 |
Informatikai eszközök beszerzése |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K67 |
Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA |
0 |
0 |
0 |
||||
|
018020 Központi költségvetési befizetések |
751 230 |
784 610 |
783 006 |
99,80% |
||||
|
K9 |
K9141 |
Államhátartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
751 230 |
784 610 |
783 006 |
99,80% |
||
|
064010 Közvilágítási feladatok |
2 798 064 |
2 798 064 |
2 545 030 |
90,96% |
||||
|
K3 |
Dologi kiadás |
381 000 |
381 000 |
105 106 |
27,59% |
|||
|
K33 |
Szolgáltatási díjak |
300 000 |
300 000 |
83 197 |
27,73% |
|||
|
K331 |
Közüzemi díjak |
300 000 |
300 000 |
83 197 |
27,73% |
|||
|
K33111 |
Villamosenergia-szolgáltatás díjak |
|||||||
|
K35 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások |
81 000 |
81 000 |
21 909 |
27,05% |
|||
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
81 000 |
81 000 |
21 909 |
27,05% |
|||
|
K6 |
Beruházások |
2 417 064 |
2 417 064 |
2 439 924 |
100,95% |
|||
|
K64 Egyéb tárgyi eszközök beszerzése |
1 903 194 |
1 903 194 |
1 921 200 |
100,95% |
||||
|
közvilágítás korszerűsítése |
||||||||
|
K67 Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA |
513 870 |
513 870 |
518 724 |
100,94% |
||||
|
066020 Város és községgazdálkodási szolgáltatás |
13 296 336 |
16 216 866 |
15 004 398 |
92,52% |
||||
|
K1 |
Személyi juttatás |
627 200 |
858 591 |
470 170 |
54,76% |
|||
|
K11 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai |
490 000 |
819 022 |
430 601 |
52,58% |
|||
|
K1101 |
mukabér |
0 |
329 022 |
329 022 |
100,00% |
|||
|
K1113 |
Egyéb személyi juttatások |
0 |
9 569 |
9 569 |
100,00% |
|||
|
K122 |
megbízási díj |
490 000 |
490 000 |
101 579 |
20,73% |
|||
|
K12 |
Külső személyi juttatások |
137 200 |
30 000 |
30 000 |
100,00% |
|||
|
K1231 |
Egyszerűsített munkavállaló juttatása |
137 200 |
30 000 |
30 000 |
100,00% |
|||
|
K2 |
Munkaadót terhelő járulékok |
115 550 |
115 550 |
76 854 |
66,51% |
|||
|
K261 |
Szociális hozzájárulási adó 27% |
95 550 |
95 550 |
76 854 |
80,43% |
|||
|
Egyszerűsített mukavállaló járuléka |
20 000 |
20 000 |
0,00% |
|||||
|
K3 |
Dologi kiadás |
2 095 000 |
2 878 587 |
3 460 211 |
120,21% |
|||
|
K31 |
Készletbeszerzés |
350 000 |
1 083 586 |
1 588 059 |
146,56% |
|||
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
350 000 |
1 083 586 |
1 588 059 |
146,56% |
|||
|
K33 |
Szolgáltatási díj |
1 300 000 |
1 231 001 |
1 339 427 |
108,81% |
|||
|
K3311 |
Közüzemi díjak |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K334 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
500 000 |
96 001 |
25 000 |
26,04% |
|||
|
Önkormányzati épületek javítási költségei egyéb karbantartási munkák |
||||||||
|
útjavítás |
500 000 |
96 001 |
0,00% |
|||||
|
K336 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K337 |
Egyéb szolgáltatások |
800 000 |
925 000 |
1 084 987 |
117,30% |
|||
|
K337 |
Vagyonbiztosítás |
210 000 |
210 000 |
229 440 |
109,26% |
|||
|
K35 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások |
445 000 |
564 000 |
532 725 |
94,45% |
|||
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
445 000 |
564 000 |
532 722 |
94,45% |
|||
|
K355 |
Egyéb dologi kiadások |
0 |
0 |
3 |
||||
|
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
1 537 300 |
1 537 300 |
100,00% |
|||
|
K506 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
||||||||
|
K511 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
||||||||
|
K512 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása átadása |
0 |
1 537 300 |
1 537 300 |
100,00% |
||||
|
K6 |
Beruházások |
817 187 |
1 185 439 |
1 262 000 |
106,46% |
|||
|
K61 Immateriális javak beszerzése, létesítése |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
helyi építési szabályzat |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
K62 Ingatlanok beszerzése, létesítése |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
K6211 |
Önkormányzati lakás vásárlás |
|||||||
|
K64 Egyéb tárgyi eszközök beszerzése |
643 454 |
1 011 706 |
993 700 |
98,22% |
||||
|
játszótér |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
kút zártkerti pályázat keretében |
643 454 |
1 011 706 |
993 700 |
98,22% |
||||
|
K67 Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA |
173 733 |
173 733 |
268 300 |
154,43% |
||||
|
ebből zártkerti pályázat keretében |
173 733 |
