Szentimrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2021. (II.12.) önkormányzati rendelete
Szentimrefalva Község Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről
Szentimrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése szerinti hatáskörében a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. Általános rendelkezések
1. § Szentimrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényben foglaltak alapján Szentimrefalva Község Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) kötelező és önként vállalt feladatainak ellátásáról a költségvetésében foglaltak szerint gondoskodik.
2. A költségvetés bevételei és kiadásai
2. §1 (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2021. évi pénzforgalmi bevételek összegét 55 934 392 forintban, ezen belül a:
a) működési bevételek összegét 34 085 392 forintban,
aa) Önkormányzatok működési támogatásait 19 399 942 forintban,
ab) Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről összegét 8 477 450 forintban,
ac) Közhatalmi bevételeket 4 762 000 forintban,
ad) Működési bevételeket 945 000 forintban,
ae) Működési célú átvett pénzeszközt 500 000 forintban,
b) felhalmozási bevétel összegét 21 849 000 forintban,
ba) Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről összegét 14 000 000 forintban,
bb) Felhalmozási bevételek összegét 7 700 000 forintban,
bc) Felhalmozású célú átvett pénzeszközök összegét 149 000 forintban állapítja meg.
(2) Pénzforgalmi kiadások összegét 55 934 392 forintban, ezen belül a:
a) Működési kiadásokat 40 300 000 forintban,
aa) Személyi juttatásokat 20 548 000 forintban,
ab) Munkaadókat terhelő járulékokat és szociális hozzájárulási adót 3 131 000 forintban,
ac) Dologi kiadásokat 11 580 000 forintban,
ad) Ellátottak pénzbeli juttatásait 1 900 000 forintban,
ae) Egyéb működési célú kiadásokat 2 705 000 forintban,
b) Felhalmozási célú kiadásokat 19 818 000 forintban,
ba) Felhalmozási költségvetés beruházások 5 700 000 forintban,
bb) Felújítások összegét 12 000 000 forintban,
bc) Egyéb felhalmozási kiadások összegét 2 118 000 forintban,
c) Tartalékot 1 182 002 forintban,
d) Pénzforgalmi működési hiányát 6 214 608 forintban,
e) Pénzforgalmi felhalmozási többletet 2 031 000 forintban állapítja meg.
(3) A Képviselő-testület az Önkormányzat pénzforgalmi működési hiányát belső finanszírozással 5 365 610 forint összegben a költségvetési maradvány működési célú igénybevételével, és 848 998 forint összegben a felhalmozási többlet működési célú igénybevételével biztosítja.
3. A költségvetés részletezése
3. § (1) A Képviselő-testület a költségvetési kiadásait az 1. melléklete szerint állapítja meg.
(2) A Képviselő-testület a költségvetési bevételeit az 2. melléklete szerint állapítja meg.
(3) A Képviselő-testület a finaszírozási kiadásait a 3. melléklete szerint állapítja meg.
(4) A Képviselő-testület a finanszírozási bevételeit a 4. melléklete szerint állapítja meg.
(5) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2021. évi költségvetési mérlegét az 5. melléklete szerint állapítja meg.
(6) A Képviselő-testület az önkormányzatok működési támogatásai kiemelt előirányzat jogcímcsoportonkénti,és jogcímenkénti részletezését a rendelet 6. melléklete szerinti állapítja meg.
(7) A Képviselő-testület a fejlesztési kiadásait a 7. melléklete szerint állapítja meg.
(8) A Képviselő-testület a költségvetési évet követő három év tervezett bevételi előirányzatainak és kiadási előirányzatainak keretszámait főbb csoportokban a 8. melléklete szerint állapítja meg.
(9) A Képviselő-testület a 2021. év előirányzat-felhasználási tervet a 9. melléklet szerint állapítja meg.
(10) A Képviselő-testület az évközi többletigények, az elmaradt bevételek pótlására szolgáló általános tartalékot 609 002 forint összegben tervez.
4. § A Képviselő-testület az Önkormányzat költségvetési létszámát 6 főben állapítja meg, amiből:
a) 1 fő főállású polgármester,
b) 2 fő közalkalmazott
c) 3 fő közfoglalkoztatott.
5. § Természetbeni ellátásként rendkívüli települési támogatás formájában adható tüzifa értéke 2021. évben
a) akácfa esetében 19 000 forint /m3,
b) egyéb fafajta esetében 9 500 forint /m3.
6. § Az Önkormányzatnak többéves kihatással járó döntései nincsenek.
4. A 2021. évi költségvetés végrehajtásának szabályai
7. § (1) Az egységes költségvetés végrehajtását a jogszabályi előírások szerint Csabrendeki Közös Önkormányzati Hivatal végzi.
(2) A Csabrendeki Közös Önkormányzati Hivatal a központi költségvetésből származó támogatásokat, felhasználási kötelezettséggel kapott bevételeket a pénzügyi információs rendszer szerkezetének megfelelő formában köteles nyilvántartani, annak érdekében, hogy az elszámolás az éves költségvetés lezárását követően elkészíthető legyen.
(3) A Képviselő-testület a Csabrendeki Közös Önkormányzati Hivatal valamennyi köztisztviselője – ügykezelő kivételével – részére 10 %-os mértékű illetmény-kiegészítést biztosít.
(4) A Képviselő-testület a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 132. §-a szerinti illetményalap összegét 2021. évben 46 380 forintban határozza meg.
8. § A Csabrendeki Közös Önkormányzati Hivataltnál a tervezett tárgyévi jutalom csak a képviselő-testület előzetes engedélye alapján fizethető.
9. § (1) Az Önkormányzat kiadásainak és bevételeinek módosítása az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény rendelkezése alapján történik.
(2) A Képviselő-testület – az első negyedév kivételével – negyedévenként a negyedév utolsó hónapjában, az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-ei hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés – a helyi önkormányzatot érintő módon – a hozzájárulások, támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a Szervezeti és Működési Szabályzat szerinti rendkívüli testületi ülés szabályai szerint a Képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.
(3) Az Önkormányzat által nem tervezett és többletbevételként jelentkező forrásokat általános tartalékként kell kezelni, melynek felhasználásáról a 4. bekezdésben foglaltak kivételével a Képviselő-testület az előirányzat módosítások során dönt.
(4) Az Önkormányzat költségvetési kiadási kiemelt előirányzatai közötti átcsoportosításra, illetve a tartalék felhasználására a Képviselő-testület a polgármester számára felhatalmazást ad 1 000 000 forintos keretösszegben.
10. § (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző a felelős.
(2) A költségvetési szervek vezetői felelősek a saját intézményük költségvetésének végrehajtásáért.
11. § Az önkormányzati költségvetési szervek ellenőrzése a belső kontrollrendszer keretében valósul meg, melynek létrehozásáért, működtetéséért és továbbfejlesztéséért a jegyző a felelős.