173 733 |
268 300 |
154,43% |
||||
|
K7 |
Felújítások |
9 641 399 |
9 641 399 |
8 197 863 |
85,03% |
|||
|
K71 |
Ingatlanok felújítása |
7 591 638 |
7 591 638 |
6 786 239 |
89,39% |
|||
|
1.Önkormányzati lakás felújítása |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
2. Belterületi utak 140 HRSZ |
2 237 003 |
2 237 003 |
2 237 014 |
100,00% |
||||
|
3. belterületi hidak 140 HRSZ |
1 879 835 |
1 879 835 |
1 879 835 |
100,00% |
||||
|
4. utak felújítása zártkerti pályázat keretében |
1 574 800 |
1 574 800 |
0,00% |
|||||
|
5. külterületi utak felújítása |
1 900 000 |
1 900 000 |
2 672 390 |
140,65% |
||||
|
K74 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
2 049 761 |
2 049 761 |
1 411 624 |
68,87% |
|||
|
ebből EFOP |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
ebből belül belterületi utak, hidak felújításához tartozó ÁFA |
1 111 561 |
1 111 561 |
1 411 624 |
126,99% |
||||
|
ebből zártkerti pályázat |
425 196 |
425 196 |
0,00% |
|||||
|
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
K88 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
072112 Háziorvosi ügyeleti ellátás |
204 123 |
0 |
0 |
|||||
|
K5 Egyéb működési célú kiadások |
204 123 |
0 |
0 |
|||||
|
K506 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
||||||||
|
Támogatásértékű működési kiadás társulásnak |
204 123 |
0 |
0 |
|||||
|
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások |
||||||||
|
K84 Egyéb felhalmozási célú támogatások álamháztartáson belülre |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
Támogatásértékű felhalmozási kiadás társulásnak (útburkolat és parkoló) |
||||||||
|
Ügyeleti gépkocsi vásárlás |
||||||||
|
107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások |
1 874 000 |
2 269 005 |
2 226 575 |
98,13% |
||||
|
K3 |
Dologi kiadás |
324 000 |
719 005 |
702 630 |
97,72% |
|||
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
255 118 |
528 743 |
498 874 |
94,35% |
|||
|
K337 |
Egyéb szolgáltatások teljesítése |
0 |
42 000 |
77 000 |
183,33% |
|||
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
68 882 |
148 262 |
126 756 |
85,49% |
|||
|
K4 Ellátottak pénzbeli juttatásai |
1 550 000 |
1 550 000 |
1 523 945 |
98,32% |
||||
|
K42 Családi támogatások |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
K42161 |
egyéb pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi támogatások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K44 Betegséggel kapcsolatos ellátások |
||||||||
|
a helyi megállapítású gyógyszertámogatás |
||||||||
|
K48 Egyéb nem intézményi ellátások |
1 550 000 |
1 550 000 |
1 523 945 |
98,32% |
||||
|
iskolakezdési támogatás |
400 000 |
400 000 |
0,00% |
|||||
|
települési segély |
500 000 |
500 000 |
0,00% |
|||||
|
születési támogatás |
100 000 |
100 000 |
0,00% |
|||||
|
temetési segély |
200 000 |
200 000 |
0,00% |
|||||
|
nyugdíjasok támogatása |
350 000 |
350 000 |
0,00% |
|||||
|
107052 Házi segítségnyújtás |
74 431 |
0 |
0 |
|||||
|
K5 Egyéb működési célú kiadások |
74 431 |
0 |
0 |
|||||
|
K506 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
74 431 |
0 |
0 |
||||
|
Támogatásértékű működési kiadás társulásnak |
74 431 |
0 |
0 |
|||||
|
107051 Szociális étkeztetés |
18 686 |
0 |
0 |
|||||
|
K5 Egyéb működési célú kiadások |
18 686 |
0 |
0 |
|||||
|
K506 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
18 686 |
0 |
0 |
||||
|
Támogatásértékű működési kiadás társulásnak |
18 686 |
0 |
0 |
|||||
|
107055 Falugondnoki szolgáltatás |
1,00 |
4 890 154 |
5 697 190 |
5 610 615 |
98,48% |
|||
|
K1 |
Személyi juttatás |
2 947 200 |
3 316 738 |
3 266 738 |
98,49% |
|||
|
K11 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai |
2 947 200 |
3 316 738 |
3 266 738 |
98,49% |
|||
|
K1101 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
2 797 200 |
2 886 238 |
2 886 238 |
100,00% |
|||
|
K1101 |
Ágazati pótlék |
|||||||
|
K1103 |
jutalom |
0 |
233 100 |
233 100 |
100,00% |
|||
|
K1107 |
Cafeteria |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100,00% |
|||
|
K1109 |
Közlekedési költségtérítés |
0 |
47 400 |
47 400 |
100,00% |
|||
|
K1113 |
Foglalkoztatotak egyéb személyi juttatása |
50 000 |
50 000 |
0,00% |
||||
|
K2 |
Munkaadót terhelő járulékok |
579 954 |
555 159 |
594 615 |
107,11% |
|||
|
Szociális hozzájárulási adó 27% |
564 954 |
540 159 |
579 615 |
107,30% |
||||
|
Személyi jövedelemadó |