5. Záró rendelkezések
12. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezéseit 2021. január 1-től kell alkalmazni
1. melléklet Szentimrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2021. (II. 12.) rendeletéhez2
|
Sorszám |
Megnevezés |
Előirányzat |
|
1 |
2 |
3 |
|
1 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) |
9 946 000 |
|
2 |
Normatív jutalmak (K1102) |
535 000 |
|
3 |
Céljuttatás, projektprémium (K1103) |
- |
|
4 |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat (K1104) |
- |
|
5 |
Végkielégítés (K1105) |
- |
|
6 |
Jubileumi jutalom (K1106) |
- |
|
7 |
Béren kívüli juttatások (K1107) |
- |
|
8 |
Ruházati költségtérítés (K1108) |
- |
|
9 |
Közlekedési költségtérítés (K1109) |
- |
|
10 |
Egyéb költségtérítések (K1110) |
- |
|
11 |
Lakhatási támogatások (K1111) |
- |
|
12 |
Szociális támogatások (K1112) |
- |
|
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113) |
30 000 |
|
14 |
ebből:biztosítási díjak (K1113) |
- |
|
15 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+...+13) (K11) |
10 511 000 |
|
16 |
Választott tisztségviselők juttatásai (K121) |
8 894 000 |
|
17 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások (K122) |
600 000 |
|
18 |
Egyéb külső személyi juttatások (K123) |
920 000 |
|
19 |
Külső személyi juttatások (=16+17+18) (K12) |
10 414 000 |
|
20 |
Személyi juttatások összesen (=15+19) (K1) |
20 925 000 |
|
21 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (=22+…+27) (K2) |
3 190 000 |
|
22 |
ebből: szociális hozzájárulási adó (K2) |
3 190 000 |
|
23 |
ebből: rehabilitációs hozzájárulás (K2) |
- |
|
24 |
ebből: egészségügyi hozzájárulás (K2) |
- |
|
25 |
ebből: táppénz hozzájárulás (K2) |
- |
|
26 |
ebből: munkaadót a foglalkoztatottak részére történő kifizetésekkel kapcsolatban terhelő más járulék jellegű kötelezettségek (K2) |
- |
|
27 |
ebből: munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó (K2) |
- |
|
28 |
Szakmai anyagok beszerzése (K311) |
20 000 |
|
29 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312) |
3 015 000 |
|
30 |
Árubeszerzés (K313) |
- |
|
31 |
Készletbeszerzés (=28+29+30) (K31) |
3 035 000 |
|
32 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321) |
130 000 |
|
33 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322) |
240 000 |
|
34 |
Kommunikációs szolgáltatások (=32+33) (K32) |
370 000 |
|
35 |
Közüzemi díjak (K331) |
1 520 000 |
|
36 |
Vásárolt élelmezés (K332) |
- |
|
37 |
Bérleti és lízing díjak (>=39) (K333) |
- |
|
38 |
ebből: a közszféra és a magánszféra együttműködésén (PPP) alapuló szerződéses konstrukció (K333) |
- |
|
39 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) |
310 000 |
|
40 |
Közvetített szolgáltatások (>=42) (K335) |
- |
|
41 |
ebből: államháztartáson belül (K335) |
- |
|
42 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások (K336) |
76 000 |
|
43 |
Egyéb szolgáltatások (K337) |
3 750 000 |
|
44 |
ebből: biztosítási díjak (K337) |
- |
|
45 |
Szolgáltatási kiadások (=35+36+37+39+40+42+43) (K33) |
5 656 000 |
|
46 |
Kiküldetések kiadásai (K341) |
- |
|
47 |
Reklám- és propagandakiadások (K342) |
- |
|
48 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=47+48) (K34) |
- |
|
49 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351) |
1 969 000 |
|
50 |
Fizetendő általános forgalmi adó (K352) |
- |
|
51 |
Kamatkiadások (>=52+53) (K353) |
- |
|
52 |
ebből: államháztartáson belül (K353) |
- |
|
53 |
ebből: fedezeti ügyletek kamatkiadásai (K353) |
- |
|
54 |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai (>=56+...+58) (K354) |
- |
|
55 |
ebből: valuta, deviza eszközök realizált árfolyamvesztesége (K354) |
- |
|
56 |
ebből: hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok árfolyamkülönbözete (K354) |
- |
|
57 |
ebből: deviza kötelezettségek realizált árfolyamvesztesége (K354) |
- |
|
58 |
Egyéb dologi kiadások (K355) |
550 000 |
|
59 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=49+50+51+54+58) (K35) |
2 519 000 |
|
60 |
Dologi kiadások (=31+34+45+48+59) (K3) |
11 580 000 |
|
61 |
Társadalombiztosítási ellátások (K41) |
- |
|
62 |
Családi támogatások (=63+...+72) (K42) |
- |
|
63 |
ebből: családi pótlék (K42) |
- |
|
64 |
ebből: anyasági támogatás (K42) |
- |
|
65 |
ebből: gyermekgondozást segítő ellátás (K42) |
- |
|
66 |
ebből: gyermeknevelési támogatás (K42) |
- |
|
67 |
ebből: gyermekek születésével kapcsolatos szabadság megtérítése (K42) |
- |
|
68 |
ebből: életkezdési támogatás (K42) |
- |
|
69 |
ebből: otthonteremtési támogatás (K42) |
- |
|
70 |
ebből: gyermektartásdíj megelőlegezése (K42) |
- |
|
71 |
ebből: GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása a Gyvt. 161/T. § (1) bekezdése szerinti támogatás kivételével (K42) |
- |
|
72 |
ebből: az egyéb pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi támogatások (K42) |
- |
|
73 |
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések (K43) |
- |
|
74 |
Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások (=76+...+82) (K44) |
- |
|
75 |
ebből: ápolási díj (K44) |
- |
|
76 |
ebből: fogyatékossági támogatás és vakok személyi járadéka (K44) |
- |
|
77 |
ebből: kivételes rokkantsági ellátás (K44) |
- |
|
78 |
ebből: mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása (K44) |
- |
|
79 |
ebből: megváltozott munkaképességűek illetve egészségkárosodottak kereset-kiegészítése (K44) |
- |
|
80 |
ebből: közgyógyellátás [Szoctv.50. § (1)-(2) bekezdése] (K44) |
- |
|
81 |
ebből: cukorbetegek támogatása (K44) |
- |
|
82 |
ebből: tartós ápolást végzők időskori támogatása [Szoctv. 44/A §] (K44) |
- |
|
83 |
ebből: egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság szociális rászorultság alapján [Szoctv.54. §-a] (K44) |
- |
|
84 |
ebből: gyermekek otthongondozási díja [Szoctv.38. §] (K44) |
- |
|
85 |
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások (=86+...+93) (K45) |
- |
|
86 |
ebből: a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból folyósított passzív, ellátási típusú támogatások, így különösen az álláskeresési járadék, a nyugdíj előtti álláskeresési segély, valamint az ellátások megállapításával kapcsolatos utiköltség-térítés (K45) |
- |
|
87 |
ebből: korhatár előtti ellátás és a fegyveres testületek volt tagjai szolgálati járandósága (K45) |
- |
|
88 |
ebből: átmeneti bányászjáradék (K45) |
- |
|
89 |
ebből: szénjárandóság pénzbeli megváltása (K45) |
- |
|
90 |
ebből: mecseki bányászatban munkát végzők bányászati kereset-kiegészítése (K45) |
- |
|
91 |
ebből: mezőgazdasági járadék (K45) |
- |
|
92 |
ebből: foglalkoztatást helyettesítő támogatás [Szoctv. 35. § (1) bek.] (K45) |
- |
|
93 |
ebből: polgármesterek korhatár előtti ellátása (K45) |
- |
|
94 |
Lakhatással kapcsolatos ellátások (=95+96) (K46) |
- |
|
95 |
ebből: hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez (K46) |
- |
|
96 |
ebből: lakbértámogatás (K46) |
- |
|
97 |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai (>=98+99) (K47) |
- |
|
98 |
ebből: állami gondozottak pénzbeli juttatásai (K47) |
- |
|
99 |
ebből: oktatásban résztvevők pénzbeli juttatásai (K47) |
- |
|
100 |
Egyéb nem intézményi ellátások (>=101+...+119) (K48) |
1 900 000 |
|
101 |
ebből: házastársi pótlék (K48) |
- |
|
102 |
ebből: Hadigondozottak Közalapítványát terhelő hadigondozotti ellátások (K48) |
- |
|
103 |
ebből: tudományos fokozattal rendelkezők nyugdíjkiegészítése (K48) |