15 000 |
15 000 |
15 000 |
100,00% |
||||
|
K3 |
Dologi kiadás |
1 363 000 |
1 505 295 |
1 369 265 |
90,96% |
|||
|
K31 |
Készletbeszerzés |
280 000 |
380 000 |
408 392 |
107,47% |
|||
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
280 000 |
380 000 |
408 392 |
107,47% |
|||
|
K33 |
Szolgáltatási díj |
813 000 |
813 000 |
671 360 |
82,58% |
|||
|
K334 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
300 000 |
300 000 |
501 104 |
167,03% |
|||
|
K337 |
Egyéb szolgáltatások |
400 000 |
400 000 |
35 900 |
8,98% |
|||
|
K3372 |
biztosítás |
113 000 |
113 000 |
134 356 |
118,90% |
|||
|
K34 |
Kiküldetések |
0 |
42 295 |
42 295 |
100,00% |
|||
|
K35 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások |
270 000 |
270 000 |
247 218 |
91,56% |
|||
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
270 000 |
270 000 |
247 217 |
91,56% |
|||
|
K355 |
Egyéb dologi kiadások |
0 |
0 |
1 |
||||
|
K6 |
Beruházások |
0 |
319 998 |
379 997 |
118,75% |
|||
|
K63 Egyéb tárgyi eszközök beszerzése |
0 |
251 966 |
299 209 |
118,75% |
||||
|
K67 Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA |
0 |
68 032 |
80 788 |
118,75% |
||||
|
041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás |
0 |
14 251 |
121 562 |
853,01% |
||||
|
K1 |
Személyi juttatás |
0 fő |
0 |
14 251 |
105 221 |
738,34% |
||
|
K11 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai |
|||||||
|
K1101 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
0 |
0 |
50 470 |
||||
|
Közfoglalkoztatásban résztvevők bére |
||||||||
|
K1113 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
14 251 |
54 751 |
384,19% |
||||
|
K2 |
Munkaadót terhelő járulékok |
0 |
0 |
16 341 |
||||
|
Szociális hozzájárulási adó 13,5% |
0 |
0 |
16 341 |
|||||
|
K251 |
Táppénz hozzájárulás |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K3 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K31 |
Készletbeszerzés |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K3126 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K3124 |
munkaruha, védőruha |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K35 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K6 |
Beruházások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K63 Egyéb tárgyi eszközök beszerzése |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
0 |
0 |
0 |
||||||
|
K67 Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
081071 Üdülőhelyi szálláshely-szolgáltatás és étkeztetés |
177 000 |
177 000 |
117 080 |
66,15% |
||||
|
K3 |
Dologi kiadás |
177 000 |
177 000 |
117 080 |
66,15% |
|||
|
K31 |
Készletbeszerzés |
50 000 |
50 000 |
102 267 |
204,53% |
|||
|
K3126 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
50 000 |
50 000 |
102 267 |
204,53% |
|||
|
K33 |
Szolgáltatási díj |
100 000 |
100 000 |
0 |
0,00% |
|||
|
K334 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
100 000 |
100 000 |
0,00% |
||||
|
K35 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások |
27 000 |
27 000 |
14 813 |
54,86% |
|||
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
27 000 |
27 000 |
14 813 |
54,86% |
|||
|
082092 Közművelődés-hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása |
3 fő |
14 672 499 |
26 080 584 |
18 323 845 |
70,26% |
|||
|
K1 |
Személyi juttatás |
5 734 500 |
5 734 500 |
5 718 875 |
99,73% |
|||
|
K11 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai |
3 fő |
||||||
|
K1101 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek EFOP 1.5.2 |
3 802 500 |
3 802 500 |
3 786 875 |
99,59% |
|||
|
K122 |
Megbízási díj EFOP1.5.2 |
1 932 000 |
1 932 000 |
1 932 000 |
100,00% |
|||
|
K2 |
Munkaadót terhelő járulékok |
1 118 188 |
1 118 188 |
1 031 337 |
92,23% |
|||
|
Szociális hozzájárulási adó 13,5% EFOP 1.5.2 |
1 118 188 |
1 118 188 |
1 031 337 |
92,23% |
||||
|
K3 |
Dologi kiadás |
5 787 811 |
17 195 896 |
11 573 633 |
67,30% |
|||
|
K31 |
Készletbeszerzés |
1 200 000 |
1 200 000 |
911 801 |
75,98% |
|||
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
1 200 000 |
1 200 000 |
911 801 |
75,98% |
|||
|
Egyéb készlet, anyagbeszerzés |
1 200 000 |
1 200 000 |
911 801 |
75,98% |
||||
|
anyagbeszerzés EFOP 1.5.2 |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
K33 |
Szolgáltatási díj |
3 342 213 |
13 403 501 |
8 601 643 |
64,17% |
|||
|
K331 |
Közüzemi díjak |
280 000 |
280 000 |
299 265 |
106,88% |
|||
|
K334 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K337 |
Egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatások |
3 062 213 |
13 123 501 |
8 302 378 |
63,26% |
|||
|
rendevények kiadásai |
600 000 |
1 192 289 |
893 761 |
74,96% |
||||
|
rendezvények kiadásai EFOP 1.5.2 |
2 462 213 |
11 931 212 |
7 408 617 |
62,09% |
||||
|
K34 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások |
40 800 |
238 577 |
238 577 |
100,00% |
|||
|
K341 |
Kiküldetés EFOP1.5.2 |
40 800 |
238 577 |
238 577 |
100,00% |
|||
|
K35 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások |
1 204 798 |
2 353 818 |
1 821 612 |
77,39% |
|||
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
540000 |
582020 |
337673 |
58,02% |
|||
|
EFOP 1.5.2. |
664798 |
1771798 |
1483928 |
83,75% |
||||
|
K355 |
Egyéb dologi kiadások |
0 |
0 |
11 |
||||
|
K6 |
Beruházások |
2 032 000 |
2 032 000 |
0 |
0,00% |
|||
|
K62 Ingatlanok beszerzése, létesítése |
2 032 000 |
2 032 000 |
0 |
0,00% |
||||
|
közösségi helyszín kialakítása |
1 600 000 |
1 600 000 |
0,00% |
|||||
|
K67 Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA |
432 000 |
432 000 |
0,00% |
|||||
|
K7 |
Felújítások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K71 |
Ingatlanok felújítása |
0 |
0 |
0 |
||||
|
Kultúrház felújítása |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
K74 |
Felújítási célú előzetesen felszámított ÁFA |
0 |
0 |
0 |
||||
|
013320 Köztemető -fenntartás és működtetés |
209 550 |
209 550 |
87 715 |
41,86% |
||||
|
K3 |
Dologi kiadás |
209 550 |
209 550 |
87 715 |
41,86% |
|||
|
K31 |
Készletbeszerzés |
50 000 |
50 000 |
0 |
0,00% |
|||
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
|||||||
|
K3126 |
egyéb anyagbeszerzés |
50 000 |
50 000 |
0,00% |
||||
|
K33 |
Szolgáltatási díj |
115 000 |
115 000 |
67 950 |
59,09% |
|||
|
K331 |
Közüzemi díjak |
65 000 |
65 000 |
67 950 |
104,54% |
|||
|
K337 |
Más, egyéb szolgáltatások |
50 000 |
50 000 |
0,00% |
||||
|
K35 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások |
44 550 |
44 550 |
19 765 |
44,37% |
|||
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
44 550 |
44 550 |
19 765 |
44,37% |
|||
|
K6 |
Beruházások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K62 Ingatlanok beszerzése, létesítése |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
0 |
0 |
0 |
||||||
|
K67 Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
018010 Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel |
||||||||
|
0 |
410 989 |
420 989 |
102,43% |
|||||
|
K502 A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások |
0 |
410 989 |
410 989 |
100,00% |
||||
|
K512 Egyéb civil szervezetk támogatása |
0 |
0 |
10 000 |
|||||
|
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
1 646 386 |
4 382 879 |
4 382 879 |
100,00% |
||||
|
K5 |
K50607 |
Egyéb működési célú támogatások Áh.-on belülre |
1 646 386 |
4 382 879 |
4 382 879 |
100,00% |
||
|
óvodának pénzeszköz átadás |
1 480 927 |
1 480 927 |
1 722 936 |
116,34% |
||||
|
védőnőnek pénzeszköz átadás |
165 459 |
165 459 |
165 459 |
100,00% |
||||
|
helyi önkormányzatnak és költségvetési szervének |
0 |
2 736 493 |
2 143 740 |
78,34% |
||||
|
társulásnak |
0 |
0 |
350 744 |
|||||
|
072111 Háziorvosi alapellátás |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
K6 |
Beruházások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K64 Egyéb tárgyi eszközök beszerzése |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
K67 Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
K7 |
Felújítások |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K71 |
Ingatlanok felújítása |
0 |
0 |
0 |
||||
|
K74 |
Felújítási célú előzetesen felszámított ÁFA |
0 |
0 |
0 |
||||
|
062020 Településfejlesztési projektek és támogatásuk |
0 |
14 470 000 |
1 500 000 |
10,37% |
||||
|
K6 |
Beruházások |
0 |
14 470 000 |
1 500 000 |
10,37% |
|||
|
K64 Egyéb tárgyi eszközök beszerzése |
0 |
11 422 402 |
1 181 102 |
10,34% |
||||
|
K67 Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA |
0 |
3 047 598 |
318 898 |
10,46% |
||||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
59 366 708 |
90 170 426 |
63 992 173 |
70,97% |
||||
|
Létszámkeret: |
5 fő |
|||||||
6. melléklet
|
Előirányzatok adatok ezer Ft-ban |
kötelező feladatok |
önként vállalt feladatok |
államigazgatási feladatok |
Összesen: |
|