- |
|
104 |
ebből:nemzeti gondozotti ellátások (K48) |
- |
|
105 |
ebből: nemzeti helytállásért pótlék (K48) |
- |
|
106 |
ebből: egyes nyugdíjjogi hátrányok enyhítése miatti (közszolgálati idő után járó) nyugdíj-kiegészítés (K48) |
- |
|
107 |
ebből: egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatás (K48) |
- |
|
108 |
ebből: a Nemzet Színésze címet viselő színészek havi életjáradéka, művészeti nyugdíjsegélyek, balettművészeti életjáradék (K48) |
- |
|
109 |
ebből: az elhunyt akadémikusok hozzátartozóinak folyósított özvegyi- és árvaellátás (K48) |
- |
|
110 |
ebből: a Nemzet Sportolója címmel járó járadék, olimpiai járadék, idős sportolók szociális támogatása (K48) |
- |
|
111 |
ebből: életjáradék termőföldért (K48) |
- |
|
112 |
ebből: Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal által folyósított ellátások (K48) |
- |
|
113 |
ebből: szépkorúak jubileumi juttatása (K48) |
- |
|
114 |
ebből: időskorúak járadéka [Szoctv. 32/B. § (1) bekezdése] (K48) |
- |
|
115 |
ebből: egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított juttatás (K48) |
- |
|
116 |
ebből: köztemetés [Szoctv. 48. §] (K48) |
- |
|
117 |
ebből: települési támogatás [Szoctv. 45. §] (K48) |
1 900 000 |
|
118 |
ebből: egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás [Szoctv. 37. § (1) bekezdés a) és b) pontja] (K48) |
- |
|
119 |
ebből: önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és gyermekvédelmi előírások alapján) adott más ellátás (K48) |
- |
|
120 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=61+62+73+74+85+94+97+100) (K4) |
1 900 000 |
|
121 |
Nemzetközi kötelezettségek (>=122) (K501) |
- |
|
122 |
ebből: Európai Unió (K501) |
- |
|
123 |
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások (K5021) |
- |
|
124 |
A helyi önkormányzatok törvényi előíráson alapuló befizetései (K5022) |
- |
|
125 |
Egyéb elvonások, befizetések (K5023) |
- |
|
126 |
Elvonások és befizetések (=123+124+125) (K502) |
- |
|
127 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre (K503) |
- |
|
128 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre (=129+...+138) (K504) |
- |
|
129 |
ebből: központi költségvetési szervek (K504) |
- |
|
130 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (K504) |
- |
|
131 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (K504) |
- |
|
132 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (K504) |
- |
|
133 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (K504) |
- |
|
134 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (K504) |
- |
|
135 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K504) |
- |
|
136 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (K504) |
- |
|
137 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K504) |
- |
|
138 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (K504) |
- |
|
139 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre (=141+...+150) (K505) |
- |
|
140 |
ebből: központi költségvetési szervek (K505) |
- |
|
141 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (K505) |
- |
|
142 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (K505) |
- |
|
143 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (K505) |
- |
|
144 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (K505) |
- |
|
145 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (K505) |
- |
|
146 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K505) |
- |
|
147 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (K505) |
- |
|
148 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K505) |
- |
|
149 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (K505) |
- |
|
150 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (=151+...+160) (K506) |
2 336 000 |
|
151 |
ebből: központi költségvetési szervek (K506) |
- |
|
152 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (K506) |
- |
|
153 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (K506) |
- |
|
154 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (K506) |
- |
|
155 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (K506) |
- |
|
156 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (K506) |
- |
|
157 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K506) |
924 000 |
|
158 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (K506) |
1 412 000 |
|
159 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K506) |
- |
|
160 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (K506) |
- |
|
161 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre (>=162) (K507) |
- |
|
162 |
ebből: állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok tartozásai miatti kifizetések (K507) |
- |
|
163 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre (=165+...+175) (K508) |
- |
|
164 |
ebből: egyházi jogi személyek (K508) |
- |
|
165 |
ebből: nonprofit gazdasági társaságok (K508) |
- |
|
166 |
ebből: egyéb civil szervezetek (K508) |
- |
|
167 |
ebből: háztartások (K508) |
- |
|
168 |
ebből: pénzügyi vállalkozások (K508) |
- |
|
169 |
ebből: állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K508) |
- |
|
170 |
ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K508) |
- |
|
171 |
ebből: egyéb vállalkozások (K508) |
- |
|
172 |
ebből: Európai Unió (K508) |
- |
|
173 |
ebből: kormányok és nemzetközi szervezetek (K508) |
- |
|
174 |
ebből: egyéb külföldiek (K508) |
- |
|
175 |
Árkiegészítések, ártámogatások (K509) |
- |
|
176 |
Kamattámogatások (K510) |
- |
|
177 |
Működési célú támogatások az Európai Uniónak (K511) |
- |
|
178 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre (=179+...+188) (K512) |
369 000 |
|
179 |
ebből: egyházi jogi személyek (K512) |
- |
|
180 |
ebből: nonprofit gazdasági társaságok (K512) |
- |
|
181 |
ebből: egyéb civil szervezetek (K512) |
369 000 |
|
182 |
ebből: háztartások (K512) |
- |
|
183 |
ebből: pénzügyi vállalkozások (K512) |
- |
|
184 |
ebből: állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K512) |
- |
|
185 |
ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K512) |
- |
|
186 |
ebből: egyéb vállalkozások (K512) |
- |
|
187 |
ebből: kormányok és nemzetközi szervezetek (K512) |
- |
|
188 |
ebből: egyéb külföldiek (K512) |
- |
|
189 |
Tartalékok (K513) |
1 182 002 |
|
190 |
Egyéb működési célú kiadások (=119+124+125+126+137+148+159+161+173+174+175+176+187) (K5) |
3 887 002 |
|
191 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése (K61) |
395 000 |
|
192 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése (>=193) (K62) |
- |
|
193 |
ebből: termőföld-vásárlás kiadásai (K62) |
- |
|
194 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése (K63) |
142 000 |
|
195 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) |
3 953 000 |
|
196 |
Részesedések beszerzése (K65) |
- |
|
197 |
ebből:befektetési jegyek (K65) |
- |
|
198 |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások (K66) |
- |
|
199 |
ebből:befektetési jegyek (K65) |
- |
|
200 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) |
1 210 000 |
|
201 |
Beruházások (=191+192+194+195+196+198+200) (K6) |
5 700 000 |
|
202 |
Ingatlanok felújítása (K71) |
9 450 000 |
|
203 |
Informatikai eszközök felújítása (K72) |
- |
|
204 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása (K73) |
- |
|
205 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K74) |
2 550 000 |
|
206 |
Felújítások (=202+...+205) (K7) |