051030 Nem veszélyes(települési) hulladék vegyes begyűjtése, szállítása, átrakása |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
066010 Zöldterületek kezelése |
1 075 160 |
0 |
0 |
1 075 160 |
|
011130 Önkormányzatokés önkormányzati hivatalok és j.ált. igazgatási tevékenysége |
11 793 319 |
0 |
0 |
11 793 319 |
|
064010 Közvilágítási feladatok |
2 545 030 |
0 |
0 |
2 545 030 |
|
066020 Város és községgazdálkodási szolgáltatás |
15 004 398 |
0 |
15 004 398 |
|
|
072111 Háziorvosi alapellátás |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
072112 Háziorvosi ügyeleti ellátás |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
106020 Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások |
2 226 575 |
0 |
0 |
2 226 575 |
|
107052 Házi segítségnyújtás |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
107051 Szociális étkeztetés |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
107055 Falugondnoki szolgáltatás |
5 610 615 |
0 |
0 |
5 610 615 |
|
041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás |
121 562 |
0 |
0 |
121 562 |
|
082092 Közművelődés-hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása |
18 323 845 |
0 |
0 |
18 323 845 |
|
013320 Köztemető -fenntartás és működtetés |
87 715 |
0 |
0 |
87 715 |
|
081071 Üdülőhelyi szálláshely szolgáltatás és étkeztetés |
0 |
117 080 |
0 |
117 080 |
|
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
4 382 879 |
0 |
0 |
4 382 879 |
|
018010 Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel |
420989 |
0 |
0 |
420 989 |
|
018020 Központi költségvetési befizetések |
783 006 |
0 |
0 |
783 006 |
|
062020 Településfejlesztési projektek és támogatásuk |
1 500 000 |
0 |
0 |
1 500 000 |
|
Összesen: |
63 875 093 |
117 080 |
0 |
63 992 173 |
7. melléklet
|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat ( Ft) |
Módosított előirányzat ( Ft) |
Teljesítés |
Teljesítés %-a |
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
|
|
belterületi utak, hidak felújítása |
5 228 399 |
5 228 399 |
5 228 398 |
100,00% |
|
zártkerti utak felújítása önerőből |
2 413 000 |
2 413 000 |
1 561 465 |
64,71% |
|
belterületi utak felújítása zártkerti pályázat keretében |
2 000 000 |
2 000 000 |
1 408 000 |
70,40% |
|
0 |
0 |
0 |
||
|
0 |
0 |
0 |
||
|
0 |
0 |
0 |
||
|
Felújítások összesen: |
9 641 399 |
9 641 399 |
8 197 863 |
85,03% |
|
Közvilágítás korszerűsítése |
2 417 064 |
2 417 064 |
2 439 924 |
100,95% |
|
kút létesítése zártkerti pályázat keretében |
817 187 |
1 185 439 |
1 262 000 |
106,46% |
|
közösségi helyszín kialakítása EFOP pályázat keretében |
2 032 000 |
2 032 000 |
0 |
0,00% |
|
mosógép/szárítógép |
0 |
319 998 |
379 997 |
118,75% |
|
falubusz |
0 |
14 470 000 |
1 500 000 |
10,37% |
|
Beruházások összesen |
5 266 251 |
20 424 501 |
5 581 921 |
27,33% |
|
Össesen: |
14 907 650 |
30 065 900 |
13 779 784 |
45,83% |
8. melléklet
|
Megnevezés |
2017. évi teljesítés |
2018. évi teljesítés |
2019. évi eredeti |
2019. évi módosított |
2019. évi teljesítés |
2019. évi teljesítés %-a |
|
|
B1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
24 043 001 |
47 202 803 |
18 230 739 |
32 402 205 |
32 402 205 |
100,00% |
|
B3 |
Közhatalmi bevételek |
7 259 957 |
11 505 911 |
11 110 000 |
11 110 000 |
11 950 585 |
107,57% |
|
B4 |
Működési bevételek |
2 678 448 |
1 529 787 |
2 101 000 |
3 351 026 |
3 833 732 |
114,40% |
|
B6 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
118 724 |
203 800 |
0 |
178 348 |
178 348 |
100,00% |
|
B8 |
Finanszírozási bevételek |
33 873 043 |
32 796 452 |
27 924 969 |
28 108 847 |
28 108 847 |
100,00% |
|
Működési célú bevételek összesen |
67 973 173 |
93 238 753 |
59 366 708 |
75 150 426 |
76 473 717 |
101,76% |
|
|
K1 |
Személyi juttatások |
8 621 542 |
13 259 545 |
13 692 680 |
15 591 812 |
14 344 797 |
92,00% |
|
K2 |
Munkaadókat terhelő járulékok |
1 616 980 |
2 451 554 |
2 682 135 |
2 676 338 |
2 598 628 |
97,10% |
|
K3 |
Dologi kiadások |
13 703 856 |
18 477 411 |
16 330 361 |
31 605 422 |
24 590 845 |
77,81% |
|
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
1 012 270 |
745 205 |
1 550 000 |
1 550 000 |
1 523 945 |
98,32% |
|
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
5 788 741 |
7 853 390 |
9 452 652 |
7 896 344 |
6 371 168 |
80,69% |
|
K9 |
Finanszírozási kiadások |
1 808 863 |
1 108 755 |
751 230 |
784 610 |
783 006 |
99,80% |
|
Működési célú kiadások összesen |
32 552 252 |
43 895 860 |
44 459 058 |
60 104 526 |
50 212 389 |
83,54% |
9. melléklet
|
Megnevezés |
2017.teljesítés |
2018.teljesítés |
2019. eredeti |
2019. módosított |
2019. teljesítés |
2019. teljesítés %-a |
|
|
B2 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
21 066 871 |
40 688 613 |
0 |
14 470 000 |
14 470 000 |
100,00% |
|
B5 |
Felhalmozási bevételek |
819 400 |
0 |
0 |
550 000 |
550 000 |
100,00% |
|
B7 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
59 417 |
45 500 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási célú bevételek összesen |
21 945 688 |
40 734 113 |
0 |
15 020 000 |
15 020 000 |
100,00% |
|
|
K6 |
Beruházások |
10 570 421 |
2 669 907 |
5 266 251 |
20 424 501 |
5 581 921 |
27,33% |
|
K7 |
Felújítások |
15 104 023 |
60 233 360 |
9 641 399 |
9 641 399 |
8 197 863 |
85,03% |
|
K8 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
14 867 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási célú kiadások összesen |
25 689 311 |
62 903 267 |
14 907 650 |
30 065 900 |
13 779 784 |
45,83% |
|
|
BEVÉTELEK összesen |
89 918 861 |
133 972 866 |
59 366 708 |
90 170 426 |
91 493 717 |
101,47% |
|
|
KIADÁSOK összesen |
58 241 563 |
106 799 127 |
59 366 708 |
90 170 426 |
63 992 173 |
70,97% |
10. melléklet
|
Megnevezés |
Előző időszak |
Tárgyi időszak |
|
A/I/1 Vagyoni értékű jogok |
44 524 |
1 324 |
|
A/I/2 Szellemi termékek |
730 019 |
450 838 |
|
A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3) |
774 543 |
452 162 |
|
A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
295 303 761 |
307 818 666 |
|
A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
3 362 342 |
2 502 957 |
|
A/II/4 Beruházások, felújítások |
36 004 264 |
24 803 491 |
|
A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) |
334 670 367 |
335 125 114 |
|
A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1e) |
20 000 |
20 000 |
|
A/III/1b - ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban |
0 |
20 000 |
|
A/III/1e - ebből: egyéb tartós részesedések |
20 000 |
0 |
|
A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3) |
20 000 |
20 000 |
|
A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) |
335 464 910 |
335 597 276 |
|
C/II/1 Forintpénztár |
279 210 |
365 965 |
|
C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) |
279 210 |
365 965 |
|
C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák |
14 135 928 |
19 503 786 |
|
C/III/2 Kincstárban vezetett forintszámlák |
12 613 935 |
7 518 867 |
|
C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) |
26 749 863 |
27 022 653 |
|
C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) |
27 029 073 |
27 388 618 |
|
D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f) |
4 192 187 |
4 866 890 |
|
D/I/3d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
1 702 703 |
1 171 708 |
|
D/I/3e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
598 189 |
672 430 |
|
D/I/3f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
1 891 295 |
3 022 752 |
|
D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) |
4 192 187 |
4 866 890 |
|
D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f) |
105 381 |
46 775 |
|
D/III/1f - ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések |
105 381 |
46 775 |
|
D/III/4 Forgótőke elszámolása |
35 000 |
35 000 |
|
D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) |
140 381 |
81 775 |
|
D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) |
4 332 568 |
4 948 665 |
|
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) |
366 826 551 |
367 934 559 |
|
G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke |
93 000 799 |
93 000 799 |
|
G/II Nemzeti vagyon változásai |
53 021 610 |
53 021 610 |
|
G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
5 111 000 |
5 111 000 |
|
G/IV Felhalmozott eredmény |
177 254 538 |
214 899 672 |
|
G/VI Mérleg szerinti eredmény |
37 645 134 |
-5 904 408 |
|
G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) |
366 033 081 |
360 128 673 |
|
H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
0 |
6 887 180 |
|
H/I/9 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/I/9a+…+H/I/9l) |
0 |
1 604 |
|
H/I/9g - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére |
0 |
1 604 |
|
H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9) |
0 |
6 888 784 |
|
H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/II/9a+…+H/II/9j) |