12 000 000 |
|
207 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre (K81) |
- |
|
208 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre (=209+...+218) (K82) |
1 800 000 |
|
209 |
ebből: központi költségvetési szervek (K82) |
- |
|
210 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (K82) |
- |
|
211 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (K82) |
- |
|
212 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (K82) |
- |
|
213 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (K82) |
- |
|
214 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (K82) |
- |
|
215 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K82) |
1 800 000 |
|
216 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (K82) |
- |
|
217 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K82) |
- |
|
218 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (K82) |
- |
|
219 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre (=220+...+229) (K83) |
- |
|
220 |
ebből: központi költségvetési szervek (K83) |
- |
|
221 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (K83) |
- |
|
222 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (K83) |
- |
|
223 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (K83) |
- |
|
224 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (K83) |
- |
|
225 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (K83) |
- |
|
226 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K83) |
- |
|
227 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (K83) |
- |
|
228 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K83) |
- |
|
229 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (K83) |
- |
|
230 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre (=231+...+240) (K84) |
18 000 |
|
231 |
ebből: központi költségvetési szervek (K84) |
- |
|
232 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (K84) |
- |
|
233 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (K84) |
- |
|
234 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (K84) |
- |
|
235 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (K84) |
- |
|
236 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (K84) |
- |
|
237 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K84) |
18 000 |
|
238 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (K84) |
- |
|
239 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K84) |
- |
|
240 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (K84) |
- |
|
241 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre (>=241) (K85) |
- |
|
242 |
ebből: állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok tartozásai miatti kifizetések (K85) |
- |
|
243 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre (=242+...+252) (K86) |
- |
|
244 |
ebből: egyházi jogi személyek (K86) |
- |
|
245 |
ebből: nonprofit gazdasági társaságok (K86) |
- |
|
246 |
ebből: egyéb civil szervezetek (K86) |
- |
|
247 |
ebből: háztartások (K86) |
- |
|
248 |
ebből: pénzügyi vállalkozások (K86) |
- |
|
249 |
ebből: állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K86) |
- |
|
250 |
ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K86) |
- |
|
251 |
ebből: egyéb vállalkozások (K86) |
- |
|
252 |
ebből: Európai Unió (K86) |
- |
|
253 |
ebből: kormányok és nemzetközi szervezetek (K86) |
- |
|
254 |
ebből: egyéb külföldiek (K86) |
- |
|
255 |
Lakástámogatás (K87) |
- |
|
256 |
Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak (K88) |
- |
|
257 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre (=258+...+267) (K89) |
300 000 |
|
258 |
ebből: egyházi jogi személyek (K89) |
- |
|
259 |
ebből: nonprofit gazdasági társaságok (K89) |
- |
|
260 |
ebből: egyéb civil szervezetek (K89) |
- |
|
261 |
ebből: háztartások (K89) |
300 000 |
|
262 |
ebből: pénzügyi vállalkozások (K89) |
- |
|
263 |
ebből: állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K89) |
- |
|
264 |
ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K89) |
- |
|
265 |
ebből: egyéb vállalkozások (K89) |
- |
|
266 |
ebből: kormányok és nemzetközi szervezetek (K89) |
- |
|
267 |
ebből: egyéb külföldiek (K89) |
- |
|
268 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (=207+208+219+230+241+243+255+256+257) (K8) |
2 118 000 |
|
269 |
Költségvetési kiadások (=20+21+60+120+190+201+206+268) (K1-K8) |
61 300 002 |
2. melléklet Szentimrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2021. (II. 12.) rendeletéhez3
|
Sorszám |
Megnevezés |
Előirányzat |
|
1 |
2 |
3 |
|
1 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása (B111) |
8 159 392 |
|
2 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása (B112) |
- |
|
3 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása (B1131) |
8 392 936 |
|
4 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B1132) |
- |
|
5 |
Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (=03+04) (B113) |
8 392 936 |
|
6 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása (B114) |
2 270 000 |
|
7 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások (B115) |
577 614 |
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek (B116) |
- |
|
9 |
Önkormányzatok működési támogatásai (=01+02+05+06+07+08) (B11) |
19 399 942 |
|
10 |
Elvonások és befizetések bevételei (B12) |
- |
|
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről (B13) |
- |
|
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről (=13+...+22) (B14) |
- |
|
13 |
ebből: központi költségvetési szervek (B14) |
- |
|
14 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (B14) |
- |
|
15 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B14) |
- |
|
16 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (B14) |
- |
|
17 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B14) |
- |
|
18 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (B14) |
- |
|
19 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B14) |
- |
|
20 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (B14) |
- |
|
21 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B14) |
- |
|
22 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (B14) |
- |
|
23 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről (=24+...+33) (B15) |
- |
|
24 |
ebből: központi költségvetési szervek (B15) |
- |
|
25 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (B15) |
- |
|
26 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B15) |
- |
|
27 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (B15) |
- |
|
28 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B15) |
- |
|
29 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (B15) |
- |
|
30 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B15) |
- |
|
31 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (B15) |
- |
|
32 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B15) |
- |
|
33 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (B15) |
- |
|
34 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=35+...+44) (B16) |
8 477 450 |
|
35 |
ebből: központi költségvetési szervek (B16) |
- |
|
36 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (B16) |
- |
|
37 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B16) |
- |
|
38 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (B16) |
- |
|
39 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B16) |
- |
|
40 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (B16) |
- |
|
41 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B16) |
- |
|
42 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (B16) |
- |
|
43 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B16) |
- |
|
44 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (B16) |
- |
|
45 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=09+...+12+23+34) (B1) |
27 877 392 |
|
46 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások (B21) |
- |
|
47 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről (B22) |
- |
|
48 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről (=49+...+58) (B23) |
- |
|
49 |
ebből: központi költségvetési szervek (B23) |
- |
|
50 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (B23) |
- |
|
51 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B23) |
- |
|
52 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (B23) |
- |
|
53 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B23) |
- |
|
54 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (B23) |
- |
|
55 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B23) |
- |
|
56 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (B23) |
- |
|
57 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B23) |
- |
|
58 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (B23) |
- |
|
59 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről (=60+...+69) (B24) |
- |
|
60 |
ebből: központi költségvetési szervek (B24) |
- |
|
61 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (B24) |
- |
|
62 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B24) |
- |
|
63 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (B24) |
- |
|
64 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B24) |
- |
|
65 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (B24) |
- |
|
66 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B24) |
- |
|
67 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (B24) |
- |
|
68 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B24) |
- |
|
69 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (B24) |
- |
|
70 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=71+...+80) (B25) |
14 000 000 |
|
71 |
ebből: központi költségvetési szervek (B25) |
- |
|
72 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (B25) |
- |
|
73 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B25) |
- |
|
74 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (B25) |
- |
|
75 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B25) |
- |
|
76 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (B25) |
14 000 000 |
|
77 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B25) |
- |
|
78 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (B25) |
- |
|
79 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B25) |
- |
|
80 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (B25) |
- |
|
81 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=46+47+48+59+70) (B2) |
14 000 000 |
|
82 |
Magánszemélyek jövedelemadói (=83+84) (B311) |
- |
|
83 |
ebből: személyi jövedelemadó (B311) |
- |
|
84 |
ebből: termőföld bérbeadásából származó jövedelem utáni személyi jövedelemadó (B311) |
- |
|
85 |
Társaságok jövedelemadói (=86+...+92) (B312) |
- |
|
86 |
ebből: társasági adó (B312) |
- |
|
87 |
ebből: társas vállalkozások különadója (B312) |
- |
|
88 |
ebből: hiteintézeti járadék (B312) |
- |
|
89 |
ebből: pénzügyi szervezetek különadója (B312) |
- |
|
90 |
ebből: energiaellátók jövedelemadója (B312) |
- |
|
91 |
ebből: kisvállalati adó (B312) |
- |
|
92 |
ebből: kisadózó vállalkozások tételes adója (B312) |
- |
|
93 |
Jövedelemadók (=82+85) (B31) |
- |
|
94 |
Szociális hozzájárulási adó és járulékok (=95+...+103) (B32) |
- |
|
95 |
ebből: szociális hozzájárulási adó (B32) |
- |
|
96 |
ebből: nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási járulék, ide értve a megállapodás alapján fizetők járulékait is (B32) |
- |
|
97 |
ebből: korkedvezmény-biztosítási járulék (B32) |
- |
|
98 |
ebből: egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulék (B32) |
- |
|
99 |
ebből: egészségügyi szolgáltatási járulék (B32) |
- |
|
100 |
ebből: egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (B32) |
- |
|
101 |
ebből: biztosítotti nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási járulék (B32) |
- |
|
102 |
ebből: megállapodás alapján fizetők járulékai (B32) |
- |
|
103 |
ebből: munkáltatói táppénz hozzájárulás (B32) |
- |
|
104 |
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók (=104+...+107) (B33) |
- |
|
105 |
ebből: szakképzési hozzájárulás (B33) |
- |
|
106 |
ebből: rehabilitációs hozzájárulás (B33) |
- |
|
107 |
ebből: egészségügyi hozzájárulás (B33) |
- |
|
108 |
ebből: egyszerűsített foglalkoztatás utáni közterhek (B33) |
- |
|
109 |
Vagyoni tipusú adók (=110+...+115) (B34) |
1 130 000 |
|
110 |
ebből: építményadó (B34) |
- |
|
111 |
ebből: magánszemélyek kommunális adója (B34) |
1 130 000 |
|
112 |
ebből: telekadó (B34) |
- |
|
113 |
ebből: cégautóadó (B34) |
- |
|
114 |
ebből: közművezetékek adója (B34) |
- |
|
115 |
ebből: öröklési és ajándékozási illeték (B34) |
- |
|
116 |
Értékesítési és forgalmi adók (=117+...+136) (B351) |
3 582 000 |
|
117 |
ebből: általános forgalmi adó (B351) |
- |
|
118 |
ebből: távközlési ágazatot terhelő különadó (B351) |
- |
|
119 |
ebből: kiskereskedői ágazatot terhelő különadó (B351) |
- |
|
120 |
ebből: energia ágazatot terhelő különadó (B351) |
- |
|
121 |
ebből: bank- és biztosítási ágazatot terhelő különadó (B351) |
- |
|
122 |
ebből: visszterhes vagyonátruházási illeték (B351) |
- |
|
123 |
ebből: állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó (B351) |
3 582 000 |
|
124 |
ebből: ideiglenes jelleggel végzett tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó (B351) |
- |
|
125 |
ebből: innovációs járulék (B351) |
- |
|
126 |
ebből: gyógyszer forgalmazási jogosultak befizetései [2006. évi XCVIII. tv. 36. § (1) bek.] (B351) |
- |
|
127 |
ebből: gyógyszer nagykereskedést végzők befizetései [2006. évi XCVIII. tv. 36. § (2) bek.] (B351) |
- |
|
128 |
ebből: gyógyszergyártók 10 %-os befizetési kötelezettsége (2006.évi XCVIII. tv. 40/A. §. (1) bekezdése) (B351) |
- |
|
129 |
ebből: gyógyszer és gyógyászati segédeszköz ismertetés utáni befizetések [2006. évi XCVIII. tv. 36. § (4) bek.] (B351) |
- |
|
130 |
ebből: gyógyszertámogatás többletének sávos kockázatviseléséből származó bevételek [2006. évi XCVIII. tv. 42. § ] (B351) |
- |
|
131 |
ebből: népegészségügyi termékadó (B351) |
- |
|
132 |
ebből: távközlési adó (B351) |
- |
|
133 |
ebből: pénzügyi tranzakciós illeték (B351) |
- |
|
134 |
ebből: biztosítási adó (B351) |
- |
|
135 |
ebből: reklámadó (B351) |
- |
|
136 |
ebből: a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény szerinti forgalmazó és a befektetési alap különadója (B351) |
- |
|
137 |
Fogyasztási adók (=138+139+140) (B352) |
- |
|
138 |
ebből: jövedéki adó (B352) |
- |
|
139 |
ebből: regisztrációs adó (B352) |
- |
|
140 |
ebből: turizmusfejlesztési hozzájárulás (B352) |
- |
|
141 |
Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók (B353) |
- |
|
142 |
Gépjárműadók (=143+...+146) (B354) |
- |
|
143 |
ebből: belföldi gépjárművek adójának a központi költségvetést megillető része (B354) |
- |
|
144 |
ebből: belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető része (B354) |
- |
|
145 |