729 230 |
879 728 |
|
H/II/9e - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére |
729 230 |
879 728 |
|
H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9) |
729 230 |
879 728 |
|
H/III/1 Kapott előlegek |
55 000 |
0 |
|
H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása |
9 240 |
37 374 |
|
H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10) |
64 240 |
37 374 |
|
H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) |
793 470 |
7 805 886 |
|
FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) |
366 826 551 |
367 934 559 |
11. melléklet
|
Megnevezés |
Összeg |
|
01 Alaptevékenység költségvetési bevételei |
63 384 870 |
|
02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai |
63 209 167 |
|
I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02) |
175 703 |
|
03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei |
28 108 847 |
|
04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai |
783 006 |
|
II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04) |
27 325 841 |
|
A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II) |
27 501 544 |
|
C) Összes maradvány (=A+B) |
27 501 544 |
|
E) Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D) |
27 501 544 |
12. melléklet
|
Megnevezés |
Előző időszak |
Tárgyi időszak |
|
01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek |
13 848 346 |
12 527 807 |
|
02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei |
1 524 106 |
3 480 756 |
|
I Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele (=01+02+03) |
15 372 452 |
16 008 563 |
|
06 Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei |
20 839 393 |
21 499 737 |
|
07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei |
26 567 210 |
11 080 816 |
|
08 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei |
40 734 113 |
14 470 000 |
|
09 Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek |
1 375 509 |
752 015 |
|
III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=06+07+08+09) |
89 516 225 |
47 802 568 |
|
10 Anyagköltség |
5 962 540 |
3 812 329 |
|
11 Igénybe vett szolgáltatások értéke |
9 454 823 |
22 839 020 |
|
13 Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke |
13 315 |
25 806 |
|
IV Anyagjellegű ráfordítások (=10+11+12+13) |
15 430 678 |
26 677 155 |
|
14 Bérköltség |
7 972 321 |
8 554 927 |
|
15 Személyi jellegű egyéb kifizetések |
5 287 224 |
5 789 870 |
|
16 Bérjárulékok |
2 451 554 |
2 598 628 |
|
V Személyi jellegű ráfordítások (=14+15+16) |
15 711 099 |
16 943 425 |
|
VI Értékcsökkenési leírás |
10 639 293 |
10 899 084 |
|
VII Egyéb ráfordítások |
25 463 745 |
15 195 436 |
|
A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE (=I±II+III-IV-V-VI-VII) |
37 643 862 |
-5 903 969 |
|
20 Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek |
3 172 |
961 |
|
VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei (=17+18+19+20+21) |
3 172 |
961 |
|
24 Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások |
1 900 |
1 400 |
|
IX Pénzügyi műveletek ráfordításai (=22+23+24+25+26) |
1 900 |
1 400 |
|
B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (=VIII-IX) |
1 272 |
-439 |
|
C) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (=±A±B) |
37 645 134 |
-5 904 408 |
13. melléklet
|
Megnevezés |
Létszám fő (Tervezett átlagos statisztikai állományi létszám, éves) |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
Normatív jutalmak, céljuttatás, projektprémium |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat |
Végkielégítés, jubileumi jutalom |
Béren kívüli juttatások |
Költségtérítések |
Támogatások |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
Választott tisztségviselők juttatásai |
|
"C", "D" fizetési osztály összesen |
1 |
2 782 701 |
233 100 |
0 |
0 |
100 000 |
47 400 |
0 |
0 |
0 |
|
KÖZALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN (=27+...+39) |
1 |
2 782 701 |
233 100 |
0 |
0 |
100 000 |
47 400 |
0 |
0 |
0 |
|
fizikai alkalmazott, a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (fizikai alkalmazott) |
3 |
5 376 906 |
111 750 |
0 |
0 |
75 000 |
0 |
0 |
187 248 |
0 |
|
közfoglalkoztatott |
1 |
50 470 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
54 751 |
0 |
|
EGYÉB BÉRRENDSZER ÖSSZESEN (=74+…+80) |
4 |
5 427 376 |
111 750 |
0 |
0 |
75 000 |
0 |
0 |
241 999 |
0 |
|
polgármester, főpolgármester |