ebből: külföldi gépjárművek adója (B354) |
- |
|
146 |
ebből: gépjármű túlsúlydíj (B354) |
- |
|
147 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (=148+...+163) (B355) |
- |
|
148 |
ebből: baleseti adó (B355) |
- |
|
149 |
ebből: nukleáris létesítmények Központi Nukleáris Pénzügyi Alapba történő kötelező befizetései (B355) |
- |
|
150 |
ebből: környezetterhelési díj (B355) |
- |
|
151 |
ebből: környezetvédelmi termékdíj (B355) |
- |
|
152 |
ebből: bérfőzési szeszadó (B355) |
- |
|
153 |
ebből: szerencsejáték szervezési díj (B355) |
- |
|
154 |
ebből: tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó (B355) |
- |
|
155 |
ebből: talajterhelési díj (B355) |
- |
|
156 |
ebből: vizkészletjárulék (B355) |
- |
|
157 |
ebből: állami vadászjegyek díjai (B355) |
- |
|
158 |
ebből: erdővédelmi járulék (B355) |
- |
|
159 |
ebből: földvédelmi járulék (B355) |
- |
|
160 |
ebből: halászati haszonbérleti díj (B355) |
- |
|
161 |
ebből: hulladéklerakási járulék (B355) |
- |
|
162 |
ebből: a távhőszolgáltatásról más hőellátásra áttérő által felhasznált hőmennyiség és annak előállítása során a pozitív előjelű széndioxid kibocsátási különbözet után fizetendő díj (B355) |
- |
|
163 |
ebből: korábbi évek megszünt adónemei áthúzódó fizetéseiből befolyt bevételek (B355) |
- |
|
164 |
Termékek és szolgáltatások adói (=116+137+141+142+147) (B35) |
3 582 000 |
|
165 |
Egyéb közhatalmi bevételek (>=166+...+183) (B36) |
50 000 |
|
166 |
ebből: cégnyílvántartás bevételei (B36) |
- |
|
167 |
ebből: eljárási illetékek (B36) |
- |
|
168 |
ebből: igazgatási szolgáltatási díjak (B36) |
- |
|
169 |
ebből: felügyeleti díjak (B36) |
- |
|
170 |
ebből:ebrendészeti hozzájárulás (B36) |
- |
|
171 |
ebből: mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló törvény szerinti kárenyhítési hozzájárulás (B36) |
- |
|
172 |
ebből: környezetvédelmi bírság (B36) |
- |
|
173 |
ebből: természetvédelmi bírság (B36) |
- |
|
174 |
ebből: műemlékvédelmi bírság (B36) |
- |
|
175 |
ebből: építésügyi bírság (B36) |
- |
|
176 |
ebből: szabálysértési pénz- és helyszíni bírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság helyi önkormányzatot megillető része (B36) |
- |
|
177 |
ebből: egyéb bírság (B36) |
- |
|
178 |
ebből: vagyoni típusú települési adók (B36) |
- |
|
179 |
ebből: jövedelmi típusú települési adók (B36) |
- |
|
180 |
ebből: egyéb települési adók (B36) |
- |
|
181 |
ebből: önkormányzat által beszedett talajterhelési díj (B36) |
- |
|
182 |
ebből: előrehozott helyi adó (B36) |
- |
|
183 |
ebből: bevándorlási különadó (B36) |
- |
|
184 |
Közhatalmi bevételek (=93+94+104+109+164+165) (B3) |
4 762 000 |
|
185 |
Készletértékesítés ellenértéke (B401) |
50 000 |
|
186 |
Szolgáltatások ellenértéke (>=187+188) (B402) |
60 000 |
|
187 |
ebből:tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel (B402) |
- |
|
188 |
ebből: utak használata ellenében beszedett használati díj, pótdíj, elektronikus útdíj (B402) |
60 000 |
|
189 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke (>=190) (B403) |
- |
|
190 |
ebből: államháztartáson belül (B403) |
- |
|
191 |
Tulajdonosi bevételek (>=192+...+197) (B404) |
4 100 000 |
|
192 |
ebből: vadászati jog bérbeadásból származó bevétel (B404) |
- |
|
193 |
ebből: önkormányzati vagyon üzemeltetéséből, koncesszióból származó bevétel (B404) |
- |
|
194 |
ebből: önkormányzati vagyon vagyonkezelésbe adásából származó bevétel (B404) |
- |
|
195 |
ebből: állami többségi tulajdonú vállalkozástól kapott osztalék (B404) |
- |
|
196 |
ebből: önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozástól kapott osztalék (B404) |
- |
|
197 |
ebből: egyéb részesedések után kapott osztalék (B404) |
- |
|
198 |
Ellátási díjak (B405) |
- |
|
199 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó (B406) |
- |
|
200 |
Általános forgalmi adó visszatérítése (B407) |
- |
|
201 |
Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek (>=202+203) (B4081) |
- |
|
202 |
ebből: államháztartáson belül (B4081) |
- |
|
203 |
ebből: hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok értékesítési nyeresége (B4081) |
- |
|
204 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek (>=205+206+207) (B4082) |
20 000 |
|
205 |
ebből: államháztartáson belül (B4082) |
- |
|
206 |
ebből: kamat swap ügyletek kamatbevételei (B4082) |
- |
|
207 |
ebből: befektetési jegyek (B4082) |
- |
|
208 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (=201+204) (B408) |
20 000 |
|
209 |
Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei (B4091) |
- |
|
210 |
Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei (>=211+...+214) (B4092) |
- |
|
211 |
ebből: részesedések értékesítéséhez kapcsolódó realizált nyereség (B4092) |
- |
|
212 |
ebből: hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok értékesítési nyeresége (B4092) |
- |
|
213 |
ebből: hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kibocsátási nyeresége (B4092) |
- |
|
214 |
ebből: valuta és deviza eszközök realizált árfolyamnyeresége (B4092) |
- |
|
215 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei (=209+210) (B409) |
- |
|
216 |
Biztosító által fizetett kártérítés (B410) |
- |
|
217 |
Egyéb működési bevételek (>=218+219) (B411) |
816 000 |
|
218 |
ebből: a szerződés megerősítésével, a szerződésszegéssel kapcsolatos véglegesen járó bevételek, a szerződésen kívüli károkozásért, személyiségi, dologi vagy más jog megsértéséért, jogalap nélküli gazdagodásért kapott összegek (B411) |
- |
|
219 |
ebből: kiadások visszatérítései (B411) |
816 000 |
|
220 |
Működési bevételek (=185+186+189+191+198+199+200+208+215+216+217) (B4) |
5 046 000 |
|
221 |
Immateriális javak értékesítése (>=222) (B51) |
- |
|
222 |
ebből: kiotói egységek és kibocsátási egységek eladásából befolyt eladási ár (B51) |
- |
|
223 |
Ingatlanok értékesítése (>=224) (B52) |
- |
|
224 |
ebből: termőföld-eladás bevételei (B52) |
- |
|
225 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése (B53) |
3 600 000 |
|
226 |
Részesedések értékesítése (>=227) (B54) |
- |
|
227 |
ebből: privatizációból származó bevétel (B54) |
- |
|
228 |
ebből: befektetési jegyek (B54) |
- |
|
229 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek (>=230) (B55) |
- |
|
230 |
ebből: befektetési jegyek (B54) |
- |
|
231 |
Felhalmozási bevételek (=221+223+225+226+229) (B5) |
3 600 000 |
|
232 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről (B61) |
- |
|
233 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól (B62) |
- |
|
234 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől (B63) |
- |
|
235 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről (=236+...+244) (B64) |
- |
|
236 |
ebből: egyházi jogi személyek (B64) |
- |
|
237 |
ebből: nonprofit gazdasági társaságok (B64) |
- |
|
238 |
ebből: egyéb civil szervezetek (B64) |
- |
|
239 |
ebből: háztartások (B64) |
- |
|
240 |
ebből: pénzügyi vállalkozások (B64) |
- |
|
241 |
ebből: állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B64) |
- |
|
242 |
ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B64) |
- |
|
243 |
ebből: egyéb vállalkozások (B64) |
- |
|
244 |
ebből: külföldi szervezetek, személyek (B64) |
- |
|
245 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök (=246+...+256) (B65) |
500 000 |
|
246 |
ebből: egyházi jogi személyek (B65) |
- |
|
247 |
ebből: nonprofit gazdasági társaságok (B65) |
- |
|
248 |
ebből: egyéb civil szervezetek (B65) |
- |
|
249 |
ebből: háztartások (B65) |
- |
|
250 |
ebből: pénzügyi vállalkozások (B65) |
- |
|
251 |
ebből: állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B65) |
- |
|
252 |
ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B65) |
- |
|
253 |
ebből: egyéb vállalkozások (B65) |
500 000 |
|
254 |
ebből: Európai Unió (B65) |
- |
|
255 |
ebből: kormányok és nemzetközi szervezetek (B65) |
- |
|
256 |
ebből: egyéb külföldiek (B65) |
- |
|
257 |
Működési célú átvett pénzeszközök (=232+…+235+245) (B6) |
500 000 |
|
258 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről (B71) |
- |
|
259 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól (B72) |
- |
|
260 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől (B73) |
- |
|
261 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről (=260+...+268) (B74) |
149 000 |
|
262 |
ebből: egyházi jogi személyek (B74) |
- |
|
263 |
ebből: nonprofit gazdasági társaságok (B74) |
- |
|
264 |
ebből: egyéb civil szervezetek (B74) |
- |
|
265 |
ebből: háztartások (B74) |
149 000 |
|
266 |
ebből: pénzügyi vállalkozások (B74) |
- |
|
267 |
ebből: állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B74) |
- |
|
268 |
ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B74) |
- |
|
269 |
ebből: egyéb vállalkozások (B74) |
- |
|
270 |
ebből: külföldi szervezetek, személyek (B74) |
- |
|
271 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=271+...+282) (B75) |
- |
|
272 |
ebből: egyházi jogi személyek (B75) |
- |
|
273 |
ebből: nonprofit gazdasági társaságok (B75) |
- |
|
274 |
ebből: egyéb civil szervezetek (B75) |
- |
|
275 |
ebből: háztartások (B75) |
- |
|
276 |
ebből: pénzügyi vállalkozások (B75) |
- |
|
277 |
ebből: állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B75) |
- |
|
278 |
ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B75) |
- |
|
279 |
ebből: egyéb vállalkozások (B75) |
- |
|
280 |
ebből: Európai Unió (B75) |
- |
|
281 |
ebből: kormányok és nemzetközi szervezetek (B75) |
- |
|
282 |
ebből: egyéb külföldiek (B75) |
- |
|
283 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=258+...+261+271) (B7) |
149 000 |
|
284 |
Költségvetési bevételek (=45+81+184+220+231+257+283) (B1-B7) |
55 934 392 |
3. melléklet Szentimrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2021. (II. 12.) rendeletéhez
|
Sorszám |
Megnevezés |
Előirányzat eredeti |
Előirányzat |
|---|---|---|---|
|
1 |
2 |
3 |
4 |
|
21 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése (K914) |
6 500 000 |
6 500 000 |
|
29 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (=06+19+...+25+28) (K91) |
6 500 000 |
6 500 000 |
|
40 |
Finanszírozási kiadások (K9) |
6 500 000 |
6 500 000 |
4. melléklet Szentimrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2021. (II. 12.) rendeletéhez
|
Sorszám |
Megnevezés |
Előirányzat |
Előirányzat |
|---|---|---|---|
|
1 |
2 |
3 |
4 |
|
12 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele (B8131) |
7 362 032 |
5 365 610 |
|
14 |
Maradvány igénybevétele (=12+13) (B813) |
7 362 032 |
5 365 610 |
|
15 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések (B814) |
6 500 000 |
6 500 000 |
|
23 |
Belföldi finanszírozás bevételei (=04+11+14+...+19+22) (B81) |
13 862 032 |
11 865 610 |
|
32 |
Finanszírozási bevételek (B8) |
13 862 032 |
11 865 610 |
5. melléklet Szentimrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2021. (II. 12.) rendeletéhez4
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
|||
|
Előir. csop név és szám |
Kiemelt előírányzatok név és szám |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Előir. csop név és szám |
Kiemelt előírányzatok név és szám |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
|||||
|
1 |
1. Működési bevételek |
34 085 392 |
34 085 392 |
5. Működési kiadások |
40 300 000 |
40 300 000 |
||||||
|
2 |
B11 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
19 399 942 |
19 399 942 |
K1 |
Személyi juttatások |
20 925 000 |
20 925 000 |
||||
|
3 |
B16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
8 477 450 |
8 477 450 |
K2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
3 190 000 |
3 190 000 |
||||
|
4 |
B3 |
Közhatalmi bevételek |
4 762 000 |
4 762 000 |
K3 |
Dologi kiadások |
11 580 000 |
11 580 000 |
||||
|
5 |
B4-B404 |
Működési bevételek |
946 000 |
946 000 |
K4 |
Ellátottak pénzbeni juttatásai |
1 900 000 |
1 900 000 |
||||
|
6 |
B6 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
500 000 |
500 000 |
K5-K513 |
Egyébb működési célú kiadások |
2 705 000 |
2 705 000 |
||||
|
7 |
2. Felhalmozási bevételek |
21 849 000 |
21 849 000 |
6. Felhalmozási célú kiadások |
19 818 000 |
19 818 000 |
||||||
|
8 |
B2-B21 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
14 000 000 |
14 000 000 |
K6 |
Felhalmozási költségvetés beruházások |
5 700 000 |
5 700 000 |
||||
|
9 |
B404+B5 |
Felhalmozási bevételek |
7 700 000 |
7 700 000 |
K7 |
Felújítások |
12 000 000 |
12 000 000 |
||||
|
10 |
B7 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
149 000 |
149 000 |
K8 |
Egyéb felhalmozási kiadások |
2 118 000 |
2 118 000 |
||||
|
11 |
Pénzforgalmi bevételek |
55 934 392 |
55 934 392 |
7. Tartalék |
1 182 002 |
1 182 002 |
||||||
|
12 |
3. Maradvány igénybevétele |
5 365 610 |
5 365 610 |
Pénzforgalmi kiadások |
61 300 002 |
61 300 002 |
||||||
|
13 |
4. Államháztartáson belüli megelőlegezések |
6 500 000 |
6 500 000 |
8. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
6 500 000 |
6 500 000 |
||||||
|
14 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
67 800 002 |
67 800 002 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
67 800 002 |
67 800 002 |
||||||
6. melléklet Szentimrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének1/2021.(II.12.) rendeletéhez5
|
A |
B |
C |
D |
||||||
|
Cím név és szám |
Kiemelt előirányzat név és szám |
Jogcím csoport, jogcím név és szám |
Előirányzat |
||||||
|
1 |
1 ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESEN |
19 399 942 |
|||||||
|
2 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
19 399 942 |
|||||||
|
3 |
1 |
A helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
8 159 392 |
||||||
|
4 |
1 |
A települési önkormányzatok működésének támogatása |
8 159 392 |
||||||
|
5 |
1 |
Település-üzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása |
2 159 392 |
||||||
|
6 |
1 |
A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása |
768 600 |
||||||
|
30,5 ha x 25200 Ft |
768 600 Ft |
||||||||
|
7 |
2 |
Közvilágítás fenntartásának támogatása |
640 000 |
||||||
|
640 000 Ft |
|||||||||
|
8 |
3 |
Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok támogatása |
724 914 |
||||||
|
724 914 Ft |
|||||||||
|
9 |
4 |
Közutak fenntartásának támogatása |
25 878 |
||||||
|
0,114 km x 227000 Ft/km |
25 878 Ft |
||||||||
|
10 |
2 |
Egyéb önkormányzati feladatok támogatása |
6 000 000 |
||||||
|
6 000 000 Ft |
|||||||||
|
11 |
2 |
A települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
8 392 936 |
||||||
|
12 |
1 |
A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása |
3 450 000 |
||||||
|
3 450 000 Ft |
|||||||||
|
13 |
2 |
Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása |
4 479 000 |
||||||
|
14 |
1 |
Falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás |
4 479 000 |
||||||
|
1 szolgálat x 4479000 Ft/szolgálat |
4 479 000 Ft |
||||||||
|
15 |
3 |