1 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 323 338 |
|
helyi önkormányzati képviselő-testület tagja, megyei közgyűlés tagja |
3 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
383 405 |
|
alpolgármester, főpolgármester-helyettes, megyei közgyűlés elnöke, alelnöke |
1 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
555 149 |
|
VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐK ÖSSZESEN (=82+...+92) |
5 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 261 892 |
|
FOGLALKOZTATOTTAK ÖSSZESEN (=26+40+51+57+62+67+73+81+93) |
10 |
8 210 077 |
344 850 |
0 |
0 |
175 000 |
47 400 |
0 |
241 999 |
3 261 892 |
|
Zárólétszám (az időszak végén munkavégzésre irányuló jogviszonyban állók statisztikai állományi létszáma) (fő) |
9 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Munkajogi zárólétszám (az időszak végén munkaviszonyban állók létszáma) (fő) |
9 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Átlagos statisztikai állományi létszám (tényleges éves átlagos statisztikai állományi létszám) (fő) |
10 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
14. melléklet
|
10 Anyagköltség |
5 962 540 |
3 812 329 |
|
11 Igénybe vett szolgáltatások értéke |
9 454 823 |
22 839 020 |
|
13 Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke |
13 315 |
25 806 |
|
IV Anyagjellegű ráfordítások (=10+11+12+13) |
15 430 678 |
26 677 155 |
|
14 Bérköltség |
7 972 321 |
8 554 927 |
|
15 Személyi jellegű egyéb kifizetések |
5 287 224 |
5 789 870 |
|
16 Bérjárulékok |
2 451 554 |
2 598 628 |
|
V Személyi jellegű ráfordítások (=14+15+16) |
15 711 099 |
16 943 425 |
|
VI Értékcsökkenési leírás |
10 639 293 |
10 899 084 |
|
VII Egyéb ráfordítások |
25 463 745 |
15 195 436 |
|
A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE (=I±II+III-IV-V-VI-VII) |
37 643 862 |
-5 903 969 |
|
20 Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek |
3 172 |
961 |
|
VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei (=17+18+19+20+21) |
3 172 |
961 |
|
24 Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások |
1 900 |
1 400 |
|
IX Pénzügyi műveletek ráfordításai (=22+23+24+25+26) |
1 900 |
1 400 |
|
B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (=VIII-IX) |
1 272 |
-439 |
|
C) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (=±A±B) |
37 645 134 |
-5 904 408 |
15. melléklet
|
Megnevezés |
Immateriális javak |
Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
Tenyészállatok |
Beruházások és felújítások |
Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
Összesen (=3+4+5+6+7+8) |
|
Tárgyévi nyitó állomány (előző évi záró állomány) |
1 298 276 |
342 808 792 |
16 157 198 |
0 |
36 004 264 |
0 |
396 268 530 |
|
Immateriális javak beszerzése, nem aktivált beruházások |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 395 211 |
0 |
4 395 211 |
|
Nem aktivált felújítások |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 786 239 |
0 |
6 786 239 |
|
Beruházásokból, felújításokból aktivált érték |
0 |
19 168 114 |
299 209 |
0 |
0 |
0 |
19 467 323 |
|
Egyéb növekedés |
0 |
2 764 900 |
499 209 |
0 |
0 |
0 |
3 264 109 |
|
Összes növekedés (=02+…+07) |
0 |
21 933 014 |
798 418 |
0 |
11 181 450 |
0 |
33 912 882 |
|
Egyéb csökkenés |
0 |
0 |
499 209 |
0 |
22 382 223 |
0 |
22 881 432 |
|
Összes csökkenés (=09+…+13) |
0 |
0 |
499 209 |
0 |
22 382 223 |
0 |
22 881 432 |
|
Bruttó érték összesen (=01+08-14) |
1 298 276 |
364 741 806 |
16 456 407 |
0 |
24 803 491 |
0 |
407 299 980 |
|
Terv szerinti értékcsökkenés nyitó állománya |
523 733 |
47 505 031 |
12 794 856 |
0 |
0 |
0 |
60 823 620 |
|
Terv szerinti értékcsökkenés növekedése |
322 381 |
9 418 109 |
1 158 594 |
0 |
0 |
0 |
10 899 084 |
|
Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya (=16+17-18) |
846 114 |
56 923 140 |
13 953 450 |
0 |
0 |
0 |
71 722 704 |
|
Értékcsökkenés összesen (=19+23) |
846 114 |
56 923 140 |
13 953 450 |
0 |
0 |
0 |
71 722 704 |
|
Eszközök nettó értéke (=15-24) |
452 162 |
307 818 666 |
2 502 957 |
0 |
24 803 491 |
0 |
335 577 276 |
|
Teljesen (0-ig) leírt eszközök bruttó értéke |
163 200 |
595 000 |
11 690 986 |
0 |
0 |
0 |
12 449 186 |
Az önkormányzati rendeletet a Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 30.) önkormányzati rendelete 4. §-a hatályon kívül helyezte 2022. május 31. napjával.
Változott rendelkezések
Eszköztár
- Másolás a vágólapra
- Nyomtatás