Szociális ágazati pótlék |
463 936 |
||||||
|
16 |
3 |
A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 270 000 |
||||||
|
17 |
1 |
Települési önkormányzatok nyilvános könyvtári és közművelődési feladatainak támogatása |
2 270 000 |
||||||
|
2 270 000 Ft |
|||||||||
|
18 |
4 |
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai |
577 614 |
||||||
|
19 |
1 |
A huszonötezer főnél nem nagyobb lakosságszámú települési önkormányzatok támogatása |
577 614 Ft |
577 614 |
|||||
7. melléklet Szentimrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2021. (II. 12.) rendeletéhez
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
|
|
Immateriális |
Ingatlan |
Tárgyi eszköz beszerzés |
|
|
|
|
1 |
Települési Vízkárelhárítási terv elkészítése |
500 000 |
500 000 |
|||
|
2 |
Művelődési Ház Konyha bútor |
200 000 |
200 000 |
|||
|
3 |
Temetői infrastruktúra fejlesztése-Pályázat |
4 000 000 |
4 000 000 |
|||
|
4 |
Közterületi játszótér fejlesztése-Pályázat |
5 000 000 |
5 000 000 |
|||
|
5 |
Művelődési Ház felújítása-Pályázat |
8 000 000 |
8 000 000 |
|||
|
6 |
Összesen |
500 000 |
0 |
5 200 000 |
12 000 000 |
17 700 000 |
8. melléklet Szentimrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2021. (II. 12.) rendeletéhez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
|
|
|
2021. évi |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
|
|
1 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
B11 |
18 358 392 |
18 909 144 |
19 476 418 |
20 060 711 |
|
2 |
Egyéb működési c.tám.bev.áht belülről |
B16 |
8 142 000 |
8 386 260 |
8 637 848 |
8 896 983 |
|
3 |
Közhatalmi bevételek |
B3 |
3 797 000 |
5 259 249 |
5 342 626 |
5 468 505 |
|
4 |
Vagyoni típusú adók: Mag.szem.komm.adója |
B34 |
1 000 000 |
1 650 000 |
1 650 000 |
1 650 000 |
|
5 |
Értékesítési és forgalmi adó (iparűzési adó) |
B351 |
2 700 000 |
2 779 249 |
2 862 626 |
2 948 505 |
|
6 |
Gépjárműadó |
B354 |
47 000 |
750 000 |
750 000 |
800 000 |
|
7 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
50 000 |
80 000 |
80 000 |
70 000 |
|
8 |
Működési bevételek |
B4 |
550 000 |
1 200 000 |
1 300 000 |
1 300 000 |
|
9 |
Működési célra átvett pénzeszközök |
B6 |
500 000 |
- |
- |
- |
|
10 |
Működési bevételek összesen |
B1+B3+B4+B6 |
31 347 392 |
33 754 653 |
34 756 892 |
35 726 199 |
|
11 |
Felhalm.c.tám.bevétel áht.belül |
B2 |
13 000 000 |
2 000 000 |
1 700 000 |
1 800 000 |
|
12 |
Felhalmozási bevételek |
B5 |
4 100 000 |
4 100 000 |
4 200 000 |
4 200 000 |
|
13 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
B7 |
149 000 |
149 000 |
149 000 |
149 000 |
|
14 |
Finanszírozási bevételek |
B8 |
11 865 610 |
7 072 000 |
7 294 000 |
7 314 000 |
|
15 |
Költségvetési bevételek összesen: |
B1-B8 |
60 462 002 |
47 075 653 |
48 099 892 |
49 189 199 |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
|
|
|
2021. évi |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
|
|
1 |
Személyi juttatások |
K1 |
20 548 000 |
21 164 440 |
21 799 373 |
22 453 354 |
|
2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz. adó |
K2 |
3 131 000 |
3 224 930 |
3 321 678 |
3 421 328 |
|
3 |
Dologi kiadások |
K3 |
7 825 000 |
8 059 750 |
8 301 543 |
8 550 589 |
|
4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
1 500 000 |
1 545 000 |
1 591 350 |
1 639 091 |
|
5 |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
2 336 000 |
4 152 |
4 216 |
4 403 |
|
6 |
Működési kiadások |
K1-K5 |
35 340 000 |
33 998 272 |
35 018 160 |
36 068 765 |
|
7 |
Felhalmozási költségvetés beruházások |
K6 |
5 700 000 |
3 300 000 |
3 400 000 |
3 200 000 |
|
8 |
Felújítások |
K7 |
12 000 000 |
10 000 000 |
5 000 000 |
- |
|
9 |
Egyéb felhalmozási kiadások |
K8 |
313 000 |
- |
- |
- |
|
10 |
Felhalmozási célú kiadások |
K6-K8 |
18 013 000 |
13 300 000 |
8 400 000 |
3 200 000 |
|
11 |
Finanszírozási kiadások |
K9 |
7 109 002 |
6 500 000 |
6 500 000 |
6 500 000 |
|
12 |
Költségvetési kiadások összesen: |
K1-K8 |
60 462 002 |
53 798 272 |
49 918 160 |
45 768 765 |
9. melléklet Szentimrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2021. (II. 12.) rendeletéhez
|
A |
B |
C |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
L |
M |
N |
O |
|
|
Megnevezés |
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Augusztus |
Szeptember |
Október |
November |
December |
Összesen: |
|
|
1 |
Nyitó pénzkészlet |
6 858 |
7 072 |
6 551 |
6 536 |
11 015 |
12 294 |
8 274 |
2 552 |
2 030 |
10 030 |
11 005 |
2 480 |
|
|
2 |
Bevételek |
|||||||||||||
|
3 |
Önkormányzatok müködési támogatásai |
2 203 |
1 468 |
1 468 |
1 468 |
1 468 |
1 469 |
1 469 |
1 469 |
1 469 |
1 469 |
1 469 |
1 469 |
18 358 |
|
4 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
679 |
679 |
679 |
679 |
679 |
679 |
678 |
678 |
678 |
678 |
678 |
678 |
8 142 |
|
5 |
Közhatalmi bevételek |
230 |
230 |
750 |
230 |
230 |
230 |
230 |
230 |
750 |
226 |
230 |
231 |
3 797 |
|
6 |
Működési bevételek |
46 |
46 |
45 |
46 |
46 |
46 |
46 |
46 |
46 |
46 |
46 |
45 |
550 |
|
7 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
500 |
500 |
|||||||||||
|
|
Egyéb felhalmozási célú támogatások |
|
|
|
||||||||||
|
9 |
Felhalmozási célú bevételek |
2 000 |
100 |
2 000 |
4 100 |
|||||||||
|
10 |
Felhalmozási célú átvett pe. |
149 |
149 |
|||||||||||
|
11 |
Finanszírozási célú bevételek |
542 |
542 |
542 |
542 |
542 |
542 |
542 |
542 |
542 |
542 |
542 |
538 |
6 500 |
|
12 |
Bevételek összesen: |
3 700 |
2 965 |
3 484 |
7 965 |
4 965 |
3 466 |
3 065 |
2 965 |
11 485 |
4 961 |
2 965 |
3 110 |
55 096 |
|
13 |
Kiadások |
|||||||||||||
|
14 |
Személyi juttatások |
1 711 |
1 711 |
1 711 |
1 711 |
1 711 |
1 712 |
1 713 |
1 713 |
1 713 |
1 714 |
1 714 |
1 714 |
20 548 |
|
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
16 |
Dologi kiadások |
652 |
652 |
652 |
652 |
652 |
651 |
652 |
652 |
651 |
651 |
654 |
654 |
7 825 |
|
17 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
125 |
125 |
125 |
125 |
125 |
125 |
125 |
125 |
125 |
125 |
125 |
125 |
1 500 |
|
18 |
Egyéb működési célú kiadások |
195 |
195 |
195 |
195 |
195 |
195 |
194 |
194 |
194 |
194 |
195 |
195 |
2 336 |
|
19 |
Beruházások |
200 |
5000 |
500 |
5 700 |
|||||||||
|
20 |
Felújítások |
4 000 |
8 000 |
12 000 |
||||||||||
|
21 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
13 |
300 |
313 |
||||||||||
|
22 |
Finanszírozási célú kiadások |
542 |
542 |
542 |
542 |
542 |
542 |
542 |
542 |
542 |
542 |
542 |
538 |
6 500 |
|
23 |
Kiadások összesen: |
3 486 |
3 486 |
3 499 |
3 486 |
3 686 |
7 486 |
8 787 |
3 487 |
3 485 |
3 986 |
11 490 |
3 489 |
59 853 |
|
24 |
Záró pénzkészlet |
7 072 |
6 551 |
6 536 |
11 015 |
12 294 |
8 274 |
2 552 |
2 030 |
10 030 |
11 005 |
2 480 |
2 101 |
A 2. § a Szentimrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2021. (X. 29.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
Az 1. melléklet a Szentimrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2021. (X. 29.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2. melléklet a Szentimrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2021. (X. 29.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. melléklet a Szentimrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2021. (X. 29.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 6. melléklet a Szentimrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2021. (X. 29.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.